Népszava, 1986. június (114. évfolyam, 128–152. sz.)
1986-06-25 / 148. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! ■ SZERDA, 1986. JÚNIUS 25. ■ 114. ÉVFOLYAM, 148. SZÁM ■ ÁRA 1,80 FORINT Jelentős változások az OTP szolgáltatás Nyugdíjj-előtakarékossági betét • Drágább lesz a totó- és lottószelvény A takarékbetétek és a hitelek alakulásáról, az OTP új szolgáltatásairól, s számos más, sokakat érintő változásról tartott sajtótájékoztatót kedden a Parlamentben Tisza László, az Országos Takarékpénztár vezérigazgatója. Elmondotta, hogy az év első öt hónapjában 8,8 milliárd forinttal növekedett az OTP- ben elhelyezett betétek állománya, s elérte a 223 milliárd forintot. A hitelállomány 7,5 milliárd forinttal emelkedett, s meghaladja a 205 milliárdot. A hitelek túlnyomó többségét — 93 százalékát — a hosszú lejáratú, elsősorban lakáslétesítésre nyújtott kölcsönök adják. Az új szolgáltatások közül a vezérigazgató elsőnek említette a nyugdíj-előtakarékossági betétet, amelyet július 1-jétől vezetnek be. E betétforma lényege, hogy aki egy tetszés szerinti indulóösszeget — de legalább 10 ezer forintot — elhelyez a betétben, majd pedig tíz éven keresztül minden hónapban legkevesebb háromszáz forintot fizet be, pénze után 9 százalékos kamatot kap, amely kamatos kamat(Folytatás az 5. oldalon) Korszerű, új tárolók várják a termést Nagyobb befogadóképesség — Kisebb a szárítási lehetőségi A gazdaságok és az élelmiszeripari vállalatok az idén úgy láthatnak az aratáshoz, illetve a termés átvételéhez, feldolgozásához, hogy korszerű, új tárolók állnak rendelkezésükre — ezzel a veszteségeket is sikerül majd csökkenteni —, ám a korábbinál kevesebb szárítógépet indíthatnak szükség esetén, ami egy esős időjáráskor gondot okozhat. A MÉM adatai szerint az intenzív gabonatermesztési program során öt év alatt 900 ezer hektáron valósították meg a legkorszerűbb művelési, agrotechnikai eljárásokat, ebből 500 ezer hektár esik a kalászos gabonára. A gépesítés és a raktározás feltételeit is javították, ez utóbbi különösen fontos, mivel a korábbi években nagy gondot okozott a termés elhelyezése. Az 1986. első félévével lezáruló beruházási program részeként mintegy 1,2 millió tonna befogadóképességű gabonatároló épült az országban. Ez azt jelenti, hogy öt év alatt harmadával bővült a raktárkapacitás. A mezőgazdasági nagyüzemek ezúttal a gabonaiparhoz képest kétszer annyi tárolót építettek, de az is igaz, hogy az üzemek sokáig nagy hátrányban voltak a silótér nagysága tekintetében. Azzal, hogy saját raktárakat építettek, lehetővé tették a helyi állatállomány közvetlen takarmányozását. A kapacitás országos fejlesztésével a tárolási veszteségeket évente 80—100 ezer tonnával lehet csökkenteni. A minisztérium felmérése szerint öt év alatt nemhogy nőtt volna, ellenkezőleg: csökkent a gabonaszárító berendezések teljesítménye. A visszaesés nem jelentős, ám mivel a terv immár évek óta a hozamok emelkedésével számol, szükség lenne a szárítókapacitás bővítésére. 1986-ban programot is indítottak, ennek keretében 65 korszerű gépet helyeznek majd üzembe a következő években. A gépekből néhányat az idén üzembe állítanak, ezek azonban nem javítanak lényegesen a helyzeten. A napraforgó rovar- és gombakártevői ellen repülőgépről permetezve védekeznek a Szentesi Árpád Zöldségtermesztő Szövetkezetben Enyedi Zoltán felvétele líidomning. technika, társadalom Előrelépésünk titka lehet szomorkodni vagy élcelődni azon, hogy tizenöt évvel ezelőtt is a műszaki fejlődésben láttuk előbbrejutásunk lehetőségét, s akkor is a közepes színvonalú országok közé soroltuk magunkat. Most is ezt tesszük. De a közepes színvonal megőrzése, az adott körülmények között — minden elégedettségünk ellenére is —, rengeteg erőfeszítést, kimagasló teljesítményt követelt és követel munkástól, mérnöktől, kutatótól egyaránt. Erről nyilatkozik Tétényi Pál akadémikus az OMFB elnöke, lapunk 9. oldalán. A magyar és a török államfő tárgyalásai Budapesten Mezőgazdasági és energiagazdálkodási megállapodásokat írtak alá Losonci Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására kedden hivatalos látogatásra hazánkba érkezett Kenan Evren, a Török Köztársaság elnöke. Az államfő kíséretében van Vahit Halefoglu külügyminiszter, valamint Hüsnn Dogan mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és területi miniszter és Asaf Inhan, Törökország budapesti nagykövete, ők a magyar fővárosban csatlakoztak a küldöttséghez. A magas rangú vendég és kíséretének különgépe délelőtt landolt a Ferihegyi repülőtéren. Kenan Evren elnököt Losonczi Pál, Várkonyi Péter külügyminiszter és (Folytatás a 2. oldalon) Losonczi Pál és Kenan Evren a Kossuth téri ünnepélyes fogadtatáson Batha László felvételei JMÍSZ-kongresszus Havasi Ferenc vezetésével Belgrádba érkezett az MSZMP küldöttsége Havasi Ferenc, a Politikai Bizottság tagja vezetésével kedden a késő délutáni órákban Belgrádba érkezett az MSZMP KB küldöttsége, hogy részt vegyen a JKSZ szerdán kezdődő XIII. kongresszusán. A delegáció tagja Horváth Miklós, az MSZMP Vas megyei első titkára és Györke Sándor nagykövet, aki Belgrádban csatlakozott a küldöttséghez. A delegációt a repülőtéren Hamdija Pozderac, a jugoszláv államelnökség és a JKSZ KB Elnökség tagja, valamint Marko Kolics, a JKSZ KB Elnökség végrehajtó titkára fogadta. Szombaton próbaterhelés A Szabadság híd felújításáról tájékoztatta a sajtó képviselőit Dalmy Tibor, a rekonstrukció kormánybiztosa kedden a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalatnál. Budapest egyik legforgalmasabb hídjának felújítása jó ütemben halad. Az eredeti állapotának megfelelően a Szabadság híd díszeit csütörtökön szerelik fel. Szombaton próbaterhelést végeznek, a reggeli órákban 36, KAMAZ teherautó hajt fel a hídra. A szerkezet feszültségét statikus állapotban mintegy 800 tonna terhelésnél mérik a Budapesti Műszaki Egyetem szakemberei. A próbák sikere esetén szombaton délután átadják a Szabadság hidat a forgalomnak. Teherautók továbbra sem használhatják a hidat. Dalmy Tibor elmondta, hogy már megkezdődtek a Lánchíd felújításának előkészületei. Nyúlásmérő bélyeg, rálehelve Az utolsó ecsetvonasok Teknős Miklós felvételei Új sínen Gáspár Sándor előadása a KISZ székházában A KISZ XI. kongresszusát követő politikai munkáról tartottak egész napos konferenciát kedden a KISZ KB székházában a megyei KISZ bizottságok agitációs és propagandamunkával foglalkozó munkatársainak, valamint a központi és megyei sajtó ifjúságpolitikai újságíróinak. Délelőtt Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke, aktuális politikai kérdésekről adott tájékoztatást, ezt követte Szandtner Ivánnak, a KISZ KB titkárának előadása az ifjúsági szövetség munkájának fő irányairól. Délután Varga-Sabján László, a KISZ KB titkára a tizenévesek körében végzett mozgalmi munka tapasztalatairól számolt be. A konferencia szekcióülésekkel fejezte be munkáját.