Népszava, 1989. január (117. évfolyam, 1–26. sz.)
1989-01-02 / 1. szám
4 A mátételki tehenész esete Mátételke kis község a Bácskában. Banász Péterhez igyekszem, akire Mérész János, a Bács-Kiskun Megyei Tanács kistermelőkkel foglalkozó munkatársa hívta fel a figyelmem. — Az egyik legjobb tehenészgazdánk — mondta —, évek óta ő nyeri a tejtermelők versenyét. A megadott címen csak düledező ólat találok. Egy loncsos, fekete kutya csahol, sehol senki. A község központjában, a presszó előtt három, éppen kerékpárra szálló helybelitől érdeklődöm: merre találhatom emberemet? A megadott cím nem jó. Egyikük a lakást javasolja, a másik leinti komáját. — Ugyan már. A teheneknél vannak legalább délig — s magyarázza: menjek pont az ellenkező irányba, vissza a bajai út felé, figyeljem a villanyvezetéket, éppen a Banász-tanyán ér véget. — A fiam már látta magát, amikor elment itt az előbb. Nem sok idegen jár ilyenkor a faluban. Éppen indultunk haza, hátha ott keres — fogad a gazda, s igazít még egyet a nemrég nyúzott, száradni kitett birkabőrön. — De ha már idejött, várjon egy kicsit, még lenne itt dolgunk, utána úgyis megyünk haza reggelizni. Reggeli délben Tíz óra elmúlt már, ezért kérdőn nézek rá. — Ilyenkor szoktunk reggelizni, hajnali ötkor egyikünk sem tud enni. Sebaj, addig legalább körülnézhetek. A cipőmre pillant. Értem. A csomagtartóból előkerül egy pár gumicsizma, indulhatunk a tehenek közé. Az istállóban, bár mindkét ajtaja nyitva, a kinti metsző szél után kellemes a meleg. Jó húsban lévő, fekete-fehér foltos tehenek forgatják fejüket, amíg a hámjuk engedi. Bámészkodnak. Az egyik ajtófélfának támaszkodva nézem, ahogy a gazda kimérten ott igazít az almon, ahol éppen szükséges. Sehol egy felesleges mozdulat. Az egyik tartóoszlopon zsebrádió szól. Az istálló másik oldalán a szomszéd falu templomtornya éppen csak látszik a szalmabálák felett. A kazal előtt kis karám, a közepén kék markoló áll tengelyig elsüllyedve. — Nagyon meglepett minket a novemberi hó — meséli Franciska néni, a feleség, aki éppen végzett a fejőgép mosásával. — Erről fújta be a szél az egész tanyát — mutatja a szalmabálák és a régi épület közötti jó húszméteres sávot. — Reggelre mellig ért a hó. Három óráig tartott, míg kiástuk az utat. A markoló azért van itt, mert eladjuk a trágyát. Nekünk földünk nincs, így amit lehet, azt pénzzé teszünk. Időközben Banász Péter végez a munkával. Átöltöznek. Franciska néni köpenyt cserél, a gazda pedig gumicsizmát vált. Indulunk haza, ahol — így mondják — nyugodtabban beszélhetünk. Előttem mennek a lengyel kisteherautóval. Takaros földszintes házuk elé a nemrég olvadt hó és a szemerkélő eső tekintélyes tócsákat teremtett. Engem a szomszéd bejárójához irányítanak. — Álljon nyugodtan oda! Csak nyáron jönnek ki az itt lakók, mert bajaiak vették meg a házat és üdülőnek használják — mondják. A kerten belüli keskeny járdán apró legényke kormányozza játéktalicskáját. A kapunyitást hallva, elénk szalad. — Gáborka két és fél éves — mutatja be unokáját a nagymama, s igazítja fülére a sapkát. A házból lányuk, Franciska jön elő. A szomszéd faluban laknak, de így délelőttönként a, kisfiúval gyakori vendég. A háziak papucsba bújnak, az asszonyok a konyhába indulnak, mi pedig a gazdával az egyik szobában elevenítjük fel a húsz éve történteket. Gáborka, akiről hamar kiderült, hogy a család szemefénye, puffokból barikádot épít, ő ugyanis kiskutya, és át tud mászni rajtuk. — A Bácsalmási Állami Gazdaságban dolgoztam fejőgulyásként 1971-ig. Ezután 1985 márciusáig a helyi szövetkezetben. 1968-ban vettem az első tehenemet, amit itt tartottunk a háznál — kezdődik Banászék története. — Azóta minden megtakarított pénzünket a tehenekbe fektetjük. Szívesen emlékeznek viszsza az 1976-os mélykúti állatvásárra, ugyanis ebben az esztendőben engedélyezték a háztáji gazdálkodóknak, hogy holstein-fríz teheneket vásároljanak. Árverés búcsú napján — Az uram megtudta, hogy a vásáron elárvereznek egy igen szép üszőt is. Itthon viszont búcsú volt, aznap vendégeket vártunk, de korán megfőztem az ebédet és 11-kor ott lehettünk az árverésen — meséli az aszszony. — Szerencsénk volt, hogy elsőnek nem azt a tehenet vezették fel, mert az elsők árát az egekig feltornázták. Mire ez a tehén sorra került, már elfogytak a pénzes emberek. Így is 30 ezer 400 forintot fizettem érte Akkoriban 10 ezer forintért már szép magyar tarkákat lehetett kapni. De ezt nagyon meg akartam venni. Nem is bántam meg, mert tizenegy borját adott és abból csak kettő lett bika. Így szép lassan gyarapodott az állomány, s vele az egyre több baj. Itt bent a faluban a 400 négyszögöles portán már 13 tehenünk volt, rengeteg trágya, szalma, takarmány, egyszóval kinőttük a telket. A feleségem a kertről nem akart lemondani. Végül a szalmát, a hereszénát a falu szélén, az út mentén tároltuk. — Mondd csak el, hogy mire behordtuk, a felét ellopták — emlékezteti a feleség. — Végül 1981-re sikerült annyi pénzt összespórolni, hogy megvehettük a düledező tanyát és hozzákezdtünk az istálló építéséhez. Egy napig tartott, amíg a teheneket, kettesével, az új helyükre vezethettem. öt hónap múlva odaért a villanyvezeték is, igaz, a 200 méteres hálózatbővítés Banászék 30 ezer forintjába került. Ekkor még mindig a tsz tehenészetében dolgozott, hajnali 3 órára kellett kerékpárral a munkahelyére érnie. 1984-ben sokat betegeskedett. — Száraz mellhártyagyulladást kaptam — meséli esetét az SZTK-ellenőrrel. — Állandóan piszkáltak, hogy a tsz-ben nem dolgozom, itthon meg igen. Így lettem 1985 márciusától maszek. Akkor ősszel felkerestek a megyei állatfelügyelőség munkatársai, hogy van hét üszőjük a csanádpalotai tszben és ott már nem akarják az állatokat tartani, ők pedig szeretnék, ha jó helyre kerülnének és további sorsukról is tudnának. Elmentünk, megnéztük. Elég soványkák voltak, de láttam, szép állatokká válhatnak. Hosszú alkudozás után megegyeztünk, így lett 33 tehenem, és mind holstein-fríz — teszi hozzá büszkén. Nem könnyű a tehéntartó gazda élete, különösen akkor, ha minden eleséget vásárolnia kell. Földre kevés a pénz, hiszen egy hold zsíros, bácskai föld éves „maszek bérlete” meghaladja a 15 ezer forintot is. Ennyit pedig nem hoznak a tehenek. — Ügyeskedni kell — erről már a karácsonyi libasültmaradék mellett beszélgetünk. — A tsz 380 forintért adta a szalma báláját. A távolabbi állami gazdaság 230 forintért. Szénát Bácsalmásról, Jánoshalmáról, Borotáról szoktam hozni, ahol éppen olcsóbb. Abrakot, heti 30 mázsát, Rémről. A tejet naponta kétszer viszem a tataházi Petőfi Tsz tejcsarnokába. A fél életemet a kisteherautón töltöm. Ha ehhez hozzávesszük a napi kétszeri etetést, fejést, almozást, bizony, keserves kenyér ez. De nem panaszkodhatom, magunk választottuk Fillérekért állandóan úton — A legutóbbi népszámláláskor minket egy tanítónő faggatott — meséli Franciska néni. — Naponta mennyit dolgozunk és így tovább. Amikor mondtuk, és hogy mind a 365 napon ennyit, akkor azt mondta, ezt nem meri leírni. Beszélünk a jövedelemről is. 1987-ben 217 ezer liter tejet adtak le. Ennek hasznaként hármójuknak havi 9000 forint maradt, ami tulajdonképpen a munkájuk bére. Márciustól ugyanis Péter fiuk is csatlakozott a vállalkozáshoz. Akkor szerelt le a sorkatonai szolgálatból, és munkahelyén, a tataházi tsz-ben, mint gépszerelő szakmunkást 17,50 forintos órabérrel vették volna vissza. Amiből, úgy látta, képtelen családot alapítani. (A két szülő havi jövedelme 1981-ben összesen 26 ezer forint volt.) 1988-ban a 9000 forint további 2700 forinttal csökkent. Igaz, a termelést óvatosságból visszafogták. Hiszen, csak kétmillió forintos árbevételig adózik kedvezményesen a mezőgazdasági kistermelő. — 1987-ben leadtunk 80 hízót is, 88-ban csak 20-at. A tehénlétszámot is csökkentettük, mert ha még magas adót is kell fizetnünk, akkor már tényleg igen kevéske marad — hallom az egyszerű számtanpélda magyarázatát. A tehenészetet felszámolni nem akarják, hiszen eddigi munkájuk eredménye fekszik benne. Takarékbetétjük nincs, de kölcsönt sem vettek fel. Sikerült az eredetileg kétszobás lakóházat kibővíteniük, s ami nagy vívmány, a központi fűtést elkészíteni. Ez ideig csak a gyerekek voltak egyszer Bulgáriában nyaralni. — Hogyan is hagyhatnánk itt az állatokat, akár egy napra is. Egyedül Pestre járunk évente egyszer, amikor az áram átveszi az országos tejtermelők versenyének eredményhirdetésekor a díjat. Utána rohanunk haza a tehenekhez — mondja mintegy búcsúzásként Banász Péterre. A falióra a delet kongatja. Ahogy a napi menetrendjüket megismertem, most másfél óra pihenés következik, utána kezdődik a délutáni műszak, az almozás, az etetés, a fejés, este fél 9-ig. Januártól literenként 2,87 forinttal emelik a tej termelői árát. Többek között ettől várják, hogy a tehéntartók egyre csökkenő termelési kedve újból megjöjjön. De a gazdák — ahogy Banász Péter is — óvatosak, mert még nem tudni, mennyivel lesz drágább a táp, a takarmány és a többi. Ezért is áll náluk a négy zsenge borjú külön épületben. További sorsuk attól függ, megéri-e 1989-ben tejet termelni. Czauner Péter Banász Péter számtanpéldája A gazdaság alapja a tudás Idén a huszadik alkalommal ítélték oda a közgazdasági Nobel-díjat. A magas elismerésben részesülő közgazdászok fontosnak tartják az oktatás gazdaságra gyakorolt hatását. Paul A. Samuelson és William D. Nordhaus Alkalmazott közgazdaságtan a mai világban című könyvükben — amely a közelmúltban hazánkban is megjelent — ismertetik Edward Denison kutatásának eredményét. Ennek alapján az Egyesült Államokban 1948 és 1981 között a bruttó nemzeti termék átlagos évi növekedési üteme 3,2 százalék volt, amihez csak 1,1 százalékkal járult hozzá a tőke-, munka- és a földráfordítás és 2,1 százalékkal az oktatás és a tudás növekedése. Tehát az USA-ban 1948-tól 1981-ig a gazdaság gyarapodásának kétharmada az oktatásból és tudásból származott. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a nyolcvanas években a munkaintenzív fejlődés helyett még inkább a tudásintenzív fejlődés válik meghatározóvá, akkor könnyű belátni, hogy az oktatás és az arra épülő tudás szerepe tovább nő. Jól képzett vállalkozókkal Hazánk a stabilizáció szakaszában a nemzetközi fizetési mérleg javítását kívánja elérni. Ehhez szükség van olyan permanens gazdaságiszerkezet-átalakulásra, amit a piaci folyamatok határoznak meg. A szerkezetkorszerűsítés csak a liberalizálódással, a vállalkozások fejlődésével jöhet létre. A vállalkozások csak akkor eredményesek, ha a jól képzett vállalkozók szabadabban jutnak hozzá az erőforrásokhoz, elsősorban kellő általános és szakmai műveltséggel rendelkező dolgozókhoz. A vállalkozások ugyanis hiába rendelkeznek korszerű gépekkel és elegendő tőkével, ha a gépek működtetése és a tőke felhasználása szakismeret hiánya miatt nem megfelelő. Jelenlegi hiánygazdálkodásunk viszont akadályozza az oktatási rendszerünk fejlődését is. A hiány miatt a mennyiségi igények kielégítése válik elsődlegessé, így a minőség jelentősége csökken, ez pedig nem kényszeríti eléggé a vállalatokat magasan képzett szakemberek alkalmazására. A hiány a technikai fejlődést is gátolja, hiszen a rossz minőségű termékeket elavult felszerelésekkel is elő lehet állítani. A kevésbé korszerű gépekhez pedig nincs szükség jól képzett dolgozókra. A hiánygazdaság jellemzője az is, hogy az erőforrásokat elvonja a tercier szektortól, így az oktatástól is. Ez a jelenség nemcsak a tőkére és az anyagi javakra, hanem a tehetséges dolgozókra is hatással van. Az erőforrás-elvonás megkezdődik a felsőfokú oktatási intézményekbe való jelentkezésnél, mert évtizedek óta tapasztalom, hogy pedagóguspályára elsősorban nem a kiválóan érettségizett középiskolások jelentkeznek. Az erőforrás-elvonás érvényesül az iskolákban dolgozó pedagógusok körében is, mert a jól képzett tanárok egy része a katedrát felcseréli vállalati munkahellyel. A gazdálkodó szervezetek közvetve hatással vannak a közép- és felsőfokú oktatási intézmények tananyagszerkezetére is. Ennek eredményeképpen az általános műveltséget nyújtó ismeretek helyett meghatározóvá válnak a szakismeretek. Lee lacocca Egy menedzser élete című könyvében ennek kapcsán figyelemre méltó gondolatot közöl. A Ford, majd Chrysler amerikai mamutvállalatok vezérigazgatója írja: Alapos általános műveltség „Amikor a gyermekeim a tanácsomat kérték, milyen tárgyakat vegyenek fel, mindig azt ajánlottam nekik, szerezzenek alapos általános műveltséget.” A közelmúltban Dunaújvárosban részt vettem a közgazdasági szakközépiskolák igazgatóinak értekezletén, ahol a nevezett iskolatípus oktatási kísérleteiről tanácskoztak. Tapasztaltam, hogy az általános és szakismereteket adó tárgyak helyes arányának fontosságáról nem sok szó esett. Pedig ha az iskolákban végzettek általános műveltsége nem megfelelő, nehezebben tudnak új szakmát elsajátítani, így kellő időben nem jön létre az annyira óhajtott gazdasági szerkezetváltás. Az erősen specializálódott oktatás miatt nehéz létrehozni a vállalati munkaerő-kereslet és a dolgozói munkaerő-kínálat összhangját, az iskolában végzettek közül sokan azt tapasztalják, hogy a vállalat nem azt a tudást igényli, amit ők az oktatási intézményekben szereztek. Ha ez a szakadék jelentős, akkor nő azoknak a száma, akik feleslegesnek érzik a tanulást. Ezért is fontos, hogy a középfokú és felsőfokú oktatási intézmények elsősorban korszerű általános műveltségre épülő szakmai alapképzést biztosítsanak tanulóiknak, a túlzottan specializált szakképzésről pedig a munkahelyek gondoskodjanak. Kik kerülnek egyetemre A korszerű oktatás csak jól fölkészült és kellőképpen motivált oktatókkal és tanulókkal valósítható meg. Ennek létrejöttét nemcsak a már említett társadalmigazdasági hatások, hanem a jelenleg érvényben lévő felsőfokú felvételi vizsgarendszer is akadályozza. Ennek kapcsán csak egy, de nagyon lényeges hibára szeretnék rámutatni, amelynek következtében nem minden esetben a legjobban képzett és motivált diákok jutnak be a főiskolákra, egyetemekre. Az egyetemek, főiskolák néhány oktatója évek óta kifogásolja, hogy a középiskolákból vitt pontszámok és a felvételiző diákok felvételi vizsgán nyújtott tudása nem minden esetben van összhangban. Ez bizonyára megalapozott kifogás. De jónak tartják-e a felsőfokú oktatási intézmények azt a gyakorlatot, amely szerint egy háromórás, önállóan összesített dolgozat eredményének pontszáma azonos súlyú a szóbeli felvételi vizsgán elért pontszámmal? Oktatási rendszerünk csak akkor lesz hatékony, ha a gazdaságban, társadalomban olyan folyamatok érvényesülnek, amelyek nagyobb követelményt támasztanak a gazdasággal és oktatással szemben is, ha összhang alakul ki az egyén előrehaladása és tudása között. A most kibontakozó liberalizációs folyamat ennek az útnak a kezdete lehet. Dr. Takács Imre, a hajdúszoboszlói közgazdasági szakközépiskola igazgatóhelyettese Több tapéta A Vegyesipari Szövetkezet budapesti Color-Coop üzemében 1988-ban 120 ezer tekercs színes tapétaszegélyt készítettek, 45—50, különféle mintával és színárnyalattal. 1989-ben még egy, korszerű, évente 50 ezer tekercset előállító gépet állítanak üzembe. Ezen úgynevezett fémpigmentes, enyhén csillogó felületű, domborított tapétaszegélyt készítenek ugyancsak változatos színskálával. Az új termék iránt külföldiek is érdeklődnek. (MTI) „A” kategóriába sorolt belvárosi külkereskedelmi vállalat keres több éves külkereskedelmi gyakorlattal rendelkező ADATRÖGZÍTŐT számviteli osztályára. Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: 329-580/348 mellék vagy 128-090/67 mellék, személyzeti osztály. HÉTFŐ, 1989. JANUÁR 2. NÉPSZAVA Csak így tovább.. Hatvanmilliós dollárhitel Japánból A Japán Export-Import Bank kötetlen felhasználású kölcsöne. A japán kormány döntése alapján a Japán Export-Import Bank kötetlen felhasználású, 60 millió dollár értékű hitelt nyújt Magyarországnak. Az erről szóló hírt vasárnap, az év első napján közölte a Nihon Keizai Simbun, a távol-keleti ország vezető gazdaságpolitikai napilapja. A tokiói kormány annak ellenére a hitel nyújtása mellett döntött, hogy a washingtoni szenátus 1988 őszén határozatot fogadott el a kötetlen hitelek folyósításának felfüggesztéséről a Szovjetuniónak és a keleteurópai országoknak. A japán lap szerint a döntés meghozatalánál a tokiói kormány figyelembe vette, hogy Magyarország tagja a Világbanknak, a Nemzetközi Valutaalapnak, és a szocialista országok közül elsőként létesített gazdasági kapcsolatokat Dél-Koreával. Mindez azt mutatja, hogy a magyar gazdaságpolitika a szocialista országoké között a legnyitottabb. Amennyiben a magyar gazdaság továbbhalad megkezdett útján, további hitelek nyújtását is kilátásba helyezi a japán kormány — írta a Nihon Keizai Simbun. (MTI) A hazai energiatermelés csaknem felét a paksi erőmű adta Négy blokk egész évi termelése A paksi atomerőmű üzembe helyezése óta 1988 az első olyan év, amikor már mind a négy blokk egész esztendőben villamosenergiát termelt — csak a szükséges évi karbantartás és üzemanyagátrakás idejére kellett leállítani a blokkokat, így az eddigi legnagyobb eredményt érte el a korszerű energiabázis. Az első reaktorblokk 1982-ben, a második 1984-ben, a harmadik 1986- ban, a negyedik pedig 1987. augusztus 16-án kezdte meg az energiatermelést. A Paksi Atomerőmű Vállalatnál elmondták, hogy az erőmű idei termelése minden várakozásnak megfelel, hiszen az előállított 13 milliárd 420 millió kilowattóra villamosenergia 45 százalékát jelenti a hazai termelésnek. A számítások szerint az országban felhasznált minden harmadik kilowattóra villamosenergiát Paks adta 1988-ban. Az erőmű üzembiztonságát nemrég három héten át vizsgálták a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakemberei, s azt kiválónak minősítették. (MTI)