Népszava, 1986. december (114. évfolyam, 282–307. sz.)

1986-12-10 / 290. szám

NÉPSZAVA 1­986. DECEMBER 10., SZERDA .............................. ............­­ AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGNEVELÉSI INTÉZET TÁJÉKOZTATÓJA * I .......................................massmmmsmmmtvmmmmms­ ramf'*..­..............mmmmmmsmm..............—■....mi ■ ........­■■■■............................................ ___________________________________________________________? AZ EGÉSZSÉGÉ AZ ELŐNY ...............................................................­........................................ Művészet elviselni ? „Nem a fiatalságnak, az öregségnek van jövője” A halálozás életkor szerinti alakulása az elmúlt 100 év­ben jelentősen és jellemzően változott (1. ábra). A fő jel­legzetesség, hogy a halálozá­sok döntő többsége egyre in­kább az időskorra koncent­rálódik. Ez vezetett a szüle­téskor várható átlagos élet­tartam meghosszabbodásá­hoz is. Az egészségügyi ellátás ja­vuló hatékonyságának bizo­nyításakor gyakorta hivatko­zunk erre. Ez sokakban még­is kétséget ébreszt, mondván: régen is voltak hosszú ideig élő emberek, matuzsálemek. A matuzsálemek életkora azonban inkább csak amo­lyan legenda. Az elmúlt idő­szakban is ott váltak híres­sé ilyen különlegesen hosszú időt megélő aggastyánok, ahol nem volt születési anya­könyvezés és ezért az idős Hári Jánosok állításai nem voltak ellenőrizhetőek. Ma­napság ezért a 120 évnél idő­sebb emberek hírét általá­­ ns harmadik életkor Az életkor kitolódásával párhuzamosan az időskorúak (számítsuk ezt most mindkét nemben a 60. évtől), az ún. harmadik életkor aránya mindenütt, így hazánkban is növekedett. (A naptári életkort figyelembe véve az Egészségügyi Világszervezet javaslata szerint a 60—74 éveseket öregedőknek, a 75 —89 éveseket öregeknek, a 90 éven felülieket igen öre­geknek nevezzük. A naptári életkor, tehát az anyaköny­vezett születési időpont és a biológiai életkor, vagyis a teljesítőképesség alapján szá­mított kor azonban gyakorta nem esik egybe.) Népesség­beli részesedésük, az első megbízható adatokat szol­gáltató 1870. évi népszámlá­lás, 5 százalékos és a század­­forduló 7,5 százalékos gyako­riságával szemben, napja­inkban meghaladja a 17 szá­zalékot. S ez a tendencia nem áll meg, a századfordu­ló körül már megközelítőleg 20 százalékos tömeggel szá­molhatunk. Különösen szembetűnő a növekedés a 80 éven felü­liekben. 1900-ban még alig több mint 30 ezer 80 éves, il­letve idősebb ember élt ha­zánkban (ez a népesség 0,5 százaléka volt), most viszont 210 ezer (tehát 6,5-szer töb­ben) és a lakosságon belüli részarányuk már 2 százalék. Ugyanakkor hazánkban 1970 óta a 60 éven felüliek ará­nyának növekedési üteme, főleg a férfiakban, némileg megtört. Mindezek a számok aláhúzzák Boulding mondá­sának, ennek az írásnak cí­méül is választott igazságát. A fiatalkor (első 20 év) időszaka nem nyújtható meg, ezzel szemben az idős­koré igen, mégpedig jelentő­sen. Ezentúl a fiatalság gyor­san és könnyen elszalad, az öregség viszont lassan és sokszor nehezen, biológiai és társadalmi kellemetlenségek közepette pereg le az idő rok­káján. De ezek a nehézségek Amikor az öröklődésre, te­hát a gének és kromoszómák hatásának érvényesülésére gondolnak, általában csak az élet kezdetének jelenségei, például a veleszületett rend­ellenességek jutnak az embe­rek eszébe. A kromoszómáin­kon belül a génekbe foglalt a genetikai anyag, a DNS azon­ban egész életre szóló prog­ramot tartalmaz, amely a fo­gamzástól az elmúlásig hatá­rozza meg lehetőségeink ke­reteit. Az öregség és az öre­gedés folyamata sem függet­leníthető tehát biológiai gyö­kereinktől, így az öröklődés­től. A jövőben várhatóan egy­re több ember közelíti meg az emberi életkor végső ha­tárát. Hogy ez mennyi, afe­lett vita folyik. A demográ­fusok számításai szerint a főbb halálokok, az érelme­szesedés, a rák és más gya­kori betegségek legyőzése is van kételkedve fogadják a szakértők. Egyébként nem arról van szó, hogy az em­beri élettartam általában meghosszabbodott volna, ha­nem arról, hogy egyre töb­ben érnek meg hosszabb életkort. S ez elsősorban a születést követő magas halá­lozás csökkentésének kö­szönhető. A félmillió évvel ezelőtti pekingi ősember át­lagosan csak 13 évig, a nean­dervölgyi 20 évig, i. e. 8000 körül 25 évig, a római biro­dalom időszakának embere 30 évig élt. Csak századunk első évtizedeiben értük el a 40 évet. Ma viszont a szüle­téskor várható átlagos élet­tartam 70 év körüli. Ez a tendencia remélhetőleg a jö­vőben is folytatódik, így a halálozás mind későbbi élet­korokra tolódik el. Az „Egészséget mindenkinek!” program keretében a 2000. évre a születéskor várható átlagos élettartamnak leg­alább 75 évnek kell lennie, sokszor kivédhetőek lenné­nek, így valóban van jövője az öregségnek! Az életkor meghosszabbo­dásának messzire gyűrűző társadalmi következményei vannak. Csak kettőt ragadok ki. Egyfelől a harmadik élet­kor részaránya növekszik az aktív keresőkhöz képest. Ez különösen azért érzékeny pont a gazdaság szempontjá­ból, mivel az első életkor ta­nulási időszaka, tehát az ak­tív társadalmi munka kezde­te egyre inkább kitolódik. Régebben a 15.­­évvel, újab­ban már sokan a 24. évvel adják meg ezt a határt. Az első és harmadik életkor együttesen jelenleg a népes­ség 39 százalékát teszi ki, de arányuk 2000-ben már 43 százalék körül lesz. Másfelől az idősebb élet­koroknak újabban jellemző sajátossága a szokásostól el­térő nemi megoszlás, ponto­sabban a jelentős női túlsúly. A születéskor fiútöbblet mu­tatkozik, ez a harmincas évekre egyenlítődik ki. Ezt követően azonban szembetű­nővé válik a nők fokozott aránya. Jelenleg mintegy 60 százalékos a részesedésük. Ez azonban továbbra is függ az életkortól: a 60—69 és 70—79 évesek, valamint a 80 év fe­lettiek között 100 férfira 127, 148 és 201 nő jut. A nemi arány eltolódása a nő javára a párkapcsolatok, a házassá­gok nézőpontjából tanulsá­gos. 1982-ben a nők születés­kor várható átlagos életkora 74 év, a férfiaké 66 volt. A különbség tehát 8 év. Viszont a férjek átlagosan 4 évvel idősebbek feleségüknél. Így várhatóan a feleségek 12 évvel élik túl férjüket. Emi­att az özvegy asszonyok és általában az egyedülálló nők problémája jelenti a legfőbb társadalmi gondot az idősebb korosztályban. Napjainkban száz 60 éves és idősebb nő közül 27 él teljesen egyedül, mégpedig öt közül négy öz­vegyen, csak 90—100 évre emeli majd a szokásos élettartamot. A biológusok viszont mintegy 100—120 évre teszik az em­beri élettartam genetikailag programozott idejét. Sőt, E. Eiselt szerint: „élettanilag az emberi szervezet kb. 140 évig képes fennmaradni, de ter­mészetesen csak olyan kivé­teles körülmények között, amelyek ritkán adódnak”. Mindenesetre érdekes elkép­zelni azt a társadalmat, ahol a nyugdíjba vonulók még életük nagyobb fele előtt vannak ... Régen felismerték, hogy bizonyos családokra jellem­zőnek mondható a magas életkor megélése. Az USA- ban például ismertettek már olyan családot is, amelyben — a balesetes és háborús ha­lálozástól eltekintve a 10 generáció során senki sem halt meg 85 év alatt, és a több 100 év feletti mellett a rekorder 105 évig élt. Az időskorúak családi halmozó­dása eleve az öröklődés je­lentőségére utal. Ezt a csa­lád- és ikervizsgálatok egy­aránt alátámasztották. A Szovjetunióban 5000 idős em­ber családjának elemzése alapján a 80—84 éveseknek 52 százalékosnak, de a 105 év felettiekben már 71 százalé­kosnak találták az élettar­tam örökletességének mérté­két. Dániában az egy- és kétpetéjű ikerpárok élettar­tamának hasonlóságát vetet­ték össze, és az egypetéjű ik­rek halála közötti időtarta­mot jelentősen rövidebbnek (14 év) találták, mint az azo­nos nemű kétpetéjűekben (20 év). Ennek alapján az adatok az élettartam 30 százalékos Meddig él a sejt? Az élettartam genetikai meghatározottságát jelentő­sen alátámasztották az egyes sejtek vizsgálatakor megfi­gyelt szabályszerűségek. Az élet folyamán sejtjeink állandóan megújulnak. Egy­felől az anyagcsere révén sejtjeink szerves és szervet­len anyagai kicserélődnek. (Ez az ún. „turnover”.) Más­felől a sejtosztódásnak (az ún. mitózisnak) köszönhető­en az idősebb, esetleg elhaló sejteket felváltják az utód­sejtek. Mindebből az élőlé­nyek halhatatlansága is kö­vetkezhetne, mivel az alko­tóelemeiben felfrissült és a sejtosztódás során újjászüle­tett sejtek a kalendáriumok szerint idősödő szervezetben is biztosíthatnák az örök fiatalságot. (E tekintetben persze kivételt képeznek az osztódásra nem képes sejtek, pl. az emberi agysejtek, élet­koruk megegyezik a naptári korral.) Mégis, a valóságban, a biokémiai megújulás és a sejtosztódások ellenére öreg­szenek az élőlények. Ennek magyarázata a sejtek geneti­kai programjában keresendő. A potenciális élettartam az adott fajhoz tartozó egyedek fogamzása pillanatában el­dől és olyan lehetőséget je­lent, amely — ha nem törté­nik valamiféle drasztikus külső hatás, pl. baleset, be­tegség, amely ezt semmissé teszi — a megújulást bizto­sító szokásos életfolyamatok (sejtosztódás, turnover stb.) ellenére érvényesül. A hogyan kérdésre első­sorban a sejttenyészetben végzett vizsgálatok eredmé­nyei adtak választ. Ilyenkor valamelyik testszövetből, pl. magzati tüdőből kis darabot kivágnak. A szövetet enzi­­matikus úton sejtekre bont­ják, majd tápfolyadékot tar­talmazó üvegedénybe, ún. koporsóba telepítik, és test­­hőmérsékleten tartják. Eb­ben a tenyészetben a kötő­szöveti sejtek osztódni kez­denek, és kb. egy hét alatt benövik a koporsó alsó fel­színét. Egyrétegű sejthártya alakul ki, amely hely hia­örökletességét bizonyították. Ez azonban olyan minimum­érték, amely a külső okokra visszavezethető, korai, „rend­kívüli” halálozások kizárásá­val majd bizonyosan jelentő­sen növekszik. Jelenleg ugyanis az életkor előreha­ladtával párhuzamosan köz­ismerten emelkedik a beteg­séggyakoriság. Mindezekre a biztosítási statisztikusok már régen rájöttek, pl. Gompertz 1825-ben közzétett megfigye­lése szerint 30 év felett a ha­lálozás valószínűsége 8 éven­ként megduplázódik. Strehler híres számítása pedig azt igazolta, hogy az emberi szervezet teljesítménye 30 éves kortól kezd csökkenni, és ettől kezdve évente mint­egy 1 százalékos a „hanyat­lás". nyában tovább már nem tud osztódni, és így terjeszeked­­ni. Ha viszont ebből az anya­kultúrából eltávolítják a sej­teket, és ezeket két egyenlő részre szétosztva új kopor­sókba viszik át, akkor — friss tápfolyadék alkalmazá­sakor, tehát a táplálék meg­újításakor — megint benö­vik a rendelkezésükre álló kétszer nagyobb felületet. Ezáltal tehát olyan „leány”­­tenyészetek hozhatók létre, amelyek dupla sejtszámot tartalmaznak, mint az anya­tenyészet. A leány­tenyészet­ből újabb „unoka”-, majd „dédunoka”-tenyészetek, stb. hozhatók létre, így lényegé­ben olyan sejtvonalak, „kló­nok” alakíthatók ki, amelyek ugyanazon genetikai progra­mot örökítik át generációról generációra az utódsejtekbe. Az emberi kötőszöveti sejtek — mintegy 7—9 hónap alatt — hozzávetőleg 50-szer ké­pesek így megduplázódni. Ezt követően azonban el­vesztik osztódási képességü­ket és „meghalnak”. 50 osz­tódás tekinthető tehát e sej­tek átlagos élettartamának. A sejtosztódási képesség el­vesztése jellemző körülmé­nyek között megy végbe. Egyre hosszabb idő szüksé­ges a koporsók felületének benövéséhez. Míg kezdetben ez csak 7, később már 10 na­pot vesz igénybe. Végül már nem is képesek az egész fe­lület elfoglalására. Eközben elfajulásos jelek mutatkoz­nak bennük és lassan elpusz­tulnak. Az észleltek sok fel­színi hasonlóságot mutatnak az élő szervezetek „végel­gyengülésé”-vel. Persze a táplálék és általában a kül­ső feltételek is nagyon fon­tosak. Ha ezek nem megfe­lelőek, jelentősen megrövi­dül a sejtvonalak élettarta­ma. Ezek a Leonard Hayflick és munkatársai által Kalifor­niában feltárt jelenségek nemcsak érdekes adalékul szolgálnak az élettartam­értelmezéshez, hanem jó vizsgálati technikának is bi­zonyultak további kérdések tisztázására. A sejtek életkora a sejt­duplázódások számával jel­lemezhető. Így beszélhetünk 10-szer, 30-szor, vagy 45-ször megduplázódott-korú sejtek­ről. A férfiből és nőből szár­mazó sejtek a nemi kromo­szómák alapján könnyen fel­ismerhetők. Ezáltal lehetőség nyílott pl. tízszer megduplá­­zódott-korú női és 40-szer megduplázódott­ korú férfi­­sejtek kevert tenyészetének létrehozására. Mintegy 20 további megduplázódás után megvizsgálták a sejtek ösz­­szetételét , és akkor már csak női eredetű sejteket ta­láltak benne. Hasonló megfigyelést tet­tek a különböző életkorú sze­mélyekből származó sejtek­ben is. A magzati sejtek megduplázódási kora 50-re tehető. A felnőtt egyénekből származó sejteknél ezt már csak 14—29-nek találták. Az idősek sejtjei ennél is keve­sebb megduplázódásra vol­tak képesek. A sejtek számá­ra tehát mindegy, hogy hány duplázódást (osztódást) tel­jesítettek a szervezetben és hányat a koporsóban, a lé­nyeg az, hogy csak 50-re ké­pesek. A sejtek életkora a koporsó benövésének sebes­ségében is jól lemérhető. Egy másik kísérletben a sejteket különböző számú megduplázódás után folyé­kony nitrogénben mélyhű­tötték, magyarul megfa­gyasztották. Felolvasztásuk után újra képesek voltak osztódni, de csak annyiszor, hogy a szokásos 50 duplázó­dást teljesítsék. Tehát ame­lyiket 10 megduplázódás után fagyasztottak le, az még 40- szer, amelyiket 35 után, az még 15-ször duplázódott meg. A mélyhűtés időtarta­ma erre hatással nem volt, még 13 éves „altatás” után is érvényesült a sejtek belső órája, vagyis az 50 megdup­lázódás. Nem több, de nem is kevesebb. A sejtek élet­tartama tehát valamiféle ve­leszületett, genetikailag meg­határozott jellegnek tekint­hető. A genetikailag meghatáro­zott „homokóra” az adott faj minden egyes sejttípusá­ban érvényesül, így ember­nél a bőr, az agy, a máj, a simaizmok stb. sejtjeinek vizsgálatakor is lényegében hasonló eredményt kaptak. Más fajoknál viszont eltérő eredmény adódott, mivel a sejtek duplázódási kora szembetűnő kapcsolatot ma- Időskor és halálozás Így bizonyosan állítható: a rosszindulatú daganatokban a genetikailag meghatáro­zott sejtosztódás-szabályozás és élettartam felfüggesztődik. Emiatt a rákos sejtek a többiek rovására burjánza­­nak, hatalmasodnak el, és pusztítják el végül az egész szervezetet. Ma már több mint 600, ilyen „halhatatlan” sejtvonal ismert. Közülük a legnevezetesebb a HeLa, amely egy 1952-ben elhunyt,­tatott az adott faj élettarta­mával. A legutóbbi években sike­rült a genetikai homokóra helyét is meghatározni. Az egyik kísérletben egy bizo­nyos vegyszert adtak a te­nyészet sejtjeihez, és ezzel elpusztították a sejtek mag­ját. A mag nélküli sejtek né­hány napig még életképe­sek, és ez alatt normális sej­tekkel egyesíthetők. Ennek köszönhetően más sejtektől kaptak sejtmagot. A másik ún. magtranszplantációs kí­sérletben az „A”-sejt magját kioperálták és helyébe a „B”­­sejt magját ültették be. Ilyen módon különböző korú sejtek magjának hatását tud­ták tanulmányozni. A sej­tek mindkét kísérletben a sejtmagok megfelelő meg­duplázódási koráig éltek. A genetikai homokóra tehát a sejtmagban van. A rákkutatás szempontjá­ból nagy jelentőségűnek tű­nik az a felismerés, hogy sok rákos szövetből készített sejtvonal végtelen megdup­lázódásra képes, tehát hal­hatatlan. Esetünkben a sejt­­osztódásokat szabályozó me­chanizmusok változhattak meg és ez magyarázhatja a sejtek korlátozás nélküli osz­tódását, „burjánzását”. (Ez minden bizonnyal valame­lyik onkogén aktiválására vezethető vissza.) Ezzel össz­hangban az emberi sejtek bi­zonyos rákokozó vírusokkal fertőzve is „halhatatlanná” tehetők. Amikor a sejtek túl­lépik a genetikai homokóra meghatározta élettartamukat, külső megjelenésükben, kro­moszóma-összetételükben és egyebekben is mindinkább felveszik a rákos sejtek tulaj­donságait. méhnyakrákos beteg szöveté­ből származik, és ma a vi­lág több ezer laboratóriumá­ban tanulmányozzák, illetve használják. Az így nyert sej­tek súlya már sokszorosan meghaladja annak a fekete bőrű asszonynak a testsú­lyát, akiből származott. Az eddigi ismeretek alap­ján az ember, a számára ge­netikailag biztosított élettar­tamnál jóval korábban hal meg. Az időskorúakban ér­vényesülő halálokok jól is­mertek (2. ábra). Sajnálatos módon az öregkorúak ma­gyarországi halandósága nemzetközi viszonylatban igen magasnak, tehát rossz­nak tekinthető. Az igazsághoz tartozik, hogy a hazai arány­számok m­indig is kedvezőt­lenebbek voltak a nemzetközi átlagnál. Viszont éppen e külföldi adatok és a­ más or­szágokban az elmúlt évtize­dekben elért javulás bizonyít­ja: reális esélyünk lenne a 60 és 70 évesek várható élet­tartamának számottevő meg­hosszabbítására. Az idős emberek halálozá­sát tekintve az agyi érbeteg­ségek jelentik a kimagaslóan legfontosabb halálokot. En­nek hátterében főleg két té­nyező áll, és mindegyik a ránk jellemző egészségtelen életmóddal kapcsolatos. Ezek elsősorban a magas vérnyo­máson és agyi érelmeszese­désen keresztül fejtik ki ártó (Folytatás a 10. oldalon) Öröklődés és élettartam Az olvasás gyönyörűsége Kéz a kézben

Next