Népszava, 1985. október (113. évfolyam, 230–256. sz.)
1985-10-01 / 230. szám
Hogy vagyunk ? Madár János és Gustáv Husák baráti munkatalálkozója Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára Gustáv Husáknak, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének meghívására 1985. szeptember 30-án baráti munkalátogatást tett a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszélések során a két párt vezetője kölcsönösen tájékoztatta egymást az országaikban folyó szocialista építőmunkáról. Kádár János áttekintést adott az MSZMP XIII. kongresszusa határozatainak végrehajtásáról. Gustáv Husák ismertette a CSKP XVII. kongresszusa előkészítésének menetét. Megvitatták a két marxista-leninista párt és baráti ország együttműködésének helyzetét és fejlesztésének lehetőségeit. Véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Kádár János és Gustáv Husák megelégedéssel állapította meg, hogy a magyar— csehszlovák kapcsolatok magas szintűek, és tartalmasak, a marxizmus—leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvei alapján sokoldalúan gazdagodnak és kedvezően járulnak hozzá a két ország szocialista fejlődéséhez. Megerősítették, hogy a két párt szilárd törekvése a kölcsönösen előnyös kapcsolatok további elmélyítése az élet valamennyi területén. Nagy jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy mindkét ország a gazdasági fejlődés gyorsítására, a népgazdaság tervszerűségének és a termelés hatékonyságának növelésére, a szocializmus társadalmi vívmányainak, eszmei és szellemi értékeinek kibontakoztatására törekszik a közös tapasztalatok, a szocialista építés általános törvényszerűségei és a nemzeti sajátosságok figyelembevételével. Megbeszéléseik során megkülönböztetett figyelmet fordítottak a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság közötti gazdasági és műszaki-tudományos együttműködésre. Kedvezően értékelték az 1986—1990. közötti évekre szóló népgazdasági tervek eredményes egyeztetését, ami az árucsere további dinamikus növelését teszi lehetővé. Kölcsönösen hangsúlyozták, hogy érdekeltek a két ország közötti gazdasági együttműködés korszerű formáinak további feltárásában és bővítésében, a kooperáció és a szakosítás fejlesztésében Támogatták a KGST- tagországok 1984. júniusi felső szintű értekezletén elfogadott program következetes megvalósítását. Halaszthatatlan feladatnak tekintik, hogy a szocialista közösség országainak műszaki-tudományos haladását átfogó intézkedésekkel meggyorsítsák. Pozitívan értékelték a kétoldalú kulturális, oktatási és tudományos kapcsolatokat, a megyék, továbbá a termelő vállalatok közötti közvetlen együttműködés fejlődését és állást foglaltak azok további előmozdítása mellett. Hangsúlyozták, hogy a lenini nemzetiségi politika következetes megvalósulása a két szomszédos országban elősegíti Magyarország és Csehszlovákia népes testvéri szövetségének megszilárdítását. A nemzetközi helyzet értékelése során Kádár János és Gustáv Husák egyetértett abban, hogy a világban kialakult jelenlegi feszültségekért elsősorban az amerikai imperializmus, a NATO szélsőséges körei viselik a felelősséget, a katonai-hadászati egyensúly megbontására, az erőfölény megszerzésére törekszenek és a fegyverkezési verseny fokozását erőltetik a népekre. Napjaink meghatározó igényeként jelölték meg a világűr militarizálásának megakadályozását. Az MSZMP és a CSKP KB főtitkára határozott támogatásáról biztosította a Szovjetunió nagy jelentőségű békekezdeményezéseit. Nagyra értékelték a Szovjetuniónak valamennyi atomfegyver-kísérlet egyoldalú moratóriumára hozott döntését és a kozmikus térség békés célú hasznosítására vonatkozó együttműködési javaslatát Kifejezték reményüket, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok legfelső vezetőinek tervbe vett találkozója hozzájárul a nemzetközi helyzet általános javulásához, a világbéke megőrzéséhez. Hangsúlyozták eltökéltségüket, hogy a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság a Varsói Szerződés tagállamaiként tevékenyen kiveszik részüket a szocialista országoknak a nemzetközi feszültség csökkentését, a nemzetközi biztonság erősítését, az enyhülés politikájának európai és világméretű érvényesítését célzó közös erőfeszítéseiből. Aláhúzták, hogy e célok elérése szempontjából alapvető jelentősége van a szocialista közösség országai egységének és összeforrottságának. Szolidaritásukat fejezték ki Ázsiának, Afrikának és Latin-Amerikának az imperializmus, a neokolonializmus, a faji megkülönböztetés ellen, a politikai és gazdasági függetlenség megszilárdításáért küzdő népeivel. Kádár János és Gustáv Husák találkozója szívélyes, elvtársi légkörben zajlott le. Megerősítette a kétold kapcsolatok helyzetének értékeléséről és távlati fejlesztéséről, valamint a békéért és társadalmi haladásért folytatott harc feladatairól vallott nézetek teljes egységét. Hozzájárult az MSZMP és a CSKP, a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság közötti hagyományos barátság és együttműködés megszilárdításához. Kádár János baráti látogatásra hívta meg Gustáv Husákot, aki azt köszönettel elfogadta. (MTI) Vannak tantárgyak, amelyek nem szerepelnek semmiféle tantervben, noha megtanulásuk, de leginkább gyakorlásuk felettébb szükséges. Ez a tantárgy az emberekkel való bánásmód. Számos gazdasági, társadalmi vezető érkezik vissza úgy a vezetőképző tanfolyamról, hogy — noha rengeteg új, hasznos tudásanyagra tett szert — az ominózus tárgy ismeretének változatlanul híján van. Pedig az emberek többsége elvárja főnökétől az őszinte érdeklődést, az együttérzést, a segítőkészséget, a segítő bírálatot, a megértést, egyszóval, az emberi bánásmódot. Különös — már-már kuriózumszámba menő — esetet mesélt a minap egyik vidéki gyárunk vezető beosztású szakszervezeti tisztségviselője. Ismer egy gazdasági vezetőt, aki lehetősége szerint beosztottjai valamennyi jogos kívánságát teljesíti. E cselekedetét ráadásul egy-egy mosollyal, jó szóval is megfűszerezi. Egyszer egyik ötven felé járó beosztottja képtelennek tűnő kéréssel állt eléje. Engedje haza, de minél előbb, mert neki most haza kell mennie. A főnök kérdőn tekintett a türelmetlennek látszó emberre, érthetően kiváncsi volt a nagy sietség okára. A férfi vonakodna vallotta be enyhén szólva meghökkentő óhaját: látni szeretné az aszszonyt. A főnök először ki akarta penderíteni a szobájából a magáról megfeledkezett férfiút, ám aztán megvakarta a fejét és gondolt egyet. Ilyen eset ez idáig nem fordult elő — remélhetőleg ezután sem —, így némi kísérletező kedvvel útjára bocsátotta emberét. Három hét múlva sürgős és sok munka akadt az üzemben. Túlórázni kellett. Hét végén is. Esetünk főszereplője vállalkozott legelőbb, s ő volt, aki a legtovább benn maradt a gépe mellett. Hangsúlyozom, az ügy bizarr, nincs is rá szükség, hogy precedensként szolgáljon. Arra azonban igenis szükség van, hogy mind több olyan vezető akadjon, aki a termelési feladatok kiosztása, az eredmények ilyen-olyan értékelése mellett szót vesztegessen, helyesebben, fordítson a vállalat számára oly fontos produktumokat létrehozó emberre is. Emberi tényezők. Felkapott kifejezés, önálló fejezetként találjuk immár a szociális tervekben. Az e tényezőkre való figyelés gyakran — és jogos gyanúval — szinte megfoghatatlan a mindennapok gyakorlatában. Meglehetősen kevés ma még az olyan vezető, akinek ideje, energiája és — mondjuk ki — embersége jut arra, hogy beosztottja beteg felesége felől érdeklődjön, hogy megkérdezze, hogyan vizsgázott a gyerek, épül-e a ház, harapott-e a hal a hét végén. E kérdések feltevése, a válaszok meghallgatása — kétségtelen — gyakran fárasztó dolog. Ám jó lenne végre felismerni, mennyire kamatozó. A munkában, a közérzetben, a munkahelyi levegőben. Nem vitás, sok főnök nagyon sokszor kérdez. Vállveregetően a sztereotip, egyetlen kérdést: Na, hogy van? Aztán választ se várva, fut tovább. Pedig a választ meg kell várni. Ugyanis hátha azt mondja a megkérdezett: Nem vagyok jól, kérem. Igaz, ez esetben újra kellene kérdezni. Azt, hogy miért nincs jól? Horváth Ildikó Közös közlemény Losonczi Pál angolai tárgyalásairól Losonczi Pál, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke José Eduardo dos Santosnak, az MPLA-Munkáspárt és az Angolai Népi Köztársaság elnökének meghívására szeptember 27—30. között párt- és állami küldöttség élén hivatalos, baráti látogatást tett az Angolai Népi Köztársaságban. Mint az erről kiadott közös közlemény megállapítja, tárgyalásokra került sor a Losonczi Pál vezette magyar párt- és állami küldöttség, valamint a José Eduardo dos Santos vezette angolai pártés állami delegáció között. A barátság és a kölcsönös megértés szellemében tájékoztatták egymást az MSZMP és az MPLA Munkapárt tevékenységéről és országaik helyzetéről. Áttekintették a magyar —angolai kapcsolatokat, azok fejlesztésének lehetőségeit, és véleményt cseréltek a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, különös figyelmet fordítva az afrikai kontinens déli részén kialakult helyzetre. A felek megállapították, hogy mind a nemzetközi politikai kérdésekben, mind a pártjaik és kormányaik együttműködését meghatározó alapelvekben teljes a nézetazonosság. Losonczi Pál nagyra értékelte azokat az eredményeket, amelyeket az angolai nép az elmúlt 10 év alatt az MPLA-Munkapárt vezetésével rendkívül nehéz külső és belső feltételek között ért el, függetlenségének, területi integritásának megvédésében, a gyarmati rendszer maradványainak felszámolásában. A Magyar Népköztársaság támogatásáról biztosította az angolai nép erőfeszítéseit, hogy felszámolják a dél-afrikai fajüldöző rezsim fegyveres agresszióinak következményeit. Egyetértését fejezte ki az Angolai Népi Köztársaság diplomáciai lépéseivel, amelyek célja a katonai csapatszétválasztás és a dél-afrikai csapatok teljes kivonása a dél-angolai területekről, valamint annak biztosítása, hogy a Dél-afrikai Köztársaság beszüntesse az angolai ellenforradalmárok katonai támogatását. José Eduardo dos Santos méltatta a magyar népnek a fejlett szocialista társadalom építésében elért eredményeit, a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Magyar Népköztársaság nemzetközi törekvéseit. A két államfő megelégedéssel állapította meg, hogy a Magyar Népköztársaság és az Angolai Népi Köztársaság kapcsolatai a két nép érdekeinek megfelelően a béke és a társadalmi haladás javára, közös eszméik, a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus alapelvei szerint, eredményesen fejlődnek. Hangsúlyozták, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt és az MPLAMunkapárt együttműködése meghatározó jelentőségű a két ország kapcsolatainak erősítésében, a két nép közötti barátság elmélyítésében. Megerősítették, hogy további lehetőségek vannak a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok, a műszaki-tudományos és a kulturális együttműködés bővítésében. Az időszerű nemzetközi kérdések áttekintése során aggodalmukat fejezték ki a nemzetközi helyzet éleződése miatt, amelyet az imperializmus szélsőséges köreinek a katonai erőfölény megszerzésére irányuló törekvései idéztek elő. A két államfő hangsúlyozta, hogy van lehetőség a nemzetközi feszültség csökkentésére, a kölcsönös bizalom helyreállítására, a béke és biztonság megőrzésére. Kifejezték reményüket, hogy a genfi szovjet—amerikai fegyverzetkorlátozási tárgyalások és a novemberi csúcstalálkozó sikere jelentősen hozzájárulhat a világbéke és biztonság megszilárdításához. Nagyra értékelték és támogatásukról biztosították a Szovjetunió kezdeményezéseit, amelyek a leszerelés és béke ügyének előmozdítására irányulnak. Támogatásukról biztosították a SWAPO vezette namíbiai nép küzdelmét az ország függetlenségének elnyeréséért. Sürgették, hogy valamennyi ország vezessen be széles körű és hatékony szankciókat a Dél-afrikai Köztársaság ellen. Kifejezték szolidaritásukat a dél-afrikai néppel, az Afrikai Nemzeti Kongresszussal az apartheidrezsim elleni küzdelemben Losonczi Pál biztosította az angolai elnököt, hogy a Magyar Népköztársaság támogatja az Angolai Népi Köztársaságnak az ország külső fenyegetettségének elhárítására, szuverenitásának és területi integritásának megvédésére tett erőfeszítéseit. A felek kiemelték az el nem kötelezett országok mozgalmának jelentőségét. A felek nagyra értékelik a mostani látogatás eredményeit és kifejezték meggyőződésüket, hogy a két nép, párt és kormány között meglévő baráti és együttműködési kapcsolatok a béke és a haladás javára tovább erősödnek. Losonczi Pál Kádár János és saját nevében hivatalos, baráti látogatásra hívta meg a Magyar Népköztársaságba José Eduardo dos Santost, aki a meghívást köszönettel elfogadta. A mester bezárja a műhelyt A kivonulás választékos, egy kicsit ünnepélyes kifejezés. Az értelmező szótár szerint azt jelenti, hogy: „Egy vagy több személy tüntetően kimegy valahonnan valahová.” Persze azt a mondatot, amelyet a közelmúltban olvastam egy tanulmányban —s amely valahogy úgy szólt, hogy a fővárosban megfigyelhető: a kisipar, is fokozatosan kezd kivonulni a lakossági szolgáltatásokból, nem kell, nem is lehet szó szerint érteni. Nincs itt szó semmiféle emelt fővel való, nyomatékos és színpadias kivonulásról. Mégis, a leghétköznapibb esetekben gyakran teszünk szert arra a cseppet sem ünnepélyes és ünnepies tapasztalatra, hogy mintha fogynának körülöttünk a szolgáltatók. Sőt, amint konkrét panaszunk van — tehát nem egyszerűen gyűjtőfogalomként kezeljük a szolgáltatásokat, hanem elromlott a tévénk, a mosógépünk —, a legtöbbjük kifejezetten köddé válik. Így hát — kevésbé emelkedetten, de nagyon is aktuálisan — inkább úgy kellene fogalmazni a kérdést: hova tűnnek a kisiparosok? A napokban egy tanácskozáson hajlottam, hogy továbbra is egyre növekszik az iparoslétszám; június végén száznegyvenezren voltak, 2700-zal többen, mint fél évvelkorábban. Csakhogy az abszolút emelkedés különös tendenciákat takar. Először is azért csalóka, mert az újonnan ipart váltók legtöbbje az újonnan engedélyezett ágazatban, a személy- és teherfuvarozásban próbál szerencsét, lévén, hogy ez a leginkább rizikómentes igény van rá, s nem kell hozzá más, mint egy járgány meg egy jogosítvány. Vagyis: a szakmai összetétel "továbbra is változatlan, a hiányszakmák továbbra is hiányszakmák. A másik, ugyancsak nyugtalanító jelenség, hogy a kisiparosok között túl nagy a fluktuáció. Évente negyven százalékuk cserélődik. Sokan csak időszakosan, egy-egy anyagi cél elérésére váltják ki az ipart, mások visszaadják, látva, hogy ez is csak akkor aranybánya, ha keményen, s egyre keményebben megdolgoznak benne. A lakosságizzolgáltatás különben sem valami nyereséges ténykedés, ugyanakkor nagy az élőmunka- és szaktudásigénye. Magasak a közterhek, például az SZTK-járulék, s nőnek a költségek is. Mindezt a kisiparos kénytelen az áraiban is érvényesíteni, ezért a maszek munka drága, ha nem is drágább, mint néhol a szocialista szektorban, ahol sikerült ezt a szintet utolérni, sőt, túlszárnyalni. Igen ám, csakhogy itt már működnek, hatnak a piac sok területen hiányolt törvényszerűségei. Azt súgják, hogy az áremelésnek is van felső határa, ám az nem a csillagos ég, hanem a fizetőképes kereslet. Ahol tehát túl drágának ítélik az emberek a kínált szolgáltatást, ott átszervezik az életüket, és máshoz fordulnak, vagy kénytelen-kelletlen ugyan, de megoldják a gondjaikat maguk. A kisiparos pedig egy napon arra ébred, hogy megritkultak a megrendelések, olyanynyira, hogy már nem is érdemes gyakorolni az ipart. A mester hát bezárja a műhelyt. Úgy is mondhatjuk: kivonul a szolgáltatásból. A keserű tanulságot azonban nemcsak neki kell levonnia. Sőt, nem is egyedül a megrendelőnek, aki, miközben szakadatlanul a szolgáltatások javulására vár, egyre többször marad hoppon. Hanem mindazoknak, akik tehetnek érte, hogy ne legyen veszteséges a szolgáltatás. Varga Zsuzsa Pénz és morál Gyilkosjelöltek száguldoznak útjainkon! A reggeli csúcsban hosszú kocsisor várakozik a forgalomirányító lámpánál. A piros mellé felvillan a sárga fény is, majd a lámpa zöldre vált. A várakozók megindulnak, ám ebben a pillanatban a szemközti sor mellett, a menetirány szerinti bal oldalon feltűnik egy teherautó. Vad iramban előzi meg az éppen csak elindult várakozókat, s fenyegetően közeledik a kereszteződés másik oldalán levők felé. Az első kocsik ott is, itt is lassítanak, a súlyos jármű így a kereszteződésben még éppen be tudja fejezni az előzést. Sajnos nem kell rendőrségi jelentéseket, friss statisztikákat böngészni ahhoz, hogy egyértelművé váljon: gyors ütemben növekszik közútjainkon a súlyos szabálysértések száma, s következésképpen a baleseteké, a tragédiáké is. Az elsőbbségi jog meg nem adása, a tilosba hajtás, az előzési tilalom vagy a sebességkorlátozás megszegése nemcsak mindennapi jelenséggé vált. A szabálysértők egész egyszerűen agresszívabbá lettek. A múlt nosztalgikus emlékévé silányult mára a néhány esztendővel ezelőtti felismerés, miszerint a forgalom növekedésével nem feltétlenül jár együtt a balesetek számának szaporodása. A mai helyzet e tapasztalatnak éppen az ellenkezőjéről győz meg. Még az igényeknek alatta maradó forgalom ellenére is gyorsan emelkedik a közúti tragédiák száma. A válasz e jelenségre szinte előre gyártva létezik. Romlott a közlekedési morál — mondják sokan, s akadnak, akik még hozzáteszik, nincs is ezen különösképpen csodálkoznivaló, hiszen általában is baj van hazánkban az állampolgári fegyelemmel, az élet különböző területein a szabályok megtartásával. Ám bármennyire is igaz, hogy a közlekedésben szinte összesűrítve megtalálhatók az élet minden szeletének jellemzői elsősorban nem a morál romlásában keresendők az elszomorító statisztikák okai. Sokkal inkább abban, hogy az utóbbi években a közlekedés tárgyi, műszaki feltételei romlottak. Hiszen aligha lehet a véletlen műve, hogy a növekvő forgalom ellenére abban az időszakban csökkent a balesetek aránya, száma, amikor az átlagosat meghaladóan bővült az úthálózat, amikor — ha nem is elegendő, de — több pénz jutott korszerűsítésre, a kereszteződések átépítésére, hidak, aluljárók létesítésére. Végleg le kellene számolni tehát egy látszattal. Azzal, hogy csupán azért, mert egy járművet egy ember vezet, a közútjainkon tapasztalható minden rossz ezeknek az egyes embereknek a felelőtlenségéből, nemtörődömségéből fakad. Kétségtelen, a balesetek számának alakulásában a közlekedők gondolkodásmódja, egyéni magatartása is meghatározó tényező. Azonban lényegesen nem nagyobb mértékben, mint a társadalom, a gazdaság más területein. S ezt azért lenne fontos tisztázni, mert mint nemrégen lapunkban is elmondta a közlekedési kormányzat egyik vezetője, a népgazdaság erőfeszítései ellenére sem várható, hogy a következő öt vagy tíz esztendőben javulnak a közlekedés tárgyi, műszaki feltételei. Azok a tényezők, amelyek szinte önműködően magukkal hozhatnák a közúti balesetek arányának, esetleg számának csökkenését. Meg kell tehát keresni a forgalom szervezésének, irányításának és az ellenőrzésnek azokat a módszereit, amelyek nem kerülnek pénzbe — vagy csak kevésbé —, ám velük elviselhetőbbé tehető a zsúfoltság, gyorsítható a forgalom, s amelyekkel egyértelműbb, következetesebb lehet az ellenőrzés. Mert, ha a gidres-gödrös, kátyús, keskeny utak, a rosszul szervezett, régi, szűk kereszteződések, a topogásra kényszerítő autómatuzsálemek mellett a közlekedés irányítói és ellenőrzői csak és kizárólag a biztonsági övre, a tilosban megálló gépkocsikra és a parkolási díjak emelésére figyelnek, és szigoruk is csupán ezek bírságolásában merül ki, akkor hatástalan marad minden intő szó, minden figyelmeztetés. Szalay Antal