Népszava, 1986. szeptember (114. évfolyam, 205–230. sz.)

1986-09-13 / 216. szám

Versenyben az ügyfelekért A Hungária Biztosító új szolgáltatásai Soron kívüli kiutalás — Növekvő díjvisszatérítés — Helyszíni szemle munkaidő után A hazai biztosításügy törté­netében az idén július 1-jétől új fejezet kezdődött: a Mi­nisztertanács határozata alapján két önálló intézet kezdte meg működését. A Hungária Biztosító vezetői pénteken tartották első saj­tótájékoztatójukat, stílsze­rűen a Hungária Szállóban. Uzonyi Tamás vezérigazgató beszámolt arról, hogy or­szágszerte megszervezték igazgatóságaikat, kirendelt­ségeiket, jelenleg már csak­nem kétszáz helyen fogadják az ügyfeleket. Kiemelt feladatuknak tart­ják a gépjármű-biztosítások intézését, bár ezzel a témá­val már a konkurencia, az Állami Biztosító is foglalko­zik. Legnagyobb kárrendezé­si objektumukat Budapesten, a Gvadányi úton naponta 5—600 ügyfél keresi fel, a károk nyilvántartása termi­nál és számítógép igénybevé­telével történik. A Hungária július 1-jén több mint 800 ezer Gasco-biztosítást vett át, a szolgáltatási feltételek­ben nem történt változás. Új­donságnak számít viszont, hogy a Hungária a pénzbeli kártérítésen túlmenően se­gítséget nyújt, a három éves­nél fiatalabb, tatárkért szen­vedett autók tulajdonosainak abban, hogy soron kívül új gépkocsit kaphassanak. Ter­vezik, hogy a balesetmentes közlekedés fokozottabb ösz­tönzése érdekében növelik a díjvisszatérítést. Az elképze­lések szerint az ügyfelek a hetedik és a nyolcadik kár­mentes évben 4—4, a kilen­cedikben és a tizedikben 5—5 havi, a tizenegyedikben és a tizenkettedikben pedig féléves díjat kapnak majd vissza. (Jelenleg legfeljebb 3 havi díjat térítenek vissza.) A vezérigazgató hangsú­lyozta: a két biztosító inté­zet közötti konkurencia, vé­leményük szerint nem jelent­het díjversenyt, hiszen tisz­tességes kalkuláció alapján a díjaknak és a kifizetett kár­térítési összegeknek össz­hangban kell lenniük. Vál­lalják viszont a versenyt a biztosítási módozatok na­gyobb választékában és a szolgáltatások színvonalában, így például máris megkezd­ték újabb személybiztosítási formák kidolgozását, annak ellenére, hogy az élet- és bal­esetbiztosítások az eredeti profilmegosztás szerint az Állami Biztosítóhoz kerül­tek. A Hungária főleg nyug­díjkiegészítő és magas bizto­sítási összegre szóló kockáza­ti életbiztosítások megköté­sét tervezi. Nagy figyelmet fordítanak a kármegelőzésre, s nemcsak propagandával, hanem például a veszélyes közlekedési csomópontokat megszüntető beruházások anyagi támogatásával is. A Népszava munkatársá­nak kérdésére Uzonyi Tamás elmondta: a közeljövőben új formával bővítik a munka­időn túli ügyintézést. A szol­gáltatás színvonalának eme­lése érdekében gyakrabban mennek ki helyszíni szemlére a megsérült gépkocsikhoz, s ha az ügyfél úgy kívánja, ezt a késő délutáni, esti órák­ban is megteszik. D. A. Moldávia földrengés után A moldáviai sajtóban közzé­tett újabb adatok tovább pontosítják az augusztus 31-i földrengés okozta károkról alkotott képet. A kárfelvevők becslése szerint a természeti katasztrófa okozta károk helyreállításához több mint 500 millió rubelre lesz szük­ség. Több mint 55 ezer lakóház, több száz iskola, óvoda, egészségügyi, kereskedelmi és szolgáltató létesítmény épü­lete károsodott. Több mint 12 ezer ember maradt fedél nélkül. Elhelyezésük a ren­gést követő napon megkez­dődött, felépült, de még át nem adott lakóépületekbe. A földrengés következté­ben két ember meghalt, 45- öt kellett kórházba szállíta­ni. A könnyebben megsérül­tek száma több mint ötszáz. Lottó A pénteken Bátonyterenyén megtartott 37. heti lottósor­soláson a következő nyerő­számokat húzták ki: 5,17, 43, 48, 90 A Meteorológiai Intézet je­lentése szerint szombat es­tig északnyugaton és északon időnként megnövekszik a felhőzet, elszórtan kisebb eső, futó zápor várható. A déli, délnyugati szél meg­élénkül. A délutáni órákra általában 21—26 fokig me­legszik fel a levegő. A Duna Budapestnél 172 cm, 16,5 fokos, a Balaton vi­ze 17 fokos. Közlekedésbiztonsági nap A Fővárosi Közlekedésbiz­tonsági Tanács, a Magyar Autóklub budapesti szerve­zete, a Magyar Autóklub mozgássérültek csoportja és a Hazafias Népfront Budapesti Bizottsága ma délelőtt fél 10- től közlekedésbiztonsági na­pot rendez a Dózsa György út felvonulás téri szakaszán, ügyességi versenyekkel. A rendezvény ideje alatt a MÁK budapesti szervezete díjtalan fényszóró-beállítást végez, és kedvezményes tag­­felvételi lehetőséget biztosít. A közlekedésbiztonsági nappal kapcsolatban (szep­tember 13.) a felvonulási té­ren megállási tilalom lesz a Damjanich utca és a Hősök tere közötti szakaszon szep­tember 12-én, 19 órától, szep­tember 13-án, 15 óráig. A szabálytalanul várakozó au­tókat a rendőrség elszállít­­tatja. Szedik a cukorrépát Hajdú-Bihar megye több me­zőgazdasági nagyüzemében pénteken megkezdték a cu­korrépa szedését. Két-három napi tartalékgyűjtés után a jövő hét elején kezdik meg a feldolgozást Rábán. Naponta 500—550 tonna répából készí­tenek majd cukrot hazánk legnagyobb cukorgyárában. Veszprém Kutyasorsú kisoroszlán Példás anyának semmikép­pen nem nevezhető Leila, a veszprémi állatkert orosz­lánja. Az öt évvel ezelőtt Budapestről „leköltöztetett” nőstény oroszlán eddig hat kölyköt hozott a világra, de egyiküket sem nevelte fel. Az állatkert most is olyan ku­tyát keres, amelyik hajlandó szoptatni a nemrég született két kölyköt, ugyanis jelenleg tehéntejjel, cumiból táplál­ják őket. A kutyamamának csak hat hétig kellene szop­tatnia a „száműzött” újszü­lötteket. Újdonságnak számít, hogy az elmúlt napokban tíz já­­vai makákó majom érkezett az állatkertbe. Jelenleg meg­figyelés alatt tartják őket; arra kíváncsiak a gondozók, nem hoztak-e magukkal va­lamilyen fertőző betegséget. Az új jövevények otthonát a régi majomházban alakítják ki. M. A. Az elsüllyedt birodalom kincsei Az elsüllyedt birodalom, amelyről a címben szó van, nem a tenger mélyére süly­­lyedt, hanem a feledésbe az évszázadok során. Nem min­dennapi kincsei azonban vá­ratlant előkerültek, és most Bécsben tekinthetők meg egy kiállítás során, amely szep­tember 10-től november 23- ig tart nyitva. A kiállítás elnevezése: „Dián — egy elsüllyedt biro­dalom Kínában". Ez a biro­dalom időszámításunk előtt a IV. évszázadtól egészen az első századig virágzott, de azután a Han-dinasztiák ura­lomra kerülésével egyre in­kább elsorvadt. A kínai történészek króni­kái ugyan utalnak arra, hogy több mint kétezer esz­tendővel ezelőtt létezett egy úgynevezett Dian-birodalom, de csak az 50-es évektől kez­dődött módszeres kutatás az elsüllyedt kultúra kincseinek feltárására, amikor kínai pa­rasztok Jünan tartomány egyik piacán fémhulladék­ként kínáltak eladásra több olyan bronzfegyvert, amely­ről kiderült, hogy a földek megművelésekor hozták fel­színre. Éveken át folytak az ása­tások, és a föld mélyéből több mint hétezer különböző tárgy került elő, valamennyi a Dian-birodalom korából. 80 százalékuk bronzból ké­szült, és kitűnt az is, hogy már akkor magas szakmai felkészültséggel rendelkeztek a bronz megmunkálásában a mesterek. A legbecsesebb da­rab azonban egy arany pe­csétnyomó volt, amelyet min­den bizonnyal a kínai csá­szár adományozott a Dian­­birodalom uralkodóinak. A kiállítást már Zürichben is bemutatták, és más váro­sok is hamarosan sorra ke­rülnek. Főként fegyvereket, ékszereket, különböző zene­szerszámokat állítanak ki, valamint egy két méter hosz­­szú, különleges bronzkopor­sót. (I n) A tavaszi árvizek által okozott folyóparti károsodásokat kis vízállásnál javítják ki a Zagyva torkola­tánál MTI Fotó : Csikós Ferenc felvétele Elkészült az M5-ös újabb szakasza Hat kilométerrel bővült au­tópályáink hossza: pénteken átadták az M5-ös jobb pá­lyájának újabb, az ácsai cso­mópont utáni szakaszát. Ez­zel Budapest és Kecskemét között már 37,5 kilométer hosszan teljes szélességű au­tópályán közlekedhetnek a gépkocsik. A kivitelező, az Aszfaltútépítő Vállalat az eredeti határidő előtt készült el az autópályaszakasszal. Az út Örkényig félautó­pá­lyaként folytatódik. Rövidesen szabályozni lehet Tehén leffűen, vafíú bika? Világraszóló felfedezésről számolnak be a párizsi la­pok: rövidesn szabályozni le­het a szarvasmarhatenyész­tésben a bikák és tehenek arányát. Francia tudósoknak sikerült kidolgozni egy úgy­nevezett dezoxiribonuklein­­sav-szondát. A szonda a né­hány napos marhaembriók­ban azonosítani tudja az „y” kromoszómás sejteket, azaz felismeri a leendő bikaborjak embrióját, azok kiválasztha­tók. .A felfedezés nagy jelentő­ségű lehet például India szá­mára, ahol vallási okokból nem fogyasztanak ugyan marhahúst, de 182 milliós ál­lományuk mellett is elégte­len a tejtermelés, mert e szarvasmarhák között túl sok a bika, kevés a tehén. A kí­sérletek azt mutatják, hogy a szondával javítani lehet a marhaállományok fajtatulaj­donságait is. Barátság klub Örömmel jelentjük olvasóink­nak, hogy vidéki és budapes­ti barátaink szeptember ha­­todiki találkozója jól sike­rült. A szekszárdiak meghív­ták a Népszava Barátság klubjának tagjait október 25-i hagyományos szüreti báljukra. A program délelőtt 10 órakor kezdődik a bor­kombinát meglátogatásával, folytatódik a Babits-ház meg­tekintésével. Ebéd az Agancs Étteremben, különleges­­táj­jellegű ízekkel, 60 forintért. Délután látogatás a decsi táj­házban, borkóstolóval. A bál 19 órakor kezdődik és regge­lig tart, az önkiszolgáló étte­remben. Belépődíj — vacsora és éjféli „ebéd” árával együtt — 250 forint. A szállás — há­romágyas szobákban — fe­jenként 100 forint. Jelentkez­ni lehet klubirodánkban ok- ­NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség : Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Lap- és Könyvkiadó 1964 Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Levélcím: 1964 Bp. Pf. 32. Felelős kiadó: Kiss Jenő, a Népszava Lap- és Könyvkiadó igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 43.- Ft Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133-1701­­­4­16 Picasso vázlatai Picasso vázlatfüzeteinek gyűjteményét mutatja be az a kiállítás, amely csütörtö­kön nyílt Londonban. A szervezők nemcsak a rajzo­kat, hanem a művész né­hány személyes tárgyát is kiállították. A vázlatfüzete­ket még soha sem láthatta a közönség. Szakértők 175 fü­zetet tartanak számon, amelyben Picasso hétezer rajza található. Most hat fü­zetet teljes egészében, har­minckilencből pedig egyes rajzokat tárnak a nagykö­zönség elé. * Árvíz az USA-ban Az egyesült államokbeli Pent­­waterben (Michigan) a négy napja tartó esőzéseket köve­tő árvíz két ember halálát okozta, több száz lakost pe­dig kitelepítettek. Az ár át­szakította egy vízierőmű gát­ját is. A hatóságok szerint további négy vízierőmű ke­rülhet veszélybe, ha az elkö­vetkező napokban nem csök­ken a vízszint. Szüreti bál, disznótoros vacsora tóber 5-ig. Mindenki a ma­­gaválasztotta közlekedési eszközzel utazhat. A nyugdí­jasok természetesen felhasz­nálhatják kedvezményes uta­zási szelvényüket. Találko­zunk 9 óra 50 perckor a szek­szárdi Garay téren. Az október 4-i szőlőhegyi kirándulásra és a szeptember 26—27—28-i csehszlovákiai utazásra van még néhány he­lyünk. Várjuk a további je­lentkezőket. Október 11-én, 7 órai kezdettel Budapesten a Szabadság üdülőben (Rege u. 15.) találkozunk klubtag­jainkkal, ahol disznótoros vacsora és táncos, dalos szó­rakozás várja a résztvevőket. Részvételi díj klubtagoknak 70 forint, vendégeknek 80 fo­rint. Jegyek előre válthatók klubirodánkban. Vidéki olvasóink természe­tesen postán is megrendelhe­tik részvételi jegyüket a bu­dapesti rendezvényünkre. Részükre szállást is tudunk biztosítani 250 forintért. Mint már korábban is meg­írtuk, lapunk olvasói levél­ben is jelentkezhetnek klub­tagnak. Kérjük, írják meg nevüket, címüket, foglalkozá­sukat, születési évüket, sze­mélyi számukat. Címünk: Bu­dapest 1964 VII., Rákóczi út 52. Az igazolványokat után­véttel megküldjük. A tagsági díj (névleges összeg) évi 10 forint. Az igazolványokat 5 évre adjuk ki, 50 forintért. Kérjük kedves olvasóin­kat, tájékoztassák ismerő­seiket, barátaikat, hogy a Népszava hetenként közli a Barátság klub híreit. (Gerencséri)

Next