Népszava, 1990. június (118. évfolyam, 127–152. sz.)
1990-06-01 / 127. szám
NÉPSZAVA 1990. JÚNIUS 1., PÉNTEK Máris kérdőre vonták Jelcint Borisz Jelcin — napirenden kívül — kérdőre vonásával folytatódott másfél napos szünet után csütörtökön az Oroszországi Föderáció népi küldötteinek első kongresszusa. Egy képviselő arra szólította fel az OSZSZSZK kedden megválasztott parlamenti elnökét, hogy „tartózkodjon az elhamarkodott kijelentésektől olyan kérdésekben, amelyek a Népi Küldöttek Kongresszusa, vagy a Legfelsőbb Tanács illetékességi körébe tartoznak”. A küldött megjegyzései Jelcin előző napi sajtóértekezletére vonatkoztak. Aggodalommal beszélt a szovjet államfő és Jelcin egymásnak szóló „üzeneteiről" is, amelyeken szerinte átsüt a törekvés, hogy nemzetközi vita tárgyává tegyék az ország belső dolgait. Végezetül arra emlékeztette Jelcint, hogy őt nem azért választották meg, mert ő a Demokratikus Oroszország tömb vezetője, hanem személyes érdemeire tekintettel, s ezért nem lehet a tömb „túsza”. — Nem egyetlen csoport, párt, vagy szervezet érdekeit kell védenem, hanem az egész Oroszországi Föderációt — mondta erre válaszul Jelcin. Ezen intermezzo után vette kezdetét az igazi napirend, a parlament elnöke első helyettesének és három helyettesének megválasztása. Az első helyettesi tisztre három, az elnökhelyettesi helyekre kilenc jelölt indul. A következő konfliktus akkor robbant ki, amikor váratlanul szót kapott a kongresszus titkárságának vezetője, s felolvasott egy nyilatkozattervezetet a szovjet kormány gazdasági elképzeléseivel kapcsolatban. Ez a kongresszus nevében kijelenti, hogy „szilárdan szembeszállnak minden olyan kísérlettel, amely célja bármilyen gazdasági változás megvalósítása, ha az az Oroszországi Föderáció népeinek életszínvonalcsökkenését vonja maga után”. Sokan ellenezték a nyilatkozat elfogadását, azzal indokolva véleményüket, hogy a kérdésben össz-szövetségi szinten még nem hoztak döntést. A csütörtöki szavazás eredményeként, úgy határoztak, hogy az egész ügyre később visszatérnek. (MTI) Nem volt merénylet Rizskov autóbalesete. A szovjet kormányfő csak könnyű zúzódásokat szenvedett szerdai autóbalesetében — jelentette be sajtóértekezletén Vagyim Perfiljev. A szovjet külügyi szóvivő szavai szerint a baleset reggel fél kilenckor történt a rubljovi országúton. Moszkvától nyugatra. Egy, a kormányfő gépkocsijával szentben haladó katonai autóbusz kiperdült a másik sávra, s ezért történt a baleset. Könnyebben megsérült Rizskov egyik kísérője, valamint az autóbusz egy utasa. Perfiljev ezzel cáfolta azokat a Moszkvában terjedő híreket, hogy merénylet történt volna a kormányfő ellen, s ennek során — a pletykák szerint — lelőtték az autóbusz sofőrjét. Provokatív magyar röpcédulák Romániában A román sajtóügynökség, a Rompres hírül adta, hogymájus 30-án Arad közelében magyar nyelvű röpcédulákat találtak. A miskolci nyomdában előállított röplap a hívőket arra szólítja fel, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának 70. évfordulója alkalmából a bazilika előtti téren megtartandó istentiszteleten jelenjenek meg. A röplapokat a Nemzeti Keresztény Unió Trianoni Szervezési Fóruma adta ki. A röpcéduláknak Romániába juttatásával kapcsolatban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség nyilatkozatot adott ki. Ebben leszögezi. ..ez a szervezet irredenta magatartásáról ismert, és tevékenységét az RMDSZ május 12-én a román televízióban már nyilvánosan elítélte. A szövetség úgy véli, ezúttalolyan provokáció történik, amely a Románia és Magyarország közötti kapcsolatok megrontására, valamint az etnikai feszültségek szítására irányul Romániában. Elvi álláspontjához híven az RMDSZ szembeszáll minden olyan akcióval, amely széthúzást szít a románok és a magyarok között. Felszólítja a romániai magyarságot, ne hagyja magát befolyásolni olyan akciókkal, amelyeknek a célja ellentétes a magyar—román közös érdekekkel, a romániai demokratizálódási folyamatokkal". A szövetség hivatalos nyilatkozatát Domokos Géza, az RMDSZ elnöke írta alá. A Romániai Magyarok Demokrata Szövetségének működését a nemzetiségi érdekek képviselete és érvényesítése határozza meg — állapítja meg az a közlemény, amelyet a szövetség Sepsiszentgyörgyön május 29—30- án tartott, üléséről csütörtökön adtak ki Bukarestben! — A Romániában élő magyarság legfőbb érdeke az, hogy a román társadalom egészéhez hasonlóan a decentralizált struktúrákra épülő demokratikus jogállamban éljen. Ezért az RMDSZ támogatja azokat a politikai és parlamenti kezdeményezéseket, amelyek előrelépést jelenthetnek ilyen irányban. Ezt azonban nem koalíciók vagy szövetségek formájában tartja célszerűnek, hanem a mindenkori adott helyzet átfogó elemzése alapján hozott konkrét együttműködéssel. Az RMDSZ jövőbeni politikai ténykedését a demokrácia elveinek aktív vállalása, az érvényesítésükért való küzdelem és az egyes pártoktól és más politikai erőktől való függetlensége határozza meg. Saját parlamenti tevékenységét tekintve, egyik fontos tényezőnek tartja a romániai nemzeti kisebbségek képviselőivel való szoros együttműködés kialakítását, kisebbségi csoport formájában, a részt vevő felek teljes, elvi és döntésegyenlősége alapján. Az RMDSZ leszögezi: az utóbbi hónapok eseményei, az ország és világ közvéleménye előtt még mindig nem tisztázódott, sőt elködösített marosvásárhelyi események után alapvető szükséglet a magyar és a román nép közötti békés kapcsolat, a jószomszédi és együttélési feltételeinek megteremtése. (MTI) I4. VIMMISZ14. Lejár a türelmi idő Általános jelenség az,hogy a helyiválasztások, bármennyire súlyosan érintsék is a falvak, községek, városok sorsát, kisebb érdeklődést keltenek, nem izgatják fel annyira a kedélyeket, mint az országos megmérettetés. Ennek ellenére kiábrándító lehetett a Szolidaritás-kormányzat számára, hogy csupán a szavazásra jogosultak 42,1 százaléka járult az urnákhoz. Figyelmeztető jel persze már előzőleg akadt: az érdektelenség miatt a jelöltállítás határidejét meg kellett hosszabbítani. Kevesen akarták vállalni a helyi politikacsinálással járó aprómunkát, vesződséget és felelősséget. Pedig a Szolidaritás ugyancsak kíváncsi volt erre az eredményre. Hiába hangsúlyozták azonban, hogy most megy végbe az igazi rendszerváltás, s valójában ez az első, valóban szabad választás, ez önmagában láthatólag már senkit nem rendített meg. A helyi kiskirályok, a nómenklatúra eltávolításának elvével legtöbben egyetértenek ugyan, de helyi szinten már konkrét személyeket, érdekeket és összefonódásokat érintenek az ilyen döntések. A Szolidaritás vezetői egyfajta bizalmi szavazásnak is szánták ezt a választást, tudni szerették volna, hogy milyen eredményre számíthatnak majd a sokáig úgysem halogatható újabb parlamenti választásokon. Megnyugtató így csupán az lehet számukra, hogy azok, akik egyáltalán vették maguknak a fáradságot a véleménynyilvánításra, döntő többségükben a Szolidaritás választási szervezeteire, az állampolgári bizottságokra voksoltak. A távolmaradók rendkívül magas arányából persze kár lenne automatikusan levonni a következtetést, hogy a nem szavazó 58 százalék a Szolidaritás ellen lenne. Ezek egy része most, amikor már nem kötelező, eleve el sem megy szavazni, bármi legyen is a tét. A gyér szavazati arányban azonban mégis jócskán benne lehet az általános elégedetlenség. Hiába fogadkozott mindenki, hogy átmenetileg vállalják a sokkterápiával járó terheket, gyorsabb és érzékelhetőbb javulásra számítottak. A háziasszonyokat, a munka nélkül maradt családfenntartókat (lassan már félmillió felé közelít az állástalanok száma) kevéssé vigasztalja, hogy közgazdaságilag biztatóan alakulnak az adatok. Az inflációt visszafogták, nőtt az export, javult a költségvetési mérleg, a külföldi hitelezők helyeslik és dicsérik Balcerowitz gazdasági csúcsminiszter intézkedéseit. A választásokkal egy időben kulmináló sztrájkfeszültség mégis azt jelezte, hogy lejáróban a türelmi idő. A Szolidaritás vezette kormány és a szakszervezet közötti ellentét a munkaügyi konfliktusoknál rajzolódik ki legélesebben. A kormány nem engedhet, hiszen ezzel következetes programját veszélyeztetné A szakszervezettől pedig, legyen bár kormánypárti, azt várják el, hogy a jogos érdekeikért fellépő dolgozókat támogassa A vasutassztrájk most újabb jó pontokat hozott a köztársasági elnöki posztra pályázó Walesának. Már előzőleg is nagy fegyvertényt hajtott végre, amikor a Szolidaritás-kongresszuson megerősítette ingadozó vezető szerepét. A vasutasok lecsillapításával pedig megint alkalma volt bebizonyítani, hogy ő és csak ő képes a munkások nyelvén beszélni, csakis őrá hallgatnak az emberek. A választásoktól változást mostanság nem remélő lengyelek csalódottsága láttán kérdésessé vált: igazuk van-e azoknak, akik a parlamenti voksolás mielőbbi kiírását sürgetik. Igaz, a jelenlegi szejmbéli felállást többszörösen is túlhaladták az események. Ma már a mesterségesen megállapított arányok nem ugyanazt fejezik ki, mint egy évvel ezelőtt. Pártok bomlottak szét, és alakultak át, politikusok váltottak szint és meggyőződést. Hasonlóan alacsony részvételi arány mellett egy elsietett vokolás viszont, még ha a Szolidaritás biztosan nyerne is, inkább kudarcnak, mintsem győzelemnek számítana. Újabban már az sem bizonyos, hogy a sokszínű szervezet egy tömbként, s nem több pártra szakadva indulna a következő választásokon. A nagy szakítás, a politikai nézetek világos elkülönülése előbb-utóbb úgyis megtörténik. Elekes Éva Elszivárgó időnk Kormányok változása idején, a miniszteri bársonyszékeket elfoglaló új emberek érkeztekor akár fel is lélegezhetne az állampolgár, ezután majd minden jó lesz, minden másképp lesz, holnap arra ébredünk, hogy elmúltak a bajok, visszazökkent a kizökkent idő. Nagyon sok honfitársunk is, így vélekedett. Naiv elképzelés volt. Jó magyar szokás szerint a vágyakat tényekként kezelte. Valamit lebontani könnyű. A Nemzeti Színházat a Blaha Lujza téren 1965 tavaszán öt perc alatt felrobbantották. De az új Nemzeti azóta sem épült meg, s hogy megépül-e, és mikor, azt élő ember jelenleg ebben az országban megmondani nem tudja, így valahogy vagyunk lebontott struktúrákkal, felszámolt intézményekkel, túlhaladott elvekkel is. Persze, hogy kellene a helyükbe az új, a más, a jobb, szinte azonnal. Sőt, az lenne az igazán jó, ha a lebontás kezdetén, vagy még előbb meglennének már az új struktúrák, intézmények, elvek, s hozzájuk a pénz, meg a megfelelő személyek is. Ilyen ideális helyzet azonban nálunk nem volt, s nincs. A régi hasonlattal élve: nekünk a biciklin menet közben kell kereket cserélnünk. Nem mindegy azonban, hogy milyen a bicikli, milyen az új kerék, és hogy ki hajtja végre (és hogyan) a cserét. Az új kormánynak roppant nehéz dolga van és lesz. Minden szépítgetés dacára óriási csődtömeget örökölt. Ezt a csődtömeget nem részenként, hanem együtt, és egyszerre kellene felszámolnia. Ráadásul nagyon gyorsan. Ami pedig nem lehetséges. Az állam öreg, rozsdás, rozoga biciklije nem állhat meg. Haladnia kell. De a defektes kerekeket közben ki kellene cserélni, s nagyon gyorsan át kellene ülni egy új biciklire is, úgy, hogy még a régin is üljünk. Ehhez a mutatványhoz akrobatikus ügyesség szükségeltetne. Viszont egyetlen ekvilibrista sincs az új miniszterek között. Pedig az egyensúlyozás és a kötéltánc művészetének ismerete jelenleg munkaköri alapkövetelményként tekintendő kormánykörökben. Itt van például a közoktatás és a művelődés ügye. Ha valahol, itt aztán szembeszökő a csőd. Elfuserált iskolarendszer. Válságban lévő felsőoktatás. Leépülő tudományos intézetek. Mértani haladvány szerint csökkenő értékű állami támogatás a művészeteknek. Lassan önfelszámoláshelyzetbe kerülő múzeumi hálózat. Zavaros viszonyok a könyvkiadásban. Súlyos bérproblémák az egész szakterületen. A kultúra és a művelődés, az oktatás financiális szempontból maradékelvi kezelése. Ez az az örökség, melyet az új miniszter és új munkatársai átvesznek. Hogy ez a majdnem áttekinthetetlen gubanc miként, hogyan, milyen módon, és milyen áron bogozható ki, arról egyelőre semmit nem hallani. A kormányprogram is, meg a szakminiszter eddig nyilvánosságra került elképzelései is csak általánosságokban mozognak. Inkább tényrögzítőek, semmint a kilábalás útját megjelölők. Lehet, hogy ehhez több idő kell. De hát épp az idő ma az egyik (ha nem a legfőbb) döntő tényező. Ez az ország évtizedeket vesztegetett el, a társadalmi, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet minden területén. Hagytuk elszivárogni az időnket, és most itt állunk egy kényszerű, sürgető, haladékot nem tűrő lépéssor elején. A választásokban jó előre láthatóan befutó pártoknak a hatalomátvétel idejére már készen kellett volna állni a konkrét tervekkel — az oktatás, a művelődés, a kultúra szférájában is. Készülni kellett volna a szerepátvételre, hogy ne veszítsünk megint időt. Nem ez történt. A kormány most száz napot kért a konkrétabb cselekvési program kidolgozására. Ez a bő három hónap önmagában nem tűnik soknak. Csakhogy nekünk az utóbbi négy évtizedben annyi ilyen száz napunk szivárgott el, hogy ma már nincs egyetlen nap tartalékunk sem. Máris behozhatatlannak tűnő időhátrányban vagyunk. Mire ez a száz nap lejár (maradva az említett szféránál) indul az új tanév. Nyitnak a színházak. Kezdődik az oktatás az egyetemeken. Addigra operatív és elvi döntések seregét kell(ene) meghozni, s nem rövid távra szólóan. Ráadásul egy korábbi költségvetési keret kalodájába zárva. Az idő kérlelhetetlenül sürget. Egyetlen napot sem hagyhatunk már elszivárogni. Takács István 3 Svnki l nem vsorhíijjúli (Folytatás az 1. oldalról) sokkal „tarkított”, már-már botrányosan eseménydús időszak után került az üdülés helyzete a szövetségi tanács elé. Legutóbb az MSZOSZ elnöke és az üdülési főigazgatóság vezetője abban maradt, hogy felfüggesztik korábbi lépéseiket, s újra tárgyalnak. Az érdeklődésre jellemző, hogy elküldte képviselőjét az ülésre a Népjóléti Minisztérium is. A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának szóvivője pedig a tanácsülést megelőző napon nyilatkozott, mondván, hogy ellenzi az MSZOSZ szakszervezeti részvénytársaságok mielőbbi létrehozására irányuló tervet, mert ez a lépés kisemmizné a szövetségen kívüli és az újonnan létrejött szakszervezeteket. Bálint Attila leszögezte, hogy a Liga képviselőjének ezen nyilatkozata nem befolyásolta a szövetségi tanács állásfoglalását. Elmondta, hogy az üdülésben kialakult helyzet annak az állapotnak a következménye, hogy az üdültetési költség nem a munkabérben jelent meg, az állam költséghozzájárulás formájában vett részt az üdültetésben. Kedvezőtlenül hatott az üdültetésre a stabil pénzviszonyok romlása is. Az MSZOSZ szövetségi tanácsa ezért felkér valamennyi szakszervezetet, hozzanak létre az üdültetés kérdéseivel foglalkozó szakértői bizottságot, amely kezdeményezzen azonnali tárgyalásokat a kormány és a munkáltatók képviselőivel az üdülővagyonról, az üdültetés szociális rendszerének működéséről, elosztásának elveiről, és az 1990. évi finanszírozási problémák megoldásáról. A szövetségi tanács három javaslatot tett a fő kérdések megoldására. Elsőként a tulajdonviszonyok rendezésével kapcsolatban fejtette ki véleményét, több variációt felsorakoztatva. A tárgyaló felek deklarálják, hogy a tulajdonosi jogok a munkavállalók érdekképviseleti szervezeteit, tehát a szakszervezeteket illetik meg, abból kiindulva, hogy az üdülőkben megjelenő vagyon a munkavállalóké. Egy másik változat szerint: az üdülővagyon létrehozásában és működtetésében részt vevők — szakszervezetek, állam, munkáltatók —, kötelezettségvállalásaikat is figyelembe véve, megállapodást kötnek tulajdonarányaikra. Végül: ha a munkáltatók és az állam képviselői elutasítják a kölcsönös érdekeken alapuló megállapodást, úgy a szakszervezetek tételesen érvényesítik tulajdoni igényeiket, követeléseiket. Amennyiben a megállapodás a szakszervezetek, az állam és a munkáltatók képviselői között létrejön, az MSZOSZ szakszervezetei saját vagyoni igényeiket a szakszervezetek közötti vagyonmegosztás keretében rendezik Az üdülési szervezet működésére a következő ajánlást tette a szövetségi tanács: el kell választani egymástól a működés és a szociális kedvezmény elosztásának rendszerét, és a legcélszerűbb szervezeti formát kell megválasztani, amely lehet alapítvány, részvénytársaság, intézmény. A tanács egyik forma mellett sem voksolt, hogy ne befolyásolja a létrehozandó bizottság munkáját. A kedvezmények, beutalók elosztásáról a szövetségi tanácsnak az a véleménye, hogy ez a szakszervezetek feladata. Új elem annak deklarálása, hogy a kedvezményes üdülésben való részvétel nem csupán a tagság, hanem valamennyi munkavállaló joga. Az állami és munkáltatói hozzájárulásból eredő kedvezmények ugyancsak minden munkavállalót megilletnek. Szükség lehet arra is, hogy a szakszervezetek saját fonásaikból, saját tagjaik üdülését támogassák. A kedvezmények elosztásáról, felhasználásáról helyben döntsenek. A szóvivő a finanszírozási problémákról elmondta, hogy az idén százmillió forint hiányzik a működési költségekből, ezt a költségvetés, illetve a társadalombiztosítás fedezi. Ezt követően Bársony András, a nyomdászszakszervezet elnöke, az MSZOSZ csütörtökön megválasztott főpénztárosa tájékoztatta az újságírókat a volt SZOT-vagyon megosztásáról. Mint mondta, a magyar szakszervezetek XXVI. kongresszusa — a szövetséggé alakulás előtt — rendelkezett a SZOT-vagyonról, kimondva, hogy azt vissza kell juttatni a tagokat képviselő valamennyi működő és bejegyzett szakszervezetnek. A kongresszus az osztozkodás részévé tette az újonnan alakult szakszervezeteket is. A vagyoni elosztás módszerét tekintve, ma evidencia, hogy az elosztás nemcsak a szövetség jelenlegi tagjai között, hanem minden létező szakszervezet között történik. Érvényben van a SZOT XXVI. kongresszusának határozata, miszerint a vagyonfelosztás alapja 10 év átlagos tagdíjbefizetése és taglétszáma. (Figyelembe veszik a korábban szervezkedési tilalom alatt álló fegyveres testületek új szervezeteit is.) Az elmúlt időszak értekezletein, — ahol erről folyt a vita —, a felek egyértelműen kinyilatkozták, maradjon együtt a vagyon. A csütörtöki szövetségi tanácsi határozat kimondja, hogy a vagyon felosztásának technikája, menetrendje nem az MSZOSZ kompetenciája, ezt valamennyi szakszervezet részvételével kell megoldani. Az eszmei megosztás után a szövetség által létrehozott vagyonkezelő szervezet jogosítványa csak az MSZOSZ-hoz tartozó szakszervezetek vagyonára terjed ki. Sem a vagyonkezelő rt., sem a szakszervezeti bank létrehozása nem jelenti bárki vagyonának csorbítását, mondta Bársony András, hangsúlyozva, hogy az MSZOSZ nyitva áll valamennyi, a vagyonelosztásban részt vevő szervezet előtt. Elhangzott a szövetségi tanácsülésen, hogy a Népszava Kiadó Vállalat, illetve a Népszava Szerkesztőségének részvénytársasággá válása esetén a szakszervezetek továbbra is megőrzik döntő arányukat a tulajdonlásban. Határozat született arra is, hogy a segítséget kérő, infrastruktúrával nem rendelkező szakszervezetek részére biztosítják az elhelyezést. Egy kérdésre a nyilatkozók kifejtették, hogy a Liga nem az MSZOSZ-szal, hanem saját magával áll szemben előző napi szóvivői nyilatkozatával, ugyanis az ellenkezik a Liga képviselőinek korábbi, hivatalos tárgyalásokon kifejtett álláspontjával. H. I.