Népszava, 1989. június (117. évfolyam, 127–152. sz.)
1989-06-26 / 148. szám
NÉPSZAVA 1989. JÚNIUS 26., HÉTFŐ Közvélemény-kutatók kérdezték Ki mit tart a SZOT és a kormány tárgyalásairól? Miután a kormány elkészítette éves csomagtervét, 1989. május 17-én tárgyalóasztalhoz ültek a SZOT és a kormány képviselői. Az eseménnyel kapcsolatban a Magyar Közvélemény-kutató Intézet felmérést végzett május 25. és 30. között 300 budapesti, 100 pécsi, 100 debreceni és 200 Miskolc környéki falusi lakos megkérdezésével. Az alábbiakban ennek a vizsgálatnak a tapasztalatait közöljük kivonatosan. A SZOT és a kormány május 17-i tárgyalásán napirendként szerepelt a várható idei árszintnövekedés szociálpolitikai ellentételelezéseinek meghatározása, illetvekonkréit bérkérdések megvitatása is. A tárgyalás eredményeként a háztartási energia-áremelés június 1- jétől a tervezettnél szerényebb mértékű lesz, a Víz- és csatornadíjak emelése ez évben lekerült a napirendről. Megegyeztek a tárgyaló felek a nyugdíjaik és a családi pótlék emelésében is, valamint megállapodás született bizonyos rétegek számára pótlékok, juttatások és kedvezmények nyújtásáról. A SZOT nem kapott választ több javaslatra, így a családi pótlék értékmegőrzése, az eddig elfogadottnál magasabb bérkompenzáció, a vasúti és a művészeti intézmények dolgozóinak központi béremelése, adóskedvezmények olyan vállalatoknak, amelyek önerőből nem képesek 3 százalékos béremelést végrehajtani. Szó volt továbbá a központi áremelések mértékének csökkentéséről, az érdekegyeztetés új rendjéről és a független szakszervezetek tárgyalásokba való bevonásáról. A SZOT és a kormány májusi tárgyalására a megkérdezettek mz mintegy fele figyelt fel. Ahogy szokásosan, most is a magasabb iskolai végzettségűek voltak tájékozottabbak, a pécsiek közül azonban a nyolc általánost vagy kevesebbet végzettek informáltsága alig maradt el a képzettebbekétől. A legtöbben azt említették tárgyalási témaként, ami réteghelyzetétől és életviszonyaitól függetlenül mindenkit érint. A vizsgált településeken az emberek mintegy harmadrésze mondta, hogy a megbeszéléseken szó volt az áremelkedésekről és bérkérdésekről, de alig voltak, akik pontosan meg tudták volna mondani, hogy a megbeszélések e tárgyban konkrétan mire terjedtek ki. Többen említették a nyugdíjak (a pécsiek 29, a budapestiek, a debreceniek és a Miskolc környéki falusiak 19 százaléka) és a családi pótlék emelését (mintegy 15 százalék). Jóval kevesebben beszéltek a házitarrtási energiáról, a csatornadíjakról, a munkalehetőségekről és a munkanélküliségről, illetve arról, hogy a megbeszélések érintették az érdekegyeztetés új rendjét, s a független szakszervezetekkel való tárgyalások lehetőségét is. A diplomások általában jobban tudták, hogy bérkérdések kapcsán kifejezetten az áremelkedések ellentételezéséről, bérkompenzációkról, illetve bizonyos ágazatokban központi béremelésekről volt szó, és közülük többen jelölték meg témaként a független szakszervezetek bevonását az érdekegyeztetési folyamatba. A pécsiek nemcsak tájékozottabbak voltak a SZOT és a kormány májusi megbeszéléséről, hanem közülük nyilvánították a legtöbben eredményesnek a tárgyalásokat, szemben a debreceniekkel és a Miskolc környéki falusiakkal, akikre ez a legkevésbé volt jellemző. A diplomások leginkább, a fizikai dolgozók legkevésbé hajlottak arra, hogy sikeresnek minősítsék a megbeszélést. Azt, hogy a SZOT-kormány tárgyalásról szóló híradásokra eléggé felületesen figyeltek oda az emberek, az is mutatja, hogy a közép- és felsőfokú végzettségűeknek is mintegy tíz százaléka azt mondta: nem tudja, sikerült-e valamiben megegyezni a feleknek, holott a napirendi pontokról voltak ismereteik. A tárgyalást eredményesnek minősítők legtöbbje arra emlékezett, hogy a nyugdíjemelésről (mintegy 40 százalék) és a családi pótlék emeléséről (több mint 30 százalék) sikerült megállapodni. Valamivel kevesebben jegyezték meg, hogy bérkérdésekben is születtek megállapodások (mintegy 15 százalék), s hogy a központi áremelkedések mértékéről eredményes megbeszélések folytak. Csak alig néhányan voltak, akik külön megemlítették a háztartási energia áremelésének a tervezettnél szerényebb mértékét, illetve a víz- és csatornadíjak emelésének elhalasztását. A tárgyalás eredményeiről tájékozottak mintegy fele öszszességében csak „kis jelentőségű”-nek ítélte a megegyezésieket, negyedrészük nagy jelentőséget, ötödrészük semmilyen jelentőséget nem tulajdonított nekik az életszínvonal szempontjából, néhányan pedig nem tudtak dönteni ebben a kérdésben. Nőtanács helyett Magyar Nők Szövetsége (Folytatás az 1. oldalról) szélgetni is lehet, és nemcsak a konyháról. E megjegyzésre tapsot aratott a jelenlévők körében. Szenvedélyes hangú hozzászólásában Mezei István, a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége nevében felrótta a konferenciának, hogyan mer megfeledkezni a cigány nőkről, akik oly sok gyereket szülnek, hiszen még egyetlen mondat sem hangzott el róluk. Mint mondta: ők ötszáz éve nem kaptak szót. Ezután Herczeg Éva, az MSZMP KB társadalompolitikai osztályának munkatársa kért szót. Szerinte a nőtanács befejezte történelmi küldetését, a megújuláshoz két dolog: jó program és bizalom szükséges. A reformerek nevében visszautasította, hogy a megújulásról csírájában rosszat mondjon bárki. Turgonyi Júlia, a Társadalomtudományi Kutató Intézet nyugalmazott munkatársa spontán hozzászólásában megkérdezte Herczeg Évát: milyen következtetést von le saját magára nézve, hiszen hosszú évekig hatékonyan, bár a háttérből irányította a nőmozgalmat, mely most saját szavai szerint holtpontra jutott... Herczeg Éva válaszában kifejtette: ő nem irányította a mozgalmat, pusztán az MSZMP akaratát közvetítette, az ebben vállalt felelősségét magában már elrendezte. Nem kevés éllel hozzáfűzte: nagyon örült volna, ha Turgonyi Júlia öt évvel korábban ... Ezután ismét hozzászólások hosszú, néhol időt rabló sora következett, hogyan működjenek a nők együtt a férfiakkal, legyen-e, s mikor, apák napja. Nagy vita alakult ki az új szervezet neve körül is; végül a küldöttek a Magyar Nők Szövetsége mellett voksoltak. Azt is megszavazták, hogy társadalmi elnököt és függetlenített titkárt válaszszanak, három évre. Elfogadták az alapszabályt, s a programtervezetet, a különböző módosításokkal együtt. Ezután Kakucsi Gabriella, a MNOT alelnöke, a jelölőbizottság elnöke segítségével a nőkonferencia megválasztotta új tisztségviselőit. (török) Amikor a felnőttek gügyögő hangon felteszik a fiamnak a kérdést: na, és ugye, örülsz, hogy iskolába mész ősszel? — az én gyerekem határozottan rázza a fejét, és nemmel felel. Pedig és bizonyisten nagyon igyekszem. Nem múlik el nap — ahogyan a nagykönyvben meg vagyon írva —, hogy ne próbálkoznék valamilyen kedvcsináló megjegyzéssel, ami az iskolával kapcsolatos. És bár az óvodával iskolalátogatáson is voltak, ahol a tanító néni megdicsérte, milyen jól tud már számolni, ő azért már előre és állhatatosan nem szereti az iskolát. Értesüléseit úgymond információs csatornákon szerzi be az oktatási intézményekről. E fontos megbeszélések a gangon zajlanak a ház gyerekei közt, biciklizés és kergetőzés közben. Anitától megtudta, ha valaki rossz a napköziben, a napközis tanító néni azt szabja büntetésül, hogy békaügetésben menjen be a többi terembe, és mindenütt közölje, hogy rossz volt. A másik igazi rémhír terjesztője — hát, ki tud találni ilyet egy tízéves egyáltalán?! — Kriszti, aki figyelmeztette: az iskolában majd nem késhetsz el, mert akkor fekete pontot kapsz, stíz fekete pont pedig — itt közbevágtam, és saját emlékeimre hagyatkozva folytattam: egy intő.e a gyerek kinevetett — hiába, régen voltam iskolás —, és felvilágosított: tíz fekete pont száz forintjába kerül a szülőnek. Annyit kell érte fizetni. ( Itt aztán egy időre abba is maradt a beszélgetésünk, mert döbbenetemben nem tudtam mit mondani. Zavartan dadogtam, hogy ezek valahogy nem összevágó dolgok. Persze, akkor frissiben nemláttam át a dolgok nagyszerűségét. Mert imigyen akár árjegyzéket is ki lehetne függeszteni az ominózus iskola kapujára. Egy elkésés tíz forint, verekedés a szünetben húsz, káromkodás harminc, kis pimaszság a tanító nénivel negyven, ugyanez az igazgató bácsinak címezve ötvenbe kerül. A gazdag szülők csemetéje akár naponta is megengedhet magának egy kiadós verekedést, a szegényebbeknek ellenben már egy tisztességes komiszságra sem futja. Esetleg kispénzű anyák és apák megátalkodott kölyke részletfizetési kedvezményt igényelhet. S vajon, kié lesz az így összegyűlt pénz? Netán zsúrt rendez belőle az osztály év végén? Felajánlják a mostanában igencsak pénzszűkétől szenvedő művelődési tárcának, a velük kínlódó — mert a fenti eljárást nevelésnek nem merném nevezni —, tanerők anyagi helyzetének javítására? Mi lesz velünk, ha az iskolában meg lehet vásárolni a komiszkodás lehetőségét? Ugyanis ez az igazi erkölcsi fertő, sokkalta veszélyesebb, mint amit büntetni akar — az ártatlan elkésés. Persze, minek tettetem magam. A dolog logikus. Gondolkodó elmék megjósolták, régen megmondták. Erkölcsileg le kell züllenie annak a társadalomnak, s benne sajnos az iskolának is, ahol évtizedek óta garázdálkodik a kontraszelekció, ahol a tehetséges, jobbat akaró és gyerekszerető pedagógusok elkeseredésükben többnyire eljöttek a pályáról, s ahol gyakran a percenként változó felső utasítások követőit díjazták a főnökök. Mert vannak, elképesztő — Beke Kata szerint illogikus — módon, még mindig vannak jó pedagógusok, igaz emberek, de sajnos, egyre kevesebben, akiknek az órájáról nem is akar elkésni a diák. Egyébként az elkésésért pénzt szedő iskola — egy általános iskola — tulajdonképpen csak az életre nevel. Nem a nagybetűsre, ahogyan húsz évvel ezelőtti ballagásunkon neveztük. Csak egy egészen kicsi betűs, vacak életre, ahol a tudás nem hatalom, az erkölcs nem számít, s amely a piti haszonszedők és az ügyes köpönyegforgatók Mekkája. A zűrzavar már itt van. Talán a bánat még nem késő. Török Katalin A kiegyezés bölcsessége Több bölcsesség kell most e honnak, s tán kevesebb szenvedély. Petőfi, Kossuth és Táncsics forradalmának dicsőséges tündöklése után Világos és Arad következett, a nemzetnek csak emlékei és sírhantjai maradtak. 1956 októberének fellángolását novemberben ágyúk, tankok, géppisztolyok tüze hamvasztotta el. Nagy Imre és a többiek, temetetlen holtak, kiknek harmincegy éven át kellett kísérteniök, míg végső és méltó nyughelyre leltek, míg negyedmillió magyar — és velük az ország, a világ — tiszteleghetett a mártírok koporsója előtt. És a gyász méltóságteli óráiban feltámadt szellemük, egy forradalom szelleme. E föltámadás mégis valami más volt, éppen, mert megbékélt, higgadt és méltóságteli volt. Érett, a történelem tapasztalatain, 1848 és 1956 leckéjén is okult, felnőtt emberek tízezrei voltak képesek indulatok nélkül föltámasztani ezt a szellemet. Mert tudták immár, hogy a sokat szenvedett magyarságnak, oly sok évtized után, nem újabb hősi halottakra van szüksége, hanem teremteni képes országépítőkre. A mindent vagy semmit radikalizmusa helyett reálisan elérhető célokat kell kitűznie: demokratikus jogállamot, ideológiai béklyóitól megszabadított gazdaságot és korrekt együttműködést, jó viszonyt a világ keleti és nyugati felével. A tíz nappal ezelőtti temetés nemzetközi visszhangja máig nem ült el. A kommentárok — néhány kivétellel — azt emelik ki, hogy a gyásznap fölemelő méltósága a magyar nép számára új időszámítás kezdete lehet. A deáki bölcsesség, a békesség, a kiegyezés korszakáé. Az erre való készséget emelik ki a Hősök terén és a 301-es parcellánál elhangzott gyászbeszédekből is. Amelyek egyike-másika talán mégis a kelleténél élesebbre, végletesebbre sikeredett. És az ilyen felhangokra rögtön lecsaptak mindazok, akik — idehaza és külföldön — gyanakvással, ellenérzéssel vagy éppen kimondottan ellenséges indulatokkal figyelik a magyarországi fejleményeket. És akiknek nem kellett volna ürügyet adni, hogy szovjetellenesnek, sőt, ellenforradalminak minősíthessék politikai reformjainkat. A világ nagyobbik része azonban — szerencsére — nem így reagált. Ami számunkra nagyon fontos: a Szovjetunió sem. Leszámítva egy TASZSZ-kommentárt, amely azonban — hivatalos körök szerint — újságírói magánvéleménynek minősült. Habár tartani lehet tőle, hogy léteznek még azok az erők, amelyek — a ma ottani reformjait is veszélyeztetve — továbbra is birodalmi szemszögből ítélnek a világ dolgaiban. És ez számunkra is bizonytalansági tényező. Az azonban kétségtelen, hogy a gorbacsovi Szovjetunió nem azonos a sztálini, hruscsovi, brezsnyevi Szovjetunióval. A Gorbacsov nevével fémjelzett szovjet politika nem kíván beavatkozni a mi dolgainkba, sőt rokonszenvező érdeklődéssel figyeli törekvéseinket. Amihez a türelem és a nagyvonalúság is hozzátartozik: a szovjetellenesnek nyilvánítható kijelentéseket nem azonosítja a mai magyar politikai folyamatok fő irágaival. A pluralizmusba, a szabad véleménynyilvánítás-ba még ezek is beleférnek. Ezt hívják toleranciának, ami nélkül nincs demokrácia. Mégsem hiszem, hogy napjainkban a bárminő irányú végleteknek, radikalizmusnak, akár Petőfi — népből fakadó, történelmi okokban gyökerező — radikalizmusának lenne itt az ideje. A tolerancia, a türelem igénye érvényes velünk szemben is, lépjünk fel bár az MSZMP, a hatalom vagy az ellenzéki pártok, alternatív szervezetek színeiben. A kiegyezésre ma értelmes lehetőséget kínál a nemzeti kerekasztal, a háromoldalú tárgyalás sok végre megkezdett folyamata, amelyben a résztvevők megmutatták, hogy képesek fölülemelkedni saját szempontjaikon, készek tisztességes kompromisszumokra, a nemzet javáért. Mert kompromisszumok nélkül nincs kiegyezés, kiegyezés nélkül pedig a válságból nincs számunkra kiút. A realitásokkal mindenkinek számolnia kell, ideértve Magyarország földrajzi elhelyezkedését, kontinensünk kellős közepén, és ideértve történelmileg kialakult helyzetünket is. Ehhez hozzá tartozik hagyományos kötődésünk a kultúra európai értékeihez, de hozzátartozik az is, hogy hőn áhított semlegességünk csak a nagyhatalmak stratégiai érdekeivel összhangban lehet elérhető. Európához való visszatérésünk esélyei ma jobbak, mint valaha. Ezerszer leírt tény, hogy történelmünk során először alakult ki olyan helyzet, amikor a magyarországi átalakulás, a politikai és gazdasági reformok békés és sikeres lefolyása egybeesik az egymással jobb viszonyra törekvő nagyhatalmak érdekeivel is. Nem szabad elszalasztanunk ezt az esélyt. 1848-ra 1849 bukása következett, ’56 októberének álmaiból november 4-e döbbenete vette fel a nemzetet. A történelmi analógiák, persze, mindig kicsit erőltetettek. Ha szabad most mégis ezekhez folyamodnunk, nekünk most nem 48-at kellene újraélnünk, mert már megvolt az e századi 49-ünk, az akkorinál is kegyetlenebb és tömegesebb megtorlásokkal együtt. Inkább 1867-re vessük szemünket, a kiegyezésre, amely úgy állította helyre a nemzet jogait és önérzetét, hogy a 48-ból nem engedett, s mégis lehetővé tette a kiengesztelődést. A történelem eme üzenetére kell most figyelnünk. Akkor is, ha tudjuk, hogy az ötvenes évek történelemkönyvei — Petőfi és Kossuth kérlelhetetlen forradalmiságára hivatkozva — nem győzték ostorozni, megbélyegezni ezt a „megalkuvást". Mert a Petőfik népi radikalizmusa — minden lelkesülésünk és tiszteletünk mellett — önmagában nem vezethetett volna el a nemzet felemelkedéséhez. Ahhoz a Széchenyik reformszelleme és a Deák Ferencek becsületes, a reálisan létező, radikális igényekkel is számoló, azokat kezelni képes államférfiúi bölcsessége kellett. Az a bölcsesség, amelynek a jelenléte fölfedezhető a ma reformpolitikusainak megnyilvánulásaiban is. Nem lenne jó, ha elsodorná a szenvedély, az indulatok árja ... Franek Tibor Helytörténet Két értékes helytörténeti kiadvány jelent meg Komárom megyében. A históriás kalendáriumot Bakonybánk, Bakonyszombathely és Réde község lokálpatriótái állították össze, és jelentették meg. A Mocsai Mozaik című könyv e település 780 éves történetéből közöl fejezeteket. Pártértekezlet a Ferencvárosban Az MSZMP ferencvárosi pártértekezlete szombaton a késő éjszakai órákban ért véget. A minden érdeklődő számára nyitott tanácskozáson jelen voltak a kerületi Ellenzéki Kerekasztalt képviselő szociáldemokraták, szabad demokraták és a Demokrata Fórum képviseli is. Heves vita alakult ki a pártegység, a platformszabadság értelmezése körül. Konkrét ügyről, a Tabajdi Csabával, az MSZMP KB osztályvezető-helyettesével szemben alkalmazott intézkedésekről külön állásfoglalás is született. A küldöttek egy része táviratban fordult a Központi Bizottsághoz, elítélve azt a hivatalos eljárást, amely az osztályvezetőhelyettes nyilatkozatait követte. A Ferencváros több mint 8 ezer kommunistáját képviselő küldöttek teljes egészében megújították az MSZMP IX. Kerületi Pártbizottságát. A pártértekezlet — több jelölt közül — a kerületi pártbizottság első titkárává Gönci Jánost választotta meg. Nagygyűlés — nyolc érdeklődővel Tagtoborzó nagygyűlést hirdetett szombatra, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, 25 000 forintért kibérelt nagytermében a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség. A nagygyűlésből a kevés számú érdeklődő és a szövetség öttagú vezetőségének eszmecseréje lett. Takács András szóvivő ennek során elmondta: a szövetség számára minden egyes ember rendkívül fontos. Jelenleg mintegy 1000—1300 tagja van a május 27-én alakult szövetségnek, amely, szerinte, a mostani politikai pezsgésben is passzív munkásságot akarja soraiba tömöríteni. Már alakultak üzemi szakszervezetei, így például a Fejér megyei Balinkán is működik egy bányaüzemi szakszervezet. Programjában a klasszikus szakszervezeti hagyományokat igyekszik felelveníteni. Csemadok-fesztivál A Csemadok fennállásának negyvenedik, a szlovák nemzeti felkelés negyvenötödik évfordulója jegyében rendezték meg idén a Csemadok gombaszögi kulturális fesztiválját. A csehszlovákiai magyar dolgozók harmincegyedik országos kulturális ünnepsége szombaton nyílt meg a Rozsnyó járásbeli Gombaszög festői völgyében, a Sarlómozgalom zászlóbontásának egykori színhelyén. Magyar—román baráti körök Az ország húsz városában vannak már tagjai a Magyar-Román Baráti Körnek, amelyet öt hónappal ezelőtt pécsi értelmiségiek alapítottak. A társaság a maga sajátos eszközeivel hozzá kíván járulni a magyar és a román nép történelmi megbékéléséhez. A híradások nyomán az erdélyi Brassóból jelentkezett egy tanár. (MTI) 5