Népszava, 1991. december (119. évfolyam, 282–305. sz.)
1991-12-10 / 289. szám
NÉPSZAVA 1991. DECEMBER 10., KEDD em tud árosául, de Somogyi lehetett volna a moszkvai nagykövet A Külügyminisztérium átszervezése a külügyi bizottság előtt A nagy visszhangot kiváltott külügyminisztériumi átszervezéssel foglalkozott tegnap a külügyi bizottság. A képviselőket Jeszenszky Géza tájékoztatta a döntés okairól, a folyamat jelenlegi állapotáról. Első napirendi pontként Martonyi Jánost hallgatta meg a bizottság. A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának közigazgatási államtitkára a Külügyminisztérium hasonló posztját készül elfoglalni. Martonyi előbb életrajzát kezdte ismertetni, majd politikai elképzeléseit vázolta fel. Végül Horn Gyula másodszori felszólítására rátért arra, hogyan képzeli el a közigazgatási államtitkári teendőket. Elgondolásainak lényege, hogy nagyobb hangsúlyt kell helyezni a gyors reagálásra és a kezdeményezőkészség növelésére. Kovács László (MSZP) megjegyezte, hogy fejlett demokráciában ezt a posztot mindig hivatásos diplomata tölti be. Nem is tett fel Martonyinak szakmai kérdést, hiszen a válasz nehézségekbe ütközhetett volna a jelölt ilyen jellegű szakmai gyakorlatának hiányában. A többi képviselő azonban nem volt ilyen tapintatos, és arról érdeklődtek, mennyire ismeri egyáltalán a Külügyminisztérium szerkezetét a kinevezett államtitkár? Martonyi János kinevezését az államtitkári posztra 12 képviselő hagyta jóvá, hatan pedig tartózkodtak. — Nem tartom szerencsésnek, ha a tárca folyamatban lévő szervezési kérdéseiről idő előtt bontakozik ki vita a sajtóban — kezdte felszólalását Jeszenszky Géza. A magyar külpolitikában az elmúlt másfél év során jelentős változások történtek, nem a megfogalmazott célokban, hanem ezek megközelítésében. Éppen ezért vált szükségessé a szerkezeti, személyi változtatás a minisztériumban. Somogyi Ferenc a sajtónak azt mondta, hogy őrá újdonságként hatottak ezek az elképzelések, folytatta a miniszter, aki hozzátette, nem érti a diplomatát, hiszen egy novemberi estén négy óra hosszat beszélgetett vele a minisztériumban keletkezett gondokról. Ami pedig Szokai Imrét illeti, ő személyi viták miatt a nyáron beadta lemondását. Senkit nem bocsátottak el a minisztériumból, csupán más beosztásba akarták helyezni az érintett személyeket. Meiszter Dávid arra sem adott alkalmat — mondta rosszallóan Jeszenszky Géza —, hogy ajánlatait részletezze, egyszerűen nemet mondott. Somogyinak egyébként felajánlotta a moszkvai nagyköveti posztot, ami szerinte testre szabott feladat lenne számára, de ő azzal hárította el ezt a javaslatot, hogy nem tud oroszul... Horn Gyula (MSZP) rákérdezett arra, hogy tényleg öszsze akarják-e vonni a nemzetközi szervezetekkel és Kelet-Európával foglalkozó helyettes államtitkárok feladatkörét. Jeszenszky Géza közölte, hogy ez a kérdés nincs napirenden. Több képviselő érdeklődött arról, mi lehet az alapja Balsai István igazságügyminiszter kijelentésének, miszerint Szokai Imre előbb informálta bizonyos kérdésekben a külügyi bizottság elnökét, mint saját miniszterét. Horn Gyula megjegyezte, hogy az elmúlt másfél évben háromszor beszélt Szokaival telefonon, ezenkívül csak a Parlamentben találkoztak. Nagy meglepetést váltott ki, amikor Sándorffy György (MDF) bejelentette, az ominózus kijelentést ő tette Balsai Istvánnak egy magánbeszélgetés keretében. Kijelentésének alapját azonban nem tárta fel. A kormánypárti képviselők főként azt hangoztatták, hogy a miniszter kompetenciájába tartozik, hogyan válogatja meg munkatársait. Kiderült, hogy a két államtitkár-helyettes még fel sincs mentve, ez majd az új közigazgatási államtitkár feladata lesz. Az ellenzéki képviselők viszont kételyeiknek adtak hangot, mondván, bizonytalanság uralkodhat el a minisztérium munkatársai között, ami mindenképpen árt a stabilitásnak. Egyébként sem érzik kielégítőnek a felsorolt indokokat. Előbb kellene felállni az új szerkezetnek, és utána kellene megkeresni hozzá a megfelelő embereket. Kovács László azt is megemlítette, hogy volt már példa egy magas rangú tisztségviselő és egy nagykövet vitájára, ám akkor a nagykövetnek kellett mennie ... Décsi Katalin Maxwell „pókhálója” A Maxwell-magáncégekhez bíróságilag kinevezett adminisztrátorok, az Arthur Andersen londoni könyvvizsgáló cég tagjai hétfőig 31 céget vontak közvetlen ellenőrzésük alá. Ezzel gyakorlatilag lefedték a működő Maxwellcégek többségét, miközben megpróbálták kidolgozni a világszerte mintegy 400, ám jobbára csak papíron létező cégből álló Maxwell-birodalom „pókhálóját”. Londonban némi bizonytalanság mutatkozik Maxwell magyarországi érdekeltségeivel kapcsolatban. Az adminisztrátorok szóvivője az MTI kérdésére váltig állítja, hogy a Magyar Hírlapban (50,1 százalék), az Esti Hírlapban (40 százalék), a Műszertechnikában és a Kontraxban (több mint 10 százallék) levő Maxwell-részesedés a Mirror Group Newspaperse (MGN), azaz a brit Daily Mirrort és laptársait is kiadó 51 százalékos Maxwell-tulajdonú nyilvános részvénytársaságé. Ám az MGN-nél ezt újabban cáfolják, és azt állítják, hogy a magyar érdekeltségek közvetlenül valamelyik Maxwell-magánholding, legvalószínűbben a Headington Investments tulajdonában vannak, csakúgy mint az MGN- részvények. Az Arthur Andersen szóvivői szerint lehet, hogy nem tényleges, hanem csak „információáramlási” bonyodalmak vannak a háttérben, de a tisztázás szemlátomást nem tartozik az adminisztrátorok legsürgősebb feladatai közé. A hideg borsózhatott azoknak a hátán, akik az Izvesztyijában annak az AN—12-es repülőgépnek a szállítmányáról olvastak, amely a Seremetyevói repülőtéren landolt a közelmúltban. Nem utasokat hozott Irakból, hanem tizenegy nukleáris anyaggal teli konténert. Kétszer tette meg az utat, amíg lerakta a 12 kiló dúsított urán—235-öt. Az illetékesek, akiknek ilyen esetekben feladatuk lenne gondoskodni az állampolgárok biztonságáról, csak hüledeztek. Hinni is alig akarták, hogy egy ilyen veszélyes szállítmányt Moszkva szívébe hoztak, méghozzá egy nemzetközi polgári repülőtéren keresztül, méghozzá anélkül, hogy erről őket értesítették volna. A történet kevésbé titokzatos, mint aminek látszik. Bár nem kevésbé elképesztő. Kiderült, hogy Bagdadtól negyven kilométerre az Irak atomlefegyverzésére hivatott szakemberek találtak egy szovjet reaktort — dúsított uránnal, amelyet a Szovjetunióban állítottak elő és 1983—85-ben szerződéses alapon adtak át Iraknak. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség felkérte Játék az uránnal a Szovjetuniót, hogy fizetség ellenében dolgozza át ezt az uránt és aztán adja vissza az ügynökségnek. Az ügylet tehát törvényes volt, a szállítás törvénytelen. Ezt a még fel nem használt friss uránt, bár valóban nyugalmi állapotban nem tűnik túl veszélyesnek, valójában radioaktivitás szempontjából a második legveszélyesebb osztályba sorolták. (Négy ilyen osztály van.) Egy repülőgépszerencsétlenség esetén megindulhatott volna a spontán nukleáris reakció: az atomrobbanás. Mondjuk, Moszkva szívében. Ennek a lehetőségét az akció szervezői nem zárták ki, csupán azzal védekeztek: kevés az esély az összes negatív körülmény találkozására ... Az irakiak rendkívüli biztonsági és többlépcsős védelmi intézkedések közepette katonai repülőtérről indították útnak az uránt. A szovjetek a polgári repülőtéren fogadták a szállítmányt, mintha csak déligyümölcsöt rakodtak volna ki. Arra a kérdésre, miért Moszkvát szemelték ki erre a célra, a válasz ennyi volt: „Mert ott van vámhivatal ...” Ahhoz képest, hogy az egyik vámos kereken megtagadta, hogy felmenjen a repülőgépre, sokat értek a vámossal. A szállítás szervezői megszegték a szovjet és a nemzetközi előírásokat, elhallgatták az arra illetékes biztonsági szervek elől szállítmányuk tartalmát. Ezért Moszkvában kétségek merültek fel, hogy a konténerekben kizárólag urán—235 volt, s nem még ennél is veszélyesebb nukleáris anyag. — Szóval, ez egy katonai járat volt — mondja az egyik seremetyevói főnök —, hovatovább még atombombát is keresztülvisznek rajtunk. Ki ellenőrizné, hiszen mindent titkosítanak... Titkosítanak vagy sem, egyvalami azonban az ügy leleplezői szerint biztos. Szövetségi szinten a „nukleáris játékok” felett már nincs igazi ellenőrzés, a köztársaságok pedig még nem jutottak el oda, hogy foglalkozzanak vele. Így, minden lehetséges? B. P. Románia Népszavazás A szavazásra jogosult román állampolgárok mintegy kétharmada vett részt vasárnap az új alkotmányról tartott népszavazáson. Vasárnap este 21.00 órakor, a szavazóhelyiségek bezárásának hivatalos időpontjáig 10 490 902 állampolgár adta le voksát a listákon szereplő 15 824 373 személy közül, ami 66,3 százalékos részvételnek felel meg. Ez az arány még némileg változhat, mivel néhány megyében számos város és település szavazóhelyiségei éjfélig nyitva tartottak. A részvételi elmaradt az ország vezetésének várakozásától. Különösen a nagy városokban maradtak jelentős arányban távol az urnáktól, és leginkább a fiatal korosztály mutatott érdektelenséget. NAPRÓL NAPRA Szerdahelyi Csaba Békességet az új bresszi béke ? Egyáltalán nem P. Howard agya szülte a következő jelenetet, pedig olyannyira képtelen első pillantásra az egész, hogy ő is megirigyelhetné az élet íródeákjának remekművét. A Breszt melletti villában négy nemzetiség foglal helyet egy asztal körül: az orosz, az ukrán és a belorusz elnök, s az asztalon a „szovjet” hússaláta. Ez utóbbit azonban már nem falatozzák a férfiak, hanem határozott mozdulattal lesöprik a menük sorából. Így a szovjet hússaláta a szombati étkezéstől számítva nem létezik többé. A jelenet persze cseppet sem kedélyes, és valószínűleg még sokak gyomrát megfekszi az új étrend, mert a szláv koszt sem mindenkinek a kedvence. Igaz, 69 évig Moszkvában, a Kreml magasságában nem sokan kérdezték, hogy kinek mi ízlik. De hogy ma, az eszi, nem eszi, nem kap mást parancsszavai után, egy belorusz dácsában elérkezett volna a Kánaán? Aligha. Ám az esély újra adott valami másra, valami jobbra. De hagyjuk a konyhát, hagyjuk a népi bölcsességeket, s a gasztronómiai hasonlatokat, mert több tiszteletet érdemel a hétvége világot rengető bejelentése! Borisz Jelcin, Leonyid Kravcsuk és Sztanyiszlav Suskevics egyezsége minden bizonnyal megpecsételte a Szovjetunió sorsát. Bár az utóbbi időben lejárattuk a „történelmi” jelzőt, most mégis olyan dokumentum született, amelyen bár nehéz kiigazodni, ám végleg leszámolt egy korszakkal. Egyfajta új breszti béke köttetett Oroszország, Ukrajna és Belorusszia között, amely még nagyon sok békétlenséget szülhet. A breszti hármak, az 1922-es szövetségi szerződés egykori aláíróiként most kimondták, amit már szinte mindenki biztosra vett: „a Szovjetunió, mint a nemzetközi jog alanya és mint geopolitikai realitás, nem létezik többé”. A megállapítás sommás, ám annak első része csak gyakorlatilag lehet helytálló, jogilag még semmiképp sem. Ugyanis Mihail Gorbacsov még nem adta fel a küzdelmet, hogy összekalapálja az uniót, amelyet eddig az erőszak mellett azért a realitás is egybentartott. Úgy tetszik azonban, hogy Gorbacsov elkésett, s az általa indított reformokkal éppen ő ásta meg a Szovjetunió sírját. Talán eljön majd az az idő, amikor Gorbacsov erre büszke lesz. Ha eljön. Mert Gorbacsov olyan képet fest a világ elé, amely számunkra, a legközelebbi szomszédság miatt, több mint riasztó. A szovjet(?) államfő úgy látja, hogy a tagköztársaságok szertehullása olyan konfliktusokat fog kirobbantani, amelyek országhatárokat nem ismerve vezetik polgárháborúba a nevenincs államot. Sőt, felmerül a Hirosima óta fejünk felett lebegő vízió: ebbe a belső háborúskodásba immár atomfegyvereket is bevethetnek. Ki hinné, hogy a kissé megtorpant leszerelési hajsza közepette most ismét a nukleáris halállal lehet sakkban tartani egy uniót és a földet? Vagy mégsem lehet? Hiszen a szláv szövetségre lépett hármak mellett „csupán” Kazahsztán területén tárolnak nukleáris fegyvereket, s a szerződők azonnal leszögezték, hogy az atom erejével nem kívánnak visszaélni. Mondták ezt annak árnyékában, hogy jól tudták: az igazi adu mégiscsak az atom a kezükben. S bár a politikusok jó szándékukról biztosítottak mindenkit, a katonák még átírhatják a történelmet. A központ, a már nem is nagyon létező központ katonái. Akik új vezérkari főnököt kaptak, talán éppen a hétvégi események egyik csattanójaként. Amúgy a szláv terv akár rokonszenves is lehet, bár Washington első reagálása mást mutat. George Bush az utolsó pillanatig kiállt, kiáll Mihail Gorbacsov mellett, de legutóbb már nem őt, hanem Borisz Jelcint kérdezte telefonon az unió sorsáról. A félórás beszélgetés során Jelcin valószínűleg többször is kimondta a nyet szócskát, most már csak az a kérdés, hogy a tagadás mi mindenre vonatkozik. Arra feltétlenül, hogy Jelcin többé nem tekinti partnerének Gorbacsovot. S aki elveszti Oroszország bizalmát, az mindenben vesztett. Azonban az mégsem világos, hogy van-e igazi győztese a szláv szövetségnek? Ez az, amire ma biztosan nincs, mondjuk, öt év múltán is időtálló felelet. A jelszó ígéretesnek tűnik, hogy az unió volt tagállamai és más országok is csatlakozhatnak az új szövetséghez, ha egyetértenek annak alapelveivel. Ám éppen ezekről az elvekről tudunk ma nagyon keveset. Arról már nem is beszélve, hogy egy „szláv” szövetséget már csak nemzetiségi okok miatt sem részesít előnyben jó néhány köztársaság. Ami pedig azt jelenti, hogy megkezdődik a történelem legeslegújabb kori területi újrafelosztása. És ez az alku már valóban nem tudni, milyen messzire vezethet, milyen új határvonalat kíván húzni, mennyire horgasztja fel a nacionalista érzelmeket. Ez az alku valóban életveszélyes lehet. Gondolom, mindezért van zavarban most a világ politikustársadalmának nagyobbik fele, és ezért bánnak csínján az elismerő szavakkal. Az ízlelgetés állapotába kerültünk, amikor még van esély a fintorgásra és véleményalkotásra. S meg kell ezt tenni akkor is, ha azt a szovjet hússalátát könyörtelenül a sarokba hajították. Bár hamarosan kiderülhet, hogy ilyen nevű étel soha nem is létezett. A specialitást ugyanis orosz hússalátának hívják, aminek ukrán és belorusz ízesítésű változatát nyomták az orrunk elé. Jöhet a kóstolóember! Kapcsolatokat épít az FM a Baltikumban és Ukrajnában Fizetés: közös piaci ígérvényre A napokban érkezett haza a balti államokból dr. Sárossy László, a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára. Mi volt az út célja? — kérdeztük. — Agrárdiplomáciai útnak, sőt sorozatnak tekinthető a látogatás. Rajtam kívül ugyanis a minisztérium több vezetője járt Moldáviában, Ukrajnában, Kazahsztánban és nagy valószínűséggel még az idén utazik Gergátz Elemér miniszter úr is. — Ön miről tárgyalt? — Régebben fogalmunk sem volt, hogy nekik mire lenne szükségük. Most elkészítjük a konkrét együttműködési szerződést, kötünk külön minden állammal, és a megállapodások alapján átadjuk egymásnak az indikatív listákat. Mindenki onnan vásárol, ahol a legelőnyösebb a kínálat. — Voltak-e konkrét megállapodások? — Igen. A balti államok korábban az állattenyésztésre voltak kijelölve, de a takarmányt más szovjet területekről szállították oda. Most ott van a hatalmas állatállomány, de nincs takarmányuk. Lettországban még idei szállításra kértek 100-150 ezer tonna takarmánygabonát. Ez a közös piaci ígérvényre, tehát készpénzes fizetésre menne. Mind a három balti államban közölték, nagyon érdekli őket a magyar Globus konzerv, a bor és az élelmiszer. Hosszú távon van tehát ott mit kereskedniük vállalatainknak. Mindemellett a skandináv országokhoz kiépítendő hídhoz is lehetőség ez a kapcsolat. — Hogyan számolnak el egymással? — Semmiképen nem barter alapon. Ki kell dolgoznunk az értelmes, korszerű kereskedelem módszerét. A későbbiekben pedig a balti államokban rövid időn belül ki akarják bocsátani a saját önálló nemzeti pénzüket, azt rövid idő alatt konvertálni kívánják. A fizetés feltételeit ezek biztosítják majd. — A többi köztársaságban mit tapasztaltak kollégái? — Jó időben mentünk. Ukrajnában például igen hálásak voltak azért, hogy az FM küldöttsége az önállóság kikiáltása és a diplomáciai kapcsolat felvétele előtt járt ott. Kinyilvánították, hogy szurkolnak a magyar átalakulás sikeréért. Hasznosítani akarják tapasztalatainkat. Kérték az ágazatra vonatkozó törvényeket, így a szövetkezeti és a földkérdésre vonatkozót is. Mi úgy véljük, tanulni kell egymás gyakorlatából, mert egyikünknek sincs ideje tévedni — mondta Sárossy László államtitkár. (lendvai) Elévülési törvény Határozathozatal január végén Göncz Árpád köztársasági elnök törvényes lehetőségével élve — a tervek szerint — részt vesz az Alkotmánybíróság december 17-i teljes ülésén,amelynek napirendjén az elévülési törvénnyel kapcsolatos államfői indítvány szerepel. Holló András, az Alkotmánybíróság főtitkára közölte: a köztársasági elnök az Alkotmánybíróság történetében első alkalommal kapcsolódik be személyesen a testület munkájába. A zártkörű tanácskozáson a funkciójukhoz kapcsolódó joguk alapján várhatóan megjelennek . Antall József miniszterenök kivételével— még Szabad György, az Országgyűlés elnöke, Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Györgyi Kálmán legfőbb ügyész és Balsai István igazságügy-miniszter. Az Alkotmánybíróságról szóló törvény szerint a közjogi méltóságok a testület zárt ülésének elrendeléséig vehetnek részt az indítvány vitájában. Az indítvány előreláthatólag még további teljes ülések napirendjén szerepel, s a határozathozatal 1992. január végén várható. Az Alkotmánybíróság döntésének kihirdetési módjáról és pontos idejéről is a teljes ülés dönt. (MTI) 3