Népszava, 1986. december (114. évfolyam, 282–307. sz.)

1986-12-22 / 300. szám

Aranyvasárnapi csúcsforgalom az üzletekben (Folytatás az 1. oldalról) választék gazdag volt játé­kokból is, lehetett Legót, Matchboxot és szép babákat kapni. A legtöbben az áru­házak kínálatából válogat­tak, de nagy forgalmat bo­nyolítottak le az ideiglene­sen árusító pavilonok, pél­dául az Ifjúsági Ház előtt kinyitott pécsi Aranykapu is. A vásárlók közül sokan ezen a napon vették meg a kará­csonyfát, minőségtől és for­mától függően Pécsett 50 és 80 forint között kínálták mé­terét. Szegeden 50 műszaki és ruházati szaküzlet, ajándék- és játékbolt, valamint áru­ház fogadta a vásárlókat. A Szeged Nagyáruházban több mint 5 millió forintos forgal­mat bonyolítottak le. Debrcenben a Délibáb Áru­házban különösen a műszaki cikkek iránt érdeklődtek, az Unió Áruházban pedig di­vatcikkeket és gyermekruhá­zati termékeket vásároltak a legtöbben. Székesfehérvár üzleteiben és áruházaiban több mint 40 ezren vásároltak aranyva­sárnap, a forgalom megha­ladta a 16 millió forintot. Szombathelyen, valamint Győr, Sopron és Mosonma­gyaróvár üzleteiben sok oszt­rák és csehszlovák turista is megfordult. Délutánra már kevésnek bizonyult a szánkó, a síléckészlet, megfogyatko­zott a színes tv és elektro­mos játékok kínálata is. A Skála Budapest Nagy­áruházban szintén nagyobb volt a vártnál az érdeklődés a színes tv-k iránt, a kere­sett ITT televíziókból nem volt elegendő. Bőséges válasz­tékot találtak viszont a vá­sárlók ruházati és egyéb ajándékcikkekből. Mint Izsó Péter, gazdasági igazgató el­mondta, a tavalyinál 10 szá­zalékkal nagyobb forgalom­ra számítottak, de ezt meg­haladta mind a szombati, mind pedig az aranyvasár­napi csúcsforgalom. Tegnap a vásárlók 18,5 millió forin­tot költöttek el a Skála Áru­ház különböző­ osztályain. Érezhető volt már, hogy a karácsonyi élelmiszerek be­szerzését is megkezdték a vevők. A hipermarketben egyebek között nagy meny­­nyiségű tőkehús és baromfi fogyott el. A Metró, a Priz­ma és a vidéki Skála-áru­házakban a tavalyinál 20 százalékkal több áru talált gazdára. Budapesten a­­ Centrum­áruházakat százezrek keres­ték fel. A Corvinban csak­nem 9 millió forintos forgal­mat bonyolítottak le. Dél­utánra a játékválaszték né­miképp megfogyatkozott, a vásárlókat viszont személyes jelenlétével kárpótolta Kor­da György és Balázs Klári — legújabb lemezüket dedikál­ták. A Kispesti Centrum Áru­házban az R—Go együttes vonzotta a fiatalok tömegét, Rég várok valakire című új lemezükből több mint ezer fogyott el ezen a napon. Az áruház 9 millió forintos for­galmat bonyolított le, ami nem kevés, ha számításba vesszük, hogy egy „normá­lis napon” 5,5 millió forint értékű árut adnak el. — Hol és mikor vásárol a kereskedő karácsonyra? — kérdeztük meg Leib Károly­­nétól, a ruházati szint igaz­gatóhelyettesétől. — Szerencsés vagyok, itt az áruházban szinte mindent meg tudok venni. Ráadásul kiválaszthatom a legszebbet, a legjobbat, de sajnos, az ilyen áru nem mindig marad az enyém. Jönnek az isme­rősök, a „kedves vevők” és sokszor amit magamnak fél­retettem, eladom. Tulajdon­képpen már jó két hónappal előre kigondoltam, hogy mit szeretnék venni karácsony­ra, és elkezdtem a pénzt is összerakni. Azért így is akad, amit csak az utolsó pillanat­ban fogok megvenni. A lá­nyom húszéves, kényes ízlé­sű fiatal, de gondolom, az a piros bőrcsizma, amit a ci­pőosztályon félretetettem ne­ki, tetszik majd. A hozzáillő piros kesztyűt már megvet­tem, 480 forintba került. A férjem pamutpizsamát kap, és egy gyönyörű szürke nyakkendőt, halvány rózsa­szín csíkkal. Ehhez a csíkhoz kénytelen voltam egy rózsa­szín inget is megvenni . . . Jó előre gondoskodnom kel­lett a külföldi barátok meg­ajándékozásáról. Svájcba, Olaszországba küldtem né­hány apróságból álló csoma­got. Anyósom bélelt, meleg szoknyát kap, 820 forintért vettem. Általában praktikus dolgokat ajándékozok. Az idén vettem egy jópofa bo­hócfigurát is, annyira ked­ves volt, hogy nem tudtam ellenállni. Magamnak sze­rettem volna, de végül is egy rokon kisgyerek kapja meg, összesen úgy négyezer forint körül költök ajándékra, két­ezret pedig félretettem a ka­rácsonyi ételekre. Ilyenkor szeretném a családnak vala­hogy visszaadni, hogy olyan sokat hiányzom közülük: hat hete egyfolytában dolgozom. Ezért mindenkinek a kedvé­re való ételt igyekszem elké­szíteni. A kolléganőkkel be­osztjuk, ki, hol, mit vásárol meg, ahol ismeretsége van. —Osváth— PULI Teljesül a régi álmunk: hazánkban is gyártana­k autót. Szombaton i6 tv-ből, a Híradóból értesülhet­tünk eme örömhírről. Igaz, egyelőre még csak a fran­ciák élvezhetik majd a hódmezővásárhelyi Hódgép ál­tal előállított minijárgány örömeit, de nem kell el­csüggedni, előbb-utóbb a hazai utakon is furikázha­tunk a Puli névre elkeresztelt autóval. Ahhoz, hogy boldog tulajdonosaivá és használóivá váljunk, nem kell majd más, „csak" 150 ezer forint. Mint mondot­ták, a kisautó ennyibe fog kerülni, s hogy mennyire takarékos járműről van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy megspórolhatjuk a jogosítvány megszer­zésének költségeit. A tv-riportban ugyanis hangsú­lyozták: az új magyar autót enélkül is lehet majd ve­zetni. Igaz, hogy vezetője csak 40 kilométeres sebes­séggel száguldozhat vele, de annyival száguldozhat! Ekkora sebesség viszont már untig elég ahhoz, hogy .. . az ember rögtön a közlekedési balesetek statisztikáira gondoljon. Ezért aztán bármennyire is osztozom a ma­gyar kisautó megszületésének örömében, az utakon to­vábbra is inkább úgy szeretnék a Pulikkal találkozni, ha nem jogosítvány nélkül, hanem pórázon vezetik őket... — és — Műszaki együ­­tm­ű­ködés A Szocialista Országok Mű­szaki és Tudományos Szer­vezeteinek Szövetsége, a FENTO Végrehajtó Bizott­sága december 15. és 19. kö­zött Pozsonyban tartotta ülé­sét, amelyen részt vett az MTESZ küldöttsége Tóth Já­nos főtitkár vezetésével. Az ülésen meghatározták a nem­zetközi szervezet további fel­adatait a KGST-országok műszaki és tudományos együttműködésének fejlesz­tésében, a komplex program megvalósításában. A nemzet­közi szövetség munkájának korszerűsítése érdekében to­vábbi bizottságokat alakí­tott a biotechnológiai mód­szerek és az új alapanyagok elterjesztésére. A FENTO 1988 májusában Prágában tartja meg soron következő közgyűlését. REVITAL Rt. Vegyes vállalattömb Rehabilitáció. Olyan kifeje­zés ez, amely az eredeti — de legalábbis ahhoz hasonló — érték helyreállítását jelö­li. Lehet az az emberi egész­ség, vagy valamely tárgy, például egy omladozó épület. Az a magyar—osztrák ve­gyesvállalat — teljes nevén a REVITAL Építésszervezési és Vállalkozási Részvénytár­saság —, amely pénteken tartotta alakuló közgyűlését, épületek helyreállítását tűz­te ki céljául. Nem konkrét termék, építmény gyártásá­ra, kivitelezésére szervező­dött tehát. Tevékenységi kö­rébe tartozik — többek kö­zött — az építési vállalkozás, új beruházás esetén építés és szerelés, a renovált és újon­nan emelt lakások, irodák, üzlethelyiségek bérbeadása, értékesítése bel- és külföl­dön. A vállalat, illetve a társa­ság részvényese az Állami Fejlesztési Bank, az Alba Regia Építőipari Vállalat, a VI. kerületi IKV, valamint két osztrák cég: WARIM­PEX—Finanz AG és az I-I-R Sc­herd­er GmbH. Eddig a VI. kerület reha­bilitációs területén a beépí­tés és az átépítés komoly gondokat jelentett, az úgyne­vezett „A”-jelű tömbben: a Bajcsy Zsilinszky út, a Pau­­lay Ede utca, a Majakovsz­kij utca és az Anker köz ha­tárolta térségben. Nem volt finanszírozója az üres telkek beépítésének. A vegyesválla­lat megalakításával oldódnak a pénzügyi nehézségek, rá­adásul a részvénytársaság te­vékenysége olyan előnyökkel is jár, mint a magas esztéti­kai színvonal, a környezet, a közforgalmú belső területek igényes kialakítása. A válla­lat új, a hagyományos épüle­tek helyreállítására alkalmas kivitelezői hátteret teremt. A külföldi tőkeérdekeltség biz­tosítékot adhat a hatékony technológiáit, anyagok és munkaszervezési módszerek alkalmazására, meghonosítá­sára. A cég vezetői az IKV- lakások megbízásos felújí­tásánál példaként szolgáló gyors és minőségi munkát várnak. Méreg Tivadar, a VI. Ke­rületi Tanács elnöke, a RE­­VITAL Rt. igazgatótanácsá­nak elnöke, aki a VI. kerü­leti IKV részvényesi jogait gyakorolja, az alakuló ülés után lapunk kérdésére el­mondta, hogy szándékaik szerint a jövő év első felé­ben elkezdődhet a gyakorla­ti munka, mégpedig a Pau­­lay Ede utcában egy lakóház teljes korszerűsítésével. En­nek az az egyik feltétele, hogy miként sikerül a teen­dőkhöz alvállalkozókat talál­ni. Tehát a vegyes vállalat magyar cégekkel dolgoztat? — Igen. A mi dolgunk el­sősorban a pontos koordiná­ció. Kivitelező fizikai állo­mányunk lényegében nincs is. — Nem lehetett volna ezt a társaságot külföldi érde­keltségek nélkül létrehozni? — De, minden bizonnyal. Csakhogy ily módon úgy ju­tunk például modern kül­földi technológiákhoz, hogy nem kell értük valutával fi­zetnünk. — Mi a biztosítéka annak, hogy a magyar alvállalkozók precízek lesznek, minden mozzanatban minőségi telje­sítményt nyújtva? — Erre a REVITAL Rt. léte a garancia. Szigorúak le­szünk, nem engedhetünk meg semmiféle lazaságot, szerve­zetlenséget. Ha valaki nem igazodik a magas követelmé­nyekhez, azzal egyszerűen nem szerződünk Hiszen ez, — nem utolsó sorban — üz­leti vállalkozás. A tervek szerint a vegyes­vállalat tevékenységi terüle­te a jövőben nem korlátozó­dik csupán a VI. kerületre. Márcsak azért sem, mert a fővárosban több mint 400 tömbben a százezret megha­ladja azoknak a lakásoknak a száma, amelyek mielőbbi felújításra szorulnak. Deáki László Szervez, fegyelmez, fejlesz!­srobotos tennivalók „Mindenütt szívügyüknek te­kintik a robotok alkalmazá­sát, kicsit büszkén, ha nem is mindig lelkesen vállalva az úttörő szerepet.” Tizenkilenc hazai vállalatnál állapíthat­ta meg ezt az Országos Mű­szaki Fejlesztési Bizottság egyik elemző csoportja. Az OMFB szakemberei arra vol­tak kíváncsiak, mi a robot­­technika várható hatása a magyar gazdaságra. Ezzel a címmel készítettek nemrégi­ben tanulmányt, mely e sa­játos „robotszemmel” láttat­ja a magyar gazdaság, ezen belül a honi ipar befogadó­készségét, változásra való hajlandóságát. Plár útprogram Japán autógyárakról ké­szült filmek vetülnek elénk, ha robotizációról hallunk. Karosszériák sorakoznak a gyártósoron, körülöttük em­ber alig, ám annál bőveb­ben technika. Hegesztőkarok hajladoznak, csőkulcsok pö­rögnek, s szinte percek alatt összeáll egy-egy gépkocsi, mely viszonylagos olcsósága, minősége révén kegyetlen versenytársat jelent a világ más tájain működő autógyá­rak számára. Mindezt a ro­botok segítségével. A mi iparunkra e tekintet­ben az OMFB-tanulmány fejezetcíme jellemző: Lema­radásunk a robottechniká­ban. Egészséges, serkentő hatá­sú kihívást jelenthet az ipa­runkban dolgozó irányítók, műszakiak számára, ha ta­nulmányozzák azt a kitűnő táblázatot, melyet az OMFB „robotlemaradásunk” szem­léltetésére készített. Mint ebből kiderül, az első­­ szer­­vovezérléses — robot beszer­zésére nálunk 1972-ben került sor, hozzávetőleg egy évtize­des késéssel az élvonalbeli iparhoz képest. Az első ma­gyar robottárgyú szabadal­mi bejelentés 1975-ben tör­tént. (George Devol 1954-ben szabadalmaztatott univerzá­lis automatát az USA-ban.) Amikor 1985-ben a győri Rekord villamos szervove­­zérlésű — licenc alapján gyártott — robottal lép ki a piacra, évtizedes hátrányban vagyunk. Ugyanebben az év­ben, ugyanekkora késéssel alakul meg a Magyar Robot­­technikai Társaság. (Bár a Svéd Ipari Robot Társaság is csak 1981-ben alakult meg.) 1986-ban, amikor különböző felmérések szerint nálunk 60—80 robot van, az orszá­gos középtávú kutatási-fej­lesztési tervben alprogrami rangot szerez a robottechni­ka. Miként az elemzők megál­lapítják: lemaradásunknak csak egyik oka, hogy nincs a versenytársakéhoz mérhető nagyságú központi támoga­tás. A tapasztalatok szerint iparunk a kisebb támogatá­sok nyújtotta lehetőséggel is csak visszafogottan élt, me­rt hiányzik a kellő szer­vezettségi, technológiai hát­tér. Ezért a robottechnikai kultúra megteremtésére cél­szerű a fáradozásokat össz­pontosítani. Félreismerések Nemcsak iparunkra, ha­nem gazdaságunk nagyobb részére érvényes az a néhány megállapítás, amelyet a ro­botalkalmazásról hozott dön­tés, előkészítés és megvaló­sítás folyamatáról kristályo­sodott ki a vizsgálat során. A robottechnika alkalma­zásának átlagos időtartama, a gondolat felvetésétől az üzemszerű termelés kezdeté­ig négy és fél év! „Ez elké­pesztően sok — írják a ta­nulmányban —, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a fejlett technológiában az elavulási idő öt év.” S mi­ként kiderül: „e hosszú idő tetemes részét az előkészítés és döntés körüli — nyilván bürokratikus — huzavona fogyasztja el: átlagosan több mint három és fél évet”. Maga az üzembe helyezés egy évet vesz igénybe, kevesebb időbe kerül itt is a műszaki gondok megoldása, a na­gyobb rész az improduktív folyamatokra pazarlódik e szakaszban is. Mint egy táblázatból ki­tűnik: a mérésben, ellenőr­zésben alkalmazott robotizá­­lás tíz évig húzódik, maga a döntés két évig nyúlik el ... A leggyorsabban a nyo­másos öntést „robotosítot­­ták, mindent beleszámítva alig több mint két év alatt. Kiderült a 19 vállalatnál végzett felmérésből, hogy a robotalkalmazásról „Az ese­tek többségében nem ott dön­töttek, ahol a legtöbb infor­máció áll rendelkezésre”. A leginkább érintetteket, te­hát az üzem- és műhelyveze­tést csak az esetek egyhar­­madában kérdezték meg, azaz „a vállalatvezetés nem tulaj­donított kellő fontosságot az e szinten felhalmozódott is­mereteknek, illetve nem te­kinti partnernek az alsóbb szintű vezetőket és a munká­sokat a műszaki fejlesztés előkészítésében” — vonják le a tanulságot az OMFB szakértői. Ha így van, alighanem fél­reismerik embereiket a vál­lalatirányítók. Mint ahogy sokan közülük a robotokat is — tüzetesebb tanulmányozás híján — félreismerték, így aztán az alkalmazás után nem azt kapták, amit vártak tőlük. Kilenc vállalatnál re­méltek létszám-megtakarí­tást a robottól, mindössze kettőnél valósult meg. Hét cégnél azonos létszámmal va­ló termelésnövekedést vet­tek célba, s ezt is csak két helyen érték el robotjaiknak köszönhetően. Nem sikerült lényeges anyagmegtakarítást sem elérni az új eszközzel. Ám­ kiválóan alkalmas a ro­bot a minőség javítására, il­letve a jól képzett munkaerő iránti igény csökkentésére. Ez utóbbi célokat valóra vál­tották az ebben fáradozó vál­lalatok. Figyelemre méltó, hogy a robot alkalmazása önmagá­ban alig mérsékli az egészsé­gi ártalmakat és a baleset­­veszélyt, ugyanakkor növeli a munka monoton jellegét. Nem csökkenti az idegi meg­terhelést sem ez a fajta tech­nika, mivel működését ál­landóan figyelemmel kell kísérni. Éppen az alkalmazás cél­jainak vegyes volta figyel­meztetett arra, hogy mélyíte­ni, terjeszteni célszerű a ro­bottechnikával kapcsolatos ismereteket, szétoszlatni az ezzel összefüggő délibábokat. Szem előtt tartva, hogy pél­dául Belgiumban 1984-ben körülbelül tízszer annyi robot működött, mint amennyi je­lenleg nálunk dolgozik, feltű­nő a különbség, a pótolni való. Kiváltképp, ha hozzászámít­juk, hogy a robotizációnak szervező, fegyelmező, a mű­szaki kultúra szintjét eme­lő hatása van, s e tényezők önmagukban is fontos pillé­rei a korszerűbb ipari telje­sítményeknek. Fontosabb színtér A jövőre vonatkozólag a tanulmány több becslést is tartalmaz. Az Ipari Minisz­térium szerint az évtized végén mintegy 600 robot mű­ködik majd a hazai iparban. Egy ENSZ-prognózis mód­szerével számítva: másfél ezer segíti majd gazdaságun­kat. Egy robot beszerzése és üzembe állítása összesen hozzávetőleg hatmillió forin­tot emészt föl. Azaz mindkét előrejelzés szerint sok mil­liárd forint szükséges a ro­­botizáció kellő fejlesztésé­hez. Ám a mögöttünk lévő évtized, mely az OMFB-ta­nulmány szerint hazánkban a robotalkalmazás bevezető — s immár lezárult — sza­kasza volt, arra figyelmez­tet, hogy a pénz önmagában édeskevés. E technika elter­jesztésének fontos színtere a kiszemelt többtucatnyi üzemcsarnok. De még fonto­sabb a szürkeállomány. Molnár Pál Megjelent a Szakszervezeti Szemle decemberi száma Vita a vitáról — minősíthet­nénk azt az eszmecserét, amely a Szakszervezeti Szem­le című folyóiratban zajlik, s amely mindenképpen a szerkesztők nagy ötlete. Első­sorban azért, mert rátaláltak egy olyan problémára, amely izgatja, valmilyen szinten foglalkoztatja a társadalom valamennyi rétegét. Papp Zsolt a korábbi vitaindító cikkében megpróbálta össze­egyeztetni az ő generációs szubjektivizmusát az elvo­natkoztatható „kőtáblára vé­sett” értékekkel, illetve azok módosulásával, válságos, vagy éppen konjunkturális pilla­natnyi helyzetével. „Így jöt­tem” című fejezeteivel vál­lalja az egyén hányódásának drámai — nem sterilen ob­jektív — vázlatát az önma­gukban megdönthetetlen, de a konkrét történelmi hely­zetben egymásnak sokszor mégis ellentmondó értékstra­tégiák közepette. A baj csak az, hogy még azonos generá­ción belül is mindenki más­ként jött, következésképpen a személyes hang, lehet meg­­ejtően őszinte, de nem lehet törvényalkotó. Ebből következik tehát, hogy értékeink folyamatosan módosulnak, némelyek oly­kor válságot élnek át, mások pedig — látszólag érdemte­lenül — felerősödnek. Ancsel Éva akadémikus azt írja: „Ha a vak végrehajtás helyé­re például az önállóan meg­fontolt, mérlegelt, új eszkö­zöket kereső cselekvés lép, ha rangot kap a lelemény, ezt pozitív változásnak tartom. Igaz, azt már nem hiszem, hogy új értékek léptek elő, hiszen én Odüsszeusz erényei közt is ott találom nemcsak a leleményt, de a furfangot is.” A Szakszervezeti Szemle izgalmas riportokat közöl egyéb — de csak látszólag el­térő — témákban is. A Dia­lógus rovat interjúja Czerván Mártonnéval, a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkárával, legalábbis a szakmában, vitára ingerel. De ugyanígy továbbgondolást, nyílt meditációt érdemel dr. Maróti László cikke is, amely A munkahelyi művelődés a gyakorlati megközelítésben címet viseli. Ez ugyanis a mai magyar közművelődésnek olyan témája, amelyről sokat beszélünk, de­­ ahogy mon­dani szokás, „a karaván még­sem halad”. Pedig, ha nem egyoldalúan a szórakoztatás, vagy a tanulás síkjáról te­kintjük, hanem belátjuk, hogy gazdasági fejlődésünk­nek is egyik kulcskérdése, akkor végérvényesen el kell felejtenünk azt a sematikus gondolkodásmódot, amely a munkahelyi művelődést a „megtűrt" értékek szférájá­ba sorolja. A Szakszervezeti Szemle decemberi számának vala­mennyi írása áthallásokat su­gall — az értékvita tükrében — akkor is, ha a Korcsog Anjárással készült interjút ol­vassuk a tudományról és a tudománypolitikáról, akkor is, ha a szakszociológus, Pe­­tschinger Mária írására va­gunk kíváncsiak, aki a la­káskérdéssel foglalkozik. K. J. SZAKSZERVEZETI SZEMLE 7

Next