Népszava, 1991. augusztus (119. évfolyam, 179–204. sz.)
1991-08-08 / 185. szám
6 A hét filmjet FOGD A NŐT ÉS FUSS Rengeteg bonyodalom származik abból, ha valaki nyugodt, rendezett életét felrúgja a villámcsapásszerűen támadó érzelmek miatt. Mint Jerry Rees filmrendező filmjében, Alec Baldwin alakítja a jóképű és mérhetetlenül gazdag fiatalembert, aki nyolc nappal ugyancsak szép és ugyancsak gazdag ifjú menyasszonyával való házasságkötése előtt, megbabonáztatik. Megrontója — merthogy boszorkányok még vannak — bárénekesnő, ami még nem lenne alapvető probléma. Csakhogy az ifjú hölgy a történet szerint az egyik alvilági bandafőnök barátnője. És a főnöknek ezúttal van humora. Nem gyilkol — rosszabbat tesz. Összeházasítja a két ifjút. És innen megy minden tovább, a maga vígjátéki útján. Gyors válás, majd újabb találkozás — újabb esküvővel. Majd lassúbb válás, találkozás, esküvő. Válás, találkozás ... A sor hosszan folytatódik, a néző mégsem un rá. Sőt, a film végére alapvető hiányérzete is megszűnik. Ugyanis eme történetnek csak akkor van igazi mozgatóereje, ha a hölgyben igazi bűverő van. Márpedig Kim Basinger nemcsak gyönyörű, de amikor játékba lendül, az is kiderül: kitűnő színésznő. A történet felénél már úgy érzem, valószínűleg sokunkat meg tudna igézni. Sajna, nem akar. Arnold a folytatástól már távol tartotta magát, sajnos, mások nem voltak ennyire visszafogottak. Új rendező — új csapat. Stephen Hopkins filmje ettől semmivel sem lett jobb. Sőt. Ugyanolyan gusztustalan, az erőszakban feleslegesen tobzódó, mint az előző film, csak néha még bugyutább. Egyszerűen megmagyarázhatatlan, hogy a rendületlenül gyilkoló gép miért hatódik meg attól, hogy az egyik kiszemelt áldozata terhes anya. Csak az amerikai családeszményre tudok gondolni. Az sem egészen világos, hogy amikor főhősünk, a szuper fenegyerek színes bőrű rendőr, némileg hihetetlen módon mégiscsak legyőzi az addig teljesen magányos lényt, miért jelennek meg hirtelen társai, illetve ha már ott vannak, miért nem öldökölnek ők is? Pontosabban egy magyarázatom azért van. A rendőrök szeretnék a lényt élve elfogni, hogy támadó-védekező rendszerét tanulmányozhassák. Igen szomorúak, hogy elpusztul. Lesz még rá alkalmatok, hogy találkozzatok vele — mondja a főhős. Én is ettől tartok. Sz. Z. L. Jelenet a Ragadozóból RAGADOZÓ LOS ANGELESBEN Még emlékszem a helymegjelölés nélküli, mindöszsze Ragadozóra keresztelt filmre. Nagyon rossz volt. A céltalanul, de gyomorfordítóan kegyetlenül öldöklő űrlény akkor a dzsungelben támadott meg kommandósokat és szép sorjában mindenkivel végzett. Egyedül az atomrobbanást is ép bőrrel túlélő Arnold Schwarzenegger tudta legyőzni. Közönséges bunkósbottal. Aki ír, nem írhat le — Úri passzió lesz az írás, ha ez így megy tovább — állítja Mezey Katalin író, az Írók Szakszervezetének titkára. — Bár eddig sem lehetett a szépirodalomból megélni. Ezután viszont tiszta ráfizetés lesz, amire csak „társadalmi munkában” vállalkozhat, aki biztos egzisztenciával rendelkezik. Az írónő szerint ennek az a fő oka, hogy a pénzügyi kormányzat olyan adórendszer-változást tervez, ami nem ismerné el a szellemi alkotótevékenységből származó jövedelmek költségtartalmát. Eddig ez a diktált költséghányad 200 ezer forint éves jövedelemig 65, afölött 40 százalék volt, vagyis ennyivel csökkent az adóköteles jövedelem. — Igaz, hogy az Egyesült Államokban és néhány más fejlett országban nincs diktált költséghányad, de az író a munkájához szükséges eszközök árát nagyvonalúan levonhatja adóalapjából — a dolgozószoba rezsijétől, a vásárolt könyvektől, színházjegyektől az energia- és telefonszámlán át a gépkocsihasználatig. Nálunk ezek közül semmit nem számolhat el az író adómentes költségként, ellentétben egy vállalkozóval. Miközben az író minden sora után adózik, sok vállalkozó elrejtheti jövedelme egy részét az adóhatóság elől. Vagyis az adórendszer „korszerűsítői” a vállalkozáshoz képest hátrányos megkülönböztetést akar bevezetni a kultúra szférájában, ami ellen határozottan tiltakozunk. Az Írók Szakszervezetének legutóbbi kimutatása szerint 1989-ben az írótársadalom kétharmada nem tudott felmutatni számottevő jövedelmet irodalmi alkotótevékenységéből, s csak 60 író bevétele jutott túl a bűvös 200 ezer forinton. Azóta ez a helyzet drasztikusan romlott, a kiadás maga is kegynek számít már, a kiadók által fizetett honoráriumok alsó határa megszűnt, és az újságok alig közölnek szépirodalmi műveket.— Szeretnénk tárgyalni a Pénzügyminisztérium képviselőivel, hogy megmagyarázzuk nekik, a lektűr- és sci-fi írók magas jövedelmére nem méltányos hivatkozni, mert ők többnyire álnéven írnak és ki tudnak bújni az adózás alól. Azért sem lehet összekeverni az üzleti könyvkiadást a szépirodalommal, mert az előbbinél egy könyv ötvenezer példánynál kezdődik, de egy szépirodalmi mű esetén az ezer példány már magasnak számít. Ami nem üzleti tevékenység, azt ne úgy adóztassák, mint a vállalkozást. Minden fejlett kapitalista országban megkülönböztetik a nonprofit és az üzleti szférát, mivel a kultúra, a gyermeknevelés, az oktatás, az egészségügy, a tudomány nem azonnal jövedelmező, de társadalmilag nélkülözhetetlen tevékenység. .. A szakszervezet szeretné megőrizni a mostani sajátos adózási szabályozást, de az inflációhoz igazítva, oly módon, hogy az adóalap évi 300—401 ezer forint jövedelemhatárig változatlanul 35 százalék legyen. Ezzel a legkisebb jövedelmű, de legnagyobb számú művészek helyzete kissé javulna, anélkül, hogy az állami költségvetés érzékelhető bevételtől elesne. A szakszervezet az írószövetséggel együtt akar lobbyzni a törvényhozásban, megkeresve — minden frakcióban — az író és művész képviselőket, hogy szövetségeseket szerezzenek az ország kultúrájának és művészeinek megvédéséhez. (faggyal) A Sabatinik kincse Zongora az örömlánynál Majd fél évszázaddal a második világháború befejezése után még mindig nem maradnak munka nélkül az eltűnt műkincsek kutatói. Legutóbb a mainzi egyetem könyvtárában bukkant rá a gyakorlati idejét ott töltő egyetemista lány az olasz Sabatini család kastélyából 1943 őszén eltűnt értékes könyvgyűjteményre. A Sabatini család 1653-ban telepedett le Pescocostano városkában. A település lakói évszázadokon át „megúszták” a rablólovagok garázdálkodását, a háborúkat. De a német megszállást nem kerülhették el. Amikor 1944 tavaszán a Sabatini család visszatért, a gyűjteménynek, az értékes olajfestményeknek és barokk bútoroknak csupán hűlt helyét találta. Bár néhány értékes darabra sikerült később rábukkanniuk. Zongorájukat például ötszáz líráért vásárolták vissza egy örömlánytól, aki a német tisztektől kapta, szolgálatai fejében. Ám a könyvekről csak annyit sikerült megtudniuk: a környéken táborozó német ejtőernyős vadászdivízió parancsnoka, Richard Heidrich szervezte meg elszállításukat. Hogy miként kerültek a kötetek a mainzi egyetemre, még most is titok. De a könyvtár vezetőinek tudniuk kellett, honnan származtak a művek, hiszen minden darabon rajta volt a Sabatini család pecsétje. Tulajdonképpen már 1947- ben felajánlott az örökösöknek a gyűjteményből néhány darabot a könyvtár egyik alkalmazottja f élelemért cserébe. De akciójával csak anynyit ért el, hogy állását is elvesztette. Ahogy nem járt sikerrel a húsz évvel későbbi próbálkozás sem, amit szintén az egyik alkalmazott kezdeményezett, de — tanulva az előzményekből — nem a családot, hanem főnökeit értesítette. Több évtizednek kellett eltelnie addig, míg a diáklány — aki gyakorlati időre érkezett a könyvtárba — felfedezte a Sabatini-pecsétet ésa családot értesítette. Az örökösök jogi útra terelték a gyűjtemény ügyét. Bár állítólag követelésük joga elévült, az egyetem hajlandó visszaadni a mára meglehetősen rossz állapotba került könyveket. De a szállítást az olaszoknak kell fedezniük. M. L. A hét színésze Kim Basinger A kitűnő színésznő ma azt a helyet foglalja el Hollywood csillagtérképén, amelyet korábban Marilyn Monroe, vagy a francia filmben Brigitte Bardot. Sokszor leírták már, Basinger az amerikai film egyes számú szexszimbóluma, ami önmagában is figyelemreméltó rang lenne, amikor — mi tagadás — a filmek már nem bánnak szűkmarkúan az erotizmus alkalmazásával. Kim Basinger azonban elsősorban játékával kelti életre azokat a s szerepeket, amelyeket az egyik amerikai filmlexikon „szexualitástól fűtötteknek” nevez. S Robert Altman, a kitűnő rendező véleménye szerint — akivel A szerelem bolondja című filmben dolgoztak együtt — „Kim a legkiválóbb azok közül, akiket az elmúlt húsz esztendőben Hollywood produkált.” Kim Basinger a Fogd a nőt és fuss című filmben ismét új oldaláról mutatkozott be. A történet hősnője ugyanis énekesnő és Kim arra vállalkozott, hogy a filmben szereplő dalokat maga adja elő. A szándék meglepte még a film készítőit is. A felvételek zenei vezetője így beszél erről: „Kim már előzőleg említette, hogy tud énekelni. Rengeteg színész mondta ezt magáról, de amikor a meghallgatására kerül sor, csődöt mond. Kim Basinger azonban igazán tehetséges énekes. Lelkiismeretesen dolgozott, és esstnek meg is van az eredménye.” Mikor mindezeket leírtam, eszembe jutottak azok a szenzációk, amelyekkel a közelmúltban egyik honi bulvárlapunk szolgált. A cikk szerzője szerint Kim Basinger kokainista, alkoholista és — finoman szólva —, a legordasabb férfifaló nőstényként éli életét, akitől éppen emiatt, rendezője idegösszeroppanást kapott. A híradás meglepett, eleddig éppen ellenkezőkkel találkoztam a róla szóló írásokban. Azzal, hogy visszavonultan él, nem vesz részt a hollywoodi partikon. Lehet, hogy Kim Basinger valóban változtatott életstílusán, ám a hírmondó szavahihetőségében némi kételyem támadt, amikor a cikkben arról olvashattam, hogy Kim Basinger „szőke, görög szépség”. Érthető, hisz Athénben született. Hát igen, a művésznő szülővárosa valóban Athens. Csakhogy ez a kisváros nem Hellasban, hanem Georgia államban található. S ha már igazi jellemzést keresünk Kim Basingerről, szívesebben hiszem el a jól informáltnak tartott Stern magazin állítását, miszerint a színésznő zsákszámra kapja a rajongók leveleit, de ezekre csak azt mondja: semmi közöm azokhoz a nőkhöz, akiket játszom. —m— CSÜTÖRTÖK, 1991. AUGUSZTUS 8., NÉPSZAVA Tájkép papírból A vámtörvények megkerülésére hajlamos rakoncátlan népek már évtizedekkel ezelőtt hozzáláttak a „szociális piacgazdaság” bevezetéséhez, amikor téliszalámival és zokniba rejtett dugi valutával útra keltek, s lengyel ágyneművel, román csergével, csehszlovák cipővel, hamisított Doxa órákkal, elektromos mütyürkékkel, videóval, szexlapokkal tértek viszsza a „legvidámabb barakkba”, s azzal nyugtázták erőfeszítéseiket, hogy behozták az utazásra fordított költségeket. Sőt! Szert tettek némi nyereségre is. De amióta a rendszerváltás megtörtént (ami nem is volt igazi, csak hatalomváltás), és sutba vágtuk a fuser módon alkalmazott nemes eszméket, egy lépést se kell tenni. A sok bóvli házhoz jön. Napjaink ideálja a vállalkozó. Aki csokornyakkendősen, bizakodó arccal finn—tajvani—spanyol példákat emleget, svéd modellre hivatkozik, világkiállítást gründol. (Vajh, hol vannak Orenburg, Tengiz hajdani apostolai!?) Gyanítom, busás állami megrendelést remélve, nem kockáztat semmit, akár az „itt a piros, hol a piros” ragacsos kezű utcai zsonglőrét. Bóvliország lettünk. Akár a falusi búcsú. Városainkat ellepték az alkalmi árusok, prostituáltak, stricik, pitiáner bűnözők. Hét nyelven kínálják a sok kacatot. Lassacskán percekre sem lehet szem elől téveszteni a magára hagyott autót. A kulcsra zárt lakásajtó elvesztette jelentőségét. Divat lett a biztosítási csalás, a jövedelem eltitkolása, az adóhatóság átejtése. A művészet a társadalom hátsó udvarába utaltatott, a csepűrágók, koldusok közé. Életünket elborítja a kultúrmoslék. A televízióból erőszak, pornó böfög, hamis szépségeket királynővé koronáz, pénzjutalmat ígér az ügyes kezű autótolvajnak. A szegénység penetráns jelenség lett. Aki szegény, minden bizonnyal élhetetlen, lusta vagy alkoholista, különben is kellemetlen látvány, az önkiszolgáló bolt gondolái között titokban falatozó nyugdíjas. A zavarosban halászó, pökhendi újgazdagok a társadalom vezető rétegévé szerveződnek, az arrogáns politikai elit segítő kezet nyújt hozzá. És a liberális értelmiség — mint annyiszor — most is vereséget szenvedni látszik. A demokráciáról változatlanul fogalmuk sincsen. A körülöttünk élő népek hasonló cipőben járnak. Példa rá a hazájából méltatlanul elüldözött Vaszilij Akszjonov remek társadalmi szatírája (Tájkép papírból — Európa), amely azokat a társadalmi változásokat ábrázolja, amelyek készülőben vannak. Velociped motorlaboratóriumi mérnök elveszíti állását, egy félreértés folytán az ellenzék táborába sodródik. A KGB érdeklődni kezd utána, ám nem vállalja az együttműködést. Utcai autójavításból él, míg egy csetepaté tíz évre munkatáborba juttatja. Büntetését letöltve, útlevelet nyomnak a kezébe, Amerikába utazik, ahol összejön régi barátaival, akik így vagy úgy jutottak ki New Yorkba. Életük alaposan megváltozott, Gizatullin mérnök autókereskedővé vedlett, a filozófus Protuberanc taxisként működik, a motorlaboratórium káderese szállodai portásként ácsorog, a filmzseni orosz szatócsboltból él, a moszkvai avantgárd naplopó milliomos régiségkereskedővé emelkedett, KGB-s ügynökök, tábornokok, rendőrtisztek sorsuk alakulásával példázzák a „rendszerek” átjárhatóságát, az emberi természet alkalmazkodó képességét, lehetséges jövőképet festve a jelen számára. Gara János Színháztalálkozó Szegeden Jövő héten hétfőn megkezdődik Szegeden a Szabad Színházak nemzetközi találkozója. A rendezvény házigazdája a Szegedi Színházi Páholy, a független színházak egyesülete. " Egy éve határoztuk el, hogy kihasználjuk földrajzi helyzetünket, valamint azt az előnyt, hogy egyetemi városban élünk — mondja a Páholy elnöke, Balogh József. — Az első találkozóra kikre számítanak? — Elsősorban azokat a társulatokat hívtuk meg az augusztus 15-ig tartó programra, akikről úgy tudjuk, jó színházat csinálnak. Jön Szófiából a Könny és Mosoly Színháza, Párizsból a Kerek Színház, Zentáról érkezik az az alkalmi társulat, amelynek tagjai öt ország magyar színészeiből verbuválódtak. Sokan jelezték jöttüket a fővárosból. Például a Szárnyak Színháza, az Utolsó Vonal és ott lesznek a szegedi színészek is. — Pénz nélkül semmi sem működik manapság. Ki segítette az egyesületet? — A Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatósága támogatott bennünket félmillió forinttal. V. A.