Népszava, 1987. június (115. évfolyam, 127–152. sz.)

1987-06-01 / 127. szám

NÉPSZAVA 1987. JÚNIUS 1., HÉTFŐ Új politikai gondolkodás, hozzájárulás a nemzetközi légkör javításához Sajtós­élemények, nyilatkozatok a berlini tanácskozásról A Varsói­ Szerződés katonai doktrínájáról elfogadott nyi­latkozat az új politikai gon­dolkodást tükrözi, és építő hozzájárulás a nemzetközi légkör javításához — írja a vasárnapi Pravda.­­ Kidol­gozását az tette szükségessé, hogy napjainkban egyre fon­tosabbá válik az államok és katonai-politikai szövetségek által követett célok és szán­dékok helyes megértése. A VSZ védelmi célzatú kato­nai doktrínája szükségesnek tekinti, hogy a katonai erők egyensúlyát minél alacso­nyabb szinten tartsák fenn, és célszerűnek minősíti, hogy a katonai erőket a védelem­hez elégséges mértékig csök­kentsék. Az erről szóló ok­mány kimunkálása annál in­kább időszerű volt, mert té­teleitől szembeötlően eltér a NATO katonai koncepciója. Hans-Dietrich Genscher ,nyugatnémet külügyminisz­ter a Varsói Szerződés ber­lini javaslatainak alapos és higgadt tanulmányozását ajánlotta a nyugati szövet­ségnek abból a célból, hogy­­feltárhatók legyenek bennük a pozitív értelmű kapcsoló­dási lehetőségek. Arra az in­dítványra utalva, hogy a ka­tonai doktrínák kérdését is vonják be a kelet-nyugati párbeszédbe, Genscher azt mondta: Minthogy ezt a té­mát a NATO is tanulmá­nyozta legutóbbi decemberi ülésén, e tárgyban közelebb kerültek az érdemi dialó­gushoz. Ez üdvözlendő kö­rülmény — mondotta. Ugyan­akkor óva intett attól, hogy a Nyugat elsietetten reagál­jon a berlini következteté­sekre. Az Il Tempo című olasz napilap azzal a megállapí­tással vezeti be — egyébként rendkívül részletes — tudó­sítását, hogy a csúcstalálko­zón „semmiféle hangzatos javaslat” nem született. Hoz­záfűzi azonban, hogy nem hiányzott néhány, kétségte­lenül jelentős újdonság. A többi lap is alapjában véve ugyanígy értelmezi a berli­ni találkozó eredményeit. Az olasz kommunisták lapja, a­­L’Unitá nem használ minő­sítő mondatokat a Varsói Szerződés csúcstalálkozójával kapcsolatban, inkább kor­rekt, részletes és a fonto­sabb elemeket kiemelő tudó­sításban számol be az ese­ményről. Az európai fegyveres erők és hagyományos fegyverze­tek 25 százalékos csökkenté­sét célzó budapesti progra­mot követő új lépésként ér­tékeli a berlini javaslatokat a londoni Financial Times. Az APA osztrák hírügy­nökség értékelésében kieme­li : a berlini tanácskozáson bírálat érte az Atlanti Szö­vetséget, amiért mindeddig nem válaszolt a Varsói Szer­ződésnek az európai fegyve­res erők és hagyományos fegyverzetek csökkentésével kapcsolatos tavalyi, buda­pesti javaslatára. A brüsszeli Le Drapeau frouge értékelése szerint a berlini javaslatok azt bizo­nyítják, hogy a Varsói Szer­ződés következetesen tovább­fejleszti leszerelési straté­giáját. A tokiói Aszahi Simbun kiemeli: a berlini tanácsko­zás résztvevői konzultáció­kat javasoltak a két katonai tömb katonai doktrínájának összehasonlítására és védel­mi jellegűvé tételére. Szo­vje­t-a­meri­ka­i tá­rgya­lások Genfben új, közös szerződéstervezetet dolgoznak ki M. Lengyel László, az MTI tudósítója jelenti. A genfi tárgyalásokon részt vevő szovjet és ame­rikai küldöttség a napokban megállapodott arról, hogy a közepes hatótávolságú raké­ták kérdésében megkezdik egy új, közös szerződéster­vezet kidolgozását — jelen­tette be a szovjet televízió Kilences stúdió című műso­rában Alekszandr Bessz­­mertnih külügyminiszter­­helyettes. Emlékeztetett arra, hogy eddig két tervezet feküdt a tárgyalóasztalon, az ameri­kai és a szovjet. A szovjet tervezet már számolt az ame­rikai dokumentum több elő­írásával, a szovjet fél kész­ségesnek mutatkozott a part­ner gondolatainak figyelem­be vételére. A közös tervezet előkészítésének megkezdése nem jelentéktelen lépés, mindazonáltal még nem je­lenti a döntő előrehaladást, mivel továbbra is jelentős kérdésekben hiányzik az egyetértés, több elvi jelentő­ségű véleménykülönbség mutatkozik. Az amerikai fél nem egye­zik bele a Nyugat-Európában telepített közepes hatótávol­ságú rakéták megsemmisíté­sébe, vagy leszerelésébe, ami­hez a szovjet fél ragaszkodik. Amerikai részről továbbra is fenn akarják tartani a le­hetőséget, hogy a közepes hatótávolságú rakétákat más osztályú rakétákká, neveze­tesen hadműveleti-harcászati rakétákká alakítsák át. A Szovjetunió nem fogadhatja el ezt az álláspontot, mivel az amerikai elképzelés meg­valósítása hátrányos hely­zetbe hozná a szovjet felet— mondotta Alekszandr Bessz­­mertnih és közölte, hogy több más jelentős nézetkülönbség is mutatkozik, amelyek meg­szüntetése érdekében ko­moly erőfeszítésekre van szükség. Felhívta a figyelmet arra, hogy a közepes hatótávolsá­gú rakéták kérdésében most mind a három érdekelt fél, a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nyugat-Európa, lényegében egyetért. Bécsi u­tótalálkozó Folytatódik a bécsi záródokumentum szerkesztése Heltai András, az MTI tu­dósítója jelenti: Élénk tevékenység várha­tó e héten a bécsi utótalál­kozón. Hétfőn újabb tanács­kozást tartanak a VSZ és a NATO képviselői a hagyo­mányos haderők csökkenté­séről tárgyaló fórumról, kedden pedig várhatóan a házigazda ország, az NDK magasállású képviselője ad majd tájékoztatást Bécsben a VSZ Politikai Tanácskozó Testületének berlini ülésé­ről, javaslatairól. Az osztrák fővárosban egyébként folytatódik a záró­dokumentum szerkesztése. E rendkívül bonyolult munkát jelentősen megkönnyíti, hogy azt immár a semleges és el nem kötelezett országok kép­viselőinek vezetése alatt hangolják össze az egyes bi­zottságokban. A felgyorsult munka elle­nére sok küldöttség részéről aggodalommal mutatnak rá a tényre, hogy a NATO-or­­szágok mindmáig nem alakí­tottak ki közös álláspontot a találkozó egyik kulcskér­désében, a leszerelés ügyé­ben. A fő ok az amerikai és a francia álláspont eltérésé­ben rejlik. Moszkvai nemzetközi orvoskongresszus A magyar küldöttség képviselőinek találkozója újságírókkal Moszkvában szombaton dél­előtt plenáris üléssel folytat­ta munkáját a nemzetközi orvosmozgalom a nukleáris háború megelőzéséért VII. kongresszusa. Ezt követően üléseztek a munkacsoportok, kollokviumokat és nyitott fó­rumokat is tartottak az egész­ségügyi dolgozók időszerű feladatairól, a nukleáris fegyverek veszélyeiről, az atomkor más kérdéseiről. A magyar küldöttség kép­viselői — köztük Hollán Zsu­zsa akadémikus, a mozga­lom a­lelnöke, a magyar ta­gozat elnöke, küldöttségünk vezetője, és Hutás Imre egészségügyi minisztériumi államtitkár — találkoztak a moszkvai fórumon akkredi­tált újságírókkal. A kötetlen, baráti beszélgetésen kérdé­sekre válaszolva ismertették a magyar orvosok tevékeny­ségét a mozgalom keretein belül. Hangsúlyozták, hogy sok fiatal orvos, illetőleg orvostanhallgató is eljött Moszkvába, erre a jelentős fórumra — ez is jelzi: ha­zánkban nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a fiatalokat mind szélesebb körben vonják be a fontos politikai és szakmai kérdé­sek megvitatásába. Ismertet­ték a nukleáris energia bé­kés célú hasznosításának magyarországi eredményeit is. Európai biztonság Befejezte munkáját a brüsszeli konferencia Most, amikor a nukleáris fegyverektől való megszaba­dulás lehetősége közvetlen közelségbe került, a közvé­lemény nyomásának abba az irányba kell hatnia, hogy a gondolkodásmódból, a kato­nai doktrínákból kiiktassa a háborús „megoldás” felté­telezését — állapította meg az európai biztonságért és együttműködésért küzdő nemzetközi bizottság. Pénte­ken és szombaton 23 euró­pai ország és tíz nemzetközi szervezet, köztük az ENSZ összesen mintegy 100 képvi­selője tanácskozott Brüsszel­ben, hogy az európai bizton­sági és együttműködési bi­zottság keretében megvitas­sa: a nukleáris fegyverek Európából való visszavoná­sát célzó aktuális javaslatok idején milyen kérdések fog­lalkoztatják a békét akaró nemzetközi közvéleményt, il­letve törekvéseiknek milyen irányba kell hatniuk. (MTI) Hogyan és miképpen? Ha a jó katonának azt mond­ják, meszeld be az eget, nem azt kérdezi, hogyan, ha­nem hogy milyen színűre. A régi mondás ma egyre idő­szerűbbnek tűnik. Az élet követelményeket állít elénk, s nem kínál módszereket a megoldáshoz. Ezek megtalá­lását ránk bízza, sőt, ránk kényszeríti. Néhol maga a kényszer te­szi meg a magáét, mentő öt­leteket csihol. Születnek olyan megoldások, amelyek kényszerhelyzet nélkül a tarsolyban maradtak volna. Néha a kilátástalannak tűnő helyzetekben is „nyílik­ kilá­tás”, éppen a stressznek kö­szönhetően, amely a bejára­tott sémák helyett új pályá­ra löki a gondolatmenetet. S ami sorozatosan balul ütött ki a hagyományos módszerek miatt, talán még gondot sem okoz az új irányú, más szem­léletű eljárások közepette. Jó dolog is lehet tehát a kényszer, a nagy feladatok kitűzése. Ámde, mint mindenben, a túlzások ebben is vissza­üthetnek. A már-már re­ménytelen követelmények támasztása inkább bénít, semmint serkentene „A két métert átvivő magasugrónak nem szabad rögtön 230 cen­timéterrel kísérleteznie. Job­ban jár, ha előbb a 205-öt ostromolja” — mondta nem­rég egy vállalati főműszaki. A mérnökember azt kívánta szemléltetni a sportból vett példával, hogy a fejlesztés­ben is fontos az ésszerű üte­met betartani. Azaz olyan vállalatnál, ahol még a szá­mítógépes tervezést sem al­kalmazzák, nem látszik cél­szerűnek rögtön a számító­géppel integrált gyártás be­vezetését erőltetni. Igaz, a „romantikus” cél talán von­zóbb lehet a helyi műszakiak számára De ez sem biztos. Az viszont igen valószínű, hogy a nagy fába — tőke- és munkafecsérlés árán — bele­törik a fejszéjük. S ha tanul­nak is a kísérletből, a hozam nem lesz arányos a ráfordí­tással. Más vállalati példa is kí­nálkozik, nem műszaki, ha­nem inkább gazdasági tarta­lommal. Előadódhat, hogy egy-egy vállalat vezérkara kiszámítja: ennyi pénz kell a beruházási hitelek törlesz­tésére, ennyi új fejlesztések­re, s ennyi a keresetnívó emelésére. És az összeadás­kor keletkező summát kitűzi „tervfeladatnak''. Ezt kell el­érni! Hogyan? Mi módon? Ez legföljebb csak a máso­dik kérdés. S ha valaki fir­tatja, lehetséges-e a cél el­érése egyáltalán, a felelet az­ kell. Úgy tűnik, hasznos volna több figyelmet fordítanunk a hogyanokra, mikéntekre. Éppen a jó módszerek ki­munkálása a minőségi fel­adat. Ez jelenthet korszerű kihívást a vállalati terve­zőknek. A „keU”-re alapozott vállalati tervhez elegendő néhány számadat s egypár összefüggés ismerete. A ho­gyan megválaszolásához vi­szont tüzetes tájékozottság szükséges, mind a vállalat belső lehetőségeit, mind kö­zegét illetően. Nélkülözhe­tetlen a szaktudás, nem ma­radhatnak el a jó és a még jobb ötletek. Igaz, a hogyanra alapozott terveknek van egy gyöngé­je. Az, hogy könnyen bírál­ható. Mert azon, hogy mi kell­ene­, nehéz vitatkozni, bár lehet. De a módszerek mindig is könnyebben vitat­hatóak. Ezért kidolgozásuk új stílust követel: eleve be kell vonni azokat, akik vitat­hatják, így nem csak a szak­értelem lesz több és az ötlet, hanem a végrehajtáshoz is nagyobb lehet a kezdősebes­ség. Vagy már a tervezés­kor kiderülhet az is, hogy a cél túl nagyralátó. Azaz a katona visszaszólhat, hogy az eget bemeszelni nem lehet, de­­ nem is érdemes. Molnár Pál Miért nem szólalnak meg? A példa nagyon friss, de a jelenség, sajnos, gyakori. Maradjunk a konkrét történetnél. Zuhogó esőben, egy jól öltözött középkorú nő felszállt a piros 7-esre a Kosztolányi téren. Kiválasztott egy ülést, arra akkurátusan rá­rakta a vizes csomagjait és az ernyőjét, ami­ből ömlött az esővíz, maga pedig melléállt. A mögötte ülő nő figyelmetette: „Szedje le a vizes holmikat, s ha lehet törölje le egy pa­pírral az ülést, mert másoknak majd tönkre­megy a ruhájuk.” Lett erre nagy patába, az esernyős nő mindennek elmondta a másikat, minek avatkozik olyan dologba, amihez sem­mi köze nincs. A nagy víztócsa pedig maradt az ülésen. A buszban senki nem szólalt meg. Hagy­ták, hogy azok ketten vívják a maguk har­cát, és a rosszat tevő hordja le a másikat, mondván, örüljön, hogy neki van helye és fogja be a száját. Az utasok csak figyelték, hogyan csapnak össze az indulatok. Miért ez a közöny? Vajon miért nem mond­ta más is: „Asszonyom, közösségben él, erre a buszra már a következő megállóban is fel­­szállnak. Legyen tekintettel rájuk." Hallgat­tak, mint annyi más esetben, például a kö­zértben, ha a pénztáros rosszul számol, csak hogy ne kelljen néhány perccel tovább sorba­­állni, amíg tisztázódik az ügy. És a munka­helyen? Talán ott mindig figyelmeztetik egy­mást az emberek, mit hogyan lehetne job­ban csinálni? És hányszor látjuk-halljuk, amikor az anya rászól a gyerekére: gyere, nekünk ehhez semmi közünk. Más dolgába beleavatkozni tényleg csúnya dolog, de a közösség ügyéért megszólalni kö­telesség. Aki hallgat, amikor a munkahelyen, lakóközösségben, vagy a buszon meg kellene szólalnia, rossz mintát ad, ne szidja tehát a maii fiatalokat, mert a nevelés mindig a sa­ját példával kezdődik. Csupa hétköznapi esetre gondolok, amikor szólásra szeretném bírni az embereket. Hi­szen nem más ez, mint olyan magatartásfor­ma, amely nem tűri a közönyt, amely mel­lett nem él meg az erőszakoskodás, és kiala­­­kul, tartóssá válik az egymás iránti figyel­messég, a törődés. Igen, valahogy így kellene élnünk, nem pedig elmenni más baja mel­lett. A napokban egy régi ismerősöm pana­szolta, hogy ő nem lakótelepen, hanem kert­városban él, ahol még néhány évtizeddel ez­előtt is szíves szóval voltak egymás iránt az emberek. És most alig beszélnek. Nem érdek­lődnek, nem keresik a segítés lehetőségét. Ha netán ketten összevitatkoznak azon, hogy ki tisztítsa ki az árokban az átfolyót, elvesze­kedhetnek bármeddig, a szomszédok nem szó­lalnak meg, csak hogy ne legyen kellemetlen percük, és a rohanó világban ne veszítsenek feleslegesen időt. De hát felesleges lenne a környezetünkben élő emberekért jobbító szándékkal kiállni? Felesleges volna gyerekeket már kicsiny ko­rukban arra nevelni, hogy ami körülöttük történik, az csak akkor lesz szép és jó, ha mindenkinek a hasznára szolgál? Dehogy is felesleges, inkább nemes magatartás. Mert mindaddig, amíg a fiatalok csak az acsarko­­dást vagy a passzivitást látják a felnőttek­től, addig tőlük sem várhatunk mást Nem lehet annyira sietős a dolgunk, hogy a kö­zöny vagy az „én ugyan bele nem kevere­dek a vitába” felfogás uralkodjon el. A hét­köznapok apró bosszúságai végül is összeáll­nak, és mindannyiunk közérzetére, életvitelé­re hatnak. Vagyis, érdekeltek vagyunk, ma így, holnap úgy. Lendvai Vera ­ Családsegítő ügyelem Két esztendeje múlt, hogy a főváros két ke­rületében, Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár és Szolnok megyékben családsegítő központok születtek. Először kísérletképpen, azzal a ket­tős feladattal, hogy mind a súlyos gondokkal küzdő családoknak, mind pedig a családok ügyeivel foglalkozó hatóságoknak segítségére legyenek. Teljesen nyilvánvaló, hogy nem különít­hetők el egymástól az egyes családtagokkal kapcsolatos intéznivalók, hiszen a gyermek­­védelmi munka, az alkoholizmus elleni küz­delem, a magányos, idős emberekkel való tö­rődés csak úgy ígérhet valódi eredményeket, ha az ügyeiket intézők megismerik a család teljes körét, a zavarok okát, a bajok gyöke­rét. Így van remény arra, hogy tüneti kezelés helyett valóban sikerülhet a család megbil­lent egyensúlyát helyreállítani. A kísérlet sikeres volt. A családsegítő köz­pontok munkáját igazolták a tények, ered­mények. Igen sok esetben sikerült megelőzni a hivatali beavatkozást, a nehezebben fel­oldható válságokat, a segítség nélkül bekö­vetkező tragédiákat is. Talán így is fogalmazható meg legponto­sabban két esztendő tapasztalatai nyomán a családsegítő központok célja és lényege: az idejében érkező segítség a legfontosabb. Ha elsőként sikerül kapcsolatba kerülniük a csa­ládgondozó szakembereknek a zavarokkal küszködőkkel, elkerülhető a további intéz­kedés, a családok életébe való hatósági be­avatkozás. Olykor csak jótanácsra van szükség. Tájé­koztatásra­ és némi segítségre abban, kire tartozik gondjuk, ügyük. A család ismereté­ben segíthetik a hatósági ügyintézők mun­káját is. Hiszen nem elég, szinte csak a tűz­oltáshoz hasonló, ha a gyámhatósági döntés kiemeli például a súlyosan veszélyeztető csa­ládi környezetből az intézet védettségébe a kiskorú gyereket. És az sem oldja meg ön­magában — talán csak ideig-óráig — a csa­lád gondját, ha történetesen alkoholelvonó kezelésen vesz részt az a családtag, aki itta­san kínozza-bántalmazza a hozzá közelálló­kat, nem teljesíti gyerekeivel, házastársával, szüleivel szembeni kötelességeit. Az egyszeri vagy rendszeres pénzbeli segítség sem oldja fel az idős emberek magárahagyatottságát, a kilátástalan magányt. Mindezeknél a fontos és gyakran szükséges intézkedéseknél nem kevésbé fontos, hogy kiegyensúlyozott együttélésre ismét alkal­massá váljék a valamilyen — vagy többféle — okból egyensúlyát vesztett család. Meg kell találnia minden együtt élő és egymásra utalt családtagnak, a család minden nemze­dékének ebben a nélkülözhetetlen és mással nem pótolható kisközösségben a helyét. A családsegítő központok legfontosabb sze­repe éppen a családi egyensúly építése, úgy is fogalmazhatunk, hogy a helyes életvezetés­re adjon módszert azoknak, akiknek erre a segítségre szükségük van. Példák sora igazolja már az eltelt idő nyo­mán, hogy ez a törekvés sikeres volt. Bács- Kiskun megyében például negyven olyan kis­gyerek sorsát sikerült rendezniük a család­gondozóknak úgy, hogy nem kellett ottho­nukból intézetbe kerülniük. Kisebb-nagyobb viszályok elsimítására is elegendő volt az idejében adott jótanács, a szakemberi figye­lem. Ebben a lehetőségben éppen az a fontos, hogy bárki élhet vele, aki segítség nélkül ta­nácstalan. Rab Nóra

Next