Népszava, 1986. szeptember (114. évfolyam, 205–230. sz.)

1986-09-11 / 214. szám

8 Mozaik Szeretettel köszöntjük névnapjukon Teodóra és Igor nevű olvasóinkat. A Nap kél 6 óra 15 perckor, nyugszik 19 óra 7 perckor.­­ Megnyílt a bécsi vásár, szerda reggel nyitotta meg Kurt Waldheim köztársasági elnök. Robert Steger alkan­­cellár megtekintette a ma­gyar kiállítást is, amely az idén 21 vállalat részvételével, 540 négyzetméteren helyez­kedik el, és elsősorban a me­zőgazdaságra, illetve az élel­miszeriparra koncentrál.­­ Az állami gazdaságok és a mezőgazdasági kombinátok iparjogvédelmi és újítási szakembereinek első országos műszaki és iparjogvédelmi tanácskozása kezdődött szer­dán Agárdon. Egyidejűleg vetélkedőt is rendeznek. A versenyzők négy fordulóban bizonyítják műszaki ráter­mettségüket, innovációs kész­ségüket, s iparjogvédelmi fel­­készültségüket. — Teljes kapacitással meg­kezdte a vízszolgáltatást — fél évvel a tervezett határidő előtt —, a Tiszazugban meg­épült és Tiszakürtöt, Tisza­­inotát és Nagyrévet ellátó kistérségi vízmű. Az érintett három településen 31 kilomé­ter hosszú vízvezeték-hálóza­tot építettek ki.­­ A budapesti Atrium Hyatt Szálloda elnyerte a Hyatt International Corpora­tion nívódíját. A díjat — amellyel a vendégek elszállá­solását, a recepció és a szál­lodai gondnokság munkáját ismerik el — az idén adták ki először.­­ A bolgár Elprom cég megvette a Salgótarjáni Vas­öntöde és Tűzhelygyárban ki­fejlesztett GÁLA gázkészü­lékcsalád hatféle — három- és kéttángú — változatának előállítási jogát. A megálla­podás értelmében a magyar vállalat segítséget nyújt a gyártás előkészítéséhez és megkezdéséhez.­­ A szecesszió Lengyelor­szágban címmel kiállítás nyílt szerdán a Lengyel Kul­turális és Tájékoztató Köz­pontban a plocki Mazóviai Múzeum gyűjteményéből. A tárlat október 1-jéig tart nyitva. novtályvédelmi előrejen­tés A szőlő most, az érés utolsó fá­zisában a legérzékenyebb a szür­­kepenészes rothadásra. A ned­­vességigényes károkozó gomba kártétele a szárazság miatt ed­dig még az érzékeny fajtákon is csak szórványos, leginkább a sé­rült, vagy a darazsrágta bogyók­ra korlátozódik. Viszont egyetlen nagyobb eső is gyors rothadást okozhat. A MÉM Növényvédelmi és Ag­rokémiai Központja ezért azt ta­nácsolja, hogy eső után kísérjék figyelemmel a szőlőt, s ha rot­hadást észlelnek, az éréshez kö­zeli fajtákat legokosabb gyorsan leszüretelni. A kései érésű szőlőt viszont még permetezni kell, a szert azonban rendkívül körül­tekintően válasszák meg. Ahol még van idő az érésig, szóba jö­hetnek a hosszabb várakozási idejű, s egyúttal hosszabb hatá­sú szerek, például a Sumilex, a Chinoin-Fundazol, a Topsin-me­­til, a Rovral stb. Ahol viszont már sürgető a szüret, ott csak a Rovralt használják, mert ennek a várakozási ideje mindössze egy hét, s nemcsak a fertőzést gá­tolja, hanem a beteg bogyókat is gyógyítja. Autósorszám­ok Trabant Limousine Hicomat: Budapest 784 Trabant Hycomat Combi: Buda­pest 202 Trabant Limousin: Budapest 4701, Debrecen 4046, Gpőr 3867 Trabant Combi: Budapest 329, Debrecen 229, Győr 369 Wartburg Standard: Budapest 388, Debrecen 229, Győr 244 Wartburg Spéciül: Budapest 545, Debrecen 211, Győr 780 Wartburg Spéciül tolótetös: Bu­dapest 6547 Wartburg Tourist: Budapest 580, Debrecen 510, Győr 346 Skoda 105—S: Budapest 10 708. Debrecen 8550, Győr 8533 Skoda 120—L: Budapest 21341, Debrecen 12 128, Győr 15 290 Skoda 120—GLS: Budapest 1449 Lada 1200: Budapest 44 628, Deb­recen 30 828, Győr 14 396 Lada 1300—S: Budapest 17 520, Debrecen 13 635, Győr 5850 Lada 1500: Budapest 14 891, Deb­recen 10 997. Győr 4910 Lada Combi: Budapest 7763, Debrecen 4252 Moszkvics: Budapest 14 363 Polski Fiat 126 P Budapest 28 431, Győr 9859 FSO (Polski Fiat) 1500: 5410 Dacia Limousin: Budapest 43 170, Debrecen 25 246, Győr 854 Dacia Combi: Budapest 227, Deb­recen 243, Győr 222 Zastava: Budapest 13 445 — Pályakezdők köszöntése. A diósgyőri Lenin Kohászati Művekben a több esztendeje kialakult, jó hagyományok szerint szerdán ünnepélye­sen köszöntötték a vállalat­hoz belépő pályakezdő fiata­lokat. A szülők, rokonok, jó­barátok jelenlétében Dutkó Lajos igazgató üdvözölte a kohászpályát választó 281 fiatal szakembert.­­ A kecskeméti nemzet­közi kerámiastúdióban meg­kezdte próbaüzemét az NDK- gyártmányú alapanyaggyártó gépsor. A masszaüzem a ter­vek szerint évente 250 tonna anyagot állít elő. A Csopakon megkezdődött a természeti erőforrások gaz­daságos hasznosításával fog­lalkozó tudósok nemzetközi csoportjának, a Balaton-cso­­portnak a tudományos talál­kozója. A Balaton-csoport — amely az ülések helyszínéről kapta a nevét — öt évvel ez­előtt jött létre. Tagjai rend­szerelemzési és energetikai szakértők. Halálos balesetek Hidason Maróti István 58 éves körzetmester, pécsváradi lakos tehergépkocsival áttért az úttest bal oldalára, és halálra gázolta Lovász Attila hatéves tanuló, he­lyi lakost. A vizsgálat eddigi adatai szerint a tehergépkocsi ve­zetője figyelmetlenül közleke­dett. A rendőrség őrizetbe vette. Hódmezővásárhely külterüle­tén egy személygépkocsi elütöt­te Lippai Mihály 32 éves isz­­tag, helyi lakost. A férfi kór­házba szállítás közben meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a gyalogos féktávolságon belül lépett a személygépkocsi elé. Rum községben egy tehergép­kocsi elütötte a kerékpározó Szemes Ferenc, 77 éves nyugdí­jas, helyi lakost. Az idős férfi a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a kerékpá­ros megsértette az elsőbbségi szabályt. — Országos élelmiszer-be­mutató. Tizenhárom élelmi­­szeripari ágazat 40 vállalatá­nak csaknem 400 termékét mutatták be szerdán Salgó­tarjánban. Hasonló kiállítást a fejlődő kishatármenti élel­miszer-forgalom további nö­velése érdekében felváltva rendeznek Magyarországon, illetve Csehszlovákiában.­­ A chicagói képzőművé­szeti múzeumban megnyitot­ták az egy évezred magyar ötvösművészetét bemutató reprezentatív kiállítást. A gazdag anyagot Chicago után Santa Barbarában, Houston­ban és Milwaukee-ban is be­mutatják. — Liszt Ferenc és Szlová­kia címmel szerdán kiállítás nyílt Budapesten, a Csehszlo­vák Kulturális és Tájékoztató Központban. A kiállítás szep­tember 15-ig tekinthető meg. — A Magyar Nemzeti Ga­lériában szeptember 14-én, vasárnap — technikai okok miatt — a kiállítások csak részlegesen látogathatók. A középkori kőtár, a gótikus faszobrok és táblaképek, a késő gótikus szárnyasoltárok, valamint a késő reneszánsz és barokk művészet című kiál­lítás 10—15 óráig látható; a Galéria többi tárlata 15—18 óráig tart nyitva. — Egy hónapos horgásztilal­­om lesz az erőművi meleg vizes hűtőtavakon. A halállo­mány utánpótlását biztosító jelentős haltelepítések miatt az Oroszlányi Erőmű taván október 1-től 31-ig, a Tatabá­nyai Erőmű taván pedig ok­tóber 6-tól november 3-ig ti­los a horgászat. Fenti idő­szakokra a napijegyek kiadá­sa is szünetel. — írótalálkozó. A jugo­szláviai vajdasági íróegyesü­let szervezésében szerdán Ka­nizsán nemzetközi írótalálko­zó kezdődött, amelyen Jugo­szláviából, Magyarországról és az NDK-ből 40 író vesz részt. A találkozó öt napig tart.­­ A Sárvári Cukorgyár­ban befejeződött az idénykö­zi karbantartás. Az utóbbi években már 240—250 ezer tonna cukorrépát dolgoztak fel egy-egy kampány során. A gyorsan elhasználódó, erő­sen igénybe vett berendezé­sek felújítására rendszeresen több mint negyvenmillió fo­rintot fordítanak a két fel­­dolgozási kampány között. A Baranya mezőgazdaságá­nak és iparának sokféle ter­mékével megrakott kamion indult útnak Pécsről Lvovba, a megye szovjetunióbeli test­vérterületének központjába. A lvovi tudomány és techni­ka házában szeptember 17- én megnyíló kiállítással a pécsi ipari vásár tavalyi szov­jet termékbemutatóját viszo­nozzák a baranyai vállalatok és szövetkezetek.­­ Sebestyén János orgo­­nai hangversenyével szerdán befejeződött a tihanyi mű­emléktemplomban rendezett idei koncertsorozat. A nyár folyamán 24 orgonahangver­senyt tartottak Tihanyban neves hazai és külföldi mű­vészek részvételével.­­ A velencei filmfesztivá­lon Eric Rohmer francia ren­dező A zöld sugár című al­kotása nyerte a legjobb filmnek kijáró Arany Orosz­lán díjat — jelentették be szerdán az olasz városban. — Bános Tibor Aki szelet vet című, Fedák Sáriról szó­ló színháztörténeti regényét ma 17 órától dedikálja Bu­dapesten, a Rákóczi út 14. szám alatti Fókusz Könyv­áruházban. — Síbarátok találkozója. A Volántourist szeptember 13- án és 14-én ismét megrendezi a síbarátok találkozóját a vá­rosligeti Petőfi Csarnokban. A hétvégi, egész napos szóra­koztató program szünetében leköthetők az 1986—87-es év­ad síútjai, s lehetőség lesz a sífelszerelések és -öltözékek beszerzésére, cseréjére is.­­ A Fővárosi Vízművek értesíti a fogyasztókat, hogy ma, 12 órától, 15-én, hétfőn 12 óráig a Szentendrei-sziget nagy átmérőjű csővezetékei­nek karbantartási munkái miatt az I., a II., a III., a XI. és a XII. kerületekben az ivóvíz zavarossá válhat. A Fővárosi Vízművek kéri a fogyasztók türelmét és meg­értését. tart a szarvasbőgés Gemencen MTI Fotó : Kovács Attila felvétele Tanévnyitó Veszprémben Tanévnyitó és tiszteletbeli doktoravató ünnepséget tar­tottak szerdán a Veszprémi Vegyipari Egyetemen. Heil Bálint rektor beszéde után Köpeczi Béla művelődé­si miniszter köszöntötte az egyetem tanári karát és hall­gatóit. Az ünnepségen a Veszprémi Vegyipari Egye­tem díszdoktorává avatták Gerhard Pahl professzort, az NSZK-beli darmstadti mű­szaki egyetem tanszékvezető tanárát. A tanévnyitón az egyetem 170 elsőéves hallgatója tette le az esküt. CSÜTÖRTÖK, 198­6. SZEPTEMBER 11. NÉPSZAVA Szovjet tv­­ 12.30 Hírek 12.56 Dók.-filmek 13.50 Népdalok 14.05 Hírek 14.10 A Földön, az égen és a tengeren 14.40 Koncertfilm 15.10 Tudósí­tóink jelentik 15.40 Dók.-film 16.00 Rajzfilm 16.10 A szavak mö­gött tettek 16.40 Sakkvilágbajn, visszavágó 16.45 Világhíradó 17.00 A világ és az ifjúság 17.35 Harc a győzelem után 19.00 Híradó 19.40 Filmkoncert 20.10 Világhír­ Budapesti színházak Pesti Színház: Arzén és leven­dula (7, IV. b. 1. ea.), Madách Színház: Macskák (8), Állami Bábszínház — Jókai tér: Jancsi és Juliska (de. 10) — Népköz­­társaság útja: Óz, a nagy va­rázsló (du. 3). AZ ÚJ BOBBY MOSOGATÓPOR, a modern háztartásban nélkülözhetetlen. Az Ön konyhájából sem hiányozhat a környezetbarát BOBBY MOSOGATÓPOR! Kapható az ország egész területén. Gyártja: ELSŐ VEGYI INDUSTRIA SZÖVETKEZET 1443 Budapest, Pf. 139. AZ EVIG-SZERVIZ FELVESZ: anyagbeszerzőt, diszpécsert (erősáramú végzettséggel) gyártáselőkészítőt, folyamatos leltározót, szociálpolitikai előadót Jelentkezni lehet: az EVIG-szerviz munkaügyi osztályán, Budapest X., Vaspálya u. 18-19. Telefon: 271-083. Mai műsorok Televízió 1­ 8.25 Tv-torna 8.39 Írott malaszt Tv-játék. Ism. (14 éven felülieknek!) 10.40 Képújság 16.00—16.40 ITv 16.45 Hírek 16.50 Vasat vassal Csehszlovák rövidülni. Ism. 17.15 Dixieland Drezdában NDK zenés film 18.15 Képújság 19.30 Telesport 18.55 Reklám 19.05 Tv-torna 19.10 Esti mese 19.20 Reklám 19.30 Híradó 20.00 Reklám 23.05 Családi kör Budapesti krétakör 20.55 Betűreklám 21.00 Panoráma Világpolitikai magazin 22.00 A hét műtárgya Az actiumi relief 22.05 Híradó 2. 22.25 Himnusz Televízió 2­ ­8.35 Képújság 18.40 Kuckó. Ism. 19.10 Henry Moore otthonában Angol film. Ism. 20.00 Az imposztor Háromfelv. komédia Szlovák tv 1. műsor: 9.20 Bolgár film 10.50 Publicisztika 11.10 Tv-börze 11.40 —11.50 Orvosi tanácsok 17.25 Ter­mészetfilm 17.55 Munkatársaink jelentik 18.20 Esti mese 18.30— 19.10 Kék fény 19.30 Híradó 20.00 A Kolman-eset 20.55 Beszélgetés a tv-játékról 21.35 Autósok-mo­­torosok magazinja 22.15 Találko­zás szovjet művészekkel 2. mű­sor: 16.30 Rövidfilmek 17.20 Tud. magazin 18.00 Tűz a figurára! 19.00 Tv-torna 19.10 Esti mese 19.30 Híradó 20.00 Az Önök estje 20.50 Animációs filmek 21.30 Hír­adó 22.00 Világhíradó 22.10 Forró szél 23.00 Labdarúgó-öszefogl. Jugoszláv tv 1. műsor: 8.20 Műsorism. 8.25 Hírek 8.30 A tanító 9.00 Okta­tóm. 10.30 Hírek 10.35 ITv 16.30 Műsorism. 16.35 Oktatóm. 17.00 Magyar nyelvű tv-híradó 17.40 Hírek 17.45 A tanító 18.15 A tu­dományról 18.45 Tv-naptár 18.55 Számok és betűk 19.15 Rajzfilm 19.30 Tv-napló 20.00_ Politikai ma­gazin 2­1.00 Pillanatkép 21.10 Út a tudás központjába 22.10 Tv­­napló 22.30 Ráadás 23.40 Hírek 7. műsor: 18.55 Műsorism. 19.00 Léptek 20.00 A ház 20.55 Hírek 21.00 Művészeti est adó 20.35 Nemzetközi atlétikai verseny 21.25 Hívatlan barát 22.50 Hírek 22.55 Jereván építé­szete 23.20 Hangv. Kossuth rádió 8.20 Darvasi István jegyzete 8.30 Karvezetők 9.29 Világablak 10.05 Két keréken Magyar­­országon 10.35 Labirintus 10.50 Operaközv. 11.36 A planétás ember 12.45 A francia piac 13.00 Zenekari muzsika 14.10 A magyar széppróza 14.25 Operettrészletek 15.00 Most jelent meg 15.30 Zenei tükör 16.05 Messze . . ., messze . . . 16.45 Gyermekversek 17.00 Az én hobbim 17.57 Nóták 19.15 A tizedes meg a többiek 21.21 Népdalok 21.40 Az első világháborúban történt 22.20 Tíz perc külpolitika 22.30 Chile 1986-ban 23.30 Operaáriák 0.15 1 4.20 Éjfél után Petőfi rádió 8.20 A Szabó család 9.05 Napközben 0 12.10 Fúvóskeringők 0 12.30 Mezők, falvak éneke 13.05 Nosztalgiahullám 0 14.00 Nyárutó Plovdivban 15.10 Operaslágerek 0 15.45 Törvénykönyv 16.00 Sanzonpódium 0 16.50 Sport 17.08 Dixieland-muzsika 0 17.30 Tanakodó 18.30 Slágerlista 0 19.05 Sport 19.15 Operettmuzsika 0 20.08 A Poptarisznya dalaiból 0 21.05 Sport 21.20 Kabarécsütörtök 22.30 Körmendi Vilmos szerzeményeiből 0 23.20 Nóták 0 0.15 1 4.20 Éjfél után 0 3. műsor 9.23 Zenekari muzsika 0 10.32 Népdalkórusok 0 10.50 Sikerlemezek CD-n 0 11.41 Kamarazene 0 12.25 Operarészletek 0 13.00 Prizma 13.35 Orgonamuzsika 0 13.50 Bach-művek 0 14.47 Megtervezett véletlenek 15.00 Pophullám 0 16.00 Zenekari muzsika 0 16.52 Bolgár kórusok 0 17.35 Kamarazene 0 18.30 Román nyelvű műsor 19.05 Rádióhangversenyekről 19.35 Szimf. hangv. 0 20.35 Tűnődés a mesterségről 21.22 Operarészletek 0 22.00 Zongoraverseny 0 22.45 Sallustius Kazinczytól

Next