Népszava, 1984. november (112. évfolyam, 257–281. sz.)

1984-11-09 / 263. szám

Rak­tárak, irodák helyett — üzletek,műhelyek Í Új rendeletek a helyiséggazdálkodásra — Pályázat licittel Ülést tartott a Fővárosi Tanács V. B. Ugyan kit ne bosszantana, ha a városközpontban, a főútvo­nalak mentén a lakosság ellá­tását javító és a városképet is szépítő üzletek, műhelyek portáljai helyén lehúzott re­dőnyöket, irodákat, raktára­kat, szükséglakásokat talál? Sajnos, Budapesten ma még ez mindennapos látvány. A Fővárosi Tanács végrehajtó bizottsága az utóbbi években több alkalommal is foglalko­zott a helyiségek rendelte­tésellenes használatának megszüntetésével, de az in­tézkedések mindmáig nem hozták meg a kívánt ered­ményt. Ez magyarázható azzal is, hogy a korábbi jogszabályok szerint a helyiségek rendel­tetésellenes használatát csak akkor lehetett megszüntetni, ha valaki az adott üzletet, műhelyt igényelte a tanács­tól, és vállalta az előző hasz­náló kártalanítását, vagy szá­mára cserehelyiség biztosítá­sát. Az ilyen megállapodáso­kat nyélbe ütni ritká­n sike­rült, mert a pénzbeli kárta­lanítás négyzetméterenként 4500 forintban maximált ösz­­szege a helyiséghasználókat nemigen ösztönözte a kiköl­tözésre, cserehelyiség felaján­lására pedig alig volt lehető­ség. Az idén október 1-től új rendeletek szabályozzák a helyiséggazdálkodást. Fontos céljuk segíteni, hogy az ere­detileg kereskedelmi vagy ipari szolgáltató tevékenység folytatására létesített, de ténylegesen más célra hasz­nált helyiségeket felszabadít­sák és rendeltetésszerűen hasznosítsák. Rendeltetéstől eltérő használatnak minősül a Fővárosi Tanács vb által meghatározott területen (pél­dául városközpontban, főút­vonal mentén) levő üzletek, műhelyek irodaként, raktár­ként, szükséglakásként törté­nő használata, ha azt az el­helyező hatóság megállapítot­ta és a jogszerű használóval közölte. Jelentős változás lesz te­hát, hogy a tanácsok ezentúl hivatalból indított eljárással igénybe vehetik a rendelte­tésellenesen használt helyisé­geket. A kártalanítás formái nem változnak, de várhatóan az eddiginél több cserehelyi­ség áll majd a hatóságok ren­delkezésére, s pénzbeli kár­talanításként akár négyzet­­méterenként húszezer forin­tot is fizethetnek. Az igénybe vett helyiségeket a kerületi tanácsok pályázat útján meg­hirdetik, a kiutalás a licit során legtöbbet ígérő pályá­zók részére történik. Lehető­ség lesz arra is, hogy a ké­relmezők konkrét címre szóló igénylést nyújtsanak be. A Fővárosi Tanács vb csü­törtöki ülésén határozatot fo­gadott el arról, hogy az egyes kerületekben melyek azok a kiemelt utcák, terek, ahol kü­lön ütemterv szerint el kell kezdeni a helyiségek rendel­tetésellenes használatának megszüntetését. Ilyen példá­ul a várnegyed egész területe és a teljes V. kerület. D. A. Tanácskozás a formatervezésről Ipari formatervezési konfe­rencia kezdődött csütörtökön Budapesten, az MTESZ székházában. A kétnapos ta­nácskozáson 400 formaterve­ző és műszaki-gazdasági szakember vitatja meg a for­matervezés gazdasági hasz­nosításának legfontosabb tennivalóit. A konferencián kihirdették a formatervezési pályázat eredményét is. Első díj­jal ju­talmazták a Központi Fizikai Kutató Intézet Quadro elne­vezésű professzionális sze­mélyi számítógépét, a Buda­pesti Bútoripari Vállalat Ré­ka szekrénycsaládját és a Ganz Villamossági Művek aszinkron motorcsaládját. Iskolához könyvtár A kulturális beruházás új­szerű formája valósult meg Debrecenben, a város leg­újabb, most épülő lakónegye­dében, a Tócóskertben: csü­törtökön átadták a 32 tan­termes általános iskolát, amelyhez külön pavilonban elhelyezett­­közművelődési könyvtár kapcsolódik. A 136 millió forintos költséggel épí­tett és felszerelt oktatási és közművelődési intézmény ezenkívül két óvodát foglal magában. 10-15 fok A Meteorológiai Intézet je­lentése szerint a várható idő­járásnak péntek estig, a tar­tósan ködös helyek kivételé­vel mindenütt rövidebb-hosz­­szabb időre kisüt majd a nap és délutánra általában 10-15 fokig melegszik fel a levegő. Kétszázötven olyan idős, nyugdíjas dolgozót tartanak nyilván a textilipari vállala­tok és a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének nyugdíjas bizottsága, akik már a felsza­badulás előtt is szakszerveze­ti tagok voltak, részt vettek a mozgalomban. A mozgalom egykori munkásait — hazánk felszabadulásának 40. évfor­dulója tiszteletére, városaink felszabadulási időpontjához igazodva — baráti találko­zókra hívja a textiles­ szak­szervezet. Az első baráti találkozót csütörtökön, Szegeden, a Ju­hász Gyula Művelődési Ház­ban tartották, ahol a Pamut­nyomóipari Vállalat szegedi, békéscsabai és mezőberényi gyárának, a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat Újszegedi T­extilesnyugdí­jasok baráti találkozója Szövőgyárának, valamint a HÓDIKÖT régi szakszerve­zeti tagjait köszöntötték meghitt ünnepség keretében, a gyárak mostani szb-titká­­rainak jelenlétében. Ünnepi beszédet Martos Istvánná, a textiles­ szakszer­vezet főtitkára mondott, majd az idős szaktársak­­több évtizedes mozgalmi munkás­sága elismeréseként emlékla­pokat és pénzjutalmakat adott át. Az ünnepség baráti beszélgetéssel, a régi emlé­kek felelevenítésével folyta­tódott, illetve zárult. Legközelebb 1985. február­jában — Budapest felszaba­dulásának 40. évfordulója al­kalmával — rendeznek ha­sonló baráti találkozót, ami­kor is a budapesti textiles­nyugdíjasokat köszöntik. H. I. Új gyalogos-felüljáró Miskolcon Társadalmi összefogással új gyalogos-felüljárót építenek Miskolc keleti ipartelepének vállalatai; a két részből ál­ló, 45 méter hosszú hídszer­kezetet csütörtökön emelték helyére, a már korábban el­készült lépcsősorokra. Az új gyalogos-felüljáró a város keleti ipartelepét és a szent­­péteri kapui városrészt köti össze, áthidalva a Miskolc— Ózd vasútvonalat és a vele párhuzamosan haladó, nagy forgalmú besenyői utat. A fejlődő iparnegyed mint­egy húsz vállalatának sok ezer dolgozója eddig kerülő úton, hosszas buszozással juthatott munkahelyére, az új gyalogoshíd megnyitását követően — december elejé­től — azonban már gyorsab­ban, kényelmesebben közle­kedhetnek. Felmentették III. Az angol történelem egyik legvitatottabb figurája 111. Richard, akit Shakespeare vérgőzös szörnyetegnek áb­rázolt világhírű királydrámá­jában, de számos tudós, ku­tató azt­ állítja, hogy ez el­lentmond a történelmi té­nyeknek. Az igazság tisztázására az angol tévé negyedik csator­nája különleges műsort ren­dezett. • A négy órán át tartó „peres eljárás” során számta­lan tanú vonult fel — törté­nészek, régészek és más szak­értők —, rengeteg eredeti do­kumentumot és korhű króni­kákat mutattak be egy 12 ta­gú esküdtszéknek és a tár­gyalást vezető nyugalmazott főbírónak. Mint ismeretes, III. Ri­­chárdról — a shakespeare-i mű nyomán — az a közhiede­lem alakult ki, hogy meggyil­kolta a hírhedt Tower-bör­­tönben raboskodó két unoka­fivérét, akik rangsorban előt­te álltak volna a trón birtok­lásában. A hírhedt király mindössze két évig uralkod Richardot­ ­ott, 1483-tól 1485-ig, amikor elesett a csatamezőn. Most, fél évezred múltán próbálták felderíteni a tévé­per során, hogy végül is mi igaz a nevéhez fűződő hagyo­mányból. A szokatlan bírósági eljá­rás meglepő eredménnyel zá­rult: az esküdtszéke a főbíró egyhangúlag felmentette a vád alól a rossz hírű uralko­dót. Richard du Cann londo­ni ügyvéd, a vita egyik részt­vevője kijelentette: „A tudós tanúk előadásából és a törté­nelmi okmányokból egyértel­műen az tűnik ki, Richard­­nak nem volt szüksége uno­kafivérei meggyilkolására, és semmiféle egykorú bizonyíték nincs arra, hogy ezt megtette volna. A király utódai talál­ták ki ezt a mesét, hogy befe­ketítsék a nevét.” A shakespeare-i mű tehát valószínűleg ezekből a forrá­sokból táplálkozott. De úgy tűnik, hogy most, ötszáz év múltán a rossz emlékű ural­kodó végül is igazságot ka­pott. Jobb későn, mint soha! (én) A Győr-Sopron megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat kapuvári gyárában nemrég kezdték meg az úgynevezett táblás bacon - mely nem más, mint különlegesen pácolt, füstölt, bőr és csont nél­küli, főtt császárhús - gyártását. Az amerikai exportra kerülő áruk gyártásánál rendkívül magas higiéniai követelményeket kell betar­tani. A rendkívüli érdeklődés miatt a napi öttonnás termelés is ke­vésnek bizonyul Kiss Árpád felvételei Szegények dzsámija Török építészeti emlékekben leggazdagabb városunk, Pécs, újabb értékkel gyara­podott: feltárták a dzsámiból lett Ágoston téri plébánia­­templom XVII. századi rész­leteit. Az épület a „pécsi Ta­bánban” áll, abban a város­részben, amely a hódoltság idején alakult ki a Tettye al­ján. A zsúfolt beépítésű, zeg­zugos negyed a hegyre veze­tő utcáival máig megőrizte a balkáni településekre em­lékeztető arculatát. A török korban is külváros volt, és a dzsámi a környék szegény mohamedán lakosságának szolgált imahelyül. Mellette valaha minaret állt. A munka befejeztével Ge­rő Győző régész elkészítette a dzsámi elméleti rekonst­rukcióját. Azért csak az el­méletit, mert az épület to­vábbra is katolikus templom­ként funkcionál. A felújítást mindenesetre úgy végezték el, hogy a megmaradt és fel­tárt török részletek látható­vá váltak. A pécsi dzsámik közül erről tudtak, legkeve­sebbet eddig a szakemberek. Még a híres török utazó, Ev­­lia Cselebi sem tesz említést róla az útikönyvében. A sze­gények dzsámijának feltárá­sával tovább gazdagodtak a török kori városképre vonat­kozó ismeretek. Hatszáz cica a porondon Nemzetközi kiállítás lesz a vásárvárosban Ötödször rendez nemzetközi macskakiállítást szombaton és vasárnap, november 10-én és 11-én a Hungexpo F pa­vilonjában a Magyar Macs­kabarátok és Tenyésztők Or­szágos Egyesülete. Az idén több mint 600 macskaszép­séget neveztek be a kiállítás­ra, amelyen egyre több a ki­állító is, a látogató is. Ezzel kapcsolatban kérdeztük meg Szentmiklósi Valit, az egye­sület elnökét: mi az oka a macskák iránt egyre növekvő érdeklődésnek ? — Az ok elsősorban abban keresendő, hogy manapság egyre inkább a növények és az állatok kötik össze az em­bert a természettel, amely­től a civilizáció és a nagyvá­rosi életmód eltávolította. A természetbe ritkán tud visz­­szamenni, úgy segít magán, hogy annak egy kis darabját csempészi vissza a legszű­kebb környezetébe: a dísznö­vényeket, az aranyhalakat, a színes papagájokat, a kutyát és természetesen a macskát is, amely a természet egyik rendkívül tökéletes alkotása. — Miért olyan különösen kedvelt hobbiállat a gyerme­kek és az idősek körében a macska? — A macskák kedvelt álla­tok szerte a világon. A múlt sok n­agy egyéniségéről tud­juk, hogy szerette a macská­kat. Nelson admirálisról pél­dául följegyezték, hogy az égő hajóra is visszament a macskájáért. Főleg a gyere­kes családok és a magányos öregek tartanak szívesen macskát. Néha ez a jószág az egyetlen hűséges társ: beteg, öreg emberek életét kiegyen­súlyozhatja és meghosszab­bíthatja egy-egy kutya, vagy macska csupán azzal, hogy gondoskodást igényel és ezzel szabályozza a gazda életrit­musát. A gyermekeknek hű pajtása, játszótársa a macska — akárcsak a kutya és a többi hobbiállat. Egyben a gyerekeket felelősségre, köte­lességre neveli, megismerteti őket a biológia törvényszerű­ségével, az állatok szokásai­val. — Mit tehet ezekért az Önök egyesülete? — A csaknem ezer tagot számláló egyesület feladata a hazai macskatenyésztők és -kedvelők érdekeinek képvi­selete. Tevékenységük szak­mai segítése — például a törzskönyvezés —, a macska­tartáshoz szükséges feltételek megteremtésének kezdemé­nyezése, a nálunk ismert csaknem 50 fajta hazai nép­szerűsítése, a magyar macs­katenyésztők nemzetközi kapcsolatainak szervezése, a különböző macskakiállításo­kon való részvétel, mivel ezek fontos szakmai tapasz­talatcserék, és látványosság­nak is érdekesek. K. R. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség: Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1139 Bp. XIII., Váci út 73. Telefon: 497-950 Levélcím: 1553 Bp. Pf. 43. . Felelős kiadó: Kiss Jenő, a Népszava Lap- és Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 34.- Ft Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133-1701­12 4 16 Mozaik Szeretettel köszöntjük névnapjukon Tivadar nevű olvasóinkat. A Nap kel 6 óra 40 perckor, nyugszik 16 óra 15 perckor. — Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke távirat­ban üdvözölte Nakaszone Jaszuhiro japán miniszterel­nököt újraválasztása alkal­mából. — Bemutatkozó látogatás. Lázár György, a Miniszter­­tanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke be­mutatkozó látogatáson fo­gadta Mohamed Mechatit, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykö­vetét. — Camexpo ’84. Miguel de la Madrid mexikói köztár­sasági elnök és Lubomír Strougal csehszlovák kor­mányfő jelenlétében csütör­tökön Mexikóvárosban meg­nyílt a KGST-országok kiál­lítása, a Camexpo ’84. A mexikói olimpiára épített fedett sportcsarnokban nyolcezer négyzetméter te­rületen Bulgária, Csehszlo­vákia, Kuba, Lengyelország, Magyarország, az NDK és a Szovjetunió mutatja be kö­zös és nemzeti kiállításon 35 év fejlődésének eredményeit. A Camlexpo ’84 november 9-től 23-ig fogadja a látoga­tókat. — Borsod-Abaúj-Zemplén budapesti baráti köre no­vember 13-án, kedden dél­után 5 órakor (a Hazafias Népfront székházában, V., Belgrád rakpart 24.) klubdé­lutánt rendez, melyen Mun­­kácsy-problémák címmel Végvári Lajos művészettör­ténész tart előadást. Érdek­lődőket szívesen látnak.­­ A Mozgássérültek Bu­dapesti Egyesületének szer­vezésében november 12-én 14 órától újabb mozgólép­csőn járó­ oktatást tartanak. Találkozóhely: Kálvin téri aluljáró, a BKV forgalmi irodája előtt. — Országos olvasztár- és szálhúzóverseny lesz no­vember 15—17. között Diós­győrben, a Lenin Kohászati Művek új kombinált acél­művében. Megrendezik az ifjú acélgyártók háromna­pos baráti találkozóját is. — Emlékezés Bárd Imrére. Koszorúzási ünnepséget ren­deznek Bárd Imre, a Szocia­lista Jogász Szövetség egyik alapító tagja születésének 100. évfordulója alkalmából november 12-én, hétfőn 10 órakor a Mező Imre úti te­metőben levő sírjánál.­­ Meghalt Montagu. Nyolcvanéves korában el­hunyt a brit arisztokratából kommunistává lett Ivor Mon­tagu Lenin-békedíjas. Mon­tagu Alfred Hitchcockkal és Szergej Eizenstejnnel dolgo­zott együtt több filmen, és rendkívül sokat tett az asz­talitenisz nemzetközi népsze­rűsítéséért.­­ Lapunk november 7-i számában a kitüntetettek lis­táján tévesen jelent meg dr. Tatár Józsefnek a beosztása. Helyesen a Budaprint Pa­mutnyomóipari Vállalat ve­zérigazgatója. JÁTÉK A CENTRUM JEGYÉBEN Október 24-től november 22-ig Vágja ki hirdetésünket, majd bélyegeztesd ve le abban a Centrum Áruházban, ahol vásárolt. A szelvényt legkésőbb november 22-ig dobja be az áruházban elhelyezett gyűjtőládába. Sorsolás havonként. A nyerteseket postán értesítjük. Név:..... Lakcím: s.­Ezt a szelvényt őrizze meg és a játék vé­gére gyűjtse össze a 12 különböző ábrá­ból álló sorozatot. A kitartó játékos a sok értékes tárgyon kívül, főnyeremény­ként autót is nyerhet. Sorsolás 1985 áprilisában. Centrum Áruházak

Next