Népszava, 1986. július (114. évfolyam, 153–179. sz.)
1986-07-14 / 164. szám
6 — ——,■■■■■ ■ szép szóval .Mai napság felvállalja? Bizony, manapság léptennyomon hallani, hogy felvállalja, ehelyett, hogy elvállalja, s némelyek aggodalmasan vagy felháborodottan tiltakoznak ez ellen az „új nyelvi járvány” ellen. A felvállal divatszóvá válása valóban annyira újkeletű, hogy a Nyelvművelő kézikönyv 1980-ban megjelent első kötete még nem foglalkozott vele. Maga a szó azonban korántsem új, sőt több mint 200 évvel régebbről mutatható ki nyelvünkben, mint az elvállal. A felvállal tükrözi az eredeti jelentést: „felvesz valamit a vállára”, ebből alakult ki az átvitt jelentés: „magára vesz valamely terhet, kötelezettséget”. Ehhez hasonló jelentésváltozást figyelhetünk meg például a felkaros igében: eredetileg „felvesz valamit a karjára”, majd átvitt értelemben „támogatást, segítséget nyújt valakinek, valamely ügynek”. A népnyelv forrásából merítő költőink, íróink is használták a felvállal igét; a címül írt mondattöredék Arany János „A fülemile” című költeményéből való: „De hol is akadna ügyvéd, / Ki a fülemile füttyét / Mai napság felvállalja?” Móricz Zsigmond regényében, „A boldog ember”-ben az elbeszélő tiszaháti parasztember is többször szól róla, hogy felvállalt ilyen vagy amolyan munkát. A nyelvhelyesség védelmezőinek gyakran okoznak gondot az úgynevezett igekötős igék, amelyek az át, be, el, fel, keresztül, ki, le, meg, össze, szét, vissza és hasonló szók valamelyikével alakultak. Egy időben „az igekötők elszabadulásáról”, „igekötőjárványról” is beszéltek, miivel egy csomó új, addig nem hallott igekötős ige jelent meg a mindennapi nyelvhasználatban: bebiztosít, beütemez, kiértékel, kiértesít, leápol, leszerződik és mások. Ezeket sokan vadhajtásoknak, káros és kóros nyelvi jelenségeknek minősítették, mégis elterjedtek és meggyökeresedtek. Az igekötők eredetileg a mozgás, helyváltoztatás irányát fejezik ki, de aki bemegy, kimegy, felmegy vagy lemegy valahova, az rendszerint célhoz ér, cselekvése befejeződik: így alakul ki az igekötőnek az a szerepe, hogy a cselekvés eredményességét, befejezettségét érzékelteti. Leggyakoribb igekötőnk, a meg már régen el is vesztette eredeti irányjelölő jelentését — csak a nyelvtörténeti kutatás derítette ki, hogy a mögé határozószóból alakult, ugyanúgy, mint a fej a föléből, a be a beléből , és leggyakrabban arra szolgál, hogy a cselekvés célhoz érését fejezzük ki vele: aki levelet ír, leckét tanul, az folyamatos cselekvést végez: aki megírja a levelet, megtanulja a leckét, az eredményesen befejezi cselekvését. A befejezettségen kívül még számos más jelentésárnyalatot is kifejezhetnek az igekötők, például a cselekvés elkezdődését: aki meglát valamit, az látni kezdi, aki elhallgat, az hallgatni kezd; a cselekvés tartósságát, ismétlődését: elnézi a járókelőket, vagy éppenséggel teljesen megváltoztatja az ige jelentését: meglep egészen mást jelent, mint lep, kirándul mást, mint rándul. Az igekötős igék alkalmasak hosszabb kifejezés jelentésének sűrítésére: amikor Petőfi versében a „faluvégi kurta kocsmá”-ban mulatozó legény így kurjant: „Eltáncolom a pénzemet, / Kitáncolom a lelkemet!”, voltaképpen azt mondja: „addig táncolok, míg pénzem el nem fogy, míg lelkemet ki nem lehelem”. Maga az igekötő is eltávolodhat eredeti jelentésétől: az agyon eredetileg azt jelentette, hogy a cselekvés az agyat, a fejet éri, például agyonlő, agyonüt; ebből előbb a halál okozásának jelentésmozzanata szorította ki a fej képzetét (hiszen a halálos lövés, ütés nem feltétlenül a fejet találja), majd kifejlődött egy olyan, enyhébb jelentés, amelyben már csak a cselekvés, történés kellemetlenül nagy foka fejeződik ki, például agyonhajszol, agyonázik. Az élő nyelv napról napra létrehoz új igekötős igéket. „Sikerült nagyjából átismerni a gyárat.” „Úgy betámogattak a tanterembe, ahol a vizsga folyt.” „A Tiszántúl összes vizeit összekóvályogtuk.” „Az összes mennyezetet végigvakoltam’ „Sokan segítenek abban a reményben, hogy majd viszszasegítenek nekik.” Ezeket nem kell kifogásolni: érthetők, tömörek, keletkezési módjuk világos. Még az ilyen egyszeri, alkalmi szósűrítés is elfogadható: „Ekkor korcsolyáztam el a történelemdíjamat”, azaz „tanulás helyett korcsolyáztam, ezért elvesztettem a lehetőséget a tantárgy legjobbjának kitűzött díj megnyerésére”. Amikor egy fűtési üzemzavar elhárítását az illetékes szakember így jelentette be a tévében: „a kazánok beüzemeltek”, első hallásra megütődtem, de azután megértettem: a kazánokat befűtötték, és azok üzemelni kezdtek. (Van, aki ebben a gyakran fölösleges fontoskodással használt üzemel igét kifogásolná, de itt ez is helyénvaló: a távfűtő központ bizony üzem a javából.) Olyankor fölösleges az új igekötős ige, ha nem fejez ki mást, többet, mint igekötő nélkül vagy a régtől megszokott igekötővel, például behitelesít, ami ugyanaz, mint hitelesít, bevizsgál, ami annyi, mint megvizsgál, leszakosít, ami nem más, mint szakosít vagy „lemerül az akkumulátor” ahelyett, hogy kimerül. Ezért szükségtelen a felvállal ige felújítása a szokottabb elvállal helyett, bár helytelennek — mint láttuk — nem mondható. Soltész Katalin Bemutató a Körszínházban Casanova sem úszta meg... Nem úszta meg hát a hírhedett kalandor, Giacomo Casanova sem. Őt is utolérte Kazimir Károly. A velencei állovagnak hosszú és igencsak változatos élete során, 1725 és 1798 között, sok mindent és sok mindenkit sikerült elkerülnie, kijátszania, átejtenie. Holtában azonban már tehetetlen. Nem akadályozhatja meg, hogy terjedelmes Emlékirataiból ne készítsen színpadi játéknak nevezett szövegkivonatot Pelle János, ezt ne álcázza színielőadásnak Kazimir Károly, s ne vigye közönség elé a budapesti Városligetben, a hajdan szebb napokat látott, Körszínház nevű intézményben. Hogy ez idén miért éppen Casanova? Mert ő még nem volt. A produkció erősebb indokokat nem sorakoztat a választás mellett, mint ahogyan a korábbi szcenírozott ismeretterjesztő előadásoknál sem igen találhattunk más indokot a miért éppen ezt, és a miért éppen most kérdéseire. Az az idő már elmúlt a Körszínházban, amikor ennél többről volt szó, ennél magasabb volt a mérce, s rangosabb a létrejött teljesítmény. Tehát: ezúttal Casanova, a már elég régóta elsősorban nőügyeiről elhírhedett életművész. A nagy természetű férfiú, aki sosem habozott, ha meghódíthatott valamely nőszemélyt, tizenhárom és hetven év között, és sosem állt ellen, ha őt meg akarták hódítani. De aki mégsem csak szoknyapecér és lepedőbajnok volt, hanem a XVIII. századi Velence tipikus figurája, sőt, a korszak Európájának is jellegzetes alakja. Főleg annyiban, hogy egy korban, amely mindennél fontosabbnak tartotta a jó, szép, gazdag, örömökkel és gyönyörökkel teli életet, ő aztán, a tőle (és másoktól) telhető legalaposabban kiélvezte az életnek ezeket a lehetőségeit és ajándékait. És nem is nagyon akart mást. Gátlástalanul és önző módon élte a neki kellemes életet, amíg és amikor tudta, s tökéletes elégedettséggel. Az élete volt az alkotása. Kalandor volt — de abban a korban se szeri, se száma a kalandoroknak, ő mindenesetre tehetségesebben művelte ezt a műfajt, mint sok más kor- és sorstársa. Ha valamiért érdekes ma a számunkra, akkor ezért a tehetségéért, s azért, amit e kalandorság megmutat a korból, annak szokásaiból, erkölcseiből, emberi kapcsolataiból. Casanovában a korfestő kortárs az érdekes, nem a szoknyapecérség. Ebből a színes egyéniségű, egykorszak jóformán minden jellegzetes vonását magába sűrítő Casanovából azonban a Körszínházban gyakorlatilag semmit sem látunk. Csak egy sor nőügyéről értesülünk. (Nem is mindig ízléses kiadásban, s főleg nem azzal a kétségbevonhatatlan erotikus sugárzással, ami ezekben a kalandokban megvolt — pedig hát most számos zsenge, pucér lány futkos a színen, de istenbizony annyi erotikát sem gerjesztenek a nagytermészetű lovagban, mint egy kopott seprűnyél.) A dramatizálás (amely gyakorlatilag megelégszik azzal, hogy az Emlékiratok néhány sztorijából kiírja a párbeszédeket, valamint, hogy egyes szentenciákat párbeszédesítsen) sem karaktert (karaktereket), sem egybefüggő sztorit, sem drámai feszültségeket nem képes teremteni. Statikus, antidramatikus és hosszadalmasanunalmas az az anyag, ami itt az Emlékiratokból elénk kerül. Ezenkívül (azt is mondhatnám: a Körszínházban sajnos már régóta megszokott módon) az egész produkció ijesztően eklektikus. Ha csak a zenékre gondolok: van itt a Klasszikusok popritmusban stílusú Mozart, van eredeti (?) popzene, előkerül a Marseillaise, s ami a leggyönyörűbb: az egyébként is elviselhetetlenül színfalhasogató, agyondrámázott, szenvelgő fináléban hallhatjuk Edith Piaftól talán legismertebb sanzonját, a Nem bánok semmit sem-et. Erre az eklektika már nem is a megfelelő kifejezés. De ugyanez a zavarosság mutatkozik a színészi stílusban, a szövegmondásban vagy a mozgásokban is (amint azt már szintén meg kellett szoknunk a Körszínházban). Szokatlan viszont a megkettőzött Casanova-figura. Ha valamire, akkor erre aztán semmi szükség. Igaz, hogy a derék kalandor elég színes egyéniség volt, de ha Szophoklész beérte egy Oidiposszal, Shakespeare egy Hamlettel (noha azok is elég bonyolult karakterű hősök), talán Casanovából is elég lenne egy. Főleg, hogy ez a meglehetősen primitív jó ember—rossz ember kettősség még össze is keveredik, mert Casanova két énje folyton átjár egymásba. Casanova a vérzivatarban — mondhatnánk Örkény drámájára gondolva. Csakhogy Örkény négy Pistijének alapvető dramaturgiai funkciója van. Ez a dupla Casanova meg csak egy külsődleges és fölösleges ötlet. Casanova már nem tiltakozhat. Mi még igen — de minek? Takács Isván HÉTFŐ, 1986. JÚLIUS 14. NÉPSZAVA Érdekességek a hét kulturális műsorából Beütött a rossz idő, bár ki tudja, néhány óra múlva nem fordul-e meg az időjárás, nem lesz-e hőség vagy éppen ellenkezőleg, nem didergünk-e július közepén. Mindenesetre biztosan többen ülnek majd a rádió- és tévékészülékek előtt, a mozik padsoraiban és többen látogatják a kiállításokat is, mint a tartós, nagy kánikula idején. Szabadság, szerelem Nézzük tehát először, mit kínál a televízió. Hétfő este hét órakor kezdődik a kettes csatornán a Natura szerkesztőség filmje Körösi Csoma Sándor nyomában. Szerdán délelőtt és délután is érdemes bekapcsolni a készüléket: tíz órakor Ránki György operájának tévéváltozatát adják (Pomádé király új ruhája), este fél tízkor pedig Erdőss Pál filmjét (készült: 1982-ben) vetítik. Címe: Adj király, katonát! Három lányról szól, három tizenhat éves lányról, akik távoli falujukból Budapestre, pontosabban a Lőrinci Fonóba jönnek dolgozni. És persze, boldogulni a nagyvárosban: a füstös presszók, a munkásszállás világába, ahol a kulturális életet a fiúk szellemeskedései és a külvárosi moziműsor jelentik. A szociográfiai ihletettségű film a mai valóság egyik központi problémájáról szól. Csütörtök este más korba visz minket a tévé: Kovács András rendezői sorozatában a Bekötött szemmel című filmet vetítik. 1943: Donkanyar, nemzeti tragédia és vallási elvakultság és egy fiatalember (Kozák András alakítja), aki megpróbál „együgyűen” élni, azaz életét egy tiszta ügynek szenteli. S .végül, vasárnap Szabadság és szerelem címmel vetítenek egy filmet — a kompozíció azonban nem az idézetben megszólított magyar forradalmár költőt, hanem egy francia forradalmár költőt, Victor Hugót állítja elénk. A fővárostól távolabb nyaralók (élők) számára néhány ajánlat. Debrecenben, a Kölcsey Kisgalériában Horváth Ágota fazekasművész alkotásaiból nyílik július tizenhetedikén kiállítás. Szintén Debrecenben, a Szabadtéri Színpadon szerda este brazil táncegyüttes lép fel. Szombaton este a Kölcsey Parkban Mi élni akartunk címmel Bitsey Zsolt és a balmazújvárosi irodalmi színpad műsorára kerül sor. A Medgyessy-teremben pedig július tizenkilencedikéig még megtekinthető három iparművész kiállítása. Forster Jakab kisbútortervező iparművész, Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművész és Takács Judit textiltervező iparművész a lakberendező fiataloknak, a lakásukat felújítani kívánó családoknak (is) ajánlják a modern és ízléses vonalú alkotásaikat — közvetlen környezetkultúránknak valóban szüksége van a harmonikus, szép és mégis korszerű tárgyakra. Komoly zene Július tizenötödikén Bonyhádon lép fel Markos György és Nádas György, este hat és nyolc órakor. Siófokon tajtékzik az Interpop-fesztivál (elődöntők: tizenötödikén, tizenhetedikén, döntő: tizenkilencedikén), Sárospatakon, a művelődési házban — már magát az épületet érdemes megnézni, az egyik legjobb mai magyar építész, a kiváló Makovecz Imre műve — Medveczky Jenő-emlékkiállítást láthatnak. Tokajban Bene Géza festő- és grafikusművész képeivel ismerkedhetnek meg. Egerben, az Agriai Játékok sorozatában kedden és szerdán a Szentivánéji álmot adják elő, Csizmadia Tibor rendezésében. Tapolcán (Borsod megye) a Belvárosi Szabadtéri Színpadon, ismertebb nevén: a Minorita-udvarban hétfőn este Rossini vígoperáját, a Sevillai borbélyt hallgathatják meg. S ha már a komolyzenénél tartunk: a Budapest Kongresszusi Központban július tizennegyedikén este Kodály: Galántai táncok és Liszt: Esz-dúr zongoraverseny című művét hallgathatják a Magyar Állami Hangversenyzenekar előadásában. A Tomkins énekegyüttes hangversenyét (Zenélő udvar, július tizenötödike, este nyolc óra) elsősorban azoknak ajánljuk, akik kedvelik Schubert, Schumann és Brahms műveit. A Mátyástemplomban, július tizennyolcadikén, pénteken este Jozef Serafin (Lengyelország) hangversenyére kerül sor. A kitűnő orgonista Buxtehude-, Bach-, Martin- és Liszt-műveket játszik. A Néprajzi Múzeumban (vagyis: a Kúria épületében) is hangversenyre kerül sor: az amerikai Alto Chamber Orchestra lép fel szombaton délután négy órakor. S végül még egy zenei esemény: a Petőfi Csarnokban pénteken este Balkán táncházat tartanak a Falkafolk együttes közreműködésével. A megunhatatlan Edith S végezetül még egy filmet ajánlunk: Edith és Marcel címmel vetítik az Edith Piaf életét feldolgozó francia filmet. A történet középpontjában a sanzonkirálynő és bokszbajnok tragikus szerelme áll — ha Önök nem is sírósak, a biztonság kedvéért vigyenek magukkal papírzsebkendőt, hátha szomszédjuknak szüksége lesz rá. Jó szórakozást. Sz. Sz. A Szentivánéji álom Egerben Szombaton este a szolnoki Szigligeti Színház bemutatójával kezdetét vette az Agria Játékok eseménysorozata. Egerben Shakespeare: Szentivánéji álom című darabját Csizmadia Tibor rendezte Pécsi Ildikó vendégjátékával Kiss Árpád felvételei Bányászzenekar sikere Franciaországban A Tatabányai Koncert fúvószenekar június 22—július 1. között franciaországi vendégszereplésen vett részt. A meghívás a Lens-ban megrendezett nemzetközi fúvószenekari fesztiválra szólt. A normandiai kisvárosba először hívtak magyar együttest, így a bányászmuzsikusok külön örömmel tettek eleget a feladatnak. Útközben nagyobb bányászvárosokban, La Ricamarie-ban és Salomine-ban adtak jól sikerült hangversenyeket az együttes karmesterének, Farkas Tamásnak a vezényletével. A többségében magyar művekből összeállított koncertprogramot a nagyszámú közönség óriási tetszéssel fogadta. Lens városa két napra adott otthont a hallgatóság soraiban igen kedvelt műfajnak, a fúvószenének. A résztvevők között egy francia zenekaron kívül egy-egy angol, svéd, holland, magyar és lengyel együttes szerepelt. A város minden pontján szinte „egymás szavába vágva” szólt a fúvószene. A zenekarok puszta megjelenése nem mindennapi látványt nyújtott. Az egyenruhák gazdag színekben pompáztak, mintha még e tekintetben is versenyre akarnának kelni egymással. A fesztivál második napja igazi karneváli hangulat jegyében telt. Újabb vendégek érkeztek az NSZK-ból, Belgiumból, Svájcból és Olaszországból. Mintegy 19 együttes stadionbeli felvonulása, s az ezt követő nagyszabású tűzijáték zárta a programokban bővelkedő fesztivált. A sikeresen szereplő bányászok zenekara méltó képviselője volt hazánk színeinek, s fúvószenei életünknek. Ménes Aranka