Népszava, 1986. július (114. évfolyam, 153–179. sz.)
1986-07-01 / 153. szám
NÉPSZAVA 1986. JÚLIUS 1., KEDD Mihail Gorbacsov beszéde (Folytatás az 1. oldalról) remteni. „Természetesen nem a Nyugattal való gazdasági kapcsolatok megszakításáról van szó, hanem arról, hogy ezeket a kapcsolatokat észszerűen kell kihasználni, s el kell kerülni a túlzásokat, nem lehet megengedni a függőséget” — mondta Mihail Gorbacsov. „Feltétlen elsőbbséget kell biztosítanunk a baráti országokkal meglevő kooperációs kapcsolatoknak, a szocialista gazdasági integráció felgyorsításának. Ezen a téren a legnagyobb jelentőségű atudományos-műszaki haladás kérdéseire kidolgozott komplex KGST-program végrehajtása lesz” — hangsúlyozta az SZKP KB főtitkára. Külpolitikai kérdésekre áttérve az SZKP KB főtitkára emlékeztetett rá, hogy a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének júniusi ülésén a résztvevők közösen elemezték a nemzetközi helyzetet, s megállapodtak a közös cselekvés irányaiban. „A leszerelés ügye azonban egy centit sem jutott előre az amerikai kormányzat nyíltan obstrukciós magatartása miatt. S ami még ennél is rosszabb, Washington meg akarja semmisíteni a fegyverkezési hajszát még visszafogó utolsó fékeket — a SALT—2 szerződést és más, szovjet—amerikai megállapodásokat” — mutatott rá Gorbacsov. Ez az álláspont — állapította meg a szónok — ellentétes a világközösség alapvető érdekeivel, s nincs összhangban a múlt évben Genfben elért megállapodások szellemével. Az amerikaiak bőségesen tesznek fennkölt nyilatkozatokat arról, hogy békére és leszerelésre törekszenek, de ezekkel ellentétesen cselekszenek. Ezt az állítólagos szovjet szerződésszegésekkel igyekeznek igazolni. Arról is beszélnek, hogy megváltozhat álláspontjuk, amennyiben a Szovjetunió „jól fog viselkedni”. A kioktató szerepében tetszelgő amerikai magatartást akár humorral is lehetne szemlélni, csakhogy itt nem kevesebbről van szó, mint az emberiség túléléséről, s a Szovjetunió úgy véli, hogy minden politikusnak a legkomolyabban kell közelítenie ehhez a kérdéshez. „Ez természetesen nem csupán Washingtonra vonatkozik. Csak sajnálattal lehet szólni arról, hogy más NATO-tagállamok kormányai — köztük olyanok is, amelyek szavakban igyekeznek elhatárolódni az amerikai politika szélsőségeitől — végső soron engednek az óceánon túlról rájuk nehezedő nyomásnak, s vállalják a fegyverkezési hajsza fokozódásáért rájuk jutó felelősséget.” Januárban a Szovjetunió közzétette nagyszabású programját a nukleáris fegyvereknek az évezred végéig történő felszámolásáról, az SZKP XXVII. kongresszusán pedig elhangzott az átfogó nemzetközi biztonsági rendszer kialakítására vonatkozó elképzelés. „Ezeket olyan konkrét javaslatok követték, amelyek megkönnyítették annak lehetőségét, hogy megállapodás szülessen a közepes hatótávolságú rakéták eltávolításáról Európából. Nem maradt figyelmen kívül annak lehetősége sem, hogy külön megállapodás megkötésére kerülhessen sor a nyugat-európai nukleáris hatalmakkal — Franciaországgal és Nagy- Britanniával”. A vegyi fegyverek felszámolására tett indítványt, és a nukleáris robbantások minden fajtájára augusztus 6-áig meghoszszabbított egyoldalú szovjet moratóriumot követte a VSZ tagállamainak részletes javaslata az európai haderők és hagyományos fegyverzet csökkentésére. Úgy tűnik, hogy „ellopják és az óceánon túlra viszik egyes nyugat-európai országok önálló politikáját, s a biztonság védelme ürügyén alku tárgyává teszik a 700 milliós európai kontinens népeinek nemzeti érdekeit és sorsát”. Ezzel összefüggésben a főtitkár határozottan leszögezte: a Szovjetunió nem kíván éket verni az Egyesült Államok és NATO- szövetségesei közé, s szovjet részről a kontinens politikai és katonai realitásaiból indulnak ki. Annak idején — idézte fel a hetvenes éveket Gorbacsov — a szocialista országok kedvezően fogadták az Egyesült Államok részvételét az összeurópai folyamatban. Akkor arról volt szó, hogy a folyamatban részt vevő minden egyes állam milyen módon járulhat hozzá az európai biztonság megszilárdításához, az együttműködés bővítéséhez. Jelenleg úgy látszik, hogy az Egyesült Államok pontosan ellentétes célokat követ — a fegyverkezési hajsza fokozására és a konfrontáció szítására törekszik. A Szovjetunió és a többi szocialista ország természetesen levonja következtetéseit Washington kihívó katonai akcióiból. „A leghatározottabban vissza fogjuk verni az Egyesült Államok kalandor, romboló akcióit. Nem szabad megengedni, hogy az amerikai imperializmus önkénye határozza meg a világ sorsát” — hangsúlyozta Mihail Gorbacsov, s hozzáfűzte: a Szovjetunió a jövőben is felelősségteljes politikát folytat, s türelmesen fogja alakítani a szovjet—amerikai kapcsolatok megjavításához szükséges alapokat. A továbbiakban a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára szólt a csernobili atomerőműben bekövetkezett szerencsétlenségről, amely újólag felhívta a figyelmet arra, milyen hatalmas erő rejtőzik az atomenergiában. Gorbacsov egyúttal megköszönte azt a szolidaritást, amit a lengyel nép tanúsított a Szovjetuniót ért baj idején. Beszéde további részében Mihail Gorbacsov rámutatott arra, hogy ameddig létezik az imperialista agreszszió veszélye, addig a szocialista országok kénytelenek gondoskodni biztonságukról. Ezt a célt szolgálja a Varsói Szerződés Szervezete, amelynek keretében a szovjet katonák fegyverbarátaikkal együtt őrzik a békét, egyebek között egész sor szövetséges ország területén. A szocialista országok senkinek sem engedik meg, hogy idegen uralmi érdekek szférájának tekintsék őket. Ugyanakkor azt mondják a Nyugatnak: vegye komolyan a közepes hatótávolságú rakétáik felszámolására vonatkozó javaslatot és a hagyományos fegyverzetek csökkentésére tett indítványt. Ebben az esetben lehetővé válik, hogy jelentősen csökkenjen a feszültség Európában. A szovjet csapatok nem örök időkre állomásoznak más országok területén, a horgonyt azonban mindenkinek, és egyszerre kell felszednie. Újabb témára áttérve az SZKP KB főtitkára kijelentette: nem szabad belenyugodni abba, hogy hatalmas pénzösszegeket fordítanak fegyverkezésre, miközben emberek százmilliói éheznek, s naponta milliók halnak éhen. Ez mindenekelőtt a fejlődő világ államait sújtja, de a szegénység nem kerülte el az imperialista államokat sem, beleértve az Egyesült Államokat. Az az ország, amelyik évente 300 milliárd dollárnál többet költ fegyverekre, nem tudja, vagy — ami még rosszabb — nem akarja saját országában megszüntetni az elégtelen táplálkozást, nem akarja felszámolni az írástudatlanságot, nem kíván tetőt biztosítani azok feje fölé, akik nem rendelkeznek lakással. A legélesebb problémának nevezte a szovjet vezető a gazdaságilag fejlett és fejletlen államok közötti, növekvő távolságot. Az imperialista országok magatartását itt sem lehet másként jellemezni, mint nemzetközi méretű uzsorás módszert, vagy egyszerűen rablást. Az imperializmus a pénzügyi és technológiai függőség mind szorosabb hálójába fonja országok tucatjait, s eközben nem riad vissza a régi módszerektől, az erő alkalmazásától sem. „A mi álláspontunk ezzel kapcsolatosan ismert. Minden nép joga, hogy maga határozza meg sorsát. Enélkül nem lehetséges normális nemzetközi kapcsolatok kialakítása sem. A múlthoz hasonlóan a jövőben is törekedni fogunk a nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatok átalakítására ésszerű, igazságos alapokon, s társadalmi orientációjától függetlenül támogatni fogunk minden antiimperialista mozgalmat és szervezetet”. Washington kihito akciói A Szvjetunió az eredményes párbesznti hír« A Szovjetunió a párbeszéd híve. Ennek a párbeszédnek azonban olyannak kell lennie, amelyben mindkét fél reális eredmények elérésére törekszik. Nem szabad megengedni, hogy a tárgyalások a fegyverkezési hajsza álcázását szolgálják. A Szovjetunió nem működik együtt az Egyesült Államokkal abban, hogy ilyen módon félrevezessék a világot. „A békét csak valamennyi ország és nép közös erőfeszítéseinek eredményeként lehet megóvni. Arra van szükség, hogy Nyugaton mindenki megértse: nukleáris töltettel felszerelt rakéta indítása lényegében nem csupán gyilkosság, hanem öngyilkos akció is egyidejűleg”. Wibignieu? J Messner a legfontosabb társadalmi és gazdaságpolitikai célkitűzésekről Mihail Gorbacsov beszéde után a tanácskozás soros elnöke mondott köszönetet a kongresszushoz intézett meleg szavakért és a küldöttek nevében sok sikert kívánt a szovjet népnek az SZKP XXVII. kongresszusán kitűzött célok megvalósításához. Ezt követően folytatódott a Központi Bizottság beszámolójának megvitatása. Zbigniew Messner kormányfő, a LEMP KB PB tagja részletesen ismertette a jelenlegi tervidőszak és a kilencvenes évek legfontosabb társadalmi és gazdaságpolitikai célkitűzéseit. „A kormány — mondotta — a kedvező irányzatok kiszélesítésére és megerősítésére törekszik, de ehhez mély és minőségileg új, tartós változásokra van szükség. Csak így érhető el, hogy a gazdaság valóban intenzív fejlődési pályára álljon.” Az ötéves terv részleteiről szólva elmondta, hogy a nemzeti jövedelem 16—19 százalékos növekedésével számolnak. Ez a rendkívül megnövekedett beruházási igény teljes kielégítésére nem elég, de lehetővé teszi, hogy az előző öt évhez képest a fejlesztésekre fordítható összegek mintegy 17 százalékkal nőjenek. Az ipari beruházásokra szánt több mint 3 billió zloty közel egyharmadát fordítják majd az energia- és anyagtakarékossági programokra. Jelentősen — a korábbi tervidőszakénál másfélszer — többet költenek az élelmiszeripar fejlesztésére. Az ország külgazdasági kapcsolatairól szólva Messner leszögezte, hogy a meghatározó a jövőben is a szocialista országokkal, mindenekelőtt a Szovjetunióval meglevő együttműködés fenntartása és elmélyítése lesz. (MTI) Robot Az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézetében olyan berendezés kifejlesztésén dolgoznak, amelynek segítségével az ipari robotok képesek alak és méret szerint osztályozni különféle tárgyakat MTI Fotó Fél hatkor ébresztő, reggeli, aztán indul a busz a munkahelyekre, a földrengés súlytotta Berhidára és Balatonkenesére. Hétkor veszik kezükbe a kőműveskanalat, az ácsszekercét, a fűrészt a 15 éves fiúk, és keményen dolgoznak délután két óráig. Akkor újra buszra ülnek, visszamennek zuhanyozni a táborba, Inotára. Házakat építenek, sátrakban laknak, az ő kéthetes Veszprém megyei tartózkodásukra igazán ráillik: építőtáborozás. Ajkáról, Balassagyarmatról, Békéscsabáról, Pápáról és Tatabányáról összesen 50 szakmunkástanuló érkezett az első turnussal Inotára. Az ötlet a KISZ Központi Bizottságától származik: 150 ács-, illetve kőművesszakmunkás-tanuló töltsön el az öthetes kötelező nyári szakmai gyakorlatból két-két hetet Berhidán, illetve Balatonkenesén, a tavaly augusztus 15-i földrengés által legjobban károsított településeken. A szervezést is a KISZ KB vállalta, a költségeket a Veszprém Megyei Tanács állja. — Nagyon jól dolgoznak a gyerekek, le a kalappal előttük — mondja Visi Mária, a berhidai tanács vb-titkára. — Egy házat már fölépítettek, egyre megcsinálták a tetőt, most a következőkhöz készülődnek, alapoznak, zsaluznak a Vasút utcában. A helyszínen nyüzsgő munka képe fogad. Ásnak, talicskáznak, betont kevernek és hordanak, fűrészelnek, szögelnek a gyerekek, felnőtt gyerekek Gyerekek? Tizenöt évesek, még nem borotválkoznak, a bajusz is csak egyik-másikon pelyhedzik — a magázásra nem áll rá a szám. De, látva a házat, amit minden felnőtt segítség nélkül fölépítettek, látva ügyességüket és erejüket — a tegezésre se nagyon. Ha arcukat nézem — gyerekek. Ha kezük munkáját — felnőtt, komoly emberek. Végül mégiscsak a tegezésnél maradok, rájuk bízva, visszategeznek-e. Nem merik. Amilyen határozottak, tudatosak a munkában, olyan félszegek, szerények a beszélgetésben. — Jó itt lenni? — Hát, dolgozni kell. — Átérzitek ennek a munkának a fontosságát? — Tudjuk, hogy akiknek építjük, rászorulnak erre. Bizony. A helyreállítást irányító megyei operatív bizottság csak ott veti be a társadalmi munkásokat, ahol más megoldás nincs. Gondosan mérlegeli, kik azok, akik szociális helyzetük miatt segítség nélkül nem boldogulnának. Elsősorban az idősekről és a nagycsaládosokról van szó. Szőke Rudolfék a Dózsa György út 20. alatti, új, még mészszagú házukban őszinte hálával gondolnak a fiúkra, akik beleadták apaitanyait, s táborozásuk első hetében fölhúzták a falakat és rátették a tetőt. A fiúkat is jó érzéssel tölti, hogy segítettek. Nemcsak ők mondják, a szakoktatók, s a helyi felnőttek is megerősítik: munka közben — most és itt — nincs lógás, nincs gyerekes csíny. — Valami problémátok van-e? —kérdezem a kőművestanulőktől. — Kevés a kaja, főleg a reggeli és a tízórai — mondják. — Finom, de kevés. — Talán nem is kellene több, ha másképp osztanák el — szól közbe Obrecsány Bertalan, a balassagyarmati ácsok szakoktatója. — Reggelire és tízóraira kell a kalória, nem vacsorára. Ezt az is indokolja, hogy háromkor ebédelnek, s hatkor márvacsoráznak, tehát akkor úgysem tudnak sokat enni. Két órakor érkezünk Balatonkenesére. Nagy István, a tanács főelőadója szintén csupa jót mond a kis kőművesekre, ácsokra, akik nagy tettekre képesek, és hajlandók. Nála csak a Kossuth utcai fiatal házaspár, Rokkon Tamás és felesége dicséri lelkesebben a srácokat: — Tényleg mindent megcsinálnak: úgy vigyáznak a téglára, hogy el ne törjön, mintha a sajátjuk lenne — mondja a fiatalasszony, aki foglalkozására nézve ápolónő, de most a két gyerek mellett gyesen van. s fürdés nélkül — Vagy a tegnapi példa — folytatja a férj, aki egy vállalatnál asztalos. — Nem hozták meg a betongerendát két óráig. Tanakodtunk az asszonnyal, most mi lesz, ketten nem bírjuk el. Erre a Kiss Sanyi meg a Szűcs Attila felajánlották, hogy ittmaradnak munkaidő után. Segítették helyükre emelni a gerendákat, utána vittük el őket kocsival a táborba, Inotára. Szóval, nagyon rendesek. — Éppen ezért többet érdemelnének — szól közbe félhangosan az asszony. — Nem értjük, hogy miért nem itt, Balatonkenesén van a tábor. Itt dolgoznak egész nap, de a Balatont nem is látják, munkaidő után rögtön viszik őket Inotára. — Már azt találták ki, hogy dolgoznak szombat-vasárnap is, délelőtt, ha délután fürödhetnek. Kérdőn nézek Nagy Istvánra. Idénhetik a videót — Ez van — vonja meg a vállát. — Pedig mi fölajánlottuk, hogy a kenesei kempingben biztosítunk helyet az építőtábornak. Az étkezést is meg lehetne oldani. A kenesén dolgozóknak így egyáltalán nem kellene utazni, s Bertádétól sem vagyunk messzebb, mint Inota. Ki ne ismerné fényképről, vagy az ötvenes években készült festményről Inota, a szocialista város jelképét, a három hatalmas, tömzsi „kéményt", a három hűtőtornyot. Na, ennek a tövében van a katonai sátrakból álló tábor, a 8-as számú főközlekedési úttól csak a gyár kerítése választja el. Nem ,valami panorámás hely, és a levegő sem tüdőszanatóriumi. Csendről csak az éjszaka közepén lehet szó, amikor egy-két órára teljesen megszűnik a forgalom. Igaz, hogy Inotán van egy kis strand, fehérre meszelt medencével, de ha az ötven szakmunkástanuló belemegy, más már nemigen fér el benne. Ki gondolná komolyan, hogy arányban van a Balaton szépségével, szórakozási, sportolási lehetőségeivel, hogy a fiúk szabadon használhatják az erőmű művelődési házának könyvtárát? Az igazság kedvéért tegyük hozzá: csocsózhatnak is, s esténként nézhetik a videót. Na de ... Még ha Inotán dolgoznának, akkor is az volna a logikus, hogy a tábor a Balatonnál legyen, nemhogy fordítva. Ennyit igazán megérdemelnének ezek a fiúk. S talán még nem késő. Még kétszer két hétvisszavan. Vigh Sándor Munka a Balatonnál* szállás az erőmű alatt A fiúk le a kalappal! Itt még Szőke Rudolfért portáján dolgoznak a tatabányaiak MTI Fotó : Arany Gábor felvétele Nem valami panorámás hely Szokásos Gábor felvétele