Népszava, 1990. február (118. évfolyam, 27–50. sz.)
1990-02-21 / 44. szám
NÉPSZAVA ,1990. FEBRUÁR 21., SZERDA Nyugdíjasok fóruma Keresse fel a Debreceni Kefegyár MINTABOLTJÁT ahol, kedvezményes áron értékesítjük a hagyományos finom, valamint háztartási kefeárukon kívül, háztartási faárukat, fali- és állófogasokat, konyhai ülőkéket, cirok- és kerti seprűket, erkély- és kerítéselemeket széles választékban. Közületek részére hozott, vagy saját minta alapján műszaki kefék gyártását igény szerint is vállaljuk. Kiskereskedőket, lakossági vásárlókat készletről kiszolgálunk, közületek részére előjegyzéseket veszünk fel. Cím: DEBRECENI KEFEGYÁR , Debrecen, Szoboszlai u. 5-7. Telefon: 52/19-077/35 mellék. STYLFA FAIPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. KERES új, belsőtéri, hangulatos burkolóanyagok felhasználására KIS CSAPATOT, ASZTALOS, FESTŐ SZAKMÁVAL, KÉSZ MŰHELLYEL BUDAPESTEN, VAGY VÁROSOKBAN. JELENTKEZÉS, ÉRDEKLŐDÉS AZ ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓNÁL, Ráckeve, Páskom-tanya. Tel.:26-85-121. . TX.: 22-7309. m • ■si •• Egy levél nyomán Hozzászólások a hetvenesek Mi, hetvenesek címmel közöltük Bödök Sámdorné keserű hangú levelét, melyben azt bizonygatja, hogy mennyire indokolt a 70 éven felüliek kiemelt támogatása és mennyire nem helyes megkérdőjelezni azt. Saját életmorzsáival jelezte nehéz sorsát, sorsukat. Indokai mind-mind megállják a helyüket. Csakhogy bekövetkezett az, amitől tartottunk. A két nyugdíjas korosztály egymás elleni pró és kontra érvek alapján ítéli meg a helyzetet, holott egyikőjük baja, gondja, helyzete sem rózsás. Egyetlen levélíró jutott el addig a következtetésig, hogy a bajokért az a rendszer hibáztatható, amely ma sem aszerint mérlegel, hogy ki a rászoruló és ki nem, hanem a számára egyszerűbb utat járja, korosztályok alapján osztja meg a nyugdíjasoknak járó anyagiakat. Néhány levélrészletet tanulságként talán érdemes idézni. Kissné Kormos Katalin leszögezi, a 68 évesek is nyomorogtak a háborúban, ők is kivették a részüket a romeltakarításból, és az újjáépítésből. Ők is éheztek és gyalog jártak munkában a jobb, szebb, boldogabb jövő reményében. Harminc évet egy helyen dolgozott, mégis főiskolai végzettséggel 1990. januárjában 4950 forint nyugdíjat kapott. A 70 éven aluliak között is vannak, akiik nyomorognak, márólholnapra tengődnek, nekik mégsem jár az ingyenes utazás, a televíziódíj-mentesség, a lakbér-hozzájárulás stb. özvegy Csengődi Károlyné a 60—65 évesek nevében közli szinte ugyanezt, hozzátéve, hogy a jelenlegi helyzet rosszabb még a háború előttinél is, mert akkor az volt nehéz helyzetben, aki munkanélküli volt, most pedig elembertelenedett minden. Csak az boldogul, akinek pénze van, az orvosok is borravalóért gyógyítanak, a lakáshivatal és általában a hivatal válaszra sem méltatja az ügyfeleit. Neki 1955 óta sem sikerült lakást kapni, hiába írt az újságnak, rádiónak, és hiába volt kiváló dolgozó, hiába dolgozott társadalmi munkába, ültette a fákat a Petőfi hídnál, gondozott sírokat. Nem volt a gyerekre se gyes, se gyed, mégsem panaszkodtak. Ma az a baj, hogy mindenki beszél, de keveset tesz. Harminc éve özvegy, van négy unokája, vajon jó példa nekik a Nagyi múltja? — tűnődik. Van kedvük dolgozni, mikor azt látják, hogy nagyanyjuk munkájának sem volt semmi értelme? Ma már dolgozni sem tud, tehet saját magának is. Várhegyi László leszögezi, teljesen emberinek tartja az alacsonyabb nyugdíjak nagyobb mérvű emelését, de szerinte megkülönböztetetten többet kellene kapnia annak, aki több szolgálati idővel rendelkezik. S mivel a 60— 70 közöttiek is végigszenvedték mindazt, amit a 70 éven felüliek, igazságtalan, hogy a 70-esek közül az is kap például lakbértámogatást, akinek 12 ezer forint a jövedelme, míg a 60-asok problémáihoz kér sem, ha csak 5 ezer a nyugdíja. Németh Zoltánná 66 éves özvegyasszonynak nyomorúsága már világrajövetele előtt kezdődött.. Édesanyja 1919-ben menekültként telepedett le, nehezen nevelte gyermekeit. Olvasónk már kora ifjúságát alkalmi munkákkal töltötte, ami természetesen nem került be a munkakönyvébe, ezért csak 4656 forint a nyugdíja. A háború után az 50-es években öt társadalmi funkciót töltött be, kora reggeltől, késő estig dolgozott. Két férjet eltemetett, és gyermeke is alig egy évesen meghalt. A testvéreit is korai, tragikus halál vitte el, ma egyedül, elhagyatva éldegél. Pedig egész életében azon fáradozott, hogy családjának, és az országnak is jobb legyen. Ma 66 évesen dolgoznia kell, mert a nyugdíjából nem tudna megélni. Lengyel Lászlóné az előbbiekhez csatlakozva leszögezi, mindannyiiunkat a társadalmi igazságtalanság sújt. Majd ezt az alapigazságot feledve, ő is azt taglalja, hogy vannak hetvenesek, akik csak tíz évet dolgoztak és mégis többet kapnak, mint a 65—68 évesek. Vannak, akik a tanácstól évente hatszor kapnak segélyt, sem utazási, sem tévédíjat nem kell fizetniük, most meg a lakásdíjukat is elengedik. Hol itt az igazság? Sehol. Nyilvánvaló a leértékelés az, ami elkeserítő és a jelenlegi intézési mód az, ami az igazságtalan jelzőt kimeríti már a 60—70 közöttiek körében is. S s akkor még nem szóltunk a fiatalok, a pályakezdők, a negyvenesek és ötvenesek ugyancsak megoldásra váró bajairól. Kerekes Mária Ismét a lakbértámogatásról Sokaikat érintő kérdések merültek fel a lakbértámogatás kapcsán. T. László nyugdíjas is megkapta az igényléshez szükséges formanyomtatványokat. A jövedelemi nyilatkozatot olvasva úgy véli, elírás történt. Ebben ugyanis a bérlő(társ) és az egy háztartásban élő közeli hozzátartozók előző évi egy főre jutó havi nettó jövedelmének feltüntetését kérik. Márpedig az ő felesége idén január 1-jétől nyugdíjas, ebből következően a nyugdíja jóval kevesebb, mint a tavalyi jövedelme. — Szó sincs elírásról — közölte kérdésükre dr. Gáspár István, a Szociális és Egészségügyi Minisztérium munkatársa. A rendeleteknek általában nincs visszamenőleges hatályuk , így ennek sincs. A jelzett esetben feltehető, hogy idén nem esnek bele a kedvezményezettek körébe, de mivel ezt a támogatást évente igényelni kell, és a jövő évi igényléseknél az idei jövedelmi viszonyok lesznek a mérvadók, így ők jövő évtől lesznek kedvezményezettek. Az idén nyugdíjba vonulókra tehát minden esetben ez vonatkozik? Attól függően, hogy az előző évi jövedelmük meghaladta-e az előírt egy főre jutó havi nettó jövedelem a létminimumot, ez 1990-ben 4300 forint. Másik kérdésünk, ami szintén többeket érint, és amit Rózsási Attiláné rokkantnyugdíjas tett fel. Azoknak jár-e lakbértámogatás, akik a szolgálati lakásban élnek és jövedelmi, vagy állapotuk miatt egyébként jogosultak lennének? — Amennyiben a szolgálati lakásban bérlő, vagy bérlőtársként szerepelnek, akkor jár. — Rózsásiné esetében sajnos nem erről van szó. Ő ugyanis 100 százalékos rokkant és a férje a munkavállaló, a bérlő, olvasónk pedig csak mint családtag szerepel. — A rendelet egyértelműen kimondja, hogy akinek nincs bérleménye, az nem kaphat támogatást sem. (k. m.) Februári tavasz Tavasz a télben.. Van, aki nagykabátot is leveszi, úgy üt ki a térre. Jólesik melengető nap, nem kell kint fűteni és főleg nem fizetni Tetlák Eszter felvétele Az SZDP elképzelései A nyugdíjakat karban kell tartani A nyugdíjasok helyzete az egész országot foglalkoztatja. Megkerestük a Magyarországi Szociáldemokrata Párt programszervezőjét, Tóth Alpárt, mondja el, mi rejlik amögött a mondat mögött, melyet hirdetnék: A nyugdíj nem kegy, hanem becsületes munkával ledolgozott élet, az emberi méltó,sághoz szükséges feltétel biztosítása? — Ez az elv a szociáldemokrácia eszméjéből fakad, hangzott a válasz. Konkrét elképzeléseket dolgoztunk ki ennek érdekében. Most, az ország gazdasági helyzetébőlfakadóan a nyugdíjak teljes körű rendezése megoldhatatlan. Ám a társadalmilag is reálisnak tartott létminimum szerint, illetve ahhoz 20 százalékot adva kell biztosítani a legalacsonyabb nyugdíjakat. — Mit ért a létminimum alatt? — Nehéz erre választ adni, mert hetenként emelkednek az árak. De jelenleg az 5 és 6 ezer forint közötti öszszeg és hozzá a 20 százalék az elfogadható. — Ön szerint megoldható ez a variáció? — Ezt meg kell oldani, ám mi programunkba vettünk néhány olyankérdést is, amelyet a választások után a parlamentbe viszünk döntésre. Ilyen például az, hogy a helyi közlekedés ingyenességét nyomban a nyugdíjaztatás időpontjától biztosítani kel, ám nem a magas nyugdíjasoknál, egy limitet szeretnénk ehhez állítani. Ugyanilyen elvek alapján kell az ingyenes egészségügyi ellátást biztosítani. Az infláció olyan mértékű, hogy aki ma középnyugdíjas, az rövidesen maga is kisnyugdíjas lehet. Ha valaki ma a limit fölé kerül, az lehet, hogy jogosan venné igénybe az ingyenes juttatásokat. Velük kapcsolatban mi az elképzelésük? — Mi a nyugdíjak folyamatos karbantartásáról beszélünk, és így egyetértek önnel abban, hogy a romló körülmények között a ma középnyugdíjas is bekerülhet a legnehezebb helyzetbe. Szerintünk az ő számukra is biztosítani kell az emberi méltóság megőrzéséhez szükséges nyugdíjat és az ezzel járó juttatásokat. A nyugdíjak karbantartásának automatizmusát is kidolgoztuk, vagyis minden év júliusában tartjuk megoldandónak a rendezést. Minden kormány készít ugyanis inflációs tervet, — megállapítja a várható százalékot — ennek realitása csak az év közepén derül ki, azokor kell ezeket a lépéseket megtenni. — Fontolgatjuk, hogy milyen felső határt ajánljunk. Úgy véljük, hogy a 20 ezer forint feletti összegeket már adóztatni kellene, de ha valaki külön nyugdíjkiegészítést köt, az nyugodtan megteheti aktív életében. A 30 ezer forint feletti nyugdíjakat, meggyőződésünk, hogy felül kell vizsgálni. Ezt is parlament elé kívánjuk vinni. Nem akarunk boszorkányüldözést, hanem annak tisztázását, hogy az illető vezető milyen eredményesen dolgozott aktív életében, például működőképes vállalatot hagyott-e maga után. — Térjünk vissza egy mondat erejéig azokra az öregekre, akik 20 évvel ezelőtt mentek nyugdíjba és most sodródnak, s hogy eljutottak a létminimum alá. Velük kapcsolatban mit terveznek? — Az ország olyan gazdasági helyzetben van, hogy amit kellene, azt most nem lehet megvalósítani. De a létminimumot részükre is biztosítani kell, a már említett 20 százalékkal együtt. — Mit kellene tulajdonképpen tenni? — Megállapítani, hogy a nyugdíjba vonulás időpontjában a kiszámított összegnek milyen volt a vásárlóértéke, és a mai kondícióknak megfelelően újra megállapítani a nyugdíjat, majd azt a már említett módszerrel folyamatosan karbantartani. L. V. Csalánfürdő Nagyokat szusszantva tornázták be magukat a fülkébe. A férfi azonnal behúzódott az ablak melletti ülésre, az asszony pedig mellém huppant. — Jaj, Istenem! — fújta ki magát, aztán a férfi felé nézett. — Jó helyed van, Józsi? A férfi a fejét sem mozdította meg, nézett ki az ablakon, de a szája szögletében bujkált egy kis mosoly, amikor válaszolt: jó. Én voltam soron. Az asszszony vizsgálgatott: mi a fenének olvas ez, amikor utastársai vannak? Aztán jött a szokásos kérdés: hová tetszik utazni? Megmondtam. — Mi pedig Csisztapusztára visszük a reumánkat, hátha segít a meleg gyógyvíz." Van ott egy kis faházunk, közel a fürdőhöz. Főzünk, eszünk és megyünk fürdeni .. . Jól vagy, Józsi? A férfi mosolygós választ küldött az ablak mellől: jól. — Tudja, van nekem egy fiam is, egy lányom is, de nem törődnek velem — folytatódott a történet. — És tudom ám, hogy miért nem. Mert eladtam az örökségemet, egy nagy házat, s nem az egész pénzt adtam nekik, hanem megvettem azt a csisztapusztai kis, faházat is. A reumám miatt*. Kis kert is van ott, mindenféle zöldséggel . . . Józsi,, ma spenótot csinálunk. Jó lesz? Jó! Az unokám, a rendőr, az szeret engem, az jön hozzánk. Hiába mondta neki az apja, hogy „minek jársz ahhoz az öregasszonyhoz”? Az kérem, én vagyok. Egy kis szomorú szünet következett, és egy csendes kérdés: Nem vagy éhes, Józsi? Nem volt éhes, csak a tájra, amely mellett suhant a vonatunk. — Józsit úgy mutatta be nekem egy közös ismerősünk. Aztán eljött hozzám és megkérdezte, akarok-e vele élni. Azóta együtt vagyunk. Leginkább az én lakásomban, az kényelmesebb. Távfűtés, meleg víz ... Az ő lakása kicsi, és nem is lehet elcserélni a létrák miatt. — A létrák miatt? — Panelben azok el nem férnének, nincs kamra. Józsim festő volt, de amikor ő is nyugdíjba ment s a lába is azt mondta, hogy ennyi, nincs tovább, akkor megtisztogatta a létrákat meg a többi festőszerszámot és most ott állnak, csillognak-villognak, mint valami múzeumban. Ha ezek a létrák nincsenek, Józsim már régen panelben lakna. Maga érti ezt? Józsi az ablak mellett jóízű mosollyal nyugtázta aszszonya beszámolóját, ő mindent ért. — Neki rendes gyerekei vannak — intett a fejével Józsija felé az asszony. — A lánya segít nekem a takarításban, a fia is szívesen van nálunk, de most éppen katona. Józsi, mikor is jön haza a gyerek? Csinálok neki kapros-túrós lepényt, azt nagyon szereti. Jó? Milyen erős ez a két ember! Hogy összefogtak a magány ellen! Hogy elűzték a gyilkos érzést: „én már nem vagyok fontos senkinek...”! — Könnyen lehet r ám, hogy hiába járunk Csisztapusztára — törte meg a percnyi csendet az asszony. — A reuma nehezen gyógyul. Talán nem is. De legalább kimozdul az ember, programja van. Mert reumát gyógyítani otthon is lehet. Csalánból főzzük a borogatólevelet, ebbe áztatjuk meg a ruhadarabokat, amelyeket aztán a derekamra, a lábamra teszünk, s száraz ruhát borítunk rá. Ugye, Józsi? — Persze, lehet, hogy a végén majd csak ez a gyógymód marad — fűzte tovább a szót. — A faházunkat ugyanis nemsokára eladjuk. Nem tudjuk fizetni az adót meg a tatarozást, kevés a nyugdíjunk. De aki megveszi, azt mondta: Annám, én megengedem, hogy amikor gyógyfürdőbe jöttök, úgy használjátok a házat, mintha továbbra is a tiétek lenne. Ezt mondta... A ház árát meg majd elvonatozzuk. El is felejtettem volna ezt az őszi beszélgetést ott a vonaton, ha a múlt szombaton nem látom őket újból. A székesfehérvári állomás peronján lépkedtek egymásba karolva. Anna bizony jobban biceg, mint tavaly, de a szája — változatlanul — be nem állt. Józsi meg csak mosolygott. Szigeti Piroska 9