Népszava, 1985. augusztus (113. évfolyam, 179–204. sz.)

1985-08-16 / 192. szám

Zacskós, palackos és kannás víz Minden csecsemőnek napi 2 liter A nitrát, mint közellenség — Ivóvíz, százmillióért Tartósítószer nélkül Hazánk sok településén a köz- és magánkutak vize a megengedettnél lényegesen nagyobb mértékben tartal­maz nitrátot. A csomagolt víz üzemköltsége igen ma­gas, de az egy éven aluli gyermekek részére minden­képpen biztosítani kell az egészséges ivóvizet. A cso­magolt vízzel kapcsolatosan Perecsi Ferenc, az Országos Vízügyi Hivatal főosztályve­zető-helyettese elmondotta, hogy korábban, 1980-ig be­zárólag csupán három me­gyében vezették be ezt a szolgáltatást. Nógrád megyé­ben a Köjál engedélyével a kereskedelmi forgalomban levő, szénsavval dúsított ve­zetékes vizet osztották szét, Pest megyében, a Fővárosi Ásványvíz és Jégipari Vál­lalat által palackozott, szén­savval dúsított budapesti vezetékes víz jutott el a vé­dőnők közreműködésével a településeken élőkhöz. Veszp­rém megyében pedig mű­anyag kannás, dúsítás nél­küli bakonyi karsztvizet osztottak szét a tanácsok. A víz jó minőségű, tartósító­szer nélkül is eltartható két hétig. A múlt év végére So­mogy és Baranya megyében is megteremtették a csoma­golt víz szállításának lehető­ségeit. Jelenleg az összes, 756 településre — ahol a gyermekekre ártalmas nit­ráttartalmú ivóvíz van — eljut a csomagolt, palackos és kannás víz. Minden cse­csemőhöz a napi 2 liter, s ez megfelel ivóvízszükségletük­nek. Az OVH mindenütt felül­vizsgálja a kedvezőbb keres­kedelmi elosztás lehetősé­geit, s azt is, hogy az igen magas Pest megyei üzem­költségek hogyan mérsékel­hetők. Ez igen lényeges szempont, hiszen az OVH megközelítően évi 100 mil­liót költ az ideiglenes ellá­tási formák költségeinek té­rítésére. Szorgalmazzák to­vábbá a helyi egészségügyi szerveknél a szénsavval dú-­o­sított palackos ivóvizek el-­­ tarthatósági idejének meg-­­ hosszabbítását. A szabvány szerint — megfelelő hőmér­sékleten — ez hat hónap. A Pest megyei palackos víz minőségét már e szabvány alapján ellenőrizték és enge­délyezték. u. g. TIT-nyelvtanfolyamok Csütörtökön a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat bu­dapesti szervezetének Kos­suth klubjában sajtótájékoz­tatót tartottak, amelyen Haán György, a TIT buda­pesti idegennyelv-oktatási szakosztályának elnöke is­mertette az 1985/86-os prog­ramot. Az új tanévben 21 nyelv tanítására indulnak tanfolyamok. A felnőtt tanfolyamok mellett több világnyelvből indulnak kurzusok október elején gyermekek számára is. Ők Budapest hét bázisis­kolájában és a kihelyezett tagozatokon sajátíthatják el e nyelveket. Három nap alatt 30 mázsa A levonuló árhullám nyomá­ban a Győri Előre Halászati Szövetkezet halászbrigádjai intenzív halászatba kezdtek Szigetköznél. A főmederben és a Duna-ágakban egyaránt a szép zsákmány reményé­ben szálltak vízre, s nem is csalódtak. Három nap alatt , kedden, szerdán és csü­törtökön — 30 mázsa halat fogtak. A zsákmány jó része már­nából és keszegből állt, de ponty, harcsa és süllő is ke­rült a hálóba. 8—10 kilós pontyok, másfél-két kilós süllők és 4—5 kilós harcsák emelték a fogás értékét. 31-36 fok A Meteorológiai Intézet je­lentése szerint a várható idő­járás péntek estig­ derült, száraz, igen meleg idő. Mér­sékelt légmozgás. A legma­gasabb nappali hőmérséklet 31—36 fok között lesz. A Duna Budapestnél 544 centiméter, 17 fok, a Bala­ton 23, a Velencei-tó 26 fo­kos. Egri töltött ropogós­­­ í­­­piac, másfél millió vásárlónak Az alapterülete 3100 négy­zetméter, de belül még ga­léria is található benne. Kül­ső környezete elegáns, s a tervek szerint ősztől, amikor kész fákat is ültenek köré­je, még szebb lesz. Hatvanhét millió forintba került és előbb lett készen, mint ahogy tervezték. Ez mond­ható el röviden az egri új piaccsarnokról, amelyet csü­törtökön délben adtak át a város lakóinak, akik előtt az avatóbeszédet Markovics Fe­renc, a megyei tanács elnö­ke mondta. Az ünnepségen megjelent dr. Szlamenicki István, a Szövosz elnöke, valamint dr. Varjú Vilmos, az Egri Városi Tanács elnöke is. Tőle kér­tünk rövid tájékoztatást az új egri létesítményről. — Húsz évvel ezelőtt 40 ezer ember élt Egerben — mondta dr. Varjú Vilmos. — Ma 63 ezren élnek itt, s éven­te megfordul nálunk másfél millió bel- és külföldi turis-­­ ta. Az ő ellátásukat a régi­­ piaccsarnok már nem tudta­­ megfelelő módon biztosítani,­­ ezért országos pályázatot íra t­tunk ki az új piaccsarnok­­ tervezésére, amelynél az is­­ szempont volt, hogy szerve-­­­sen illeszkedjék az őt kör-­­­nyező történelmi városkép­be. A terv immár megvaló­sult állapotában látható és nagy örömünkre szolgál, hogy az egriek már az első napon birtokukba vették, s láthatóan örömmel vásárol­tak benne. Ugyanezen a délelőttön két másik létesítménnyel is gazdagabb lett a történelmi város. Dr. Szlamenicki Ist­ván adta át az áfész által 55 millió forintos költséggel épített üzemet, ahol ezentúl töltött ropogós süteményt készítenek majd. A Mátra Élelmiszer és Vegyiáru Vál­lalat pedig raktáráruházat nyitott meg. ha Négy dal nem eladó Beatles-dalok 40 millióért Michael Jackson, a világhírű amerikai popénekes 40 mil­lió dollárért megvásárolta a Beatles együttes 1964 és 1970 között szerzett dalainak előadási jogát — közölte a Los Angeles-i Variety című film- és zenei szaklap szer­dai számában. A szerződés John Lennon és Paul McCartney mintegy 260 dalára vonatkozik. Mi­chael Jackson képviselői hat­­ hónapig tárgyaltak az angol­­ ATV Music céggel az előadói jog megvásárlásáról. A 260 dalból csak négynek az elő­adói jogát nem kapta meg. Ezek: a „Love me do”, a „P. s. I love you”, a „Please, please me” és az „Ask me why” címűek. Bajba jutott halászok kártérítés téves időjóslásért A meteorológia történetében először fordult elő, hogy egy időjóslási intézményt kárté­rítésre ítéltek, mert az elő­rejelzése nem vált be. Az Egyesült Államokban működő Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Ügynökséget egy bostoni bíróság 1,2 millió dollár kártérítés megfizeté­sére kötelezte, mert hibás időjóslásuk következtében a tengerbe fulladt három ha­lász. A meteorológusok szél­csendes, jó időt jeleztek a halászoknak, akik a közpon­ti ügynökség egyik kirendelt­ségéhez fordultak előrejel­zésért. A kedvező jelentés birtokában nyugodtan ten­gerre szálltak, ott viszont csakhamar súlyos szélvihar támadt, amely elsodorta őket, és mindhárman megfullad­tak. A hozzátartozók beperel­ték az időjósokat, a bíróság pedig helyet adott a kereset­nek. Igaz, a 2,3 millió helyett csak 1,2 milliót ítélt meg, de az eljárást lefolytató bíró, Joseph Tauro kijelentette, hogy a meteorológusokat el kell marasztalni, mert kide­rült, hogy olyan adatok alap­ján állították össze a téves előrejelzést, amelyeket egy­­ előzőleg meghibásodott szá­­­­mítógépből szereztek, holott tudták, hogy a berendezés nem működik pontosan. Az eset kapcsán több lap felelevenítette a világháború egyik­­híres meteorológus­­történetét, amely Churchill­­hez kapcsolódik. A világhá­borús brit miniszterelnök a háború befejeztével a mete­orológusok küldöttségét fo­gadta, amelynek vezetője ar­­ra emlékeztette,­­milyen fon­tos szolgálatokat tettek a légvédelemnek, hiszen előre­jelzéseik — amelyek alapján a náci légitámadások idejét valószínűsíteni lehetett — 48 százalékban beváltak. Mi­re a kormányfő ironikusan csak ennyit válaszolt: „Miért nem azt mondják, hogy 52 százalékot tévedtek?” Persze, ez csak anekdota, amely mit sem von le az időjáráskutatók érdemeiből, mint ahogyan a bostoni per is kivételes eset. (én) ­ Megkezdődött a visszaszámlálás, nemsokára megszólal a tanév kezdetét jelző iskolacsengő. A munkahelyek, tanácsok ez idő tájt osztják szét az egyedülálló és többgyermekes szülők között a be­iskolázási segélyeket. Akik eddig még nem vásárolták meg az is­kolatáskákat, füzet- és egységcsomagokat, tanszereket, most a hátralevő napokban pótolják ezt. Sokan keresik fel e célból a ké­pen látható Úttörő Áruházat I ! Súlyos baleset történt szerdán Heves megyében a 3-as számú főútvonal és a 33-as főútvonal kereszteződésében, ahol két sze­mélyautó összeütközött. A balesetnek hat sérültje van, az anyagi kár jelentős MTI Fotó : Szabó Sándor felvétele Boeing-farokvizsgá­lástok Japánban A japán közlekedési minisz­térium csütörtökön elrendel­te, hogy a Japánban szolgá­latban levő összes Boeing­ 747 farokrészét meg kell vizs­gálni. A hét elején történt katasztrófa okát vizsgáló szakértők előzetes véleménye szerint az 520 halálos áldo­zatot követelő tragédiát a Tokióból Oszaka felé tartó gép függőleges vezérsíkjának leszakadása okozta. A minisztérium rendelete nem részletezi, hogy a Ja­pánban repülő 69 Boeing— 747 gép kap-e felszállási en­gedélyt addig, amíg a felül­vizsgálatot el nem végezték. A szerencsétlenség helyén, a Tokiótól 100 kilométerre északnyugatra fekvő Ogura hegy oldalán 4500 rendőr és katona bevonásával tovább folyik az áldozatok felkuta­tása és azonosítása. Eddig mintegy 200 ember holttestét sikerült megtalálni, de közü­lük igen kevésnek lehet csak megállapítani a személyazo­nosságát. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség : Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-310 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1964 Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Levélcím: 1964 Bp. Pf. 32. Felelős kiadó: Kiss Jenő, a Népszava Lap- és Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 43,- Ft Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán­ vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133-1701­­­4­16 Mozaik Snnttttd kösz­öntjük névnapjukon Abris, Ábra­hám •Wdl WWllOttACH: A Nap kel 5 óra 41 perckor, nyugszik 19 óra 55 perckor. — Üdvözlő távirat. Lo­sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Denis Sassou- Nguesso-nak, a Kongói Né­pi Köztársaság elnökének, az ország nemzeti ünnepe, a függetlenség kikiáltásának 25. évfordulója alkalmából. — A Népszava pszicholó­giai tanácsadó szolgálata ma 15 és 17 óra között várja az érdeklődőket székházunkban (Budapest VII., Rákóczi út 54.). — Házépítők boltját nyi­tották meg csütörtökön Sze­geden, a házgyár területén, amelyet a Dél-magyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat közösen hozott létre az Épí­tőipari Termelőeszközkeres­kedelmi Vállalattal. Az új boltban a téglától, a csava­ron át a kazánig minden olyan cikket forgalmaznak, ami lakásépítéshez nélkülöz­hetetlen. — Emelkedik egyes zo­mánc- és teflonedények ára, közük a Bonyhádi Zománc­­árugyár és a forgalmazó nagykereskedelmi vállalatok. A termelési költségek válto­zása miatt, augusztus 15-től a változás a zománcedényeknél átlagosan 6, a teflonbevona­­tú edényeknél 9 százalék.­­ Ismét kigyulladt a bo­zót, ezúttal újabb négy he­lyen Görögországban szer­dán.­ A hadügyminisztérium közlése szerint a korábbi tü­zek közül nyolcat sikerült ellenőrzésük alá vonni. Az egyik tűz Athéntól északra egy négyezer hektáros erdőt és mezőgazdasági területeket pusztított el. Görögországban évente legalább húszezer hektárt pusztít el a tűz. * Ha most rosszmájúak len­nénk, élcelődhetnénk egy ke­veset azon, hogy a görögor­szági tűz, a görög tűz meny­nyiben rokon a görögtűzzel. Ez is világít, meg az is vi­lágít. Több közös vonás nem található bennük. A nyaran­ta rekkenő hőségben fuldokló déli országban a kiszáradó bozótok sokszor maguktól lángra lobbannak. Ez termé­szetes következménye az ot­tani éghajlatnak. Az ember legfeljebb csak annyit tehet hozzá a maga mérsékelt ég­öin, de mostanság a trópuso­kat megszégyenítően forró hazájából, jobb volna, ha a görög tűz csak az volna, ami a nagy nyári látványosságok szórakoztató fénypontja. —­ik Kovacsics Gyula, a Szo­cialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, aki 1924 óta volt a párt tagja, 82 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 23-án 15.00 órakor lesz a nyír­egyházi északi temetőben. — AZ MSZMP Nyíregy­házi Városi Bizottsága. Kitalálta? Bennünk partnerre talál! Új termékével, ötletével vegyen részt a Skála-Coop termelői börzéjén, az őszi BNV-n, az F2 pavilonban. A kiállított termékeket a vállalat legjobb szakemberei tesztelik, figyelemmel a vásárlók véleményére és a kiválasztott cikkekre, azonnali üzleti ajánlatot tesznek. Jelentkezés a Skála-Coop értékesítésszervezési igazgatóságán, Budapest IX., Soroksári út 16. Telefon: 336-770. Jelentkezési határidő: augusztus 25. A mi üzletünk • • üzlet Önnek is!

Next