Népszava, 1986. május (114. évfolyam, 102–127. sz.)

1986-05-10 / 109. szám

12 Mozaik Szeretettel köszöntjük névnapjukon Ármin nevű olvasóinkat. — Angyalföldi alkotó pe­dagógusok kiállítása nyílik május 12-én 15 órakor az MSZMP XIII. kerületi bizott­ságának székházában. A ki­állítás május 23-ig tekinthe­tő meg. A Nap kél 5 óra 15 perckor, nyugszik 20 óra 07 perckor.­­ Foglalkoztatóházat épít nyugdíjasai számára Debre­cenben egy régi épület átala­kításával a Magyar Gördülő­csapágy Művek. Az alagsor­ban levő műhelyeket már használják, miközben az épület többi részén még dol­goznak a munkások. Az év végére teljesen befejeződik az ötmillió forint értékű fel­újítás. — Hódmezővásárhelyen a közelmúltban újították fel a református ótemplom mellett álló 1744-ben épült paraszt­barokk stílusú egyházi mag­tárat, amelyben most a Sze­ged Tourist Idegenforgalmi Hivatal működik. A XIX. század elejéről való klasszi­cista stílusú hódmezővásár­helyi református ógimnázium felújítása után itt nyílt meg az alföldi galéria, ahol a vá­ros egykori neves művészei­nek az alkotásai kaptak he­lyet. — Négyszázezer varrógép. Az NDK budapesti kereske­delmi képviseletén pénteken ünnepélyesen átadták a ha­zánkba szállított 400 ezredik NDK-gyártmányú háztartási varrógépet. Ezeket a készü­lékeket a Texima Kombinát wittenbergi gyárában készí­tik, s a Ferumion Külkeres­kedelmi Vállalat importálja. Az ünnepélyes átadásnál je­len volt Karl-Heinz Lugen­­heim, az NDK budapesti nagykövete is. Elhunyt Fülep Ferenc Fü­lep Ferenc régész, a törté­nettudományok doktora, a Magyar Nemzeti Múzeum fő­igazgatója életének 67. évé­ben váratlanul elhunyt. Te­metéséről később intézked­nek. Művelődési Minisztérium, Magyar Nemzeti Múzeum Fülep Ferenc 1919. augusz­tus 5-én született. A Debre­ceni Tudományegyetem böl­csészkarán 1946-ban szerzett régészdiplomát. 1947-től 1949-ig a székesfehérvári mú­zeum igazgatója, 1949-től 1951-ig a Magyar Tudomá­nyos Akadémia főelőadója volt. 1951-től haláláig főigaz­gatóként vezette a Magyar Nemzeti Múzeumot, emellett 1953-tól 1956-ig a Népműve­lési Minisztérium múzeumi főosztályának munkáját is irányította. Tudományos munkásságá­nak középpontjában hazánk római kori településeinek kutatása állt. Munkásságát számos ki­tüntetéssel ismerték el, köz­tük a Magyar Népköztársa­sági Érdemérem arany foko­zatával. — Találkozó! A Szegedi Pedagógiai Főiskolán 1951- ben végzett hallgatók 35 éves találkozóját június 7—8-án rendezik meg Szegeden. A jelentkezést dr. Veszprémi László, az I. sz. Gyakorló Is­kola igazgatója címére (6701 Szeged, Április 5. útja 8. sz.) kéri megküldeni. — A csehszlovák hatósá­gok értesítése szerint május 9-től szeptemberig minden péntektől vasárnapig — a tu­ristaforgalom könnyítése ér­dekében — lezárják a teher­­áru-forgalom elől Rajka köz­úti határátkelőhelyet. — Az Operaház igazgató­sága közli, hogy sorozatos megbetegedések miatt el­marad ma este az E-bérlet­­ben meghirdetett Cosi fan tutte előadása. A megváltott jegyeket este 7 óráig az Operaház jegypénztára, azt követően, május 16-ig a szervezési osztály pénztára váltja vissza.­­ A Szépművészeti Mú­zeum igazgatósága közli, hogy a rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a Biblia vi­lága című grafikai kiállítás nyitvatartását június 8-ig meghosszabbítja. — A termálvíz több célú hasznosítását oldotta meg Mosonmagyaróváron a Fle­­xum Kommunális Vállalat. Kútjából óránként 80—85 köbméter, 74 Celsius-fokos víz tör a felszínre, amellyel a téli hónapokban a kertészet üvegházait fűtik. Májustól októberig viszont, amikor az üvegházak a mesterséges me­leget nem igénylik, a geoter­mikus energiát melegvíz­szolgáltatásra használják. Németh Ferenc, a Szo­cialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, aki a pártnak 1923-tól volt tag­ja, 82 éves korában el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 14-én 15 órakor lesz a Pesterzsé­beti temetőben. A MSZMP XX. kerületi bizottsága, a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Ellenállók, An­tifasiszták Szövetsége. Nátrán János, a mun­kásmozgalom régi harco­sa, a Szocialista Hazáért érdemrend kitüntetettje életének 82. évében el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 14-én 16 órakor lesz a zalaeger­szegi Göcseji úti temető­ben.­­ Az MSZMP zala­egerszegi városi pártbi­zottsága, Zalaegerszeg Vá­ros Tanácsa. Reiss Károly, a Szocia­lista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1938 óta volt a párt tagja, 72 éves korában elhunyt. Temeté­se május 13-án, kedden délután 15 órakor lesz a Rákoskeresztúri új közte­metőben. — Az MSZMP VII. kerületi bizottsága, a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgo­zók Szakszervezete. KERESSE FEL CSŐÉRT TELEPÜNKET nem fog csalódni! (BUDAPEST XXII., NAGYTÉTÉNYI ÚT 57.) Csatornaépítéshez kaphatók: betoncsövek, eternitcsövek, kútgyűrűk, aknaszűkítők, elágazók, öntöttvas aknakeretek és fedlapok, víznyelőrácsok. Televízió- és rádióműsor Szombat TELEVÍZIÓ 1. 8.25 Tv-téma 8.30 Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor 8.50 Meséről mesére 9.10 Tízen Túliak Társasága 9.50 A nagy sivatagok VI/5. rész. Tamerlon sivatagja. Ism. 10.35 Reklám 10.40 Nők a pult mögött Csehszlovák tévéfilms. Xll/l. rész. Ism. 11.30 Autó-motorsport 11.50 Nemcsak nőknek! Ism. 12.05 Képújság 14.45 Cimbora 15.35 Képújság 15.40 Reklám 15.45 Utazások a világ legnagyobb kisvasútjain Angol rövidfilms. VI/2. rész: Guayaquitól Quitóig 16.25 Betűreklám 16.30 Főzőcske Tévéfazék 17.00 Híradó 17.15 Házigondozás, ápolás V/5. rész: A beteg mozgása, mozgatása 17.30 Súlyemelő EB 18.00 Reklám 18.05 Minden lében két kanál Angol tévéfilms. A terhes vagyon A milliomoslány elrablói félmillió dolláros váltság­díjat kérnek értékes „zsákmányukért”. A mindenható atya a lánya védelmére kelt Dannyt gyanúsítja a tett elkövetésével, és ez komoly életveszély a lovaglás úriember számára . . . 18.55 Reklám 19.05 Tv-torna 19.10 Esti mese 19.20 Reklám 19.30 Híradó 20.00 Vers­­ mindenkinek Csokonai Vitéz Mihály: Szegény Zsuzsi a táborozáskor Elmondja: Halász Judit 20­05 Zöld sátán Angol film (1981) (14 éven felülieknek!) A smaragd, vagy ahogyan a helybeliek nevezik, a zöld sátán, a szerencséseknek vagyont hoz, a többségnek átok, versengés, halál okozója. Wiley, a New York-i fiatalember is szerencsét próbál Kolumbiában, és fantasztikus ötletekkel igyekszik néhány kőhöz hozzájutni, ott, ahol a földben is smaragd terem . . . 21.50 ..................és most énekelek . . .” Várad! Hédi műsora 22.30 Rendezői utasítások John Howellnak Spanyol tévéfilm A film az ismert argentin írónak, Peter Brook, a híres angol rendező nevére dedikált novellájából készült. 23.25 Híradó 2. 23.35 Himnusz TELEVÍZIÓ 1. 16.40 Képújság 16.45 A tavalyi jobb volt! — avagy szilveszter minden mennyiségben VII/5. rész 17.55 Német nyelv 18.20 MAFILM-magazin 18.30 Az én Japánom Imamura Sohei 19.00 Verdi: Nabucco Opera négy felvonásban 21.10 Gyilkos méhek NSZK ismeretterj. film. Ism. 21.55 Súlyemelő EB 22.25 Képújság 8.00 Vremja 8.40 Ritmikus gim­nasztika 9.10 Dok.-film 9.30 Éb­resztőóra 10.00 A Szovjetuniót szolgálom 11.00 Reggeli posta II. 30 Utazók klubja 12.30 Zene­butik 13.00 Falusi óra 14.00 A Csehszlovák Televízió műsora 15.15 Rajzfilmek 15.45 Találkozá­sok 16.00 Az állatok világában 17.05 Költői antológia 17.30 Já­tékfilm 18.00 Nemzetközi pano­ráma 18.45 Játék 21.00 Vremja 21.45 Szombat este 23.15 Kerék­párverseny 23.35 Hírek 23.45 Já­tékfilm 1.18 Hírek 1.23 Dalok SZLOVÁK tv 1. műsor: 8.30 Az élő víz forrá­sánál 9.00 Úttörők magazinja 10.00 Animációs film 10.10 Vetél­kedő 10.50 Berlioz élete 11.45 Honvédelmi magazin 12.25 Zenés vetélkedő 13.20 Sport áprilisban 13.40 Az aranykapu 14.30 Orion 15.15 Ivanhoe 16.50 Látogatók 18.20 Esti mese 18.30—19.10 Tv­­magazin 19.30 Híradó 20.00 Tör­ténetek az életből 21.25 Házas­párt öttusa 22.25 A saját sza­kállára 23.25 Sporthíradó 23.40 Zenés, szórakoztató műsor 2. műsor: 9.00 Ki énekel ott? 10.25 Francia nyelvtani. 10.55—11.25 Német nyelvtani. 15.30 Beszélge­tés a sportról 16.30 Súlyemelő EB 17.00 Kerékpáros békever­seny 18.30 Találkozás Pavel Hammel énekessel és vendégei­vel 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.00 14 kilövés 21.10 A Híradó szerkesztőségében 22.20 Zenés műsor 22.25 Dok.-film 23.15 Súly­emelő EB JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 8.50 Oktatóm. 10.30 Hírek 15.15 Hét tévénap 15.45 Jugoszlávia folklórja 16.15 Hírek 16.20 Tv-naptár 16.30 Jugoszláv házilabdabajn. 18.00 Dzsúdó EB 18.30 A dosszié 19.15 Rajzfilm 19.30 Tv-napló 20.00 Amerikai éj­szaka 21.45 Tv-napló 22.00 Tu­dósítónktól 2. műsor: 13.45 Sve­­tozar Markovic 15.15 Mítoszok és legendák 15.30 Májusi sereg­szemle 16.30 A fegyverek ereje 18.00 Csapdák 19.00 Népzene 20.00 Zenés műsor 20.30 Dok.­m. 21.15 Hírek 21.25 Sportszombat 21.45 Zenés est KOSSUTH RADIO 8.25 Családi tükör 9.00 Ismét — a javából! 10.49 Rádiókabaré 12.30 Déli zeneparádé 13.20 Népzenei példatár 13.30 Kirakatban a Bácshús 14.10 A hét embere 14.20 Mindennapi irodalmunk 14.50 Liszt: Két legenda 15.11 Új zenei újság 16.00 168 óra 17.30 Daloló, muzsikáló tájak 18.02 Históriás énekek 18.45 A csehek képe a történelemből 19.38 Rácz Aladár 21.05 Kedvenceim 22.15 Európa hangverseny­­termeiből 23.48 Madrigálok 0.15—5.50 Éjfél után PETŐFI RADIO 8.11 Színes népi muzsika R 9.05 „Emlékezz Arzamaszra!” 9.48 Fúvósművekből R 10.00 Szombat délelőtt 12.10 Jó ebédhez szól a nóta R 13.05 Gyermekrádió 14.00 Magunkat ajánljuk 17.05 Könnyűzenei újdonságok 0 17.30 Sport 18.00 Kiváncsiak Klubja 19.05 ,A KFT új nagylemeze R 20.05 Közkívánatra! 0 22.05 Cseh operettekből R 23.15 Dzsesszlemezekből R 0.15 1 5.50 Éjfél után 3. MŰSOR 8.17 Orgonamuzsika 8.48 Schubert-hangverseny 0 10.10 Operaáriák R 10.30 Slágerlista • 11.00 Hangfelvételek felső­fokon R 12.20 Monteverdi: A bájos Angioletta • 12.30 Iskolarádió 13.05 Kívánságműsor­­ szombaton 0 14.05 Lemezbörze helyett • 15.00 Jézus tanítványai 15.56 Francia kórusmuzsika R 16.10 Bach-, Mozart-művek R 17.17 Kritikusok fóruma 17.27 Szimf. hangverseny R 18.59 Verdi: Nabucco R Operaközv. 21.16 A magyar nyelv századai 21.31 Versek 21.36 Reneszánsz muzsika R 21.55 Magyar zeneszerzők­­ 22.41 Oltárok árnyékában SZOVJET TV COMBO de luxe sztereó lemezjátszó, 3250 Ft helyett 2700 Ft. Q-17 kvarclámpa, ultraibolya és infravörös sugárzású, 890 Ft helyett 690 Ft. ETA-117 kétlapos főző és ETA-0-147 kétcsirkés grillsütő kombináció, 3890 Ft helyett 3210 Ft. TG—12 hússzelet és szendvics grillsütő, 410 Ft helyett 360 Ft. MG—1 hússzelet és szendvics grillsütő, 390 Ft helyett 350 Ft. Ep. 940 1. 10 literes elektromos bojler, v 2290 Ft helyett 1840 Ft. Járműalkatrészek és felszerelési cikkek 30-40% árengedménnyel, \^amíg a készlet tart._____________ SZOMBAT, 198­6. MÁJUS 10. NÉPSZAVA Vasárnap TELEVÍZIÓ 1. 8.25 Tv-torna 8.30 Óvodások filmműsora 8.50 Időlabirintus Angol filmsor. A Niclus, Belor ármány­kodása folytán, a francia forradalom korába került át. 9.15 Pinokkió Színházi közv. 10.55 Hírek 11.00 Ki tud többet a Szovjetunióról? 13.15 Képújság 13.20 „Aki dudás akar lenni . . .” Fiatalok népzenei műsora 13.45 A Közönségszolgálat tájékoztatója 13.50 Salakmotor egyéni világ­bajnokság Közv. Miskolcról 14.50 Súlyemelő EB 15.20 Reklám 15.30 Nézzük együtt 15.55 Betűreklám 16.00 Elmebajnokság Egri János műsora 16.40 „Te kérted, én teljesítem . . .” Buzáné Fábri Éva műsora A legelső televíziós szerkesztő, aki eddig már sok ezer néző kérésének tett eleget, most kívánságai teljesítését kéri. 17.55 Hírek 18.00 Delta Tudományos híradó 18.25 Reklám 18.35 Tv-téma 18.40 Esti mese 18.50 Reklám 19.00 A Hét 20.05 Egy férfi, egy eset NSZK bűnügyi tévéfilms. Halálos négyszög A mindkét fél házasság­törő szerelmi viszonyának vége: gyilkosság. Két indíték is lehetséges: féltékenység, vagy az anyagiak. Ennek meg­felelően két gyanúsított is számításba jön, és a bűnösségre a „két férfi” különbözőképpen szavaz. 21.05 Reklám 21.10 A fiatalok kongresszusa előtt Negyven perc Hámori Csabával A KISZ Központi Bizottságának első titkára mondja el nézeteit a magyar ifjúság értékeiről, szerepéről és lehetőségeiről. 21.50 Telesport Súlyemelő EB 22.45 Hírek 22.50 Himnusz TELEVÍZIÓ 2. 17.50 Szép szó Magyar világjárók: Ligeti Lajos 18.30 Képújság 18.35 Szegénylegények Magyar film. FF. 20.05 Riki-tiki-tévi rokonai Angol dok.-film 21.00 Száz híres festmény 21.10 V. nemzetközi karmester­­verseny In memóriám Ferencsik János II. rész 21.50 A Hét Ism. 22.50 Képújság SZLOVÁK TV 1. műsor: 8.30 Gyerekeknek 10.40 Férfi a városházán 11.40 Honvé­delmi magazin 11.55 Hangver­seny 12.25 Autósok, motorosok magazinja 13.30 Kuule Suomi 14.00 Autóverseny 16.00 Zenés ve­télkedő 16.40 Aki az aranyat ke­resi 18.20 Esti mese 18.30—19.10 Koncert 19.30 Híradó 20.10 Az „N” vírus izolációjának kísér­lete 21.05 Juno és Aves 21.50 Sporthíradó 22.05 Forma—1. 2. műsor: 10.30—11.40 Sportvetél­kedő 15.40 Műsorajánlat 16.00 Sportdélután 17.55 Találkozás a határon 18.15 Nyitott stúdió 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.05 Eugene Delacroix 20.30 Tükör 21.00 Híradó 21.20 Halál a Ní­luson JUGOSZLÁV TV 1. műsor: 9.00 Magyar nyelvű faluműsor 10.20 Hírek 10.30 Va­sárnap délelőtt 12.00 Mezőgazda­­sági műsor 13.00 Jó napot, Ju­goszlávia! 14.00 Kis koncert 14.15 Flipper 15.15 Napirend nélküli találkozás 17.15 A Custer-legen­­da 18.55 A VIII. animációs film­fesztivál 19.30 Tv-napló 20.00 Drámasor: 20.55 Tito, egy kor szava és képe 21.50 Sportszemle 22.35 Tv-napló 2. műsor: 15.30 Monte-Carlo: Forma—1. 17.30 Riportm. 18.00 Dzsúdó EB 18.30 Források, Sorsok 19.10 Közleke­dési kör 20.00 Az idő képei 1760 —2060. 20.45 Tegnap, ma, holnap 21.05 A költészet színháza 21.30 Tengerek, emberek, partok 22.05 Pavlakék 23.10 Sztereóvízió SZOVJET TV 8.00 Vremja 8.40 Dok.-film 9.10 Népi dallamok 9.20 Sportlottó 9.30 Játékfilm 10.55 Hírek 14.30 Hírek 14.50 Dok.-filmek 15.25 Gyermekműsor 15.55 Hírek 16.00 Szimf. zene 16.30 Vidám startok 17.15 Rajzfilm 17.25 Dok.-film 18.30 Filmreklám 18.45 Ma a vi­lágban 19.00 Ermitázs 19.30 Hí­rek 19.35 Játékfilm 21.00 Vremja 21.40 Előadóművészet mesterei 22.50 Futballszemle 23.20 Kerék­párverseny 23.40 Ma a világban 23.55 Rajzfilm 00.10 Játékfilm 01.32 „A színház és a kor” KOSSUTH RADIO 9.25 Énekszóval, muzsikával 9.00 Neveletlenek 10.10 Yehudi Menuhin vezényel 11.00 Gondolat—jel 12.15 Nemzetközi magazin 12.45 Faragó Vilmos jegyzete 12.55 Népdalkörök pódiuma 13.20 Mit üzen a Rádió? 14.10 Művészlemezek 15.15 Éjjelek és nappalok 16.05 A Rádió lemezalbuma 17.00 Értékmegőrző 17.30 Komoly­zenei lemezlovas 18.40 Közv. a József Attila Színházból III. Richárd 21.25 Záray Márta és Vámosi János énekel 22.10 Sporthíradó 22.25 Világhírű előadóművészek 23.28 Operaáriák 0.15—4.20 Éjfél után PETŐFI RADIO 8.05 Mesejáték 8.46 Az MRT gyermekkórusa énekel 0 9.05 Filmslágerek 0 9.45 Operett — anno 10.55 Sport 11.10 Vasárnapi koktél 0 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 13.05 Mit hallunk? 13.30 Versek 14.00 Szerpentin 15.05 Táskarádió 16.00 Poptarisznya 0 21.05 Népdalkórusok 0 21.35 Társalgó 23.10 Kellemes pihenést! 0 0.15 1 4.20 Éjfél után 0 3. MŰSOR 8.11 Operarészletek • 9.15 Kamarazene 0 10.01 Új zenei újság • 10.45 Öt kontinens hét napja 11.00 Zenekari muzsika 12.22 René Kollo énekel • 12.55 Kis magyar néprajz 13.15 Barokk muzsika R 13.46 Cseh kórusmuzsika R 14.00 Dzsesszfelvételekből R 15.03 Aranyalbum R 16.03 Versek 16.13 Rádiószínház 17.00 Mahler: A fiú csoda­kürtje R 17.52 Operettrészletek R 18.30 Szerbhorvát nyelvű műsor 19.05 Német nyelvű műsor 19.35 Liszt-hangverseny R 21.40 Operaest R 22.30 Dzsessz R 22.52 Rádiószínház R Budapesti színházak SZOMBAT Erkel Színház: Rigoletto (7), Zeneakadémia: A Budapesti Filharmóniai Társaság Zene­kara (fél 8, Tavaszi ze­nekari estek 2.), Zeneakadémia, Kisterem: Fenyves Loránd he­­gedűestje (fél 8), Pesti Vigadó, Hangversenyterem: Magyarnóta­­est (fél 8), Pesti Vigadó, Kama­raterem: Útvesztő (8), Nemzeti Színház: Advent a Hargitán (7), Várszínház: Csütörtöki hölgyek (7), Vígszínház: Játszd újra, Sam! (8), Pesti Színház: Vak Bé­la király (du. fél 3, 7), Katona József Színház: Három nővér (7), Játékszíni A vén bakancsos és fia, a huszár (de. 11), Arany János Színház: Az ördög három aranyhajszála (de. fél 11), Pa­csuli palota (du. 3), Thália Szín­ház: Magyar kocka (7), Madách Színház: Egy lócsiszár virágva­sárnapja (7), Madách Kamara: Ki van a képen (7), Hofélia (éj­jel fél 11), Reflektor Színpad: A bosszú (8), Józsefvárosi Szín­ház: Róza néni (7), Kisszínpad: Földi királyság (7), Radnóti Mik­lós Színpad: Mesélő kert (de. 11), Valódi Vadnyugat (7), Fővárosi Operettszínház: A gerolsteini nagyhercegnő (7, Rátkay béri, 4.), Mikroszkóp Színpad: Vala­mi változik (fél 8), Vidám Szín­pad: Ki van odafenn? (7), Egye­temi Színpad: Tavaszi ripacsko­­dások három tételben (7), Ál­lami Bábszínház — Jókai tér: A két kicsi pingvin (du. fél 3), — Népköztársaság útja: Fajan­kó kalandjai (de. 11, du. 4), Fővárosi Nagycirkusz: Akiket még nem láttunk (de. 10, du. fél 4, fél 8), Lézerszínház: OMD (6), Lézeretika (fél 8). * A Vígszínház igazgatósága köz­li, hogy a Szkéné Színpadon május 5-én, este 8 órakor el­maradt Bűnhődés című előadás jegyeit május 13-ig a vásárlás helyén visszaváltják. VASÁRNAP Állami operaház: Anyegin (de­­ll, Ifj. béri, II. 5.), Macbeth (7, F. 5.), Erkel Színház: Paraszt­­becsület — Bajazzók (de. 11, Oláh béri. 5.), A sevillai bor­bély (7, Főisk. béri. XII. 5.), Ze­neakadémia: Lantos István zon­­goraestje (fél 8, Liszt: Vándor­évek 2.), Zeneakadémia, Kis­terem : Horváth Anikó és Péteri Judit estje (fél 8, Régi zene . . . 5.), Pesti Vigadó, Hangverseny­­terem: Izsmán Nelly és vendégei (8), Pesti Vigadó, Kamaraterem: Hazudni boldog hitvest (du. 4), Nemzeti Színház: A fizikusok (de. 11, Ifj. béri. VI. 3.), Trójai nők (7), Várszínház: Csíksom­­lyói passió (de. 11), IV. Henrik (7), Vígszínház: A farkas (du. fél 3), Iván, a rettentő (7, Tanay bér­. 4.), Pesti Színház: Kicsen­getés (7, VIII. b. 3.), Tangó (7), Katona József Színház: Galócza (7), Játékszín: Margit kisasszony (7), Arany János Színház: Pa­csuli palota (de. fél 11), az, a nagy varázsló (du. 3), Thália Színház: A szabin nők elrablá­sa (du. 3, 7), Madách Színház: A bolond (du. fél 3, 7), Madách Kamara: Páratlan páros (du. fél 3, 7), Reflektor Színpad: A bosz­­szú (8), Józsefvárosi Színház: Gyalogcsillag (de. fél 11, du. fél 3), Kisszínpad: Földi király­ság (7), Radnóti Miklós Színpad: Mesélő kert (de. 11), Az ibolya — Az árny (7), Fővárosi Operett­­színház: A gerolsteini nagyher­cegnő (du. fél 3), A „Remény" (7), Mikroszkóp Színpad: Vala­mi változik (fél 8), Vidám Szín­pad: Ki van odafenn? (du. fél 3, 7), Egyetemi Színpad: Tom­pa László estje (7), Fővárosi Nagycirkusz: A két kicsi ping­vin (de. fél 10, fél 12), Népköz­­társaság útja: Fajankó kaland­jai (de. 11, du. 4), Fővárosi Nagycirkusz: Akiket még nem láttunk (de. 10, du. fél 4, fél 8).

Next