Népszava, 1986. augusztus (114. évfolyam, 180–204. sz.)
1986-08-26 / 200. szám
6 A klub újra működik Pár nappal ezelőtt, amikor elhatároztam, hogy valamilyen formában megpróbálom egyengetni a Sobieski János utcai öntevékeny gyerekzenekar sorsát, még nem is sejtettem, szerény cikkecskémet izgatott — igaz, túlzó —, indulatos telefonhívások, hozzászólások kísérik majd. Voltak, akik, meglehetősen útszéli hangon — előítéleteiket cseppet sem titkolva takargatva — azzal érveltek: „Mi a fenének támogatom a cigányságot? Hiszen ezek az emberek csak követelőznek, csak a jogokat ismerik, a kötelesség fogalmát nem. Csak hazudnak összevissza.” Megint mások — így a IX. Kerületi Tanács munkatársai — azzal érveltek, támadtak, hogy „megkérdőjelezem, tagadom eredményeiket”. Hiszen ők — átérezve a cigánykérdés társadalompolitikai jelentőségét — a lehetőségek keretein belül a legjobb szándékkal fogtak hozzá az „emberi-szellemi elmaradottságot konzerváló állapotok felszámolásához". (A IX. kerületi művelődési intézmények gazdasági igazgatója részletesen beszámolt arról, hogy hányféle módon próbálják segíteni-egyengetni a cigánytanulók beilleszkedését.) De azt hiszem, még az „érdekeltek" is — a Buri család két és fél szobás házmesterlakásában próbáló, gyakorló zenekar tagjai és a szülők is — némi csalódással fogadták cikkecskémet. Vélem, a kis „csapat” arra számított, hogy „felfedezem” a zenekar művészi értékeit, s imigyen segítem a további fellépések, szereplések sorát ... Ám akkor és ott — a gyerek-cigányzenekar rögtönzött bemutatóján s az azt követő beszélgetéseken — fontosabbnak tartottam, hogy a vitatható, s inkább csak lelkesedésből táplálkozó „művészi teljesítmény” helyett az előzményekről beszéljek. Már csak azért is, mert, ha nem is vagyok „ciganológus”, de újságolvasó emberként többé-kevésbé ismerem a cigánygyerekek problémáit. Azokat a problémákat, amelyeket általában „biológiai-fiziológiai tényezőkkel összefüggő hátrányként, személyi higiéniás jelenségként”, vagy éppen a „feladattudat és az akarat hiányaként” szoktunk értelmezni, elemezni, s amelyek bizony jócskán hátráltatják a mindennapi pedagógiai munkát. S noha az állami intézkedések hatásaként emelkedett az általános iskolát végzett cigánygyerekek száma, és mind többen jelentkeznek szakmunkásképzőbe — az alapvető gond ma sem szűnt meg. _ Mondhatnánk: ma is legalább annyira nehéz bent tartani a cigánygyerekeket az iskolában, mint bevinni őket. Magas ma is a mulasztási átlag, sok a túlkoros osztályismétlő. Mindehhez hozzájárulhat az is — a pedagógusok véleménye szerint —, hogy a mai tanterv jobbára a kiemelkedők munkáját segíti, semmint a közepes képességű tanulók előmenetelét... (Ebből eredően sok cigánytanuló — hamar átkerül a kisegítő iskolák tantermeibe.) Visszatérve kiindulópontunkhoz; a Sobieski János utcai gyerek-cigányzenekar „előzménye” egy jól felszerelt klub volt a IX. kerületi József Attila Úttörőházban , ahol a „hátrányos helyzetű gyerekek” Bicskei Edit vezető (pedagógus) irányításával a kulturált életvitel elemeivel ismerkedhettek, a „fogmosástól az olvasásig”, a „bábozástól önmaguk értékeinek tudatos felismeréséig”. (A klub — ahogy írtam akkoriban — szoros kapcsolatot tartott az iskolákkal, ezzel is segítve a tanulók előmenetelét.) Ám a klubélet 1985 nyarán megszakadt. (Pontosítva a IX. Kerületi Tanács véleményét: a klub nem szűnt meg — csak szünetelt.) Ám ez az egyévnyi szünetelés pontosan elég volt ahhoz, hogy a gyerekek szétszéledjenek. Illetve a „csapat" egyik része — ragaszkodva a megszokott közösségi élethez — a Buri család lakásában találkozott, csinálva azt, amit a szülőktől kaptak, örököltek, muzsikáltak. Vagyis zenekart alakítottak — öntevékenyen ... Hogy miért „szünetelt” a klub — ma már nehéz felderíteni, kideríteni. (Annyi bizonyos, hogy Bicskei Edit személyével is összefügg a szünettörténet. Ugyanis a fiatal, rokonszenves pedagógus — egyébként a VII. kerület cigányügyi titkára — veszélyeztetett terhesként kórházba került, majd szülési szabadságra ment, így ,,gazda” nélkül maradtak a gyerekek. Mert ma már bizony a csekélyke tiszteletdíjért nehéz olyan pedagógust találni, aki felvállalná a nagyon nehezen kezelhető cigánygyerekek problémáit.) Ám a felelőskeresés helyett fontosabb ideírni a lényeget: a IX. Kerületi Tanács is azonnal intézkedett. A klub szeptember közepétől újra működik, az Almási Erika vezette sokféle tevékenységet felvállaló, kedvelt-kitűnő " úttörőházban. Sőt, mi több, úgytervezik, hogy az önművelő-öntevékeny gyerek-cigányzenekar mellé — amely a klub részeként átkerül az úttörőházba — szakképzett muzsikus pedagógust is szerződtetnek .. . (Egyébként a klubvezetést újra vállalta Bicskei Edit.) . . . Elég régen gyakorlom már az újságírás mesterségét, s többé-kevésbé ismerem a cikkek sorsát, így nagyképűségnek tűnhetne, ha azt hinném, hogy szerény cikkem nyomán történt az intézkedés. Legalábbis hiszem, hogy a IX. Kerületi Tanácsnál nélkülem is ismerik Albert László szavait, aki így fogalmazott a Hitek, sorsok, cigányok című hozzászólásában a Heti Világgazdaságban: „Stratégiánk alapja nem lehet más, mint az a gyakorlat, hogy a cigányok nélkül és ellenükre felemelkedésüket nem biztosíthatjuk, nem segíthetjük elő. Ehhez meg kell nyerni őket, hogy egyre többen legyenek hajlandók együtt cselekedni velünk szükségleteik, érdekeik jóval erőteljesebb, de minden esetben legalizált, reális kielégítéséért.” Gantner Ilona JEGYZET Kezdésre várva Az évadkezdés legbiztosabb jele: színházainkban e napokban zajlanak az évadnyitó társulati ülések. S ezekkel együtt a legtöbb színház elkezdi az évad első bemutatóinak próbáit is. Normális és megszokott menete ez a színházak munkarendjének, olyan folyamat, amely évről évre ismétlődik. Ismétlődik — de nem mindig ugyanúgy. Minden évadkezdés más. Mostanában meg gyakran egészen más, mint az előző volt. A folyamatosság ugyan fennáll, de nem jelent változatlanságot vagy gondtalanságot. Az 1986187-es évad sok tekintetben jó előjelek mellett kezdődik — és sok tekintetben igen kedvezőtlen körülmények között. Megnyugtató, hogy viszonylag kevés helyen indul új vezetők irányítása alatt az évad; a társulatok többsége stabilnak mondható művészeti vezetéssel dolgozhat. Ez a közelmúlt évek néhány ideges, feszült, bizonytalanságokkal és előre látható konfliktusokkal teli évadkezdése után mindenképpen jó dolog. Megnyugtató előjel, hogy olyan fontos nagyvárosunkban, mint Szeged, végre kifogástalan tárgyi feltételeket biztosít majd a színművészeinek a gyönyörűen újjáépített nagyszínház. Bizalomra ad okot a feljövőben lévő vidéki társulatok (Nyíregyháza, Veszprém például) idei műsorterve. Izmosodni látszik a nagyon fontos szerepet betöltő Népszínház, sok jót ígér a miskolci évad. Szerényebb számú bemutatót tervez ugyan a Nemzeti, de már ebben az évadban készülni kezd az 1987 88-as, jubileumi szezonra, melyben fennállása 150. évfordulóját ünnepli majd a nemzet színháza. A Katona József Színházban már jóelőre az évad egyik szenzációjának ígérkezik egy új Spiró György-dráma, a Csirkefej bemutatója. Jelentősen változott felállású művészeti vezetéssel készül új évadjára a Vígszínház. Satöbbi, satöbbi. Jóval kecsegtető vendégrendezések itt és ott, érdekesnek ígérkező új magyar bemutatók legalább öt-hat színházban, felújítások, majdnem elfeledett magyar drámák úgyszólván ősbemutatószámba menő színrevitelei — igazán elég bíztató tervek, elképzelések, törekvések. Ám a másik oldal árnyai erősen elborítják ezt a derűs-optimista képet. Kevés örömre ad okot, hogy egyik legjobb színházunk, a kaposvári, színházépületének felújítása miatt rendkívül nehéz évadnak néz elébe, mert olyan helyeken kényszerül majd játszani, melyeken képességeit roppant keservesen tudja csak megmutatni. Nem lesz könnyű a helyzet — hasonló okokból — Pécsett sem, Kecskeméten pedig a színház felújításával egyidőben kell felújítani magát a társulatot, a művészi munkát is, az elmúlt évadok szomorú végeredményt hozó próbálkozásai után. Debrecen új igazgatással és kissé zilált (és zilált hangulatú) társulattal indul az évadnak. Egerben igazgató- és színházépület lesz ugyan, de társulat még nem. A budapesti József Attila Színház csak később kezdhet, mert ott is felújítási munkák folynak — és akkor még nem is említettük a szintén nehéz helyzetben lévő (mert társulatában jelentős személycseréket elszenvedett) zalaegerszegi színházat, vagy a szolnoki, ugyancsak sok mozgással és változással sújtottan induló társulatot. És nem említettük a rózsásabbnak továbbra sem ígérkező pénzügyi problémákat, a már az előző évadban is néha csőddel fenyegető központi színházi műhelykomplexus gondjait, a kezdő színészek változatlanul igen rossz bérezését, vagy a művészi munka színvonalát nem emelő túlhajszoltságot, a túlságosan sokfelé szétszórt alkotói erőt és tehetséget. Olyan pillanatban várunk az új évad kezdetére, amikor egy igen szürke átlagot mutató kőszínházi évad, s egy halvány nyári szezon után vagyunk. Nem törvényszerű, hogy ezek az előzmények rányomják a bélyegüket az új szezonra — de félő, hogy bizonyos hatásuktól mégsem lehet szabadulni. Főleg azért nem, mert egy sor ok tavaly óta mit sem változott; körülmények és szituációk évek óta ugyanazok. A függöny felgördülte előtt persze még minden lehetséges. Ilyenkor még szabad optimistának lenni. De azon sem szabad csodálkozni, ha — oly sok szépen induló, s aztán megfeneklő évad után, meg a jelen körülmények ismeretében — a derű mellett nem kevés korúra is okot látunk. (takács) Elhunyt Bogár Richárd A Fővárosi Operett Színház mély fájdalommal tudatja, hogy Bogár Richárd Liszt-díjas koreográfus, érdemes művész, a Fővárosi Operett Színház balettkarának vezetője, életének 62. esztendejében rövid ideig tartó, súlyos betegség következtében elhunyt. Temetéséről később intézkednek. Bogár Richárd 1941-ben táncosként kezdte pályafutását, itthon, valamint Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában, Lengyelországban, az NSZK-ban, Romániában, Svájcban és a Szovjetunióban képezte magát tovább, s lépett fel. A klasszikus balett mellett elsősorban a dzsesszt tanulmányozta, s koreográfusként kifejezésmódja, formanyelve is a dzsesszbaletthez állt közelebb. Budapesten a Royal Revüszínháznál dolgozott először, innen a Fővárosi Vígszínházba, a Tarka Színpadra, a Petőfi Színházba, majd 1969-ben koreográfusként a Fővárosi Operett Színházba, szerződött. Haláláig ennél a társulatnál tevékenykedett, koreográfusi munkásságát olyan sikerek fémjelzik, mint az Irma, te édes, a Hello Dolly, a La Mancha lovagja, a Hegedűs a háztetőn, az Orfeusz az alvilágban. Országos könyvbarátkör A magyar könyvkultúra ápolására és az olvasás népszerűsítésére, az irodalmat és a könyvet szeretők táborának szélesítésére az idei ünnepi könyvhéten kezdte meg az országos könyvbarátkör szervezését a Hazafias Népfront, a Művelődési Minisztérium, valamint a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tájékoztatása szerint az országos könyvbarát körbe szeptember 15-ig kérhetik felvételüket az érdeklődők. (MTI) Lektori konferencia A magyar nyelv és kultúra külföldi egyetemi oktatásában közreműködő vendégtanárok és lektorok, valamint az e témával foglalkozó más hazai szakemberek részvételével magyar lektori konferencia kezdődött hétfőn Budapesten a Magyar Lektori Központban. Az immár hetedik alkalommal megrendezett tanácskozáson mintegy 80 szakember, irodalmárok, nyelvészek,, történészek vitatják meg a magyar irodalom, történelem és országismeret külföldi, egyetemi oktatásával kapcsolatos aktuális kérdéseket. A tanácskozás — amelyet Rátkai Ferenc művelődési miniszterhelyettes nyitott meg — első napján előadások hangoztak el a hungarológiai oktatás és kutatás hazai szervezetének helyzetéről, a magyar irodalom és a kultúra külföldi oktatásának módszertani kérdéseiről. A tanácskozás második napján egyebek között szó lesz a komplex országismeret-oktatás új módszereiről is. Az előadásokat követő konzultáción pedig a Művelődési Minisztérium szakemberei és a vendégtanárok tapasztalatcserét folytatnak arról, hogy milyen új formákkal és módszerekkel lehetne még hatékonyabban támogatni ezen intézmények és oktatók hungarológiai tevékenységét. (MTI) KEDD, 1986. AUGUSZTUS 26. NÉPSZAVA A televízió előtt . ... OPPENHEIMER Az utóbbi esztendők egyik legtöbb tájékoztatást nyújtó, s leginkább elgondolkodásra és erkölcsi elmélkedésre késztető, ösztönző tévéfilmsorozatának befejező (hetedik) részét láthattuk a múlt héten. Angol írók és művészek alkották. A Manhattan District fedőnevű atomprogram tudományos irányítója és vezetője. Robert Oppenheimer fizikus egyénisége, munkája, tevékenysége, erkölcsi-emberi konfliktusa, sorsának alakulása tárult elénk — feszesen komponált epizódokban és gyors ritmusban pergő képsorokban — élete legdöntőbb, történelmi jelentőségű szakaszaiban. Kutatócsoportjai, melyben a magyar származású tudósok is fontos szerepet játszottak, hoztak létre — mint ismeretes — minden idők — addigi — legpusztítóbb fegyverét, az atombombát, melyet az első sikeres kísérlet (1945. július 16.) után az USA ledobott Hirosimára. (1945. augusztus 6.), majd három nap múlva Nagaszakira, Japánban. Mellette és vele dolgozott Teller Ede, a magyar származású elméleti fizikus, a hidrogénbomba „atyja”, a későbbi, politikai ellenfele, akinek a vezetésével megszületett az újabb , az előbbinél összehasonlíthatatlanul rombolóbb s gyilkosabb fegyver (1951). E tévéfilmsorozat készítőinek nagy érdeme, hogy nemcsak az egész történelemre kiható s meghatározó erejű tudományos alkotó munka legfontosabb epizódjait, résztvevőit és hatásait mutatták be, hanem az adott kort, társadalmat s környezetet is — felvillantva a mozgatóerőket, s felfedve a közösségi s egyéni motivációkat. Értékes tartalmi, művészi, eredményeiknek talán legfőbb oka, alapja, segítője éppen az, hogy szakítani tudtak — alapos tanulmányokra s gazdag valóság- és tényanyagra építve — az eddigi modern fizikusábrázolások fő irányzataival, s egyáltalán a nukleáris energia felfedezése, létes felhasználása művészi tükrözésének formáival. Csak példaképpen említem Dürrenmatt híres drámáját: A fizikusokat, melynek színhelye : egy elmegyógyintézet. Egyébként a mi Jókai Mórunk is a tébolydában , helyezi el a repülés titkain töprengő tudósait, mérnökeit A jövő század regénye című művében. Szólhatnék még más naív, utópisztikus, történelmietlen vitatható szemléletmódokról, melyeket e filmsorozat is életre galvanizált és felerősített. Gondolok az egész nukleáris kutatás elítélésére stb. E film alkotói, az atomfegyverek létrejöttét a történelmi, a társadalmi s a tudományos fejlődés természetes következményének, objektív tényének, antropológiai jelenségnek tekintették, de emellett bemutatták sokoldalúan személyes okait és lelkiismereti, etikai vonatkozásait is. E sorozat mindebből sok mindent meg tudott ragadni, s kitűnő színművészekkel, rendezéssel és operatőri munkával sikerült érthetővé s átélhetővé is tennie a bonyolult kérdéseket s folyamatokat. E tévéalkotás meggyőzően tanúskodik arról, hogy e műfaj nemcsak a könnyedebb, a kalandos, a csak szórakoztatásra törekvő, vagy mélyebbre nem hatoló, futó történetek feldolgozására alkalmas, hanem súlyos társadalmi, tudományos, pszichológiai, s erkölcsi problémák megismertetésére — a legszélesebb körben. TÉVÉJÁTÉKOKRÓL, FILMEKRŐL ÉS ZENEI MŰSOROKRÓL Mintha időgépbe ültette volna a nézőt a múlt héten a televízió, annyiféle korba elröpítette a kitartó és fáradhatatlan érdeklődőt. A képernyőn, is megláthattuk újra az István, a király című nagy sikerű magyar rockopera filmváltozatát. Barabás Tibor 75. születésnapja alkalmából műsorra tűzték — emlékezésül e kitűnő íróra — a Máglyák Firenzében című, még fekete-fehérben készült tévéfilmet, melyben Savonarola lépett elénk — a 1v. századból. A Zenés nyári esték keretében bemutatták Erkel Bánk bán-jának tévéváltozatát. Viszonylag rövid idő után, újra meglepett bennünket a tévé a Fekete tulipánnal, az 1963-ban készült kalandfilmmel... Akadtak — e sok felújítás közepette — új, figyelemre méltó vállalkozások. Elsőként szólunk a Tizenötezer pengő jutalom című tévéjátékról, melyet Zsurzs Éva rendezett, s ahogy mindig, ezúttal is igényesen és a tőle megszokott színvonalon, jobbnál jobb alakításokat nyújtó, kiváló színészgárdával. Zsolt Bélának, a Nyugat második nemzedéke jeles írójának, publicistájának s költőjének e bohózata megérdemelte a „felfedezést”. Bár inkább karikaturisztikusan és burleszkszerűen, mint mélyebb jellem- és emberábrázolásra törekedve, éles és kíméletlenül gúnyos, megsemmisítően szatirikus képet ad az egykori magyar úri világról, az ún. , ,középosztályról”. Szombat este „zenés randevúra” vitték a nézőt a fővárosunkkal. A Látta-e már Budapestet éjjel... című műsorban 47 sláger hangzott fel — ismertebbek és kevésbé ismertebbek — a különböző helyekről, utcákról, terekről, a ma már múltba tűnt vendéglőkről s találkozásipontokról (pl. Nemzeti Színház Stb.). Szép táncprodukciók is gazdagították e sokszínű, vidám szórakoztató műsort, melyet Csenterics Ágnes rendezett. ■Még folytathatnánk. Ez mind szép és jó, de hol vannak a közvetlen jelenünkről s közelmúltunkról szóló új műalkotások? Illés Lajos Apáti-Tóth Sándor fotóművész Emlékek című kiállítása megnyílt a ceglédi Kossuth Múzeumban. A kiállítás szeptember 14-ig tekinthető meg