Népszava, 1988. december (116. évfolyam, 286–311. sz.)

1988-12-05 / 289. szám

Világ proletárjai,egyesüljetek! A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA ~~~~ ‘...* " • - -....■----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------|— KI HÉTFŐ, 1988. DECEMBER 5. ■ 116. ÉVFOLYAM, 289. SZÁM / ÁRA 1,80 FORINT Vasárnap befejezte munkáját az országos szakszervezeti tanácskozás ,az MSZMP főtitkárának felszólalása • Sándor vita-összefoglaló beszéde Egy év múlva tartják a szaksszervezetek előrehozott kongresszusát Szombaton a három dokumentumtervezet feletti vitával folytatódott, majd vasárnap délután a dokumentumok elfogadásával zárult a szakszervezetek országos tanácskozása. A szombati tanácskozás vitájában részt vett Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, dr. Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter, Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter. A szombati tanácskozáson a küldöttek késő délután úgy döntöttek — mivel akkor még 61 hozzászólás volt hátra, és egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy mindenki szót kaphat —, hogy este 7 órakor berekesztik a vitát, és akire nem kerül sor, az írásban benyújtja felszólalását, s a bennük szereplő javaslatokat ugyanúgy figyelembe veszik, mint a szóban elhangzottakat. (Az írásban benyújtott hozzászólásokat a Népszava folyamatosan, rövidítve közli.) A szombati vita során így 51 -en mondták el véleményüket, közöttük Grósz Károly is. Grósz Károly: 3€eg kell tanulnunk új módon együttműködni A szombati nap 30. hozzászólójaként a délutáni órákban kért szót Grósz Károly. Az MSZMP Központi Bizottsága nevében köszönetet mondott a meghívásért, s azért, hogy lehetőséget kapott a felszólalásra. — Kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy az írásos előterjesztés és a szóbeli kiegészítés szellemével, törekvéseivel egyetértek — mondta. — Ez a közel háromnapos tanácskozás jelentős állomása az egész társadalomban végbemenő politikai megújulásnak. Nagy a változtatni akarás az egész országban, és ez jó. Ennek eredménye ma még nehezen mérhető, mert benne élünk az első roham lendületében. Az azonban máris látszik, hogy jó irányba haladunk, sok új érték születik, de van nemkívánatos melléktermék is, ami megítélésem szerint természetes. Idő, kellő fegyelem, türelem, naprakészség kell, mert csak így vagyunk képesek felismerni, hogy mi az az érték, amit támogatni akarunk és mi az ami káros, amitől el kell határolni magunkat. Az útkeresés vitákkal is együtt jár. Nem hízelgő politikai kultúránkra nézve, hogy az eltérő véleményeket még sokan nagyon nehezen viselik el. Enélkül pedig nincs partnerség, nincs együttműködés és nincs kompromiszszum sem. Miközben tehát közösen elhatároztuk, hogy új viszonyt alakítunk ki a párt, az állam, a szakszervezetek, a különböző társadalmi szervezetek együttműködésében, meg is kell tanulnunk új módon együttműködni. Ami ma itt, ebben a teremben történik, tehát a szakszervezeti mozgalom megújulása, az egyben a politikai pluralizmus magyarországi kibontakozását jelenti. A pártértekezleten az a vélemény erősödött meg, hogy demokratikus továbbfejlődésünk fő iránya a meglevő politikai intézmények modernizálása. Ezzel nem az alternatív mozgalmak létjogosultságát kérdőjeleztük meg, csupán azt akartuk hangsúlyozni, hogy nem téveszthetünk arányokat, a szilárd, tömegbázissal rendelkező politikai intézmények működésén zaaílik az ország jövője. A Magyar Szocialista Munkáspártnak érdeke, hogy a dolgozókat olyan szakszervezeti mozgalom szervezze egységbe, amelynek munkával szerzett tekintélye, tömegbázisa, önálló politikai arculata, érdekvédelmi koncepciója van. Van ereje a napi harchoz, álláspontja realitásokra épül és az alkotmányos rendet elfogadja. Így képes csak a közösen kidolgozott politikát — nem megalkuvó módon, hanem kritikai szemlélettel, a kulturált politizáláshoz szükséges kellő önuralommal — támogatni. — Ehhez a párt két módon tud hozzájárulni. Először: ha igényli a tagjaitól, hogy pártmunkájukat az üzemekben és a munkahelyeken elsősorban a szakszervezetekben végezzék, ezáltal vállaljanak részt az érdekvédelmi munka politikai tartalmának gazdagításában, a szolidaritás szellemének elmélyítésében és nem utolsósorban — ezt nagyon szeretném hangsúlyozni — az ott szerzett tapasztalatokra támaszkodva járuljanak hozzá a párt politikájának folyamatos kidolgozásához és megújulásához. Másodszor azzal tud a pártmozgalom aktívan hozzájárulni az együttműködéshez, ha a párt — a korábbi gyakorlatához képest önmérsékletet tanúsítva — nem a napi praktikus kérdésekkel, hanem az országos és helyi politika kidolgozásával, elfogadtatásával, a társadalomban és a világban végbemenő változások értelmezésével járul hozzá a közgondolkodás alakításához, és nem vállal át szakszervezeti funkciókat. Ezt a felfogásunkat nemcsak a máról alkotott politikai véleményünknek, hanem annak a ténynek is köszönhetjük, hogy az MSZMP a két nagy párt egyesülésével a szakszervezeti mozgalomból nőtt ki. — Manapság — helyesen — nagyon sokat foglalkozunk a politikai intézményrendszer fejlesztésével. De a politikai rendszer működtetésének célja az ember boldogulásának elősegítése, ennek alapja pedig a termelés hatékonyságának állandó és folyamatos növelése. Ezzel a szükségesnél jóval kevesebbet törődünk, s ez mai gondjaink egyik forrása. A magyar gazdaság igen alacsony hatékonysággal működik, nemcsak a fejlettebb nemzetgazdaságokhoz viszonyítva, hanem önmaga lehetőségeihez mérve is. Okát én elsősorban elméleti tévedéseinkben látom. Kettőre akarok csak utalni. Az egyik: a szocializmus korszakát nem vegyes tulajdonú, hanem kizárólag társadalmi tulajdonú gazdaságnak fogtuk fel, miközben nem alakítottuk ki azokat az ösztönzőket és kényszerítő eszközöket, amelyekkel a társadalmi tulajdon nagyobb hatékonyságát tudtuk volna biztosítani. A másik ilyen téves felfogásunk megítélésem szerint az, hogy az állam olyan ellátási felelősséget vállalt a négy évtized alatt magára, amit nem tud és nem is tudhat a termelőerők mai színvonalán biztosítani. Ezen akarunk változtatni, ezt hirdettük meg, amit önmagában is nagyon nehéz lesz teljesíteni, elsősorban a szemléleti konzervativizmus miatt. Utalni szeretnék itt például a ma elhangzott egyik felszólalásra, amelyben hallhattuk azt az elmarasztaló megjegyzést, hogy a munka nélkül szerezhető jövedelmek törvényesítése hibás. Enélkül pedig nincs vegyes tulajdonú gazdaság. Nehezíti felismerésünk gyors megvalósítását az a tény is, hogy az elmúlt 15 (Folytatás a 2. oldalon) 1 11 halott. US sebesült Tragikus bányaszerencsétlenség Lencsehegyen Vasárnap, a déli órákban, az országos szakszervezeti tanácskozáson kaptuk a megdöbbentő hírt: hatalmas robbanás történt a Dorogi Szénbányák lencsehegyi bányájában. Fél 3 tájban érkeztünk a helyszínre, de érthetetlen módon — csupán 3 óra 20 perckor engedték be a sajtó, a rádió és a tévé, időközben megérkező munkatársait a bánya területére. 3 óra 30 perc. Az üzemépület csarnokában sok bányász jön-megy, közöttük lengyelek. Egyikük sem volt a föld alatt a szerencsétlenség időpontjában ... Aztán mégis sikerül találni két fáradt bányászt, akik a délelőtti műszakban dolgoztak. — Nem hallottuk a robbanást — mondja egyikük, egy bajuszos, középkorú bányász, s alig jön ki belőle a hang. — Hatalmas légnyomás volt, bevágott minket a pajzs mögé. — Megütöttem a hátam, más bajom nincs — teszi hozzá a másik. — Milyen messze voltak a robbanástól? — Vagy háromszáz méterre. Telefonon keresztül riasztottak, és gyorsan olyan füst lett, hogy vágni lehetett. Kibontottuk a mentőkészülékeket, csutorát a szájba, és egymás kezét fogva jöttünk kifelé — mondja meg-megakadva az első bányász, és nem is mond többet. Mind a ketten láthatóan nagyon megrendültek... 3 óra 50 perckor elterjed a hír a csarnokban várakozók között, hogy tízre emelkedett a halottak száma. Négy óra tájban végre illetékes szakember tájékoztatja a sajtó képviselőit. Neuberger Antal, az Országos Bányaműszaki Főfelügyelőség elnöke: — 11 óra 15 perckor a lencsehegyi bánya 52-es csapatszámú kamrafejtésében eddig ismeretlen ok miatt robbanás (Folytatás a 13. oldalon)