Népszava, 1985. július (113. évfolyam, 152–178. sz.)

1985-07-13 / 163. szám

12 Mozaik Szeretettel köször­jük névnapjukon Jenő nevű olvasóinkat. A Nap kel 5 órakor, nyugszik 20 óra 39 perckor.­­ Duschek Lajosné, az Elnöki Tanács tagja, a Ma­gyar Nők Országos Tanácsa­­ elnökének vezetésével pént­­­teken kormányküldöttség­­ utazott Nairobiba. Kenya fő­városában július 15. és 26. között tartják a nők III. vi­lágkonferenciáját, az ENSZ által 1975-ben meghirdetett Nők Évtizedének zárórendez- y vényét.­­ Elutazott Budapestről­­ pénteken az a lengyel dele­­­­gáció, amely Jerzy Wozniak anyaggazdálkodási miniszter vezetésével tartózkodott ha­zánkban Szikszay Béla ál­l­­­amtitkárnak, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöké­nek meghívására. A tárgya­lások befejezéseként Jerzy Wozniak és Szikszay Béla 1990-ig szóló megállapodást­­ írt alá az Országos Anyag- és Árhivatal, valamint a Len-­­­gyel Népköztársaság Anyag­gazdálkodási Minisztériuma között gazdasági, műszaki és tudományos együttműködés­ről. — A Zsámbéki Szombatok s szervezői közlik, hogy a jú­lius 13-ra meghirdetett Pa­raszt dekameron előadást a kecskeméti Katona József Színház fiatal művészei nem tudják megtartani. — Elmarad a Dolly Roll együttes alábbi három kon­certje, betegség miatt: július 13. Fonyód, 14., Siófok, 16., Székesfehérvár. — Köszönetnyilvánítás. Ez­úton mondunk köszönetet elvtársainak, egykori mun­­­katársainak, barátainak és tisztelőinek, mindazoknak, akik Mocsári Károly elhunyt­­­ta alkalmából együttérzésü­ket fejezték ki, segítséget nyújtottak. A gyászoló család, — Gyulai Károly, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szö­vetségének tagja, a Szovjet-1runióban harcolt partizán, 71 éves korában elhunyt. Teme­­t­­ése július 15-én, hétfőn 13 órakor lesz a rákospalotai temetőben.­­ Elhunyt Kardos Lajos akadémikus. Nyolcvanhat éves korában váratlanul el­hunyt Kardos Lajos, a Ma­gyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az Eötvös Lo­­ránd Tudományegyetem nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanára. Temetésé­ről később intézkednek. — A Magyar Tudományos Aka­démia, az Eötvös Loránd Tu­dományegyetem. Falk Kristófné, a Szo­cialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, aki 1919-től volt a párt tagja, 92 éves korában elhunyt. Temetése július 19-én, 14 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Az MSZMP XII. kerületi bizottsága. Dr. Gonda Imre, a Szo­cialista Hazáért Érdem­rend tulajdonosa, az MTA Történettudományi Inté­zet tudományos főmunka­társa, aki a pártnak 1934 óta volt tagja, 71 éves korában elhunyt. Temeté­se július 16-án, kedden fél tizenkettőkor lesz a Farkasréti temetőben. — Az MSZMP I. kerületi bi­zottsága, az MTA Törté­nettudományi Intézete. Siklósiné Kállai Lili nyugállományú rendőr alezredes, a Szocialista Hazáért Érdemrend ki­tüntetettje, aki 1930-tól volt a párt tagja, 72 éves korában elhunyt. Ham­­vasztás utáni búcsúztatá­sa július 18-án, csütörtö­kön 15 órakor lesz a Far­kasréti temetőben.­­ Az MSZMP XIII. kerületi bi­zottsága, Magyar Ellenál­lók, Antifasiszták Szövet­sége, Budapesti Rendőr­­főkapitányság, Tusnak László, Szocia­lista Hazáért Érdemrend­del kitüntetett, aki 1940- től volt a párt tagja, 88 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása július 16-án, 15 óra­kor lesz a Rákoskeresz­túri új köztemetőben.­­ Az MSZMP X. kerületi bizottsága. KITÜNTETÉSEK Dr. Fróna Dániel legfőbb ügyészségi főtanácsos, osz­tályvezető ügyésznek, nyug­állományba vonulása alkal­mából — több évtizedes eredményes munkája elisme­réseként — a Magyar Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. A kitüntetést pénteken dr. Szí­jártó Károly legfőbb ügyész adta át. Az Elnöki Tanács eredmé­nyes munkájáért, nyugdíjba vonulása alkalmából Április Negyedike Érdemrenddel tüntette ki Bertalan Istvánt, a Közép-magyarországi Tej­ipari Vállalat igazgatóját, Egri Antalt, a MÉM hivatal­vezető-helyettesét és Lukács Bélát, a MÉM főosztályveze­tőjét. A Munka Érdemrend arany fokozatát kapta: Husz­­ti Ferenc, az Egri Dohány­gyár igazgatóhelyettese és Péter Béla, a Szolnoki Élel­miszergazdasági Műszaki­szolgáltató Kutatási és Fej­lesztési Innovációs Vállalat igazgatója. Vörös Csillag Érdemrendet kapott Szilágyi Péter, a MÉM főosztályvezetője. Az Elnöki Tanács 60. szü­letésnapja alkalmából a Munka Érdemrend arany fo­kozatát adományozta Molnár Mihálynak, a Veszprémi Ter­melőeszköz-kereskedelmi Vállalat nyugalmazott igaz­gatójának. A kitüntetéseket Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter pénteken a MÉM-ben adta át.­­ A Szakszervezetek Bács-Kiskun megyei Taná­csa pénteki elnökségi ülésén megtárgyalta a vállalatirá­nyítási rendszerrel kapcso­latos változások, valamint a kereskedelmi társadalmi el­lenőrzés tapasztalatait, és ál­lást foglalt a csökkent mun­kaképességű dolgozók reha­bilitációjának javítása mel­lett. — Víznyomáscsökkenés. A Fővárosi Vízművek értesíti a fogyasztókat, hogy július 15- én 12 órától 17 óráig vala­mint július 16-án 8 órától 17 óráig ELMÜ-karbantartási munkák miatt Pesthidegkú­­ton, a Nagykovácsi út, Dutka Ákos utca, Ördögárok utca, Géza fejedelem utca,a Vörös hadsereg útja, Kőhegyi út, Kővári út, Honvéd utca által határolt területeken víznyo­­máscsökkenés, egyes helye­ken vízhiány várható. (A Budapesti Porcelángyárt) felvételre keresi • középfokú gépész képzettségű égető művezetőt, (folyamatos üzemünkbe), • géplakatost (3 műszakos munkarendbe), • e szakmákhoz betanított munkást, • égető szakmunkást (gázkemence-kezelői vizsgával), valamint • e szakmához betanított munkást (megfelelő számú jelentkezés esetén házi tanfolyamot indítunk), • női, férfi betanított, illetve segédmunkásokat. szaniterüzemünkbe • nagyáruöntőt, • korongost, energetikára • kazánfűtőt, • hőközpont- és kompresszorkezelőt. tmk-üzemü­nkbe • általános lakatost, • géplakatost, • szerkezeti lakatost, • hidraulikához értő szerelőt, • betanított munkást. A vállalati gmk-ba történő belépést támogatjuk. Vállalatunk munkaruhát, védőruhát, meleg ebédet, vidéki állandó bejelentett lakással rendelkezők részére munkásszállást biztosít. Jelentkezés: BUDAPESTI PORCELÁNGYÁR Budapest XIV., év u. 153. Telefon: 830-980/163 mellék. SZOMBAT, 1985. JÚLIUS 13. NÉPSZAVA Televízió- és rádióműsor Szombat TELEVÍZIÓ 1. 8.30 Ecranul Nonstru. Ism. A szegedi körzeti stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora. Ism. 8.50 Don Quijote Spanyol rajzfilmsorozat Don Quijote első kirándulása 9.15 Szép tájak Szovjet kisfilm 9.35 Egyszer volt . . . Békés József sorozata fesztiváldíjas filmjeiből Keménykalap és krumpliorr IV/3. A tettes lépre megy 10.30 A fekete álarc VIII/2. Egy májusi nap. Ism. 11.25 Autó-motorsport Im. 11.45 Képújság. 14.15 Az élet kalandja V/2. A tenger 15.05 Zene-bona 15.40 Reklám 15.45 Marco Polo Olasz tévéfilmsorozat VIII/6. 16.50 Hírek 16.55 MAFILM-magazin 17.10 Mitlők Tinirandevú 17.55 Képújság 18.00 Nemzetközi tévészakácskönyv Olasz műsor 18.15 Jogi esetek 18.55 Reklám 19.10 Tv-torna 19.15 Mese 19.30 Tv-híradó 20.00 Vers­­ mindenkinek Áprily Lajos: A csavargó a halálra gondol 20.05 Tékozló szív Francia tévéfilm Tízévi házasság után az értelmiségi, két kisgyermekes család életében megjelenik a „harmadik”, s a magánéleti, érzelmi konfliktusok egész sora. Az asszony számára a fiatalabb, bohém, szobrászfiú egy másik, érdekesebb világot mutat fel: a szenvedélyt, a szabadságot, a fiatalság vonzerejét ígéri. A férj — a válás előtt — azt kéri a nőtől, hogy megismerke­désük színhelyén, a tengerparti házban töltsenek pár hetet. . . 21.35 Népdalkórusok Balázs Árpád: Tolnán keresztül 21.40 Jerzy Kawalerowicz­­sorozat Árnyék Lengyel film FF. (1956) A robogó vonatból kizuhanó, felismerhetetlen arcú férfi kilétét, papírok híján, nehéz megállapítani. Az orvos és a nyomozó­tiszt beszélgetése a halott férfi személyazonosságának kiderítéséről egyik percről a másikra vált az igazság kideríthetőségéről szóló vitára. Mindketten emlékeket idéznek . . . 23.10 Tv-híradó 3. 23.20 Himnusz TELEVÍZIÓ 2. 16.50 Képújság 16.55 Thurzó Gábor: Víkendszerelem Tévéfilm 16 éven felülieknek! Réti Gábor középkorú budapesti mérnök véletlenül megismerkedik a fiatal és csinos Kály Annával. Futó kalandból mélyebb kapcsolat alakul ki közöttük. Szerelmüket Gábor eleinte igyekszik titokban tartani felesége előtt. A lány tőle idegen életmódját, furcsa ragaszkodását, a bujkálást egyre nehezebben viseli. Amikor kiderül, hogy felesége tud is a viszonyról, egy pillanatra van is bátorsága ahhoz, hogy vállalja a kapcsolatot. . . 18.05 Gólyavári esték XI/9. Gazdasági jog­rendszerek a kapitalizmus­ban. Előadó: Sárközy Tamás egyetemi tanár 18.50 Magyarország— Jugoszlávia vizilabda­­mérkőzés 20.00 A Kirov Balett műsora Szovjet film Minkusz: Paquita (Marius Petipa koreográfiája) 20.50 Tv-híradó 2. 21.10 Telesport Vívó VB Férfi tőr egyénii döntő Tudósítás az atlétikai négyes viadalról 22.20 Száz híres festmény Kandinszkij: Improvizáció 6. 22.30 Képújság SZLOVÁK TV. 1. műsor: 8.30 Úttörők magazinja 10.10 Szovjet tévéfilm 13.00 Folk­lórfesztivál 14.35 Animációs fil­mek 15.30 Zenés műsor 16.25 A nagy küzdelem (cseh film) 17.50 Természetfilm 18.40 A titokzatos sziget. Tévésorozat 19.30 TV-hír­­adó 20.00 Tévékomédia 20.35 Ze­nés, szórakoztató műsor 21.30 Sporthíradó 21.45 A rendezetlen számla. Francia film 23.30 San Remó-i dalfesztivál 2. műsor: 16.55 Út a világ körül 17.55 Gye­rekek magazinja 18.20 A balett­ről 19.30 Tv-híradó 20.00 Itt a szombat! 21.40 A Tv-híradó szer­kesztőségében 21.50 Operettmeló­diák KOSSUTH RÁDIÓ 8.25 Családi tükör 9.00 Színes népi muzsika 10.05 Ismét a javából! Válogatás az elmúlt hét műsoraiból 12.00 Déli krónika 12.30 Déli zeneparádé 13.20 Népzenei példatár 13.30 A szövetkezetek élelmiszer-termelése 14.10 A hét embere­­14.20 Irodalmi figyelő 14.50 Tenoráriák 15.10 Új Zenei Újság 16.00 168 óra 17.30 Népdalelőadók hangalbuma 18.15 Mese 18.45 A világszínház humora Branislav Nusic: A gyanús személy 19.57 Muzsikaszó 22.10 Sporthíradó 22.25 Európa hangverseny­termeiből Antonio Meneses Önnek is érdeke, téli ruhát nyáron tisztíttatni!­6, *­­ m % $ A vegytisztítás felújítja és fertőtleníti a textíliát. Felsőruháinak tisztításával bízza meg a Fővárosi Patyolatot!­m­ám gordonka- és Christina Ortiz zongora­szonátaestje 0.10 Jessonda. Részi: PETŐFI RÁDIÓ 8.11 Népszerű muzsika 9 — világhírű előadók 9.05 Rádiószínház Moldova György: Isten veled, India! 9.40 Húsz perc Marilyn Monroe-val 0 10.00 Júliusi tudományos mozaik 10.30 Térzene 0 11.05 Slágerről slágerre 0 11.45 Az MRT gyermekkórusa énekel 12.10 Jó ebédhez szól a nóta 0 13.05 Kenguru Vízilabda 14.00 Magunkat ajánljuk 16.30 Honthy Hanna operett­felvételeiből 0 17.05 Sporthíradó 17.20 Grabócz Miklós: Nyugat-dunántúli táncok 17.30 Hajszálgyökerek A francia—magyar kapcsolatokról 18.30 Nyolc rádió nyolc dala 19.05 Sporthíradó 19.58 Elvis Presley összes felvételei # 21.05 Sport 21.15 Alfonz Daudet: Tarasconi Tartarin 22.08 Oscar Peterson triója játszik a Látogatóban Miskolcon 22.30 Város a Bükk­alján 24.00 Éjféltől hajnalig 0 Vasárnap TELEVÍZIÓ 1. 8.25 Tv-torna 8.30 Óvodások filmműsora Matej, a ló — Mackó Misi kalandjai 8.50 Drágalátások Szovjet kisfilm 11. 9.00 Egyszer volt Békés József sorozata fesztiváldíjas filmjeiből Keménykalap és krumpliorr IV/4. Éljen Bagaméri Elemér! 9.50 Boomer, a csodakutya IX/1. A szökés Amerikai kisjátékfilm­sorozat 10.15 Hírek 10.20 A Koreai Cirkusz műsora Francia film. Ism. 15.30 Képújság 15.35 A Közönségszolgálat tájékoztatója 15.40 Magyar táncosok a nagyvilágból Néptáncfesztivál Gödöllőn 16.15 Műsorainkat ajánljuk 16.40 Reklám 16.45 Elmebajnokság 17.25 Változatok (a sakkozásra) 18.25 Hírek 18.30 Delta I. H­­.Tudományos híradó , zsidóReklám ,19.10. Tv-torna 19.15 Mese 19.30 A HÉT 20.30 Hírek 20.35 Rocky Amerikai film 14 éven felülieknek! Rocky mindössze harmincéves, de bokszoló­ karrierje kettétört. Az „Itáliai csődör” egy véletlen folytán nagy lehetőséget kap az élettől. Játszhat a profi világbajnokkal. Rocky komolyan veszi az előtte álló feladatot, nyerni akar. S elkezdődik a küzdelem: önmagával és körülményeivel . . . 22.30 Áruházak ajánlata 22.35 A Kvartett Portréfilm a Bartók­­vonósnégyesről A belpolitikai főszerkesztőség műsora Huszonöt esztendeje alakult a világhírű Bartók Vonósnégyes. A dokumentumfilm a négy zenész személyiségén, életútján keresztül keresi a kvartett, az együtt játszás titkát ... A vonósnégyes a hatvanas évektől kezdve, szinte úttörőként járja a világot, koncertjeikkel öregbítve a magyar komoly­zenei élet hírnevét . . . 23.25 Hírek 23.30 Himnusz TELEVÍZIÓ 2. 19.55 Képújság 20.00 Balettalbum 20.35 Reklám 20.40 Telesport Autocross EB-futam — Vívó VB. Női tőr egyéni döntő — Tudósítás az atlétikai négyes viadalról 22.55 Képújság SZLOVÁK TV. 1. műsor: 8.30 Gyerekeknek 10.10 A Novák család. Tévésorozat 11.00 Publicisztikai műsor 11.25 Zenés összeállítás 14.00 Az Arany Kapu 15.00 Nemzetközi salakpá­lyás verseny 17.00 A vádlók. Cseh film. FF. 18.30 Zenés, szó­rakoztató műsor 19.30 Tv-híradó 20.05 Az érés ideje. Tévéjáték 21.35 Sporthíradó 21.50 Komoly zene 22.30 Meghívó a klubba 2. műsor: 14.00 Folklórfesztivál 15.05 Fiatalok tévéklubja 17.00 Lóverseny 18.15 Dok.-film 18.40 Az elveszett melódia. Tévésoro­zat 19.30 Tv-híradó 20.00 Zenés, szórakoztató műsor 21.15 Híradó 21.35 A szépség és az állat. NDK tévéfilm KOSSUTH RÁDIÓ 8.10 öt kontinens hét napja 8.25 Énekszóval, muzsikával 9.00 Babits Mihály és a rádió Dók­-műsor 10.05 Édes anyanyelvünk 10.10 Marie Laforet és Michel Sardou énekel 10.40 Brahms: Változatok egy Haydn-témára 11.00 Gondolat-jel PETŐFI RÁDIÓ 6.00 Népszerű muzsika a koránkelőknek 0 7.00 A református egyház félórája 7.35 Vasárnapi orgonamuzsika 0 8.05 Hárs László: Nem leszek az unokád 1 9.05 Manóopera — Finnországból 0 9.35 Szivárvány — a kapcsolatokról 11.10 Vasárnapi koktél 0 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 0 12.53 Sport 13.05 Mit hallunk? 13.30 Dsida Jenő versei 14.00 Többet ésszel . . . 15.05 Táskarádió 16.00 Poptarisznya 0 20.00 Slágermúzeum 0 21.05 Sport 21.15 Társalgó 22.40 Könnyűzene 0 24.00 Éjféltől hajnalig 0 3. MŰSOR 7.00 Reggeli hangverseny 8.11 Komolyzenei zsákbamacska 0 10.00 Új zenei Újság 10.45 Öt kontinens hét napja 11.00 Thomas Beecham vezényli a Royal Filharmonikus Zenekart 0 12.14 Gounod operáiból 0 12.45 Iskolarádió 13.05 Eszperantó híradó 13.10 Kis magyar néprajz 13.15 Kamarazene 0 14.10 Jan Garbarek felvételeiből 0 14.53 Bach-művek 0 16.05 Longosz, Daphnisz és Chloé 17.00 Victoria de Los Angeles operaáriákat énekel 0 17.40 Egy pálya vonzásában Beszélgetés Pausch Antal faesztergályossal 18.00 Népzene • 18.30 Na maternjem jeziku 19.05 In der Muttersprache 19.35 Kamarazene 0 Az Amadeus vonósnégyes felvételeiből 20.30 Népi dallamok nagy mesterek kezében Ravel-művek 21.08 Prince felvételeiből # 21.38 Csajkovszkij: Hegedűverseny 0 22.15 Magyar zeneszerzők 0 22.54 Beke György: Ingázók Budapesti színházak SZOMBAT Margitszigeti Szabadtéri Szín­pad: A csárdáskirálynő (fél 9), Budai Parkszínpad: America Tropical revü (8), Városmajori Színpad: A kalóz (fél 9), Vidám Színpad: Őrült nők ketrece (8), Főv. Nagycirkusz: Attrakciók ’85 (de. 10, fél 4 és fél 8), VASÁRNAP Margitszigeti Szabadtéri Szín­pad: A csárdáskirálynő (fél 9), Városmajori Szabadtéri Színpad: A kalóz (fél 9), Hilton-szálló: A kamarazene gyöngyszemei (fél 9), Vidám Színpad: Őrült nők ketrece (8), Hűvösvölgyi Sza­badtéri Színpad: Ezüstfurulya (de. 11), Főv. Nagycirkusz: Att­rakciók ’85 (de. 10 és fél 4), m­ 3. MŰSOR 7.00 7.30 8.17 9.31 10.30 11.00 12.10 12.30 13.05 14.05 15.00 15.30 16.00 17.10 17.30 17.40 18.03 19.05 19.54 20.09 20.14 21.42 22.42 12.00 12.15 12.45 12.55 13.20 13.30 14.10 14.58 16.05 17.02 17.32 18.40 19.48 20.25 20.46 23.40 In limba materna V materinskom jazyku Baróti István Liszt-műveket orgonái 0 Griselda. Részi. 0 Slágerlista 0 Hangfelvételek felsőfokon 0 Kórusmuzsika • Iskolarádió Kívánságműsor • Lemezbörze helyett 0 Hi-Figyelő 0 Melis György opera­áriákat énekel • Beethoven zongorás triói 0 Kóté László hegedül, Párkányi Tibor gordonkázik, Fellegi Ádám zongorázik Angelo Ephrikian együttese Gesualdo­­madrigálokat énekel 0 Kritikusok fóruma Prokofjev: D-dúr hegedűverseny # Életem muzsikája Opera-művészlemezek 0 Értékek és fölfedezések Dsida Jenő versei Az Angol Barokk Szólisták játszanak 0 Vez. John Eliot Gardiner, Em. Malcolm Bilson — fortepiano Victor Hugo és a muzsika Rádiószínház Horgas Béla: A piros vadász # Déli krónika Nemzetközi magazin Könyvtárszobám Klasszikus operettekből Az élő népdal Szonda Művészlemezek Nagy László-emlékműsor Bevezetőt mond: Illyés Gyula Solomon zongorázik Jelenidőben — szellemi exportunkról Francia zeneszerzők műveiből Rádiószínház Holnap történt Dominique-André Kergal rádiójátéka Népdalok, néptáncok „Párizs, isten veled” Válogatás francia költők verseiből Verdi: Otelló Kórusok, hangszerszólók

Next