Népszava, 1985. június (113. évfolyam, 127–151. sz.)

1985-06-06 / 131. szám

NÉPSZAVA 1985. JÚNIUS 6., CSÜTÖRTÖK 7 Assaanyok gyára Sátoraljaújhelyen Kölcsönös bizalommal A betonon, a kissé megko­pott krétarajzok, a köny­­nyebb eligazodás kedvéért nevén nevezett állatkák, csendéletek és tájképek árulják el, nemes viadal volt itt a közelmúltban. Az ember még most sem szí­vesen tapos az elefánt or­mányára, a vázában pom­pázó csokor sárga és vö­rös szirmaira, mert a be­keretezett kis műalkotások olyan meghitt természe­tességgel illeszkednek a Herukon épületcsoportjá­nak és rendezett udvará­nak látványához. A „mű­vésznév” a Hegyalja Ru­házati Szövetkezetét ta­karja, amelynek dolgozói a gyermeknapon saját gyáruk udvarán rendezték meg a kicsik rajzverse­nyét. Elvégre minden fon­tos dolog itt történik, hát akkor ennek a jelentős eseménynek is itt van a helye. Az asszonyok gyá­rától egyébként sem vá­lasztható el a gyerek. És még valami nem: a tisztaság, az otthonosság. Ez fogadja az embert Osváth Istvánná elnökasszony szo­bájában. Ez lepi meg a mű­helycsarnokokban és a rak­tárban. Nincs véletlenül el­ejtett szemét, sem hanyagul eldobott cigarettacsikk. Ka­lauzom Vajy Lászlóné, a fia­tal személyzeti vezető észre­vételeimen csodálkozik. Hát lehetne másképp egy három­éves új üzemben, aminek mindenki örül? Ott, ahol a létszám 85 százaléka lány és asszony? Ok utazgatnak A termelés 86 százaléka exportra megy. A varrodá­ban, ahol „már tél van” és az asszonyok a nehéz szövettel bíbelődnek, hogy a szalag végén a kiszabott darabokból összeálljon a Hollandiába készülő kabát, Szabolcsi Jó­­zsefné kezét figyelem. Har­mincegy év rutin van a moz­dulataiban. Ez a kéz az ölté­sek milliárdjait tette meg a klottnadrágtól, a pufajka fol­tozástól és a munkásruha­­varrástól az export kabátig. Görnyedt a lábhajtós gép mellett fillérekért a volt le­venteotthon meg a régi fürdő épületében, és egyszer csak azt vette észre, felnőttek a gyerekei, épül az új gyár, a gépek szinte maguktól men­nek, és többet keres, mint a férje. — Akiket itt lát, a Dózsa György szocialista brigád tagjai. Negyvenhármán va­gyunk. Nincs egyéni siker, ha csak a hétezer forintos kere­setet nem veszi annak. Dé'az a siker, hogy a sátoraljaúj­helyi Herukon keresett már­ka lett, elhiheti, nagy öröm a számunkra. Még akkor is, ha szombatonként morgolód­va indulunk műszakra. Vajy Lászlóné a fülembe súgja: a „Dózsásokat” négy évvel ezelőtt a Munka Vörös Zászló Érdemrenddel tüntet­ték ki. A varrónő, mintha gondolatolvasó lenne, hirte­len azt mondja. — Szeretnénk jövőre is meghívót kapni a Parla­mentbe. Egyébként látta vol­na akkor a brigádot. Kosz­tümbe öltöztünk. Csak úgy bámultak bennünket. Csino­sak voltunk, az szent igaz. A szép ruhák között fejlő­dik a szépérzék. Kísérőmtől egyébként megtudom, hogy a szövetkezet termékeit a dolgozók kedvezményes áron megvásárolhatják. Bár olyan dolog ez a vásárlás náluk, mondja, mint a csokoládé­gyárban a csokoládéevés. Ö legfeljebb kétszer-háromszor vesz valamit évente. De az mind olyan igazi. Megjegy­zem, termékeik kis szériában készülnek. Fejlesztő-tervező részlegükben hat embernek csak az a dolga, hogy megál­­mondja a legszebbet. Tervező művészük Pesten él. Szerették volna Újhelybe csábítani, de a táj szépsége nem tudta ellensúlyozni a fővárostól való távolságot, így hát ők utazgatnak. A ke­reskedők hetente kétszer, háromszor. De mert a külke­reskedelmi vállalatokon kí­vül az országos intézmények, a pénzintézetek, no meg az OKISZ is Budapesten van, nincs olyan nap, hogy vala­ki a Herukonból ne róná a kilométereket. Bár mint mondják, ezt is meg lehet szokni. Minőségek Varga Erzsiké másképpen van a kilométerekkel. A fia­tal varrólány — akivel egy másik részlegben ismerked­tem meg — inkább az al­bérletet választotta, sem­­minthogy a rossz közlekedés miatt Háromhutáról bejár­jon. Négyezret keres, abból kell lecsípni ötszáz forintot albérletre. Vagy harminc lány él így, mint ő. Leg­utóbb azt hallotta, a szövet­kezet valamilyen módon tá­mogatni akarja őket, hogy könnyebb legyen a megélhe­tésük, és több pénzük ma­radjon. — Kell-e hazaadni a fize­tésből? — kérdem. — Dehogy. Inkább még a szüleim támogatnak. Pedig csak édesapám keres, aki er­dei munkás. Hiába, bizonyos dolgok egyformán történnek az or­szág bármely csücskében. Egyforma az aggodalom is, amivel a távolra került gye­reket körülveszik. Az elnök­­asszonytól tudom, a Herukon is rajta tartja a szemét a lá­nyokon. Amit Erzsiké hal­lott, az albérleti hozzájáru­lás, nem szóbeszéd. A szövet­kezet épít a fiatalokra, kö­vetkezésképpen minden mó­don tudtunkra adja, hogy szükség van rájuk. Itt az ember épp olyan fontos, mint az első osztályú export termék. S bár az ösz­­szehasonlítás profán, a lé­nyege az érdekes, hiszen az ember minősége benne van a termék minőségében. És amikor az elnöknő úgy fo­galmaz, hogy ezek a nők még a lehetetlenekre is vál­lalkoznak, akkor ezen azt a tiszteletre méltó viszonossá­got kell érteni, hogy a veze­tők sem ismerik a lehetet­lent, ha a dolgozók közérze­téről, hangulatáról, munka­­körülményeiről van szó. Létrehoztak például két egyműszakos szalagot a kis­mamáknak. Vajy Lászlónéval oda is beköszönünk. A szelíd, szép­arcú Kántor Istvánná kérdé­seimre fontolgatja a válaszait, mert akinek sok a panasza, az nem szívesen beszél róla. Neki van éppen elég. Két gyerekkel, elváltán, egyedül él. Közösen számolgatjuk, ugyan mi marad a fizetésé­ből, amikor kifizeti a lakbért, az OTP-törlesztést, a gyere­kek napközijét, a volt férjé­nek megítélt összeget, mivel ugye az övé maradt az új lakás, és van még bútorrész­let is. Hát nem könnyű. — Tudja, én mégis szeren­csés vagyok. A szüleim kert­jéből kikerül a zöldség, a gyümölcs és a baromfi. Ru­hát nem veszek, mindhár­munkra magam varrók. Meg aztán itt ez a szövetkezet, ahol úgy érzem, otthon va­gyok. Volt ugyan olyan kol­léganőm, aki szidott a válás miatt: Tűrjön az asszony. Mi lesz veled egyszál magad­ban? De ez már a múlté. Két dolgot nem bántam meg az életemben. A válást, és azt, hogy mégsem fodrásznak mentem. Persze, a gyerekek miatt nem vállalkozhat két mű­szakra. Ezért átlagban körül­belül ötezret tud osoportbé­­rezésben megkeresni. A He­rukon neki és a hasonló kö­rülmények között élő, tehát gyermeküket egyedül nevelő asszonyoknak havonta, gye­rekenként 100 forint pótlékot fizet, és beiskolázási segélyt juttat nekik. Nem nagy do­log, mondhatná az ember. Sietség nélkül Szinte csak figyelmesség. De végül is ezek azok a figyel­mességek, amelyek nemcsak jólesnek, hanem megtartó erejük is van. Hiszen nyil­ván a száz forintokkal nem oldható meg egy-egy élet tö­rése. Azzal viszont már igen, hogy o közösség védelmet tud jelenteni. Némiképpen orvoslást, mert a figyelmes­ség, a törődés igen jó gyógy­szer. Kántor Istvánnénak ezt a gyógyszert a Herukonban „írták fel”.­Nem is tudom, gazdálkodá­si eredményeink, vagy ember­­központú nézeteink figyelem­reméltóbbak-e? Vagy talán együtt jár ez a kettő? Négy év alatt 80 százalékkal növel­ték a termelési értéket, 50 százalékkal a nyereséget és a tőkés exportot, és 143 száza­lékkal emelkedett belkeres­kedelmi tevékenységük. És ez alatt a négy év alatt öt­szörösére nőtt a lakástámo­gatás összege, illetve két és félszeresére az egyéb szo­ciális juttatásra szánt költ­ség. — Hogy milyenek ezek az emberek? — kérdez vissza az elnöknő, Osváth Istvánná. — Bíznak bennünk. Hisznek nekünk. S hadd mondjam meg, itt nem maradhat olyan vezető, aki erre a bizalomra nem szolgál rá. A főnöknő nagyon elfog­lalt. Nincs fogadónapja, és nem tart fogadóórát. De bár­mikor bárki bemehet hozzá. Az az elve, hogy az embe­rekhez idő kell. Aki siet, az rossz vezető. Szabó Iréné Jogsegélyszolgálat JXégy óra alatt sem keresett többet A Budapesti Postaigazgatóságon valaki éber volt. „Ki­derítette”, hogy nem szabadott volna B. István hírlap­árussal, egy korábbi üzemi baleset sérültjével egyezsé­get kötni. Az 1984 februárjában létrejött megállapo­dás csak a már évek óta fizetett baleseti járadék meg­határozott összegben történő további folyósítására vo­natkozott, de — mint hamarosan rádöbbentek — „téve­dés és a korábbi ügyintézés helyességébe vetett biza­lom szülte, s az annak megfelelő teljesítés tartozatlan fizetést jelent”. Egyszerűbben szólva, a kétségtelenül jó szándékú észrevételt elfogadva, az igazgatóság ve­zetőiben is az a meggyőződés alakult ki, hogy B. István nem tarthat igényt baleseti járadékra, s ezért 1984 má­jusában a Munkaügyi Döntőbizottsághoz fordultak, a járadékfizetési kötelezettség megszüntetését kérve. Hogy az elején kezdjük, B. István 1974. szeptemberében helyezkedett el a budapesti 62-es Postahivatalban, rész­foglalkozású hírlapkézbesítő­ként. 1977. január 4-én, 27 éves korában érte üzemi bal­eset, szolgálatának teljesítése közben megcsúszott a jeges úton, olyan szerencsétlenül esett, hogy bokatöréssel kór­házba kellett szállítani, s a sérülés következtében 36 szá­zalékkal csökkent a munka­képessége. Nincs keresetvesztesége A fiatalember a baleset után a Posta Központi Jár­műtelepén gépkocsivezető­ként dolgozott, majd a Tej­ipari Szállítási és Szolgálta­tó Vállalatnál helyezkedett el, szintén, mint gépkocsive­zető; 1983. április elsejétől tartozik ismét a Postaigazga­tóság állományába, azóta hírlapárus. A munkáltató el­ismerte a balesetből eredő — vétkességtől független felelősségét, és rendszeres havi járadékot folyósított B. Istvánnak, túl a Társada­lombiztosítási Igazgatóság által megállapított járadé­kon. A döntőbizottság előtt vi­szont — mint láttuk, alig néhány hónappal az egyezség megkötése után — már azzal érvelt, hogy a sérültnek (aki hírlapárusként havonta átla­gosan ötezer forintot keres) nincs keresetvesztesége, sőt. „Nem vitás — írták beadvá­nyukban —, hogy B. István jelenlegi munkabére a sére­lemkori keresetét többszörö­sen meghaladja, különösen ha figyelembe vesszük, hogy munkaképesség-csökkenése folytán a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság részére havi 1001 forint járadékot utal ki.” Álláspontjuk alátámasztá­sára hivatkoztak a dolgozó életének, testi épségének vagy egészségének sérelmé­vel okozott károk megtéríté­séről szóló rendeletre, amely­nek értelmében elmaradt jö­vedelemként azt a kárt kell megtéríteni, amely a dolgo­zót azzal éri, hogy a sérelem­ből származó munkaképte­lenség, illetőleg munkaképes­ség-csökkenése miatt elesik a keresetétől, vagy a sére­lem előtti keresetét nem éri el. Hát kérem — bizonygat­ták —, ilyen keresetkiesésről a jelen esetben szó sincs. Az MDB előtt a dolgozó előadta, hogy hírlapárusként a munkaideje jóval megha­ladja a napi nyolc órát, s még szombatonként is rend­szeresen kilenc órát dolgozik. Az igazgatóság jogi képvise­lője orvosszakértői vizsgálat elrendelését indítványozta, annak tisztázására, hogy B. István képes lenne-e gépko­csit vezetni, másrészt rako­dást vagy más, erőkifejtést igénylő munkát végezni. A döntőbizottság azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy a sérült ellenőrző orvo­si vizsgálatáról a munkálta­tónak kellett volna gondos­kodnia, s a járadék fizetési kötelezettség megszüntetésé­re irányuló kérelmet — mint megalapozatlant — elutasí­totta. Különös számtan Az MDB határozatát a Bu­dapesti Postaigazgatóság ke­resettel támadta meg a Fő­városi Munkaügyi Bírósá­gon. Keresetlevelükben vál­tozatlanul azt bizonygatták, hogy a balesetet szenvedett fiatalember jövedelme — a társadalombiztosítási járadé­kot is ide számítva — „több­szörösen meghaladja” az üzemi baleset előtt elért ke­resetét, tehát indokolatlan tovább folyósítani számára a járadékot. Különösen figyelemre mél­tó a munkáltatónak a perben előterjesztett előkészítő irata, amelyben elismeri a baleset üzemi jellegét, a munkáltató objektív kárfelelősségét, to­vábbá a sérült visszamaradt munkaképesség-csökkenését, s csupán azt vitatja, hogy keresetvesztesége volna. Az előkészítő irat összeállítója ugyanis számolni kezd. B. István a baleset előtt, havi átlagban 2020 forintot kere­sett, négy órai munkaidő­ben. Napi nyolc órát számít­va ez 4040 forint — teszi hoz­zá. A baleset óta eltelt idő­szakban bekövetkezett bér­­feljesztést (ami 47,68 száza­lék) ennek ellenére csak a négyórás keresetre vetíti. Az így kapott 963 forintot vi­szont már a 4040 forinthoz adja hozzá, és mint valami bűvész, „megállapítja”: napi nyolc órai munkát figyelem­be véve, a dolgozó baleset előtti keresete 5003 forint. .. Jár a járadék Nem csoda, hogy a munka­ügyi bíróság nem honorál­ta ezt a számítási módot, s kimutatta: ha B. Istvánt nem éri baleset, a havi jövedel­me — tekintettel a közben végbement bérfejlesztésre — teljes munkaidőben 6400 fo­rint lenne. A progresszív nyugdíjjárulék levonása után tehát 5824 forintot kapna kézhez, ezzel szemben hír­lapárusként, teljes munka­időben — szintén nyugdíjjá-, rulék nélkül — havi 3796 fo­rintja marad. A két összeg különbözete 2028 forint, s ha ebből levonjuk a társadalom­­biztosítási járadékot, a dol­gozó havi keresetvesztesége még mindig több mint ezer forint. A Fővárosi Munka­ügyi Bíróság ezért a Buda­pesti Postaigazgatóság kere­setét elutasította. A munkáltató az ítélet el­len fellebbezést nyújtott be a Pest megyei Bírósághoz, amely azonban helybenhagy­ta az első fokú bíróság íté­letét. B. István továbbra is kapja a baleseti járadékot. Kéri Tamás Szovjetunió £fÚÍVVhVit ii ffitíZílílStiff Egyre több közgazdász vall­ja, hogy az óriási teljesítő­­képességű szovjet gazdaság­ban nem az energia, vagy az anyaghiány, nem is a mun­kaerő-tartalékok hiánya okozza az „intenzív fejleszté­si" úton a nehézségeket, ha­nem az irányítás fogyatékos­ságai, a szervezetlenség. Ép­pen ezért a termelőegységek kezdeményezőkészségének, önállóságának kiszélesítése és mindezzel összefüggésben az önelszámoló vállalati rendszer fejlesztése a szov­jet gazdaság előtt álló egyik legfontosabb feladat. A folyamatos gazdasági növekedés ellenére érzékel­hetővé váltak az új fejlődési szakasz kedvezőtlen kísérő­­jelenségei: nem csökkent a termékegységre jutó anyag-, energiafelhasználás, a terv­költség és minőségi előirány­zatai gyakran nem teljesül­nek. A szervezetlenség, a ha­nyagság rontotta az eredmé­nyeket egy sor iparágban, mint például az olaj, a szén, a vegyi és a színesfémkohá­­szati iparban. A bajok — mint erre a szovjet sajtóban közölt több írás is rámutat — főként az ösztönzés fogyatékosságával, cs az irányítás merevségével kapcsolatosak. Az egyik moszkvai ruhagyár igazgató­ja mondta el, hogy a kon­fekcióiparban dolgozók mun­kájára fékezőleg hat a hosszú távon is merev terv, mert nem követi, nem követheti kellőképpen a kereslet vál­tozásait. Ma a kötött ruhák iránt nagy az igény, holnap esetleg a divat pamutruhák felé fordulhat, de a konfek­cióipar dolgozói — hogy tel­jesíthessék a tervben előírt mutatókat — kénytelenek a tervben meghatározott ter­mékeket termelni. Ez a pél­da azon a tanácskozáson hangzott el, amelyen Mihail Gorbacsov főtitkár találko­zott a gazdaság vezetőivel. A tanácskozáson többen rá­mutattak, szükség van arra, hogy a termelési taktika és stratégia megválasztásában a vállalatvezetők felelőssége, jogköre szélesebb legyen. Több közgazdász hangsú­lyozta, hogy a termelékeny­ségnek a béreket meghaladó ütemben kell növekednie — ez ugyanis az áremelkedés elkerülésének útja. Az is hasznos lenne — írja a Prav­da —, hogy a jelenlegi bére­zési. ösztönzési rendszerben a vállalatok rendelkezésére ál­ló bérmennyiség megállapí­tásakor figyelembe vegyék; az előállított termék kere­sett-e, vagy csak készletre gyártott. A harmincas évek elejé­ről eredő bérezési rendszer, amely a prémiumokat is já­randóságnak fogja föl, aka­dályozza az intenzív fejlő­dést. A Szocialisztyicseszkaja Industrija arról ír, hogy a kiáramló bérek és az árufe­dezet között helyes arányt úgy kell megteremteni, aho­gyan ez a kísérleti gazdálko­dási rendszerbe bevont vál­lalatoknál valósul meg. A több mint egy éve folyó kí­sérletben szoros kapcsolatot teremtettek a teljesítmények és a bérek között: 1 százalé­kos vállalati termelékenység emelkedés — az értékesített termelésen mérve — járhat csak 0,35 százalékos bérnö­vekménnyel. A már említett vállalat­­vezetői tanácskozáson többen a gazdasági kísérletben al­kalmazott módszerek elter­jesztését szorgalmazták. Kez­detben öt, jelenleg már 21 minisztérium — mintegy kétmillió dolgozót foglalkoz­tató, 35 milliárd rubel értékű terméket előállító vállalata kapott szabadabb kezet a termelési profil, a műszaki fejlesztési politikai kidolgo­zásában, az ösztönzés gya­korlásában. Marton János lakberendezési szaküzlet a Belváros legújabb szaküzlete A kínálatból: import fürdőszoba-felszerelések, kovácsoltvas lakásfelszerelési cikkek kisbútorok, lámpák, modern » stíl és blondel tükrök Nyitvatartás #1' 4lA\ ||r? ’ hétköznap 10-18 óráig csütörtök 10-20 óráig JlL szombat 9-13 óráig >> T

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék