Népszava, 1985. szeptember (113. évfolyam, 205–229. sz.)

1985-09-07 / 210. szám

12 Mozaik Szeretettel köszöntjük névnapjukon Regina nevű olvasóinkat. A Nap kel 6 óra 10 perckor, nyugszik 19 óra 13 perckor. Párbeszéd Anya a kamaszfiának: — Hazafelé hozz egy kiló kenyeret, mert elfelejtettem. Később: — Hoztál? — Ja, elfelejtettem. — Az ördög vigye el! Ak­kor mehetek ki magam. — Jó, de hozzál valami édességet is! Mindig elfelej­ted. —hl— — Hazaérkezett Moszkvá­ból pénteken az Országos Béketanács Bárd András el­nökhelyettes által vezetett négytagú küldöttsége, amely a Szovjet Békevédelmi Bi­zottság meghívására szep­tember első hetében látoga­tást tett Moszkvában és Le­­ningrádban. A magyar dele­gáció Moszkvában részt vett egy, a szovjet iskolák első ta­nítási napján tartott béke­órán, Leningrádban pedig üzemi és ifjúsági békeakti­vistákkal találkozott.­­ Lehotay Zoltán: Siker és Horváth Mária Ajtó 8-as cí­mű filmjét is levetítik a montreali Cinemathéque Quebecoise-ban, az ,,Annecy legjobbjai” elnevezésű, no­vember 2-ig tartó nagyszabá­sú filmbemutató-sorozaton. A San Sebastian-i nemzetkö­zi filmfesztivál versenyébe Gárdos Péter: Uramisten cí­mű filmjével nevezett be. A rendezvényre meghívást ka­pott a rendező is. — Palicz József festmé­nyeiből nyílt kiállítás pénte­ken Hévízen, a SZOT Vas­munkás üdülőjében. A tár­latot szeptember 20-ig néz­hetik meg az érdeklődők. — Lemondták Cliff Ri­chard október 13-ra terve­zett stockholmi koncertjét, mivel az énekes nem volt hajlandó letenni Dél-Afriká­­ban tervezett fellépéséről. Az elmúlt hónapban ugyanilyen okokból a norvég televízió tagadta meg Cliff Richard egyik műsorának sugárzását. — Bankhitel. A minőségét hét napig megőrző féltartós tej gyártásának fokozására pénteken hitelszerződést ír­tak alá a Magyar Nemzeti Bank és öt tejipari vállalat képviselői. A bank 344 millió forint hitelt nyújt tízéves visszafizetésre, hogy a tej­ipar megvalósíthassa 430 millió forintot igénylő fej­lesztési programját. — Olajkutatók. A Kőolaj­­kutató Vállalat olajbányá­szai kiválóan helytállnak a jubileumi munka­versenyben: a hét végére — 15 héttel az év vége előtt — teljesítették ötéves fúrási előirányzatu­kat. A Nagyalföld területét „művelő” kutató és feltáró brigádok ez idő alatt 1 millió 227 ezer métert fúrtak. Tel­jesítményük értékét növeli, hogy a zord téli hónapokban is ütemesen termeltek.­­ Befejezték pénteken az éves nagyjavítást és rekonst­rukciót a Lenin Kohászati Művek középhengersorán. A hengersoron a délelőtti órák­ban történt meg a hidegpró­ba, délután pedig a hengere­ken már 1­50 milliméteres szögacél hengerelésével — folytatódott a tizenkét nap­pal korábban félbeszakított termelőmunka. — Tájfun. Elérte Hong Kongot és Dél-Kína partjait pénteken az a tájfun, amely az elmúlt napokban az In­diai-óceán déli részén pusz­tított. A hatóságok megtet­ték a szükséges óvintézkedé­seket, így emberéletben nem esett kár, és az anyagi vesz­teségek sem számottevőek. A viharos szél miatt viszont szünetelt a légi és tengeri forgalom Hong Kong és a környező szigetek között.­­ Állatkerti garázdálko­dásért és betörésért négy, il­letve öt évi börtönbüntetésre ítélt egy ausztrál bíróság két tizennyolc éves fiatalem­bert. Az adelaide-i állatkert­ben hatvannégy állatot: ken­gurukat, tengeri malacokat, alligátorokat, egy antilopot és egy lámát gyilkoltak le. A kárt 4500 dollárra becsü­lik. A Génfből pénteken ha­zaérkezett Horváth Éva, az Országos Béketanács titká­ra, ahol részt vett a nukleá­ris fegyverek befagyasztá­sáért küzdő egyesült álla­mokbeli és angliai békemoz­galmak nemzetközi konfe­renciáján.­­ Elutazott Budapestről pénteken az a bírói küldött­ség, amely dr. Szilbereky Jenőnek, a Legfelsőbb Bíró­ság elnökének meghívására dr. Heinrich Toeplitznek, a Német Demokratikus Köztár­saság Legfelsőbb Bírósága el­nökének vezetésével tartóz­kodott hazánkban.­­ Szántó Imre festőmű­vész kiállítása Szentendrén pénteken megnyílt. A mű­vésztelepi galériában október 6-ig láthatják alkotásait az érdeklődők. — Szülészorvosok tanács­kozása. A szülés körüli idő­szak sajátos szülészeti és az újszülöttek ellátási kérdései­ről kezdődött kétnapos tudo­mányos tanácskozás pénte­ken Ráckevén. — Tornyai János Emlék­­bizottság alakult Hódmező­vásárhelyen. A neves művé­szettörténészekből és festő­művészekből szervezett bi­zottság az Alföld-festészet kimagasló személyiségének számító Tornyai János halá­lának 50. évfordulója alkal­mából rendezendő ünnepsé­geket készíti elő. Az emlék­­ünnepség-sorozatot jövőre rendezik. — Foglalkozások és eszkö­zeik címeresleveleken cím­mel időszaki kiállítást ren­dez a Magyar Országos Le­véltár. A levéltári anyag egyik igen értékes, speciális irattípusát bemutató tárlat szeptember 17-től, előzetes jelentkezés után, csoportos látogatás keretében tekinthe­tő meg az I.­­kerületi Bécsi kapu tér 4. szám alatt. — Koszorúzás. Márkus Emília, a Nemzeti Színház örökös tagja születésének 125. évfordulója alkalmából a Nemzeti Színház, a Magyar Színházművészek Szövetsé­ge, a Magyar Színházi Inté­zet és a Színház- és Film­­művészeti Főiskola koszorú­­zási ünnepséget rendez szep­tember 10-én, 15 órakor a Kerepesi úti temetőben. Barna Jánosné, a Szo­cialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, aki 1942-től volt a párt tagja, 73 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása szeptember 13-án, pénteken 15 órakor lesz a Rákoskeresztúri új közte­metőben. Az MSZMP XIV. kerületi bizottsága, a Textilipari Dolgozók Szakszervezete. SZOMBAT, 1985. SZEPTEMBER 7. NÉPSZAVA Televízió- és rádióműsor Szombat TELEVÍZIÓ 1. 8.25 Tv-torna 8.30 Ecranul Nostru A szegedi körzeti stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora 8.50 Don Quijote Spanyol rajzfilm 1. 9.15 Kuckó 9.45 Fesztiváldíjas gyermek­­műsorok Ahol tud segít 10.15 Reklám 10­.20 Szerelem és barátság története Olasz tévéfilms. VI/1. A barátság — 1935—1936. 11.20 Képújság 13.40 Zene-bona 14.20 Beszédművelés Metakommunikáció 1. 14.40 Kalligráfia — a szépírás művészete Angol rövidfilms. IV/1. A betű kialakulása 15.15 Hírek 15.20 MAFILM-magazin 15.30 Reklám 15.35 Millők 16.20 Ma egy házban Csehszlovák film I. IX/5. örömmel tornyot mászni 17.35 Képújság 17.40 A „B+O” Borkumban Zenés útifilm 18.10 Objektív Tényképek a szocialista világról 18.55 Reklám 19.10 Tv-torna 19.15 Mese 19.30 Tv-híradó 20.00 Vers­­ mindenkinek Verlaine: őszi dal (Fordította: Tóth Árpád) Elmondja: Oszter Sándor 20.05 A Telepódium bemutatója A férj vadászik Georges Feydeau bohózata 21.05 A Locomotiv GT a Kertészeti Egyetem klubjában 21.45 Éjszaka Chile­ felett Szovjet film (1977) 23.20 Tv-híradó 2. 23.40 Himnusz TELEVÍZIÓ 2. 16.00 Képújság 16.05 Gólyavári esték A Biblia világa Az Ószövetség prófétái 16.55 Ifjúsági labdarúgó­­világbajnokság 18.45 Charles Aznavour Francia zenés film A műsor vendége: Mireille Mathieu 19.30 Mahler: Gyermek­­gyászdalok Előadja: Brigitte ■ Fassbaender Az Észak-német Rádió szimf. zenekarát Klaus Tennstedt vezényli 20.00 IV. Károly Prágája Csehszlovák rövidfilm 20.15 Száz híres festmény Külföldi múzeumok gyű­j­teményeiből Masaccio: Adagaras Angol rövidfilm 20.25 A Nemzetközi Atlétikai Szövetség verseny­­sorozatának döntője Kb. 23.10 Képújság SZLOVÁK TV 1. műsor: 8.30 Úttörők magazin­ja 10.00 A vadon hangja (NSZK film) 11.40 A moszkvai Puskin Múzeum (dok.-film) 12.15 Fiata­lok zenés műsora 13.00 Francia dok.-film 14.00 Nemzetközi sí­ugróverseny 16.15 Zenés, szóra­­­­koztató műsor 16.55 A divatról 17.35—18.15 Zenés, szórakoztató­­ műsor 18.30 Válasz a nézők le­veleire 18.40—19.10 A Fekete Vil­lám kalandjai (angol tévésor.) 19.30 Tv-híradó 20.00 Ketten egy városból (szórakoztató műsor) 22.00 Sporthíradó 22.15 Francia tévésor. 23.15 Zenés, szórakozta­tó műsor 2. műsor: 8.30 Hét elbeszélés az első szerelemről (feliratos szovjet film) 9.40 Orosz nyelvtanfolyam gyerekeknek 10.05—10.45 Fúvószene 14.55 Das Dunajska Streda—ZVL Zilina labdarúgó-mérk. 17.05 A kárpáti vár titka (cseh film) 18.40—19.10 Az otthon dalai 19.30 Tv-híradó 20.00 Duke Ellington és zeneka­ra (az angol televízió zenés mű­sora) 20.25 Nemzetközi atlétikai verseny (közvetítés Rómából) 23.00 A férfi, aki tudta . . . (té­véjáték) KOSSUTH RÁDIÓ 8.25 Családi tükör 9.00 Színes népi muzsika 10.05 Ismét — a javából 11.29 Csak 18 ezren felülieknek! Kaptam 29 percet a Rádiókabarétól! 12.00 Déli krónika 12.30 Déli zeneparádé 13.20 Népzenei példatár 13.30 A csíkostól a hibridekig Napraforgó-termesztésünk jelene­t jövője 14.10 A hét embere 14.20 Irodalmi figyelő 14.50 Régi híres énekesek műsorából Nellie Melba operaáriákat énekel 15.10 Új zenei újság 16.00 168 óra 17.30 Népdalelőadók hang­albuma 18.45 Rádiószínház John Mortimer: Mr. Luby mennyországa 19.46 A Rádió Dalszínháza Az elizondói lány 20.40 Verbunkosok 20.54 Vallomások a szülőföldről A láng és a füst városa — Csepel 22.10 Sporthíradó 22.24 Európa hangverseny­­termeiből A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye 0.15—5.50 Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 8.11 Népszerű muzsika 0 — —világhírű előadók 8.50 Tíz perc külpolitika. Ism. 9.05 Rádiószínház Momo Kapor: A lemezlovas 10.00 Ha még nem tudná . . . 10.30 Térzene 0 A Budapesti Honvéd Helyőrség zenekara # 01C71 # 11.05 Slágerfilmek — filmslágerek # 11.43 A Kaszakő együttes felvételeiből # 12.10 Jó ebédhez szól a nóta # 13.05 Kenguru­­ Sportműsor gyerekeknek Kézilabda 14.00 Szirmai Albert operettjeiből # 15.05 Színházi kívánságműsor 16.05 Spanyol popzene # 16.51 Sport 17.05 4X4 Játék­ 18.05 Slágerek mindenkinek # 19.35 Népdalkörök pódiuma 20.00 Sport 21.05 Az éjszaka királynője # Maggie Bell albuma 21.50 Dzsessz # 22.30 Jó éjszakát, jó éjszakát, jó éjszakát mindenkinek! A mikrofonnál: dr. Pálfy József 24.00 Spirituálék 9­0.15—5.50 Éjfél után # 3. MŰSOR 7.00 In limba materna 7.30 V materinskom jazyku 8.17 Orgonamuzsika 0 9.28 Villa-Lobos műveiből 6 9.55 A magyar opera nyomában 0 10.30 Slágerlista # 11.00 Hangfelvételek felső­fokon 0 Günther Wand vezényel 12.15 Diane Schuur énekel 9 Dave Grusin zenekarának kíséretével 12.30 Iskolarádió 13.05 Kívánságműsor szombaton 0 14.05 Lemezbörze helyett 0 15.00 Hi-Figyelő 0 15.30 Dévai Nagy Kamilla népdalfelvételeiből 0 15.50 Kritikusok fóruma 16.00 Romantikus zongora­­muzsika 0 Krasimir Gatev zongorázik 17.10 A 101 Strings zenekar játszik 0 17.26 Honegger: Johanna a máglyán 0 18.44 Életem muzsikája A mikrofonnál: Doráti Antal 19.05 Zenekari muzsika 0 20.27 Értékek és fölfedezések Sallay Imre: Egy barátság krónikája 20.42 Panoptikum Weöres Sándor mondja el verseit 20.47 Nagy siker volt 0 Válogatás az Egész évben Bach című sorozat hang­versenyeiből 21.37 Bartók: A kékszakállú herceg vára , Egyfelv. opera 22.37 Eötvös József: A falu jegyzője A HAJDÚSÁGI IPARMŰVEK BUDAPESTI KERESKEDELMI ÉS VEVŐSZOLGÁLATI FŐOSZTÁLYA FELVÉTELRE KERES MÁRKASZERVIZÉBE közgazdasági szakközépiskolát végzett, gépírni tudó Szerviz-Ügyintézőt, valamint katonai szolgálati idejét letöltött fiatal elektronműszerészt és vízvezeték-szerelőt. Erkölcsi bizonyítvány szükséges AJÁNLATOK: Budapest VII., Alsóerdősor u. 22., ÜGYINTÉZŐ: Nyitrai János, 8—16 óráig, a 429-781-es telefonszámon. A Budapesti Zöldért eladásra kínálja a következő ingatlanokat Budaörs -Törökugrató: Területe: 27 496,8 nm. Beépített terület: 1655 nm. Budaörsi autójavító: Területe: 1011 nm. Beépített összalapterület: 470 nm. Monor: Összterület: 76 420 nm. Beépített terület: 3 314,32 nm. Felajánljuk az alábbi bérlemények bérleti jogának átadását: XX., Mártírok útja 87. Beépített terület: 330 nm. Jencsó-pince, XXII., Bartók B. u. 169. Összterület: kb. 6632 nm. Ebből irodaépület: 25 nm. Érdeklődni lehet: a 104-434, vagy a 342-970 telefonszámon. Vasárnap TELEVÍZIÓ 1. 8.25 Tv-torna 8.30 Óvodások filmműsora A két kópé­s Mackó Misi Egyiptomban 8.50 Boomer, a csodakutya Am. kisjátékfilms. IX/9. Veszélyes kaland 9.15 A Vitosa tövében Riportfilm 9.45 Tomi és a varázsóra NDK mesefilm 10.35 Hírek 10.40—12.35 Tom Sawyer kalandjai 13.30 Képújság 13.35 A Közönségszolgálat­­ tájékoztatója 13.40 Nemzetközi salakmotor­verseny a Miskolci Nagydíjért 14.40 Reklám 14.45 Újra itt vagyok . . . Aradszky László a Vigadó színpadán 15.35 Műsorainkat ajánljuk 16.00 A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén 16.20 ,,A Reményhez” Csokonai Vitéz Mihály. Ism. 16.50 Elmebajnokság Egri János műsora 17.30 Reklám 17.35 A Bolgár Nép­­köztársaság nemzeti ünnepén 17.55 Hírek 18.00 Delta Tudományos híradó 18.25 Reklám 18.40 Tv-torna 18.45 Mese 19.00 A Hét 20.00 Hírek 20.05 Marlene Dietrich Kívánom, hogy szeressenek 21.00 Áruházak ajánlata (Reklám) 21.05 Jerzy Kawalerowicz­­sorozat Máter Johanna Lengyel film, FF. (1961) 22.50 Hírek 22.55 Himnusz TELEVÍZIÓ 2. 17.50 Forma 1-es autóverseny az Olasz Nagydíjért 19.00 Barangolás a természetben Az erdő királya Csehszlovák rövidfil­m 19.15 George Clinton and Funkadelic a Loreleyi Rockpalota színpadán Részletek a világhírű Los Angeles-i funky zenekar 1985. augusztus 17-i műsorából 19.55 Képújság 20.00 Miroslav Krleza: Léda Egy farsangi éj komédiája, négy felvonásban A Vígszínház előadása, felvételről 16 éven felülieknek­. 21.50 Telesport Tudósítás a dunai kajak-kenu parádéról és a Levi’s Kupa nemzetközi férfi tenisz­­versenyről 22.25 Képújság SZLOVÁK TV 1. műsor: 8.30 Gyerekeknek 10.40 A forradalom története (tévé­sor.) 12.00 A vámosok munkájá­ról 12.30 Hangverseny 13.35 Sport augusztusban 13.55 Az aranykapu 15.00 Nemzetközi motorcsónak­verseny 16.05 Népi zene 16.25 Ter­mészetfilm 16.50—18.15 Vidám párbaj (cseh filmvígj.) FF. 18.30 Zenés összeállítás 19.30 Tv-hír­adó 20.05 Várni az ezüst haran­gokra (tévéjáték) 21.20 Dok.-mű­­sor 21.50 Sporthíradó 22.05 Ko­moly­zene 22.45 Hírek a sakk VB-ről 2. műsor: 10.00—12.00 Csehszlovák női tornabajnokság 16.10 Fiatalok tévéklubja 17.40 Zenés, szórakoztató műsor 18.20 Tévéműsor-ajánlat 18.40—19.10 Bizalmas levelek 19.30 Tv-híradó 20.05 Tévéopera 21.00 Híradó 21.20 Derrick (A halál angyala, NSZK tévésor.) 22.20 Forma I. (Olasz­ország Nagydíja, felvételről) KOSSUTH RÁDIÓ 8.10 Öt kontinens hét napja 8.25 Énekszóval, muzsikával 9.00 Hangszernyelven 10.05 Édes anyanyelvünk 10.10 örökzöld latin dallamok 11.00 Gondolat—jel A Rádió kulturális hetilapja 12.00 Déli krónika, Sport 12.15 Nemzetközi magazin Harminc perc alatt a Föld körül 12.45 Nehéz iskolatáskás eleink . . . 12.55 Népszerű operett­­kettősök 13.20 Az élő népdal 13.30 Szonda Tudományos magazin 14.10 Művészlemezek 15.08 Curzio Malaparte: Kaputt 16.05 Zenés játékokból 16.30 A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén 17.00 Népszerű hangszerszólók 17.25 Új lemezeinkből 18.40 Alfa és Omega Megemlékezés az alphabetizáció világ­napján 19.40 Verdi: Rigoletto Háromfelv. opera 21.46 Eugen Cicero triója játszik 22.10 Sporthíradó 22.25 Az Állami Népi Együttes műsorából 22.54 Cowboyok, aranyásók, csavargók összeállítás az észak-amerikai népköltészetből 23.19 Mozart kamarazenéjéből 0.15—4.20 Éjfél után PETŐFI RÁDIÓ 7.05 A magyar ortodox egyház órája 8.05 Ráli kalandjai A Gyermekrádió bemutatója 9.05 „Szeptemberi dal” 9.35 Szivárvány A végekről 11.10 Vasárnapi koktél • 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 0 12.48 Sport 13.05 Mit hallunk? 13.28 Weöres Sándor versei „Mindent vetítővásznon éltem át...” 14.00 Többet ésszel. .. 15.05 Táskarádió Az Ifjúsági Rádió műsora 16.00 Poptarisznya 0 20.00 Slágermúzeum • 21.05 Társalgó 22.30 Kellemes pihenést! 0 Könnyűzene 0.15-4.20 Éjfél után 0 3. MŰSOR 6.00 Népszerű muzsika a koránkelőknek 0 8.11 Komoly zenei zsákba­macska 0 10.00 Új zenei újság 0 10.45 Öt kontinens hét napja 11.00 Klemperer-ciklus 0 A Philharmonia és az Új Philharmonia Zenekar játszik Km. Adolf Scherbaum — trombita és Daniel Barenboim — zongora 12.16 Jurij Mazurek opera­áriákat énekel 0 12.45 Iskolarádió 13.05 Eszperantó híradó 13.10 Kis magyar néprajz 13.15 Új lemezeinkből A Régi Zene Együttes Purcell színházi kísérő­zenéiből játszik Vez. Christopher Hogwood, Km. Emma Kirkby, Judit Nelson, Martyn Hill és David Thomas — ének 14.00 Ferdinand Kauer: 12 új magyar tánc 0 14.10 Jan Garbarek felvételeiből 0 15.04 Gulyás Dénes énekel 0 Km. Dénes Zsuzsanna, az MRT énekkara és a Magyar Állami Operaház zenekara. Vez. Mihály András 15.32, Zenekari muzsika 0 16.30 Az MRT énekkara énekel 0 17.00 Auróra országos vers- és prózamondó verseny in. középdöntő 18.00 Itzhak Perlman Paganini-caprice-okat hegedül 0 13.30 Na maternjem jeziku 19.05 In der Muttersprache 19.35 Szőllősy András műveiből 0 20.12 Fendrik Ferenc: Akar örökölni? 20.57 David Bowie összes felvételei 0 21.42 Szimf. hangverseny 0 Vez. Christopher Eschenbach, Km. Christian Zimerman — zongora Budapesti színházak SZOMBAT Madách Színház: Macskák (8), Vígszínház: A láthatatlan légió (bemut. ea., 7), Bábszínház — Jókai tér: A három kismalac (du. fél 3), Népköztársaság útja: Misi mókus vándorúton (du. 4), Mátyás-templom: Corelli kama­razenekar (8), Főv. Nagycirkusz: Békekarnevál (de. 10, fél 4 és fél 8), VASÁRNAP Madách Színház: Macskák (8), Vígszínház: A láthatatlan légió (Góth S. b. 1. ea., 7), Bábszín­ház — Jókai tér: A három kis­malac (de. fél 10 és fél 12), Nép­­köztársaság útja: Misi mókus vándorúton (de. 11 és du. 4), Főv. Nagycirkusz: Békekarne­vál (de. 10 és fél 4).

Next