Népszava, 1985. május (113. évfolyam, 101–126. sz.)

1985-05-08 / 106. szám

♦ Ú­j kirándulóközpont a Malomvölgyben Új kirándulóközpont formá­lódik a Mecsekalján, a Pécs közelében fekvő Malom­völgyben. Két mesterséges tavat hoztak létre: völgyzá­rógátakkal felfogják a dom­bok között csörgedező forrá­sok és patakok vizét. Mind­két tavat halakkal telepítik be, az egyik tó közepén kis szigetet építettek madárre­zervátum céljára, a víz körül mocsári ciprusokat ültettek. A területen sétautakat épí­tettek ki, s a parkban kilátó­­tornyokat emeltek. A kirándulóközpont része­ként kilencven hektáros ar­borétumot telepítenek. Energiaellátásunk jövőjérel Megkétszereződik villanyáram-szükségletünk • Tíz évre elegendő energiát takaríthatunk meg Hazánkban kulcsfontosságú feladat az energiatermelés és felhasználás tervszerűbbé és ésszerűbbé tétele, aminek alapfeltétele az igények és a lehetőségek pontos ismerete, megbízható előrejelzése. Erről a témáról tartott elő­adást kedden délután, a Ma­gyar Elektrotechnikái Egye­sület szervezésében dr. Vár­nai István kandidátus, a Szervezési és Vezetési Tudo­mányos Társaság prognoszti­kai szakosztályának titkára. Ami az energiafelhaszná­lási igényeket illeti: a nép­gazdaság jelenleg csaknem 30­­millió tonna kőolaj­­egyenértékű energiafogyasz­tása előreláthatóan egyhar­madával nő 2000-ig. Ezen be­lül a villamosenergia-szük­­séglet 20 év alatt az 1980-as fogyasztási szintnek­ csaknem duplájára, a távhőszolgálta­tás iránti igény pedig mint­egy másfélszeresére emelke­dik. Az előadó véleménye sze­rint reális és következetes energiapolitikával, az ener­giatermelés és -beszerzés hosszú távú, ésszerű fejlesz­tésével, illetve tervezésével biztosíthatóak a növekvő fo­gyasztói igények kielégítésé­nek feltételei. A hazai ter­melés fokozása érdekében el­sősorban a villamosenergia­termelést célszerű növelni. Legalább ilyen fontos azon­ban az energiaracionalizálás és -takarékosság lehetőségei­nek feltárása és kiaknázása. Csupán egy adat: ha az eddig megismert lehetőségeket tel­jes körűen és gyorsan meg tudnánk valósítani, akkor az energiamegtakarításból mintegy 10 évig lehetne fe­­j­dezni egy dinamikus gazda- s­­ági fejlődés energiaszükség­letét. Az energotechnológiai korszerűsítések az energiafo­gyasztás mellett a fajlagos anyagfelhasználást is csök­kentik. Ezekre a „jó üzletekre” ak­kor is érdemes biztosítani a pénzt, ha kevés van belőle. (faggyas) Kokszolómű­, számítógéppel Megkezdődött a Dunai Vas­műben épülő új kokszolómű technológiai berendezéseinek szerelése. A mintegy 10 mil­liárd forint értékű beruhá­zás gépei, berendezései és a gyártási eljárás folyamatai a legmodernebbek lesznek. A szénelőkészítőben számító­gép gondoskodik majd arról, hogy a különböző szenekből a kívánt minőségű kokszot nyerhessék ki. A kokszoló­blokk kamráinak térfogata háromszorosa lesz a jelenle­ginek. Az izzó kokszot ezután nem vízzel, hanem nitrogén­nel hűtik; ez a koksz ned­vességtartalmát nullára csök­kenti, miközben gőzt termel. Korszerűek a környezetvé­delmi berendezések is, így a levegő és a víz mennyeződé­­sét megakadályozó gáztisztí­tók és az új rendszerű bio­lógiai víztisztító mű. * Acélszobrászok alkotótá­borát nyitották meg kedden a Dunai Vasműben. A kohá­szati kombinát és Dunaújvá­ros immár hetedik alkalom­mal ad otthont a tábornak, amelynek az idén először külföldi — angol, bolgár és finn — szobrászvendégei is vannak. A résztvevők — öt hazai és a három külföldről érkezett fémszobrász — jú­nius 13-ig dolgoznak a vá­rosban, alkotómunkájukhoz a Dunai Vasmű teremti meg a feltételeket. A táborozók a kohászati nagyüzemben ta­lálható anyagok és eszközök felhasználásával olyan művé­szi alkotásokat készítenek, amelyek az acél és a vas ter­mészetes szépségét hirdetik, s alkalmasak Dunaújváros szabadtéri szobormúzeumá­nak gyarapítására. 19-24 fok A Meteorológiai Intézet je­lentése szerint a várható idő­járás szerda estig­ túlnyo­móan napos idő várható. Csupán nappali gomolyfelhő­­képződésre számíthatunk, eső azonban nem valószínű. A délkeleti, délii szél időnként megerősödik. A hőmérséklet kora délután 19 és 24 fok között valószínű. Az európai nagyvárosok szerdán várható maximális hőmérsékletei: Párizs 18, London 17, Oslo 14, Stock­holm 15, Helsinki 14, Berlin 19, Varsó 22, Leningrád 14, Moszkva 20, Kijev 24, Prága 21, Bécs 22, Róma 17, Mad­rid 13, Belgrád 23, Bukarest 22, Szófia 23, Athén 25 fok. ­Napetem és tetefan kísérleti postahivatalt épí­tettek, s adnak át a nyár vé­gén Veresegyházon — jelen­tette a Magyar Távirati Iro­da, s e sorok írójának volt szerencséje, hogy a valóság­ban is lássa. Valóban szép, a népi épí­tészet hagyományait idéző, hódfarkú cseréppel fedett te­tőszerkezetével, óriási üveg­ablakaival. Jó ránézni, még akkor is, ha tudja az em­ber, hogy, ha a szokásosnál nem is, a kelleténél bizony lassabban épült. Ráadásul azt mondja a hírügynökségi jelentés, hogy az épület tervezésében és ki­vitelezésében messzemenően törekedtek a gazdaságos megoldásokra. Az energia­­költségek csökkentése érde­kében például ebben a pos-­­tahivatalban napelemes be­rendezés szolgáltatja majd a meleg vizet. Ami a belső terek kialakí­tását illeti: a Posta tervező intézetében olyan bútorokat terveztek, amelyek mind a kényelmi, mind pedig a cél­szerűségi szempontokat fi­­­­gyelembe vették: minden munkafolyamathoz más-más bútortípust, így elkerülhetők lesznek a felesleges mozdu­latok, s az ott dolgozók mun­kája könnyebb, az ügyinté­zés pedig gyorsabb lesz ezál­tal. Itt próbálják majd ki első­ízben a teljes körű postai in­formációs rendszert, vala­mennyi, igénybe vehető szol- s­gáltatásról piktogrammok­­ nyújtanak eligazítást. Nem tudom, a jelenlegi­­ műszaki közállapotok mellett­­ elavult fővonalról, túlterhelt s­ikerállomásról, vagy szétvert utcai fülkéből reménytele-­­ nebb-e telefonálni? Ha még­­­­is sikerülne felhívnom a Ma- | gyar Postát, azt azért elmon- | danám: minden fejlesztés­­ tiszteletre méltó, de a sor­rend sem lehet közömbös. A magam részéről arra szavazok — s azt hiszem, nem egyedül —: zöld utat a telefonnak! S azután, persze, jöhet az áramvonal és a napelem. V.Zs. Afrika Gyorssegélyek az éhínség áldozatainak Az ENSZ élelmezésügyi és mezőgazdasági szervezete, a FAO részletes jelentésben számol be az Afrikában egy­re tragikusabbá váló éhín­ségről. Az ismétlődő száraz­ságok következtében különö­sen súlyossá vált a helyzet, jó néhány országban sürgős élelmiszer-segítségre van szükség ahhoz, hogy a lakos­ság elkerülhesse a tömeges éhhalált. Nehezíti a helyzetet, hogy a korábban megígért segít­ségnek még a fele sem érke­zett meg eddig az éhség súj­totta területekre. A FAO-nak Kenya fővá­rosában, Nairobiban kiadott jelentése szerint a legjobban veszélyeztetett országok Csád, Etiópia, Mali, Mozam­­bik, Niger és Szudán. E te­rületeken hétmillió tonna bú­zaszállítmányra lenne szük­ség, amiből 6,3 milliót ígér­tek meg különböző kormá­nyok és nemzetközi szerve­zetek, de eddig csak 2,7 mil­lió tonnát szállítottak le. Mi­vel júniusban beköszönt az esős évszak, ami rendkívül megnehezíti a szállításokat, a FAO-jelentés azt sürgeti, hogy a lehető leghamarabb indítsák útnak a még hiány­zó mennyiségeket. A FAO arra szólítja fel a segélyben részt vevő országo­kat, hogy egyeztessék erőfe­szítéseiket nemcsak a most esedékes szállítások meg­gyorsítására, hanem a jövő­beli terveknél is. A haté­konyság érdekében bővíteni kell egyes vörös-tengeri ki­kötőket, különösen az Öböl menti országokban, Etiópia részére pedig, ahol jelenleg igen súlyos a helyzet, a FAO az úgynevezett „Operation Hope” (Kemény akció) tervet irányozza elő, amely légi úton juttatná el az élelmi­szer-szállítmányt a legjob­ban rászoruló lakossághoz. (jn) Fejér Gábor felvételei Eltűnt, de majd visszatér Megújul a Hermész-szobor Szárnyas Hermész egy dider­gő februári napon elröpült a talapzatáról. Ott állt a Váci utca és a Régiposta utca ke­reszteződésében, az Arany­pók áruház előtt. Eltűnése bár sokaknak feltűnt, még­sem elegeknek, mert az ut­cát járók igazán akkor fi­gyelnek fel minden változás­ra, amikor megenyhül a jég és megjelennek színes ruhá­zataikban a bel- és külföldi turisták. Így történt, hogy szerkesz­tőségünkbe is aggódó tele­fonhívás érkezett tenap, ho­­vá tűnt a Hermész-szobor? A választ Szilágyi András, a Budapest Galéria főmunka­társa adja: — A bronzöntő műhelybe, ahol a horganylemezből ké­szült szobrot bronzba öntik. A horganylemez már a mű felállításakor sem volt kifo­gástalan állapotban, s az idei kemény tél végképp megron­gálta. Olyannyira, hogy már­­már balesetveszélyessé vált. — És mikor kerül majd vissza a helyére? — Még ebben a hónapban. És a bronz már időtálló anyag, úgyhogy az elkövetkező egy­két­száz évben már biztosan nem kell felújítani. — Kinek köszönhetjük ezt a kalandos sorsú, romantikus szobrocskát? — A szerző továbbra is is­meretlen előttünk. Annyit tudunk, hogy a mű körülbe­lül százéves lehet. Talán egy­szer majd kiderül, ki az al­kotója. Ennyi a hírecske. Néhány hétig tehát még várjanak tü­relemmel a turisták, s aztán a békésen csordogáló kútra visszakerül a névadó bronz­figurája, a szárnyas Her­mész­­ ben. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK­ KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség: Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1964 Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Levélcím: 1964 Bp. Pf. 32. Felelős kiadó: Kiss Jenő, a Népszava Lap- és Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 43.- Ft . Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133-1701­­­4­16 Önként jelentkezett Csak a tettes van meg önként jelentkezett a bécsi bíróságnál Viktor Rúna, aki pénteken odébbállt 11 millió schillinggel az általa veze­tett páncélozott pénzszállító járműben. A tolvaj — eddig — annyit vallott be, hogy 300 ezer schillingje maradt. A többit — így Rúna — rö­viddel az akció után „ellop­ták tőlem”. A hatóságok érthető ké­telkedéssel fogadták a törté­netet, de mindenképpen meg­könnyebbültek, hogy leg-­ alább a tettes megvan, hi­szen az elmúlt években a látványos bűncselekmények, terrorista merényletek után csak ritkán bukkantak az el­követők nyomára, a legtöbb súlyos ügy máig felderítet­len. URAMISTEN Sajek, a bicegő artista lélegzetelállító utazásai ... egy hűtőszekrényben, egy postára feladott nádkofferben és... • GÁRDOS PÉTER színes filmje FELEKI KAMILL és EPERJES KÁROLY főszereplésével ynaaawl

Next