Népszava, 1986. december (114. évfolyam, 282–307. sz.)
1986-12-22 / 300. szám
Aranyvasárnapi csúcsforgalom az üzletekben (Folytatás az 1. oldalról) választék gazdag volt játékokból is, lehetett Legót, Matchboxot és szép babákat kapni. A legtöbben az áruházak kínálatából válogattak, de nagy forgalmat bonyolítottak le az ideiglenesen árusító pavilonok, például az Ifjúsági Ház előtt kinyitott pécsi Aranykapu is. A vásárlók közül sokan ezen a napon vették meg a karácsonyfát, minőségtől és formától függően Pécsett 50 és 80 forint között kínálták méterét. Szegeden 50 műszaki és ruházati szaküzlet, ajándék- és játékbolt, valamint áruház fogadta a vásárlókat. A Szeged Nagyáruházban több mint 5 millió forintos forgalmat bonyolítottak le. Debrcenben a Délibáb Áruházban különösen a műszaki cikkek iránt érdeklődtek, az Unió Áruházban pedig divatcikkeket és gyermekruházati termékeket vásároltak a legtöbben. Székesfehérvár üzleteiben és áruházaiban több mint 40 ezren vásároltak aranyvasárnap, a forgalom meghaladta a 16 millió forintot. Szombathelyen, valamint Győr, Sopron és Mosonmagyaróvár üzleteiben sok osztrák és csehszlovák turista is megfordult. Délutánra már kevésnek bizonyult a szánkó, a síléckészlet, megfogyatkozott a színes tv és elektromos játékok kínálata is. A Skála Budapest Nagyáruházban szintén nagyobb volt a vártnál az érdeklődés a színes tv-k iránt, a keresett ITT televíziókból nem volt elegendő. Bőséges választékot találtak viszont a vásárlók ruházati és egyéb ajándékcikkekből. Mint Izsó Péter, gazdasági igazgató elmondta, a tavalyinál 10 százalékkal nagyobb forgalomra számítottak, de ezt meghaladta mind a szombati, mind pedig az aranyvasárnapi csúcsforgalom. Tegnap a vásárlók 18,5 millió forintot költöttek el a Skála Áruház különböző osztályain. Érezhető volt már, hogy a karácsonyi élelmiszerek beszerzését is megkezdték a vevők. A hipermarketben egyebek között nagy menynyiségű tőkehús és baromfi fogyott el. A Metró, a Prizma és a vidéki Skála-áruházakban a tavalyinál 20 százalékkal több áru talált gazdára. Budapesten a Centrumáruházakat százezrek keresték fel. A Corvinban csaknem 9 millió forintos forgalmat bonyolítottak le. Délutánra a játékválaszték némiképp megfogyatkozott, a vásárlókat viszont személyes jelenlétével kárpótolta Korda György és Balázs Klári — legújabb lemezüket dedikálták. A Kispesti Centrum Áruházban az R—Go együttes vonzotta a fiatalok tömegét, Rég várok valakire című új lemezükből több mint ezer fogyott el ezen a napon. Az áruház 9 millió forintos forgalmat bonyolított le, ami nem kevés, ha számításba vesszük, hogy egy „normális napon” 5,5 millió forint értékű árut adnak el. — Hol és mikor vásárol a kereskedő karácsonyra? — kérdeztük meg Leib Károlynétól, a ruházati szint igazgatóhelyettesétől. — Szerencsés vagyok, itt az áruházban szinte mindent meg tudok venni. Ráadásul kiválaszthatom a legszebbet, a legjobbat, de sajnos, az ilyen áru nem mindig marad az enyém. Jönnek az ismerősök, a „kedves vevők” és sokszor amit magamnak félretettem, eladom. Tulajdonképpen már jó két hónappal előre kigondoltam, hogy mit szeretnék venni karácsonyra, és elkezdtem a pénzt is összerakni. Azért így is akad, amit csak az utolsó pillanatban fogok megvenni. A lányom húszéves, kényes ízlésű fiatal, de gondolom, az a piros bőrcsizma, amit a cipőosztályon félretetettem neki, tetszik majd. A hozzáillő piros kesztyűt már megvettem, 480 forintba került. A férjem pamutpizsamát kap, és egy gyönyörű szürke nyakkendőt, halvány rózsaszín csíkkal. Ehhez a csíkhoz kénytelen voltam egy rózsaszín inget is megvenni . . . Jó előre gondoskodnom kellett a külföldi barátok megajándékozásáról. Svájcba, Olaszországba küldtem néhány apróságból álló csomagot. Anyósom bélelt, meleg szoknyát kap, 820 forintért vettem. Általában praktikus dolgokat ajándékozok. Az idén vettem egy jópofa bohócfigurát is, annyira kedves volt, hogy nem tudtam ellenállni. Magamnak szerettem volna, de végül is egy rokon kisgyerek kapja meg, összesen úgy négyezer forint körül költök ajándékra, kétezret pedig félretettem a karácsonyi ételekre. Ilyenkor szeretném a családnak valahogy visszaadni, hogy olyan sokat hiányzom közülük: hat hete egyfolytában dolgozom. Ezért mindenkinek a kedvére való ételt igyekszem elkészíteni. A kolléganőkkel beosztjuk, ki, hol, mit vásárol meg, ahol ismeretsége van. —Osváth— PULI Teljesül a régi álmunk: hazánkban is gyártanak autót. Szombaton i6 tv-ből, a Híradóból értesülhettünk eme örömhírről. Igaz, egyelőre még csak a franciák élvezhetik majd a hódmezővásárhelyi Hódgép által előállított minijárgány örömeit, de nem kell elcsüggedni, előbb-utóbb a hazai utakon is furikázhatunk a Puli névre elkeresztelt autóval. Ahhoz, hogy boldog tulajdonosaivá és használóivá váljunk, nem kell majd más, „csak" 150 ezer forint. Mint mondották, a kisautó ennyibe fog kerülni, s hogy mennyire takarékos járműről van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy megspórolhatjuk a jogosítvány megszerzésének költségeit. A tv-riportban ugyanis hangsúlyozták: az új magyar autót enélkül is lehet majd vezetni. Igaz, hogy vezetője csak 40 kilométeres sebességgel száguldozhat vele, de annyival száguldozhat! Ekkora sebesség viszont már untig elég ahhoz, hogy .. . az ember rögtön a közlekedési balesetek statisztikáira gondoljon. Ezért aztán bármennyire is osztozom a magyar kisautó megszületésének örömében, az utakon továbbra is inkább úgy szeretnék a Pulikkal találkozni, ha nem jogosítvány nélkül, hanem pórázon vezetik őket... — és — Műszaki együtműködés A Szocialista Országok Műszaki és Tudományos Szervezeteinek Szövetsége, a FENTO Végrehajtó Bizottsága december 15. és 19. között Pozsonyban tartotta ülését, amelyen részt vett az MTESZ küldöttsége Tóth János főtitkár vezetésével. Az ülésen meghatározták a nemzetközi szervezet további feladatait a KGST-országok műszaki és tudományos együttműködésének fejlesztésében, a komplex program megvalósításában. A nemzetközi szövetség munkájának korszerűsítése érdekében további bizottságokat alakított a biotechnológiai módszerek és az új alapanyagok elterjesztésére. A FENTO 1988 májusában Prágában tartja meg soron következő közgyűlését. REVITAL Rt. Vegyes vállalattömb Rehabilitáció. Olyan kifejezés ez, amely az eredeti — de legalábbis ahhoz hasonló — érték helyreállítását jelöli. Lehet az az emberi egészség, vagy valamely tárgy, például egy omladozó épület. Az a magyar—osztrák vegyesvállalat — teljes nevén a REVITAL Építésszervezési és Vállalkozási Részvénytársaság —, amely pénteken tartotta alakuló közgyűlését, épületek helyreállítását tűzte ki céljául. Nem konkrét termék, építmény gyártására, kivitelezésére szerveződött tehát. Tevékenységi körébe tartozik — többek között — az építési vállalkozás, új beruházás esetén építés és szerelés, a renovált és újonnan emelt lakások, irodák, üzlethelyiségek bérbeadása, értékesítése bel- és külföldön. A vállalat, illetve a társaság részvényese az Állami Fejlesztési Bank, az Alba Regia Építőipari Vállalat, a VI. kerületi IKV, valamint két osztrák cég: WARIMPEX—Finanz AG és az I-I-R Scherder GmbH. Eddig a VI. kerület rehabilitációs területén a beépítés és az átépítés komoly gondokat jelentett, az úgynevezett „A”-jelű tömbben: a Bajcsy Zsilinszky út, a Paulay Ede utca, a Majakovszkij utca és az Anker köz határolta térségben. Nem volt finanszírozója az üres telkek beépítésének. A vegyesvállalat megalakításával oldódnak a pénzügyi nehézségek, ráadásul a részvénytársaság tevékenysége olyan előnyökkel is jár, mint a magas esztétikai színvonal, a környezet, a közforgalmú belső területek igényes kialakítása. A vállalat új, a hagyományos épületek helyreállítására alkalmas kivitelezői hátteret teremt. A külföldi tőkeérdekeltség biztosítékot adhat a hatékony technológiáit, anyagok és munkaszervezési módszerek alkalmazására, meghonosítására. A cég vezetői az IKV- lakások megbízásos felújításánál példaként szolgáló gyors és minőségi munkát várnak. Méreg Tivadar, a VI. Kerületi Tanács elnöke, a REVITAL Rt. igazgatótanácsának elnöke, aki a VI. kerületi IKV részvényesi jogait gyakorolja, az alakuló ülés után lapunk kérdésére elmondta, hogy szándékaik szerint a jövő év első felében elkezdődhet a gyakorlati munka, mégpedig a Paulay Ede utcában egy lakóház teljes korszerűsítésével. Ennek az az egyik feltétele, hogy miként sikerül a teendőkhöz alvállalkozókat találni. Tehát a vegyes vállalat magyar cégekkel dolgoztat? — Igen. A mi dolgunk elsősorban a pontos koordináció. Kivitelező fizikai állományunk lényegében nincs is. — Nem lehetett volna ezt a társaságot külföldi érdekeltségek nélkül létrehozni? — De, minden bizonnyal. Csakhogy ily módon úgy jutunk például modern külföldi technológiákhoz, hogy nem kell értük valutával fizetnünk. — Mi a biztosítéka annak, hogy a magyar alvállalkozók precízek lesznek, minden mozzanatban minőségi teljesítményt nyújtva? — Erre a REVITAL Rt. léte a garancia. Szigorúak leszünk, nem engedhetünk meg semmiféle lazaságot, szervezetlenséget. Ha valaki nem igazodik a magas követelményekhez, azzal egyszerűen nem szerződünk Hiszen ez, — nem utolsó sorban — üzleti vállalkozás. A tervek szerint a vegyesvállalat tevékenységi területe a jövőben nem korlátozódik csupán a VI. kerületre. Márcsak azért sem, mert a fővárosban több mint 400 tömbben a százezret meghaladja azoknak a lakásoknak a száma, amelyek mielőbbi felújításra szorulnak. Deáki László Szervez, fegyelmez, fejlesz!srobotos tennivalók „Mindenütt szívügyüknek tekintik a robotok alkalmazását, kicsit büszkén, ha nem is mindig lelkesen vállalva az úttörő szerepet.” Tizenkilenc hazai vállalatnál állapíthatta meg ezt az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság egyik elemző csoportja. Az OMFB szakemberei arra voltak kíváncsiak, mi a robottechnika várható hatása a magyar gazdaságra. Ezzel a címmel készítettek nemrégiben tanulmányt, mely e sajátos „robotszemmel” láttatja a magyar gazdaság, ezen belül a honi ipar befogadókészségét, változásra való hajlandóságát. Plár útprogram Japán autógyárakról készült filmek vetülnek elénk, ha robotizációról hallunk. Karosszériák sorakoznak a gyártósoron, körülöttük ember alig, ám annál bővebben technika. Hegesztőkarok hajladoznak, csőkulcsok pörögnek, s szinte percek alatt összeáll egy-egy gépkocsi, mely viszonylagos olcsósága, minősége révén kegyetlen versenytársat jelent a világ más tájain működő autógyárak számára. Mindezt a robotok segítségével. A mi iparunkra e tekintetben az OMFB-tanulmány fejezetcíme jellemző: Lemaradásunk a robottechnikában. Egészséges, serkentő hatású kihívást jelenthet az iparunkban dolgozó irányítók, műszakiak számára, ha tanulmányozzák azt a kitűnő táblázatot, melyet az OMFB „robotlemaradásunk” szemléltetésére készített. Mint ebből kiderül, az első szervovezérléses — robot beszerzésére nálunk 1972-ben került sor, hozzávetőleg egy évtizedes késéssel az élvonalbeli iparhoz képest. Az első magyar robottárgyú szabadalmi bejelentés 1975-ben történt. (George Devol 1954-ben szabadalmaztatott univerzális automatát az USA-ban.) Amikor 1985-ben a győri Rekord villamos szervovezérlésű — licenc alapján gyártott — robottal lép ki a piacra, évtizedes hátrányban vagyunk. Ugyanebben az évben, ugyanekkora késéssel alakul meg a Magyar Robottechnikai Társaság. (Bár a Svéd Ipari Robot Társaság is csak 1981-ben alakult meg.) 1986-ban, amikor különböző felmérések szerint nálunk 60—80 robot van, az országos középtávú kutatási-fejlesztési tervben alprogrami rangot szerez a robottechnika. Miként az elemzők megállapítják: lemaradásunknak csak egyik oka, hogy nincs a versenytársakéhoz mérhető nagyságú központi támogatás. A tapasztalatok szerint iparunk a kisebb támogatások nyújtotta lehetőséggel is csak visszafogottan élt, mert hiányzik a kellő szervezettségi, technológiai háttér. Ezért a robottechnikai kultúra megteremtésére célszerű a fáradozásokat összpontosítani. Félreismerések Nemcsak iparunkra, hanem gazdaságunk nagyobb részére érvényes az a néhány megállapítás, amelyet a robotalkalmazásról hozott döntés, előkészítés és megvalósítás folyamatáról kristályosodott ki a vizsgálat során. A robottechnika alkalmazásának átlagos időtartama, a gondolat felvetésétől az üzemszerű termelés kezdetéig négy és fél év! „Ez elképesztően sok — írják a tanulmányban —, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a fejlett technológiában az elavulási idő öt év.” S miként kiderül: „e hosszú idő tetemes részét az előkészítés és döntés körüli — nyilván bürokratikus — huzavona fogyasztja el: átlagosan több mint három és fél évet”. Maga az üzembe helyezés egy évet vesz igénybe, kevesebb időbe kerül itt is a műszaki gondok megoldása, a nagyobb rész az improduktív folyamatokra pazarlódik e szakaszban is. Mint egy táblázatból kitűnik: a mérésben, ellenőrzésben alkalmazott robotizálás tíz évig húzódik, maga a döntés két évig nyúlik el ... A leggyorsabban a nyomásos öntést „robotosították, mindent beleszámítva alig több mint két év alatt. Kiderült a 19 vállalatnál végzett felmérésből, hogy a robotalkalmazásról „Az esetek többségében nem ott döntöttek, ahol a legtöbb információ áll rendelkezésre”. A leginkább érintetteket, tehát az üzem- és műhelyvezetést csak az esetek egyharmadában kérdezték meg, azaz „a vállalatvezetés nem tulajdonított kellő fontosságot az e szinten felhalmozódott ismereteknek, illetve nem tekinti partnernek az alsóbb szintű vezetőket és a munkásokat a műszaki fejlesztés előkészítésében” — vonják le a tanulságot az OMFB szakértői. Ha így van, alighanem félreismerik embereiket a vállalatirányítók. Mint ahogy sokan közülük a robotokat is — tüzetesebb tanulmányozás híján — félreismerték, így aztán az alkalmazás után nem azt kapták, amit vártak tőlük. Kilenc vállalatnál reméltek létszám-megtakarítást a robottól, mindössze kettőnél valósult meg. Hét cégnél azonos létszámmal való termelésnövekedést vettek célba, s ezt is csak két helyen érték el robotjaiknak köszönhetően. Nem sikerült lényeges anyagmegtakarítást sem elérni az új eszközzel. Ám kiválóan alkalmas a robot a minőség javítására, illetve a jól képzett munkaerő iránti igény csökkentésére. Ez utóbbi célokat valóra váltották az ebben fáradozó vállalatok. Figyelemre méltó, hogy a robot alkalmazása önmagában alig mérsékli az egészségi ártalmakat és a balesetveszélyt, ugyanakkor növeli a munka monoton jellegét. Nem csökkenti az idegi megterhelést sem ez a fajta technika, mivel működését állandóan figyelemmel kell kísérni. Éppen az alkalmazás céljainak vegyes volta figyelmeztetett arra, hogy mélyíteni, terjeszteni célszerű a robottechnikával kapcsolatos ismereteket, szétoszlatni az ezzel összefüggő délibábokat. Szem előtt tartva, hogy például Belgiumban 1984-ben körülbelül tízszer annyi robot működött, mint amennyi jelenleg nálunk dolgozik, feltűnő a különbség, a pótolni való. Kiváltképp, ha hozzászámítjuk, hogy a robotizációnak szervező, fegyelmező, a műszaki kultúra szintjét emelő hatása van, s e tényezők önmagukban is fontos pillérei a korszerűbb ipari teljesítményeknek. Fontosabb színtér A jövőre vonatkozólag a tanulmány több becslést is tartalmaz. Az Ipari Minisztérium szerint az évtized végén mintegy 600 robot működik majd a hazai iparban. Egy ENSZ-prognózis módszerével számítva: másfél ezer segíti majd gazdaságunkat. Egy robot beszerzése és üzembe állítása összesen hozzávetőleg hatmillió forintot emészt föl. Azaz mindkét előrejelzés szerint sok milliárd forint szükséges a robotizáció kellő fejlesztéséhez. Ám a mögöttünk lévő évtized, mely az OMFB-tanulmány szerint hazánkban a robotalkalmazás bevezető — s immár lezárult — szakasza volt, arra figyelmeztet, hogy a pénz önmagában édeskevés. E technika elterjesztésének fontos színtere a kiszemelt többtucatnyi üzemcsarnok. De még fontosabb a szürkeállomány. Molnár Pál Megjelent a Szakszervezeti Szemle decemberi száma Vita a vitáról — minősíthetnénk azt az eszmecserét, amely a Szakszervezeti Szemle című folyóiratban zajlik, s amely mindenképpen a szerkesztők nagy ötlete. Elsősorban azért, mert rátaláltak egy olyan problémára, amely izgatja, valmilyen szinten foglalkoztatja a társadalom valamennyi rétegét. Papp Zsolt a korábbi vitaindító cikkében megpróbálta összeegyeztetni az ő generációs szubjektivizmusát az elvonatkoztatható „kőtáblára vésett” értékekkel, illetve azok módosulásával, válságos, vagy éppen konjunkturális pillanatnyi helyzetével. „Így jöttem” című fejezeteivel vállalja az egyén hányódásának drámai — nem sterilen objektív — vázlatát az önmagukban megdönthetetlen, de a konkrét történelmi helyzetben egymásnak sokszor mégis ellentmondó értékstratégiák közepette. A baj csak az, hogy még azonos generáción belül is mindenki másként jött, következésképpen a személyes hang, lehet megejtően őszinte, de nem lehet törvényalkotó. Ebből következik tehát, hogy értékeink folyamatosan módosulnak, némelyek olykor válságot élnek át, mások pedig — látszólag érdemtelenül — felerősödnek. Ancsel Éva akadémikus azt írja: „Ha a vak végrehajtás helyére például az önállóan megfontolt, mérlegelt, új eszközöket kereső cselekvés lép, ha rangot kap a lelemény, ezt pozitív változásnak tartom. Igaz, azt már nem hiszem, hogy új értékek léptek elő, hiszen én Odüsszeusz erényei közt is ott találom nemcsak a leleményt, de a furfangot is.” A Szakszervezeti Szemle izgalmas riportokat közöl egyéb — de csak látszólag eltérő — témákban is. A Dialógus rovat interjúja Czerván Mártonnéval, a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkárával, legalábbis a szakmában, vitára ingerel. De ugyanígy továbbgondolást, nyílt meditációt érdemel dr. Maróti László cikke is, amely A munkahelyi művelődés a gyakorlati megközelítésben címet viseli. Ez ugyanis a mai magyar közművelődésnek olyan témája, amelyről sokat beszélünk, de ahogy mondani szokás, „a karaván mégsem halad”. Pedig, ha nem egyoldalúan a szórakoztatás, vagy a tanulás síkjáról tekintjük, hanem belátjuk, hogy gazdasági fejlődésünknek is egyik kulcskérdése, akkor végérvényesen el kell felejtenünk azt a sematikus gondolkodásmódot, amely a munkahelyi művelődést a „megtűrt" értékek szférájába sorolja. A Szakszervezeti Szemle decemberi számának valamennyi írása áthallásokat sugall — az értékvita tükrében — akkor is, ha a Korcsog Anjárással készült interjút olvassuk a tudományról és a tudománypolitikáról, akkor is, ha a szakszociológus, Petschinger Mária írására vagunk kíváncsiak, aki a lakáskérdéssel foglalkozik. K. J. SZAKSZERVEZETI SZEMLE 7