Népszava, 1986. december (114. évfolyam, 282–307. sz.)
1986-12-10 / 290. szám
NÉPSZAVA 1986. DECEMBER 10., SZERDA .............................. ............ AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGNEVELÉSI INTÉZET TÁJÉKOZTATÓJA * I .......................................massmmmsmmmtvmmmmms ramf'*................mmmmmmsmm..............—■....mi ■ ........■■■■............................................ ___________________________________________________________? AZ EGÉSZSÉGÉ AZ ELŐNY ....................................................................................................... Művészet elviselni ? „Nem a fiatalságnak, az öregségnek van jövője” A halálozás életkor szerinti alakulása az elmúlt 100 évben jelentősen és jellemzően változott (1. ábra). A fő jellegzetesség, hogy a halálozások döntő többsége egyre inkább az időskorra koncentrálódik. Ez vezetett a születéskor várható átlagos élettartam meghosszabbodásához is. Az egészségügyi ellátás javuló hatékonyságának bizonyításakor gyakorta hivatkozunk erre. Ez sokakban mégis kétséget ébreszt, mondván: régen is voltak hosszú ideig élő emberek, matuzsálemek. A matuzsálemek életkora azonban inkább csak amolyan legenda. Az elmúlt időszakban is ott váltak híressé ilyen különlegesen hosszú időt megélő aggastyánok, ahol nem volt születési anyakönyvezés és ezért az idős Hári Jánosok állításai nem voltak ellenőrizhetőek. Manapság ezért a 120 évnél idősebb emberek hírét általá ns harmadik életkor Az életkor kitolódásával párhuzamosan az időskorúak (számítsuk ezt most mindkét nemben a 60. évtől), az ún. harmadik életkor aránya mindenütt, így hazánkban is növekedett. (A naptári életkort figyelembe véve az Egészségügyi Világszervezet javaslata szerint a 60—74 éveseket öregedőknek, a 75 —89 éveseket öregeknek, a 90 éven felülieket igen öregeknek nevezzük. A naptári életkor, tehát az anyakönyvezett születési időpont és a biológiai életkor, vagyis a teljesítőképesség alapján számított kor azonban gyakorta nem esik egybe.) Népességbeli részesedésük, az első megbízható adatokat szolgáltató 1870. évi népszámlálás, 5 százalékos és a századforduló 7,5 százalékos gyakoriságával szemben, napjainkban meghaladja a 17 százalékot. S ez a tendencia nem áll meg, a századforduló körül már megközelítőleg 20 százalékos tömeggel számolhatunk. Különösen szembetűnő a növekedés a 80 éven felüliekben. 1900-ban még alig több mint 30 ezer 80 éves, illetve idősebb ember élt hazánkban (ez a népesség 0,5 százaléka volt), most viszont 210 ezer (tehát 6,5-szer többen) és a lakosságon belüli részarányuk már 2 százalék. Ugyanakkor hazánkban 1970 óta a 60 éven felüliek arányának növekedési üteme, főleg a férfiakban, némileg megtört. Mindezek a számok aláhúzzák Boulding mondásának, ennek az írásnak címéül is választott igazságát. A fiatalkor (első 20 év) időszaka nem nyújtható meg, ezzel szemben az időskoré igen, mégpedig jelentősen. Ezentúl a fiatalság gyorsan és könnyen elszalad, az öregség viszont lassan és sokszor nehezen, biológiai és társadalmi kellemetlenségek közepette pereg le az idő rokkáján. De ezek a nehézségek Amikor az öröklődésre, tehát a gének és kromoszómák hatásának érvényesülésére gondolnak, általában csak az élet kezdetének jelenségei, például a veleszületett rendellenességek jutnak az emberek eszébe. A kromoszómáinkon belül a génekbe foglalt a genetikai anyag, a DNS azonban egész életre szóló programot tartalmaz, amely a fogamzástól az elmúlásig határozza meg lehetőségeink kereteit. Az öregség és az öregedés folyamata sem függetleníthető tehát biológiai gyökereinktől, így az öröklődéstől. A jövőben várhatóan egyre több ember közelíti meg az emberi életkor végső határát. Hogy ez mennyi, afelett vita folyik. A demográfusok számításai szerint a főbb halálokok, az érelmeszesedés, a rák és más gyakori betegségek legyőzése is van kételkedve fogadják a szakértők. Egyébként nem arról van szó, hogy az emberi élettartam általában meghosszabbodott volna, hanem arról, hogy egyre többen érnek meg hosszabb életkort. S ez elsősorban a születést követő magas halálozás csökkentésének köszönhető. A félmillió évvel ezelőtti pekingi ősember átlagosan csak 13 évig, a neandervölgyi 20 évig, i. e. 8000 körül 25 évig, a római birodalom időszakának embere 30 évig élt. Csak századunk első évtizedeiben értük el a 40 évet. Ma viszont a születéskor várható átlagos élettartam 70 év körüli. Ez a tendencia remélhetőleg a jövőben is folytatódik, így a halálozás mind későbbi életkorokra tolódik el. Az „Egészséget mindenkinek!” program keretében a 2000. évre a születéskor várható átlagos élettartamnak legalább 75 évnek kell lennie, sokszor kivédhetőek lennének, így valóban van jövője az öregségnek! Az életkor meghosszabbodásának messzire gyűrűző társadalmi következményei vannak. Csak kettőt ragadok ki. Egyfelől a harmadik életkor részaránya növekszik az aktív keresőkhöz képest. Ez különösen azért érzékeny pont a gazdaság szempontjából, mivel az első életkor tanulási időszaka, tehát az aktív társadalmi munka kezdete egyre inkább kitolódik. Régebben a 15.évvel, újabban már sokan a 24. évvel adják meg ezt a határt. Az első és harmadik életkor együttesen jelenleg a népesség 39 százalékát teszi ki, de arányuk 2000-ben már 43 százalék körül lesz. Másfelől az idősebb életkoroknak újabban jellemző sajátossága a szokásostól eltérő nemi megoszlás, pontosabban a jelentős női túlsúly. A születéskor fiútöbblet mutatkozik, ez a harmincas évekre egyenlítődik ki. Ezt követően azonban szembetűnővé válik a nők fokozott aránya. Jelenleg mintegy 60 százalékos a részesedésük. Ez azonban továbbra is függ az életkortól: a 60—69 és 70—79 évesek, valamint a 80 év felettiek között 100 férfira 127, 148 és 201 nő jut. A nemi arány eltolódása a nő javára a párkapcsolatok, a házasságok nézőpontjából tanulságos. 1982-ben a nők születéskor várható átlagos életkora 74 év, a férfiaké 66 volt. A különbség tehát 8 év. Viszont a férjek átlagosan 4 évvel idősebbek feleségüknél. Így várhatóan a feleségek 12 évvel élik túl férjüket. Emiatt az özvegy asszonyok és általában az egyedülálló nők problémája jelenti a legfőbb társadalmi gondot az idősebb korosztályban. Napjainkban száz 60 éves és idősebb nő közül 27 él teljesen egyedül, mégpedig öt közül négy özvegyen, csak 90—100 évre emeli majd a szokásos élettartamot. A biológusok viszont mintegy 100—120 évre teszik az emberi élettartam genetikailag programozott idejét. Sőt, E. Eiselt szerint: „élettanilag az emberi szervezet kb. 140 évig képes fennmaradni, de természetesen csak olyan kivételes körülmények között, amelyek ritkán adódnak”. Mindenesetre érdekes elképzelni azt a társadalmat, ahol a nyugdíjba vonulók még életük nagyobb fele előtt vannak ... Régen felismerték, hogy bizonyos családokra jellemzőnek mondható a magas életkor megélése. Az USA- ban például ismertettek már olyan családot is, amelyben — a balesetes és háborús halálozástól eltekintve a 10 generáció során senki sem halt meg 85 év alatt, és a több 100 év feletti mellett a rekorder 105 évig élt. Az időskorúak családi halmozódása eleve az öröklődés jelentőségére utal. Ezt a család- és ikervizsgálatok egyaránt alátámasztották. A Szovjetunióban 5000 idős ember családjának elemzése alapján a 80—84 éveseknek 52 százalékosnak, de a 105 év felettiekben már 71 százalékosnak találták az élettartam örökletességének mértékét. Dániában az egy- és kétpetéjű ikerpárok élettartamának hasonlóságát vetették össze, és az egypetéjű ikrek halála közötti időtartamot jelentősen rövidebbnek (14 év) találták, mint az azonos nemű kétpetéjűekben (20 év). Ennek alapján az adatok az élettartam 30 százalékos Meddig él a sejt? Az élettartam genetikai meghatározottságát jelentősen alátámasztották az egyes sejtek vizsgálatakor megfigyelt szabályszerűségek. Az élet folyamán sejtjeink állandóan megújulnak. Egyfelől az anyagcsere révén sejtjeink szerves és szervetlen anyagai kicserélődnek. (Ez az ún. „turnover”.) Másfelől a sejtosztódásnak (az ún. mitózisnak) köszönhetően az idősebb, esetleg elhaló sejteket felváltják az utódsejtek. Mindebből az élőlények halhatatlansága is következhetne, mivel az alkotóelemeiben felfrissült és a sejtosztódás során újjászületett sejtek a kalendáriumok szerint idősödő szervezetben is biztosíthatnák az örök fiatalságot. (E tekintetben persze kivételt képeznek az osztódásra nem képes sejtek, pl. az emberi agysejtek, életkoruk megegyezik a naptári korral.) Mégis, a valóságban, a biokémiai megújulás és a sejtosztódások ellenére öregszenek az élőlények. Ennek magyarázata a sejtek genetikai programjában keresendő. A potenciális élettartam az adott fajhoz tartozó egyedek fogamzása pillanatában eldől és olyan lehetőséget jelent, amely — ha nem történik valamiféle drasztikus külső hatás, pl. baleset, betegség, amely ezt semmissé teszi — a megújulást biztosító szokásos életfolyamatok (sejtosztódás, turnover stb.) ellenére érvényesül. A hogyan kérdésre elsősorban a sejttenyészetben végzett vizsgálatok eredményei adtak választ. Ilyenkor valamelyik testszövetből, pl. magzati tüdőből kis darabot kivágnak. A szövetet enzimatikus úton sejtekre bontják, majd tápfolyadékot tartalmazó üvegedénybe, ún. koporsóba telepítik, és testhőmérsékleten tartják. Ebben a tenyészetben a kötőszöveti sejtek osztódni kezdenek, és kb. egy hét alatt benövik a koporsó alsó felszínét. Egyrétegű sejthártya alakul ki, amely hely hiaörökletességét bizonyították. Ez azonban olyan minimumérték, amely a külső okokra visszavezethető, korai, „rendkívüli” halálozások kizárásával majd bizonyosan jelentősen növekszik. Jelenleg ugyanis az életkor előrehaladtával párhuzamosan közismerten emelkedik a betegséggyakoriság. Mindezekre a biztosítási statisztikusok már régen rájöttek, pl. Gompertz 1825-ben közzétett megfigyelése szerint 30 év felett a halálozás valószínűsége 8 évenként megduplázódik. Strehler híres számítása pedig azt igazolta, hogy az emberi szervezet teljesítménye 30 éves kortól kezd csökkenni, és ettől kezdve évente mintegy 1 százalékos a „hanyatlás". nyában tovább már nem tud osztódni, és így terjeszekedni. Ha viszont ebből az anyakultúrából eltávolítják a sejteket, és ezeket két egyenlő részre szétosztva új koporsókba viszik át, akkor — friss tápfolyadék alkalmazásakor, tehát a táplálék megújításakor — megint benövik a rendelkezésükre álló kétszer nagyobb felületet. Ezáltal tehát olyan „leány”tenyészetek hozhatók létre, amelyek dupla sejtszámot tartalmaznak, mint az anyatenyészet. A leánytenyészetből újabb „unoka”-, majd „dédunoka”-tenyészetek, stb. hozhatók létre, így lényegében olyan sejtvonalak, „klónok” alakíthatók ki, amelyek ugyanazon genetikai programot örökítik át generációról generációra az utódsejtekbe. Az emberi kötőszöveti sejtek — mintegy 7—9 hónap alatt — hozzávetőleg 50-szer képesek így megduplázódni. Ezt követően azonban elvesztik osztódási képességüket és „meghalnak”. 50 osztódás tekinthető tehát e sejtek átlagos élettartamának. A sejtosztódási képesség elvesztése jellemző körülmények között megy végbe. Egyre hosszabb idő szükséges a koporsók felületének benövéséhez. Míg kezdetben ez csak 7, később már 10 napot vesz igénybe. Végül már nem is képesek az egész felület elfoglalására. Eközben elfajulásos jelek mutatkoznak bennük és lassan elpusztulnak. Az észleltek sok felszíni hasonlóságot mutatnak az élő szervezetek „végelgyengülésé”-vel. Persze a táplálék és általában a külső feltételek is nagyon fontosak. Ha ezek nem megfelelőek, jelentősen megrövidül a sejtvonalak élettartama. Ezek a Leonard Hayflick és munkatársai által Kaliforniában feltárt jelenségek nemcsak érdekes adalékul szolgálnak az élettartamértelmezéshez, hanem jó vizsgálati technikának is bizonyultak további kérdések tisztázására. A sejtek életkora a sejtduplázódások számával jellemezhető. Így beszélhetünk 10-szer, 30-szor, vagy 45-ször megduplázódott-korú sejtekről. A férfiből és nőből származó sejtek a nemi kromoszómák alapján könnyen felismerhetők. Ezáltal lehetőség nyílott pl. tízszer megduplázódott-korú női és 40-szer megduplázódott korú férfisejtek kevert tenyészetének létrehozására. Mintegy 20 további megduplázódás után megvizsgálták a sejtek öszszetételét , és akkor már csak női eredetű sejteket találtak benne. Hasonló megfigyelést tettek a különböző életkorú személyekből származó sejtekben is. A magzati sejtek megduplázódási kora 50-re tehető. A felnőtt egyénekből származó sejteknél ezt már csak 14—29-nek találták. Az idősek sejtjei ennél is kevesebb megduplázódásra voltak képesek. A sejtek számára tehát mindegy, hogy hány duplázódást (osztódást) teljesítettek a szervezetben és hányat a koporsóban, a lényeg az, hogy csak 50-re képesek. A sejtek életkora a koporsó benövésének sebességében is jól lemérhető. Egy másik kísérletben a sejteket különböző számú megduplázódás után folyékony nitrogénben mélyhűtötték, magyarul megfagyasztották. Felolvasztásuk után újra képesek voltak osztódni, de csak annyiszor, hogy a szokásos 50 duplázódást teljesítsék. Tehát amelyiket 10 megduplázódás után fagyasztottak le, az még 40- szer, amelyiket 35 után, az még 15-ször duplázódott meg. A mélyhűtés időtartama erre hatással nem volt, még 13 éves „altatás” után is érvényesült a sejtek belső órája, vagyis az 50 megduplázódás. Nem több, de nem is kevesebb. A sejtek élettartama tehát valamiféle veleszületett, genetikailag meghatározott jellegnek tekinthető. A genetikailag meghatározott „homokóra” az adott faj minden egyes sejttípusában érvényesül, így embernél a bőr, az agy, a máj, a simaizmok stb. sejtjeinek vizsgálatakor is lényegében hasonló eredményt kaptak. Más fajoknál viszont eltérő eredmény adódott, mivel a sejtek duplázódási kora szembetűnő kapcsolatot ma- Időskor és halálozás Így bizonyosan állítható: a rosszindulatú daganatokban a genetikailag meghatározott sejtosztódás-szabályozás és élettartam felfüggesztődik. Emiatt a rákos sejtek a többiek rovására burjánzanak, hatalmasodnak el, és pusztítják el végül az egész szervezetet. Ma már több mint 600, ilyen „halhatatlan” sejtvonal ismert. Közülük a legnevezetesebb a HeLa, amely egy 1952-ben elhunyt,tatott az adott faj élettartamával. A legutóbbi években sikerült a genetikai homokóra helyét is meghatározni. Az egyik kísérletben egy bizonyos vegyszert adtak a tenyészet sejtjeihez, és ezzel elpusztították a sejtek magját. A mag nélküli sejtek néhány napig még életképesek, és ez alatt normális sejtekkel egyesíthetők. Ennek köszönhetően más sejtektől kaptak sejtmagot. A másik ún. magtranszplantációs kísérletben az „A”-sejt magját kioperálták és helyébe a „B”sejt magját ültették be. Ilyen módon különböző korú sejtek magjának hatását tudták tanulmányozni. A sejtek mindkét kísérletben a sejtmagok megfelelő megduplázódási koráig éltek. A genetikai homokóra tehát a sejtmagban van. A rákkutatás szempontjából nagy jelentőségűnek tűnik az a felismerés, hogy sok rákos szövetből készített sejtvonal végtelen megduplázódásra képes, tehát halhatatlan. Esetünkben a sejtosztódásokat szabályozó mechanizmusok változhattak meg és ez magyarázhatja a sejtek korlátozás nélküli osztódását, „burjánzását”. (Ez minden bizonnyal valamelyik onkogén aktiválására vezethető vissza.) Ezzel összhangban az emberi sejtek bizonyos rákokozó vírusokkal fertőzve is „halhatatlanná” tehetők. Amikor a sejtek túllépik a genetikai homokóra meghatározta élettartamukat, külső megjelenésükben, kromoszóma-összetételükben és egyebekben is mindinkább felveszik a rákos sejtek tulajdonságait. méhnyakrákos beteg szövetéből származik, és ma a világ több ezer laboratóriumában tanulmányozzák, illetve használják. Az így nyert sejtek súlya már sokszorosan meghaladja annak a fekete bőrű asszonynak a testsúlyát, akiből származott. Az eddigi ismeretek alapján az ember, a számára genetikailag biztosított élettartamnál jóval korábban hal meg. Az időskorúakban érvényesülő halálokok jól ismertek (2. ábra). Sajnálatos módon az öregkorúak magyarországi halandósága nemzetközi viszonylatban igen magasnak, tehát rossznak tekinthető. Az igazsághoz tartozik, hogy a hazai arányszámok mindig is kedvezőtlenebbek voltak a nemzetközi átlagnál. Viszont éppen e külföldi adatok és a más országokban az elmúlt évtizedekben elért javulás bizonyítja: reális esélyünk lenne a 60 és 70 évesek várható élettartamának számottevő meghosszabbítására. Az idős emberek halálozását tekintve az agyi érbetegségek jelentik a kimagaslóan legfontosabb halálokot. Ennek hátterében főleg két tényező áll, és mindegyik a ránk jellemző egészségtelen életmóddal kapcsolatos. Ezek elsősorban a magas vérnyomáson és agyi érelmeszesedésen keresztül fejtik ki ártó (Folytatás a 10. oldalon) Öröklődés és élettartam Az olvasás gyönyörűsége Kéz a kézben