Népszava, 1988. december (116. évfolyam, 286–311. sz.)
1988-12-05 / 289. szám
4 (Folytatás a 3. oldalról) hogy az iparág fejlesztésére szükség van, ők azonban erre nem pénzt, hanem lehetőséget kérnek a kormánytól. Ennek kapcsán kifogásolta a „fűkasza elvet”, miszerint, aki kiemelkedik a sorból, azt levágják, s a levágott részt odaadják a kevésbé eredményeseknek. Tegyék szabadabbá a gazdálkodás feltételeit, tegyék lehetővé a liberalizált import-, bér- és költséggazdálkodást — mondta, majd leszögezte: az önállóbb gazdálkodás felgyorsítaná a kívánt szerkezetváltást. A Munka Törvénykönyve tervezett módosításáról hangsúlyozta: a kollektív szerződések megkötésénél a szakszervezetek álláspontja a helyes Felhívta az országos értekezlet figyelmét, hogy ne adjon engedményt a szakszervezeti álláspontból. A bizalmiak egyetértési jogáról kifejtette, hogy noha ennek gyakorlásáról megoszlanak a vélemények, a jelenlegi tulajdon- és bérviszonyok közepette szükség van rá. A változtatást a szakszervezeti törvénynek kell rögzítenie, melynek megalkotására mielőbb sort kell keríteni, már csak az előrehozandó kongresszus miatt is. Tamók Gyula megalapozottabbnak tekinti a szakszervezetek véleményét a sztrájkjog kérdésében is, hiszen a szakszervezetek ez ügyben nagyobb nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek, mint a kormány. Ugyanakkor a vegyiparban dolgozók a sztrájkot csak a legutolsó esetben kívánják alkalmazni. Végezetül a hozzászóló a bérreform mielőbbi bevezetését sürgette, majd azt javasolta, a SZOT új neve a Magyar Szakszervezetek Demokratikus Szövetsége legyen, delmet, harcosabb kiállást várnak. A ruházatipari tagság soraiban is megnőtt a szakszervezet iránti bizalmatlanság. Ennek oka elsősorban az ágazat tartósan kedvezőtlen helyzete, a személyi jövedelemadó bevezetése, az infláció. Az ágazatban dolgozók bére 23 százalékkal marad el az ipari átlagtól. A tagság érthetően sürgeti az igazságtalan bérhelyzet megszüntetését, az ágazatban végzett tevékenység társadalmi rangjának helyreállítását. Tagságunk dolgozni akar — mondta a hozzászóló —, de igényli, hogy ehhez biztosítsák a megfelelő feltételeket, mert ez utóbbiak egyre nehezebbek. A ruházatipari dolgozók nem értenek egyet a strájkkal, úgy vélik, társadalmunkban a széthúzás, az egymásra mutogatás, egymás lejáratása uralkodott el, s a történelemből is tudjuk, hogy a széthúzás sosem vezetett jóra, összefogásra van szükség. Kollár Andrásné elmondta, hogy a ruházatipari tagság érdeklődéssel figyelte a legutóbbi SZOT-kormánytalálkozót, azonban csalódással vették tudomásul, hogy a központi bérintézkedésre javasoltak köréből ismét kimaradtak. Furcsának találják, hogy amíg azt hallják, hogy a költségvetésből semmire sem telik,egy-egy megmozdulás alkalmával azonnal tudnak megoldást eszközölni a költségvetés terhére. Figyeljenek oda azokra is, akik nem kiabálnak — hangoztatta —, hol van a rend, hogyha a cirkuszt, felfordulást csinálók részesülnek előnyben? BEFEJEZŐDÖTT AZ ORSZÁGOS SZAKSZERVEZETI TANÁCSKOZÁS Horváth Sándor: Melyre kell állítani a tudás, a tehetség rangját! Horváth Sándor színművész, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke szenvedélyes hangú felszólalásában a szellemi élet általánosan romló állapotának jegyeiről és okairól beszélt. Kiemelte, hogy a fő gondot minden szellemi, kulturális, művészeti alkotótevékenység társadalmi megbecsülésének drasztikus csökkenése jelenti, ami az általános értékzavarra, a kontraszelekcióra, a műveltség és az erkölcs hiányára vezethető vissza. Helyre kell állítani a tudás, a tehetség rangját, és megteremteni a gondolat és az alkotás szabadságát. Szakítani kell azzal a hibás és káros szemlélettel, miszerint a kultúra „nem termelő ágazat!” — hangsúlyozta a felszólaló. A művészek, a kultúra terjesztői mindig főszereplők voltak a társadalmi élet alakításának színpadán, ezért a szellemi élet visszafejlesztése bűn a jelen és a jövő társadalmával szemben. Meg kell védenünk jogos életterünket, s ebben a szakszervezetnek is jelentős szerepe lehet, ezért nem szabad megengedni, hogy a szakszervezeti mozgalmat szétzilálják. Ellenkezőleg: erősíteni kell az egységet, és jogi garanciák szükségesek az érdekvédelemben, a kultúra és a tudás, a műveltség védelmében. Horváth Sándor azzal a figyelmeztetéssel fejezte be nagy tapsot kapott hozzászólását , nehogy a mai magyar társadalmon teljesedjen be Madách komor falanszterjóslata, s ne legyünk olyan ország, ahol egy Michelangelónak széklábat kell faragni! Herényi János: Erkölcsi és politikai érdekvédelem Herényi János újságíró, a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének titkára rövid tájékoztatást adott az új szakszervezet megalakulásának körülményeiről. A Gutenberg Szakszervezeti Szövetségen belül létrejött önálló szakmai szakszervezet felépítéséről és hovatartozásáról 1989 elején fognak dönteni, a tagság véleményének és akaratának pontos ismeretében. Úttörő kezdeményezésnek nevezte, hogy a régi nyomdászszakszervezet központi vezetősége és elnöksége önkritikát gyakorolván önként lemondott, és a jelenlegi, átmeneti helyzetben az szbtitkárok tanácskozása a legfőbb vezető testület az új szakszervezeti szövetségben. Ez a testület a tagság „megrendeléseit” teljesíti,ezzel feje tetejéről a talpára állították a szakszervezetet. A felszólaló hangsúlyozta, hogy az új szakmai szakszervezet fő célja a sajtó dolgozói anyagi megbecsülésének javításán túl erkölcsi és politikai érdekvédelmük ellátása. Elfogadhatatlan ugyanis az a közkeletű politikai értékelés, illetve álláspont, miszerint lassan minden rosszról az újságírók tehetnek, noha ők csak a valóságot tükrözik. Berényi János aláhúzta, hogy a szakszervezeti mozgalom megújítását nem felülről, hanem az egyes emberektől kell kezdeni. A szakszervezetek országos szövetségének tervezett elnevezésével kapcsolatban úgy vélte, nem a címke a fontos, hanem a tartalom. Mivel azonban a szakmai szakszervezetek megújítását kell a középpontba állítani, azt javasolta, hogy a szövetség neve szakmai szakszervezetek országos szövetsége legyen. Kifejtette még, hogy a szakszervezeti érdekvédelem kizárólag a szakszervezeti tagokat illesse meg. Végül indítványozta, hogy az országos tanácskozás állásfoglalásába vegyék be azt a követelést : a családi jövedelemadót haladéktalanul szükséges bevezetni. Kollár Andrásné: Azokra is figyelni kell, akik nem kiabálnak — A társadalomban zajló változások a szakszervezeti mozgalom megújulását is sürgetik — kezdte hozzászólását Kollár Andrásné, a Szegedi Ruhagyár műszakvezetője, majd így folytatta: — A megújulás azonban nem az eddig végzett munka leértékelését kell hogy jelentse, hanem a jó módszerek továbbfejlesztését. Erre azért is szükség van, mert a bérből és fizetésből élők helyzete egyre rosszabbodik. A kialakult helyzetért sokan a szakszervezeteket hibáztatják, azoktól fokozottabb érdekvé Dr. Kiss Pap Vasaló: TUDOSZ-szal igen, TDDSZ-szel nem Lapunk szombati számában azt írtuk, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete a TDDSZ-szel együtt követeli: tekintse a kormány stratégiai ágazatnak a felsőoktatást ... A tanácskozás második napján dr. Kiss Pap László, az FDSZ elnöke reklamált, mondván, az említett követelésben a TUDOSZ-szal, (a Tudományos Dolgozók Szakszervezetével) azonosultak, és nem a TDDSZ-szel. Megkérdeztük az elnöktől, tiltakozásuknak mi az alapvető oka? — Mi fiatal szakszervezet vagyunk, és természetesen arra törekszünk, hogy akivel lehet és tudunk, szövetségben tevékenykedjünk. A TUDOSZ elnökségével sikerült eddig együttműködésünk vonulatát tisztázni. Velük határoztuk el, közösen lépünk fel az oktatási intézmények és kutatóintézetek felszereltségének javításáért ,bérkérdéseink rendezéséért, velük együtt sürgettük a szakszervezeti kongresszus előrehozatalát, valamint azt, hogy tekintse a kormány stratégiai ágazatnak a felsőoktatást. Arra a kérdésre, hogy a TDDSZ-szel milyen a kapcsolata az FDSZ-nek, a küldött azt válaszolta, elképzelhetőnek tartják, hogy lesznek olyan érdekvédelmi területek, ahol a két szakszervezet céljait közelíteni lehet. Egyébként csupán az magyarázza az elzárkózást kat a TDDSZ-től, hogy az FDSZ az újjáalakuló SZOT- tal szövetségben kíván tevékenykedni, viszont a Csorvási József, az építők budapesti bizottságának titkára elégedetlen volt a tanácskozás második napjának a végén. Hogy miért? — Bevallom, többet vártam, keményebb, határozottabb hangvételt, és a három dokumentum érdemi vitáját, amit mellesleg személy szerint a megújulás első lépésének tartok. Azt reméltük sokan, hogy szó lesz itt minden olyan lényeges változtatásról, ami a SZOT-ot, az ágazatokat és az alapszervezeteket egyaránt érinti. Mert én megmondom, a tagság a „magas” politikával nem foglalkozik. Őt az érdekli, legyen munkája, ahhoz biztosítsák neki a feltételeket, és 8 óra alatt keressen annyit, amennyiből meg tud élni. Ezek a mozgalom ábécéi. És azt várja még, hogy az érTDDSZ nem fogadja el a SZOT-ot. Ez a különállás pillanatnyilag gátja az együttműködésnek is. Területének ismeretében Csorvási József állította, a legfőbb országos testület egy ágazatban az szb-titkárok tanácsa, a munkahelyeken a főbizalmiaké. Mert amíg központi vezetőség és elnökség dönt az ágazatoknál, addig a kisember érdeke nem lesz sehol. A nagy kérdések nem a székházakban dőlnek el, hanem az alapszervezetekben. Budapest 101 ezer építőmunkadékvédelemről ne csak beszéljenek neki. Ha rajtam múlik, csak a „mezei” hozzászólókat engedem ki a pulpitusra, de itt túl sok volt a főnöki beszédsának az érdekvédelmét aligha lehet felvállalni ágazati szinten. — Mi elmondtuk már máskor is, a kormány gondja a kormányé. A munkás tőlem azt kérdezi az építkezésen, miért nincs anyag, miért áll a munka, mikor lesz bérreform? Aztán amikor a sok túlóra utáni bérfizetéskor kevesebb pénzt kap, nem mondom meg, kit szid, és mint vélekedik a politikáról. Csorvási József: A nagy kérdések nem a székházakban dőlnek el Papp Béla: Misalom, tolerancia, tájékoztatás Novemberi országos küldöttértekezletükről beszélt felszólalásában Papp Béla, a Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének főtitkára, arról, hogy mostanában szükségszerűen keményedik az érdekképviseletben, érdekvédelemben közreműködők magatartása és ma már — igaz, végső eszközként — elismert munkabeszüntetés az erős, önálló arculatú szakszervezeti mozgalom egyik garanciájaként szerepel. Nem feledhető azonban, hogy a jogos érdekek érvényre juttatása a dolgozók részéről állami, vagyis végső soron saját tulajdonú vállalattal szemben történik. Ezt realitásként elfogadva belátható, hogy az érdekegyeztetéshez bizalom, tolerancia és természetesen korrekt tájékoztatás szükséges. Nem célravezetők az egyoldalú engedmények, ha csupán az egyik fél hajlamos a kompromiszszumokra, mert így az ütközések, az érdekeltérések száma nem ritkul. Papp Béla a jobb érdekegyeztetési mechanizmus jegyében szállt síkra a felek jogköreinek rendezéséért, reményteli példaként beszélt a Közlekedési és Szállítási Szakszervezetek Szövetségének keretében megvalósított szervezeti modellről. Ebben az elkülönült és sajátos érdekek képviseletét a kilenc szakágazati és négy foglalkozási, valamint három rétegtagozat hivatott biztosítani, működésükben domináns szerep jut az egység erősítésének, a szolidaritásnak. Az ágazat régóta megoldatlan problémái tették indokolttá, hogy a szervezeti rendszert a jogos érdekek érvényre juttatásának szolgálatában fejlesszék tovább. Hiszen ma is megoldatlan a közlekedésben, szállításban dolgozók bérezése, korengedményes nyugdíjaztatása, vagy például a forgalmi juttatása A kedvezményes üdültetés fenntartásában Papp Béla kiemelte az állam kötelezettségeit, feladatát a dolgozók munkavégző képességének megőrzésében. HÉTFŐ, 1988. DECEMBER 5. NÉPSZAVA Széplaki János: Háttal a vasút felé? — Az idő pénz és egy szegény vasutas mondanivalójának hosszát is ez határozza meg — kezdte képletes megfogalmazással Széplaki János, a MÁV főnökségvezetője. Emlékeztetett arra, hogy a háború után, amikor az újjáépítés volt napirenden, a jelszó úgy hangzott: arccal a vasút felé. Ma megint megújulásról beszélünk, a kormány, a fuvarozók mégis hátat fordítanak a vasútnak. Alighanem azért, mert öreg és ronda, még ránézni sem jó. Egyedül a vasutas — aki szakmájának megszállottja — ápolja, szépíti azt, és ez ad alapot a bizakodáshoz. Egyúttal ennek köszönhető, hogy a vasút műszaki, gazdasági állagának növekvő ütemű romlása ellenére mégis megy. Mintha széles körben elfeledkeztek volna arról, hogy a vasút alapvető funkciója a gazdasági élet keringésének biztosítása. Pedig ha ezt az érrendszert időben és folyamatosan nem tartják karban, akkor az egész szervezet „infarktusának” megelőzésére kicsi az esély, ha pedig bekövetkezett, aligha gyógyítható. Széplaki János befejezésül a vasutasok nevében kérte az ország dolgozóinak megértését, segítségét. H. Nagy Róbert: Jog az első munkahelyhez B. Nagy Róbert, az országos ifjúsági konferencia küldötte szakmunkástanuló és szakközépiskolai társai aggodalmát fejezte ki, mondván: a munkanélküliség hamarosan az ő gondjukká is válik. Már elhelyezkedniük sem lesz könnyű, hiszen száz végzettre mindössze 71 munkahely jut. A tavaly végzett szakmunkások közül még mindig több ezren nem találtak munkahelyet. Nem szívesen gondolunk rá — mondta —, úgy leszünk munkanélküliek, hogy sohasem dolgoztunk. A problémára nem megoldás sem a tanulmányi idő meghosszabbítása, sem a munkanélkülisegély, mert a fiatalok dolgozni és családot alapítani akarnak, jogot az első munkahelyhez. A szakképzésnek a munkahelyteremtéssel összhangban kell történnie. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy a tanulói szakszervezeti alapszervezetek bebizonyították létjogosultságukat, működési kereteiket azonban szűknek találják. A tanulói alapszervezeteket — javasolta — ismerjék el egyenrangúnak, a fejenkénti 60 forintos központi támogatást emeljék fel 100 forintra. Sérelmezte az üdü Pécsi Ildikó: Másoktól veszik el a kenyeret Pécsi Ildikó úgy kezdi a beszélgetésünket, hogy egy régi és egy új „mániáját” szeretné elmondani. A régi, amit nyolc év óta, amióta tagja a Színész Szakszervezet elnökségének, amikor csak tehette, szóvá tette, eredménytelenül: alapot kell létrehozni azoknak a munka nélkül maradó színészeknek, akik a külföldi színészekkel kötött szerződések miatt munka nélkül maradnak. Az ide hozott művészek adójából kellene megteremteni ezt a pénzforrást. A művésznő úgy véli, ahhoz minden rendezőnek joga van, hogy maga válassza ki Júliáját, de ahhoz nincs joga, hogy hazai színészeink megélhetési gondjait figyelmen kívül hagyja. Hogy mi a másik, az új „mánia”? El kellene érnie a szakszervezetnek, hogy a színészi diploma megszerzésével egyidejűleg szerezhessen a leendő művész tanári diplomát is. Ez az esély