Népszava, 1985. december (113. évfolyam, 282–306. sz.)
1985-12-13 / 292. szám
NÉPSZAVA 1985. DECEMBER 13., PÉNTEK A mozgalom erőpróbája a választás Ülést tartott a pedagógus-szakszervezet központi vezetősége Az év utolsó, s egyben a szakma XII. kongresszusát megelőző testületi ülését tartotta csütörtökön a Pedagógusok Szakszervezetének központi vezetősége, amelynek munkájában Vinizlay Gyula, a SZOT titkára is részt vett. Elsőként a kv mellett működő társadalmi rétegbizottságok, illetve munkabizottságok összetételének elveiről döntöttek, majd a kongresszus bizottságaira tett javaslatokat fogadták el. Második napirendként megvitatták az öt esztendőről szóló kongresszusi beszámoló-, illetve határozatijavaslat-tervezetet. Ehhez fűzött Voksán József főtitkár szóbeli kiegészítőt. Mint elmondta, több hónapos munka eredménye a két dokumentumtervezet, amelyet több fórumon megvitattak és több ízben átdolgoztak. Egyszerűen azért, mert minden lényeges észrevételt beépítettek, hogy a számvetés reális, őszinte és nyílt legyen, mint amilyen a választások idején maga a tagság is volt. Kiemelte, hogy komoly erőpróbája volt a választás a mozgalomnak, és ami mindennél fontosabb, az aktivisták megmérettek a jó szellemű, vitatkozó, gondokat és sikereket feltáró választási eseménysorozaton. Mint mondta, a központi vezetőség kongresszusi irányelveinek kedvező visszhangjuk volt, mert az oktatásügyet és a pedagógusok helyzetét szépítés nélkül mutatják be, utalva arra, hogy az öt évben milyen közegben kellett kifejteniük fontos társadalmi tevékenységüket. A tagság megértő a nehézségeket illetően, és bízik abban, hogy jogos igényeiről nem feledkeznek meg. És felelőssége tudatában fejti ki oktató-nevelő munkáját. A főtitkár végezetül elmondta, hogy a pedagógusok nagy örömére élénk érdeklődés kísérte az alapszervezeti választásokat, a pártszervezetek és a tanácsok megbecsülésüknek adtak hangot ezeken a fórumokon. Ezt követően került sor a vitára. szó A XXVI. textiles kongresszus küszöbén Sajtótájékoztató a szakszervezetben 1986. január 4—5-én tartja XXVI. kongresszusát a Textilipari Dolgozók Szakszervezete. Az ágazat idei eredményeiről és gondjairól, a VII. ötéves terv feladatairól, a küszöbönálló kongresszus előkészületeiről csütörtökön sajtótájékoztatót tartottak a textilesszakszervezet székházában. Martos Istvánné főtitkár elmondta, hogy az elmúlt öt esztendő rendkívüli feladatokat rótt az ágazatra; a VI. ötéves terv eredményes teljesítése nagy áldozatokat követelt az ágazat dolgozóitól. A VII. ötéves terv célkitűzései — mint a főtitkár mondta — bizakodásra adnak okot, noha az ágazat dolgozói tudják, hogy a célok megvalósításának feltételrendszere nem megnyugtatóan biztosított. A feladatokat csak lépésről lépésre, megfeszített munkával lehet megvalósítani, jobb gazdálkodással, a változó körülményekhez való jobb igazodással, a meglévő lehetőségek jobb kihasználásával, kockázatvállalással. Martos Istvánné hangsúlyozta, az elmúlt öt év során sikerült egyértelműen tisztázni az ágazat helyét, szerepét öt évvel ezelőtt létének még szükségességét is megkérdőjelezték —, bebizonyosodott, hogy az ágazat nélkül a népgazdaság nem létezhet. A jövő célkitűzéseit az ágazat eredményeinek és gondjainak alapos elemzése során fogalmaztuk meg — mondta Martos Istvánné, hangsúlyozva, hogy a kongresszus a kormányzati szervektől nem csupán a már sokszor elismételt bérpreferenciát kéri, hanem az ágazat egész helyzetének kormányzati szintű áttekintését, segítséget egyensúlyának megteremtéséhez, nagyobb mozgásteret a megnövekedett feladatok megvalósításához. H. I. Megjelent a Mai Magazin Egy beérkezett folyóirattól az ember joggal várja el, hogy alapvonulatában mindenki által élvezhetően, s vonzó színvonalon beszéljen kulturális, jogi, nyelvi, történelmi, külpolitikai, sport- és más témákról, figurákat, élethelyzeteket és elgondolkoztató történéseket , felvonultatva. A Mai Magazin évzáró számának oldalaiból e tartalmas telítettség mellett öt anyagot kell kiemelnünk; egyrészt mint fontos információhordozókat, másrészt mint vonzóan megformált munkákat. Kétségkívül kiemelkedik Kéri Tamás modern oknyomozása, amely a Posta berkeire villant tárgyilagos, elemző fényeket. Nehezen szabadulhat a folyóiratot fellapozó olvasó Horváth Péter képriportjának hatásától, amely játéktermek talmi, álmélységeket, vibráló hangulatokat megragadó, s intenzíven közvetítő hatásáról ad összehasonlítást. Erős Zoltán szocialista brigádokkal foglalkozó írása viszonylag szűk terjedelme mellett is emlékezetes. Akár minta is lehet, hogyan kell erről a nehezen magára találó szféráról, erről az öntudatra ocsúdó társadalmi sejtről minden sallangot lenyesve írni. Ugyancsak a fenti szerző tollából származik az a kitűnő „mélyinterjú”, amelyet Nemeskürty Istvánnal folytatott. S emeljük ki a kiemelkedő anyagok vonulatából Jankovszky János „prófétikus ihletettségű” elmefuttatását, amelyet a múlt iránt mélyebben érdeklődők feltehetően nagyra értékelnek. A folyóirat borítólapjain néhány hónapja mutatkozó feltűnő ötletességet — amely ezt a számot is „feldobja”, — csak üdvözölni lehet! B. Sz. A Szabolcs megyei Ramocsaházán született 1905. december 13-án Mező Imre, amagyar és a nemzetközi munkásmozgalom harcosa. Ki volt Mező Imre, akinek neve ott olvasható a Budapesti Pártbizottság székházánnak falán elhelyezett márványtáblán, sírja a nevét viselő útról nyíló a temetőben, amagyar munkásmozgalom kiemelkedő harcosainak,mártírjainak fenntartott sorok egyikében domborodik, szülőfalujában mellszobor őrzi emlékét, és számos intézmény vette fel a nevét szerte az országban. A tízgyermekes család kenyérkeresője, akorán elhunyt apa a konok, bigott vallásosságon kívül csak szegénységet hagyott örökségül feleségének és nagyszámú gyerekeinek. Az édesanya alig elviselhető terhét azzal könnyítették a gyerekek, köztük Imre, hogy iskolába járás helyett munkát vállaltak már tíz-tizenkét évesen. Mező Imre 17 éves korában került Kisvárdára, szabóinasnak. Emberséges mesterénél némi atyai melegséget ,iskapott a szakmai tudás mellé. Huszonkét éves korában a szabólegény elindult világot látni, munkát keresni. Batyujában jó szakmai felkészültséget vitt, és azt a tapasztalatot, hogy nézni és látni nem mindig azonos fogalom. A vándorút Ausztrián, Németországon keresztül vezetett és még az elindulás évében, 1927-ben Belgiumba, utazása elképzelt végcéljához érkezett. Útközben alkalma nyílt mesterségbeli tudását növelni, így nem volt túlságosan nehéz munkához jutnia. Keresetéből időnként édesanyját is segíthette. Egyetlen szenvedélye volt, az olvasás. Csakhamar megismerkedett a munkásmozgalom klasszikusainak írásaival is. Kapcsolatba került az emigrációban működő magyar forradalmi szervezetekkel és 1930-ban már tagja a Belga Kommunista Párt magyar szekciójának. A mozgalmi tevékenység gyorsan felszínre hozta szervezőképességét és hajlamát a törvegmunkára. Közvetlen, barátságos, segítőkész volt a mindennapi életben és a mozgalmi, politikai kapcsolatokban egyaránt. Szerette az élet kisebb-nagyobb örömeit. Mindezek a tulajdonságok nagymértékben elősegítették politikai munkájának eredményességét az emigrációban és a felszabadulás után idehaza. Eleme volt a tömegmunka, az emberekkel beszélgetni, véleményüket megismerni, a saját gondolatait kifejteni. Ez volt számára a meggyőzés legfontosabb eszköze. Sohasem deklarált abszolút igazságokat. Meggyőzni érvekkel és elismerni, ha téved — ez volt mindig a törekvése. De elvi kérdésekben következetes és szilárd volt. Ha csak véleményeltérésekről, kijavítható hibákról volt szó, sohasem az embert, hanem a tévedéseket, az esetleges hibás nézeteket ostorozta. Kilenc évet töltött Belgiumban és ezekben az években öntudatos, érett kommunistává edződött. Az 1930-as évek a fasizmus előretörésének, Hitler hatalomra kerülésének évei voltak. A fasizmus elleni harc érdekében jött létre — a Komintern VII. kongreszszusának felhívására — a népfrontmozgalom. Spanyolországban a győztes népfrontkormány ellen Franco tábornok vezetésével katonai felkelést robbantottak ki. Megmozdult a világ antifasisztáinak nagy tábora, hogy segítsen a spanyol köztársaságnak. Ötvenkét nemzet fiaiból alakultak meg a nemzetközi brigádok, hogy fegyverrel szálljanak szembe a Hitler és Mussolini csapataival megerősített fasiszta lázadókkal. 1936. október közepén — másokkal együtt — az elsők között Mező Imre is elindult Spanyolországba és harcolt a magyar zászlóaljban az 1939-ben bekövetkezett tragikus végig. A spanyol köztársaság bukása után, a franciaországi gyűjtőtáborokból szabadulva, folytatta a harcot a világháborút kirobbantó német fasiszták ellen. Részt vett a franciaországi ellenállás szervezésében. Tudta, hogy ez az életre-halálra folyó küzdelem hozhatja meg a szabadságot a magyar népnek is. Amikor a felszabadulás után, 1945-ben hazatért, a Budapesti Pártbizottság politikai munkatársa lett. Végre idehaza gyümölcsöztethette tapasztalatait, politikai felkészültségét. A felszabadulást követő évtized gazdag volt az országot újjáteremtő eseményekben. A főváros dolgozóit mozgósítanikellett az újjáépítésre. Ebben a munkában kapott és vállalt szerepet Mező Imre is. Amikor az elkövetett hibák, törvénytelenségek, egyes vezetők visszaélése a hatalommal súlyos belpolitikai válságot idézett elő, Mező Imrének el kellett hagynia beosztását a Budapesti Pártbizottságon. A Szakszervezeti Tanácsban, a termelési osztály vezetőjeként folytatta munkáját, a korábbi intenzitással, a dolgozók bizalmának visszanyeréséért. Törekedett demokratikusabbá tenni a szakszervezetek munkáját, bírálta a vezetőségek elszakadását atagságtól, javasolta, hogy a kollektív szerződéseket „munkásokból álló választott bizottságok vizsgálhassák felül”. A munkaversenyek szervezése volt egyik munkaterülete. Fellépett a formalizmus ellen, védve a lényeget. Közben kérte, hogy a párt illetékes testülete vizsgálja meg a Budapesti Pártbizottságból történt eltávolításának körülményeit. Ennek eredményeként 1954 októberében — alig több mint egy évvel eltávolítása után — elégtételt kapott, visszahelyezték korábbi tisztségébe. Nem foglalkoztatta a sértés, a megbántás. Csak az foglalkoztatta, hogyan segíthet a pártnak a hibák felszámolásában. Mező Imre következetes forradalmár volt. Acélossá edzette az élet, a meggyőződéséért vállalt küzdelem. Soha nem azonosította a dolgozók hatalmát, a pártot egyes személyekkel. Amikor 1956-ban veszélybe került a munkáshatalom, számára magától értetődő volt, hogy minden erőt és eszközt mozgósítani kell az ellenforradalom leküzdésére. Ismerte a néphatalom ellenségeit, a múlt kísérteteit és határozottan szembeszállt velük. Következetes volt abban is, hogy a tragikussá vált helyzetben mindenekelőtt a párt becsületét kell megvédeni. Ezt cselekedte, amikor munkatársaival és katonai bajtársaival megpróbáltak ellenállni a felfegyverzett csőcseléknek és az árulásnak. Mező Imre október 30-án, a Budapesti Pártbizottság védelmében kapott halálos sebet és vele együtt meghaltak számosan, pártmunkások, tisztek és sorkatonák. Október 31-én halála előtti utolsó üzenete a kórházból elvtársainak és barátjának — Kádár Jánosnak — szólt. Kérte, hogy vigyázzon magára. Tudta, hogy nagy szüksége lesz rá az országnak. Mező Imre ma lenne nyolcvanéves. Emlékezzünk rá, tanulva, példát véve életéből, segíteni valóra váltani azt, amiért ő egész életében küzdött. Leküzdeni minden nehézséget, építeni, és ha kell, megvédeni szocialista hazánkat. Vince József nyugalmazott nagykövet, a SZOT tagja Építette és védte szocialista hazánkat 80 éve született Mező Imre Szombaton megindulhat a termelés a Salgótarjáni Síküveggyárban Megállították az 1400 fokos üvegfolyamot Csütörtök kora este van. A zirkosit tűzálló téglák tetején egy papírdarabra rajzol és élénken magyaráz Együd János, a fiatal gyáregységvezető. Körbeállják a kemencekőművesek, akik most tizenhatan vannak, élükön Szőrök János, a Farikas Bertalan Szocialista Brigádból. A halványzöld ruha mindenki mástól megkülönbözteti őket, meg a nyakukba kötött fehér gézdarab, amit munka közben, a meleg ellen a szájukra és az orrukra felhúznak. A helyszín a Salgótarjáni Síküveggyár, ahol épp harminc órával ezelőtt iszonyú folyamként utat tört magának, s megindult a kemencéből az 1400 fokos üvegfolyó. Szerda délelőtt fél tizenegytől délután ötig épp 18 centit csappant a 135 centiméter magasságú üvegláva. — Műszakban voltam magam is — mondja a kemencekőművesek csoportvezetője —, amikor a kemence kilyukadt, és megindult az üveg. Azóta egyszer ugrottam csak haza, hogy két órát aludjak, és könnyen lehet, hogy péntek délig maradok. A munkát meg kell csinálni. A hatalmas kemence ötven hónapja egyfolytában működik. Nagyjavítást 1981-ben csináltak rajta, s a legközelebbit 1987-re tervezték. — Tudja, ez olyan dolog — magyarázza egy tmk-s —, hogy vigyáztunk rá, mint a gyerekre. Van annak már egy hónapja, hogy mindenféle kisebb baját bütykölészszük. Észre is vettük nyomban a bajt, de így is több mint hat órába tellett, amíg sikerült megállítanunk az üvegfolyást. Jelenleg negyven ember végzi módszeresen, fegyelmezetten a dolgát. Gyöngyösi Gyula műszaki igazgatóhelyettestől tudom, hogy legalább tíz variáció készült arra, miképp lehet a hibát a legtökéletesebben elhárítani. A 225 tonna megdermedt üveggel majd csak akkor foglalkoznak, ha már a bajt végleg orvosolták. A lakatosok, a kovácsok és a hegesztők a kemence beteg pontján a megerősítésen dolgoznak. Megkérdeztem Kaszás Attila lakatost és Szebeni Lajos kovácsot, akik a szerdai esemény idején is dolgoztak, s akiik még ehhez hasonló kemencebalesettel nem találkoztak, féltek-e? Aki fél — mondták —, az nem tud gondolkozni. Csak az idős kemencekőműves vallotta be, hogy jó ideig a gyomrában érezte verni a szívét. A Ho Si Minh karbantartó brigád, a Kossuth Lajos hegesztőbrigád és a tmkis Vörös Csillag brigád emberei Sarkadi Nagy István tüzeléstechnikai csoportvezetővel tárgyalják épp a tennivalókat. A tervek szerint, ha minden megfelel az elképzeléseknek, szombaton beindulhat egy húzógép. Hétfőn pedig már mind a nyolc dolgozhat. Lőcsei István elnyom egy ásítást. Szerdán Bécsből érkezve egyenesen a gyárban „landolt”, és azóta le sem feküdt. Tőle tudom, hogy a 225 tonna kifolyt üveg hatmillió forint termeléskiesést és 600 ezer eredménycsökkenést jelent a kollektívának. És körülbelül 80 ezer forint többletbérrel kell számolniuk a túlmunkák és a javítás feszített tempója miatt. Egyébként a kollektíva napjainkig teljesítette tőkés exporttervét, és a vállalt nyereségük is a tervezett szerint alakul. Tudja, nekünk ez a kemence nem egyszerű termelési eszköz — mondja. — Ebből egy van. És ha leáll, minden leáll. Mellesleg ezért lenne fontos, hogy minden zirkosit téglát röntgenezzen a mosonmagyaróvári gyár. A mostani bajt ugyanis az okozta, hogy a tégla kilyukadt. A gyárban ügyeletet tart a raktár és a szállítási osztály is, hogy a rohambrigádok munkájában semmiféle fennakadás ne legyen. A gyárban higgadt, nyugodt munka folyik. Nyilván azért, mert a két nap alatt jó néhányan úgy voltak a történtekkel, mint Sándor István üzemvezető, aki állva aludt néhány percet, kollégái szerint úgy, mint a lovak szoktak A műszaki igazgatóhelyettes is éppencsak zuhanyozni ugrott haza, azután, hogy maga is hűtötte levegővel a kiömlött forró üveget. Otthon megdöbbenve látta, úgy ragyog a sapkája az üvegszilánkoktól, mint valami glória, és az arcából alig tudta kiszedni a viszkető üvegcsillámokat... Szoták János kemencekőműves bevallása szerint életének legmelegebb pillanata volt a szerda déli, amikor 200 fokos levegőben, az arcára kötött vizes ruhával csak néhány percig tudott dolgozni. De meggyőződése, hogy az 53 méter hosszú kemence megszelídítése már csak néhány óra kérdése. Szabó Iréné