Népszava, 1988. január (116. évfolyam, 1–25. sz.)

1988-01-11 / 8. szám

NÉPSZAVA 1988. JANUÁR 11., HÉTFŐ /I 11 \t #» ntff/s&mncs« nyomán) Meg kell fizetni az iskolapénzt is Alig másfél esztendővel ezelőtt tanévnyitó ülésen jelentették be, hogy 1986. szeptember elsejével az Oleg Kosevoj Szakmunkásképző Intézet működtetésével kapcsolatos minden kötelezettséget a bázisnagyüzem, a Ganz-MÁVAG vállalt magára. Magyarán: a magyar iparban először, mondhatnánk közvetlen előzmények nélkül vett át egy gyár szakképző iskolát. A szakmai közvélemény vegyes érzelmekkel fogadta az iskolaátvétel tényét. Tudta mindenki, hogy a jogszabályi keretek — az oktatási törvény hatályba lépésével — adottak, a művelődési miniszter és a szaktárca egyetértésével az állami gazdálkodó szervezetek is fenntarthatnak és létesíthetnek szakmunkásképző iskolát. Az sem volt kétséges, hogy újfajta munkamegosztás bontakozik ki az oktatás és a gazdaság, az iskolák és az üzemek között. Az új típusú munkamegosztás fő és jogos érve, hogy az iskolában az oktatás színvonala, korszerűsége nincs szinkronban a műszaki-technológiai fejlődés által diktált követelményekkel, vagyis az iskolában elsajátított ismeretek gyorsan elavulnak, feleslegessé válnak. Loggikus lépés Az iskolaátvétel tehát logikus lépésnek tűnt akkor is, és az ma is. Itt azonban álljunk meg egy pillanatra! Mikor (de főleg kinek) éri meg az iskola működésével kapcsolatos minden gond, anyagi teher átvállalása? A vállalatnak az iskola fenntartása akkor jó befektetés, ha általa a saját szakmunkás-utánpótlását jobb színvonalon, de nem drágábban oldja meg. A Művelődési Minisztérium még 1983-ban kérdéssel fordult 15 nagyvállalat vezérigazgatójához, miként vélekedik egy ilyen lehetőségről. Csak hárman tartották lehetségesnek az iskola általuk történő működtetését, fenntartását. A többség nemleges álláspontját azzal indokolta, hogy gazdasági nehézségei miatt a feladatra nem vállalkozhat és több pénzt nem áll módjában az utánpótlás biztosítására fordítani. Két évvel később az Ipari Minisztérium tette fel a kérdést 40 nagyvállalat vezérigazgatójának: akarnak-e a jövőben iskolát fenntartani? A Ganz-MÁVAG-on kívül mindössze három nagyüzem , a Paksi Atomerőmű Vállalat, a Dunántúli Áramszolgáltató Vállalat és az Ikarus jelezte ilyen irányú kérését. Az anyagi biztonság hiánya alakította így a nagyvállalatok válaszát. Ugyanis úgy nem lehet iskolát fenntartani, hogy egy idő múlva azt mondom: gazdálkodási körülményeim megváltoztak, nincs szükségem rá. Vagy mégis? I isszablak N Junáosnak A Ganz-MÁVAG mint nagyvállalat 1987. december 31-ével megszűnt. Az átmeneti időszakban — amíg eldől, hogy a gyárai közül melyek életképesek, melyek nem — úgynevezett operatív bizottság intézi az ügyeket, dönt a legfontosabb kérdésekben. Döntött az iskola sorsáról is. A volt Ganz- MÁVAG majdan megalakuló gyárai — külön-külön és már nem együtt — nem lesznek, nem lehetnek abban a helyzetben, hogy átvállalják az iskola működtetésének valamennyi költségét. Az Oleg Kosevoj Szakmunkásképző Intézet működtetése évente mintegy 30—35 millió forintot emészt fel, ami bizony nem kis pénz. Ezért az operatív bizottság úgy foglalt állást, hogy az iskolafenntartás jogait és kötelezettségeit visszaadja a korábbi gazdának, a Fővárosi Tanácsnak. Itt újra álljunk meg egy pillanatra! Mit tett a Ganz- MÁVAG az elmúlt években a gyári szakmunkásképzés korszerűsítéséért? Csak néhányat, talán a legfontosabbakat soroljuk fel. Megváltoztatta, a vállalati igényekhez alakította több szakma ismeretanyagának tematikáját, átadásának módját. Jól felkészült mérnököket vont be a szakoktatásba, akik óraadóként az iskolai pedagógusokkal közösen tanítanak. Számjegyvezérlésű megmunkálógépek — csúcstechnika — segítik az oktatók munkáját. A vállalat megszüntette a két műszakos oktatást és hozzákezdett a Kőbányai úti épület korszerűsítéséhez. Az idei tanév már egy, minden tekintetben modern épületben, ideális körülmények között kezdődhetett meg. — Nagyon sajnálom, ami történt — mondja Jávorszky József, az operatív bizottság tagja, a megszűnt Ganz- MÁVAG személyzeti és szociális igazgatója, aki egyik kezdeményezője volt az iskola átvételének és sokat tett az iskoláért. Tudom, most félig-meddig levegőben lóg az iskola sorsa, de bízom abban, hogy a Fővárosi Tanács megérti szorult helyzetünket és megoldást talál az iskola zökkenőmentes átvételére. — Mi lesz a Kőbányai úti szakmunkásképző iskola sorsa? — teszem fel a kérdést Párizs Lajosné főosztályvezető-helyettesnek, a Fővárosi Tanács művelődési főosztályán. — Semmi hivatalosat, semmi véglegeset nem tudok mondani — hangzik a válasz —, a Ganz-MÁVAG még nem jelentkezett. A két ünnep között az iskola igazgatója járt nálam, aki tájékoztatott a kialakult helyzetről. Mi azon vagyunk, hogy a gyerekek és a pedagógusok nyugodt körülmények között tanulhassanak, illetve dolgozhassanak. ( stíl. garamktíml — Már az iskolaátvétel előtt nem volt rendben a Ganz-MÁVAG szénája, sok volt a bizonytalanság, de reméltük — akkor úgy tűnt — rendbe jön minden. Nem így történt — ezt már Buzgó Béla, az Oleg Kosevoj Szakmunkásképző Intézet igazgatója mondja. — Remélem, a mi negatív példánk nem veszi el azok kedvét, akik iskolafenntartást vállalnak, s ahol az anyagi kondíciók megfelelőek. Csak ott, s csak akkor szabad engedélyezni az iskolaátvételt, ha a fenntartók garanciát biztosítanak arra, hogy gazdálkodási feltételeik változása esetén is ellátják feladataikat. Gál Róbert A Rubikon partjain A régóta emlegetett és várt hadmozdulat tehát bekövetkezett; erőink megkezdték a Rubikon átlépését, miután a kocka hosszas gurigázás után elvetettnek nyilváníttatott. Be kell valljam, nem csekély megkönnyebbüléssel veszem tudomásul ezt a nagy fontosságú mozzanatot közös életünkben. Nem azért, mert azonnali és elsöprő sikerekre számítok — ily megbomlott szellemű honpolgár remélhetőleg nemigen akad ma a hazában. A harci cselekményekben járatosak egyébként is tudják, hogy szokott ez lenni; egy ekkora horderejű és méretű hadműveletet végrehajtani nem az a kimondottan egyszerű feladat. Hallatlanul sok tényezőt, szempontot, adatot, eszközt, élőerőt és elképzelést kell közös nevezőre hozni, összehangolni, és elszántságot lehelni belé, hogy át tudjon gázolni a kikerülhetetlen kezdeti nehézségeken, hogy hídfőállásokat tudjon kialakítani, és tartsa magát, amíg az utánpótlási vonalak kiépülnek, is élni kezdenek, és aztán a többiek is átgázoljanak, hogy végül is offenzív helyzetbe verekedjék magukat. Nem, bizony nem egyszerű ennek a fontos lépésnek a megtétele, kivált akkor, amikor a lelkek elzsírosodásának esete forog fenn. A küzdősportokban járatosak tudják hogy van ez, hogy ez olykor veszélyesebb, mint a fizikum hasonló állapota. Hogy a lélek zsírját mily nehéz ledolgozni a harci szellem fellobogtatásának céljából. Mindez akkor jutott eszembe, amikor a szilveszteri vacsora megkezdődött. Már napok ótavalami aránytévesztettséget, valami fullasztó és elviselhetetlen muszájhangulatot, egyszóval kivédhetetlen kényszert éreztem az ünnepek mértékében, főként azért (s erre most döbbentem rá), hogy ez a kalóriahabzsolás tulajdonképpen életvezetésünk szerves és szentesített része. Most csak kissé felpörgetjük az egészet, ennyi ,az egész. Ennyi? Úgy tűnik, nem kimondottan. Az idei első napok kissé álmatag, lomha nyüzsgéséből mindenesetre semmi különös nem olvasható ki. Sokan érzik, hogy immár a Rubikon túlpartján állnak, és hogy a hadihelyzet alakulása tőlük is függ. S vannak — hadosztályszám ■— olyanok, akik még mindig a bevetésre várnak, mondván: majd mozdulunk, ha elhangzik a konkrét parancs! Megint másokat szétfeszít a türelmetlenség: mikor csinálunk már valami emlékezeteset, valami frenetikusat? Röviden: átlépőben vagyunk a Rubikonon . . . Ezeket a napokat, hónapokat később mindenki jegyezni fogja magában magának: hol voltam, milyen állapotban voltam, mit műveltem? Csalódni pedig önmagunkban a legkeservesebb, ezt ne felejtsük el! — tisza — Bővül Pest megye vízhálózata Pest megye vízellátási gondjainak enyhítésére az idén újabb, megközelítően 120 kilométer hosszúságú vezeték épül ki a falvakban, városokban. A megyei tanács az eredetileg tervezett 170 millió forint helyett összesen 207 millió forint támogatást nyújt ezekhez a beruházásokhoz, hogy a növekvő költségeket némileg ellensúlyozza. Ez az összeg azonban a munkálatok alig egyharmadát fedezi, a többit jobbára a helyi tanácsok, illetve — a vízműtársulásokban — a lakosság biztosítja. (MTI) Évindítás Csepelen — eltérő feltételekkel A Csepeli Ipari Központ önálló iparvállalatai az elmúlt évet egymástól eltérő eredménnyel zárták: van ahol rekordtermelés és -export született, más vállalatok viszont veszteségessé váltak, így az új évet is különböző feltételek között indították, s a csepeli vállalatok idei kilátásai néhány területen még bizonytalanok. A Vas- és Acélöntöde kétszer annyit exportált a konvertibilis elszámolású piacra tavaly, mint 1986-ban, s ezzel a gyár eddigi legsikeresebb évét zárta. Különösen jelentős eredménynek számít a mintegy 8 százalékos selejtcsökkenés. Az új esztendőben tovább kívánják bővíteni az értékesebb a gömbgrafitos öntvények, valamint a járműipari és szerszámgépipari öntvények sorozatgyártását. A csepeli gépipari vállalatok közül tavaly a legsúlyosabb pénzügyi gondokkal a Transzformátorgyár küszködött. Év közben új termelési programot dolgoztak ki, amelynek egy része a második félévben sikeresen megvalósult. Az idén legfőbb gondjuk, hogy a nagy sorozatban készülő transzformátorok árában mielőbb megállapodjanak fő felhasználójukkal, a Magyar Villamosművek Tröszttel. A Szerszámgépgyár 2,3 milliárd forint értékben állított elő korszerű számjegy- és számítógép-vezérlésű berendezéseket az elmúlt esztendőben, a gépek mintegy 70 százaléka exportra került. Az év végi elszámolásnál a tervezett szinten alakult a vállalat nyeresége, így kikerültek korábbi nehéz helyzetükből. (MTI) 7 A szakszervezet közbelépett *Óvodatortúra — Ugyan kérem, tíz ember ügyéből országos ügyet csinálni?! — Egyetlen ember ügye is lehet fontos! Létezik ugyanis egyéni érdekvédelem. De hát ezt ön jobban tudja, hiszen szb-titkár! — Csakhogy nekem már elegem van ebből az ügyből. De természetesen rendelkezésére állok. Várjuk a gyárban. Eddig a telefonbeszélgetés. Az ügy pedig a következő: November közepe táján dátum és aláírás nélküli, sokszorosított levelet nyomott a szülők kezébe az óvónő a gyári óvodában. A címzettek megrökönyödve olvasták a sorokat: „Értesítjük a Kedves Szülőket, hogy a gyermeklétszám nagyarányú csökkenése miatt a vállalatvezetés úgy döntött, hogy 1988. január 1-jével megszünteti az óvodát, melyről a IX. Kerületi Tanács művelődési osztályát is értesítettük. Az alacsony gyermeklétszám nem teszi lehetővé az óvodában a rendszeres, folyamatos oktatónevelő munkát, ugyanakkor aránytalanul magas költséget jelent a vállalatnak." A névtelen levélíró azt is közölte, hogy a vállalat vezetéseminden segítséget megad a gyermekek elhelyezéséhez, az esetleges gondokkal bárki megkeresheti a szociális, jóléti osztály vezetőjét, vagy a vszb-titkárt. Kész tények elöli Esetleges gondok voltak. Érdekes módon azonban senki se kopogtatott a fent felsorolt ajtókon. A szülők vérig voltak sértve. Felháborítónak, tiszteletlennek tartották az aláírás nélküli nyomtatványt, azt, hogy megkérdezésük, előzetes értesítésük nélkül, a hátuk mögött döntöttek az óvoda sorsáról, kész tények elé állítva, kiszolgáltatva a szülőket, a gyermekeket. — Nem mentem én sehova ! — mondja Farkas Gézáné orsózó, aki húsz esztendeje dolgozik a Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyárban, s hároméves Laci fiát hordja a gyárudvaron lévő, rendkívül otthonosan berendezett óvodába. — Nem is vettem komolyan azt a papírt! Hát papíron kell értesíteni ilyesmiről az embert? Nem hittem el, hogy megszüntetik az óvodát. Nem hittem el, hogy senki nem jön oda hozzám elmondani, miről van szó . . . Azelőtt, régen a szakszervezet lejött a műhelyekbe ... Most hol van? Még a bizalmiak se tudtak a dologról! Aztán mikor már elég nagy volt a felháborodás, összehívták a szülőket. Kénytelenek voltunk tudomásul venni az óvoda megszüntetését. De beletörődni nem tudunk ... Urbán Lászlóné raktári dolgozó, az ötéves Gábor édesanyja szelídebben fogalmaz: — Kicsit megdöbbentett az értesítés. Másnap elmentem a Kén utcai óvodába, hogy intézkedjek a fiam felvételéről. Az óvónő ugyanis azt mondta, hogy oda lehet vinni a gyerekeket. Balla Józsefné utókalkulátor az utolsók között kapta kézhez az ominózus papírt, mivel azokban a napokban nem tartózkodott a gyárban. Nekikeseredett. Hiszen nemsokára ugyanide, a kényelmes, jól felszerelt gyári óvodába szerette volna behozni második gyermekét is. Háromezerhétszáz forintot keres, anyagi helyzetük a gyes után egyértelműen nagyon nehéz. Neki az is roppant nagy segítség volt, hogy itt a Soroksári úton, az üzemi oviban úgynevezett benti ruhát viselnek a gyerekek, megkímélve a nehezen megvehető sajátot. .Mellőzve a bizalmiakat . A szakszervezeti bizalmim olyannyira nem tudott semmit, hogy tőlem kérdezte: na, mi újság az óvodában? Nos, az újság egyelőre az, hogy az óvoda a tanév végéig, vagyis május 31-ig tovább működik. E soványka eredmény megszületéséhez azonban meglehetősen rögös és keserves út vezetett. De lássuk előbb, kik döntöttek úgy — az egyetértési joggal felruházott szakszervezetibizalmi testület nélkül — hogy megszüntetik az óvodát? — A vállalati négyszög — mondja Juhász Nagy Andrásné vszb-titkár. — A téma szb-ülésen szerepelt, s az ülés jegyzőkönyve tanúsíthatja,hogy mi később a bizalmi testület elé akartuk vinni az óvoda ügyét. Hogy a levélben ott szerepelt az a szerencsétlen mondat múlt időben, hogy ,,a vállalatvezetés úgy döntött”? Biztosan úgy kellett volna fogalmaznia a személyzeti és szociálpolitikai főosztály vezetőjének, hogy a vállalatvezetés úgy gondolta . . . Miért is nem néztem meg a papírt, mielőtt kiadták! Egy ilyen formai hibából kell ekkora problémát csinálni? Mert probléma lett a dologból. Egy kétségbeesett édesanya betelefonált a Textilipari Dolgozók Szakszervezetébe és segítséget kért. A titkárság határozatot hozott, miszerint panaszos ügyként kezelik a bejelentést, így a panasz kivizsgálásának idejére felfüggesztik a vállalati döntést. A vizsgálat során kiderült, hogy a vállalati elhatározás oka elsősorban az óvoda kihasználatlansága, a vezető óvónő novemberi felmondása, s csak másodsorban a működtetéssel, fenntartással kapcsolatos költségek. Ez utóbbiak összege ugyanis nem jelentős. A gyermeklétszám e pillanatban tíz. A vezető óvónő kilépése után kettő, ma egy óvónő látja el a feladatokat, munkáját két dajka segíti. — Gyermekmegőrző lett az óvodánkból — mondja a vszb-titkár —, miután az egyetlen óvónő munkaideje úgy alakul, hogy ebéd után hazamegy. Délután a dadák vigyáznak a gyerekekre. Mi a gyermekek érdekében akartuk megszüntetni. Ami itt folyik, az nem nevezhető iskolaelőkészítő munkának. Különben is, itt van egy megállóra a Kén utcai óvoda, amely — a megszüntetés esetén — minden gyermeket átvett volna tőlünk. (A textiles szakszervezet vizsgálata idején nem volt biztosított valamennyi gyerek megnyugtató elhelyezése.) — A másik formai hibánk az volt — folytatja Juhász Nagy Andrásné —, hogy a november 26-án összeült bizalmi testületet csupán szóban tájékoztattuk az óvoda várható megszüntetéséről, írásos anyagot kellett volna előterjesztenünk. A bizalmiakegyébként elfogadták, pontosabban tudomásul vették a döntést. Ami korántsem volt előkészítve. Balla Józsefné már emlegetett bizalmija, Ágoston Lászlóné is az ülésen hallott először az ügyről. — Mit tehettünk most? Megindokolták a döntés okát, mi meg tudomásul vettük. — Arra tehát nem volt mód, hogy az ülés előtt beszélhessen a csoportjával a dologról? — Nem. Csak szünetel Mint már jeleztük, az óvoda egyelőre mégsem szűnik meg. Minek köszönhető a pálfordulás? — A kerületi tanács művelődési osztálya csupán az intézmény szüneteltetéséhez járult hozzá — közli dr. Mezei Istvánné, a személyzeti és szociálpolitikai főosztály vezetője, így az ismét összeülő bizalmi testület elé kerülő anyagban már ez áll: „A textiles szakszervezethez érkező szülői bejelentés kivizsgálása miatt az óvoda megszüntetésére tett javaslat határideje eltolódott és a kivizsgálás eredménye, valamint a szülők és az óvoda dolgozóinak kérése alapján az óvoda működését 1988. június 1-jétől javasoljuk szüneteltetni, addig, amíg a létszám nem indokolja újbóli indítását.” Nagy kő esett le most többek szívéről. De a kedélyek nem nyugodtak meg teljesen. Tornai Dezsőné és Winkler Józsefné óvodai dajkák szerint ez a dolog eső után köpönyeg, mert csak a „baki” után történt megnyugtató intézkedés. Egyébként nekik se lett volna mindegy, hová kerülnek, mi lesz a munkájuk. Nem nyugodtak a szülők sem. Mi lesz június 1 -je után? És sértődött a vszbtitkár is. Nem ért egyet a textiles szakszervezet véleményével, miszerint a vszb nem tett eleget kötelezettségének, nem képviselte megfelelően az érintettek érdekét. — Mi a legjobbat akartuk — mondja. Lehet. De rosszul. Horváth Ildikó A GAZI I . munka Az ÁLLAMI BÁBSZÍNHÁZ VI., Népköztársaság útja 69. pályázatot hirdet GAZDASÁGI IGAZGATÓI munkakör betöltésére. Feltétel: közgazdasági egyetemi, vagy pénzügyi, számviteli főiskolai végzettség, legalább 5 éves vezetői gyakorlat. Az alkalmazás határozott időre történik, amely - közös megegyezéssel - meghosszabbítható. Fizetés megegyezés szerint. A pályázók az önéletrajzukat - az eddigi tevékenységük leírásával - legkésőbb 1988. január 31-ig a színház igazgatójához küldjék be. Az állás azonnal betölthető.