Népszava, 1984. december (112. évfolyam, 282–306. sz.)
1984-12-16 / 295. szám
NÉPSZAVA 1984. DECEMBER 16., VASÁRNAP Hétfőtől szombatig Vezetők fóruma időrablás, ha nem közös érdek Újabb fórum? Újabb ok az olyan füstös értekezletekre, ahol már megint ugyanazok gyűlnek össze, mint tegnap, vagy tegnapelőtt? Csak épp az időpont és a helyszín változik, de a téma és az arcok, a mondandó és az indulatok nem? Belterjes önálló tanácskozások? Értekezletekkel sűrített világunkban sokunkban bujkál az ördög, s teszi fel az előbbi, kételkedő kérdéseket annak a hallatán, hogy a héten Vállalatvezetők Fóruma címen újabb szervezet alakult. A Hazafias Népfront és a Magyar Kereskedelmi Kamara kezdeményezésére életre hívott, alig harmincfős társaság alakuló ülésén többek között Biró Miklós országgyűlési képviselőt, a MOM mátészalkai gyárának igazgatóját kérdeztem: mit vár a fórumtól? — Remélem, ez a fórum hozzájárul ahhoz, hogy rövidüljön a Budapest—Mátészalka közötti távolság. Ezen azt értem, hogy gyorsabban és pontosabban információkhoz jutok, emellett olyan ismerősökre, kollégákra teszek szert, akiknek tapasztalatai, tanácsai és segítsége jó bázis lesz a különböző gazdasági gondok rendezéséhez. A hasonló bajokkal, nehézségekkel szembenéző emberek társasága hajlamos arra, hogy csak a kívülállókat bírálják. Bízom benne, hogy mi nem rekedünk meg ezen a szinten, hanem javaslatokat is kidolgozunk — például a különböző szabályozók javítására. Vasas Istvánt, a Bonyhádi Zománcárugyár igazgatóját, mint mondja, az alapító szervek felhívása csábította az első összejövetelre. örömmel vállaltam a tagságot, hiszen azt ígérték: gazdasági életünk időszerű kérdéseiről rendezünk nyílt vitát. Ez pedig tapasztalataim szerint jó lehetőség a tisztánlátást és a döntéseket megalapozó informálódókhoz. — Mielőtt bólogatnék, aggályaimnak szeretnék hangot adni — mondta az alakuló ülésen Bihari István, a Chinoin Gyógyszerárugyár vezérigazgatója. Ezeknek az aggályoknak az a forrása, hogy többen a vezetők sajátos érdekképviseletének tekintik az új fórumot. — Jóllehet, a vállalatvezető érdeke nem mindenben azonos a vállalat érdekeivel, ez azonban nem jelenti azt, hogy kívül vagy felette áll az általa vezetett kollektívának — vélekedik Bihari István. — Olyan környezetet kell teremteni, amely alkalmas arra, hogy a vezető ne szoruljon külön érdekvédelemre. Remélhetőleg az új vállalatvezetési formák sok egyéb mellett ezt a célt is szolgálják majd. Mindez persze aligha megy döccenők nélkül. Itt van például a vezetőválasztás, ami — miután akár húszan is pályázhatnak és hárman is lehetnek jelöltek —, a legdemokratikusabb választásnak tűnik. Csakhogy az eddigi gyakorlat azt igazolja, hogy a választási módszer olykor eleve kiüti a legrátermettebb embert, csupán azért, mert kívülálló. Helyette inkább a vállalaton belüli jelöltre szavaznak, mondván, hogy őt legalább ismerik és kiismerik. Bázmándi Gyulát, a Borsodi Vegyikombinát vezérigazgató-helyettesét ugyancsak a vezetők speciális helyzete, megítélése foglalkoztatja. — Különleges emberfajta-e az igazgató — kérdi, s azonnal válaszol is rá.— Normális körülmények között nem. De jelenleg a vezetők olyan állomásfőnökhöz hasonlítanak, akiknek pályaudvarán minden irányból átvágtatnak a gondokkal megrakott vagonok, és feladatuk a rendezés lenne. Ha ezt meg tudják tenni, akkor lesznek valóban igazgatók. — Nem különleges, hanem a normális helyzet kialakításáért kell küzdenünk — veti közbe Bihari István. — Gyerekkoromban ateista szakkört vezettem — folytatja Pázmándi Gyula. — Hamar ráuntam, hiszen nagyjából ugyanúgy gondolkodtunk, ugyanazokat mondtuk egymásnak. Most már tudom, hogy akkor lettek volna izgalmasak az összejöveteleink, ha olykor hívőket is meghívtunk volna. Ezzel azt akarom mondani: nem látom értelmét, hogy kilőtt nyilainkat a levegőbe röpítsük. Megnyilatkozásaik akkor érnek célba, ha kívülállók, ellentétes nézeteket vallók is részt vesznek majd megbeszéléseinken. Végezetül Pozsgay Imrét, , a HNF főtitkárát idézzük: — Aggodalommal gondoltunk arra, hogy felelős posztokat betöltő embereket újabb tanácskozásokkal terheljük. Ebből következően felelősséget érzünk azért, hogy a fórumnak csak akkor legyen létjogosultsága, ha időrablás helyett használni tudunk egymásnak. Ennek feltétele a közös érdek és olyan nyílt légkör, amelyben köntörfalazás nélkül megfogalmazzuk gondjainkat és vitázunk egymás javaslataival. Azt szokták mondani, hogy a testületek egy részének teljesítménye alatta van a benne résztvevők tudásának. Talán nem lehetetlen cél, hogy a Vezetők Fóruma felülmúlja a résztvevők összeadott egyéni teljesítményét... A tervek, a szervezők és a tagok elképzelései önmagukban még nem teszik semmissé az elöljáróban megfogalmazott kérdéseket. A fórum fogantatásának eredői annál inkább. Hiszen — miként azt a főtitkár is hangsúlyozta — a fejlődés olyan szakaszába érkeztünk, amikor rendkívüli jelentősége van a társadalmi konszenzusnak. Ebben pedig fontos szerepet kaphat a Vállalatvezetők Fóruma, azáltal, hogy a korábbinál erőteljesebb kapcsolatot teremt a civil társadalom és a gazdasági vezetők között. Molnár Patrícia Pív a juhászok arcán A héten országos juhtenyésztési konferencia volt Miskolcon. Ezzel kapcsolatban hadd utaljunk egy korábbi eseményre. Augusztusban hazánkban rendezték meg a juhtenyésztők nemzetközi konferenciáját. A több napos eszmecsere közben egy-egy gyakorlati bemutatóra is sort kerítettek a házigazdák. És ekkor történt az, amitől néhányan tartottak. Pirulniuk kellett a hazai juhászoknak. A külföldiek ugyanis — hogy finoman fogalmazzak — nem voltak elragadtatva a megtekintett telepektől és az állatoktól. Holott mindennek a színe-javát látták. Nem értették azt a kontrasztot sem, ami az ápolt, tetszetős szántók és a gazos, elhanyagolt legelők között tapasztalható. Még a legújabb juhtelepek látványa sem késztette elragadtatásra őket: szerintük helyesebb lenne, ha a pénznek csupán egyharmadát költenénk az épületekre, a kétharmadát pedig a legelők följavítására fordítanánk. Akkor juhászatunk nagyot léphetne előre. Mert most bizony gödörben van. Nem vitás, a kritika telibe talált. A magyar juhászok az utóbbi években kevés kiugró eredménnyel büszkélkedhetnek, az ágazat a tönk szélére sodródott, s mind több gazdaságban veszteségessé vált. A Miskolcon megrendezett országos konferencia összehívását is a kialakult helyzet indokolta. Abban minden résztvevő egyetértett, hogy az ágazat nincs a helyén, kevesebbet produkál a lehetségesnél. Az állattenyésztés eredményéből a juhászat 4,5 százalékkal részesedik, ám szerepe annál sokkal fontosabb. A vágójuknak és a juhtejnek több mint 80 százalékát tőkés piacon adjuk el, a hazai termelésű gyapjúval pedig importot takarítunk meg, mégpedig méregdrága, külföldi takarmány behozatala nélkül. A juhászatot mindimáig elkerülték a nagy, központilag támogatott programok, az olyanok, amelyben 1968-ban a sertéságazat, 1972-ben pedig a szarvasmarha-ágazat részesült. Ráadásul az állomány cseréjét és gyarapodását ösztönző állami támogatások az átmeneti fellendülés után — az időközben bekövetkezett árváltozások miatt — elvesztették inspiráló hatásukat. A juhállomány tavalyi csökkenése, az ágazat helyenkénti felszámolása ennek egyenes következménye. Az ágazat nincs a helyén A gyapjú világpiaci árának zuhanása is erőteljesen érintette a juhászat eredményességét. Igaz, ezt a kedvezőtlen változást sokáig eltakarta a virágzó vágójuhexport, aminek révén az üzemek tisztes nyereséget tehettek zsebre. Csakhogy az 1980-as évek elején e téren is nehézségek támadtak, a kereslet megcsappant, az árak rapszodikusan alakultak, a biztos üzlet reménye füstbe szállt. Bizony, ez a csapás már megrendítette a juhászat pozícióját. Jogos bizakodás A gyapjútermelés háttérbe szorulása mellett a szükségesnél kevesebb figyelem esett az állatok szaporítására is. Manapság a 100 anyára jutó bárányszaporulat alig haladja meg a százat, ami — nemzetközi mércével mérve — gyenge teljesítménynek számít. Nemesítőink sem álltak mindig a helyzet magaslatán: az elmúlt évtizedben a hús- és gyapjútermelés növelését szorgalmazták, de a tejtermelésre már kevésbé figyeltek. Ennyi nehézséget egyetlen ágazat sem képes könnyedén elviselni, így aztán az sem csoda, hogy a juhtartó telepek és berendezések zömmel elavultak. Az épületek háromnegyede amortizálódott, hőszigetelésük csapnivaló. Nem megfelelő az istállók légcseréje, szellőztetése és világítása sem. További gond, hogy a juhok etetését szolgáló, úgynevezett fogasrácsból a szálas takarmányok 30—40 százaléka az alomba taposódik, kárba vész. A rossz körülmények miatt a juhok gyapja is szennyeződik, veszít értékéből. Ennyi gond mellett most a juhászok mégis bizakodóak. A tanácskozás hangulatából is ezt lehetett kiérezni. Derűlátásukat a világpiac változásai is alátámasztják. Az utóbbi években ugyanis alaposan megnőtt a juhsajtok iránti érdeklődés, és ami cseppet sem lényegtelen, emelkedett a termékek ára is. Ezt a kedvező helyzetet igyekszik kihasználni a tejipar: kaikavál sajtból mintegy 2,5 millió dollár értékben exportálnak az idén. E népszerű termék mellett nagy jövőt jósolnak az új reszelhető juhsajtnak is, amiből az USA-ba is kívánnak szállítani. Sajnos, a juhtej hiánya gúzsba köti a sajtgyártókat: hét üzemükből csak kettő működik folyamatosan. A tejipar 15 millió liter juhtej fogadására van felkészülve, de csak 6 milliót kínálnak neki átvételre. A termelők tartózkodása részben a felvásárlási árral van összefüggésben, a korábbi összeget nem tartották eléggé ösztönzőnek, de a mostani 18 forint, amely a felárral átlagban 21—22 is lehet, már méltányosnak tekinthető. Várhatóan mind több gazdaságban rendezkednek be a juhok gépi fejesére. Ez a lépés az ágazat gazdaságosságát nagyban előmozdíthatja. Kilábalni a kátyúból A gyapjúnál is fordult a kocka. Korábban a mesterséges anyagok, a szintetikus szálak egyre jobban kiszorították a gyapjút a piacról, de az utóbbi időben — a természetes anyagok ázsiójának hirtelen megnövekedésével — ismét keresett cikk lett a merinóik bundája. A gyapjúból készült magyar ruhaipari áruk 62 százaléka hazai alapanyag, amit,becslések szerint, 75-re lehetne növelni, és így további konvertibilis valutát takaríthatnánk meg. A húsipari szakemberek megítélése szerint olykor kétoldalú informálatlanság tapasztalható a vágójuhexportjan. Gyakran sem a termelők, sem a külkereskedők nem tudják pontosan, hogy mit, milyen formában keresnek a külpiacon. Emiatt néha baj van az ütemezéssel, azaz termékeinkkel nem mindig akkor jelentkezünk, amikor gazdaságosan lehetne értékesíteni. A piac bakugrásai ellenére a vágójuhexporttal foglalkozók is forgalomnövekedésre számítanak a jövőben. Mint látható, a juhászainak megvan az esélye a kátyúból való kilábalásra. Ehhez azonban az eddiginél jóval nagyobb erőfeszítésre van szükség minden érintett részéről. Az üzemi szakembereknek elsősorban a szakosodásra, a szakemberek képzésére, az utánpótlásra kell fokozott figyelmet szentelniük. A kutatóktól a szaporodásbiológia égető kérdéseinek megválaszolását, az elhullás arányának csökkentését és a betegségek megelőzését várják. Az ágazati minisztérium, a MÉM munkatársainak is van feladatuk. Mindenekelőtt a hiányos gépellátáson szükséges változtatniuk. Biztosítaniuk kell továbbá, hogy az eddiginél következetesebb, kapkodástól mentes ágazatfejlesztési politika valósuljon meg. Csak így, összefogással tüntethető el a pír a magyar juhászok arcáról. Cseh János / Kamionnal viszik külföldre a bárányokat Danis Barna felvétele Beszélgetés Studit Róbertné vszb-titkárral Ha az ember felszólalásra készül, s papírokat rakva maga elé, jegyzetelni kezd, gyakran rajta kapja magát, hogy elkalandozik a témától. Hívatlanul előjönnek, s a papírra kéredzkednek az elmúlt hónapok eseményei, eleven naptár gyanánt elébünk terül az egész év, bekarikázott, emlékezetes hetekkel, napokkal. Radi Róbertné, a FÉKON Ruházati Vállalat vszb-titkára sem tud megragadni egyetlen témánál, amikor munkájáról beszél. Mértéktartó hozzászólásából a SZOT-plénumon tulajdonképpen kihagyott néhány dolgot. Hogyan is lehetne percekbe sűríteni, mi mindennel foglalkozott a szakszervezet a FEKON-nál a rövidesen leköszönő esztendőben, amely nem kevés gondot hozott a vállalat számára. Szintén nem kevés hagyományos munkája mellett az idén szakszervezeti bizottságunknak speciális feladatba kellett bekapcsolódnia. Az Ipari Minisztérium felkérésére szervezetkorszerűsítést hajtottunk végre vállalatunknál. Az intézkedésre több okból is szükség volt. A FÉKON sok gyáregységgel, telephellyel dolgozott, nehezen áttekinthető, irányítható szervezetben, s gondunk volt a hatékonysággal is. A szervezetkorszerűsítésről szóló döntés — hosszú előkészítés után — szeptemberben született meg, a munka zárószakasza még folyik, de az új évtől gyáraink — a bajai, a békéscsabai, a kalocsai, és a budapesti — önálló vállalatként kezdik meg munkájukat. Mindez igen sok gondot okozott a FÉKON-nak. Nemcsak a rövid határidő miatt. Le kellett csillapítani például a dolgozók kedélyét. Megszűnik a FÉKON, szétvágják a vállalatot, hangzott innen is, onnan is az előkészület évében, s az eltúlzott mendemondák nem tettek jót az ügynek. Bizonytalanságot keltett a tény, miszerint az új felállásban a vállalatirányító apparátusnak száz embertől meg kell válnia. — Sajnos, voltak, akik már a döntés előtt eltávoztak vállalatunktól — mondja Radi Róbertné. — Így, mire szeptemberben hozzákezdtünk a vállalatszervezet átalakításához, már jóval kevesebb ember további sorsáról kellett gondoskodnunk. Pedig nem győztük hangsúlyozni, hogy a mi társadalmunkban ember munka nélkül nem marad. Szakszervezetünk munkáját igen megnehezítette az átszervezés folyamata, s főként a dolgozókkal való foglalkozás. Ilyen feladatot még nem végeztünk, nem volt hozzá tapasztalatunk, felkészültségünk. Magyarázatainkat, érveinket a dolgozók kevésnek tartották. Ezért sajnálatos módon nehezen pótolható, jó szakembereket vesztettünk el. Az új gyárak szakemberekkel való feltöltése így elég nehezen megy. A dolgozókkal való törődés kézzelfogható bizonyítéka például az az úgynevezett káderbizottság, amelyet azért hoztak létre, hogy a megfelelő helyre irányítsák az átmenetileg munkakör nélkül maradt dolgozókat, továbbá összegyűjtsék, hasznosítsák a dolgozók javaslatait, véleményét. A bizottság tagjai többszáz emberrel beszéltek, volt, aki a beszélgetéskapcsán húsz év alatt felgyülemlett gondjait mondta el. — S lám, ennyi többletfeladat közepette mégis sikeresen teljesítjük idei feladatainkat, bebizonyítva, hogy képesek vagyunk kilábalni a korábbi mélypontról — mondja a vszb-titkár. — Csak két számot mondok: 50 milliós nyereséget terveztünk, s várhatóan meglesz a 70 millió forintunk. Azok az emberek, akik hosszú ideig bizonytalanságban voltak, azok is megtettek mindent a feladatok teljesítéséért. Az elkövetkező évet sem a könnyű esztendők közé jegyzik majd be a FÉKON krónikájába. — Január másodikától a Halom utcában, a mostani budapesti központban, új apparátus, új felállásban kezdi meg a munkát. S hogy mi, lesz a szakszervezet feladata? Az, ami eddig. Be kell töltenie jelző szerepét. Sokan talán nem is gondolják, de a szakszervezet sokszor hathatósabban tud intézkedni egy-egy hirtelen támadt gond megoldásában, mint például az adott terület középvezetője. Jön az aktivista, mondja, mi a baj, én meg máris kopogok a problémával az igazgató ajtaján. És probléma sajnos akad. Gyakran akadozik a tőkés piacra való termelés, késik a munka, asszonyaink sokszor a kamionról dolgoznak. Nincs elég alapanyag, az ütemtelen anyagellátás miatt előfordul, hogy raktárra gyártunk az éppen szalagon levő termékből, hogy a dolgozók ne maradjanak munka nélkül. Szeretnénk a jövőben is hathatós segítséget nyújtani a gazdasági vezetésnek, szeretnénk részt venni a munkaversenycélok meghatározásában, ügyelni akarunk rá, hogy a munkához és a munkaversenyhez is meglegyenek a megfelelő feltételek. A munkánk tehát alapjaiban nem változik. Érdeket képviselünk és védünk, nem is egyet. A dolgozóét, a vállalatét és a népgazdaságét. S ha mostanában mi is folyvást csak a jobb, a több munkára ösztönzünk, mint a gazdasági vezetők, akkor ez ugyancsak érdekvédelem. A boríték csak az eredményes munkától lesz vastagabb. Horváth Ildikó Például a szeptember Mozgalmas év a PEKOJfonál