Népszava, 1985. szeptember (113. évfolyam, 205–229. sz.)
1985-09-02 / 205. szám
4 Bányásznapon Egercsehiben Szombaton és vasárnap folytatódtak a bányásznapi ünnepségek. Az ország jelentős bányavidékein köszöntötték a szén-, olaj-, ásvány- és bauxitbányászokat, méltatták helytállásukat, amire az ország továbbra is számít, hogy legyen elegendő energia, értékes ásványi kincs a népgazdaság továbbfejlődéséhez. A bányászok munkájának megbecsülését fejezi ki az az 1,3 milliárd forintos hűségjutalom és a kitüntetések is, amelyeket a bányásznapi ünnepségeken adtak át a bányaüzemek és bányászati intézmények dolgozóinak. Munkatársunk, Kiss Árpád, a Mátraalji Szénbányák központi ünnepségének színhelyén, Egercsehiben készített képriportot. A szabadtéri színpad kultúrműsorában többek között egy Ausztriából érkezett tiroli népizenekar, a csikófalvi népitáncegyüttes tette tartalmasabbá a programot, melynek végeztével bográcsban főtt gulyásleves, kirakodóvásár, céllövölde, ringlispil és egyéb szórakozási lehetőségek várták az érdeklődőket. A több ezer bányász és hozzátartozója jó hangulatban ünnepelte a 35. bányásznapot. Nem jár kártérítés az elmaradt menyasszonytáncért Az esküvő elmaradt, de akkor még senki nem gondolta, milyen jogi bonyodalmak származnak majd ebből. A boldog vőlegény az esküvőre kitűzött nap délelőttjén barátja személygépkocsijával a szomszédos városba utazott a menyasszonyi csokorért. Útközben súlyos balesetet szenvedtek: barátja meghalt, őt pedig kórházba szállították. Így természetesen az esküvő és a 180 személyesre tervezett lakodalom elmaradt. A házasulandó pár végül egy hónappal később járult az anyakönyvvezető elé, de ekkor már nem hívtak vendégeket, rajtuk kívül csak a szülők és a tanúk voltak jelen. Mint ahogy az várható is volt, a vőlegény felgyógyulása után azonnal kártérítési igénnyel lépett fel: a balesetért felelős személy meg is fizetet neki több mint 25 ezer forintot az esküvői előkészületek kiadásai, valamint a férfi keresetvesztesége és egyéb kárai fejében. A férj azonban ezzel nem érte be: a tervezett lakodalom elmaradt menyasszonytánc bevétele miatt további 60 ezer forintot követelt. Az első fokú bíróság ebből meg is ítélt mintegy 40 ezer forintot. Az indoklás szerint a póruljárt férfi kára a törvények szerint a meg nem tartott menyasszonytánc nyomán elmaradt vagyoni előnyre is kiterjed. A házaspártól az ítélet szerint nem volt elvárható, hogy később megtartott esküvőjük után is rendezzenek lakodalmat és menyasszonytáncot. A másodfokú bíróság a megítélt kártérítés összegét 25 ezer forintra mérsékelte. Szerinte ugyanis a házasulóknak a későbbi esküvő után, ha táncmulatságot nem is, de legalább egy esküvői ebédet vagy vacsorát kellett volna rendezniük. Nem lenne méltányos ugyanis — hangsúlyozza az ítélet indoklása —, hogy a házaspár úgy kapja meg a tiszta bevételt, hogy bármit is költött volna egy esküvői vacsorára. A nem mindennapi per végül törvényességi óvás nyomán a Legfelsőbb Bíróság előtt fejeződött be. A legfőbb bírói fórum elvi jelentőségű határozata a házaspár kártérítési követelését jogtalannak találta és elutasította. A határozat indoklása szerint ma még számos községben, sőt városokban is élő népszokás, hogy az ifjú házasokat megajándékozzák, megkönnyítve ezzel közös életük kezdetét. Ez azonban ott is elfogadott és mindennapos szokás, ahol a lakodalomban nincs menyasszonytánc. Sőt, a rokonok és barátok közül sokan még úgy is adnak ajándékot az ifjú párnak, ha lakodalmat sem rendeznek, önmagában tehát az a tény, hogy a szóban forgó lakodalom elmaradt, az esküvő későbbi időpontra halasztódott, semmilyen alapot nem ad a baleset okozójával szemben menyasszonytánc a kártérítés követelésére. Jobb tehát akár kétszer is megtáncoltatni a menyaszszonyt, mint egy idegentől perrel követelni a nászajándékot. (deák) HÉTFŐ, 1985. SZEPTEMBER 2. NÉPSZAVA A félig épített kórház (nem a város szélén) Megszokott látvány, de nehezen megszokható állapot a kórházi építkezés. Jellegzetes társbérlet, amelyben sem az építkezés, sem a gyógyítás nem zavartalan. A zavaros, méginkább zavaró helyzetet azonban további fennakadások sora nehezíti. Gyűjtőszóval a pénzhiány, amely olykor szinte hihetetlen helyzeteket produkál. A Weil Emil kórház ortopédiai-traumatológiai osztályán például az ilyen volt és ilyen lesz képet tartósította. Az osztálynak a nyárra tervezett festése, mázolása ugyanis félbemaradt. A hatodik kórteremnél elfogyott a pénz, a festők elvonultak. A földszinti orvosi szobában finoman pilinckázik fejre, hajra a fenti lefolyók szennyvizétől áztatott vakolat. Szerencse — mondják az orvosok —, hogy a munkálatokat a műtőkben kezdték, így ott legalább rend van. Kényszerű túlköltekezés A gyógyintézethez cseppet sem méltó állapot azonban olyan vicc, amely csak az újszülöttnek új. Kovács László, a Weil Emil kórház gazdasági főigazgatóhelyettese az Uzsoki utcai főépületben jónéhány hasonló csőrepedés áztatta falat, illetve emiatt átmenetileg bezárt kórtermet mutat. (A fővárosi kórházak matuzsálemi, 80—100 éves átlagkorának ismeretében látatlanul is sejti az ember, hogy a zuglói kórház gondjai nem egyedülállóak. Ám ez sivár vigasz mind a zuglóiaknak, mind a többieknek.) Öreg falakban elöregedett, korrodált nyomó-, lefolyóvezetékek. Sorozatos törésük, repedésük megelőzése módszeres, következetes karbantartást kíván. Ám ezt sem adják ingyen, és a milliós nagyságrendű költségek maradéktalan előteremtése időről időre lehetetlennek bizonyul. A traumatológián saját rezsiben kezdtük a karbantartást. Igen nagy munkát végeztünk, a nyomócsöveket, a strangokat sokhelyütt az alagsorig kellett cserélni. Két kórteremnek új ajtó kellett ahhoz, hogy az ágyak beférjenek, a tálalót fel kellett bontani, mert áztatta a felújított telefonközpontot. Balesetveszély miatt a világítótesteket végig kicseréltük, beleértve az ágylámpákat is, ezeket közvetlenül a gyárból szereztük be, hogy minél olcsóbb legyen. A nyílászárókat kijavítottuk. Festés-mázolásra már nem futotta saját erőből, az Épületszakipari Szövetkezettől rendeltük meg ... közben azonban elfogyott a pénz. A műtő valóban nem tűrt halasztást, a többi munkára a vízszerelés következményei kényszerítettek volna, ha futja a pénzből... Tavaly póthitellel együtt 19,7 millió forint jutott karbantartásra a kórházban, az idén eredetileg 4 milliót tervezhettek, ami pótelőirányzattal 7,5 millióra nőtt, de 14,5 milliót már elköltöttek. Követni sem könnyű az adatokat, hiszen a különbségek nem egy, kettő, hanem 50, 100 százalékosak. A kereteket — a felhasználhatót és a ténylegest — képlékenynyé teszi az árak változása, a kalkulációk esetlegessége. Bizonyos fenntartási anyagra például 900 ezer forint jutott volna, de már 3,1 milliónál tartanak. Póthitel hiányában a Póthiteligényünket benyújtottuk, válasz azonban sehol. Nagy megrázkódtatás lesz tudomásul venni, beletörődni, hogy a póthitelintézmény megszűnik. Béke poraira — mondanák velünk együtt az érdekeltek. Hiszen a póthitel korántsem tekinthető a tervszerű gazdálkodást elősegítő eszköznek. Sokan, sokszor elmondták ezt, most mégis visszasírják, mert a pénzhiány miatt égetően sürgős feladatok szenvednek halasztást. Sorsuk attól függ, hogy a tanácsi bevételek mérlege megenged-e valami többletet. — Ám, ha felállítják a megfelelő fontossági sorrendet, ha jól, pontosan terveznek, nem fordulhat elő, hogy már az első félévben elfogy a pénz — véli a Fővárosi Tanács egészségügyi főosztályának gazdasági főosztályvezető-helyettese. Elfogadható érv. Különösen, ha hozzátesszük a másik érvet, amely szerint a Weil Emil kórháznak az idei karbantartási feladatokra 8,7 millió forint jutott, az arányos 5,5—6,5 millió helyett. — Pontosan 7,5 millió forint képződne karbantartásra — mondja a gazdasági főigazgatóhelyettes. — Ez felel meg a hivatalos kulcsnak, az épület ingatlanértéke 1,8 százalékának. Kérdés azonban, mennyiben helyes ez a számítás? Hiszen ugyanaz vonatkozik a százéves és a vadonatúj épületekre. Egyelőre félmegoldás Emberi számítás és bőséges tapasztalatok szerint a régi épületeken az újaknál jóval több a karbantartási tennivaló. Helyesebb, észszerűbb lenne tehát az évek számának megfelelő progresszív kulcsot alkalmazni. Ezzel legalább eggyel csökkenne a buktatók száma. Még mindig maradna azonban jócskán. Például a pontos tervezéssel kapcsolatban. Olyan helyzetben, amikor az építkezés a gyógyítás közepette folyik, rendre elmarad a munkálatok precíz programozásához pedig nélkülözhetetlen feltárás. Falak, födémek tucatjairól derül ki alkalmatlanságuk a tervek elkészítése, a karbantartás megkezdése után. És ezzel máris felborul a költségvetés amúgy is borotvaélen táncoló egyensúlya. De mert félbehagyni nem lehet, mert hiányzik a kórterem, az osztály működése, az intézmény vállalja a keret túllépését, mondván: majd csak történik valami. Az idén először azonban úgy tűnik, elmarad a szokásos megoldás. Az ésszerű gazdálkodás, a rendcsinálás jegyében megszűnik a póthitel, bár ez csak félmegoldás. Mert nem szűnik meg legalábbis még alig tapasztalható — a többi rendellenesség, az építkezések körüli árak dzsungele. Ami az elviselhetőség határát súrolva épp annyira nem megszokható, mint az építkezés jelenléte a kórházban. Lukács Mária .A fejlődés törvényei diktálták A szovjet kísérlet 1986. január 1-től, vagyis a XII. ötéves terv elejétől a Szovjetunió népgazdaságában jelentősen kibővülnek a nagy méretű gazdasági kísérlet keretei, 1987-re pedig valamennyi iparágban megteremtik a kísérlet bevezetésének feltételeit. A kísérlet ekkor már nem is kísérlet, hanem a népgazdaság irányításának egységes rendszere lesz. Ez a kísérlet 1985 óta folyik az országban, miután a gazdaságirányítás új módszereit nemcsak a kutatók és gazdasági vezetők, hanem a közvélemény körében is — elsősorban az üzemi kollektívákban — széles körűen megvitatták. A kísérlet célja az egész óriási népgazdasági mechanizmus sajátságos korszerűsítése, valamennyi szintjének az átszervezése volt. Ezt a feladatot a fejlődés törvényei diktálták, hiszen a Szovjetunió gazdasági potenciálja a legutóbbi évtizedekben jelentékenyen megnövekedett, csupán az ipari termékek gyártása elérte a világtermelés egyötödét. Az irányítási módszerek pedig lényegében ugyanazok maradtak, mint amilyenek évtizedekkel ezelőtt alakultak ki. Azon felül, a Szovjetunió népgazdasága „minőségi sorompóhoz” is ért, amikor a túlnyomórészt extenzív fejlesztés vágányairól az intenzívre kellett átállítani a váltókat. A réginek, amely meglehetősen hosszú útszakaszon becsületesen működött, át kell adnia a helyét egy új modellnek. Ennek természetesen kipróbálásra volt szüksége, mivel a kockázat a szovjet gazdaság méreteiben több tízmilliárd rubelt is jelenthet. Ezért úgy határoztak, hogy az új szabályozási elveket fokozatosan vezetik be a gazdaságirányítás területén, szakaszonként járatják be őket. A kísérlet eredeti alkalmazási területe 700 vállalat, amely bizonyos értelemben az ország egész iparának mikromakettje volt. A mikromakett különben némileg túlzott kicsinyítés, hiszen olyan óriási iparvállalatokról volt szó, amilyen a leningrádi Elektroszila egyesülés, vagy a szverdlovszki Xizalmas, amelymár a harmincas években a „gyárak gyára” nevet érdemelte ki. Az sem volt véletlen, hogy gépgyártó üzemek is a kísérlet úttörői közé kerültek, mivel az ország társadalmi-gazdasági fejlesztését nem lehetett megvalósítani a gépgyártás, e vezető ágazat részvétele nélkül. Az első eredmények biztatók. A termelés hatékonysága a 700 kísérleti vállalatnál gyorsabban fokozódott, mint azoknál, amelyek a régi elvek szerint dolgoztak. Ezért a kísérletben részt vevő vállalatok számát 1985- től kezdve hatezerre emelték (a Szovjetunióban összesen mintegy 45 ezer önálló vállalat van), 1987-re pedig valamennyi vállalatra kiterjesztik a kísérletet. Amely egyébként a jó eredmények mellett hozott felszínre hiányosságokat is. Többek között kiderült, hogy az úgynevezett alsó rétegek tervezési és pénzügyi önállóságának szintjét — pedig a kísérlet lényege éppen ez volt — nem emelték eléggé. Az előző időből megmaradt, szigorú felülről jövő szabályozás, a túlzott központosítás, amelyet súlyosbított egy teljesen emberi jellegű tényező — a lélektani tehetetlenség —, továbbra is fékezték a gazdaság mozdonyát. A gépkocsigyártás technikájának történetéből vett hasonlattal élve, az autók külsejükkel eleinte hintóra emlékeztettek, és csupán később tettek szert modern, áramvonalas formára. Más szóval, a gazdasági kísérletet tökéletesíteni is menet közben kellett, hogy a benne rejlő lehetőségek teljesebb mértékben megvalósuljanak. S ezek elsősorban a tudományos-technikai haladás meggyorsítását, az ötletek valóra váltásának, a rajzpapírtól az új technika bevezetéséig terjedő útjának megrövidítését jelentették. A gazdaságirányítás további átszervezésére tett intézkedések alapja a Szovjetunióban a tudományostechnikai haladás meggyorsításának igénye. Ezeknek az intézkedéseknek az elhatározásakor nemcsak a kísérlet során feltárult előnyöket vették figyelembe, hanem a hiányosságokat is. Leonyid Korenyev, az APN gazdasági szemleírója