Népszava, 1985. november (113. évfolyam, 257–281. sz.)

1985-11-26 / 277. szám

NÉPSZAVA 198­5. NOVEMBER 2­6., KEDD Sport Maradona „fizetett” Egy vagy két mérkőzésre szóló eltiltás vár Diego Ma­­radonára. A Napoliban ját­szó argentin futballcsillag gólt rúgott az Udinesének, de később kiállították. Az egyik udinei játékos, Criscimanni rendkívül kemény belépője után Maradona a földre ke­rült, majd ugyanazzal a len­dülettel megpróbált egy rú­gással elégtételt venni az el­lene vétőn. A fegyelmi vizs­gálat szerint Criscimannit pár perccel korábban Mara­dona csapattársa, Caranante megrúgta, és akkor az udi­nei odaszólt Maradonának: „Te fogsz fizetni ezért!” Ma­radona tehát fizetett, a kér­dés azonban az: vajon szán­dékosan rúgott-e, vagy csak a lendülettől szabálytalanko­dott? A hé­t végén: autós-motoros show A hét végén, péntektől va­sárnapig versenyautókkal, -motorokkal és motorcsóna­kokkal telik meg a Budapest Sportcsarnok és környéke. Az első magyar versenyautó­kiállítás legfrissebb híreiről Tábor István, a Budapest Sportcsarnok igazgatója, a szervező bizottság elnöke tá­jékoztatta az MTI munkatár­sát.­­ Jelezte érkezését a cseh­szlovák Zdenek Pilz, aki el­hozza motoros csoportját. Várhatóan látványos bemu­tatót tartanak. Ígérik, hogy többek között a szélvédőn hajtanak fel motorkerékpár­jukkal egy teherautó tetejé­re. Emellett műsorukban kü­lönböző akrobatikus mutat­ványok is szerepelnek.­­ Megérkezett a Rothmans „istálló” szállítmánya. A ki­­csomagolásra még nem ke­rült sor, de minden bizony­nyal a küldemények között található az amerikai Fred­die Spencer 500 kcm-es Hon­dája, amellyel világbajnok­ságot nyert. — Egyre nagyobb az ér­deklődés. Szép számai fogy­nak a 60 forintos jegyek, amellyekkel a diákok, a kato­nák, valamint a nyugdíjasok tekinthetik meg a kiállítást. A 160 forintos belépőkből is már sokat eladtunk, ezekkel a felnőttek jöhetnek el meg­tekinteni a gépcsodákat. A drágább belépők egyben sorsjegyként is szolgálnak, ezekkel két darab 2107 típusú Lada gépkocsit lehet nyerni. Labdarúgóink téli pihenőt tartanak A válogatott szombaton Mexikóba indul A hazai labdarúgóidény végéhez érkezett. Holnap még sor kerül egy elmaradt bajnoki mérkőzésre a Csepel és a Debrecen között, s aztán elcsendesülnek a pályák: az idei utolsó forduló visszhangjai is elülnek, s a szur­kolók beletörődnek a bajnoki sorrendbe, amelyet a hét végi sorozatos döntetlenek alig változtattak meg a ko­rábbihoz képest. S ez tulajdonképpen azt tükrözi, hogy az erőviszonyok nem változtak ezen az őszön. A Bp. Honvéd bajnokcsa­pathoz méltóan vette az aka­dályokat, és mindössze két vereséget szenvedett, ami magáért­­beszél. A legtöbb győzelmet is a kispesti gárda szerezte, s ennek megfe­lelően a gólok számát ille­tően is a leg­jobbnak mond­hatja m­agát, szóval elsősé­gét egyik csapatnak sem si­került megkérdőjeleznie. Jól összeszokott gárda be­nyomását keltette a Bp. Hon­véd, s ezt megerősíti a válo­gatott keret összetétele is. Változatlanul a bajnoki cím első számú esélyesének mondhatja magát a honvéd­ség elit együttese. Az őszi idény nagy meg­lepetését a Pécs szállította. Az előző bajnokságban a ki­esés veszélyét kísértő PMSC mintha megújult volna, il­letve­­ megújult! A játékos­­anyag ugyan ezt nem tükrö­zi, de változott az edző sze­mélye. Az a szakember vet­te át a csapat irányítását, aki ezeket az új fiatalokat ifjú­sági koruktól neveli és is­meri. Vagyis: szót értettek egymással, tudomásul vették, hogy csak a kemény edzé­seknek van eredménye. Az igazi erőpróba azonban ta­vasszal jön, amikor a rutino­sabb csapatok — Rába ETO és Videoton — hajrázni kez­denek. A pécsiek tehát moz­galmas tavasz elé néznek. Az elmúlt évek bajnokje­­löltjei, a győriek­­és a fehér­váriak ott vannak az él­bolyban, s­­hogy melyikük emelkedik majd ki, azt még megjósolni sem lehet, de az biztos, hogy a dobogóról nem mondanak le. Érzésünk sze­rint a Videotontól várható ugrásszerű javulás, mert a fehérvári­akat viselte meg a legjobban az előző idény minden terhe. A téli pihenő alatt azonban végre lehetősé­gük kínálkozik arra, hogy előbb kipihenjék a fáradal­makat, s aztán teljes erő­vel nekivágjanak az új év­nek. S méghozzá jó esélyek­kel! A Zalaegerszeg negyedik helyezése azt tükrözi, hogy a zalai együttes igen kiegyen­súlyozott, összeszokott gárda, amely minden élcsapatnak egyenrangú ellenfele, főleg saját otthonában. Az erővi­szonyok és a múlt tapaszta­latai azonban azt is súgják, hogy a dobogós helyezésekért folyó harcban ők véreznek majd el, mert játékosanya­guk nem annyira rutinos, mint a vetélytársaiké. A bajnoki táblázat közép­mezőnye — a hatodik he­lyezett MTK-VM-től a Bé­késcsabáig — szinte teljesen egyenlő esélyekkel nézhet a tavaszi folytatás elé. Az MTK-VM valamivel keve­sebbet nyújtott a kezdetben ígértnél, a Ferencváros vi­szont kissé többet, de mind­két egyesületre nagyobb sze­rep vár a magyar bajnok­ságban. Az Újpesti Dózsa is velük azonos pontszámmal rendelkezik, s így esélyei va­lójában nem rosszabbak. Kar­dossal kiegészülve, a lila-fe­hérek útja, úgy tűnik, felfelé ível. Nem mondhatjuk ezt el a negyedik fővárosi nagy­­egyesületről, a Vasasról, mert a formai ingadozások nagyob­bak az indokoltnál. Az alsóbb régióba mind­össze három csapat sorolha­tó, s közülük a Siófok áll pil­lanatnyilag a legjobban. A végső harcban azonban a nagyobb tapasztalat döntő­nek bizonyulhat, ha a bala­toni bányászegyüttes nem ta­lál újra magára, s nem nyeri vissza gólerejét. A Volán és a Csepel, a két utolsó helye­zet nagy bravúrt kellene, hogy végrehajtson, ha bent szeretne ,maradna az NB I- ben. De ez úgyis csak a leg­utolsó fordulóban dől majd el. A bajnokság tehát pihenő­re tér. A szombaton útrake­lő válogatottak mexikói por­tyája, majd a sorsolás­­tarto­gat még izgalmakat a fut­­ba­llszurkolók számára, de ez már más, mint amikor a „ke­rek bőr” ott gurul a pályán és a hálók feszülten vár­ják (?) a gólokat. .. V. K. Egy trófea hiányzik Juve-tervek Halasztást kapott a Juventus a december 8-i bajnokijára, melyet a Sampdoriával kel­lene vívnia. Az ok: Tokió­ban játszik a BEK-győztes olasz legénység az argentin Argentinos Juniors csapatá­val az Interkontinentális Ku­páért.­­ Ez az egy trófea hiány­zik a kollekcióból — mondta Giampiero Boniperti, a Juve elnöke. — A három európai kupát már elnyertük, de hogy a Libertadores trófeát védő argentinok ellen mi lesz, nem tudom ... Karate VK 87: újra Budapesten Az alapításának 20. évfordu­lóját ünneplő osztrák szövet­ség 15 nemzet részvételével nagyszabású nemzetközi ka­rateversenyt rendezett a shotokan (no contact) szak­ágban. A jubileumi esemé­nyen megjelent a szakág vi­lágszövetségének teljes ve­zérkara, és eldöntötte: az 1987-es Világ Kupát Magyar­­ország rendezi meg. (Koráb­ban már volt ilyen esemény a Budapest Sportcsarnok­ban.) Randevú a Parlamentben Az időpont, enyhén szólva, nem volt ideális: „Vasárnap 13.30-kor látogatás a Parlamentben" — szerepelt az el­sősök még igencsak ákombákom betűivel az üzenőfü­zetben. Mit mondhattak a szülők? Még nincs vége a va­sárnapi ebédnek, még nem kezdődött el a szieszta ... Ráadásul — még szerencséje sincs a lelkes tanító néni­nek! — zuhog az eső ... S mégis: mondjuk az osztály fe­le ott gyülekezik a lehetetlen időpontban és a lehetetlen időben a Kossuth Lajos téren. Rövid névsorolvasás, a kissrácokat egy pillanatig sem zavarja az, ami esetleg szüleiknek kínos, kellemetlen... A Parlament, termé­szetesen, osztatlan elismerést arat az ifjú látogatók kö­rében, a hangulat bent, a patinás falak között, a tévéből még a hatévesek számára is jól ismert helyiségekben, mondhatni, magasztos. Kifelé menet az egyik szülő röp­ke számvetést végez, és sajátos végeredményre jut: az osztálynak azon tanulói (szülei!?) jöttek el, akik már évek óta érdekeltek a Spartacus úszószakosztályában ... Anélkül, hogy egy ilyen spontán apróságból messzeme­nő és túlzó következtetést levonnánk, megállapítható: azért a sport fegyelmező, rendszeretetre és rendszeres életre, beosztásra nevelő, szorító ereje — a jelek sze­rint — nincs tekintettel sem vasárnapra, sem ebédidő­re, sem zuhogó esőre. A sportolók — legyenek bármi­lyen ifjak! — nem ismernek lehetetlent, ha nekik “azt mondják, hogy vasárnap délben Parlament-látogatás, akkor ők mennek ... Meg a szüleik is. Nincs ebben sem­mi különös. Így van ez rendjén ... így tartják ezt ők természetesnek ... Véletlenül? (serényi) Újabb kerékpáros­­világcsúcs Nincs megállás a pályakerék­párosok világcsúcsgyártásá­ban. Az elmúlt napokban, hetekben sorra dőltek a re­kordok, s hétfőn Barbara Ganznak is sikerült ez a bra­vúr. A svájci versenyzőnő Zürichben 42,319 km-re ja­vította a női egyórás kerék­pározás tengerszinti legjobb­ját. A régi csúcsot a szovjet Olga Szidorenko 41,087 km-re 1982 októberében érte el. Rövid hírek : A totóban a héten a mér­kőzéstörlések miatt 13- as és 13+1-es nem volt, a 12- esek egyenként 2018, a 11­esek 132 forintot érnek, a 10- esek nyereménye nem érte volna el a 20 forintot, ezért a nyerőosztályra eső összeg a 11 találatosok között került felosztásra.­­ Tegnap egy mérkőzést rendeztek a női röplabda­­bajnokságban. Az Ü. Dózsa idegenben 3—0-ra nyert a Ganz Danubius ellen, s ezzel sorozatban 12. győzelmét ér­te el. A bajnokságban 100 százalékos teljesítménnyel az Ü. Dózsa és a bajnoki cím védője, a Tungsram áll az élen.­­ A Banska Bystrica-i nemzetközi junior jégtánc­versenyen a Kerekes, Szent­­pétery páros nyolc ország ti­zenöt indulója között a 8. helyet szerezte meg. A fiatal kettősnek — a korábbi vi­lágbajnok, Regőczy Krisztina tanítványai — ez volt élete első nemzetközi viadala.­­ Kifogástalan időben fe­jeződött be Opatijában a nemzetközi vitorlásregatta. A rendező jugoszlávok két elsőséget otthon tartottak, míg a repülő hollandiban olasz siker született. A ma­gyarok közül Székely a finn, a Nyáry fivérek pedig a 470-es hajóosztályban értek el harmadik helyezést. A Pozsonyban öt nemzet 94 párbajtőrözőjének verse­nyében a lengyel Drejkows­­ki diadalmaskodott, a bronz­érmet Pálmai szerezte meg. A női tőrözőknél 36-an lép­tek pástra, s az első három helyen hazai sportolók végez­tek. Sakkvilágbajnokság Váratlan vereség Kínától Luzernben az első férfisakk­­csapat-világbajnokságon va­sárnap a késő esti órákban a függőjátszmákkal folytatták a küzdelmekt. A folytatás a magyar válogatottnak nem sikerült, 3,5—2,5-es vereséget szenvedett Kínától. Ez azért is kellemetlen meglepetés, mert a korábbi hét forduló­ban mindössze egyetlen vesz­tett partija volt az ezüstére­mért küzdő magyar együt­tesnek. Magyarország—Kína 2,5— 3,5; Portisch—Csi Csiang­hszüan döntetlen; Sax—Je Csiang-csuan 1—0; Pintér— Hszü Csien 0—1; Csem—Lin Ta döntetlen: Grószpéter— Vu Hszi-kin 0—1. További eredmények: A 6. fordulóból: Magyarország— Románia 4,5—1,5 (Faragó já­ték nélkül döntetlenre adta Ionescu elleni találkozóját.) Szovjetunió—Svájc 4—2, Ar­gentína—Afrika-válogatott 4 —1 (1), az NSZK—Kína ta­lálkozó állása 2,5—2,5, egy játszma továbbra is függő. A 7. fordulóból: Magyarország —Svájc 3—2 (1). A 8. fordu­lóból: Szovjetunió—Anglia 3 —2 (1), Argentína—NSZK 3 —2 (1). Az állás: Szovjetunió 32 (2), Magyarország 29 (1), Anglia 28 (2), Románia 25,5, Franciaország 25 (1), Kína 24 (1), Svájc 21 (3), Argentína 20 (3), NSZK 19,5 (3), Afrika­­válogatott 6 (4). Rajt december 2-án a birkózók már a budapesti vb-re gondolnak Jelenleg még egyesületi túrá­kon érdekeltek a legjobb ho­ni birkózók, december máso­dikén azonban megkezdődik a hagyományosan erős „me­netelés”. — Idejekorán belevágunk, hiszen 1936. október 19—26. között mindkét fogásnem vi­lágbajnokságát a Budapest Sportcsarnokban bonyolítják le — mondta Hegedűs Csaba szövetségi kapitány. — A keretekben a korábbiaknál is több fiatalt foglalkoztatunk, hiszen szükség van új erők bevetésére. A háromhetes budapesti alapozást követően színhely lesz Tata és Mátraháza is. A téli versenyidőszak nyitó állomásai nem változtak a múlthoz képest: a szabadfo­­gásúak ellátogatnak Tbiliszi­be és Minszkbe. Kötöttfogás­ban a Matura-emlékverseny hazai erőpróbája lesz az első megméretés. ­ Átírják a kézilabdaszakkönyveket? Nem a tinédzserek sportja! Kovács Péter: világsztár - allűrök nélkül „A jövő olyan új elemeit is láttam Dortmundban, amelyeket eddig tanárként sem mertem beharangoz­ni” — fogadott a legfiata­labb magyar vezető edző, Mocsai Lajos, amikor hét­főn délelőtt Tatán telefon­végre kaptam. Már a ma­gyar kézilabdások felké­szülését vezényelte, pedig néhány órája még az NSZK-beli Szuper Kupán leste leendő vb-ellenfe­­leinket. Halljuk hát a ta­náremberhez méltó szak­szerű beszámolót. — Erőviszonyok? — A Szovjetunió a hosz­­szabbításos döntőben visz­­szavágott az NDK-nak, de az igazi izgalmaikat a román— szovjet elődöntő hozta: két­szer 2­5 perc hosszabbítás, azaz 80 percnyi játék után is döntetlen, végül csak a hét­­méteres dobások döntöttek. — Új klasszisok? — Csakis a régiek! Ismét bebizonyosodott, hogy a ké­zilabda nem a tinédzserek sportja, sőt... A szovjetek visszahozták Anpilogovot, Novickijt, a románok Feld­­­nert, Grabowskit, s folytat­hatnám. A fiatalok erős fizi­kuma önmagában kevés: a szovjet Szokolov például na­gyon jó, de bizonyos helyze­tekben használhatatlan. Az érett, csapatmunkára képes rutinos játékosoké az igazi főszerep! — Támadójáték? — Az eddigi 8—9 méter helyett már 9—12-ről tüzelni kell. Erre persze csak a leg­jobbak — a román Stinga, a nyugatnémet Wunderlich, a csehszlovák Bartek — képesek, de ők is csak akkor, ha csa­patmunka van mögöttük. Ugyanez vonatkozik a lero­­hanásokra is: alig van egyé­ni indítás, a rendezetlen vé­delem ellen is a kimunkált támadási variációké a jövő. — A védőmunka? — Még nyitottabb — még a szovjet „óriások” is előre­merészkednek a hatos vonal­ról —, egységesebb, de ugyani­akkor csiszoltabb, kimunkál­­tabb is. Kemény, de nem dur­va! — Átlövők, szélsők, beál­lósok? — Hihetetlenül egybemo­sódnak a posztok. Amit eddig legfeljebb csak elméletben hirdettünk: a három átlövő abszolút kötetlenül, helyéhez nem ragaszkodva játszik. A szélsőik nemcsak befutnak a beállós helyére, de 10—12 passz erejéig is ott marad­nak. És viszont. — Ellenfeleink? — A vb-n a könnyebbnek tartott csoportba kerültünk, de a jugókat verő svédekkel és a házigazda NSZK-t le­győző dánokkal igenis komo­lyan számolni kell. Gátlásta­lan, magas frekvenciájú játé­kukkal bárkit legyőzhetnek. — A mieink? — A közelgő rangos tbili­szi tornán játékosaink még inkább csak saját bőrükön érzik a nemzetközi mezőny­nek ezeket a változásait. De legközelebbre talán már a válaszunk is meglesz. Egy­előre Tatán készülünk. — Mindenki? — A szegedi Tóthot meg­műtötték, a Honvédből Deb­recenibe tartó Bordás átiga­zolását mielőbb tisztázni­­kel­lene, hogy ő is ismét közénk állhasson. Az NSZK-ban sze­replő Kovács Péter pedig hétfőn délután már bekap­csolódik a munkába. — Dortmundban mi hír róla? — Ott profiskodó világ­­klasszisunk lakásában lak­tam az NSZK-ban, de ő az esküvője miatt épp itthon tartózkodott. De csak jót hallottam róla, s olvastam egy újságcikket, amelynek a címe nagyon sokat mond szá­munkra: „Világsztár — allű­rök nélkül”. — Komlósi — A négy hónap múlva kezdődő vb-n nem lesz könnyű a dánokkal birkózni. Erről a csehszlovák Pavel is mesélhetne, hisz a Szuper Kupán képtelen volt tartani a dán Munkedalt TELEFOTÓ / MTI Külföldi Képszerkesztőség 11

Next