Népszava, 1984. december (112. évfolyam, 282–306. sz.)

1984-12-16 / 295. szám

NÉPSZAVA 1984. DECEMBER 16., VASÁRNAP Hétfőtől szombatig Vezetők fóruma időrablás, ha nem közös érdek Újabb fórum? Újabb ok az olyan füstös értekezletekre, ahol már megint ugyanazok gyűlnek össze, mint teg­nap, vagy tegnapelőtt? Csak épp az időpont és a hely­szín változik, de a téma és az arcok, a mondandó és az indulatok nem? Belterjes önálló tanácskozások? Érte­kezletekkel sűrített világunkban sokunkban bujkál az ördög, s teszi fel az előbbi, kételkedő kérdéseket an­nak a hallatán, hogy a héten Vállalatvezetők Fóruma címen újabb szervezet alakult. A Hazafias Népfront és a Magyar Kereskedelmi Kamara kezdeményezésére életre hívott, alig harmincfős társaság alakuló ülésén többek között Biró Miklós országgyűlési képviselőt, a MOM mátészalkai gyárának igazgatóját kérdeztem: mit vár a fórumtól? — Remélem, ez a fórum hozzájárul ahhoz, hogy rövi­düljön a Budapest—Máté­szalka közötti távolság. Ezen azt értem, hogy gyorsabban és pontosabban információk­hoz jutok, emellett olyan is­merősökre, kollégákra teszek szert, akiknek tapasztalatai, tanácsai és segítsége jó bázis lesz a különböző gazdasági gondok rendezéséhez. A ha­sonló bajokkal, nehézségek­kel szembenéző emberek tár­sasága hajlamos arra, hogy csak a kívülállókat bírálják. Bízom benne, hogy mi nem rekedünk meg ezen a szin­ten, hanem javaslatokat is kidolgozunk — például a kü­lönböző szabályozók javítá­sára. Vasas Istvánt, a Bonyhádi Zománcárugyár igazgatóját, mint mondja, az alapító szer­vek felhívása csábította az első összejövetelre.­­ örömmel vállaltam a tagságot, hiszen azt ígérték: gazdasági életünk időszerű kérdéseiről rendezünk nyílt vitát. Ez pedig tapasztala­taim szerint jó lehetőség a­ tisztánlátást és a döntéseket megalapozó informálódókhoz. — Mielőtt bólogatnék, ag­gályaimnak szeretnék han­got adni — mondta az ala­kuló ülésen Bihari István, a Chinoin Gyógyszerárugyár vezérigazgatója. Ezeknek az aggályoknak az a forrása, hogy többen a vezetők sajá­tos érdekképviseletének te­kintik az új fórumot. — Jóllehet, a vállalatveze­tő érdeke nem mindenben azonos a vállalat érdekeivel, ez azonban nem jelenti azt, hogy kívül vagy felette áll az általa vezetett kollektívának — vélekedik Bihari István. — Olyan környezetet kell te­remteni, amely alkalmas ar­ra, hogy a vezető ne szorul­jon külön érdekvédelemre. Remélhetőleg az új vállalat­­vezetési formák sok egyéb mellett ezt a célt is szolgál­ják majd. Mindez persze aligha megy döccenők nél­kül. Itt van például a veze­tőválasztás, ami — miután akár húszan is pályázhatnak és hárman is lehetnek jelöl­tek —, a legdemokratiku­sabb választásnak tűnik. Csakhogy az eddigi gyakor­lat azt igazolja, hogy a vá­lasztási módszer olykor ele­ve kiüti a legrátermettebb embert, csupán azért, mert kívülálló. Helyette inkább a vállalaton belüli jelöltre sza­vaznak, mondván, hogy őt legalább ismerik és kiisme­rik. Bázmándi Gyulát, a Bor­sodi Vegyikombinát vezér­igazgató-helyettesét ugyan­csak a vezetők speciális hely­zete, megítélése foglalkoztat­ja. — Különleges emberfaj­ta-e az igazgató — kérdi, s azonnal válaszol is rá.­­— Normális körülmények kö­zött nem. De jelenleg a ve­zetők olyan állomásfőnökhöz hasonlítanak, akiknek pá­lyaudvarán minden irányból átvágtatnak a gondokkal megrakott vagonok, és fel­­­­adatuk a rendezés lenne. Ha ezt meg tudják tenni, akkor lesznek valóban igazgatók. — Nem különleges, hanem a normális helyzet kialakítá­sáért kell küzdenünk — veti közbe Bihari István. — Gyerekkoromban ateis­ta szakkört vezettem — foly­tatja Pázmándi Gyula. — Hamar ráuntam, hiszen nagyjából ugyanúgy gondol­kodtunk, ugyanazokat mond­tuk egymásnak. Most már tudom, hogy akkor lettek volna izgalmasak az össze­jöveteleink, ha olykor hívő­ket is meghívtunk volna. Ez­zel azt akarom mondani: nem látom értelmét, hogy ki­lőtt nyilainkat a levegőbe rö­pítsük. Megnyilatkozásaik akkor érnek célba, ha kívül­állók, ellentétes nézeteket vallók is részt vesznek majd megbeszéléseinken. Végezetül Pozsgay Imrét, , a HNF főtitkárát idézzük: — Aggodalommal gondol­tunk arra, hogy felelős posz­tokat betöltő embereket­­ újabb tanácskozásokkal ter­heljük. Ebből következően felelősséget érzünk azért, hogy a fórumnak csak ak­kor legyen létjogosultsága, ha időrablás helyett hasz­nálni tudunk egymásnak. Ennek feltétele a közös ér­dek és olyan nyílt légkör, amelyben köntörfalazás nél­kül megfogalmazzuk gond­jainkat és vitázunk egymás javaslataival. Azt szokták mondani, hogy a testületek egy részének teljesítménye alatta van a benne résztve­vők tudásának. Talán nem lehetetlen cél, hogy a Veze­tők Fóruma felülmúlja a résztvevők összeadott egyé­ni teljesítményét... A tervek, a szervezők és a tagok elképzelései önmagukban még nem teszik semmissé az elöljáróban megfogalmazott kér­déseket. A fórum fogantatásának eredői annál inkább. Hiszen — miként azt a főtitkár is hangsúlyozta — a fejlődés olyan szakaszába érkeztünk, amikor rendkívüli jelentősége van a társadalmi konszenzusnak. Ebben pedig fontos szerepet kap­hat a Vállalatvezetők Fóruma, azáltal, hogy a korábbinál erő­teljesebb kapcsolatot teremt a civil társadalom és a gazdasági vezetők között. Molnár Patrícia Pív a juhászok arcán A héten országos juhtenyésztési konferencia volt Mis­kolcon. Ezzel kapcsolatban hadd utaljunk egy korábbi eseményre. Augusztusban hazánkban rendezték meg a juhtenyésztők nemzetközi konferenciáját. A több na­pos eszmecsere közben egy-egy gyakorlati bemutatóra is sort kerítettek a házigazdák. És ekkor történt az, ami­től néhányan tartottak. Pirulniuk kellett a hazai juhá­szoknak. A külföldiek ugyanis — hogy finoman fogal­mazzak — nem voltak elragadtatva a megtekintett te­lepektől és az állatoktól. Holott mindennek a színe-ja­­vát látták. Nem értették azt a kontrasztot sem, ami az ápolt, tetszetős szántók és a gazos, elhanyagolt lege­lők között tapasztalható. Még a legújabb juhtelepek látványa sem késztette elragadtatásra őket: szerintük helyesebb lenne, ha a pénznek csupán egyharmadát költenénk az épületekre, a kétharmadát pedig a lege­lők följavítására fordítanánk. Akkor juhászatunk na­gyot léphetne előre. Mert most bizony gödörben van. Nem vitás, a kritika telibe talált. A magyar juhászok az utóbbi években kevés ki­ugró eredménnyel büszkél­kedhetnek, az ágazat a tönk szélére sodródott, s mind több gazdaságban vesztesé­gessé vált. A Miskolcon meg­rendezett országos konferen­cia összehívását is a kiala­kult helyzet indokolta. Ab­ban minden résztvevő egyet­értett, hogy az ágazat nincs a helyén, kevesebbet produ­kál a lehetségesnél. Az ál­lattenyésztés eredményéből a juhászat 4,5 százalékkal ré­szesedik, ám szerepe annál sokkal fontosabb. A vágó­juknak és a juhtejnek több mint 80 százalékát tőkés pia­con adjuk el, a hazai terme­lésű gyapjúval pedig impor­tot takarítunk meg, mégpe­dig méregdrága, külföldi ta­karmány behozatala nélkül. A juhászatot mindimáig el­kerülték a nagy, központilag támogatott programok, az olyanok, amelyben 1968-ban a sertéságazat, 1972-ben pe­dig a szarvasmarha-ágazat részesült. Ráadásul az állo­mány cseréjét és gyarapodá­sát ösztönző állami támoga­tások az átmeneti fellendülés után — az időközben bekö­vetkezett árváltozások miatt — elvesztették inspiráló ha­tásukat. A juhállomány ta­valyi csökkenése, az ágazat helyenkénti felszámolása en­nek egyenes következménye. Az ágazat nincs a helyén A gyapjú világpiaci árá­nak zuhanása is erőteljesen érintette a juhászat eredmé­nyességét. Igaz, ezt a kedve­zőtlen változást sokáig elta­karta a virágzó vágójuh­­export, aminek révén az üze­mek tisztes nyereséget tehet­tek zsebre. Csakhogy az 1980-as évek elején e téren is nehézségek támadtak, a kereslet megcsappant, az árak rapszodikusan alakul­tak, a biztos üzlet reménye füstbe szállt. Bizony, ez a csapás már megrendítette a juhászat pozícióját. Jogos bizakodás A gyapjútermelés háttérbe szorulása mellett a szüksé­gesnél kevesebb figyelem esett az állatok szaporításá­ra is. Manapság a 100 anyá­ra jutó bárányszaporulat alig haladja meg a százat, ami — nemzetközi mércével mérve — gyenge teljesít­ménynek számít. Nemesí­­tőink sem álltak mindig a helyzet magaslatán: az el­múlt évtizedben a hús- és gyapjútermelés növelését szorgalmazták, de a tejter­melésre már kevésbé figyel­tek. Ennyi nehézséget egyetlen ágazat sem képes könnyedén elviselni, így aztán az sem csoda, hogy a juhtartó tele­pek és berendezések zömmel elavultak. Az épületek há­romnegyede amortizálódott, hőszigetelésük csapnivaló. Nem megfelelő az istállók légcseréje, szellőztetése és világítása sem. További gond, hogy a juhok etetését szolgáló, úgynevezett fogas­­rácsból a szálas takarmányok 30—40 százaléka az alomba taposódik, kárba vész. A rossz körülmények miatt a juhok gyapja is szennyező­dik, veszít értékéből. Ennyi gond mellett most a juhászok mégis bizakodóak. A tanácskozás hangulatából is ezt lehetett kiérezni. De­rűlátásukat a világpiac vál­tozásai is alátámasztják. Az utóbbi években ugyanis ala­posan megnőtt a juhsajtok iránti érdeklődés, és ami cseppet sem lényegtelen, emelkedett a termékek ára is. Ezt a kedvező helyzetet igyekszik kihasználni a tej­ipar: kai­kavál sajtból mint­egy 2,5 millió dollár érték­ben exportálnak az idén. E népszerű termék mellett nagy jövőt jósolnak az új re­szelhető juhsajtnak is, ami­ből­ az USA-ba is kívánnak szállítani. Sajnos, a juhtej hiánya gúzsba köti a sajtgyártókat: hét üzemükből csak kettő működik folyamatosan. A tejipar 15 millió liter juhtej fogadására van felkészülve, de csak 6 milliót kínálnak neki átvételre. A termelők tartózkodása részben a fel­­vásárlási árral van összefüg­gésben, a korábbi összeget nem tartották eléggé ösztön­zőnek, de a mostani 18 fo­rint, amely a felárral átlag­ban 21—22 is lehet, már mél­tányosnak tekinthető. Vár­hatóan mind több gazdaság­ban rendezkednek be a ju­hok gépi fejesére. Ez a lé­pés az ágazat gazdaságossá­gát nagyban előmozdíthatja. Kilábalni a kátyúból A gyapjúnál is fordult a kocka. Korábban a mester­séges anyagok, a szintetikus szálak egyre jobban kiszo­rították a gyapjút a piacról, de az utóbbi időben — a ter­mészetes anyagok ázsiójának hirtelen megnövekedésével — ismét keresett cikk lett a mer­inóik bundája. A gyapjú­ból készült magyar ruhaipa­ri áruk 62 százaléka hazai alapanyag, amit,­­becslések szerint, 75-re lehetne növel­ni, és így további konverti­bilis valutát takaríthatnánk meg. A húsipari szakemberek megítélése szerint olykor kétoldalú informálatlanság tapasztalható a vágójuh­­exportj­an. Gyakran sem a termelők, sem a külkereske­dők nem tudják pontosan, hogy mit, milyen formában keresnek a külpiacon. Emiatt néha baj van az ütemezés­sel, azaz termékeinkkel nem mindig akkor jelentkezünk, amikor gazdaságosan lehet­ne értékesíteni. A piac bak­ugrásai ellenére a vágójuh­­exporttal foglalkozók is for­galomnövekedésre számíta­nak a jövőben. Mint látható, a juhászai­nak megvan az esélye a ká­tyúból való kilábalásra. Eh­hez azonban az eddiginél jó­­val nagyobb erőfeszítésre van szükség minden érintett részéről. Az üzemi szakem­bereknek elsősorban a sza­kosodásra, a szakemberek képzésére, az utánpótlásra kell fokozott figyelmet szen­telniük. A kutatóktól a sza­porodásbiológia égető kérdé­seinek megválaszolását, az elhullás arányának csökken­tését és a betegségek meg­előzését várják. Az ágazati minisztérium, a MÉM mun­katársainak is van felada­tuk. Mindenekelőtt a hiányos gépellátáson szükséges vál­toztatniuk. Biztosítaniuk kell továbbá, hogy az eddiginél következetesebb, kapkodástól mentes ágazatfejlesztési po­litika valósuljon meg. Csak így, összefogással tüntethető el a pír a magyar juhászok arcáról. Cseh János / Kamionnal viszik külföldre a bárányokat Danis Barna felvétele ­ Beszélgetés Studit Róbertné vszb-titkárral Ha az ember felszólalásra készül, s papírokat rakva maga elé, jegyzetelni kezd, gyakran rajta kapja ma­gát, hogy elkalandozik a témától. Hívatlanul előjön­nek, s a papírra kéredzkednek az elmúlt hónapok ese­ményei, eleven naptár gyanánt elébünk terül az egész év, bekarikázott, emlékezetes hetekkel, napokkal. Ra­di­ Róbertné, a FÉKON Ruházati Vállalat vszb-titkára sem tud megragadni egyetlen témánál, amikor munká­járól beszél. Mértéktartó hozzászólásából a SZOT-plé­­numon tulajdonképpen kihagyott néhány dolgot. Ho­gyan is lehetne percekbe sűríteni, mi mindennel fog­lalkozott a szakszervezet a FEKON-nál a rövidesen le­köszönő esztendőben, amely nem kevés gondot hozott a vállalat számára.­ ­ Szintén nem kevés ha­gyományos munkája mellett az idén szakszervezeti bi­zottságunknak speciális fel­adatba kellett bekapcsolód­nia. Az Ipari Minisztérium felkérésére szervezetkorsze­rűsítést hajtottunk végre vál­lalatunknál. Az intézkedés­re több ok­ból is szükség volt. A FÉKON sok gyáregység­gel, telephellyel dolgozott, nehezen áttekinthető, irá­nyítható szervezetben, s gon­dunk volt a hatékonysággal is. A szervezetkorszerűsí­tésről szóló döntés — hosszú előkészítés után — szeptem­berben született meg, a mun­ka zárószakasza még folyik, de az új évtől gyáraink — a bajai, a békéscsabai, a kalo­csai, és a budapesti — ön­álló vállalatként kezdik meg munkájukat. Mindez igen sok gondot okozott a FÉKON-nak. Nem­csak a rövid határidő miatt. Le kellett csillapítani pél­dául a dolgozók kedélyét. Megszűnik a FÉKON, szét­vágják a vállalatot, hangzott innen is, onnan is az előké­szület évében, s az eltúlzott mendemondák nem tettek jót az ügynek. Bizonytalan­ságot keltett a tény, misze­rint az új felállásban a vál­lalatirányító apparátusnak száz embertől meg kell vál­nia. — Sajnos, voltak, akik már a döntés előtt eltávoz­tak vállalatunktól — mond­ja Radi­ Róbertné. — Így, mire szeptemberben hozzá­­kezdtünk a vállalatszerve­zet átalakításához, már jóval kevesebb ember további sor­sáról kellett gondoskodnunk. Pedig nem győztük hangsú­lyozni, hogy a mi társadal­munkban ember munka nél­kül nem marad. Szakszerve­zetünk munkáját igen meg­nehezítette az átszervezés fo­lyamata, s főként a dolgozók­kal való foglalkozás. Ilyen feladatot még nem végez­tünk, nem volt hozzá tapasz­talatunk, felkészültségünk. Magyarázatainkat, érvein­ket a dolgozók kevésnek tar­tották. Ezért sajnálatos mó­don nehezen pótolható, jó szakembereket vesztettünk el. Az új gyárak szakem­berekkel való feltöltése így elég nehezen megy. A dolgozókkal való törődés kézzelfogható bizonyítéka például az az úgynevezett káderbizottság, amelyet azért hoztak létre, hogy a megfe­lelő helyre irányítsák az át­menetileg munkakör nélkül maradt dolgozókat, továbbá összegyűjtsék, hasznosítsák a dolgozók javaslatait, vélemé­nyét. A bizottság tagjai több­száz emberrel beszéltek, volt, aki a beszélgetés­­kapcsán húsz év alatt felgyülemlett gondjait mondta el. — S lám, ennyi többlet­feladat közepette mégis si­keresen teljesítjük idei fel­adatainkat, bebizonyítva, hogy képesek vagyunk kilá­balni a korábbi mélypontról — mondja a vszb-titkár. — Csak két számot mondok: 50 milliós nyereséget tervez­tünk, s várhatóan meglesz a 70 millió forintunk. Azok az emberek, akik hosszú ideig bizonytalanságban voltak, azok is megtettek mindent a feladatok teljesítéséért. Az elkövetkező évet sem a könnyű esztendők közé jegy­zik majd be a FÉKON kró­nikájába. — Január másodikától a Halom utcában, a mostani budapesti központban, új apparátus, új felállásban kezdi meg a munkát. S hogy mi, lesz a szak­­szervezet feladata? Az, ami eddig. Be kell töltenie jelző szerepét. Sokan talán nem is gondolják, de a szakszerve­zet sokszor hathatósabban tud intézkedni egy-egy hir­telen támadt gond megoldá­sában, mint például az adott terület középvezetője. Jön az aktivista, mondja, mi a baj, én meg máris kopogok a problémával az igazgató aj­taján. És probléma sajnos akad. Gyakran akadozik a tőkés piacra való termelés, késik a munka, asszonyaink sokszor a kamionról dolgoz­nak. Nincs elég alapanyag, az ütemtelen anyagellátás miatt előfordul, hogy raktár­ra gyártunk az éppen szala­gon levő termékből, hogy a dolgozók ne maradjanak munka nélkül. Szeretnénk a jövőben is hathatós segítsé­get nyújtani a gazdasági ve­zetésnek, szeretnénk részt venni a munkaversenycé­­lok meghatározásában, ügyelni akarunk rá, hogy a munkához és a munkaver­senyhez is meglegyenek a megfelelő feltételek. A mun­kánk tehát alapjaiban nem változik. Érdeket képvise­lünk és védünk, nem is egyet. A dolgozóét, a válla­latét és a népgazdaságét. S ha mostanában mi is foly­vást csak a jobb, a több mun­kára ösztönzünk, mint a gaz­dasági vezetők, akkor ez ugyancsak érdekvédelem. A boríték csak az eredményes munkától lesz vastagabb. Horváth Ildikó Például a szeptember Mozgalmas év a PEKOJ­fonál

Next