Népszava, 1988. január (116. évfolyam, 1–25. sz.)

1988-01-12 / 9. szám

NÉPSZAVA 1988. JANUÁR 12., KEDD Ülést tartott a Budapesti Pártbizottság Tanácskozás a fővárosi gazdaság tavalyi eredményeiről Havasi Ferencnek, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Budapesti Párt­­bizottság első titkárának el­nökletével hétfőn kibővített ülést tartot a Budapesti Párt­­bizottság. A tanácskozáson részt vettek a kerületi párt­­bizottság első titkárai, a fő­város állami, társadalmi és tömegszervezeteinek vezetői, a pártbizottság osztályveze­tői. A testület Köteles Zoltán titkár előterjesztésében meg­vitatta és elfogadta a fővá­rosi gazdaság tavalyi ered­ményeiről és az idei felada­tokról szóló előterjesztést. Ezt követően a testület elfogadta a pártbizottság 1988. évi munkaprogramját, amelyet Jassó Mihály titkár terjesz­tett elő. (MTI) Új városi tv-stúdiót avattak Székesfehérvárott Székesfehérvárott hétfőn fel­avatták az e napom éppen 150. adását sugárzó városi televízió új stúdióját. Az ün­nepségen, amelyen jelen vo­lt Barts Oszkárné, a Fejér Me­gyei Pártbizottság első titká­ra is, Lakatos Ernő, az MSZMP Központi Bizottsá­gának osztályvezetője mon­dott beszédet. Min­t többek között hangsúlyozta, a váro­si televíziók műsorai ma már harminchét település több mii­t egymillió lakójához jutnak el, s a tapasztalatok szerint a közélet, a szocialis­ta demokrácia hasznos, új fórumai lettek. Székesfehérvár saját tele­víziója máris a helyi közélet fontos és rangos fórumának számít. Eddigi 380 órányi műsorában kétezernél töb­ben fejtették ki véleményü­ket a város polgárait érdek­lő kérdésekben, rendszere­sen kamera elé ültek, s vá­laszoltak a nézőknek a város és a megye vezetői. (MTI) Japán ösztönzése Magyar expedíció Ujguriában Sajtótájékoztató a Slib­onibiali Az Ujguriában járt magyar expedíció tapasztalatairól számolt be hétfőn a Hilton Szállóban Kiszely István, az MTA Régészeti Intézetének antropológusa és Cey­bert Gyula, a Nemzetközi Gaszt­ronómiai Tanács magyar származású főtitkára. Elmondták, hogy tavaly augusztusban és szeptember­ben kaptak lehetőséget arra, hogy tanulmányozzák a kí­nai Hszincsiang-ujgur tarto­mányt, ahol az ősmagyarok egy része törzsszövetségben élt a helyi népcsoportokkal. Körösi Csom­a Sándor is cé­lul tűzte ki, hogy eljut az uj­­gurok földjére, ám ez a ter­ve sohasem sikerült. A ta­valyi útra a japán Körösi Csom­a Társaság ösztönzésé­re és anyagi támogatásával indult a magyar expedíció. Az ujgurok földje Kína északnyugati részén terül el, tizenegyszer nagyobb, mint Magyarország. Hétmillió tö­rök származású ujgur él ott, anyanyelvüket, szokásaikat a mai napig megőrizték. Ez an­nak is köszönhető, hogy so­hasem kerültek idegen nép igája alá. A terület eddig teljesen zárt volt, a magyar expedíció folytatott itt elő­ször kutató-feltáró munkát. Igyekeztek minél több anya­got gyűjteni a vidék régé­szeti, néprajzi emlékeiből, vizsgálták a nyelvi, zenei ro­konságot. A kutatások még korántsem fejeződtek be, de már több érdekes megfigye­lésre tettek szert az expedí­ció tagjai. Feltűnő hasonlósá­got figyeltek meg például a népművészeti díszítőelemek, így a tulipán, a rózsa magyar és ujgur használata között. A népi építészetben is talál­tak kapcsolódó pontokat: több helyen székely kapuk­ra emlékeztető bejáratot, szőlőlugasos házat láttak. Az ujgurok pentaton zenéje ugyancsak rokoni-szomszédi kapcsolatokra utal. Az egyik legérdekesebb megfigyelést gasztronómiai téren tették az expedíció tagjai. Erről Cey­bert Gyu­la, a magyar származású, Bangkokban élő gasztronó­­miatörténés­z számolt be. Be­mutatóval is bizonyította, hogy a hagyományos magyar konyha ízeire emlékeztetnek az ujgur ételek. Az eddigi megfigyelések nyomán számos hipotézist állítottak fel a kutatók, ám ezeket még alapos tudomá­nyos munkával kell alátá­masztani. Úgy tervezik, hogy még ez év nyarán elindítják a második ujguriai expedí­ciót. (MTI) Magyar szolidaritási delegáció utazott Kairóba Jakab Sándor elnök vezeté­sével hétfőn Kairóba utazott a Magyar Szolidaritási Bi­zottság küldöttsége. A dele­gáció az egyiptomi főváros­ban részt vesz az Afroázsiai Népek Szolidaritási Szerve­zete elnökségi ülésén, ame­lyet a szervezet megalakulá­sának 30. évfordulója alkal­mából rendeznek. A tanácskozáson a részt­vevők megvitatják a szerve­zet három évtizedes tevé­kenységének tapasztalatait, a további feladatokat. A ta­nácskozás további fontos fel­adata a szervezet soros, VII. kongresszusának előkészítése. (MTI) Ülést tartott az OMFB Az Országos Műszaki Fejlesz­tési Bizottság plénuma Tété­nyi Pál akadémikus elnökle­tével hétfőn ülést tartott. A testület megtárgyalta az OMFB 1988. évi koncepció- és tanulmánykészítési tervét, valamint az OMFB által ke­zelt műszaki fejlesztési alap 1988. évi felhasználására vo­­natkozó tervet. (MTI) Külföldképes Szeretem az apróhirdetéseket. Úgy érzem, miniatűr korrajz valamennyi. Megtudni belő­lük, mi mennyiért eladó, mi­től akarnak éppen megsza­badulni az emberek, és mi az, ami mesés gazdagságot ígér számukra. A minap feltűnt egy, a ve­gyes címszó alatt megjelent hirdetés. Feladója létreho­zandó produkciójához artis­tanőt keresett, kimondottan jó alakút. IS éven felülit. A jeligéje megfogott: „Külföld­képes” Elkezdtem játszani a gon­dolattal, vajon mi minden rejlik e kéttagú összetett szó mögött. Milyen is legyen a jelentkező, vállalkozó vilá­gunkban? Beszéljen nyelve­ket, ismerje más népek szo­kásait, viselkedését, illemta­nát? Hasonlítson a majdani vendéglátókra, vagy méltó­képpen megfelelő színvona­lon képviselje hazánkat oda­­kinn? Öregbítse a nemzetkö­zi mezőnyben elismert ma­gyar artisták hírnevét, vagy elég, ha leendő főnöke elége­dett vele? Gyanítom, a hirdetést fel­adó ez utóbbit tekintette a legfőbb szempontnak. Pe­dig a felsoroltak sem meg­vetendők. V. A. Megjelent a Béke és Szocializmus legújabb száma Anthony Vassalo, a Máltai Kommunista Párt főtitkára elemzi a nemzetközi kommu­nista mozgalom helyzetét és megállapítja: az eredmények mellett számításba kell venni azokat a negatív tényezőket is, amelyekkel több párt a nyolcvanas években találko­zott a sok szocialista ország fejlődési ütemének viszonyla­gos lelassulásával, azzal, hogy a tőkés világban a választók körében gyengül a kommu­nisták befolyása, előretörnek a jobboldali konzervatív erők, és néhány szakszerve­zet létszáma csökken. Han­goztatja: ahhoz, hogy lépést tarthassunk a korral, kriti­kusan fel kell mérnünk, mi az, amit eszmei és gyakorlati értékeinkből előtérbe kell he­lyeznünk, mi az, amit az új realitásokhoz alkalmazkodva újra kell értelmeznünk, mi az, amit óhatatlanul el kell vetnünk. A hetvenes években a tő­kés világot sújtó válságjelen­ségek Dániát sem kerülték el: a munkanélküliség korábban nem tapasztalt méreteket öl­tött, a reálbér csökkent, a fi­zetési mérlegen hatalmas de­ficit keletkezett. Hogyan ala­kul a belpolitikai helyzet napjainkban? Erre a kérdés­re keresi a választ Oie Sohn, a Dán Kommunista Párt el­nöke. Libanonban öt éve folyik az ellenállás az izraeli meg­szállókkal szemben. A Liba­noni Kommunista Párt két fronton küzd: egyfelől szer­vezi és részben irányítja a hazafias ellenállási mozgal­mat, másrészt minden lehet­séges eszközzel fellép az or­szág vallási alapon történő végleges berendezése ellen, amely végső soron annak ide­jén tulajdonképpen lehetővé tette a megszállást. Georges Haui, a Libanoni Kommunis­ta Párt Központi Bizottságá­nak főtitkára megvilágítja pártja törekvéseit. A Varsói Szerződés Politi­kai Tanácskozó Testületének berlini értekezletén „A Var­sói Szerződés tagállamainak katonai doktrínájáról” hozott határozat­­ élénk nemzetközi visszhangra talált. Ennek az a magyarázata, hogy a nuk­leáris veszély ma mindenkit fenyeget. A fennmaradás lett az atom- és űrkorszakban az emberiség legfőbb feladata. Éppen ezért katonai téren ugyanolyan fontos az új po­litikai gondolkodásmódra va­ló áttérés, mint politikai té­ren. Szergej Abromejev mar­sall, a szovjet fegyveres erők vezérkari főnöke, a Szovjet­unió honvédelmi miniszteré­nek első helyettese részletei­ben elemzi a Varsói Szerző­dés katonai doktrínáját. Lakos Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja, a Pártélet főszerkesztője a Magyarországon folyamat­ban lévő társadalmi-gazdasá­gi változásokról ír. A többi között hangsúlyozza: a tár­sadalmi viszonyok átalakulá­sát a párt kezdeményezte és a folyamatok kibontakozását saját eszközeivel is tevéke­nyen segítette. Ugyanakkor a napi gyakorlatban sok eset­ben érzékelhető, hogy a párt az önmaga által kezdeménye­zett társadalmi változásokat saját munkastílusában, mód­szereiben még nem tudja ki­elégítően követni. Az elkövetkezendő időszak egyik legfontosabb feladata, hogy a pártszervek és -szer­vezetek helyesebb viszonyt alakítsanak ki az állami, gaz­dasági, társadalmi és tömeg­szervezetekkel és az egyre szaporodó egyesületekkel, szövetségekkel. H. B. Miskolcon épül a Technika Háza. A Bonod Megyei Á­lium­ Építőipari Vállalat szakemberei kihasználják a rendkívül enyhe időjárást, és jó ütemben folyik az építkezés ott is, ahol nem téliesítették a munkahelye­ket. Dolgoznak az ácsok, a vasbetonszerelők, és a szi­getelők. A vállalat szak­emberei úgy tervezik, hogy már augusztusban átadhat­ják rendeltetésének az épületet MTI Fotó - Kozma István felvétele • Esetleges történetek ? Enikő tavaly érettségizett. Jó négyes bizonyítvánnyal je­lentkezett a főiskolára, de helyhiány miatt nem vették fel. Nem volt letörve, tudta, hogy óriási a túljelentkezés, majd megpróbálja az idén is. De mi legyen addig? A csa­lád barátai azt ajánlották, menjen el egy külkereske­delmi vállalathoz dolgozni, legalább egy kicsit megisme­ri a szakmát, a lehetősége­ket, egy kis pénzt is keres. Mindjárt segítettek is az elhelyezkedésben. Enikő szeptemberben tehát dolgoz­ni kezdett. Nagyon nem tet­szett neki, mert már eleve nem volt elragadtatva az öt­lettől. Ennek hangot is adott, ő inkább autóvezetői tanfo­lyamra akart beiratkozni, s azzal érvelt, hogy az intenzív angol nyelvtanfolyam mel­lett ez éppen elég idejét el­veszi majd. A szülők — mind­ketten szakmunkások — nyugtatgatták: munka mel­lett is el tudja végezni az áhított tanfolyamokat, hiszen másra úgysincs gondja ... Enikő eléggé ingerült lett, hogy reggelente pontosan be kellett járnia, hogy nyolc órát egy helyben kellett ül­nie. Panaszkodott is a régi osztálytársaknak, akik mély­ségesen megértették elége­detlenségét. Pedig a munka­hely kellemesebb volt, mint gondolta. A kollégák kedve­sen fogadták, igyekeztek be­avatni a hivatali teendők titkaiba, s ellátni értelmes munkával. Enikő kezdetben még igyekezett is, mert el­szórakoztatta az ismerkedés az emberekkel, a tennivaló­val. De csakhamar beleunt. Sőt, elviselhetetlennek érez­te helyzetét. Kivált, amikor megkapta első fizetését. A levonások után 3700 forint körüli összeget kapott. Ez zsebpénznek is kevés — hangoztatta minduntalan. Egyszerűen nem érdemes ennyiért dolgozni — véleke­dett. Elkényeztetett gyerekek Amikor nyugtatták, hogy végül is mindenki így kezdi, és emiatt nem kell mindjárt megtorpannia, hiszen szép karrier előtt áll, kivált, ha tanulni is fog, nem lehetett meggyőzni. Csakhamar ki is lépett, ahogy mondta, egy­szerűen nem bírta tovább. Elege volt. Hasonló korú barátai na­gyon helyeselték elhatáro­zását. Arra persze egyikük sem gondolt, s nem is esett szó róla soha, hogy a szü­lők több mint 10 000 forin­tot fizettek ki azért, hogy Enikő jogosítványt szerezhes­sen, s intenzív nyelvtanfo­lyamra járhasson. Ezt a gye­rekek magától értetődőnek találták, a legtermészetesebb dolognak tartották. Hogyan vezesse Enikő a papája La­dáját, ha nincs jogosítványa? És az angol? A főiskolai fel­vételihez nagyon jól fog jön­ni. A szülők érezték, hogy ez valahogy nincs rendjén. Több más állást kerestek a gye­reknek, de mivel egyik sem tetszett neki, egyszerűen be­adták a derekukat. Végül is főiskolára megy a gyerek, az a legfontosabb, ebben kell tá­mogatni. Enikő azóta meg­szerezte a jogosítványát, már a második nyelvi szemesztert végzi, nem dolgozik, könyv­tárba jár, készül a felvételi­re. Tulajdonképpen haszno­san tölti az idejét, ha nem is kel éppen korán, s akkor csinál egy kis szabadidőt ma­gának, amikor éppen kedve tartja. Zsebpénz? Természe­tesen kap, nem járhat pénz nélkül. Enikő, úgy-ahogy, elégedett is vele. Hát persze, vannak ilyen elkényeztetett gyerekek — gondolja az ember. Enikő esete nem tipikus. Valóban nem az? A szülők végül is jót akarnak a gyereknek. Olyan ritkán hallani effélét? Istenem, megtesznek min­dent, amit megtehetnek. De igazán jót tesznek ez­zel maguknak és a gyerek­nek? Elgondolkoztató kér­dés. Enikő szülei nem ke­resnek rosszul, bár napi 12 órát dolgoznak. De hát mind­ez csupán az anyagiakon mú­lik? Csak pénzkérdés? A... ha. Talán nem csak arról van szó, hogy kibírja vagy sem a felnőtté serdült gyerek el­tartását a családi költségve­tés még egy időre. Meny­nyivel több forog kockán! Én azt hiszem, hogy semmikép­pen sem helyeselhető, mi több, nem elfogadható, hogy egy 19. évében levő ember nem akar a saját lábára áll­ni. Nem lelhető fel benne az a törekvés, hogy kipróbálja saját erejét, s napjait ne csupán kedvteléssel töltse, hanem saját keresetével hoz­zájáruljon a családi kiadá­sokhoz. És egyáltalán ... Mi­ért nem ismeri egy fiatal a pályakezdés viszontagságait? Miért nem tudja, hogy ho­gyan és miből, mennyiből él­nek nálunk a családok? Hogy kisnyugdíjasok tömege van ebben az országban, akiknek még 3000 forint sem jut egy hónapban a megélhetésre. Milyen felnőtt lesz Enikőből, ha nem lesz képes felfogni, hol él és hogyan élnek körü­lötte az emberek. Ha soha­sem gondolkodik el azon, hogy mit is jelent valójában a kötelességtudat, a helyt­állás, az önzetlenség? Hová vezet az, ha az Enikők bol­dogan eltartatják magukat, és arra rendezkednek be, hogy nekik minden jár, semmi más teendőjük nincs, és nem is lesz, mint önma­gukkal foglalkozni, s mindig a könnyebbik végét megfog­ni a dolognak. Hogyan vál­lalkoznak majd az önálló életre, miként bánnak majd a saját családjukkal? Miért hangzik számukra olyan ide­genül, amikor valaki arról beszél, hogy van akaraterő, kitartás, uram bocsá’ lemon­dás is a világon ... Saját kárukon — Nem kell ezt olyan tra­gikusan venni — mondja ta­nárnő ismerősöm, s azzal folytatja, hogy a mai fiata­lok sem rosszabbak, mint az előttük járó nemzedék. Majd betörnek ők is. Hát istenem, miért baj az, hogy a saját ká­rukon tanulják majd meg, hogy sehol a világon nincs kolbászból a kerítés . . . Férj­hez mennek, jönnek a gye­rekek, s ha akarják, ha nem, együtt kell élniük a hétköz­napokkal. Megtanulják? Mikor, kitől,, hogyan? Új szomszédaink fiatalok, 30—35 évesek le­hetnek. Szemmel láthatóan nincs különösebb anyagi problémájuk. Van tágas la­kásuk, szép kocsijuk, mind­ketten diplomások, jó állás­sal. Két kislányt nevelnek. Sokszor elnézem, hogy hol az egyik, hol a másik nagy­mama jön hetenként egyszer­­kétszer hozzájuk takarítani, főzni, egy kicsit rendberak­ni az egész háztartást. A fiatalasszony most szerzi má­sodik diplomáját. Állandóan vizsgázik, szinte soha sincs otthon. A hétvégeken a férj viszi a szüleihez a gyereke­ket ebédelni. A kislányok 8—10 évesek, gyakran belátogatnak a szomszédokhoz. Csak úgy­­ beszélgetni. Kedvesek, min­taszerűen tiszták és ápoltak, de egy kicsit szomorúak és szívszorítóan magányosak. Anyu állandóan tanul — mondják —, nem szabad za­varni . . . Apu sportolni jár hetenként kétszer-háromszor. Úgy tűnik, a gyerekekre nem sok idejük marad. Közeli jó barátjuk mondta egyszer: nagyon tiszteli a házaspárt, mert nem hagy­ják el magukat, nem nyomo­rítják meg őket a hétközna­pok. Nem szürkülnek el, te­le vannak ambícióval, ener­giával, van erejük megva­lósítani önmagukat... Eltűnődtem — talán vár­niuk kellett volna a család­­alapítással ... Talán egymás, a család rovására vállalnak túl sokat, s nem figyelmez­teti őket senki, hogy elsősor­ban a gyerekekre kellene gondolniuk ... De hát a gye­rekek boldogok, mindenük megvan, jól tanulnak, jól elvannak az iskolában. Mert a gyerekeknek a legfonto­sabb, hogy gyerekek között legyenek... Mai próbatételek Tanárnő ismerősöm me­sélte nemrégiben azt is, hogy az osztályából egy kis­fiút lopáson kaptak a közeli önkiszolgáló boltban. Nem volt nagy eset, egy tasak szegfűszeget tett észrevétle­nül a zsebébe. A boltvezető lelkiismeretes ember, szólt a tanárnőnek, hogy beszéljen a kisfiúval. A tanárnő meg is tette. Egy osztályfőnöki órán is szóba hozta az esetet — név nélkül. A gyerekek nagy élvezettel, izgalommal, kipi­rult arccal meséltek el ha­sonló ügyeket, sokszor jót mulatva egy-egy csokoládé elcsenésén. Az elbeszélésekből kide­rült: tulajdonképpen jó buli­nak tartják ezeket a lopá­sokat, amolyan igazi próba­tételnek. Nem az az érdekes, hogy mit lopnak, hanem az, hogy meg meri-e tenni vala­ki, vagy sem! Ez volt az el­beszélések lényege. A tanár­nő végül megkérdezte tő­lük: mit gondolnak, miért nem szabad lopni? A gyere­kek egytől egyig azt felel­ték: azért, mert a törvény tiltja, mert megbüntetik az embert érte. És még büszkék is voltak, hogy ilyen jól elta­lálták a feleletet. Milyen történetek ezek? Eléggé esetlegesek. Mégis összetartozónak érzem őket. Bár gyanítom, hogy a jelen­ség gyökere nem egyszerűen a közmorálban, sokkal mé­lyebben található. Ilyenek vagyunk, mert mindenféle közviszonyaink ilyenekké tesznek bennünket. De azért figyelnünk kell ezekre a jel­zésekre, nem árt újra és új­ra beszélni róluk. Otthon, a családban is ... Kovács Ildikó

Next