Népszava, 1986. május (114. évfolyam, 102–127. sz.)

1986-05-06 / 105. szám

6 Végh Antal könyvei majd mindig meglepetést szereznek. A penészleki eset, a Miért beteg a magyar futball? és még jó néhány könyve az ország közvéleményét foglalkoztatta. íróról lévén szó, ez mindenekelőtt azt jelentette, hogy sokan elolvasták a műveit, a kritikusok pedig vitatkoztak róluk. Az olvasók tízszeres árat adtak egy-egy kötetéért a zugpiacon, kezdő kritikusok pedig rajta köszörülték a köszörülni valót. A szerző most megint olyan regénnyel lepte meg az olvasóközönséget, amelynek sikere lesz. Kézről kézre fogják adni, a kritikusok pedig alighanem újra vitatkoznak majd a huszonöt ív terjedelmű, vaskos köteten. Miért lehet mégis megjósolni a mai rohanó világban, hogy ilyen nagy terjedelmű könyvet százezrek olvasnak el? Mert rendkívül izgalmas, cselekményes a története, ugyanakkor magas művészi fokon ábrázolja szereplőit. Társadalmi probléma „köszön vissza” a regény lapjairól. A jó anyagi és megbecsült helyzetben levő szülők elkényeztetett, rosszul nevelt (vagy egyáltalán nem nevelt) gyerekei sorsának alakulásáról szól a könyv. Manapság divat a memoár- és dokumentumirodalom. Ennek sok oka van, annyi azonban bizonyos, hogy szükség van rá, az olvasók leginkább az ilyenfajta könyvet keresik. Végh Antal műve is dokumentum- és riporthitelességgel elevenít meg egy bizonyos eseményt, amely izgalomban tartotta annak idején az országot. Két fiatalember ugyanis — egy katonatiszt fiai — húsz lányt foglyul ejtettek egy kollégiumban, és azokat túszul tartva dollárt, repülőgépet követelve, a lányokat magukkal akarván vinni fedezékül, Nyugatra akartak távozni. A dollármillióból mesés, munka nélküli életet képzeltek megvalósítani. Tenger, szép nők, alkony, szerelem és ezzel vége. Naiv elképzelésnek tűnik így első percre, és lényegében az is volt. De azoknak a lányoknak nem annak tűnt, akiket a fal mellé térdepeltettek, és agyonlövéssel fenyegették, ha követeléseiket nem teljesítik azoik, akiknek ez módjukban áll. Volt lány, aki megszökött, volt, aki az ablakon ugrott ki, összetörve magát, megnyomorítva egy életre, volt, aki megkísérelt ellenszegülni, volt, aki szerelemmel akarta jóra bírni az elvetemült fiúkat. Minden fiatal egy külön sors, egy típus, más-más gondolkodásmód. A lányok együtt mégis hősök, még akkor is, ha nem tudják, hogy azok. A túszejtők pedig szánalomra való legénykék. Tulajdonképpen, ha ezért írta meg Végh Antal a könyvet, már ez is komoly teljesítmény lenne. Rendőrség, katonaság, különleges alakulat tagjai, akik a lányok kiszabadítását szervezik, megint megannyi külön embertípus. Az eredetitől nem lehetnek sokban eltérők, mert Végh Antal felelősségteljesen és írói hitelességgel derítette ki a cselekmény alapján a jellemüket. A könyv mégsem riport, nem dokumentum, hanem regény. Mint Móricz Zsigmond Forró mezőkje. Ugyanúgy, ahogy a nagy előd, Móricz Zsigmond a gyilkosságot és okait értette, tudta, úgy tudja Végh Antal a mai „bűnügyi történet” minden mozzanatát. A közönséges bűnügyi történetektől az választja el, hogy írói szemmel a szereplők jellemét, az indítóokot, a társadalmi hátteret hitelesen ábrázolja. Kétségtelen, hogy az anyag birtokában Végh Antal mesterien adagolja a feszültséget. Egy perc szünetet nem hagy az olvasónak, nem engedi, hogy a cselekménytől megszabaduljon. Úgy is lehetne mondani, hogy állandó feszültségben, izgalomban tartja azt, aki könyvét elkezdte olvasni. De ugyanakkor kényszeríti arra is, hogy állást foglaljon, érzelmi részesévé váljon a cselekménynek. Hogy a lányok mellé álljon, mert azok érdemlik meg, ők a könyv hősei, nem a fegyveres férfiak. Végh Antal miközben a túszdráma eseményeit végigviszi, egy másik szálon a szülők, és fiaik előéletét és utóéletét írja meg. Filmszerű gyorsasággal vágja a fejezeteket, a drámai napok eseményeit a múlttal, és az egyik életben maradt fiú és a szülők utóéletét. Ha a kitűnő könyv egyetlen gyengéjét lehet említeni, az esetleg itt található. Túl hamar árulja el a véget, ami regénynél nem megengedett. Igaz ugyan, hogy a mai felnőtttársadalom emlékszik erre a túszdrámára, de a mai, sőt a jövő ifjúságának ez nem lesz ilyen egyértelmű. A bűnhődés korai elárulása, előrevetítése tehát nem biztos, hogy célszerű a regényben. Természetesen az író felelőssége volt mindezt így egybeszerkeszteni, megírni, fejezetekre osztani. Ez a megjegyzés, ami talán kritikának, baráti megjegyzésnek is tekinthető, semmit nem von le abból, ami az előző bekezdésekben elhangzott. Végh Antal új regénye nagy teljesítmény, szocialista társadalmunk „vadhajtásait” nyesegeti. Nagy szükség van erre, hiszen, ha nem nézünk szembe magunkkal, akkor nagyobb bajok is lehetnek. Ha tudjuk mi történt, s miért, akkor könnyebb lesz meghatározni azt is, merre menjünk. Irodalom és politika, társadalomtudomány és a jövő iránti felelősség így kapcsolódik össze. (Népszava Kiadó.) Gerő János Könyörtelenül Végh Antal új regénye Múzeum a mellékúton Mamutcsontvár, Árpád-kori birtokosok, mai természetvédelem Vannak városok, ahol a múzeum nem a főtéren vagy a főút mentén kapott helyet. De ha mellékúton áll is, legfeljebb néhány száz méterre van a települést átszelő fő közlekedési úttól. S nagyon sok autó, kirándulókkal tele autóbusz mégis megállás nélkül elrobog a közelében. Pedig a legtöbb helyen érdemes lenne megtenni a rövid kitérőt. A múzeumok többsége ma már igyekszik minél több csak ott látható érdekességgel fogadni a látogatókat. Mint például a gyöngyösi Mátra Múzeum is, nem messze a 3-as számú főúttól. Igaz, ezt a múzeumot évente 230—250 ezren látogatják, de érdemes lenne ennél több embernek is végigjárnia földszinti és emeleti termeit. Városi jogokkal ruházta fel Az utcáról belépőt elsőnek a Gyöngyös élete a honfoglalástól a XVI. századig című kiállítás fogadja. A Zagyva és a Tarna folyók által határolt terület — a Zagyva tiszai torkolatának széles sávjával — már a X. század közepén magyar fejedelmi uralom alá került. Az ott élő népcsoportok fölé előkelő kabar család helyeztetett, amelynek egyik kiválósága, Pata téli szállásán várat építtetett. Leszármazottja, Aba Sámuel I. István király nádora volt. A tőle származó Aba nemzetség lett azután a Mátra és a Tisza közötti terület számottevő birtokosa, a király és az egri püspök mellett. Minderről is a településhez, a tájhoz kötődő más történelmi eseményekről — rövid, de tartalmas tájékoztatók olvashatók a termekben. S mellettük, alattuk a kort és embereit idéző tárgyak, például X. századi fegyverek és ékszerek Gyöngyöspatáról. S azután a történet folytatódik, időben is, a termekben elhelyezett tárgyakban is. Az Aba nemzetségbeli Csobánka család a rozgonyi csatában Csák Máté mellé állt, s a harcban győztes király kiűzte tetemes birtokairól a Csobánkákat. Gyöngyöst pedig, a hozzá tartozó javakkal együtt 1327-ben Szécsényi Tamás erdélyi vajdának adta. Szécsényi Tamás kérésére állította ki azt az adománylevelet, amelyben Gyöngyöst városi jogokkal ruházta fel. (1334. május 5-én kelt a kiváltságlevél.) Oszlopfő Abasárról Mindennek, s természetesen a város egyéb időszakainak, életének, polgárai tevékenységének dokumentumai s tárgyi emlékei láthatók a földszinti teremsorban, így például faragott domborművel díszített, intarziás ebédlőajtó a rendházból. (Gyöngyösön a ferencesek egyik ága telepedett le, tagjai prédikáltak, tanítottak és betegeket ápoltak.) Láthatók változatos kályhaszemek XVI. századi gyöngyösi fazekasműhelyekből. Anjou-kori pallosok, pénzek. Még korábbról IV. Béla ezüstdénárjai, vagy éppen Árpád-kori nyílhegyek, kerámiák. Két üvegezett tárló között, a fal mellett faragott középkori kövek. Közöttük Árpád-kori oszlopfö Abasárról. De ott vannak többek között a szőlőmunkások XVI. századi eszközei is, merthogy a bortermelés már a középkorban fontos szerepet játszott a város életében. Tovább haladva a múzeum földszintjén, a XVII—XIX. századi emlékek termei következnek. Fegyverek, pénzek, turbános sírkövek a török időkből, kuruc süveg és lőportartó, s II. Rákóczi Ferenc levele a gyöngyösiekhez.A fejedelem és I. Lipót megbízottai között 1704. márciusában béketárgyalások kezdődtek a városban, de eredménytelenül zárultak. Szeptemberben, az újabb tárgyalás után, Rákóczi aláírta a gyöngyösi tanácskozáson létrejött, október végéig szóló fegyverszüneti egyezményt.) Láthatók természetesen az 1848—1849-es emlékek is. Fegyverek, iratok, csákó, kokárda, s a városi nemzetőrök lajstroma. Egy másik teremben a szőlő- és bortermelés XVIII—XIX. századi tárgyai, a céhek eszközei. S még tovább : látványos bemutatása a város életének. Teljes lakásberendezés, viseletek, használati tárgyak. Felsorakoztatták a munkásotthon emlékét őrző fényképfelvételeket és az épületből megmaradt néhány tárgyat is. A bemutató, időben, egészen 1957-ig tart. Tengeri tehén csontjai A múzeum emeleti részén a Mátrát bemutató természettudományos kiállítás található. Üvegezett tárlókban vulkáni kőzetdarabok s a hegyekben előforduló ásványok mintái. (A Mátra fő tömege vulkáni eredetű kőzetekből áll.) Kagylók, csigák, halak megkövesedett maradványai egy másik részen. Van ott ősi égerfa levelének lenyomata, tengeri tehén csontjai, ősmamutfenyő ágmaradványa és sok más ritkaság. Külön érdekesség egy mamutcsontváz, amelyik Mátraderecskéről való, s az egyik legteljesebb hazai lelet. Nagyon mutatós a rovar- és növénybemutató. Egy nagyméretű teremben pedig diorámákban, a természetes környezetet hűen utánozva tárul a látogatók elé a Mátra élővilága. Nem hiányzik a vadászattörténeti kiállítás sem, majd a Mátra Múzeum bemutatóinak sora a mai természetvédelemmel foglalkozó kiállítással zárul. Tekintettel a téma fontosságára, külön termet kapott ez a bemutató. Talán e rövid felsorolásból is kitűnik, hogy sokszínű, gazdag kiállításegyüttest kínál a Gyöngyösön időzőknek a helyi múzeum. Hasonlókat mondhatunk egyre több városunk múzeumáról. Növekvő örömünkre. Mátyás István 1857-ben épült a színház Miskolc sem ússza meg... Egymás után érnek meg a teljes átépítésre, az alapos rekonstrukcióra vagy legalább a gondos tatarozásra az ország vidéki színházépületei. Íme a lista: már folyik az 1909-ben épült veszprémi Petőfi Színház felújítása. Elkerülhetetlen a teljes felújítás az 1891-ban épült kecskeméti színházban; ezt a munkát is hamarosan megkezdik. Hasonló sors vár az 1895-ben épült pécsi, s az 1911-ben felavatott kaposvári színházra is. És most csatlakozik a sorhoz a miskolci Nemzeti Színház. Ez az épület a legrégebbi vidéki hajléka Tháliának. 1857-ben épült, s bár azóta (1925-ben és 1958—59-ben) jelentős mértékben felújították és modernizálták, mára már megérett egy újabb rendbehozatalra. A nemrég lezajlott szakértői szemle megállapította, hogy a színháznak elsősorban a tetőszerkezete van rossz állapotban, s annak is különösen az a része, amely az utcai fronton a kiugró középrészben elhelyezkedő emeleti társalgót fedi. Itt halaszthatatlan a födémcsere, tehát itt kezdik majd a munkát, de fokozatosan az egész tetőzetet rendbe kell hozni. Ez igen bonyolult feladat, mert az ilyen méretű tetőszerkezet gerendarendszerének ácsolásához ma már egyre kevesebben értenek. Nem tűr halasztást az épület külső tatarozása sem. A falak vakolata alól néhol már a tégla látszik ki. Különösen észlelhető ez megint csak a homlokzati részen, de az épület különlegességének számító óratornyon is. Ezért az egész színházat körbe kell majd venni állványzattal , ami megint csak nem lesz egyszerű feladat, hiszen a Széchenyi utcán a villamossínek alig egy méterre vannak a társalgót tartó falpillérektől. (Más kérdés, hogy az épület szilárdságának nemigen használ az itt zajló erős villamosforgalom, de mit lehet tenni? Valamit segített, hogy legalább a gépjárművek forgalmát megszüntették a sétálóutcává előléptetett szakaszon. Bármennyire sürgető is azonban a munkálatok megkezdése, várni kell addig, míg a megfelelő összeg rendelkezésére nem áll a MIBER-nek, a beruházást végző miskolci vállalatnak. Ezért aztán csak 1987-ben láthatnak hozzá az első fázishoz, a tetőzet rendbe hozatalához. Azt tervezik, hogy a kissé hosszabbra hagyott nyári szünetben, három hónap alatt elvégezhetnék a födémmel kapcsolatos munkákat, s így nem zavarnák a színtársulat művészi munkáját. Külön gond, hogy a környék szoros beépítettsége miatt nehéz lesz az anyagok tárolása, s a felvonulási épületek elhelyezése. Elkerülhetetlen, hogy a színház művészbejárója felőli Déryné parkot felhasználják az építkezés ezen céljaira, s hogy a színház melletti Déryné utcát is igénybe vegyék az állványozásnál, s az anyagtárolásnál. Valószínű, hogy a Széchenyi utcának a színház előtti járdaszakaszát is le kel majd zárni egy időre. Hogy a nézőtéren, s más belső helyiségekben is szükségessé vált tatarozásokra is sor kerül-e, s mikor, arról egyelőre nem esett szó. (!) 1986. MÁJUS 6., KEDD NÉPSZAVA A televízió előtt FARKASCSAPDA Bár a kiváló, magyar származású francia, antifasiszta és humanista szellemiségű írót, Vercorst mi is nagyra becsüljük és szeretjük, akárcsak a múlt héten bemutatott új tévéfilm dramaturgja, Bernet László, valamint a rendező, Bohák György, mégsem vagyunk (és lettünk!) meggyőződve arról, hogy valóban indokolt és szükséges volt e regényének, a Farkascsapdának az adaptációja. Pedig aligha akadhat olyan néző — illetve olvasó —, aki ne emlékezne meghatott csodálattal és megrendüléssel az írónak egy másik művére, A tenger csendjére, s az ebből készült tévéjátékra! A pszichológiai s erkölcsi problémák iránti érzékeny, a történelmi, a nemzeti és az egyéni sors kölcsönhatásait oly mesterien feltáró Vercorsnak ez a múlt titkaira s bűneire fényt derítő regénye azonban e feldolgozásban ■meglehetősen átlátszóvá, nem kellőképpen motiválttá és iszétesővé vált. A második világháború idején elárvult főhős „kinyomozza” szülei tragikus sorsának okait, hátterét és okozóit, és felkutatja testvérét is. Önmagában véve olyan történet ez, mely rávilágíthat az ellenállási harcok fontos erkölcsi konfliktusaira és a jövőbe nyúló hatásaira. A magyar adaptációt nézve azonban egyre jobban a „déja vu”, a már láttuk, hallottuk, lehangoló benyomásai s érzései kerekedtek rajtunk úrrá (hasonló problémákról számos mű szól!). A színművészek K Őze Lajos, Ruttkai Éva, Lukács Sándor, Mádi Szabó Gábor és a sokat ígérő tehetségű főiskolás, Götz Anna igényesen kidolgozott alakítása sem tudta megadni e történetnek a kívánatos emberi, pszichológiai mélységet, újszerűséget, és megalapozni a nem, vagy alig ismert gondolatok, erkölcsi kérdések felismerésének izgalmát. E tévéadaptáción tűnődve, méltán kérdezhetjük meg azt, hogy nem volna-e szükséges és célravezető körültekintőbben mérlegelni a képernyőre szánt irodalmi művek kiválasztását, kiváltképpen a külföldi irodalmakból? Hiszen ma már egyre szembetűnőbb tény, hogy vészesen megfogyatkoztak, sőt egész hetek műsorából olykor-olykor el is tűnnek az új magyar tévéfilmek és -játékok ... 25 ÉVES A PÉCSI BALETT A hatvanas évek elején kezdte meg nagy jelentőségű, új utakat törő alkotótevékenységét Pécsett Eck Imre, a neves balettművész, az eredeti szellemű, kísérletező koreográfus és a nagy igényű együttesvezetős -szervező. Tánosait fiatal, épp akkor végző nemzedékből választotta ki, és egy új stílusú kifejezési mód képviselőivé fejlesztette őket a magyar táncművészetben. A kor kedvezett a kereső, kutató törekvéseknek, és igényelte az új kérdésekre adott válaszokat más területeken is, így érthető, hogy Eck Imre és együttese képes volt olyan erőcentrum létrehozására, melynek energiái szétáradtak a szellemi életben. A kibontakozó művészi teljesítmények, az új tánc-, balettistílusiban fogant művek sorozata hírt, nevet, megbecsülést szerzett nekik nemcsak itthon, hanem külföldön is. E kiváló együttes megalakulásának 25. születésnapján szép és megragadó műsorban emlékezett a kezdetre, a megtett bonyolult s nehéz útra Eck Imre. Hozzákapcsolódott néhány ismert, becsült művész: Bretus Mária, Uhrik Dóra, Tóth Sándor. Láthattunk — nagy örömünkre! — részleteket különböző emlékezetes produkcióikból. (Pókhálóból, Petrovics Salome-jéből, Kodály Szonátá jából, Szokolay Etűd cimbalomra jából.) Szívesen néztünk volna még más műveikből kiemelt jelenetsorokat, annál is inkább, mert e bensőséges megemlékezést szomorúsággal társította az a tény, hogy az együttes nevezetes évforulója egybeesett az első nemzedék búcsúzásával a színpadtól. Ritkán, vagy talán sohasem éreztük ennyire e művészeti ág különleges szépségét és szükségszerű fájdalmát s bánatát. Korán abba kell hagyni, gyakran éppen akkor, amikor a művész mident tud, amire csak képes ... E műsorból kiderült, hogy Eck Imre és együttese nagy lendületet adott a táncművészeteknek is. Petrovics Emil például elmondotta, hogy a modern magyar zene művelői folyamatos ösztönzéseket, „megbízások”-at kaptak Pécsről. Eck Imre fellépése s tevékenysége — nem túlzunk, ha megállapítjuk — a magyar balettművészet új korszakának a kezdetét is jelzi, melyet már a különböző hazai önálló irányzatok kibontakozása jellemez. (Rendezte: Csenterics Ágnes.) „UTAS ÉS HOLDVILÁG” Megrendítően szép, fájdalmas lírával áthatott és szinte a görög sorstragédiák kegyetlen és könyörtelen végzetszerűségét hordozó műsort láttunk Szerb Antalról. A két világháború közti kor kiemelkedő irodalomtudósának életét, művét s tragikus halálát idézte felesége, Szerb Antalné, Kolozsvári Grandpierre Emil, Szedő László, Szilágyi János György és a vasárnap elhunyt festőművész, Bálint Endre. Tevékenységét méltatta Poszler György irodalomtörténész, az író monográfusa. Műveiből jeles színművészeink olvastak fel, illetve adtak elő részleteket. (Gábor Miklós, Huszti Péter, Bálint András és mások.) E hagyományos módszerekkel és eszközökkel készült műsornak talán a legmegrendítőbb részét a nemzedék haláltudatáról, Szerb Antal hazaszeretetéről és a magyar irodalomhoz való kötődéséről tett vallomás alkotta. (Ezért nem fogadta el az amerikai Columbia Egyetem meghívását a harmincas évek végén !) Az író emberi nagyságát mutatta fel Kolozsvári Grandpierre Emil könnyekbe fúló emlékezése, az utolsó levél felolvasása. Szerb Antalt ki akarták szabadítani, de ő inkább a halált választotta, mert nem akarta otthagyni Sárközi Györgyöt és Halász Gábort, b íróbarátait. (Rendezte: Kútvölgyi Katalin.) Illés Lajos A Világ és Nyelv új száma közli az UNESCO legutóbbi közgyűlésének a nemzetközi nyelv jövő évi centenáriumával kapcsolatban hozott jelentős állásfoglalását, és Kádár János üdvözletét a 25 éves Hungara Vivo (Magyar Élet) című eszperantó nyelvű folyóirathoz, illetve a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének az eszperantóról szóló határozatát. A folyóirat érdekes írásaiból kiemelhető: Cserhalmi Imre „A szótértés korszakéért” című publicisztikája; Szenes Imre „Utóhang az Európai Kulturális Fórum sajátos előhangjához” című beszámolója egy sokáig időszerű kezdeményezésről. „Ajándékbal ló és oroszlán” címmel közli Haszpra Ottó kínai tanulmányútáról szóló jegyzeteinek 3. folytatását, és Sugár András „Nyelvelő túra" Japánban című színes, derűs írását. Magyar Katalin „Romlás ellen való ének” címmel hangulatos portrét, rajzol Dinnyés Józsefről, az ismert polbeat énekesről. Tudósít a nyugateurópai parlamenti eszperantó mozgalomról és az angol televízió eszperantó témájú színművéről. Egyéb figyelemre méltó írásait a Bábeli humor és a rejtvényrovat egészíti ki.