Népszava, 1991. december (119. évfolyam, 282–305. sz.)

1991-12-10 / 289. szám

NÉPSZAVA 1991. DECEMBER 10., KEDD ­­e­m tud árosául, de Somogyi lehetett volna a moszkvai nagykövet A Külügyminisztérium átszervezése a külügyi bizottság előtt A nagy visszhangot kiváltott külü­gyminisztériumi át­szervezéssel foglalkozott tegnap a külügyi bizottság. A képviselőket Jeszenszky Géza tájékoztatta a döntés okairól, a folyamat jelenlegi állapotáról. Első napirendi pontként Martonyi Jánost hallgatta meg a bizottság. A Nemzet­közi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának közigazga­tási államtitkára a Külügy­minisztérium hasonló poszt­ját készül elfoglalni. Marto­nyi előbb életrajzát kezdte ismertetni, majd politikai el­képzeléseit vázolta fel. Végül Horn Gyula másodszori fel­szólítására rátért arra, ho­gyan képzeli el a közigazga­tási államtitkári teendőket. Elgondolásainak lényege, hogy nagyobb hangsúlyt kell helyezni a gyors reagálásra és a kezdeményezőkészség növelésére. Kovács László (MSZP) megjegyezte, hogy fejlett de­mokráciában ezt a posztot mindig hivatásos diplomata tölti be. Nem is tett fel Mar­­tonyinak szakmai kérdést, hiszen a válasz nehézségek­be ütközhetett volna a jelölt ilyen jellegű szakmai gyakor­latának hiányában. A többi képviselő azonban nem volt ilyen tapintatos, és arról ér­deklődtek, mennyire ismeri egyáltalán a Külügyminisz­térium szerkezetét a kineve­zett államtitkár? Martonyi János kinevezé­sét az államtitkári posztra 12 képviselő hagyta jóvá, ha­tan pedig tartózkodtak. — Nem tartom szerencsés­nek, ha a tárca folyamatban lévő szervezési kérdéseiről idő előtt bontakozik ki vita a sajtóban — kezdte felszó­lalását Jeszenszky Géza. A magyar külpolitikában az el­múlt másfél év során jelen­tős változások történtek, nem a megfogalmazott célokban, hanem ezek megközelítésé­ben. Éppen ezért vált szük­ségessé a szerkezeti, szemé­lyi változtatás a miniszté­riumban. Somogyi Ferenc a sajtónak azt mondta, hogy őrá újdonságként hatottak ezek az elképzelések, folytat­ta a miniszter, aki hozzátet­te, nem érti a diplomatát, hiszen egy novemberi estén négy óra hosszat beszélgetett vele a minisztériumban ke­letkezett gondokról. Ami pe­dig Szokai Imrét illeti, ő sze­mélyi viták miatt a nyáron beadta lemondását. Senkit nem bocsátottak el a minisztériumból, csupán más beosztásba akarták he­lyezni az érintett személye­ket. Meiszter Dávid arra sem adott alkalmat — mondta rosszallóan Jeszenszky Géza —, hogy ajánlatait részletez­ze, egyszerűen nemet mon­dott. Somogyinak egyébként felajánlotta a moszkvai nagy­­követi posztot, ami szerinte testre szabott feladat lenne számára, de ő azzal hárította el ezt a javaslatot, hogy nem tud oroszul... Horn Gyula (MSZP) rákér­dezett arra, hogy tényleg ösz­­sze akarják-e vonni a nem­zetközi szervezetekkel és Ke­­let-Európával foglalkozó he­lyettes államtitkárok feladat­körét. Jeszenszky Géza kö­zölte, hogy ez a kérdés nincs napirenden. Több képviselő érdeklődött arról, mi lehet az alapja Balsai István igaz­ságügyminiszter kijelentésé­nek, miszerint Szokai Imre előbb informálta bizonyos kérdésekben a külügyi bi­zottság elnökét, mint saját miniszterét. Horn Gyula meg­jegyezte, hogy az elmúlt más­fél évben háromszor beszélt Szokaival telefonon, ezenkí­vül csak a Parlamentben ta­lálkoztak. Nagy meglepetést váltott ki, amikor Sándorffy György (MDF) bejelentette, az ominózus kijelentést ő tet­te Balsai Istvánnak egy ma­gánbeszélgetés keretében. Ki­jelentésének alapját azonban nem tárta fel. A kormánypárti képviselők főként azt hangoztatták, hogy a miniszter kompetenciájába tartozik, hogyan válogatja meg munkatársait. Kiderült, hogy a két államtitkár-helyet­tes még fel sincs mentve, ez majd az új közigazgatási ál­lamtitkár feladata lesz. Az ellenzéki képviselők viszont kételyeiknek adtak hangot, mondván, bizonytalanság uralkodhat el a minisztérium munkatársai között, ami min­denképpen árt a stabilitás­nak. Egyébként sem érzik kielégítőnek a felsorolt in­dokokat. Előbb kellene fel­állni az új szerkezetnek, és utána kellene megkeresni hozzá a megfelelő embereket. Kovács László azt is meg­említette, hogy volt már pél­da egy magas rangú tisztség­­viselő és egy nagykövet vi­tájára, ám akkor a nagykö­vetnek kellett mennie ... Décsi Katalin Maxwell „pókhálója” A Maxwell-magáncégekhez bíróságilag kinevezett admi­nisztrátorok, az Arthur An­dersen londoni könyvvizsgáló cég tagjai hétfőig 31 céget vontak közvetlen ellenőrzé­sük alá. Ezzel gyakorlatilag lefedték a működő Maxwell­­cégek többségét, miközben megpróbálták kidolgozni a világszerte mintegy 400, ám jobbára csak papíron létező cégből álló Maxwell-biroda­­lom „pókhálóját”. Londonban némi bizonyta­lanság mutatkozik Maxwell magyarországi érdekeltségei­vel kapcsolatban. Az admi­nisztrátorok szóvivője az MTI kérdésére váltig állítja, hogy a Magyar Hírlapban (50,1 százalék), az Esti Hír­lapban (40 százalék), a Mű­szertechnikában és a Kont­­raxban (több mint 10 száza­llék) levő Maxwell-részese­­dés a Mirror Group Newspa­­perse (MGN), azaz a brit Daily Mirrort és laptársait is kiadó 51 százalékos Max­­well-tulajdonú nyilvános részvénytársaságé. Ám az MGN-nél ezt újabban cáfol­ják, és azt állítják, hogy a magyar érdekeltségek köz­vetlenül valamelyik Max­­well-magánholding, legvaló­színűbben a Headington In­vestments tulajdonában van­nak, csakúgy mint az MGN- részvények. Az Arthur An­dersen szóvivői szerint lehet, hogy nem tényleges, hanem csak „információáramlási” bonyodalmak vannak a hát­térben, de a tisztázás szem­látomást nem tartozik az ad­minisztrátorok legsürgősebb feladatai közé. A hideg borsózhatott azok­nak a hátán, akik az Iz­vesztyijában annak az AN—12-es repülőgépnek a szállítmányáról olvastak, amely a Seremetyevói re­pülőtéren landolt a közel­múltban. Nem utasokat ho­zott Irakból, hanem tizen­egy nukleáris anyaggal teli konténert. Kétszer tette meg az utat, amíg lerakta a 12 kiló dúsított urán—235-öt. Az illetékesek, akiknek ilyen esetekben feladatuk lenne gondoskodni az ál­lampolgárok biztonságáról, csak hüledeztek. Hinni is alig akarták, hogy egy ilyen veszélyes szállítmányt Moszkva szívébe hoztak, méghozzá egy nemzetközi polgári repülőtéren keresz­tül, méghozzá anélkül, hogy erről őket értesítették volna. A történet kevésbé titok­zatos, mint aminek látszik. Bár nem kevésbé elképesz­tő. Kiderült, hogy Bagdad­tól negyven kilométerre az Irak atomlefegyverzésére hivatott szakemberek talál­tak egy szovjet reaktort — dúsított uránnal, amelyet a Szovjetunióban állítottak elő és 1983—85-ben szerző­déses alapon adtak át Irak­nak. A Nemzetközi Atom­energia Ügynökség felkérte Játék az uránnal a Szovjetuniót, hogy fizet­ség ellenében dolgozza át ezt az uránt és aztán adja vissza az ügynökségnek. Az ügylet tehát törvényes volt, a szállítás törvényte­len. Ezt a még fel nem használt friss uránt, bár va­lóban nyugalmi állapotban nem tűnik túl veszélyesnek, valójában radioaktivitás szempontjából a második legveszélyesebb osztályba sorolták. (Négy ilyen osz­tály van.) Egy repülőgép­szerencsétlenség esetén megindulhatott volna a spontán nukleáris reakció: az atomrobbanás. Mondjuk, Moszkva szívében. Ennek a lehetőségét az akció szerve­zői nem zárták ki, csupán azzal védekeztek: kevés az esély az összes negatív kö­rülmény találkozására ... Az irakiak rendkívüli biztonsági és többlépcsős védelmi intézkedések köze­pette katonai repülőtérről indították útnak az uránt. A szovjetek a polgári re­pülőtéren fogadták a szál­lítmányt, mintha csak déli­gyümölcsöt rakodtak volna ki. Arra a kérdésre, miért Moszkvát szemelték ki erre a célra, a válasz ennyi volt: „Mert ott van vámhi­vatal ...” Ahhoz képest, hogy az egyik vámos kere­ken megtagadta, hogy fel­menjen a repülőgépre, so­kat értek a vámossal. A szállítás szervezői meg­szegték a szovjet és a nem­zetközi előírásokat, elhall­gatták az arra illetékes biz­tonsági szervek elől szállít­mányuk tartalmát. Ezért Moszkvában kétségek me­rültek fel, hogy a konténe­rekben kizárólag urán—235 volt, s nem még ennél is veszélyesebb nukleáris anyag. — Szóval, ez egy katonai járat volt — mondja az egyik seremetyevói főnök —, hovatovább még atom­bombát is keresztülvisznek rajtunk. Ki ellenőrizné, hi­szen mindent titkosíta­­nak... Titkosítanak vagy sem, egyvalami azonban az ügy leleplezői szerint biztos. Szövetségi szinten a „nuk­leáris játékok” felett már nincs igazi ellenőrzés, a köztársaságok pedig még nem jutottak el oda, hogy foglalkozzanak vele. Így, minden lehetséges? B. P. Románia Népszavazás A szavazásra jogosult román állampolgárok mintegy két­harmada vett részt vasárnap az új alkotmányról tartott népszavazáson. Vasárnap es­te 21.00 órakor, a szavazóhe­lyiségek bezárásának hivata­­los időpontjáig 10 490 902 ál­lampolgár adta le voksát a listákon szereplő 15 824 373 személy közül, ami 66,3 szá­zalékos részvételnek felel meg. Ez az arány még némi­leg változhat, mivel néhány megyében számos város és település szavazóhelyiségei éjfélig nyitva tartottak. A részvételi elmaradt az or­szág vezetésének várakozá­sától. Különösen a nagy vá­rosokban maradtak jelentős arányban távol az urnáktól, és leginkább a fiatal korosz­tály mutatott érdektelen­séget. NAPRÓL NAPRA Szerdahelyi Csaba Békességet az új bresszi béke ? Egyáltalán nem P. Howard agya szülte a kö­vetkező jelenetet, pedig olyannyira képtelen első pillantásra az egész, hogy ő is megiri­gyelhetné az élet íródeákjának remekművét. A Breszt melletti villában négy nemzetiség foglal helyet egy asztal körül: az orosz, az ukrán és a belorusz elnök, s az asztalon a „szovjet” hússaláta. Ez utóbbit azonban már nem falatozzák a férfiak, hanem határozott mozdulattal lesöprik a menük sorából. Így a szovjet hússaláta a szombati étkezéstől szá­mítva nem létezik többé. A jelenet persze cseppet sem kedélyes, és valószínűleg még sokak gyomrát megfekszi az új étrend, mert a szláv koszt sem min­denkinek a kedvence. Igaz, 69 évig Moszkvá­ban, a Kreml magasságában nem sokan kér­dezték, hogy kinek mi ízlik. De hogy ma, az eszi, nem eszi, nem kap mást parancsszavai után, egy belorusz dácsában elérkezett vol­na a Kánaán? Aligha. Ám az esély újra adott valami másra, valami jobbra. De hagyjuk a konyhát, hagyjuk a népi böl­csességeket, s a gasztronómiai hasonlatokat, mert több tiszteletet érdemel a hétvége vilá­got rengető bejelentése! Borisz Jelcin, Leo­­nyid Kravcsuk és Sztanyiszlav Suskevics egyezsége minden bizonnyal megpecsételte a Szovjetunió sorsát. Bár az utóbbi időben le­járattuk a „történelmi” jelzőt, most mégis olyan dokumentum született, amelyen bár nehéz kiigazodni, ám végleg leszámolt egy korszakkal. Egyfajta új breszti béke köttetett Oroszor­szág, Ukrajna és Belorusszia között, amely még nagyon sok békétlenséget szülhet. A breszti hármak, az 1922-es szövetségi szerző­dés egykori aláíróiként most kimondták, amit már szinte mindenki biztosra vett: „a Szovjetunió, mint a nemzetközi jog alanya és mint geopolitikai realitás, nem létezik töb­bé”. A­ megállapítás sommás, ám annak első része csak gyakorlatilag lehet helytálló, jo­gilag még semmiképp sem. Ugyanis Mihail Gorbacsov még nem adta fel a küzdelmet, hogy összekalapálja az uniót, amelyet eddig az erőszak mellett azért a realitás is egyben­­tartott. Úgy tetszik azonban, hogy Gorbacsov el­késett, s az általa indított reformokkal éppen ő ásta meg a Szovjetunió sírját. Talán eljön majd az az idő, amikor Gorbacsov erre büsz­ke lesz. Ha eljön. Mert Gorbacsov olyan ké­pet fest a világ elé, amely számunkra, a legközelebbi szomszédság miatt, több mint riasztó. A szovjet(?) államfő úgy látja, hogy a tagköztársaságok szertehullása olyan konf­liktusokat fog kirobbantani, amelyek ország­határokat nem ismerve vezetik polgárhábo­rúba a nevenincs államot. Sőt, felmerül a Hirosima óta fejünk felett lebegő vízió: ebbe a belső háborúskodásba immár atomfegyve­reket is bevethetnek. Ki hinné, hogy a kissé megtorpant lesze­relési hajsza közepette most ismét a nukleá­ris halállal lehet sakkban tartani egy uniót és a földet? Vagy mégsem lehet? Hiszen a szláv szövetségre lépett hármak mellett „csu­pán” Kazahsztán területén tárolnak nukleá­ris fegyvereket, s a szerződők azonnal leszö­gezték, hogy az atom erejével nem kívánnak visszaélni. Mondták ezt annak árnyékában, hogy jól tudták: az igazi adu mégiscsak az atom a kezükben. S bár a politikusok jó szándékukról biztosítottak mindenkit, a ka­tonák még átírhatják a történelmet. A köz­pont, a már nem is nagyon létező központ katonái. Akik új vezérkari főnököt kaptak, talán éppen a hétvégi események egyik csat­tanójaként. Amúgy a szláv terv akár rokonszenves is lehet, bár Washington első reagálása mást mutat. George Bush az utolsó pillanatig ki­állt, kiáll Mihail Gorbacsov mellett, de leg­utóbb már nem őt, hanem Borisz Jelcint kér­dezte telefonon az unió sorsáról. A félórás beszélgetés során Jelcin valószínűleg több­ször is kimondta a nyet szócskát, most már csak az a kérdés, hogy a tagadás mi minden­re vonatkozik. Arra feltétlenül, hogy Jelcin többé nem tekinti partnerének Gorbacsovot. S aki elveszti Oroszország bizalmát, az min­denben vesztett. Azonban az mégsem világos, hogy van-e igazi győztese a szláv szövetségnek? Ez az, amire ma biztosan nincs, mondjuk, öt év múltán is időtálló felelet. A jelszó ígéretesnek tűnik, hogy az unió volt tagállamai és más országok is csatlakozhatnak az új szövetség­hez, ha egyetértenek annak alapelveivel. Ám éppen ezekről az elvekről tudunk ma na­gyon keveset. Arról már nem is beszélve, hogy egy „szláv” szövetséget már csak nem­zetiségi okok miatt sem részesít előnyben jó néhány köztársaság. Ami pedig azt jelenti, hogy megkezdődik a történelem legesleg­újabb kori területi újrafelosztása. És ez az alku már valóban nem tudni, milyen messzi­re vezethet, milyen új határvonalat kíván húzni, mennyire horgasztja fel a nacionalista érzelmeket. Ez az alku valóban életveszélyes lehet. Gondolom, mindezért van zavarban most a világ politikustársadalmának nagyobbik fele, és ezért bánnak csínján az elismerő sza­vakkal. Az ízlelgetés állapotába kerültünk, amikor még van esély a fintorgásra és véle­ményalkotásra. S meg kell ezt tenni akkor is, ha azt a szovjet hússalátát könyörtelenül a sarokba hajították. Bár hamarosan kide­rülhet, hogy ilyen nevű étel soha nem is lé­tezett. A specialitást ugyanis orosz hússalá­tának hívják, aminek ukrán és belorusz íze­sítésű változatát nyomták az orrunk elé. Jö­het a kóstolóember! Kapcsolatokat épít az FM a Baltikumban és Ukrajnában Fizetés: közös piaci ígérvényre A napokban érkezett haza a balti államokból dr. Sárossy László, a Földművelésügyi Minisztérium politikai állam­titkára. Mi volt az út célja? — kérdeztük. — Agrárdiplomáciai útnak, sőt sorozatnak tekinthető a látogatás. Rajtam kívül ugyanis a minisztérium több vezetője járt Moldáviában, Ukrajnában, Kazahsztánban és nagy valószínűséggel még az idén utazik Gergátz Ele­mér miniszter úr is. — Ön miről tárgyalt? — Régebben fogalmunk sem volt, hogy nekik mire lenne szükségük. Most elké­szítjük a konkrét együttmű­ködési szerződést, kötünk kü­lön minden állammal, és a megállapodások alapján át­adjuk egymásnak az indika­tív listákat. Mindenki onnan vásárol, ahol a legelőnyösebb a kínálat. — Voltak-e konkrét meg­állapodások? — Igen. A balti államok korábban az állattenyésztés­re voltak kijelölve, de a ta­karmányt más szovjet terü­letekről szállították oda. Most ott van a hatalmas állatállo­mány, de nincs takarmányuk. Lettországban még idei szál­lításra kértek 100-150 ezer tonna takarmánygabonát. Ez a közös piaci ígérvényre, te­hát készpénzes fizetésre men­ne. Mind a három balti ál­lamban közölték, nagyon ér­dekli őket a magyar Globus konzerv, a bor és az élelmi­szer. Hosszú távon van tehát ott mit kereskedniük vállala­tainknak. Mindemellett a skandináv országokhoz kiépí­tendő hídhoz is lehetőség ez a kapcsolat. — Hogyan számolnak el egymással? — Semmiképen nem barter alapon. Ki kell dolgoznunk az értelmes, korszerű keres­kedelem módszerét. A későb­biekben pedig a balti álla­mokban rövid időn belül ki akarják bocsátani a saját ön­álló nemzeti pénzüket, azt rövid idő alatt konvertálni kívánják. A fizetés feltételeit ezek biztosítják majd. — A többi köztársaságban mit tapasztaltak kollégái? — Jó időben mentünk. Uk­rajnában például igen hálá­sak voltak azért, hogy az FM küldöttsége az önállóság kikiáltása és a diplomáciai kapcsolat felvétele előtt járt ott. Kinyilvánították, hogy szurkolnak a magyar átala­kulás sikeréért. Hasznosíta­ni akarják tapasztalatainkat. Kérték az ágazatra vonatkozó törvényeket, így a szövetke­zeti és a földkérdésre vonat­kozót is. Mi úgy véljük, ta­nulni kell egymás gyakorla­tából, mert egyikünknek sincs ideje tévedni — mond­ta Sárossy László államtit­kár. (lendvai) Elévülési törvény Határozathozatal január végén Göncz Árpád köztársasági el­nök törvényes lehetőségével élve — a tervek szerint — részt vesz az Alkotmánybí­róság december 17-i teljes ülésén,­­amelynek napirend­jén az elévülési törvénnyel kapcsolatos államfői indít­vány szerepel. Holló András, az Alkot­mánybíróság főtitkára közöl­te: a köztársasági elnök az Alkotmánybíróság történeté­ben első alkalommal kapcso­lódik be személyesen a tes­tület munkájába. A zártkö­rű tanácskozáson a funkció­jukhoz kapcsolódó joguk alapján várhatóan megjelen­nek . Antall József minisz­­terenök kivételével­­— még Szabad György, az Ország­­gyűlés elnöke, Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Györgyi Kálmán legfőbb ügyész és Balsai István igaz­ságügy-miniszter. Az Alkotmánybíróságról szóló törvény szerint a köz­jogi méltóságok a testület zárt ülésének elrendeléséig vehetnek részt az indítvány vitájában. Az indítvány előrelátható­lag még további teljes ülé­sek napirendjén szerepel, s a határozathozatal 1992. január végén várható. Az Alkot­mánybíróság döntésének ki­hirdetési módjáról és pontos idejéről is a teljes ülés dönt. (MTI) 3

Next