Népszava, 1986. március (114. évfolyam, 51–75. sz.)
1986-03-01 / 51. szám
NÉPSZAVA 1986. MÁRCIUS 1., SZOMBAT 3 w 1 - , , i i ;-n-—.,■■ - - " 5 j — ' j -------------------------------------j -------• TANÁCSKOZIK AZ SZKP KONGRESSZUSA sága, s mindig a gyakorlati eredmények elérését tartjuk szem előtt. Az utóbbi időben egyre gyakrabban szemünkre vetik, hogy nyilvánosságot biztosítunk külpolitikai lépéseinknek, és azzal vádolnak bennünket, hogy propagandát folytatunk. Mi valóban hatalmas jelentőséget tulajdonítunk a nyílt diplomáciának. Mihail Gorbacsov a leghatékonyabban alkalmazta ezt párizsi és genfi közszereplése idején. Felmerül azonban a kérdés, hogy ki mit ért propagandán. Nyugaton a propaganda fogalmát a demagógiával és a szónokiassággal kapcsolják össze. Számunkra a propaganda a szavak és a tettek egységét jelenti, és azt, hogy közvetlenül fordulhatunk a világközvéleményhez — mutatott rá beszédében Eduard Sevardnadze. A bányászlakás-építés fény- és árnyoldalait tárta a kongresszus elé egy Donyec-medencei bányász, Jurij Satalov, beszámolva egyfelől arról, hogy az elmúlt évben itt 15 ezer bányászcsalád jutott új lakáshoz, másfelől arról, hogy a bányászlakótelepeken nem épülnek sport- és kulturális létesítmények. A Kongresszusi Palotát ezután a különböző köztársaságok iskolásai, komszomolistái népesítették be. Üdvözölték a kongresszus küldötteit és vendégeit, s átnyújtották az elnökségnek a lenini Komszomol szimbolikus jelentését a fiatalok eredményeiről. Dmitrij Gagarov, a szovjet Távol-Keleten fekvő primorjei határterület pártbizottságának első titkára rámutatott, hogy évszázadunk végére itt lesz a Szovjetunión belül a legdinamikusabb az energia-, a fűrészáru- és a színesfémtermelés növekedése. Ugyanakkor a közelmúltban visszaesés mutatkozott ezekben az ágazatokban. Gagarov bírálattal illette az Állami Tervbizottságot, amely egy évtizede halogatja egy bánya- és kohóipari komplexum létrehohozását Szovjet Távol-Keleten, helyi nyersanyagbázisra építve. A kerületi párttitkárok hétköznapjairól adott képet ezután Zsanna Fjodorova, a voronyezsi területről, majd Szapar Nyijazov, a Türkmén KP KB első titkára emelkedett szólásra. Az SZKP KB politikai beszámolója ismeretes módon e köztársaság pártvezetését is elmarasztalta. Nyijazov elismerte a bírálat jogosságát, és ígéretet tett a köztársaságban elég hosszú ideje megfigyelhető gazdasági pangás felszámolására. Lev Kulidzsanov, a szovjet Filmművész Szövetség vezetőségének első titkára az emberi tényező szerepéről, a film nevelési feladatairól beszélt. Elismerte, hogy az utóbbi időben joggal bírálják a szovjet filmgyártást: a filmek egy része tartalmatlan, a forgatókönyvek gyatrák, kevés mit szól a munkásokról, nem elég a gyermekfilm, atomfegyverek teljes felszámolására tett szovjet javaslat gyakorolt minden békeszerető erőre — mondta. A felszólaló véleménye szerint az NSZK már a nukleáris fegyverek teljes felszámolását célzó program megvalósításának első szakaszában az amerikai „csillagháborús” elképzelésekben tervezett részvételről való lemondással és a szovjet javaslatok támogatásával ismét olyan ország lehetne, ahol nincsenek nukleáris rakéták. Az NSZK békés jövője nem a fegyverkezési hajsza, nem az amerikai érdekeknek való teljes alávetettség, nem a revansizmus. Az NSZK békés jövőjét csak az olyan aktív politikával lehet biztosítani, amely nem teszi lehetővé, hogy újabb háború induljon ki német földről. Az NSZK jövőjét a békés egymás mellett élés, a Szovjetunióval, az NDK- val és a többi szocialista országgal való együttműködés politikája jelentheti — mondta Herbert Mies. Kádár János a kongresszusnak címzett ajándékokat tekinti meg a Kongresszusi Palota folyosóján TELEFOTO / MTI Külföldi Képszerkesztőség Herbert :Vies A szovjet párt dinamikus erőt jelent A Német Kommunista Párt (NSZK) tagjainak üdvözletét tolmácsolta felszólalásában Herbert Mies, a Német ■Kommunista Párt elnöke. Az SZKP példát mutat az előttünk álló feladatok újító szemléletű megoldására. Ez a párt ma valóban dinamikus erőt jelent. Ezt az erőt nem lehet figyelmen kívül hagyni sem az országon belül, sem a nemzetközi küzdőtéren. Nem lehet nem látni azt a hatást, amelyet az Gus Hall Veszélyes illúzió akozmikus pajzs Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára kiemelte, milyen nagy jelentőségűek az emberiség békés jövője szempontjából a Szovjetunió békekezdeményezései. Beszámolt róla, hogy az Egyesült Államokon belüli széles körű háborúellenes mozgalomban a hidegháborús időszak tévedései és hamis mítoszai után most egyre erőteljesebben hangzik fel a jelszó: „A Szovjetunió moratóriumot hirdetett. Miért nem cselekszik így az Egyesült Államok is?” A szónok megbélyegezte a Pentagon csillagháborús terveit, s felhívta a figyelmet, hogy a tudósok, köztük az amerikai tudósok többsége is veszélyes illúziónak tartja a „kozmikus pajzs” létrehozásának gondolatát. Az erre vonatkozó kijelentésekkel csak leplezni akarják az űrbéli telepítésre szánt legbonyolultabb nukleáris fegyverzetek kifejlesztését. Gus Hall elítélte az Egyesül Államok imperialista beavatkozását Afrika déli részén, Közép-Amerikában, a Közel-Keleten és a Karibtenger térségében. Az Egyesült Államok hivatalos politikája az állami politika rangjára emelt terrorizmus — szögezte le. Kiküldött munkatársunk telefonjelentése Moszkvából Washington válássá elfogadhatatlan Vezető külpolitikai szakértők sajtókonferenciája „Nyilvánvaló, hogy az amerikai válasz a januári szovjet leszerelési javaslatokra destruktív." Ilyen keményen fogalmazott a pénteki moszkvai sajtóértekezleten Leonyid Zamjatyin, az SZKP KB nemzetközi tájékoztatási osztályának vezetője, hivatkozva Ronald Reagan szerdai és azt megelőző nyilatkozatára. Zamjatyin nem hagyott kétséget afelől, hogy szovjet részről meglehetős csalódottsággal fogadták a hét elején Moszkvába érkezett amerikai választ, amelynek alapos tanulmányozása természetesen még hátravan. Az elnöki nyilatkozatok azonban máris egyértelművé tették a szovjet külpolitika irányítói számára, hogy a heteken át várt válasz éppen a legfőbb motívumokban mond ellent Mihail Gorbacsov januári kezdeményezésének. A pénteki sajtóértekezlet két másik főszereplője Georgij Kornyijenko, a szovjet külügyminiszter első helyettese, és Szergej Abromejev marsall, a vezérkari főnök ugyancsak nem mutatkozott derűlátónak az amerikai válasz és Reagan elnök szerdai megnyilatkozását értékelve. Kornyijenko például egy kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy változatlanul jelentős a távolság a szovjet és az amerikai álláspont között a közép-hatótávolságú rakéták leépítésének ügyében. Szavaiból kitűnt, hogy az amerikai ajánlat elvárná a Szovjetuniótól, hogy európai közép-hatótávolságú nukleáris eszközeit maradéktalanul felszámolja, s az ázsiaiak felét is, annak fejében, hogy elvigyék Európából a hasonló kategóriájú amerikai fegyvereket. Washington ugyanakkor nemcsak érintetlenül hagyná az angol és a francia nukleáris arzenált, hanem megengedné azokfejlesztését is, akár olyan módon, hogy az Egyesült Államok átad a két nyugat-európai atomhatalomnak ilyen fegyvereket. Ez a miáltalunk elképzelt nulla megoldásnak egyáltalán nem felel meg. A mi javaslatunk az első lépcsőben nem csökkentené a francia és az angol nukleáris erőt, viszont nem érintené a Szovjetunió Ázsiában levő közép-hatótávolságú rakétáit sem — szögezte le a külügyminiszter-helyettes. A vezérkari főnök egyik válaszában képtelenségnek nevezte az amerikai fegyverkezési terveket alátámasztani kívánó adatokat. Reagan elnök szerdán azt állította, hogy a Szovjetunió az elmúlt tizenöt évben költségvetésének felét fegyverkezésre fordította. Ennyit még a II. világháború legnehezebb éveiben, 1941—42-ben sem adtunk ki. Egyetlen állam sincs abban a helyzetben, hogy békeidőben ilyen sokat költhessen fegyverkezésre — mondta Abromejev marsall. Kitért arra is, az amerikai érvelésben olyan adatok szerepelnek, hogy a Szovjetuniónak ötször több tankja van, mint az Egyesült Államoknak. Rámutatott, hogy az effajta számítás hamis. A fegyveres erők összehasonlításánál amúgy is a NATO és a Varsói Szerződés erőit kell figyelembe venni, s ott például a nyugati szövetség 94 hadosztályával szemben a Varsói Szerződésnek csupán 78 hadosztálya áll. Az erőösszevetést a stratégiai rendeltetésű fegyvereknél kell elsősorban elvégezni. Az amerikai elnök számításaiban viszont egyáltalán nem szerepel az USA 15 repülőgép-anyahajója, a másfél ezer harci gép, a 800 nukleáris fegyver, míg a Szovjetuniónak egyáltalán nincs anyahajója. Az amerikai tengerészeti tüzérség számszerű ereje tizennégyszeresen múlja felül a mienket — emlékeztetett a szovjet vezérkar főnöke. Leonyid Zamjatyin válaszolt az atomfegyver-kísérletek szüneteltetéséről feltett kérdésre. Leszögezte: a Szovjetunió már fél éve nem folytat ilyen kísérleteket, de az egyoldalúan vállalt moratórium március végén lejár. Amerika vezetői viszont nem hajlandók lemondani a nukleáris fegyverkísérletekről, s ez természetesen odavezet, hogy a Szovjetunió sem folytathatja végtelenségig a másik félnek előnyt adó, egyoldalúan vállalt szüneteltetést. Igen indulatosan reagált a Központi Bizottság osztályvezetője egy amerikai újságíró felvetésére, amely szerint Mihail Gorbacsovot az idén akkor is Washingtonba várják, ha nem látszik lehetőség előrelépésre a legfontosabb nemzetközi — főleg leszerelési — kérdésekben. Az amerikai tudósító fogalmazását Leonyid Zamjatyin láthatóan úgy értékelte, hogy abból az derül ki, mintha a Szovjetunión múlna ennek a rendkívül fontos találkozónak a sikere, sőt egyáltalán létrejötte. Erőteljesen kifakadva mondta el, hogy ezzel a felvetéssel inkább az amerikai vezetőkhöz kellene fordulni, hiszen az ő nem konstruktív álláspontjuk a leszerelési kérdésekben teremtett olyan helyzetet, hogy egy csúcstalálkozó esetleg csak protokolláris eseménnyé válik. A Szovjetunió valódi előrehaladást szeretne és értelmetlennek tart egy olyan szovjet—amerikai legfelsőbb szintű tanácskozást, amelyen csupán a véleménykülönbségeket regisztrálhatják. A sajtóértekezlet is világossá tette: Moszkvában elfogadhatatlannak tartják az amerikai válaszjavaslatokat, mert azok a legfőbb területeken semmi újat nem mutatnak a korábbi amerikai állásponthoz képest. Így például egyáltalán nem érintik a szovjet részről kulcsproblémának tekintett amerikai űrfegyverkezési programot. Moszkva, február 28. Avar Károly Mihail Gorbacsov találkozói külföldi pártvezetekkel Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára pénteken találkozott Nicolae Ceausescuval, az RKP főtitkárával, a Román Szocialista Köztársaság elnökével, aki az RKP delegációjának élén részt vesz az SZKP XXVII. kongresszusán. A találkozó során mindkét fél megelégedéssel nyilatkozott az SZKP és az RKP, a Szovjetunió és Románia közötti együttműködés erősödéséről. Áttekintették a gazdasági kapcsolatok alakulását, és megállapodtak abban, hogy a két ország illetékes szervei tovább keresik a gazdasági együttműködés, a termelési kooperáció bővítésének új lehetőségeit. Megerősítették hogy mindkét párt változatlanul a szovjet—román kapcsolatok elmélyítésén fáradozik. Mihail Gorbacsov és Nicolae Ceausescu hangsúlyozta: a nukleáris és vegyi fegyverektől mentes övezetek létrehozása Európa és a világ különböző részein, többek között a Balkánon, nagy jelentőségű lenne annak szempontjából, hogy az emberiség megszabaduljon e különösen veszélyes tömegpusztító fegyverektől. A találkozó a barátság, a nyíltság és a kölcsönös megértés légkörében zajlott le. Mihail Gorbacsov pénteken találkozott Todor Zsivkovval, a Bolgár KP KB főtitkárával, a Bolgár Államtanács elnökével, aki a bolgár küldöttséget vezeti az SZKP XXVII. kongresszusán. Megbeszélésükön nagyra értékelték a Szovjetunió és Bulgária, az SZKP és a BKP sokoldalú együttműködését, megvitatták az 1985 júniusában Moszkvában és októberben Szófiában kötött megállapodások megvalósításával összefüggő kérdéseket. Találkozójukon kifejezésre jutott a Szovjetunió és Bulgária készsége arra, hogy minden eszközzel törekednek a szocialista közösség országai gazdasági integrációjából eredő minőségileg új feladatok megoldására. A nemzetközi kérdések megvitatása során Todor Zsivkov kifejtette, hogy országa kész szorosan együttműködni a Szovjetunióval és más testvéri országokkal az új szovjet javaslatok valóra váltása érdekében. Mihail Gorbacsov rámutatott, menynyire fontosak azok az erőfeszítések, amelyeket Bulgária a jószomszédság légköre érdekében tesz a Balkánon, és támogatásáról biztosította a balkáni atom- és vegyifegyvermentes övezet létrehozásának gondolatát. A találkozót az egység, a szívélyesség és testvéri barátság légköre jellemezte. Mihail Gorbacsov pénteken fogadta Aposztolosz Athanasziosz Cohacopuloszt, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) végrehajtó irodájának tagját, aki a mozgalom képviseletében részt vesz az SZKP XXVII. kongresszusán. Cohacopulosz átadta Mihail Gorbacsovnak azt az üzenetet, amelyet Andreasz Papandreu, a PASZOK elnöke, görög miniszterelnök küldött az SZKP KB főtitkárának. A találkozón mindkét fél kifejezte azt a szándékát, hogy tovább fejlesszék a kapcsolatokat a Szovjetunió és Görögország között, erősítsék a két nép közötti hagyományos barátságot. Megerősítették, hogy országaik készek hozzájárulni a nemzetközi enyhüléshez és a fegyverkezési hajsza megfékezéséhez. Mihail Gorbacsov üdvözletét küldte Andreasz Papandreunak. Közvéleményünk képviselői a kongresszusról Békemozgalmi aktivista, üzemi pártszervezeti tisztségviselő, tudományos kutató és vállalatigazgató — négyen az SZKP XXVII. kongresszusának munkája iránt érdeklődő közvéleményünk képviselői közül, akik a tanácskozásról eddig alkotott véleményüket elmondták az MTI munkatársának. Bárd András, az Országos Béketanács Ifjúsági Békebizottságának elnöke: Különösen fontosnak érzi a biztonságfelfogás újszerű megközelítését: a „gazdasági biztonság” fogalmának megjelenése azt a szovjet felfogást tükrözi, amely szerint a világ biztonsága nem lehet egyszerűen katonai kérdés. Ki kellene iktatni azokat a gazdasági tényezőket, amelyek a tőkés világban kikényszerítik a fegyverkezési folyamatot. Bálint Gyula, a Volánbusz kelenföldi üzemigazgatóságának pártvezetőségi titkára. — A kongresszus nyílt, őszinte, kritikus hangneme, a gyökeres változtatás igénye itt, az üzemben dolgozókat is megragadta. — A hozzászólásokban megfogalmazott gondolatok jól érzékeltetik, hogy mely területeken kívánnak előrelépni a Szovjetunióban. Jó néhány dolog, például a vállalati önállóság megteremtését, a dolgozók érdekeltebbé tételét szolgáló törekvések ismerősen csengenek számunkra. Ezért is rokonszenvesek azok a programok, amelyek a tudományos-műszaki haladás meggyorsítását, a mezőgazdaság elmaradásának felszámolását, a munkaerőforrások s a munkaidő jobb kihasználását tűzték célul. Úgy érzem, megvalósításuk nemcsak a szovjet nép érdekét, hanem a szocialista közösség, mindannyiunk javát szolgálják majd. — mondotta a többi között. Dr. Márton János, az Agrárgazdasági Kutató Intézet tudományos tanácsadója arra hívta fel a figyelmet, hogy a kongresszuson az előadók sokszor használtak olyan kifejezéseket, mint „gyökeres", „következetes", „radikális", „mélyreható”. Ezek is azt jelzik, hogy a Szovjetunióban erőteljesen meg kívánják gyorsítani a szocialista építés folyamatát. A dolgozók munkastílusának, szemléletének, magatartásának megújítását ösztönzik. Az anyagi, gazdasági tényezők mellett az eszmei-erkölcsi értékek gazdagítását, megőrzését tekintik alapvető fontosságúnak. Úgy vélem, Magyarországon erre minden eddiginél jobban kell figyelnünk. Angyal Ádám, a Ganz Danubius Hajó- és Darugyár vezérigazgatója: — Várakozással s nagy figyelemmel követem az SZKP kongreszszusának munkáját. Különösen megragadott a főtitkári beszámoló előremutató, igen őszinte, keményen kritikus és határozott hangvétele. — Vállalatunk legnagyobb kereskedelmi partnerei a szovjet cégek. Úgy érzem, a jövőben szovjet vásárlóink minden bizonnyal még igényesebbé válnak termékeink iránt. Ezt jelzi az is, hogy az úszódaruink újabb exportjáról a napokban megkezdett üzleti tárgyalásokon a szovjet fél máris nagyobb minőségi követelményeket támasztott munkánkkal kapcsolatban. Jogos igényük, hogy az új fejlesztésű termékeknél a mai világszintnek megfelelő műszaki paramétereket és minőséget ajánljunk számukra.