Népszava, 1985. június (113. évfolyam, 127–151. sz.)

1985-06-21 / 144. szám

NÉPSZAVA 1985. JÚNIUS 21., PÉNTEK Sport Az MTK- VM labdarúgói már elkezdték Az MTK-VM labdarúgócsa­pata csütörtökön délelőtt a Hungária úti stadionban Ma­kai György irányításával megkezdte az előkészületeket az új idényre. A vezető­edző személyében még nincs vég­leges megállapodás, addig Makai György dolgozik az együttessel. Az első edzésen a teljes korábbi játékoskeret vett részt, vagyis senki sem hiányzott és új labdarúgó sem kapcsolódott még a munkába. A kék-fehérek azért kezdtek ilyen korán, mert részt vesznek a nyári nemzetközi kupában, s a to­vábbi magyar résztvevőkhöz hasonlóan június 29-én már pályára lépnek. Az MTK-VM norvég, bol­gár és svájci klubbal vív 6 nemzetközi kupamérkőzést, ezenkívül július 24-én barát­ságos találkozón az FC Mag­deburg együttesét fogadja, amellyel majd tavasszal lesz a visszavágó. A Videoton, a Zalaegerszeg és az V. Dózsa csehszlovák, svéd, dán, len­gyel és osztrák klubokkal ke­rül még össze. Kézila­bdakudarcok — magyarázattal Az első kudarc: legjobb főis­kolás kézilabdázóink nem vehetnek részt az NSZK-ban most folyó világbajnokságon, mert az MKSZ, illetve az OTSH nem tudta előterem­teni a megfelelő anyagi fe­dezetet. Irigykedve halljuk a híreket, hogy — távollét­­ük­ben — a gyengécske japá­nok, bolgárok és osztrákok is biztos győzelmeket arattak. A második kudarc: junior­válogatottunk vb-selejtezőn 25—18-ra kikapott Plzenben a csehszlovákoktól, nem sok remény maradt a komlói visszavágóra. A június 28-i második mérkőzésre egyéb­ként öt új játékost hívtak meg a keretbe. A harmadik kudarc: tarta­lékos női válogatottunk a ha­gyományos Trófea Jugoszlá­via nemzetközi tornán Adán 25—17-re kikapott a világel­ső Szovjetuniótól, noha a ka­pus Rácz Mariann bravúro­san védett. Kudarc és kudarc között van különbség. Hát még a bi­zonyítvány magyarázatok között! A szövetség vezetése is elismerte, hogy ott kellene lenni főiskolásainknak a vb-n, de minden igyekezete ellenére sem tudta megtermelni a tervezett pluszbevételt — sem reklámokból, sem más for­rásokból. A női válogatott Nyári Zs., Csajbókné, Angyal és Gombai nélkül szenvedett vereséget, de tartalékosan is vállalja az újabb nagy feladatokat (és a vereségeket), épí­­ti a jövő csapatát — ez tükröződik Csík János vezető­ed­zőnek az MTI-nek adott nyilatkozatából is. De a juniorok­nál mutatkozó kapkodás?! Nemrég még fennen hangoz­tattuk, hogy végre ismét lesz egy „szuper korosztályunk”, majd ha ezek a fiúk felnőnek. Még nem nőttek fel. De lehet, hogy a szakvezetés sem a feladathoz, hiszen, ha a jövő csapatáról van szó, semmiféleképpen sem helyes szin­te egy teljes,csapatra való játékos cseréje. Vagy eleve helytelenül válogattak, s akkor évek óta feleslegesen ölünk pénzt, energiát néhány fiú futtatásába, vagy most hibáznak. —kg— Rövid hírek # Csütörtökön Baján lé­pett pályára az amerikai Harvard egyetem Magyaror­szágon túrázó kosárlabda­­együttese, és 86-80-ra ve­reséget szenvedett váloga­tottunktól. # A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának Titkársága ésszerűtlennek minősítette, hogy a jövőben a Nemzetvédelmi Miniszté­rium, a Belügyminisztérium és a Közlekedési Miniszté­rium labdarúgó-együtteseket működtessen. A szerdai ku­padöntő botrányos eseményei után a Titkárság ajánlása szerint az idén nem adják át a bolgár labdarúgókupát, s a most befejezett bajnokság­ból kizárják a Levszki Szpartakot és a Szeptembv­­rijszko Znamét.­­ Besztercebányáról ha­zatérve a Sparta Praha lab­darúgószurkolói — az alko­holmámor hatására — annyi­ra megrongáltak egy vasúti kocsit, hogy azt Zsolnán le kellett kapcsolni a szerel­vényről. A rendőrség több mint 30 szurkolót őrizetbe vett. • Csütörtökön Baján, a víziszínpadon, ünnepélyesen megnyitották az országjáró diákok országos találkozóját. A Kőbányai Faipari Vállalat felvesz szak- és betanított munkásokat az alábbi szakmákban: épület- és bútorasztalos, faipari gépmunkás, VALAMINT KERES­ művezetőt, fatelepvezetőt, gyártáselőkészítőt, árkalkulátort, statisztikust, könyvelőt. Vidékieknek szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Budapest X., Ihász u. 10. Telefon: 572-033 munkaügyi osztály. Koncert az újpesti hokipályáért A Prognózis együttes és a Varga Miklós Band június 21-én 18 órakor a Megyeri úti stadionban koncertezik. A jó bulinak ígérkező program része annak a széles körű társadalmi összefogásnak, amely az újpesti hokipálya megmentéséért, újjáépítésé­ért bontakozott ki. — Jól halad az építkezés, már hegesztik a csöveket — hallottuk dr. Kelemen László szakosztályvezetőtől. — Ha minden a terveknek megfe­lelően történik, akkor októ­berben megnyithatjuk a jég­pályát. Szeretnénk, ha minél többen eljönnének a koncert­re, mert szükségünk van a bevételre. Jegyek 50 forintos áron kaphatók a stadionban. Szakszervezeti atlétakü­­ldöttség Franciországban A Francia Munkás Sportszö­vetség meghívására (FSGT) a SZOT-válogatott és a BVSC atlétái vettek részt a jú­nius 16-án Moussy le Neuf­­ben rendezett félmaratoni versenyen. Nyolc nemzet 780 indulója közül a felnőtt fér­fiak mezőnyében Pap János a harmadik, a junior kategó­riában Éliás Poucher az első, Kovács Péter a második he­lyet szerezte meg. A nőknél Ladányi Péterné a második, Molnár Gizella a harmadik, Horváth Emőke pedig az ötsö­rláb­ hol von­zó cívott — Húszévesen már azon me­ditáltál, hogy a jövőben nem veszed komolyan a pingpon­got. — Öregnek tartottak, ezért. Végre megszűntek a bérelt helyek a válogatottban, jött a fiatalítási hullám és engem nem vittek el a frontáttörést jelentő kínai túrára. — Nyilván hiányolták az igazán nagy eredményeket. — Idehaza már mindenkit megvertem, még Oláh Zsu­zsát is. A külföldi menők kö­zül meg például Batinicsot. Hétszeres magyar bajnok, ötszörös BEK-győztes va­gyok, nyertem ezüstöt a ser­dülő és bronzot az ifjúsági EB-n. — Hű, de pontosan szá­mon tartod! — A csodát. A klubomban számolták ki nekem, hogy jó, ha tudom. — Akkor, mi volt ellened a kifogás? — Nagyon „hülye” a játék­stílusom. Nekem, a 156 cen­timmel állandóan pattog­nom, ugrálnom kell az asz­talnál, hogy minden labdán rajta legyek. Ha kicsit las­súbb vagyok, már azt mond­ják:­­elfáradt, sőt belefáradt. — És nem? — Most már nem! Még a világranglistára is felkerül­tem. Többet és lendületeseb­ben gyakorolok, s újra értel­mét látom a hajtásnak! — Harminchat évesen, többszörösen elbúcsúztatott, 75-szörös válogatott kézilab­dázóként tértél vissza. Mi­ért? — Még csak azt sem mond­hatom, hogy a szakosztályve­zetés rábeszélésére, mert ek­kor már én voltam a szak­osztályvezető a Debreceni Dózsában. Úgy éreztem, ta­lán megvan bennem az a kis plusz, ami a csapatnak a bentmaradáshoz kellett. — Aztán mégis negatív vé­ge lett. — Igen, izomszakadás. Pe­dig edzésben voltam, inkább a fáradtság volt a sérülésem oka. — Fura, hogy épp egy gya­korló orvossal történik ilyen. — Igaz, ugyanakkor annak is a munkám az oka, hogy csak kétszer edzem hetente: igazságügyi orvosszakértő­ként dolgozom, s ott nem le­het hiányozni. — Lehet viszont, hogy az egykor bajnoki aranyérmes Debreceni Dózsa hosszú idő után először, hiányozni fog az NB I-ből. — Most ugyan kieső helyre csúsztunk vissza, de épül a vadonatúj, csupa fiatalból álló csapat. — Amelyben a karmester a sokadvirágzást élő, 36 éves „Süvi”... — Azt hiszem, nem a kor határozza meg, hogy valaki öreg, vagy fiatal. (komlósi—mészáros) FAZEKAS GYÖRGYI, a Statisztika asztaliteniszezőnője SÜVÖLTÖS MIHÁLY, a Debreceni Dózsa kézilabdázója Kiküldött munkatársunk telefonjelentése Háromgólos vereség, de nem hideg zuhany­­ a hideg tengerben Állítólag tíz éve nem volt olyan hűvös, esős június Budvában, az Adriának eb­ben a déli gyöngyszemében, mint most... Ez egyben annyit is jelent, hogy a teg­nap kezdődött nagy nemzet­közi vízilabdatorna résztve­vőit az égvilágon senki sem irigyelte, mert bizony a ten­ger — amelyben a mérkőzé­seket rendezik — meglehető­sen lehűlt, legfeljebb azért volt jobb a didergő pólósok­nak, mert nem áztak-fáztak a parton ... A nyitányt a spanyol— olasz összecsapás jelentette, amelynek annyiban volt ma­gyar vonatkozása, hogy Mar­­kovits Kálmán dirigálja a spanyol legénységet. Hát... Sokáig nem volt irigylésre méltó helyzetben, mert fiai nagyon fázhattak, az olaszok 5—1-re elhúztak. Innen si­került a fordítás, nyertek a spanyolok 9—8-ra. Utána a szovjet és az amerikai együt­tes szállt a fogvacogtató ha­bokba. A szovjet gárdának egy szemernyi gondot sem okozott 15—9-re megszerez­ni a győzelmet. És máris következtek a mieink, méghozzá az olim­piai bajnok házigazdák el­len. A szép számú szurkoló se­reg (az itt nyaralók a nap­­fürdőzés helyett választották az izgalmas meccset) előtt a magyar csapat Nemes — Su­dár, Somossy, Gerendás, Horkai, Kuncz, Budavári he­tessel kezdett, később szóhoz jutott még Udvardi, Keszt­helyi, Schmiedt, Kis és Pe­­tővári is. Eleinte a jugoszlá­­vok rendkívül magabiztosak voltak, 4—1-re elhúztak, de egy kicsit meglepte őket, hogy ekkor Nemes nagy bra­vúrral kivédte Andrics 4 mé­teresét. Keszthelyi aikciógólt lőtt, 4—2 lett a negyed vége. A folytatásban szinte tel­jesen kiegyenlített lett a pár­harc, nagy volt az úszóver­seny (álldogálásra igazán al­kalmatlan volt a hideg víz), és majdnem szabályosan fel­váltva potyogtak a gólok, a jugoszlávok ritkán vezettek két gólnál többel. A máso­dik hét perc eredménye 2—2, a harmadiké pedig 1—1 volt. A befejező játékrészben a bírók szemmel láthatóan na­gyon tisztelték a házigazdá­kat, és bár addig is körül­belül kétszer annyi ember­előnyt kaptak, mint a ma­gyarok, erre a finisben még rá is tettek. A negyedik já­tékrész közepén 8-7-es ju­goszláv vezetésnél úgy lát­szott, hogy akár a döntetlent is sikerülhet kiharcolni, de ekkor újra jött az olasz és a török bíró: szinte a jugoszlá­vok helyett alakították 11— 8-ra a végeredményt. Anélkül, hogy a kétségkí­vüli bírói nyomásra háríta­nánk a „felelősséget”, annyit el kell mondani a mieink produkciójáról, hogy felül­múlta a várakozást, időnként a magyarok irányították a játékot, ekkor egyenrangú partnerei voltak a jugoszlá­­voknak. Tehát: a bemutat­­kozás ugyan nem sikerült, a háromgólos vereség feltétle­nül túlzott, mégis — mond­hatjuk — nem vallottunk szégyent. Következik ma dél­előtt az amerikai, délután az olasz válogatott. Lehet javí­tani ... Serényi Péter Svajc és a Szovjetunió nyert Minszkben a lövészettel és a futással befejeződött a nem­zetközi öttusaverseny. A via­dal a hazaiak teljes sikerét hozta. Egyéni összetettben az első hat helyen szovjet spor­toló végzett, s a csapatok küzdelmében a legjobb kül­földi, a lengyel válogatott, csak az 5. helyet tudta meg­szerezni. A befejtő futásban Mizsér Attila 1261 pontot szerzett, és ezzel 5. lett. 1. Igor Svarc (szovjet) 5597 pont, 2. Szta­­rosztyin (szovjet) 5566. Csa­patban: 1. Szovjetunió „A” 16 317 pont, 2. Szovjetunió „B” 15 966, 3. OSZSZSZK 15 791, ...8. Magyarország 15 485 pont. 15 A REDŐNYGYÁRTÓ VÁLLALAT Budapesti Kereskedelmi Kirendeltsége felvételre keres. középfokú képesítéssel rendelkező — kereskedelmi ügyintézőt, — gyors­­gépírót, — gépíró adminisztrátort, — külső szerelésre lakatos szakembereket Jelentkezés: Személyesen: Budapest XIII. kerület, Béke út 47. kirendeltségvezetőnél. Telefon: 290-076, 290-077, 290-078, 290-079.

Next