Népszava, 1986. április (114. évfolyam, 76–101. sz.)

1986-04-12 / 86. szám

12 Mozaik Szeretettel köszörűjük névnapjukon Oyuta nevű olvasóinkat. A Nap kél 6 óra 03 perckor, nyugszik 19 óra 28 perckor. — Játszónapra várja a gyermekeket és szüleiket a Magyar Nemzeti Múzeum­ma, április 12-én. Ismerked­hetnek a régész és a restau­rátor munkájával, készíthet­nek bronz ékszert, megtanul­hatják a sisakkészítést s tör­ténelmi szerepjátékban ve­hetnek részt. — A Mozgássérültek Bu­dapesti Egyesületének óbu­dai klubjában 1986. április 14-én 18 órakor operettest lesz. — A mesterséges táplálás­ról kezdődött magyar—oszt­rák szimpózium pénteken Budapesten, az Atrium Hyatt Szállóban. A mesterséges táplálást azoknál a betegek­nél alkalmazzák, akik nem képesek, vagy akiknek nem szabad szájon át táplálkozni. A szimpózium keretében mintegy harminc cég — kö­zöttük 11 magyar vállalat — kiállítást rendezett a mester­séges táplálást szolgáló ter­mékeiből. — Kovács­­Lászlónak, a miskolci Szimfonikus Zene­kar fiatal karmesterének ítélte oda az idén az öttagú bíráló bizottság a Ferencsik János-emlékdíjat, amelyet Doráti Antal karnagy alapí­tott a múlt esztendőben. — A nagy angol író szüle­tésének 422. évfordulója al­kalmából kéthetes Shakes­­peare-fesztivál kezdődött Sanghajban és Pekingben. Különféle színházi és opera­együttesek összesen 16 Shakespeare-drámát, -tragé­diát és -komédiát mutatnak be első ízben a kínai közön­ség előtt.­­ A nagyközségnek ado­mányozta a tabi galériában állandó tárlaton kiállított több mint száz alkotását Nagy Ferenc, a Somogy me­gyei Tabon élő fafaragó. Az erről szóló adományozó leve­let pénteken írta alá a mű­vész és Farkas István, a nagyközségi tanács elnöke. Az adományozó vállalta azt is, hogy ezután készülő fara­gásaiból tovább gyarapítja a galéria anyagát . Az űrhajózás napja al­kalmából szombaton, április 12-én 10-től 16 óráig alkalmi postahivatal működik a Szovjet Kultúra és Tudo­mány Házában, ahol alkalmi bélyegzést végeznek. Este a Petőfi Csarnokban, a 19 óra­kor kezdődő űrhajósbálon adják át az Út a csillagokba képzőművészeti pályázat leg­több közönségszavazatot ka­pott műve alkotójának a Fáklya szerkesztősége által felajánlott különdíjat, egy színes tv-készüléket.­­ A Bélyegmúzeum (Bu­dapest VII., Hársfa utca 17.) átépítési munkák miatt elő­reláthatólag 1986. szeptember végéig zárva tart.­­ A Magyar Nemzeti Ga­léria értesíti látogatóit, hogy április 15-től a nyári időszá­mítás végéig kiállításait ked­den 12-től 18 óráig, szerdán 12-től 20 óráig, csütörtöktől vasárnapig 10-től 18 óráig tartja nyitva. Ingyenes láto­gatási nap a szerda. Az in­gyenesség alól kivétel a Lé­lek és forma című kiállítás, amelynek belépődíja minden nap 25 forint, a nyugdíjasok viszont szerdai napokon ezt a kiállítást kedvezményes, 10 forintos belépőjeggyel lá­togathatják.­­ Zavarossá válhat az ivó­víz szombaton 12 órától hét­főn 20 óráig a Csepel-sziget nagy átmérőjű csővezetékein végzendő munkák miatt a XL, a XVIII., a XIX., a XX., a XXI. és a XXII. kerület­ben.­­ Dabas és Táborfalva kö­zött javítják a vágányokat. Ezért valamennyi vonat he­lyett autóbuszok közleked­nek szombaton és vasárnap. Ugyancsak a hét végén pá­lyafelújítást végeznek Szé­kesfehérvár és Szabadbat­­­tyán, a Keleti pályaudvar és Kőbánya-felső között, vala­mint Ercsi állomáson. A vo­natok menetideje 10—15 perccel meghosszabbodik. Doráti Antal köszöntése Doráti Antal, a világhírű magyar karmester és zene­szerző 80. születésnapja al­kalmából csütörtökön este fogadást adott hazánk lon­doni nagykövete. Az angol zenei és kulturális élet jeles személyiségeinek részvételé­vel lezajlott ünnepségen Do­mokos Mátyás nagykövet po­hárköszöntőjében melegen méltatta korunk kiemelkedő karmesterének pályafutását, továbbá átnyújtotta Köpeczi Béla művelődési miniszter levelét, amelyben a zenesze­rető magyarok jókívánságait fejezte ki a mesternek, aki korán kivívott nemzetközi elismertsége közepette sem szűnt meg élő kapcsolatban maradni Magyarországgal, s hervadhatatlan érdemeket szerzett Liszt, Bartók és Ko­dály zenéjének világméretű népszerűsítésében. It Vp*‘H 7 Új lap született. Tegnap megjelent a Képes 7, a Hazafias Népfront 64 olda­las, képes, családi magazin­ja. Az első szám magasra emeli a mércét. Ezzel az igé­nyességgel kíván jelen len­ni a magyar sajtóban. Kö­szöntjük új laptársunkat. — Hitel üdülőfalura. A Magyar Nemzeti Bank 1,7 milliárd forintos hitelt adott a Club Tihany Üdülőfalu építéséhez. Az erről szóló végleges hitel­­szerződést a napokban írták alá a bank és a Club Tihany Rt. magyar—osztrák—dán vegyes vállalat képviselői. Az 1,7 milliárd forintos hitel az eddigi legnagyobb, amelyet a hazai idegenforgalmi fejlesz­téshez nyújtott az MNB. — Légügyi egyezmény. A Közlekedési Minisztériumban pénteken Ónczó György mi­niszterhelyettes és Peter Black, Jamaica magyaror­szági nagykövetségének ideiglenes ügyvivője aláírta a Magyar Népköztársaság és Jamaica kormánya közötti légügyi egyezményt.­­ Liszt Ferenc szekszárdi barátaihoz írt leveleit is ki­állítják azon az állandó tár­laton, amelyet Tolna megye székhelyén rendeznek Liszt Ferencnek a városban tett látogatásaival kapcsolatos dokumentumokból. — Kassák Lajosné (Kár­páti Klára) temetése április 17-én, csütörtökön 13 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Márványkövi Istvánná, az MSZMP Központi Bizott­sága Irodájának nyugdíjas társadalmi munkatársa 68 éves korában, hosszú szenve­dés után elhunyt. Hamvasz­­tás utáni búcsúztatása ápri­lis 16-án, szerdán 13 órakor lesz a csepeli temetőben. — MSZMP XXI. kerületi Bi­zottsága. Czinke Jánosné, a Szo­cialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, aki 1942-től volt a párt tagja, 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása április 16-án, szer­dán 14 órakor lesz a lő­rinci új köztemetőben.­­ Az MSZMP XVIII. kerü­leti bizottsága. Kelemen Kálmán, a Szocialista Hazáért Ér­demrend kitüntetettje, aki 1944-től volt a párt tagja, 69 éves korában elhunyt. Hamvasztás utá­ni búcsúztatása április 17-én, csütörtökön 15 óra­kor lesz a rákoskeresztúri új köztemetőben.­­ Az MSZMP X. kerületi bi­zottsága, a Magyar Ellen­állók, Antifasiszták Szö­vetsége. Révész Sándor, a Szo­cialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, aki 1922-től volt a párt tagja, életének 84. évében el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása április 15-én, kedden 13 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Az MSZMP X. kerületi bizottsága, a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete. Televízió- és rádióműsor Szombat TELEVÍZIÓ 1. 8.25 Tv-torna 8.30 Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi magazin 8.50 perpetuum mobile 9.25 A furfangos csecsemő. Bábopera. Ism. 10.15 Bolondoska Ivanuska Gorkij meséje 10.25 A nagy sivatagok VI/1. rész. Ism. 11.15 A pármai kolostor VI/6. rész. Ism. 14.45 A fészerek világa, a világ fűszerei Még egyszer a borsról 15.10 Cimbora 15.50 Főzőcske Tv-fazék 16.20 Hírek 16.30 Házi gondozás, ápolás V/l. rész 17.10 MAFILM-magazin 17.20 Kolozsvár—Szeged— Budapest Találkozások Szirmai Istvánnal 18.10 Képújság 18.15 Reklám 18.25 Periszkóp — különkiadás 18.55 Reklám 19.10 Tv-torna 19.15 Esti mese 19.30 Híradó 20.00 Vers — mindenkinek Janus Pannonius: Dicsőítő ének Elmondja: Mádl Szabó Gábor 20.05 Az apa bűne Francia tévéfilm H/1. rész Pierre, amióta elvált feleségétől, ritkán látta a fiát. Hirtelen, minden előzetes bejelentés nélkül Bordeaux-ba utazik, mert valami azt súgja neki, hogy most nagy szükségük van egymásra. Jacques elkéri apjától a kocsiját, amelyet másnap összetörve hoz vissza. Ebben a válság­­helyzetben derül ki, mennyire nem bíznak egymásban. 21.35 Hogy kik vannak . . . Érdekes emberek játéka 22.00 „Lélektől lélekig” Emlékezés Tóth Árpádra 22.45 Híradó 3. 22.55 Himnusz TELEVÍZIÓ 1. 14.00 Magyar Ifjúság Kupa 16.15 Képújság 16.20 Angol nyelv 16.35 Német nyelv 16.55 Potala-palota Kínai kisfilm 17.15 Kék fény 18.25 Reklám 18.30 A tavalyi jobb volt! — avagy szilveszter minden mennyiségben, VII/4. rész 19.30 Grieg: Szimfónia 20.05 Kétszemélyes ketrec Csehszlovák film, Ism. 21.30 Híradó 2. 21.50 Asztalitenisz Európa­­bajnokság Egyes elődöntők, vegyes páros döntő 23.10 Képújság SZLOVÁK tv 1. műsor: 8.30 Találkozás Hermi­na Kyzlovával 9.00 Úttörők maga­zinja 10.00 Vetélkedő 10.50 Ka­nadai tv-sor: 11.45 Honvédelmi magazin 12.40 Zenés műsor 13.20 Szovjet mesefilm 14.40 Zenés ve­télkedő 15.20 Látogatók 16.15 Tv­­magazin 16.55 Csehszlovákia— Lengyelország vb-jégkorong­­mérk. (Az első szünetben: Esti mese) 19.30 Tv-híradó 20.00 Ter­mészetfilm 20.25 Történetek az életből 21.45 Hana Zagorova éne­kel 22.10 Sporthíradó 22.25 Gyil­kos, virággal 23.35 Dzsessz 2. műsor: 9.00 Ki kopog az ajtó­mon? 10.20 Német nyelvtanfo­lyam gyerekeknek 10.45—11.15 Francia nyelvtant. FF. 16.45 Ze­nés műsor gyerekeknek 17.10 Látogatás a világűrben 18.30 Fú­vószene 19.10 Esti mese 19.30 Tv­­híradó 20.00 Zenés műsor 21.00 Asztalitenisz EB 22.30 Szovjet­unió—Svédország vb-Jégkorong­­mérk., felv.-ről KOSSUTH RÁDIÓ 8.25 Családi tükör 9.00 Ismét a javából! 10.49 Rádiókabaré 12.30 Zeneparádé 13.20 Népzenei példatár 13.30 Közgazdasági szabályozás 14.10 A hét embere 14.20 Mindennapi irodalmunk 14.50 Régi híres énekesek 15.10 Új zenei újság 16.00 168 óra 17.30 Daloló, muzsikáló tájak 18.03 A Bakfark Consort játszik 18.45 Látogatás a múltunkban 19.49 A Rádió Dalszínháza 22.10 Sporthíradó 22.25 Európa hangverseny­­termeiből 23.35 Schubert: III. szimfónia 0.15 1 5.50 Éjfél után PETŐFI RADIO 8.11 Színes népi muzsika 0 9.05 Beszterce ostroma­­0 10.00 Szombat délelőtt 12.10 Jó ebédhez szól a nóta 0 14.00 Magunkat ajánljuk 16.00 Operettfelvételek 0 16.18 Magnósok, figyelem! 0 17.05 Könnyűzene 0 17.30 Sport 18.30 Tip-top parádé 0 19.05 Filmzene 0 19.25 Sport 20.15 Slágerek mindenkinek 0 21.05 Közkívánatra! 23.10 Sport 23.15 Dzsessz 0 0.15 15.50 Éjfél után • 3. MŰSOR 8.17 Orgonamuzsika 0 8.48 Zongorahangverseny 0 10.00 Operahármasok 0 10.30 Slágerlista 0 11.00 Hangfelvételek felső­fokon 0 12.10 Operarészletek 12.30 Dionüszosz könnyei 13.05 Kívánságműsor szombaton 0 15.05 Kritikusok fóruma 14.05 Lemezbörze helyett 0 15.10 Sicc, szomorúság! 15.53 Bemutató 0 16.53 Opera­­művészlemezek 0 18.00 Dupla, vagy semmi 19.05 Beethoven: Esz-dúr trió 0 19.35 Az AHZ hangversenye 0 21.25 Komoly­zene 0 21.50 Godot-ra várva 0 Színházi közv. 21.35 Reklám 21.40 Telesport Törley Kupa 22.50 Hírek TELEVÍZIÓ 2. 13.55 Képújság 14.00 Asztalitenisz Európa­­bajnokság Egyes és páros döntők 17.00 Omán, oázis a kard alatt NSZK rövidfilm 17.35 Ragyogj, ragyogj, csillagom Szovjet film 19.05 A székipacsirta A Natura szerkesztőség filmje 19.25 A Kráter-sziget A Natura szerkesztőség filmje 19.50 Képújság 19.55 Száz híres festmény Mark Rothko: Vörös, barna és fekete 20.05 Szeptember Tv-játék Sarkadi Imre drámájából. Ism. 21.40 A Hét 22.40 Képújság SZLOVÁK tv 1. műsor: 8.30 Gyerekeknek 10.40 Férfi a városházán 11.45 Hon­védelmi magazin 12.00 Orion 12.30 Hangv. 13.50 Autósok, mo­torosok magazinja 14.30 Tévé­játék gyerekeknek 15.25 Nemzet­közi táncverseny 16.50 NSZK— Csehszlovákia vb-jégkorong­­mérk. (Az első szünetben: Esti mese) 19.30 Tv-híradó 20.05 Ja­­kub Sklar fiai és lányai 21.10 Sporthíradó 21.20 Nemzetközi táncverseny 2. műsor: 12.55 Svédország—Kanada vb-jégko­­rong-mérk. 15.20 Asztalitenisz EB 17.05 Mesejáték 18.05 Vetél­kedő 18.50 Műsorajánlat 19.30 Tv-híradó 20.00 A megsebzett bolygó 20.30 Kultúra 1986 21.00 Híradó 21.20 M. Blahusiakova operaáriákat énekel 21.45 Finn­ország—Szovjetunió vb-jégko­­rong-mérk., felv.-ről. KOSSUTH RADIO 8.25 Énekszóval, muzsikával 9.00 Neveletlenek 10.05 Édes anyanyelvűnk 10.10 Örökzöld dallamok 11.00 Gondolat—jel 12.15 Nemzetközi magazin 12.45 Faragó Vilmos jegyzete 12.55 Népdalkörök pódiuma 13.20 Mit üzen a Rádió? 14.10 Éjjelek és nappalok 14.58 Művészlemezek 16.05 Nagy énekesek 16.33 Régi magyar dalok 16.59 Szülőföldem 17.29 Komoly­zenei lemezlovas 18.40 Rádiószínház 19.36 Idősebbek hullámhosszán 20.24 Mozart: Figaro házassága Operaközv. 23.48 Versek 0.15—4.20 Éjfél után PETŐFI RADIO 8.05 Ez a kutya nem eladó 9.05 Filmslágerek 0 9.50 Vangelis: Tűzben 0 10.10 Ember a világűrben 11.10 Vasárnapi koktél 0 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 0 13.05 Mit hallunk? 13.30 A költészet hete 14.00 Táskarádió 15.05 „Magam vagyok. Nagyon .. 16.20 Poptarisznya 0 21.05 Társalgó 22.30 Deseő Csaba szerzeményeiből 0 23.10 Kellemes pihenést! 0 0.15 0 4.20 Éjfél után 0 3. MŰSOR 8.11 Operarészletek 0 9.06 Vivaldi: Hat szonáta 0 10.00 Új zenei újság 0 10.45 Öt kontinens hét napja 11.00 Beethoven-művek 0 12.29 Verdi-áriák 0 12.55 Kis magyar néprajz 13.15 Kamaramuzsika 0 14.20 Zongoraverseny 0 15.00 A rock and rolltól a funkyig 0 16.00 Népdalok 0 16.20 Barokk muzsika 0 17.06 Az MRT énekkarának felvételeiből 0 17.32 Rádiószínház 0 18.30 Szerbhorvát nyelvű műsor 19.05 Német nyelvű műsor 19.35 Új Melódia-lemezekből 0 20.19 Emlékezés Szirmai Istvánra 21.00 A Shankar-Garbarek Song For Everyone együttes játszik 0 21.53 Bartók: Concerto 0 22.31 Az elvarázsolt lélek 0 Vasárnap TELEVÍZIÓ 1. 8.23 Műsorismertetés 8.25 Tv-torna 8.30 Óvodások filmműsora 8.50 Időlabirintus Angol filmsor: VII/2. rész: A kör 9.15 Arany Üst Úszókupa Közv. Dunaújvárosból 10.15 Az én családom Rajzfilm 10.35 F­eltalált tárgyak III. rész: A győztesek 10.50 Hírek 10.55 Veszprémi Építők— FC Barcelona KEK férfi­­kézilabda elődöntő mérk. Közv. Veszprémből A szünetben: Reklám 12.15 Műsorzárás 14.15 Képújság 14.20 A Közönségszolgálat tájékoztatója 14.25 Nalkut Szovj. dok­-film néptáncokról, nép­szokásokról 14.55 Nótaszó Két szegedi nótás 15.15 Reklám 15.20 Elmebajnokság Egri János műsora 16.00 Reklám 16.10 Nézzük együtt 16.40 Családi vasárnap A Családi kör magazin­műsora 17.55 Hírek 18.00 Delta 18.25 Reklám 18.40 Tv-torna 18.45 Esti mese 19.00 A Hét 20.00 Hírek 20.05 Az apa bűne Francia tévéfilm, II/2. Elhunyt Tarsoly Elemér A Nemzeti Színház igazgató­sága és társulata megrendül­ten tudatja, hogy Tarsoly Elemér Jászai-díjas színmű­vész, a Nemzeti Színház tag­ja 58 éves korában váratla­nul elhunyt. Temetéséről később törté­nik intézkedés. Tarsoly Elemér 1952-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát és még abban az esztendőben szerződtette őt a Nemzeti Színház, amelynek megsza­kítás nélkül 34 esztendőn át volt tagja. Művészi munkás­ságát 1957-ben Jászai-díjjal ismerték el. Emlékezetes alakításokat nyújtott főként munkás- és paraszt szerepek megformá­lásában színpadon, filmen és televízióba egyaránt. A kö­zönség utoljára a Rómeó és Júlia és a Szélmalom lakói előadásokban láthatta. SZOMBAT, 198­6. ÁPRILIS 12. NÉPSZAVA Budapesti színházak SZOMBAT Erkel Színház: Turandot (7, Komor V. béri. 5.), Budapest Kongresszusi Központ: ÁHZ hangversenye (fél 8, ÁHZ béri. 1.), zeneakadémia, Kisterem: Csányi Tamás és Szabó István hangversenye (fél 8, Régi zene I. ), Nemzeti Színház: István, a király (7), Várszínház: Macska a forró bádogtetőn (7), Katona József Színház: Az ember, az állat és az erény (7), Madách Színház: Macskák (8), Madách Kamara: Szeget szeggel (7), Ho­­félia (éjjel fél 11), Reflektor Színpad: Balerina (8), Já­tékszín: Maugli (du. fél 3), Macskajáték (7), Józsefvárosi Színház: Szidike lakodalma (7), Kis Színpad: Földi királyság (7) , Thália Színház: Alkony (7), Vígszínház: Játszd újra, Sam! (8) , Pesti Színház: Vak Béla ki­rály (7), József Attila Színház: A hölgy fecseg (du. fél 3, 7), Radnóti Miklós Színpad: Mesélő kert (de. 11), Színlelni boldog szeretőt (7), Arany János Szín­ház: Oz, a nagy varázsló (de. fél 11), A két veronai nemes (du. 3), Rock Színház előadása (fél 8), Centi Színpad: Mandra­gora (fél 8), Hököm Színpad: Svejk, a derék katona (fél 8), Fővárosi Operettszínház: Békes­ség a házadnak (7), Mikroszkóp Színpad: Családi Motoszka (du. 3) Valami változik (fél 8), Vi­dám Színpad: Nyolc nő (7), Őrült nők ketrece (éjjel fél 11), Kis Színház: A napsugár-fiúk (fél 8), Fővárosi Nagycirkusz: Akiket még nem láttunk (de. 10, fél 4, fél 8), Állami Bábszínház — Jókai tér: Csipkerózsika (du. fél 3, fél 5), a Népköztársaság útja: öz, a nagy varázsló (de. II, du. 4), Lézerszínház: Rock Classic (6), Lézerhullám (fél 8). VASÁRNAP Erkel Színház: Az álarcosbál (de. 11, Ifj. béri. V/4.), A sevil­lai borbély (7, Losonczy béri. 5.), Zeneakadémia: Kodály-vo­­nósnégyes (fél 8, Brahms bérl. 3.), Zeneakadémia, Kisterem: Keller András hegedűestje (fél 8, Hegedűbérl. 2.), Várkonyi György Úttörő és Ifj. Ház: A KISZ Központi Művészegyüttes Új Zenei Stúdiója (fél 8, Új Ze­nei Stúdió 1.), Pesti Viga­dó, Kamaraterem: Árulás (du. 3, 8), Nemzeti Színház: István, a király (7), Várszínház: Sarah, avagy a languszta sikolya (de. 11), Nem félünk a farkastól (7), Katona József Színház: Az em­ber, az állat és az erény (du. fél 3, 7), Madách Színház: A bo­lond (du. fél 3, 7), Madách Ka­mara: Páratlan páros (du. fél 3, 7), Játékszín: Margit kisasz­­szony (7), Józsefvárosi Színház: Toronyóra lánccal (de. fél 11, du. fél 3), Kis Színpad: Földi királyság (7), Thália Színház: Szép asszonyok egy gazdag ház­ban (du. 3, 7), Vígszínház: A láthatatlan légió (du. fél 3), A balek (7), Pesti Színház: Equus (du. fél 3), Találkozás (fél 9), József Attila Színház: A kis herceg (du. fél 3, 7), Radnóti Miklós Színpad: Mesélő kert (de. 11), Valódi Vadnyugat (7), Arany János Színház: Emil és a detektívek (de. fél 11), Az ör­dög három aranyhajszála (du. 3), Rock Színház ea. (fél 8), Hö­köm Színpad: Svejk, a derék katona (fél 8, az elmaradt, márc. 9-i en.), Egyetemi Színpad: Az ELTE Egyetemi Táncegyüttesé­nek műsora (7), Fővárosi Ope­rettszínház: Hegedűs a háztetőn (de. fél 11, este 7), Mikroszkóp Színpad: Családi Motoszka (de. fél 11, du. 3), Valami változik (fél 8), Vidám Színpad: Huzatos ház (du. fél 3), Szeretem a fe­leségem (7), Kis Színház: Hu­morforgácsok (du. 3), Fővárosi Nagycirkusz: Akiket még nem láttunk (de. 10, fél 4), Szeret­nénk, ha nevetnének (8), Álla­mi Bábszínház: Csipkerózsika (de. fél 10, fél 12), A Népköz­­társaság útja: ez, a nagy va­rázsló (de. 11, du. 4). Lézerszín­ház: Mike Oldfield (6). MOST ÉRDEMES SZÉNBÁNYÁSZNAK JÖNNI A MECSEKBE! Rendkívüli juttatások! OTP-lakás egy éven belül Komlón, készpénzbefizetés nélküli Az ideiglenes letelepedéshez férfimunkásszállót, vagy nősöknek albérleti hozzájárulást biztosítunk. Három évre szóló MUNKAVÁLLALÁSI JUTTATÁS: VÁJÁROKNAK, SEGÉDVÁJÁROKNAK 50 000,- FT, MÁS, FÖLD ALATTI MUNKÁSOKNAK 30 000,- FT. Föld alatti munkakörbe felveszünk 18—40 éves férfiakat CSAPATCSILLÉS (BETANÍTOTT M.) 8000-12 000 FT, VÁJÁR (SZAKMUNKÁS) 10 000-16 000 FT, BÁNYALAKATOS (SZAKMUNKÁS) 7000-11 000,- FT. pótműszakkal elérhető havi keresettel, amely VGMK-BAN 20%-KAL NÖVELHETŐ. Felvételi követelmény: hosszabb, folyamatos munkaviszony, nálunk végzett alkalmassági vizsgálat. Cilaink: Mecseki Szénbányák, bér- és munkaerő-gazdálkodási önáll. osztály, 7629 Pécs, Komját A. u. 5. Tel.: 72/24-863.

Next