Népszava, 1988. november (116. évfolyam, 261–285. sz.)
1988-11-22 / 278. szám
Vb-ülés a Városházán Minilakótelepek, kerületi szervezésben Egységes utcatáblák A kerületi tanácsok egyre nagyobb önállóságot élveznek Budapesten. E törekvés része az is, hogy néhány éve lehetőségük van saját szervezésben kisebb-nagyobb magánerős lakótelepek építésére. Miként alakult ez a program a VII. ötéves terviben? — egyebek között erről tárgyalt hétfői ülésén a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottsága a beruházási főosztály előterjesztése nyomán. Jó néhány kerület nagy aktivitással vetette magát a munkába — fogalmazódott meg a vb-ülésen. Energiát és időt nem kímélve kutatták fel a szóba jöhető területeket. A nehézségek ellenére meglepően gyorsan és nagy szakértelemmel készültek el a listáik: hol lehet egy-egy nagyobb lakásépítkezésbe belefogni? Foghíjakon évtizedekig egyszerűen nem volt „hajlandó” jó néhány építőipari vállalat belekezdeni a munkába. Most a kerületiek kezdeményezésére erre is akad bőven példa a VII., a IX., a VIII. kerületben. Ez már egyértelmű sikert jelez. A magánerős lakótelepi építkezések általában a nagy lakótelepek mellett, azok kiegészítéseként valósulnak meg, de van arra is példa, hogy önálló kis lakótelepek szerveződnek. Jó példaként említették a végrehajtó bizottsági ülésen a XII. kerületi Árnyas—Berdete úti 88 lakást, a IX. kerületi Terepi utcai 204 lakást, a XVIII. kerületi Flór Ferenc utca— Eperfasor térségében épülő 296 lakást. De megemlíthetnénk a XII. kerületi Ugocsa utcai 19 lakást, a XIII. kerületiek, a VII. kerületiek szervezésében épülő új otthonokat is. Az eredeti elképzelések szerint a VII. ötéves tervben ily módon körülbelül 6 ezer új otthon kerülhetett volna tető alá, ám az egyre nehezedő gazdasági helyzet következtében most úgy néz ki, négy és fél ezer új lakás épülhet ebben a formában, a fővárosban. Ez a szám, ha el is marad az eredetileg tervezettől, jelentős előrelépést jelent, hiszen korábban ilyen szervezésre nem volt példa, s a kerületek is csak most tanulják, hogyan lehet a leggazdaságosabban, a legjobban csinálni. A végrehajtó bizottság ülésén is felvetődött, hogy a vállalkozói lakásépítéssel járó kockázatot nem szívesen vállalják az építők. Ebben talán kivétel a Hajdú Megyei Állami Építőipari Vállalat, amely bizonyára jó szervezettsége, rugalmassága miatt példamutató munkát végez ezen a területen is. Gondot jelent, hogy a kisvállalkozók között sok a megbízhatatlan cég, elhúzódnak a határidők, olykor félbeszakadnak az építkezések, erre a jövőben jobban oda kell figyelni a megbízások kiadásánál. Jövőre ezer kerületi szervezésű magánerős lakás megépítésével számolnak a fővárosban. A végrehajtó bizottság megtárgyalta az egységes utca- és házszámtáblákról szóló előterjesztést is. A főváros anyagi lehetőségeihez mérten a jövőben kétféle utcatáblát javasolnak a kerületek számára. A történelmi városrészekben hagyományos kivitelezésűt, máshol a megszokott zománctáblákat. Az új terveket bemutatják a budapesti nagyközönségnek. A végrehajtó bizottság áttekintette és elfogadta a fővárosi nagyberuházások állásáról szóló előterjesztést is. K. I. Huszonhárom forgószél az Egyesült Államokban Két ember lelte halálát és több mint húsz személy sérült meg az Egyesült Államokban vasárnap, az Alabama, Arkansas, Mississippi és Tennessee államban pusztító tornádók miatt. Az amerikai meteorológiai intézet jelentése szerint a Mississippi alsó folyásának vidékén nem kevesebb, mint huszonhárom forgószél dühöngött. Megerősítették a Zagyva árvízvédelmi rendszerét A tervezettnél korábban elkészültek a Zagyva árvízvédelmi rendszerének Szolnok és Zagyvarékas közötti szakaszával, s ezzel a térségben befejezte az idei munkálatokata Közép-tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. A beruházás során a folyó 24 kilométeres szakaszának mindkét partján kiépítették a töltést, megerősítettéka gátakat, amelyek így egy méterrel magasabbak, mint az eddig mért legmagasabb árvízszint. A víz levonulásának a gyorsítását folyamszabályozással oldották meg: egy éles kanyarulatot átvágtak és fél kilométeres szakaszon új mederbe terelték a folyót. A kivitelezéskor hatszázezer köbméter földet mozgattak meg. A hegedűs ökölcsapása Az Air France egyik Boeing—747-es óriásgépén utazva a világhírű „Moszkva virtuózai" nevű együttes vezetője, Vlagyimir Szpivakov ezúttal nem zenei teljesítményével vívta ki az (utazó)közönség elismerő tapsát, hanem — tőle szokatlan módon — egy jól irányzott balegyenessel. Történt pedig, hogy a latin-amerikai körúton lévő együttes tagjai éppen elhelyezkedtek a Buenos Airesből induló gép szalonjában, amikor beállított egy részeg társaság. Az utasok csillapító megjegyzései ellenére egyre kihívóbban viselkedtek, idős emberekbe, kisgyermekes anyákba kötöttek bele. Amikor a csoport fő hangadója megütött egy idős férfit, Szpivakov ezt már nem nézhette tétlenül: egyetlen ökölcsapással ártalmatlanná tette az ittas fiatalembert. Magyar—dél-koreai vegyesvállalatok alakultak Bankáruház vállalati finanszírozásra Autóalkatrész-gyártás Két vegyesvállalat alapításáról írt alá megállapodást hétfőn a Hilton Szállóban Demján Sándor, a Magyar Hitel Bank Rt. elnök-vezérigazgatója és Kim Vu Csang, a DAEWOO dél-koreai konszern elnöke. Invest Trade néven százmillió dollár értékű alaptőkével — 50—50 százalékos tőkerészesedéssel — olyan vegyesvállalatot hoztak létre, amely bankáruházként működik majd, s vállalati finanszírozással foglalkozik. Az ügyfelek minden banki szolgáltatást, így kölcsönt, hitelt, lízinget, jelzálogot megkaphatnak az új cégtől. A másik vegyesvállalatot Szent István Hotel Társaság néven hozták létre, 90 millió dolláros alaptőkével, s ugyancsak 50—50 százalékos tőkerészesedéssel. Ez a vegyesvállalat szállodákat vesz, illetve működtet majd, s célja a magyarországi idegenforgalmi kapacitások bővítése. Szó van arról, hogy a Hilton Szálló átkerül a vegyesvállalat tulajdonába, s arról is, hogy a fővárosban a pesti oldalon új szállodát épít a Hotel Társaság. A két cég képviselői egy szándéknyilatkozatot is aláírtak, amely szerint Magyarország bekapcsolódik dél-koreai gépkocsikhoz szükséges alkatrészek gyártásába, később pedig gépkocsik összeszerelésébe. A szerződések ünnepélyes aláírásánál jelen volt Medgyessy Péter miniszterelnökhelyettes. Békés hídrobbantás a gesztelyi Hernád-hídon A régi pillérek felhasználhatók az új hídhoz A Magyar Néphadsereg egyik műszaki egysége kedden délután felrobbantotta a gesztelyi Hernád híd helyrehozhatatlanul megrongálódott acélszerkezetét. A robbantást alaposan előkészítették: fél kilométeres sugarú körben lezárták a környéket, minden forgalom szünetelt, a házaik és a közelben lévő huszita műemléktemplom ablakait bedeszkázták. A robbantás a számított eredménnyel járt. A műszaki alakulat a következő napokban a Hernádba robbantott acélszerkezetektől, és a régi, még a II. világháború idején lebombázott híd maradványaitól is megtisztítja a folyómedret. Az új híd elkészültéig ideiglenes pontonhídon bonyolódik a forgalom. Osztrák műszaki napok kezdődtek Budapesten Hétfőn Budapesten a Magyar Gazdasági Kamara székházában megkezdődtek az osztrák műszaki napok. Az immár harmadik alkalommal megrendezett eseményen 16 osztrák cég szakemberei tartanak előadásokat, többek között a robottechnikáról, a folyamatszabályozásról, az élelmiszeriparról és az automatizálásról. A résztvevők megismerhetik az osztrák műszeripar és környezetvédelem kutatási eredményeit is és külön előadások foglalkoznak az energiaracionalizálás kérdéseivel. Az Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamara Gazdaságfejlesztési Intézete és a MTESZ együttes ötnapos rendezvényén — várhatóan 28 előadáson — összesen több mint 4 ezer magyar szakember vesz részt. A szakemberek arra számítanak, hogy a mostani rendezvény hozzájárul a két ország közötti üzleti kapcsolat bővítéséhez, az új technológiák mihamarabbi elterjesztéséhez. Hazánk és az osztrák vállalatok között jelenleg 90 kooperációs megállapodás van érvényben, ezenkívül 44 vegyesvállalat működik Magyarországon. Ausztria az idén az első nyolc hónapban 3,9 milliárd schilling értékű árut szállított hazánkba, és 3,8 milliárd schilling értékű magyar árucikket vásárolt. Megerősített szolgálat a közutakon Egyelőre nem okozott fennakadást a szavazás Éjszakai jelentés a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalattól Korán megérkezett idén a tél és vele együtt a havazás. Az állandóan változó fronthatások, a korai hideg a legtöbb ember hangulatára rányomja bélyegét. Még azokéra is, akiknek nem kell útra kelniük. Mivel a meteorológiai előrejelzések a következő napokra sem ígérnek jelentős enyhülést, érdeklődtünk, mi várja az országutak, illetve a levegő utasait egy ilyen havas, borongós novemberi napon? Az Útinform munkatársa, Kovács Zsuzsa a következő információt adta: " Jelentős mennyiségű hó a Dunántúlon, illetve Bács- Kiskun, Csongrád és Békés megyében esett. Ezeken a területeken folyamatosan dolgoztak, illetve dolgoznak a szórógépek, így délutánra sem váltak síkossá a fő- és mellékutak. Ennek ellenére egész éjszaka megerősített szolgálatot tartanak a területi közúti igazgatóságok. Amint Margitai Péter, a Malév forgalmi felügyelője elmondta, a magyar légitársaság gépei rendben elindulhattak Budapestről, illetve leszálltak a Ferihegyi repülőtéren. Késés csak a prágai, illetve zürichi járatnál volt, a két város zord időjárása miatt. A Malév és a külföldi légitársaságok is felkészültek az esetleges késések következtében várakozásra kényszerülő ügyfeleik elhelyezésére, ellátására. A mentőknél dr. Veress Gabriella ügyeletes számolt be a hétfői nap eseményeiről. Rendkívüli esetek, tömeges balesetek szerencsére nem történtek, csak a szinte már mindennapos koccanásokhoz hívták ki a mentőszolgálatot. (szigethy) A késő esti órákban érdeklődtünk a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalatnál, ahol az ügyeletes fődiszpécser elmondta, hogy Budapest utcáin 85 szórókocsi dolgozott. Ezek egy része sós homokot szórt, másik része pedig magnéziumkloriddal locsolta az úttestet. A hidakon — a környezetkímélő anyag lévén — karbamid műtrágyát hintettek szét. A közterület-fenntartók szoros kapcsolatot tartottak a BKV-val, ahonnan egyébként úgy értesültünk, hogy a főváros egész területén nem volt közlekedési fennakadás, de a forgalom erősen lelassult. A közterület-fenntartók először még a fő- és tömegközlekedési útvonalakon végezték el munkájukat, munkájuk befejezése után, a második ütemben vették sorra a mellékútvonalakat. * . Európa számos országába hatalmas mennyiségű hóval megérkezett a tél. Svájcban hétfőre virradóra néhány helyen 25 centiméternyi hó is esett, számos hágót le kellett zárni, s jelentős fennakadások voltak a közlekedésben. Az ország keleti részének nagy részén hétfőre virradóra mindvégig esett a hó, Zürichben 15—20 centiméternyi, az osztrák határ közelében 25 centiméternyi hó hullott. A zürichi repülőtéren a nemzetközi járatok késése elérte a három órát is. Az NSZK-ban is sok hó hullott a hét végén, nagy része azonban el is olvadt, s csak az Alpok vidékén maradt számottevő a hótakaró. Ugyanakkor rendkívül sok baleset történt, a rendőrség 17 halálesetről számolt be. Finnországban az északi részeken, főleg a Lappföldön volt kemény a fagy. A mínusz 19 fokos hideg miatt a hét végén el kellett halasztani a szezonnyitó síversenyt. Nagy-Britanniában is igen lehűlt a levegő. Dover környékén 15 centiméternyi hó hullott, s Angliában mínusz három fokot mértek. Akiknek öröm a tél... NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztőbizottság Főszerkesztő: Fodor László Szerkesztőség: Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Kiadó Vállalat 1964 Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 224-810 Levélcím: 1964 Bp. Pf. 32. Felelős kiadó: Kiss Jenő, a Népszava Kiadó Vállalat vezérigazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra 43 Ft Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN Bp.: 0133-1701 Vidék: 0237-3785 12 4 16 ŐSZI ÉKSZER- ÉS NEMESFÉMAUKCIÓ A PESTI VIGADÓBAN! Antik és régiség jellegű, nemesfémből készült ékszerek, tárgyak és órák tekinthetők meg az árverést megelőző kiállításon az Ötves SOTHEBY’S közös rendezésében! FOUNDED 1744 Kiállítás: a Pesti Vigadó díszlépcsőházában 1988. november 23-28-ig, naponta 10-18 óráig. Árverés: a Pesti Vigadó hangversenytermében 1988. november 29-én és 30-án. Katalógus a helyszínen kapható. Belépés díjtalan !