Népszava, 1985. október (113. évfolyam, 230–256. sz.)

1985-10-05 / 234. szám

14 i­t­t HALÁLOZÁS Szomorúan értesítem mindazo­kat, akik ismerték és szerették, hogy férjem, Martsán Béla, szep­tember 7-én, 80 éves korában elhunyt. Amilyen halkan élt, olyan csendben eltemettem. Fe­lesége. Fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Nagy László sebész, az Or­szágos Orvosi Rehabilitációs In­tézet főorvosa 1985. szeptember 11-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1985. október 11-én, 11 órakor lesz a Farkasréti te­metőben. Testvérei, rokonai, ba­rátai. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondok mindazok­nak, akik felejthetetlen férjem, Uhlár Gyula temetésén részt vet­tek és mély gyászomban osztoz­tak. Uhlár Gyuláné. Állást keresi 13 éves önálló áru­forgalmi gyakorlattal rendelkező, tárgyalóké­pes, közgazdasági szak­­középiskolát végzett, 32 éves nő állást­ vál­toztatna. »Minden le­hetőség érdekel 132785« jeligére a Felszabadu­lás téri hirdetőbe. Állás MTA Kutatási Eszkö­zöket Kivitelező Válla­lat felvételre keres: férfi segédmunkást,­­ ételkiosztó-takarítót (nő), esztergályost, fémcsiszolót, hegesz­tőt, árkalkulátort, kon­tírozó és anyagkönyve­lőt, anyagbeszerzőt (elektromos), anyag­­gazdálkodót. Jelentkez­ni lehet a vállalat munkaügyi csoportjá­nál. Telefonszám: 834- 988/15 mellék. Cím: 1141 Budapest, Komó­­csy u. 29—31. Halfeldolgozót keres felvételre a Halértéke­sítő Vállalat. Jelent­kezés Szavcsák Fe­­rencnénél: 176-091 szá­mú telefonon, illető­leg személyesen Bp. IX., Gönczy Pál utca 4. Alkalmazunk to­vábbá karbantartó la­katost. Jelentkezés a műszaki osztályon: 310-754 számú telefo­non, illetőleg szemé­lyesen Szamos József osztályvezetőnél. Bp. V., Münnich Ferenc u. 24. szám alatt. A Fővárosi Gázművek Budapest X. ker., Gyöngyike u. 1. sz. alatti 20 vállalati bérlakás lakóházához házfelügyelői munkakör betöltéséhez jelentkezőt keres. Alkalmaztatása idejére szoba komfortos munkaköri szolgálati lakást biztosítunk, szoba komfortos utcai, gáz vagy központi fűtéses budapesti cserelakás ellenében. Érdeklődni lehet munkaidőben 137-424 telefonon. Jelentkezés: gazdasági és munkásellátási osztály Bp. vm. ker., Köztársaság tér 20. A Halértékesítő Válla­lat gépjármű-karban­tartó részlegébe motor­­szerelőt keres felvétel­re. Jelentkezés szállítá­si telepünkön Számely Sándor csoportvezető­nél: 138-890 telefon­számon, illetve szemé­lyesen: Budapest, Jó­zsefvárosi pályaudvar, 8. kapu. Termelőszövetkezet fel­vesz csak főállású be­dolgozónak ipari var­rógéppel, interlockkal és fedezőgéppel rendel­kező varrónőket, far­mer- és körkötött anya­gok varrására. Jelent­kezés: Bp. XX. ker. Vécsey u. 3. alatt sze­mélyesen. Telefon: 478- 078, vagy 374-176. Az Áfor Ásványolaj­­forgalmi Vállalat fel­vesz­ könnyű fizikai munkára munkaerőt, akit mintázó munka­kör ellátására betanít, valamint laboránst, ve­gyésztechnikust, vagy vegyészmérnököt, gép­járműszerelő képesítés­sel rendelkező techni­kust, vagy üzemmérnö­köt. Jelentkezni lehet: Bp. VIII., József krt 51. Mrázik Mártonné osztályvezetőnél. Tele­fonszám: 139-672. Hídépítő Vállalat Nyomtatványraktára (Budapest XIII., Szege­di út 37.) felvesz rak­tári kiadót. Jelentkezés személyesen a Hídépí­tő Vállalat jogi és igazgatási osztályán Budapest VI., Népköz­­társaság útja 98. II 212. A Mekofém Ipari Szö­vetkezet felvételre ke­­r­es termelési progra­mozót. Jelentkezés: a 134-036 telefonszámon, Építőipari Kivitelező Vállalat felvételre ke­res műszaki főosztályá­ra üzemmérnöki, vagy technikusi végzettség­gel, gyakorlattal: épü­letgépész előkészítőt, programozót, tervtá­rost. Jelentkezés: 640- 220/167, 169 telefon Felvételre keresünk középfokú és felsőfokú végzettséggel rendelke­ző szakembereket, a könyvelési ellenőr (számviteli), valamint elemzői munkakörbe jelentkezni lehet. Bu­dapesti Elektromos Művek számviteli osz­tályán, XIII. ker., Vá­ci út 72—74. Telefon: 495-555/244 mellék. Azonnali belépéssel al­kalmazunk középfokú végzettséggel SZTK- ügy­intézőt, anyagköny­velőt, boltelszámolta­tót. — Érdeklődni: Schwindt Jánosné gaz­dasági iroda vezetőnél a 223-891-es távbeszé­lőn, vagy személyesen: Bp. VII., Rottenbiller u 17. sz. alatt. Gyáregységünk felvesz lakatos, esztergályos, csőszerelő, kazánkezelő szakmunkásokat, vala­mint segédfűtőt, faipa­ri segéd- és betanított munkásokat. Munkás­szállást biztosítunk. Je­lentkezés: Budapest / XXII., Háros u. Munkaügyi osztály. — Megközelíthető a 3-as 14-es autóbuszokkal Telefon: 385-311/144 mellék. Ide a Iparművészeti Vállalat felvételre ke­res és budapesti ál­landó lakással nem rendelkezők részére ha­vi 1500 Ft albérleti hozzájárulást fizet az alábbi felsorolt mun­kakörökben: elektro műszerész, lakatos, esztergályos, (fém) szerszámkészítő, galva­nizáló. Jelentkezés vállalat fémműves ter­melési osztályán, Bp. XIII., Mautner S. u 120. Tel.: 203-460. Színház- és Film­­művészeti Főiskola ke­res 44 órás munkaidő­vel asztalost, klíma­gép- és olajkazángé­­pészt, világosítót, öl­­töztetőt, takarítót, se­gédmunkást. Ezen fe­lül asztalost mellék foglalkozásban, lehe­tőleg egy munkahely­ről. Jelentkezni lehet: Budapest VIII., Vas­­u. 2/C. Gazdasági hi­vatal. Titkárnőt felvesz a Ha­ladás Cipőipari Szö­vetkezet, X., Korponai u. 18., Zalka térnél Jelentkezés a szövet­kezet elnökénél, vagy főkönyvelőjénél. 571 302, 572-502. Felvételre keresünk áruforgalmi előadót középiskolai végzett­séggel és ruhaipari gyakorlattal. Jelentke­zés: Pannónia HSZ, Bp. XIV., Ajtósi Dürer sor 3. Telefon: 425 166. OBV Mélyfúró Berendezések Gyára azonnali belépéssel felvesz szakirányú középfokú végzettséggel lakatos vagy forgácsoló területen szakmai gyakorlattal rendelkező időelemzőt. Jelentkezés: Bp. X. ker., Fertő u. 8. munkaügyi osztály. Telefon: 470-160/195. Idea Iparművészeti­ Vállalat felvételre ke­res dunaharaszti, kőbá­nyai telepére, valamint műteremházi üzemébe bútorasztalost, aszta­lost, faipari gépmun­kást, kárpitost, segéd­munkást. Jelentkezés a 403-514 telefonon. Cím: Bp. XIII., Mautner S. 120. Budapesti Rádiótechnikai Gyár 1033 Bp. Polgár u. 8—10. felvételre keres villamos­­mérnököket, villamos üzemmérnököket, URH rádiófejlesztési, gyártmány­fejlesztési és különféle konstrukciós munkakörökbe, gépész­­mérnököket, gépész üzemmérnököket, fejlesztői, különféle konstrukciós és célgéptervezői szerkesztői munkakörbe, diszpécsert, középfokú végzettséggel, híradásipari gyakorlattal, szabvány ügyintézőt, középfokú végzettséggel, híradástechnikai szabványosítási, szabványügyviteli gyakorlattal, gépírni tudó adminisztrá­torokat. Jelentkezés: személyesen a személyzeti főosztályon, vagy a 889-264-es telefonszámon. Felvételre keresünk budapesti munkahelyre jó kereseti lehetőséggel, gyakorlattal rendelkező fiatal szakmunkásokat hengerész, öntő, lakatos, hegesztő és minősített hegesztő, csőszerelő, esztergályos, marós, köszörűs szakmákba. Érdeklődni lehet: munkanapokon 10—12 óráig „Új Barázda” Mgtsz műszaki igazgatóság Bp. XIV., Angol u. 24/b. Az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet (1529 Budapest XII., Pihenő u. 1.) felvesz anyagkönyvelőt Feltétel: középfokú ál­lamháztartási tanfo­lyam és legalább éves szakmai gyakor­lat. Jelentkezni lehet telefonon: 387-511/262 mellék, vagy személye­sen az intézet pénz­gazdálkodási osztályán. Idea Iparművészeti Vállalat felvételre ke­res férfi áru-összeállí­tót. Jelentkezés a 296- 880/196 telefonon; vil­lanyszerelőt, gázkazán­szerelőt. Jelentkezés a 403-550/157 telefonon; betanított szerelőt, se­gédmunkást, lakkozót szennyvízkezelőt. Je­lentkezés a 203-460 te­lefonon. Cím: Buda­pest XIII., Mautner S u. 120. Termelőszövetkezetünk budapesti munkahelyre építőipari szak- és se­gédmunkásokat keres azonnali belépéssel, jó kereseti lehetőséggel az alábbi szakmákba: kőműves, ács, víz-, központifríítés-szerelő, burkoló, asztalos, laka­tos, villanyszerelő, te­tőfedő és szigetelő. Je­lentkezés: személyesen: Bp. XIV., Egressy út 174., telefonon: 843- 676. A Mahir gépkocsitelepe felvesz fiatal női mun­kaerőt adminisztrátor munkakörbe. Jelentke­zés: Bp. XIV., Szugló u. 52. Telefon: 832- 930. Azonnali belépéssel fel­veszünk kazánfűtőt, segédfűtőt, villanysze­relőt, központi fűtés­­szerelőt, festő-mázolót, kőművest, kőműves se­gédmunkást, esztergá­lyost. Jelentkezni le­het Vegyipari Terme­lőeszköz Kereskedelmi Vállalat, Bp. V., Koz­ma Ferenc utca 3. Gu­lyás József osztályve­zetőnél. Tel.: 325-380/ 174 mellék. A Posta Javítóüzem alkalmaz: lakatosokat, villanyszerelőket, mű­szerészeket, női beta­nított munkásokat, ta­karítónőket. Jelentke­zés: Budapest IX. ker., Gyáli út 22. Telefon: 473-355. A Kemikál Budapesti Fedél lemezgyára fel­vesz jó kereseti lehető­séggel folyamatos mun­karendben szakképzett kazánfűtőt és segédfű­tőt. Jelentkezés a mun­kaügyi osztályon sze­mélyesen, vagy tele­fonon. 279-659 telefon­számon. Címünk: Bu­dapest XX., Helsinki út 63. Budapesti Húsnagy­kereskedelmi Vállalat új tevékenység — marhahúspiac — beindítására felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: piacvezető (középfokú végzettségű, húsipari szakképesítéssel), piacvezető­­ helyettes (középfokú végzettségű, húsipari szakképesítéssel), áruátvevő (minőségellenőr, középfokú végzettségű, húsipari szakképesítéssel), mérlegelő (középfokú képesítéssel), üzemadminiszt­rátor (középfokú képesítéssel), anyagmozgató (lehetőleg húsipari gyakorlattal). Érdeklődni lehet: a termelés­technológia főosztályvezető­jénél, telefonon, a 337-1()0/231-es­­ melléken.­­ Cím: Budapest IX. ker., Soroksári út 58. Kéziszerszám­gyár felvételre keres meó-vezetőt, gépész- vagy kohó­mérnöki (üzem­mérnöki) képesítéssel és legalább 5 éves meg­vezetői gyakorlattal. Jelentkezni lehet részletes önéletrajzzal a személyzeti és oktatási főosztályon. Bp. xm. ker., Hun u. 4/b. Telefon: 408-176. Szentmártonkátai Kos­suth Mgtsz komplex főágazata felvételre ke­res fűtésszerelő, he­gesztő, lemezlakatos szakmunkásokat. Je­lentkezés: Budapest XX., Nagy Sándor u. 119. Ferjentsik László főágazatvezetősnél. Reg­gel 7—9 óra között. OBV Mélyfúró Berendezések Gyára azonnali belépéssel felvesz lakatos, esztergályos, fúrós, véső-gyalus, fényező, szerszám marós szak­munkásokat, minőség­ellenőrt, daruvezetőt, targonca­vezetőt, daraboló gépmunkást. Jelentkezés: Bp. 1. ker., Fertő u. 8. munkaügyi osztály. Telefon: 470-160/195. Budai székhelyű kereskedelmi vállalat azonnali belépésre keres gyors- és gépírói tudással rendelkező német nyelvű levelezésben is jártas titkárnőt, lehetőleg mérlegképes oklevéllel rendelkező önálló könyvelőt. Jelentkezés: „Magas kereset 1092” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Idea Iparművészeti Vállalat felvételre ke­vés és budapesti állan­dó lakással nem ren­delkezők részére havi 1500 Ft albérleti hoz­zájárulást fizet az alább felsorolt munka­körökben: vetülékcsé­vélő, orsózó, szövő, kivarró, felvető. Mun­kaidőbeosztás: 2 mű­szakos, 40% műszak­pótlék. Jelentkezés vállalat szövőüzem-ve­zetőjénél, Bp. XIII Mautner S. u. 120 Tel.: 403-550/181 mel­lék. Az Azúr Kereskedelmi Vállalat tranzitraktú­­rába felvételt hirdet adminisztrátori mun­kakör betöltésére. Je­lentkezés: személyesen a tranzitraktárban, Bu­dapest IX., Erkel u 3—5.­ Az ÁFOR Ár- és Áru­nyilvántartási Osztá­lya felvesz kontírozó­­könyvelőket, árelem­zőt (lehet kezdő is) Érdeklődni lehet: 170 395. telefonszámon. Csillebérci kutatóinté­zet telefonkezelőt keres Pestről, Budáról jól megközelíthető munka­helyre. Napközben vál­tott munkabeosztás,­­ ideális munkakörülmé­nyek. Jelentkezés és érdeklődés telefonon: 699-783 számon. Idea Iparművészeti Vállalat felvételre ke­res modellező szabászt, szériaszabászt, szakkép­zett varrónőket. Jelent­kezés a 403-550/245 te­lefonon. Raktári ki­adót, rakodómunkást. Jelentkezés: a 409-906 telefonon. Cím: Bp. XIII., Mautner S. u. 120. Kéziszerszám­gyár felvételre keres szervezőt, statisztikust és gépírni tudó admi­nisztrátort. Jelentkezni lehet a személyzeti és oktatási főosztályon Bp. XIII. ker., Hun u. 4/b. Telefon: 408-176. A Budapesti Közlekedési Vállalat felvételre keres: vonaltakarító, betanított munkás, segédmunkás, takarítónő, jegy­ellenőr, pénzgyűjtő­beállító, jegykiadó­­gép-beállító, jegykiadó, diszpécser, menet­irányító, telepőr, öltözőőr, kocsimosó, kazánfűtő munkakör ellátására munkatársat. Dolgozóink és családtagjaik részére ingyenes utazást biztosítunk. Jelentkezés és felvilágosítás: BKV Szociális és Oktatási Központ, Budapest X., Fehér u. 1. (Örs vezér térnél). Telefon: 188-774/232 mellék, 187-133/232 mellék. Kiemelt kategóriájú ipari nagyvállalat — Országos Villamostáv­vezeték Vállalat — felvételre keres belső ellenőrt, szakirányú iskolai és szakmai végzettséggel, valamint iparvállalati gyakorlattal. Jelentkezni lehet: személyesen vonaljelzőőrt, málházót, váltókezelőt, tehergépkocsi­vezetőt, targonca­vezetőt, raktárkezelőt, anyagkezelőt, szállító­munkást. Dolgozóinknak és családtagjainak ingyenes utazást biztosítunk. Jelentkezés és felvilágosítás: BKV Szociális és Oktatási Központ, Budapest X., Fehér u. 1. (Örs vezér térnél). Telefon: 188-774/232 mellék, 187-133/232 mellék. A Rákos­keresztúri Autójavító Kisvállalat felvesz két műszakára gépíró garanciális adminiszt­rátort, egy műszakra gyakorlattal anyag­­gazdálkodót. Jelentkezés: Bp. XVII. ker., Kaszáló u. 1., vagy 587-792-es telefonon. Az Igazságügyi Mi­nisztérium Fenntartó Szolgálata azonnali fel­vételre keres férfi se­gédmunkásokat. Jelent­kezés: a 127-424 telefo­non, 8—12 óra között. Fővárosi XIV. és XVI. kerületi IKV felvételre keres népművelő könyvtárost (népművelői végzettség előnyben). Jelentkezés: személyesen, részletes szakmai épéletrajzzal a személyzeti osztályon Bp. XIV. ker., Pétervárad u. 11—17.) Fővárosi Nyomdaipari Vállalat, Budapest VIII., Pogány József u. 31—33. felvételre keres érettségizett lányokat adminisztratív munkakör betöltésére. Jelentkezés: Levik Györgyné személyzeti és szakoktatási osztály­­vezetőnél. Telefon: 139-268/31 Bp. I. ker., Attila u. 133., mellék. vagy telefonon: 155-632. Fővárosi Zeneműkiadó Műszaki Vállalat Vállalat nyomdaüzem kötészetébe azonnali felvesz: belépéssel kötészeti egyenes vágót felvesz utó­magas fizetéssel, egy műszakba, kalkulátort. Jelentkezni lehet: anyag-Bp. VI., Paulay Ede u. 55. elszámoltató, III. em. adminisztrátor A Budapesti tartót, Közlekedési raktárost Vállalat (víz-, gáz-, fűtésszerelési felvételre keres anyagismerettel). Jelentkezni lehet: Fővárosi Építő és Műszaki Vállalat Budapest V., Beloiannisz u. 6. munkaügyi osztály. Telefon: 326-142. Építőipari Kivitelező Vállalat felvételre ke­res: szakipari üzemé­be melegburkoló-par­kettás művezetőt, anyagnyilvántartót, te­lefon: 643-029. Szerelé­si üzemébe víz-, gáz­­fűtésszerelő művezetőt telefon: 634-636. Festő üzemébe művezetőt, te­lefon: 643-286. Lakatos gyáregységébe tervező és elemző közgazdászt, egyetemi vagy főisko­lai végzettséggel, mun­kavédelmi és tűzrendé­­szeti előadót szakirányú tanfolyammal, utókal­kulátort, számlázót kö­­zépiskolai végzettség­gel, árkalkulátort szak­irányú tanfolyammal valamint az alábbi mi­nősítéssel hegesztőt: COL 2B, EL 2B, EC 2B. Telefon: 643-063. Villanyszerelőt, gáz- és központifűtés-szerelőt, asztalost, adminisztrá­tort, tmk-műhelybe se­gédmunkást felveszünk. Jelentkezni lehet sze­mélyesen a Fővárosi Szabó Ervin Könyv­tár Bp. VIII., Baross , 18. sz. alatti üzem­fenntartási osztályán. Telefonszám: 139-702. Adás­vétel 177-426, azonnal jö­vök. Veszek bútort, tollat, ruhaneműt, sző­nyeget, dísztárgyakat, képet, könyvet, csil­lárt, hagyatékot, lim­lomot. Járműi Felvételre keresünk gépírónőt kereskedelmi csoporthoz, bérezés gyakorlattól függően. Gyorsszolgálat Szövetkezet Budapest XVIII. (Pestlőrinc), Akadály u. 15. 481-197. (ker. csop.) ZK, 1300-as sárga La­da 85 000 Ft-ért eladó. 164-409. Tv, rádió­­ CB- és tv-antennaszere­­lés, -javítás, -bővítés. 653-483. Németoktatást,­­korre­petálást vállal egyete­mista felsőfokú nyelv­vizsgával, külföldi gya­korlattal. Tel.: 228-565. Magas kereseti lehetőséggel felveszünk: asztalos, kőműves, ács­tetőfedő, festő, lakatos, vízszerelő, fűtésszerelő szak-, betanított és segéd­munkásokat. Csepeli Lakásépítő és Karbantartó Szövetkezet Bp. XXI. ker., Tanácsház u. 81—83. Érdeklődni: 583-788 telefonszámon lehet. Temaforg Textil­hasznosító Vállalat felvételre keres középfokú végzettséggel folyószámla csoportjához (5—10 éves gyakorlattal) csoportvezetőt, folyószámla könyvelőt. Jelentkezés személyesen: Budapest V., Vigyázó F. u. 5., vagy telefonon: 124-831, Gerendás Jánosné osztályvezetőnél. Telexkezelőt (idegen nyelvtudással előnyben), gyors- és gépírót (lehet kezdő is). Jelentkezés személyesen: Budapest V., Vigyázó Ferenc u. 5., vagy telefonon: 121-430, munkaügyi osztály. Zongoraoktatás indul szeptembertől folyama­tosan, lakáson. Tel.: 886-054. Angol nyelvoktatás az Intercontinentálnál. — 185-461. Hűvösvölgyi üzemünk­be hús-hentes eladó, vagy szakács szakké­pesítéssel rendelkező munkaerőt keresünk felvételre konyhamé­szárosi munkakörbe,­­ továbbá konyhai mun­kára konyhai dolgozó­kat. Jelentkezés: Gyer­mekélelmezési Válla- Bp. VII., Maja­kovszkij u. 85. Munka­ügyi osztály: Ipari Szerelvény és Gépgyár kezdő és gyakorlattal rendelkező munkatársak jelentkezését várja az alábbi munkakörök betöltésére: jogtanácsos (férfi), belső ellenőr, tervelőadó, pénzügyi előadó, statisztikus, gyors- és gépíró. Feltétel: Szakiránynak megfelelő felső, illetve középfokú végzettség szükséges. Jelentkezni lehet írásban, az eddigi tevékenységek megjelölésével, részletes önéletrajzzal (Ipari Szerelvény és Gépgyár személyzeti és oktatási főosztályán, 2042 Budaörs 2.) Telefonon: 851-355/133 m. ÉLKISZ Szövetkezet sürgősen felvesz: gyors- és gépírót, hidegburkolót, festő-mázoló­tapétázó, asztalos, kőműves, lakatos szak­munkásokat, valamint segéd­munkásokat. Jelentkezés: Budapest XII., Hertelendi u. 13. Telefon: 153-810. Gyerm.gond.­ Pótmamát keresünk óvodás és bölcsődés gyermekeink mellé, be­tegségük esetére. »Gel­lérthegy 133440« jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Gondozás Beteg, de nem ágyban fekvő édesanyám mel­lé gondozónőt keresek egész napra, őrmező. Telefonszám: 428-765 8—16 óráig. Benczúr utcai, 60 nm es, tanácsi, telefonos, összkomfortomat na­gyobb telefonos taná­csira cserélem. »Zöld­övezeti előnyben — 17324« jeligére a ki­adóba. VI. kerületi, 307 szo­ba + hallos, 120 nin­cs, tanácsi lakásunkat kisebb öröklakásra cse­rélnénk. Budai előny­ben. Tel.: 315-879. este. Klinikák metróállomás­nál leinformálható fia­tal lány részére szoba kiadó. Válaszokat: »Je­lentkezés részletes le­vélben 132847« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Az Építőipari Szállí­tási Vállalat »Építi« Budapesti Szállítási Üzemegysége budapesti telephelyeire (III XIII., XX.) felvételt hirdet az alábbi mun­kakörök betöltésére: oktató tiszt, munka­ügyi előadó, munkás­ellátási előadó, pénz­táros, pénzügyi előadó, raktáros, SZTK-ügyin­­téző, bérelszámoló, forgalmi szolgálattevő, tervstatisztikus. Jelent­kezés: személyzeti osz­tály, Budapest XX. Helsinki út 105. Tele­fon: 574-327. Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk. Hídépítő Vállalat mű­szaki osztálya felvesz műszaki könyvtáros-do­­kumentátort. Szakkép­zettsége lehetőleg mű­szaki irányú legyen, előnyös, ha szabvány­kezeléshez is ért. Ér­deklődni lehet: Buda­pest XIV., Hungária krt. 64. Telefon: 836- 986. Felveszünk: felsőfokú végzettséggel, szövetkezeti gyakorlattal munkaügyi vezetőt, 1986. januári kinevezéssel. Érdeklődni: Tűzoltó­­készülék Isz. Bp. VIII. ker., Pogány J. u. 22 Telefon: 341-698. A Posta Javítóüzem alkalmaz: erősáramú diszpécsert, kontírozó könyvelőt mérlegképes végzettséggel, belső ellenőrt, bérelszámolót adminisztrátort. Jelent­kezés: Budapest IX. Gyáli u. 22. Telefon: 473-355. A Madách Színház azonnali belépéssel felvesz színpadi díszí­tőket. Jelentkezni le­het a színpadmester­nél. Fodrászt, jelent­kezni lehet a főfod­rásznál és hivatalsegé­det, jelentkezés a mű­szaki osztályon szemé­lyesen. Bp. VII. ker. Lenin krt. 29—33. Bútor | Mindent egyszerre el­adhat! Azonnal fizetek és szállítok. Telefonál­jon: 273-921. Eladó kétajtós kolóniás szekrény. Keresek meg­vételre kolóniás pohár­széket. Tel.: 631-760 Oktatás­­ Szentendrén 120 nm-es, kétszintes új családi ház, 300 n.-es telek­kel (vezetékes földgáz) eladó. Óbudán vagy környékén 60 nm-es lakást beszámítok. Mó­ricz Zs. u. 21. Lakás Elcserélném érdi, két szintes, 90 nm-es, ga­­rázsos, nagy teraszos hőtároló kályhákkal fűtött új, igényes kivi­telű családi házamat, külön alápincézett mű­hellyel, budai hasonló méretű lakásra. Esetleg eladnám. Érd, Kéknye­lű u. 17. Magyar. Kétszobás, komfortos ház beköltözhetően, fi­zetési könnyítéssel Bu­dapest XX. (Pesterzsé­bet), Tompa utcában eladó. Érdeklődni: Bó­­dis Károlyné, Bp. XX. Pöltenberg u. 94. sz. Albérlet ! Gyermektelen házas­párnak kiadó egy szo­ba, komfortos lakás a XIII. kerület, Thäl­mann utcában, egy év­­— »Megbízható 128990« jeligére az új­pesti hirdetőbe. Eladnám Óbudán, a Bécsi úton, 66 négyzet­­méteres, zöldövezetben levő, II. emeleti, há­romszobás, telefonos, étkezős szövetkezeti lakásomat. Ár: egymil­­lió-egyszázezer Ft + OTP. Érdeklődni le­het: 670-770, 18—21 óráig. Pestlőrincen 3 szobás családi ház októberi beköltözéssel eladó. Lakást beszámítok. Ér­deklődni: mindennap 1/ órától, szombat-va­sárnap egész nap. — XVIII., Bokányi Dezső u. 168. ingatlan | Sasadi út közelében befejezés előtt álló, luxus kivitelű családi ház eladó. 860-616 és 160-721, este. Eladó 3 szoba össz­komfortos, 68 nm, te­hermentes szövetkezeti lakás. Érdeklődni le­het 17—20 óráig. Cím: XXII., Nagytétényi út 242 / 1. VII. 47., v. telefon: 465-600. Szombathelyen, a csó­nakázótó feletti dom­bon, Kárpáti Kelemen u. 53. alatt 550 n.-es szőlő, gyümölcsös + hétvégi ház, eladó. Eszmei megosztás le­hetséges. Tel.: 06-94-13­ 874, 20 óra után Eladom, vagy elcseré­lem újpalotai, 2 + 2 félszobás szövetkezeti lakásomat 1g2 szobásra Érdeklődni: 334-917 napközben. Dunakanyarban — Ta­hi üdülőnegyedében, a hegyek felőli oldalon kétszintes, újonnan épült luxusház eladó, vagy Budapest zöldöve­zetében családi házra cserélhető. Érdeklődni: 867-331 telefonon 10— 12 óráig, vagy 15—19 óráig. Eladó Mester utcai, 54 nm-es szövetkezeti la­kás, parkra néző: 800 ezer Ft + 50 000 OTP 335-458. Eladó 400 n.-es bér­lemény telek, garázs, építési engedéllyel Ver­­peléten, a halastónál. Érdeklődni lehet: Kar­cag, Vörös Hadsereg u. 18—20. IV. em. 17 Bp.-től 20 km-re, dajenőn eladó négyszögöles házhely Érdeklődni: Budajenő, Kossuth u. 15. óbarokon 3 szobás, kertes családi ház, be­költözhetően, készpén­zért eladó. Bicske mel­lett. Érdeklődni: óba­­rok, Fő u. 30/B., Szi­lágyi. Elcserélném Érd-Park város X. kerületi, Deb­rői u. 5. szám alatti 185­4.-öl bekerített építési telkemet — víz, villany van — 8 méteres kőépülettel, építési engedéllyel budapesti 2 szoba összkomfortos, tanácsi lakásra a belső kerüle­tekben megegyezéssel Megtekinthető egész nap. Kettő szoba, összkom­fortos családi házamat, 500 n.-es telekkel, cse­rélném másfél szobás tanácsi lakásért, Buda­pest bármely kerületé­ben. Cím: Kincses Ist­vánná, 4351 Vállaj Rákóczi u. 8. közlemények A Csepeli Munkásotthonban 1985. október 8-án és 15-én 19 órai kezdettel Máris szüret. . .? címmel új, zenés kabaré bemu­tatására kerül sor. A műsorban fellép Kibédi Ervin, Gera Zol­tán, Hacser Józsa, Lórán Lenke, Palócz László, Gallai Judit és Forgács Gábor. A műsor szó­vivője: Kapossy Miklós. Jegyek a helyszínen kaphatók. Elveszett az Egyetértés Mgtsz, Csabrendek, Softrendex Ipari­ és Szolgáltató Szakcsoport, 1075 Budapest, MNB 209-96404-4774. sz. bélyegzője. A bélyegző hasz­nálata 1985. szeptember 26-tól ér­vénytelen. Az U­VATER­V SZB „Szőnyi István” Képzőművész Köre, Kép­zőművészeti Szabad Akadémiája 1985. október 8-án 17 órakor az V. ker., Vigadó tér 1. sz. alatt megkezdi diavetítéses előadás- ■ sorozatát Marosi Endre régész „Kulturális és történelmi emlék­helyek Janus Pannonius, Tinó­di, Balassi, Zrínyi nyomában”, című előadásával. Az alábbi feliratú bélyegzőnk elveszett: Ócsa, „Vörös Október” Mgtsz, telepi számla, Vegyesipari Szolgáltató Építőmesteri áta­lánydíjas csoport: 382-96053-7856. Használata 1985. október 1-től ér­vénytelen. Sürgősen eladó házrész, 43 nm, összkomfort, 110 nm telekkel. Cse­pel, Széchenyi u. 67. Fót központjában két­szintes, gázfűtéses,­­ összkomfortos örökla­kás eladó. 408-665, 8— 13 óráig. Eladnám IV. ker., Új­pest központjában le­vő, 71 nm-es, 2+1/á szoba, hallos, szövet­kezeti lakásom. Érdek­lődni lehet telefonon este 19—20 óráig: 694- 806, vagy 693-491. Eladó­ Budapest mel­lett, Dunakeszin, kettő szoba, összkomfortos, központi fűtéses csalá­di ház 250 n.-es telek­kel, gyümölcsössel. Cím: Dunakeszi, Csil­lag u. 2. 57 éves, 166 cm, el­vált szakmunkás há­zastársat keres 52 éve­sig. Anyagi nem érde­kel, lelkileg legyen gazdag. Hobbim a ze­ne, kocsi, kirándulás. Előnyben: alacsony, vékony, házias, nem dohányzó és a telefon­számos levél. »Segíts, hogy rád találjak — 17348« jeligére a ki­adóba. Sürgősen eladó­­­szo­ba, konyha, kamrás házrész. (Fürdőszoba kiépíthető.) Érdeklőd- Budapest XVII. (Rákoskeresztúr), Nap­kelet u. 58. (első ajtó). Megtekinthető: hétfő, szerda, péntek és szom­bati napokon egész nap. 69 éves, nyugdíjas, még dolgozó özvegy­asszony józan életű, nyugdíjas élettársat keres. »Nyugodt ott­hon 17314« jeligére a kiadóba. Dömsödön, a Soroksá­ri-Duna-ágra nyíló köz­művesített, 140 n.-es üdülőtelek, betonút mellett, igényesnek el­adó. T.: 341-276, 658 603. Édesanyát keresünk! Két gyermekét egyedül nevelő 37 éves, 164 magas, 73 kg, káros szenvedélyektől mentes fiatalember megismer­kedne 30—40 éves hölggyel házasság cél­jából. 1 gyermek nem akadály. »Rossz a ma­gány 128973« jeligére az újpesti hirdetőbe. Rákoscsabán 212 szo­bás, komfortos, kertes családi ház, garázzsal műhellyel eladó. Ára: 650 000 Ft. Érdeklőd­ni: Mészáros István VIII., Rákóczi út 75. Kamaraerdőn 200 négy­szögöles üdülőtelek sürgősen eladó. Tel.: 666-717. Heves megyében, Sa­rud községben 7 éve épült, 217 szobás, össz­komfortos családi ház + 400 n.-es telek, a tiszai kempingtől 10 percre, családi okokból sürgősen eladó. 400 000 Ft kp. + 90 000 Ft OTP. Érdeklődni: Né­­methné, Sarud, Munká­csi u. 12., vagy Buda­pesten: 699-572. 420 n.-öles zárt telek­kel négy helyiségből álló ház eladó. Vil­lany, víz van. 3433 Nyékládháza, Rákóczi utca 40., Barczi Ist­ván. Pesttől 24 km-re (ál­lattartásra is alkalmas) 1040 n.-es területű ta­nya eladó. Víz, vil­lany van és egy szoba konyhás lakható ház Érdeklődni: a 378-704 telefonon keddtől pén­tekig 10—17 óráig vagy: Szécsi, 1162 Gusztáv u. 123. Gellérthegy legszebb részén 9 lakásos társas­ház építését szervez­zük. Tanácsi cserela­kást beszámítunk. T. 869-823 (hétköznap) Hertfelendyné. Eladó! Kőház nyaraló 300-as gyümölcsössel Bpest III., Héthalom u. Érdeklődni: 19 óra után. Reszkető, 699- 483. Eladó háromszobás összkomfortos, alápin­cézett (szuterén), ker­tes családi ház + ga­rázs. Érdeklődni dél­után: Budaörs, Szép u 38. sz. Másfél szobás családi ház olcsón eladó Ér­den. Érdeklődni: Érd ig., Harkály u. 53. 130­ n.-ös jó szántó megos, jó termő szántó megosztva és jutányos áron eladó, Kistarcsás Ruhagyár mögött.­­ Érdeklődni 859-489, vagy 859-023. Házasság] Szolgáltatási Bútornádozás! Pifkóné. Új cím: XIX., Wekerle telep, Hungária út 33. Telefon: 472-066. Redőny-, reluxakészí­tés. Több éves garan­ciával. 417-953. Villanyszerelési mun­kálatok azonnali kez­déssel, ELMÜ ügyinté­zéssel, közületeknek is. Tel.: 631-253.________ Tapétázást, szobafes­tést, mázolást, bútor­­mozgatással, fóliataka­rással, garanciával vál­lalok. 486-235. Festést, mázolást, ta­pétázást fóliatakarás­sal, bútormozgatással azonnalra, előjegyzésre, közületeknek is válla­lok. 805-872. Költöztetés, szállítás garanciával, országo­san. Vidékre kedvez­ménnyel. Mindennap. Telefon: 834-868. Mérsékelt áron tapétá­zás, szobafestés-mázo­lás bútormozgatással, fóliatakarással. Azon­nalra, előjegyzésre. Ta­pétázásnál 30% áren­gedmény, közületeknek is. 831-496. Vegyes­ Bedolgozást vállalok. »Megbízható 132007« jeligére a Felszabadu­lás téri hirdetőbe. Cipzárjavítás,­­kicseré­lés csizmában, kabát­ban, táskában, nadrág­ban is. Alsóerdősor u. 18. Otthon Áruház­nál. Kutyamegőrzést egész évben vállalok. Sóti Lászlóné, Örkény, Vö­rösmarty u. 83. Ritka mézfajták, lé­pesméz, méhpempő, propolisz, virágpor a termelőtől, postán tö­résmentesen. 3701 Ka­zincbarcika, Pf. 97. Kőbánya városközpont­ban 163 nm-es keres­kedelmi helyiség bérle­ti joga átadó. »Csere­bolthelyiséget felaján­lók előnyben 1518« jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Zeneakadémista zongo­rista lány háznál gya­korlási lehetőséget ke­res. »Pianínó is jó 131975« jeligére a Fel­­szabadulás téri hirde­tőbe. SZOMBAT, 1985. OKTÓBER 5. NÉPSZAVA

Next