Népszava, 1987. szeptember (115. évfolyam, 231–257. sz.)
1987-10-24 / 251. szám
8 Papp György BABITS-ILLUSZTRÁCIÓ Kósa Csaba Magyar meridián Az ezerhétszázharminckettedik esztendőben - a magisztrátus engedélyével - egy harminchárom esztendős mérnök ráépített a pozsonyi várfalra. A bástyafokon ablakot nyitott, hogy az égboltra lásson. Nem a mennyboltot kémlelte ábrándozva, hanem műszereiért nyúlt, a szobáján átfutó délkört megtette magyar meridiánnak. Vagyis a hosszúsági fokok számolásában, keletre és nyugatra tekintve, innen vette a kezdetet. Megmérte Pozsony délkörének szögtávolságát az európai nagy obszervatóriumoktól - mert kellett egy pont, ahol megvethette a lábát. A róla szóló, nemrég megjelent könyvet - A Hungária Nova megrajzolója - lapozgatva hirtelen megértem: bemérte - és megmérte - távolságunkat Európától, a világtól. Feledékeny természetünk hová süllyesztette Mikoviny Sámuelt? Mostanság könnyen feledünk; a magyar természettudomány és technikatörténet jeleseire még annyira sem ügyelünk, mint történelmünk, irodalmunk nagyjaira. A felvidéki, egykori Nógrád megyében született Mikovinyről talán még azt is találgatnunk kell, hogy voltaképp mely század fia ő. Pedig már regény íródhatott, televíziós filmsorozat készülhetett volna róla, mint a tizennyolcadik századi Magyarország egyik legnagyobbat akaró és legkülönbet végző egyéniségéről. Európai mércével mérhetnénk őt, s hazai szinten alig több az utókor jutalma, mint az ismeretlenség. Ha sorra veszem, mi mindenre áldozott idejéből, erejéből, tehetségéből, zavarba jövök. Vállalható ennyi teher, ennyi feladat? Nem szégyenülünk-e meg azzal a kevéssel, amelyet magunk végzünk? Széchenyi Istvánnak öröme telt volna ebben az emberben. A reformkoriak a keblükre ölelték volna. Ez a férfiú küszködött a Csallóköz vizeivel, a Vág folyóval, a magyar vízgazdálkodás kiemelkedő alakja. A bányászat, a kohászat történetében is méltó nevet vívott ki magának. S még nem is szóltunk a kartográfiáról, holott a térképkészítő Mikoviny kora Európája előtt járt. Bél Mátyás munkatársaként vállalkozott Magyarország feltérképezésére. Felismerte azt, amit Széchenyi hangoztat egy századdal később: a Kárpád-medence vízrajzi és természeti viszonyait kell feltárni ahhoz, hogy a vizek pusztításait visszaszoríthassuk. Egyik leveléből ars poeticáját is ismerjük: „Szeretné a múltat feltárni - írja magáról egyes szám harmadik személyben -, különösen Magyarországnak azt a részét, mely valaha Pannoniához és Dáciához tartozott ... nem feledkezve meg szarmata, gót és hun régiségekről sem ... Szeretné feltárni minden járásban, minden megyében és vidéken, hogy melyek a figyelemre méltó adottságaik, helyzetükből, fekvésükből fakadó előnyeik, milyen erdeik, hegyeik, ásványaik és bányáik, folyóik és hágóik vannak, illetve lehetnének, és miként lehetne ezeket a legkönnyebben, legeredményesebben kiaknázni ... Feltüntetné, mi az, amit rajta a jövőben a köz és az egyén javára lehetne fordítani és alakítani...” Térképkészítő, terepjáró útjain hegycsúcsokra kapaszkodott, dagasztotta a sarat, nyelte a port. Ahogy fogalmazta: „A Nimfák érintetlen erdeit és bérceit járjuk.” Pénzre, dicsőségre nem ügyelt. Metszeteiben, városrajzaiban elgyönyörködhetünk, fölöttük tűnődhetünk, lám a képzőművészt sem ismerjük és becsüljük. Kérdezhetjük aztán, mi ösztökélte? Válaszát idézhetjük: „édes hazája”, a „drága Pannónia javáért” cselekszik. Jelszava, ami a század elején induló szellemi nemzedéké Magyarországon: „Nem a jutalom reménye, hanem a hazaszeretet hajt minket előre.” Önábrázolása prémsüveges, kardos, csizmás, bajszos „magyar nemes ifjút” mutat. Arcát mégsem így látom. A pozsonyi bástyafokon látom, átvirrasztott éjszaka után, műszerei fölé hajolva. A szellem, a hit délkörére - alapmeridiánjára - gondolok. Élhetünk-e enélkül? Élhetünk-e anélkül, hogy tudjuk: hol állunk, honnan s hová vessük szemünket a világra? SZOMBAT, 1987. OKTÓBER 24. NÉPSZAVA Változások a könyvtárban Békéscsabai útkeresés A könyvtár, a könyv és az olvasás szorosan egymáshoz kapcsolódó fogalmak. A bibliotéka a tudományok otthona, egy olyan tárház, amelynek ma is az egyik legalapvetőbb feladata az olvasóvá nevelés, az ismeretanyag állandó és horizontális bővítése. Az utóbbi évek egyre fokozódó gazdasági nehézségei, a meglehetősen beszűkült életforma, az értékarányok eltolódása, mind-mind olyan objektív tényező, amely - mondjuk ki nyíltan! - nem kedvez a Gutenberg- Galaxis ragyogásának. Ahogy Békéscsaba központjába érkezünk, a híresnevezetes Kossuth tér tőszomszédságában találjuk a megyei könyvtár épületét. Ha a hely szellemét szeretnénk felfedezni, bizony nehéz helyzetbe kerülnénk. Építészeti szempontból kicsit magányos, magára maradt épület benyomását kelti csakúgy, mint a közeli evangélikus nagytemplom, késő barokk arányaival. Mindkettő a saját kifejezésmódjával, kiérlelt architetúrájával hívja fel magára a figyelmet. A környék többi épülete - egy kivétellel! - kicsit jellegtelen. A modern építkezés meggondolatlanságát bizonyítja. Az új könyvtár - hála a tervezők és az azóta nyugállományba vonult Lipták Pál Kossuth-díjas könyvtárigazgató hagyományszeretetének és értékmegőrző szándékának - szervesen illeszkedik a régihez, az úgynevezett Urszinyi házhoz, amely a régi bibliotéka központi épülete volt. Ma itt kapott helyet a gyermekfoglalkoztató és a nagy múltú intézmény könyvtártörténeti kiállítása. Belépve az 1985-ben átadott új épület „csarnok utcájába”, amely amolyan sétálóutca szerepét tölti be a két bejárat között, azonnal arra gondolunk, hogy menynyire olvasóközpontú és mennyire egyszerű a 72 méter hosszú és 16 méter széles földszinti fogadótér szerkesztése. Dr. Ambrus Zoltánt, aki a „birtokbavétel pillanatától” vezeti az intézményt, erről faggatjuk: - Nyilván különleges funkciót álmodtak meg, amikor ilyen tágas előteret terveztettek? - A két bejárat - mondja mosolyogva az igazgató - már önmagában eretnekségnek minősült a szakmában, mégis úgy gondoltuk, hogy ezzel a nyitottságunkkal még inkább szeretnénk elősegíteni intézményünk otthonosságát. A belépő úgy érezte, hogy megérkezett: otthon van. A sétálóutca szerepe tovább fokozható. A spontán találkozások, beszélgetések vagy esetleges randevúk lehetőségét is kínálja. Természetesen könyvárusítással is foglalkozunk, és a büfé is azt a célt szolgálja, hogy oldódjék a feszültség a befogadó és a hagyományos értelemben vett könyvtári szolgáltatás között. Ugyanezt elmondhatom az emeleti teraszról is. Az épület lenyűgöző méreteiből elég, ha két adatot írunk le. Egy időben több mint hatszáz olvasó ülhet le valamelyik könyvtári szolgáltatás igénybevételére a 6000 négyzetméter hasznos alapterületű intézményben. A tágas termekben elhelyezett könyvállomány kötetei könnyed eleganciával sorakoznak a polcokon. Szellős közlekedőutak segítik a betérő olvasó eligazodását, gyors tájékozódását. A legnagyobb meglepetést az jelenti, hogy hiába keressük a hagyományos értelemben vett olvasótermet. - Nem riasztotta el a törzsolvasókat az a tény, hogy - szemléletváltásuk eredményeként - megszűnt a könyvtár szentély jellege? - Két esztendeje dolgozunk a megváltozott körülmények között. A korábbi olvasótermi rendszer szigorúan zárt egység volt, amelynek fegyelmet parancsoló csendjében a légy zümmögését is meg lehetett hallani. Az áhítat csendjében biztosított volt az elmélyült kutatómunka, de azok az olvasói rétegek, akik csak azért tértek be a könyvtárba, hogy egy-egy folyóiratot vagy művészeti albumot lapozgassanak, bizony feszélyezve érezték magukat. Ma, aki olvasójegyét leadta a bejáratnál, a nem kölcsönözhető kötetek közül azt emeli le a polcról, amelyiket akarja. Természetesen azt sem felejtettük el, hogy az új körülmények között is biztosítanunk kell a kutatómunka feltételeit. Meghitt hangulatú kutatószobák állnak a tudományos munkát végzők rendelkezésére. Aki pedig - s itt kanyarodnék viszsza a kérdésére - a megszokott szentély jelleget keresi, az a sarkokban elhelyezett kényelmes fotelokban mélyülhet el olvasmányaiba. Úgy érzékeltük, hogy a rendszeres könyvtárlátogatók hamar elfogadták ezt a változást. Törzsolvasóink megtalálták a helyüket. - Az elmúlt esztendő, amely az első teljes éve volt az intézménynek, gazdag volt rendezvényekben, hiszen 545 alkalommal több mint húszezer látogató kereste fel a könyvtárat. A bizalom jeleként is értékelhetjük a számadatokat, de úgy gondolom, sokkal jelentősebb a statisztika mögött meghúzódó törekvés a közművelődési tevékenység kiszélesítésére. A sétálóutcában kiállított Kner Nyomda öreg gépe előtt állva válaszol. - A klasszikus értelemben megfogalmazott népművelés gondolata már korábban felvetődött bennünk, de a könyvtári szolgáltatásokhoz közel eső kulturális programok megvalósítását a korábbi feltételek nem tették lehetővé. Ma már bátran vállalkozhatunk egy-egy kiállítás vagy népművészeti vásár megrendezésére, amely szervesen beépíthető szolgáltatásaink sorába. Ha már a számadatokról beszélt, hadd mondjam el, hogy - általános gyűjtőkörű könyvtárunkban - több mint 240 ezer könyv, 13 ezer hanglemez, 320 videokazetta és 155 hangoskönyv áll az olvasók rendelkezésére. Ami pedig könyvtárunk közművelődési tevékenységét illeti, nem egyszerűen arról van szó, hogy a programjainkat akarjuk bővíteni, hanem így szeretnénk becsalogatni az érdeklődőket. Természetesen nem vagyok híve az erőszakolt beiratkoztatásnak, de meggyőződésem, hogy a rendezvényeinkre betérő látogató, mint olvasgató típus, az állományt rendszeresen használó olvasóvá válhat. - Ma már nem titkoljuk, hogy gazdasági nehézségeink a háttérbe szorították a kultúrát és ezen belül az olvasást. Be kell vallanunk, hogy olvasmányainkat a pillanatnyi praktikum határozza meg. A televízió és a videózás tovább növelte a bibliotéka és a potenciális olvasó közötti szakadékot. Lát-e lehetőséget a folyamat megfordítására, és miben határozná meg a jövő könyvtárának feladatát? - A világban jelentős értékarány-eltolódás zajlott le. Sajnos nálunk ez a folyamat sokkal gyorsabban éreztette hatását, mint gondoltuk volna. A könyvtárak kultúrmissziós szerepe jelentős mértékben devalválódott. Úgy érzem, felesleges lenne idéznem Vörösmarty költői kérdését, de meggyőződésem, hogy a jövő feladata hasznosulás szempontjából kettős. Egyrészt olyan, valós társadalmi igényekre épülő szolgáltatásokat kell a könyvtáraknak bevezetniük, amelyekben a szellemi fejlesztés a gazdasági alátámasztására szolgál. Másrészt viszont olyan lehetőségeket kell megteremtenünk, amelyben az olvasó önépítkezésre használja a könyvtárat. Dr. Ambrus Zoltán gesztusaiból és arcrezdüléseiből érezhető, hogy elkötelezte magát a magyar könyvtárügynek. Amikor a házi nyomda elé érünk, nem kis büszkeséggel mondja: - Megyei könyvtárunk az 1970-es évek elején indította útjára a Poesis Hungarica sorozatot, amelyben a mai magyar költészet jelentős értékeinek bemutatását tűztük ki célul. A 250 számozott példányban megjelent kötetek eljutottak nagyobb könyvtárainkba, intézményünk barátaihoz és ismert személyiségekhez. Ilyen kis, gesztus értékű híradás keretében jelent meg Vas István, Képes Géza, Fodor András, Vészi Endre, Illyés Gyula, Pilinszky János, Benjámin László, Weöres Sándor, Jánosy István és mások egy-egy kötete. Elődöm nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy a figyelemfelkeltés eszközévé váljanak ezek a kiadványok. Tavaly új sorozatot indítottunk, amely kétnyelvű kötetek kiadásával - ha szerény körülmények között is! - elő kívánja segíteni a magyar költészet európai megismertetését. 1986-ban először egy gyermekverskötetet adtak közre finn-magyar nyelven. Úgy tudom, nincs már belőle egy darab sem! Ezt egy szlovák népdalgyűjtés követte, majd a fiatal Büki Attila: Havas utak szárnyain című kötetét jelentettük meg az idén francia-magyar fordításban. A fiatalok közül azért esett elsőnek őrá a választásunk, mert sokoldalú alkotóművésznek tartjuk. Akvarellfestőként gyakori vendége a kiállítótermeknek. Úgy tudom, a közeljövőben készül egy párizsi kiállításra. - Végezetül mondana valamit könyvkiadásuk további terveiről? - Mindkét sorozatot folytatni szeretnénk. Éppen most dolgozunk Simonyi Imre Gyulán élő költő könyvén. Elképzeléseink között szerepel a mai magyar drámairodalom egy-egy művének kiadása is. Nagyon sok szakmai segítséget kapunk a nagy múltú Kner Nyomda kollektívájától. Tevan Andor, Kner Izidor és Kner Imre „utódai” megkülönböztetett tisztelettel és lelkesedéssel szolgálják az Írott szó hatalmát. A könyvtárigazgató siet. Hívja a kötelesség. Most éppen a számítógépes kölcsönzési rendszer első tapasztalatairól kell beszámolót készítenie. Zentai László Serfőső Simon MINTHA Mintha pirkadna, a fáknál már az ég pirkadna. Szállna a hajnal, itt a fáknál szállna a hajnal. Ablakom nyitnám, ablakom négy égtájba nyitnám. Lassan virradna, kedvem az égig fölvirradna. Kántor Zsolt BERZSENYI-ÖBÖL A fű ráhajol kezedre, amikor elalszol kiejtve a könyvet a hangyák közé. A rovarok elhordják soronként az ébrenlétet. Álomi szórendben jönnek a képek. Darázs dönög bajuszodnál, sárga ecset. Isten kilép a koporsók közül, megérinti glóriádat. Valahol, valamiben hasonlítasz rá, nézése rajtad királyi palást. Távol a Hold. Elhalt idegek az utak. Krajcsirovics Henrik ŐSZI CSENDÉLET