Népszava, 1986. május (114. évfolyam, 102–127. sz.)
1986-05-01 / 102. szám
NÉPSZAVA 1986. MÁJUS 1., CSÜTÖRTÖK 3 ■ A dolgozók ereje az egység és a szolidaritás írta: Káspár Sándor, a SZOT elnöke Mai május elsejénk kiemelkedik az ünnepek sorából. Száz évvel ezelőtt élte át az emberiség azokat az eseményeket, amelyek ezt a napot a munka, a munkásosztály, a nemzetközi munkásszolidaritás ünnepévé nemesítették. Május elseje színében az 1886. május elsejei chicagói tüntetéseket két nappal követő sortűz vöröse piroslik. A forradalmár elődök mártíriumát tiszteljük és a munkáséletet köszöntjük május vörösében. A magyar és a nemzetközi munkásmozgalom egyaránt őrzi az elmúlt évszázad májusainak sorában a harcos, küzdelmes, véres napok és szívet melengető ünnepek emlékét. Ezért lett május elseje a munkásjogokért vívott harc, a szolidaritás napja, a munkásHMMIMMM száz év telt el innn. május elseje óta. Harcokkal teli évszázad, amely megtanította a dolgozókat és szervezeteiket arra, hogy erejük az egység és szolidaritás. Győzelmek és vereségek sorozatán át jutott el a nemzetközi munkásosztály ahhoz a felismeréshez, hogy csak a hazájukban és az országuk határain át érvényesülő szolidaritással, összefogással küzdhetnek eredményesen elemi jogaik, létfeltételeik javításáért, sorsuk gyökeres megváltoztatásáért. Ma, amikor ismét háborúval fenyeget az imperializmus, amikor véres diktatúrák hatalmaskodnak és terrorizmus tartja rettegésben a világot, amikor kontinenseket, emberek százmillióit sújtja az éhínség, az egész emberiség jövőjét veszélyezteti a környezet pusztulása, és a felhalmozott fegyverek sokszorosan képesek földünk elpusztítására, még inkább a kezdeti küzdelmekre kell gondolnunk. A régi jelszavak alapján csak a világproletariátus összefogásával lehet gátat szabni az esztelen fegyverkezésnek, s kivívni, hogy az anyagi és szellemi erőket és javakat ne a fegyverzet növelésére, hanem az emberiség céljaira fordítsák. A nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepének, május elsejének ereje e közös célok vállalására a dolgozók újabb és újabb millióit fűzi össze. Ünnepi feladat a megtett út, az eredmények számbavétele, idehaza is, hogy felmérjük, mit váltottunk valóra az elődök álmaiból, jól kamatoztattuk-e, növeltük-e a korábbi generációk erkölcsi tőkéjét. Mértéktartóan is azt mondhatjuk: nagyrészt teljesítettük a hajdani vágyakat, álmokat. Szüntelenül fejAz MSZMP XIII. kongresszusa jelentős és mozgósító erejű döntéseket hozott a gazdasági fejlődés irányáról, mértékéről, üteméről. A döntések értékét milliók egyetértése igazolta. Legfontosabb feladatunk a kongresszusi célok elérése. Erre akkor is van lehetőségünk, ha az idei év eddigi termelési és gazdálkodási tapasztalatai aggodalomra adnak okot. Nem kincstári optimizmus ez, hanem annak felismerése, hogy a magyar nép akar jobban dolgozni, akar jobban boldogulni. Ehhez azonban mindenekelőtt a vezetők részéről a feladatok átgondoltabb, következetesebb végrehajtására, a konkrét helyi intézkedések, döntések fontosságának felismerésére van szükség, mert csak ezek révén érhetünk el sikereket, csak így juthatunk túl e nehéz szakaszon. Ebben a nehéz helyzetben szükségünk van minden jó szándékú alkotó ember, valamennyi kollektíva, üzem, vállalat előrevivő cselekvésére, hogy végre arra a pályára álljunk, amely az idei terv és a VII. ötéves terv sikeres teljesítését biztosít-osztály nemzetközi ünnepe. Ezért ünnepük meg immár száz éve — nyíltan vagy titokban — mindenütt ezt a napot. Száz emlékezetes ünnepnap feledhetetlen történése, felemelő példája avatta május elsejét a munkásság legnagyobb nemzetközi ünnepévé. Az emberiség története osztályharcok története. A tőke és a munka harcában e sorsformáló század öntudatra ébresztette a proletariátust, világformáló erővé tette a nemzetközi munkásmozgalmat. A munkásosztály világunk lakosságának egyharmadát kitevő országokban hódította meg a hatalmat, s hozott létre a társadalmi igazságosság elvére alapozott, kizsákmányolás nélküli új világrendszert. Sesztjük, szilárdítjuk szocialista társadalmunk gazdasági, politikai vívmányait, amelyekre elismeréssel tekint a világ. S bár elégedettek nem vagyunk magunkkal, munkánk eredményei büszkeséggel tölthetnek el bennünket. A felszabadulás óta eltelt negyvenegy esztendő történelmileg nem nagy idő, de ezalatt évszázadok hátrányát behozva formáltuk át országunk arculatát, népünk sorsát. A tettek időszakát éljük. Közvéleményünk alkotásra készen fordul a jövő felé. Együttes, egy irányba ható cselekvés kell, össze kell fogni az erőket, s a végrehajtásban állandóan napirenden tartani az időszerű feladatokat és fejleszteni a felelősségérzetet. Folyamatosan kibontakoztatni a kezdeményezést, a cselekvést, hogy ezeknek ne legyen kampányjellege. A pártnak, a kormánynak jó határozatai vannak, de a végrehajtás gyenge oldalunk. Gyakran előfordul, hogy egy problémának kritikussá kell válnia ahhoz, hogy a szükséges intézkedések megtörténjenek. Nemegyszer előfordul, hogy szavakban mondjuk a helyes álláspontot, mondjuk, mint az imamalom, de mert a cselekvés vontatott, ezért nem tud az álláspont a tömegekben kellő visszhangot kiváltani, és ereje megkopik. Ezt a veszélyt el kell kerülni. A cselekvés lehetőségét nem kell keresni. Azt mindenki megtalálja a saját környezetében, a munkahelyén, a napi feladatokban. A helyi és az országos érdekek és célok egyaránt nemzetben, hazában mérlegelő tervei, illetve az ezek érdekében kifejtett közös cselekvés együttesen lendíthetnek rajtunk. NHMMMMMMMMMKMIttttMaMMnWMiMkMija. A szakszervezetek az ezt segítő folyamatok serkentésére, erősítésére és összefogására törekszenek. A magyar szervezeti munkásság mindig is felelősséget érzett a társadalom sorsáért, a gazdaság állapotáért, a dolgozó tömegek igényeinek teljesítéséért, ezért küzdő törekvéseinek eredményességéért. Most minden korábbinál inkább részt kell vállalnunk a helyzet feltárásában, a megoldási módok kimunkálásában és sikeres megvalósításában. Elsősorban arra kell figyelmet fordítani, hogy semmilyen szinten ne legyen késés a szükséges intézkedések meghozatalában, és hogy minden dolgozó kollektíva legyen határozottabb, célratörőbb az elfogadott tervek végrehajtásában. Ezzel bizonyítsuk szavaink és tetteink egységét, minden munkahelyen. El kell érni, hogy a teljesítmények és a kifizetések összhangba kerüljenek. Ehhez meg kell vizsgálni egy, a mostaninál szigorúbb vállalati elszámolási rend lehetőségét, amely meggátolná, hogy az állami támogatás a nyereség részévé váljon. Noha eleinte bizonyára sok gondot okoz, mégis el kell érni, hogy külön kezeljék a támogatás nélkül épp hogy csak elevickélő, ráfizetéses vállalatokat. Indokolt esetben legyen kötelező a szanálás, s a rendteremtés időszakára — ha indokolt — függesszék fel az önkorHa ezekben a kérdésekben az állam és a szakszervezet bátortalan, ha nem vállaljuk a látszatra kellemetlen, népszerűtlen lépéseket, még súlyosabb terhet veszünk a nyakunkba, az ország tartós lemaradását. És ez a dolgozók, a lakosság életkörülményeinek romlását, a gazdasági-technikai élvonaltól való leszakadást vonja magával. Fenntartva, és erősítve a nemzeti egységet, a párt politikája iránti bizalmat, úgy kell úrrá lennünk gondjainkon, hogy közben távlatainkat se tévesszük szem elöl, s pillanatnyi nehézségeink leküzdésére ne válasszunk távlati érdekeinkkel ellentétes megoldásokat. Számos jól dolgozó kollektíva eredményei mutatják — ennek volt példája a kongresszusi és felszabadulási munkaverseny is —, hogy vannak emberi közösségi tartalékaink. Elemi érdekünk ezek teljes feltárása, a vállalkozókedv ösztönzése, a munkájukra igényes emberek, közösségek támogatása. Ellenségünk az igénytelenség. De arra is figyelnünk kell, hogy az önmagukkal és másokkal szemben nagyobb követelményeket támasztó emberek körül ne „ritkuljon meg a levegő”, ne érje gáncsoskodás azt, aki haladni akar. El kell ismernünk, súlyos adósságaink vannak a jó munkával szemben. Nem váltak valóra reményeink, hogy csak az öntudat és a lelkesedés elegendő a fejlődéshez. Még a legjobb szándékú, legelkötelezettebb munkahelyi közösségek és dolgozók is csak akkor képesek igazán tartós, hosszú távon magas színvonalú teljesítményekre, ha — az erkölcsi elismerésen túl — anyagi számításukat is megtalálják. Már jó ideje szándékunk az érdekeltség megteremtése, ám látni való. A magyar szakszervezetek XXV. kongresszusán az egyik fő téma a főmunkaidőben végzett munka elismerése volt. Meg kell vallanunk, hogy a főállásban végzett munka még nem érte el azt a szintet, amely mindenütt biztosítaná az ott nyújtott teljesítmények növelését. Az egyik legfontosabb feladatunk, hogy visszaállítsuk és megszilárdítsuk a főmunkaidő rangját, becsületét, hogy megfelelő bérrel, keresettel honoráljuk a tisztes teljesítményt. Hogy ezt tehessük, minden munkahelyen pontosan számba kell venni a konkrét lehetőségeket és tennivalókat, mindományzatot. Természetesen körültekintően és emberséggel, rendezve az ilyen munkahelyen dolgozók jövőjét, sorsát. Azt is biztosítani szükséges, hogy a személyi és a vállalati jövedelmeket csak a produktumok arányában növeljék, és ne előre, „hitelben”, távol vagyunk még attól, hogy a végzett munka szerinti anyagi elismerés általánossá váljon társadalmunkban. A fegyelmezett, jó minőségű, hatékony munkához határozott fellépésre és konkrét intézkedésekre van szükség. Nemegyszer szóvá tették a szakszervezetek, ahhoz, hogy a munkás dolgozni tudjon, először másoknak kell elvégezni a kötelességüket. Ebben vannak hiányosságok. A munkahelyeken kínlódnak a munkaszervezéssel, a technológiai fegyelemmel, az anyag- és alkatrészellátással, a kooperációs fegyelemmel, kínlódnak a minőség, a hatékonyság követelményeivel. Mindenütt meg kell teremteni az igényesebb munka nagyon konkrét feltételeit. Ez a fegyelmezett, hatékony munka záloga. Nem lehet eltűrni azt sem, hogy tovább lazuljanak a munkakövetelmények. Nem szabad megengednünk, hogy a tömegek által egyetértéssel fogadott XIII. kongresszus határozatát, törekvéseit azzal járassuk le, hogy a végrehajtásban nem vagyunk következetesek. Nem engedhetjük meg, hogy a kedvező irányú folyamatok megtorpanjanak, törekvéseink elszürküljenek. Elsősorban a munka feltételeit, rendszerességét, eredményességét és értelmességét kell biztosítani. Hiába iparkodik a dolgozó, ha napi munkáját irányítási, vezetési hibák gátolják. A vezetés minősége alapkérdés, amelyet ma még nem, vagy alig befolyásolhatnak a beosztottak. Magyarán: nem a munkához való viszony általános problémáit kell feszegetni, hanem a fegyelmezett, eredményes munka feltételeit kell biztosítani, ehhez alapjaiban javítani a vezetés színvonalát. nőtt magasabb szintű munkaszervezés, szigorúbb rend és fegyelem szükséges. Felszínre kell hozni a munkát javító jó elgondolásokat, s következetesen büntetni a felelőtlenséget, a hanyagságot, a pazarlást. Azokat a dolgozókat viszont, akik pontosak, lelkiismeretesek és megbízhatóak munkájukban, akik büszkék arra, ami kezükből kikerül, becsüljük meg. A szakszervezeteknek is olyan légkör megteremtését kell elősegíteniük, amelyben híre, rangja, tisztessége van a jól dolgozó munkásnak és vezetőnek. A szakszervezeteknek még erőteljesebben támogatni kell a gazdasági, társadalmi céljainkat segítő, a napi munkaidő kidolgozását szolgáló kezdeményezéseket, mozgalmakat. Sajnos nemcsak a munka társadalmi megítélése szenvedett csorbát az elmúlt években, de a szociális biztonság is megroppant egyes családoknál, rétegeknél. Nemcsak a nyugdíjasoknál. Vannak dolgozó rétegek is, amelyek szociális helyzete nem csak nehézzé, hanem kifejezetten aggasztóvá vált. A párt, a kormány és a szakszervezetek világos programja mielőbb változtatni akar ezen a helyzeten — természetesen jól csoportosított erőink arányában. Ez év elejétől valamit enyhítettünk a legidősebb korosztályhoz tartozók gondjain, s a tervidőszak végéig — elhatározott rendben, ütemben — további lépések következnek. De ennek a feladatnak a sikeres megoldása is összefügg azzal, hogy növekedjék a munka rangja, értéke, hogy mindenki csak munkája révén boldogulhasson, s hogy munka nélkül vagy kevés munkával senki se juthasson magasabb jövedelemhez. Ügyeskedők persze mindig voltak és valószínűleg még sokáig lesznek. Most, amikor társadalmi, gazdasági haladásunk meggyorsítása érdekében nagyobb teret adunk a vállalkozásnak, a kezdeményezésnek, számolnunk kell azzal, hogy a megnövekedett lehetőségeket nem csupán a becsületes, szorgalmas, hanem a tisztességtelen emberek is igyekeznek A szakszervezetek társadalmi szerepének alakulása elválaszthatatlan a társadalmunk egészében végbemenő folyamatoktól. Sem elébe vágni az eseményeknek, sem lemaradni tőlük nem szabad. Ma a társadalmi feltételek kedvezőek a szakszervezet szerepének növelésére, a körülmények egyenesen sürgetik a szakszervezet önálló szerepének egyértelműbb kifejezését és megjelenítését. Mindez a demokratikus elvek, az érdekeltség, az ellenőrzés és a nyilvánosság következetesebb érvényesítését igényli. Napjaink mozgalmi feladataiban nem annyira „egyenesek a vonalak”, mint akkor, amikor az emberibb, létet követelő munkások a rendőrséggel, a csendőrséggel, a katonasággal álltak szemben. Korunk problémáiban könnyű tévedni. Vannak azonban régi normák, amelyeket meghaladott az idő, s másokat kell magunk elé állítanunk, hajdani értékeket lassan másokkal cserélnünk fel. Vállaljuk a kísérletezést a gazdaságirányításban, próbálkozunk különböző megoldásokkal, hogy minél több alkotó energiát szabadítsunk fel a termelés számára. Létrehozunk új vállalkozási formákat, a központi irányítás a dolgos, értő kollektívák részére ad új lehetőségeket, jogokat. Mindezt az épülő szocialista társadalmunk javára teszi. A termelési eszközök — kevés kivételtől eltekintve — társadalmi tulajdonban vannak és lesznek a jövőben is. Továbbra is ragaszkodunk alapvető szocialista elveinkhez és érdekeinkhez, az anyagi javak munka szerinti elosztásához, a teljes foglalkoztatottsághoz, a munka és a közélet demokratizmusának szüntelen fejlesztéséhez, az érdekek magas színvonalú összehangolásához. Sok munkánk van a demokrácia fejlesztésében is. Intézményeit hatékonyabbá kell tennünk. A szocialista demokráciát a társadalmi életben, az államélet minden területén, a munkahelyeken, a társadalmi szervezetekben, a szakszervezetekben, a lakihasználni. A mainál sokkal keményebben, határozottabban kell megakadályozni a teljesítményhez képest aránytalanul nagy jövedelemszerzést, a harácsolást, a törvényszegést. Enélkül nem csupán az igazságos elosztás elve szenved csorbát, hanem elvész a becsületes munka, a közhasznú kezdeményezőkészség hitele is. Lenin a szakszervezetekről szólva nagy figyelmet fordított a kulturálódás, művelődés segítésére, a szellemi érdekvédelemre. Tudatában vagyunk annak, hogy az életkörülményeket alapvetően az anyagi viszonyok, a bérek, a jövedelmek határozzák meg, de nem mellékesek számunkra az élet szellemi, erkölcsi, érzelmi értékei, az emberi kapcsolatok, a mindennapok kultúrája. E nem közvetlenül „termelő ágazatokra” azonban nem fordítottunk kellő figyelmet. Van mit tennünk a protekcionizmus, a bürokratizmus visszaszorításában, a korrupció elleni harcban, a köztulajdon védelmében, a fegyelem, a felelősség erősítésében, a munkahelyi légkör javításában, vitakultúránk fejlesztésében, az udvarias, figyelmes, demokratikus, emberséges magatartás kialakításában is. Céljaink világosak, tiszták és lelkesítőek. Ezt vitatni nem lehet. Arról azonban, hogyan csináljuk, nemcsak lehetséges, hanem szükséges is a vita, a kritikai szemléletmód a szüntelenül többre törekvés és a tökéletesebb végrehajtás érdekében, kó helyi közösségekben egyaránt ki kell teljesítenünk. A demokrácia azonban csak a szavak és a tettek egységével lehet teljes. Ha ez következetesebben valósul meg, tovább növekszik a demokrácia tekintélye, egyre többen válnak a demokratikus fórumok aktív résztvevőivé. Ez az aktivitás viszont olyan közerkölcs és közgondolkodás kialakulását gyorsítja, amely már nem elnéző a szavak és tettek néhol még tapasztalható különbözősége iránt. Szeretnénk, ha a pályájukat most kezdő fiatalok ilyen erkölcsöt tanulnának, tapasztalnának, s olyan erkölcsöt, szokásokat hagyományoznának utódaikra, amelytől idegen az őszintétlenség, akár a magánéletről, akár a termelésről, akár a politikáról van szó. Mi magunk azzal befolyásolhatjuk felelősségteljesen a jövőt — a következő évszázad emberének sorsát —, ha a mai feladatainkat az elérhető legmagasabb szinten, a lehető leggyorsabban, a kivívott társadalmi közmegegyezés erősítésével oldjuk meg. Az építést, a munkánk, életünk minőségének javítását, gazdasági fejlődésünk meggyorsítását, társadalmunk megújítását szolgálja az MSZMP XIII. kongreszszusán elfogadott program, amelyben teljes szívvel részt venni minden becsületes ember tiszte. Ma, a munka ünnepén, a dolgozó emberek szolidaritásának ünnepén erre a gondolatban és cselekvésben megnyilvánuló öszszefogásra, együttműködésre hívjuk fel mindazokat, akik egyéni, családi boldogulásukat a szocializmussal, a nép felemelkedésével és a társadalmi haladással együtt tartják elérhetőnek. Erre hívjuk fel mindazokat, akik tudják, hogy melyik oldalon állunk a világ eseményeinek megítélésében, hovatartozásunkat határozottan kifejezésre juttatják. Különösen fontos ez napjainkban, amikor ismét a nemzetközi helyzet éleződésének lehetünk tanúi. Amikor a proletár nemzetköziség májusi zászlain egyik legfontosabb szó a béke. Hégi jelszvak — mai feladatok A tű savak és tettek egysége M’egyes menete hatékony munkával Teljesítmény és megbecsülés A mai feladatott teljesítésén múlik a jövő