Népszava, 1992. június (120. évfolyam, 128–153. sz.)

1992-06-16 / 141. szám

6 Ascher Ascherrel fej fej mellett A Katona József Színház adót tartogatott az évad végére, a Kathanna Blum elvesztett tisztessége bemutatóját. Heinrich Boll azonos című, rövidke regénye már-már szarkasztikusan tényes tárgyszerű beszámoló egy gyilkossági ügyről. A házvezetőnők gyöngye, Kathanna Blum meglátja, megszereti és szökéshez segíti Tottent, a banditát. A rendőrség tajtékzik, napokon át vallatja a lányt. A Zeitung nevű szennylap részletesen tudósít, nyomoz és kommentál. Cikkei bulvársajtótermékek: a derék, megbízható és erkölcsös házvezetőnőből gátlástalan ringyót, sőt kommunista öszszeesküvőt kreálnak. Oda a becsület. Katharina blum négy nappal a férfiszöktetéses éjszaka után lelövi Werner Tötges újságírót. Ennyi. A regényt — az események kronológiai sorrendjét helyreállítva — Bereményi Géza írta színpadra. Nemcsak a szűken vett feladat teljesítésében remekelt, de még túl is lépett hatáskörén. (S mint tudjuk, ebben olykor van köszönet.) Úgy tetszik, Bereményit néhány mellékszereplő legalább annyira érdekli, mint maga a címszereplő. Bizonyos jelenetekben nem is Katharina elvesztett tisztességét írja, hanem a többiekét. Azon egyszerű oknál fogva, hogy Katharina drámája — más szinten — másokkal is megtörténik. Nevezetesen gazdájáékkal, a Blorna házaspárral. Az asszonyt egykor vörös Trudénak nevezték, de forradalmiságából idővel már csak a saját szólásszabadságát őrizte meg. (Valamint a ruhatárát, tudniillik Szakács Györgyi kosztümjei zseniálisan jellemzik ezt a típusos extravaganciát.) A férj egykor közismert baloldalinak számított, utóbb azonban elfogadta a fennálló rend játékszabályait, beépült a társadalmi hierarchiába, megcsinálta a karrierjét. A Katharina-história bennük is összedönt valamit. Szembetalálkoztak a manipulációval, s többé nem tehetnek úgy, mintha nem vennék észre. Arra is rá kell jönniük, hogy még a Zeitung manipulációja a legkevesebb. Hiszen az újságot — de még a rendőrséget is — az általuk ismert felsőbb körök manipulálják. Nem lepne meg, ha Bereményi Géza magában azt gondolná, hogy Katharina Blumnak nem is Werner Tötges újságírót kellett volna lelőnie. Bereményi ügyes és gazdag átiratából Ascher Tamás rendezett pengeéles előadást a Kamrában. Khell Zsolt díszlete tömören szólva bravúros, egyszerű és nagyszerű. Szakács Györgyi jelmezei telitalálatosak, Ascher pedig legjobb formájukba lendítette a színészeket. A Bloma házaspárt Udvaros Dorottya és Blaskó Péter éli meg. A főnyomozó szerepében Sinkó László lubickol, Lázár Kati isteni. Básti Juli alakítása azzal a két szóval írható le, amivel Bloma jellemzi Katharina Blumot: hűvös és okos. Básti Katharinája behúzódik a lélek védőbástyája mögé: zárkózott, tartózkodó, keveset árul el magáról. S mégis: két mondata elég ahhoz, hogy rálássunk magányára, szeretetéhségére, gyöngédségvágyára. Ez a két mondat akkor hangzik el, amikor a meghurcoltatott Katharinát Götten szerelmesen felhívja telefonon. Olyan jól táncolok? Olyan jól? — kérdi Katharina, bókot provokálva. S ez már a többedik olyan megszólalása Básti Julinak, amit lelki fülemmel halálomig hallani fogok talán. Hálával gondolok Ascher Tamásra. Ebben a kusza, zavarodott világban sem tud hibázni. Idén revelatív Mizantrópot rendezett Kaposváron, azután ezt a Katharina Blumot a Kamrában. Ascher Ascherrel fej fej mellett halad. Stuber Andrea Básti Juli és Máté Gábor Kápolna — papírmaséból Évekig vitatkoztunk azon, hogy áru-e a kultúra. Mára eldőlt a dolog. Minden és mindenki eladható és kapható. Példának okáért bárki „megvásárolhatja” születésnapi bulijára, házassági évfordulójára, vagy esküvőjére akár a leghíresebb művészt is ... Persze csak egyegy műsorszám erejéig ... Persze ha van elég pénze. De a Depart-De Booij holland-magyar Ltd. egyéb dolgokra is vállalkozik. A gazdag kliens megrendelheti a cégnél akár az esküvőjéhez szükséges kápolnát is. (Természetesen papírmaséból.) Mert ugyebár, ha „partit”, fogadást rendez, ne a véletlenre ... Profikra bízza. — Gondolom, főként az újgazdagokkal találkoznak. — Tévedés — javít ki Pogány Gábor, a Depart-De Boois Ltd. egyik vezetője. — Hozzánk viszonylag kispénzű emberek is betérnek. Például négy-öt ezer forintért megvásárolható a partira egy kezdő művész műsora. — Elég széles a skála, amit kínálnak. Hiszen bárki megrendelheti önöknél Maros Gábor, Csongrádi Kata, Farkas Bálint vagy akár Gregor József egy-egy produkcióját is. — Nemcsak a művészeket, hanem a helyet is, ahol az estet kívánja megrendezni, a vacsorához a menüműsort, bármit, ami emlékezetessé teszi az alkalmait. — Tudják, hogy kik jelentkeznek önöknél? Ha a foglalkozásukra vagyok kíváncsi, elárulja? — Szó sem lehet róla. Mi nem kérünk mást ügyfeleinktől, mint a nevet és a lakáscímet. A többiben szerződéses formában állapodunk meg. — Milyen új szolgáltatást terveznek? — A rent a casion-t. Házhoz visszük a játékot, a black-jacket és a rulettet. A krupié azonban nem lesz profi. Nem a pénzért, a játékért játszanak majd a társaságok. Azt nem sikerült megtudnom, vajon a régiségkereskedők, virágárusok, benzinkutasok, nagybani zöldségesek vagy különösen jól menő orvosok, ügyvédek közül származnak-e a kliensek. Ezt ugyanis titok fedi... V. A. A TOLL HATALMA Tündér Lala az emberkislánnyal akar találkozni. Tündérország határát édesanyja uralkodói jogarának segítségével lépi át. Ezt a jogart nézi a kislány golyóstollnak. — Természetesen nem véletlenül — mondja Tündér Lala megteremtője, Szabó Magda író. — Nagy hatalom van egy golyóstollban. Meg lehet vele írni a tündérkirálynőt, és meg lehet vele írni az atombombát. — Az ön golyóstolla biztos most sem pihen. — A Régimódi történet forgatókönyvét írja. Nyolcrészes televíziós sorozat születik belőle. Rendezője Zsurzs Éva, akivel az Abigél megfilmesítésekor is együtt dolgoztam. ................... — Egyik történetben sem hallgatta el erős kötődését a református egyházhoz. Mit szól ahhoz, hogy most rengetegen jönnek újra rá, ők is vallásosak? — Az emberek nyilatkozatait nem lehet ellenőrizni. Nem tudom, mennyi a valóság és mennyi az, amit most politikailag szükségesnek tartanak hangoztatni. Az ítéletnem is az én dolgom, ezért inkább az irodalomról szeretek beszélni. — Az irodalomnak nem mindig kedveznek a körülmények. — Ezt az alkotó soha nem kérdezheti meg önmagától. Én tíz évig hallgattam, hogy utána tisztességgel megszólalhassak — de azóta mindig beszélek. Miközben látszólag nem csináltam semmit, megszületett négy regény. Csak nem adtam ki a kezemből. Ezt szabadon eldönthetem, de az írást nem lehet méricskélni. A mű parancsol, az alkotásnak nem ura, hanem szolgája vagyok. — Akkor is a mű parancsolt, mikor sokak véleménye szerint saját érvényesülését is a háttérbe szorította, hogy Szobotka Tibor életművét ismertesse? — Ez az egyetlen dolog, amire valóban büszke vagyok. Élt a közelemben egy olyan író, akit modernebbnek és tehetségesebbnek éreztem magamnál. És akit nem illett sem elemeznem, sem magyaráznom, amíg élt. Nem a férfiért kiáltok, akit szerettem, hanem az íróért. Ha csak a műveit ismerném, akkor is kiállnék: Emberek! Rendkívül ügyes pszichológiai eszközökkel meg lehet semmisíteni valakinek az életét is. Szerencsére minden írónak több élete van, a művek kiállnak az alkotójuk mellett. Szabó Magdának életművéért ma adják át a Getz Corporation Magyar írói Életmű-díját. Szabó Z. Levente Gyönyörű Csontváry-képpel a címoldalán jelent meg az Európai Utas idei második száma. Az olvasó elszorult szívvel nézi a képet, Mostar házait, amelyeket ilyennek valószínűleg soha többé nem láthat, mert az esztelen háború szétrombolta, tönkretette a műemlékeket, a házakat. Kik vagyunk mi, európaiak? — teszi fel a kérdést Göncz Árpád írásában. Identitásunk azért foglalkoztat bennünket, mert kultúránk „hozott anyagból” állt öszsze. Václav Havel arról ír, hogy a politikus legyen személyiség, valaki. A Pantheonban Erdődy János Kéthly Annáról, a szociáldemokrácia nagy személyiségéről készült tanulmányát olvashatjuk. Fejtő Ferenc Változatok Mitteleuropa témájára címmel arra keresi a választ, mit takar a Közép- Európa meghatározás, honnan erednek e térség nemzetiségi ellentétei. Nyíri Kristóf pedig arról meditál, mi az oka annak, hogy a magyarországi rendszerváltást nem kísérte semmiféle filozófiai váltasz. A néhány kiragadott íráson kívül még sok érdekes olvasnivalót kínál a történelem, az irodalom és a művészetek kedvelőinek az Európai Utas második száma. (bécsi) Elmaradt Az utazás Ma este a Budapesti Kamaraszínház vendégjátékával, Bernhard A színházcsináló című darabjával befejeződik a XI. országos színházi találkozó Szolnokon. A mérleget később vonják meg a zsűri tagjai, közülük Nánay István kritikussal beszélgettünk az elmúlt hét eseményeiről. — Minden az elképzelés szerint történt? — A tervezett produkciók közül Dobos Ildikó hirtelen betegsége miatt elmaradt a miskolci Nemzeti Színház Utazás az éjszakába című előadása. Egyébként minden a tervek szerint zajlott. Három helyszínen, a nagyszínpadon, a stúdióban és a szobaszínházban játszottak a társulatok. A lelkes szolnoki közönség alig fért be a kamaraelőadásokra, ezért azokból a jövőben többet is kell tartani. De a közönség kíváncsi volt a többi előadásra is, majdnem minden este telt ház előtt játszottak a színészek. A produkciókat Keserű Ilona képzőművész válogatta. Az összeállítás hibaszázalékát magam alacsonynak tartom, valóban sikeres előadásokat, tartottak Szolnokon. — Mikorra várható az eredményhirdetés? — Nyolc kategóriában ítéljük oda a díjakat. Az átadásra június 22-én, Budapesten, a Rátkai Klubban kerül sor. v. a. 1992. JÚNIUS 16., KEDD ISZEPSZAVA TELEVÍZIÓINK EZ VOLNA A SZÍNHÁZ? „Vehetek akármilyen üres teret, és azt mondhatom rá: csupasz színpad. Valaki keresztülmegy ezen az üres téren, valaki más pedig figyeli, mindössze ennyi kell ahhoz, hogy színház keletkezzék.” Peter Brook mondatában az a figyelemre méltó, hogy azt az akármilyen üres teret el kell nevezni színpadnak. Mindenekelőtt. Legelőször is létrejön a fikció, az álom a színházról, ám én, aki nézem, csak akkor vagyok képes hinni benne, ha ez az „elvont tér” azáltal, hogy egy ember keresztülmegy rajta, megáll középütt és elmotyog néhány szót: „Lenni vagy nem lenni...” hirtelen belelényegül a realitásba. Van valami csodaszerű, megfoghatatlan abban, ahogyan a művészetek kiemelkedő egyéniségei hatni tudnak ott is, ahol gyakorlatilag alig van rá esélyük. Mert hát, ha jól számolom, alig több ezernél azoknak a száma, akik annak idején láthatták Budapesten azt a két Shakespeare-rendezést (én például csak a Lear királyra jutottam el), amelynek következményei mégis behatoltak a modern színházról alkotott ítéleteinkbe, s talán még a színház világába is. Hogyan is működik ez? Ma már egyetlen gimnazistának sem kell elolvasnia Madách Az ember tragédiája című művét azért, hogy passzusokat tudjon idézni belőle, ugyanígy Goethe Faustját sem, hiszen „közhelyek”, szállóigék módjára élnek, csupán a származást kell ismerni, meg az elemzés módszerét, amellyel a mű egészére lehet következtetni. S miután mindig alapvető mondatok épülnek bele a köztudatba, az ilyen felületes elemzések többnyire nem is állnak messze az igazságtól. Komolyan mondom: David Thomas interjúfilmje Peter Brookkal túlságosan sok új vonással nem gazdagította azt az arcot, azt a művészi karaktert, amelyet voltaképpen látatlanban őriztem a zseniális rendezőről. Nem más ez, mint a művészet titkos, rejtélyes útja. Különös gasztronómiai élmény: a fiktív étkek éppen úgy megindítják a gyomornedveket, mint a valóságosak, csak éppen az egyiktől éhen hal az ember. Ha nem is boldogan, de legalább jó ízekre gondolva. Mindent tudok Peter Brook művészi hitvallásáról, elveiről, elméleteiről (valószínűleg sokkal többet, mint egy átlagos angol, vagy francia néző), erre méltán büszke is lehetek, csak éppen arról nincs halvány fogalmam sem, hogy mindez a gyakorlatban miként működik. Holott hát Peter Brook tehetségének lényege, sőt, értelme mégiscsak az az egyszerre fiktív és nagyon is gyakorlati tér, amelyet színpadinak, színháznak nevezünk. Az a benyomásom, hogy minden mással is így vagyunk. Elméleti síkon a világ legjobbjai közé tartozunk; közgazdászaink, politológusaink bizonyára élvezetes előadásokat tartanak külföldi egyetemeken, még azt is el tudom képzelni, hogy arról, amiről fogalmuk sincs, a modern kapitalizmus csapdáiról, egy speciális szemszögből vizsgálva. Mi pedig itthon sajnálkozunk azon, hogy miért nem éppen ők, a Nagy Elmélet birtokosai irányítják az országot? Bizony én már szkeptikus vagyok: arra gondolok, hogy a fordított felállás sem volna feltétlenül üdvözítő. Szóval olyan ez, mint a színház. Mint Peter Brook színháza. „A ha a mindennapi életben fikció, a színházban a ha kísérlet. A mindennapi életben a ha kibúvó, a színházban a ha igazság. Mikor meggyőznek bennünket arról, hogy érdeemes hinnünk ebben az igazságban, akkor a színház és az élet megy és oszthatatlan.” Ezt mondja Peter Brook. És milyen gyönyörűen hangzik, ha csupán a fikció szintjén értelmezzük! Mert hát — mondom én — miféle igazság az, amely a „ha” bizonytalanságával kecsegtet?! És én, a kelet-közép-európai, miközben lenyűgözve nézem a filmet, egyszer csak nem értem, hova tűnt a másik Nagy Szent, akinek közelebb kellett volna állnia hozzám: Grotowski. Peter Brook nem titkolja, hogy a mélységes tiszteleten túl mennyi mindent kapott Grotowskitól. Végül is az ő „szegényszent" színházát sok millióval, profi szinten valósította meg. Ahogy elnézem Peter Brook nemzetközi színházát, nem is tudom, Grotowski hogy képzelte. És nem is tudom, hogy mi úgy általában, úgy egészében hogy képzeljük?! Kovács Júlia Moby Dick a vízi színpadon Genova ezekben a hetekben a tenger és az ember kapcsolatáról szóló világ-szakkiállítás színhelye. A tetszetős épületté alakított valamikori gyapotraktárban a fél világ jelen van. A második emeleten kapott helyet hazánk. Térképek, felkasírozott, kinagyított képeslapok és hajómakettek idézik folyami hajózásunkat, tavainkat és gyógyvizeinket. A Magyarország iránt érdeklődők az Érints meg! elnevezésű információs rendszerből, a képernyőre vetített többnyelvű szövegből alaposabban tájékozódhatnak. A kultúra, a tudomány és a sport egyszerre van jelen ezen a nemzetközi demonstráción. A vendéglátók pavilonjában a tengeri hajózás tudományának kellékei, a korabeli térképek, műszerek, a hajónaplók arról tanúskodnak, hogy új korszak kezdődött ötszáz évvel ezelőtt, amikor Kolumbusz innen indult Indiába, majd helyette felfedezte az Újvilágot. Talán most is valami hasonló történik, persze kicsiben. A részt vevő 48 ország ismerkedik egymással ezen a szakkiállításon. A főbejárattal szemben, a parton vízi színpad áll. Bárkát formáz. Vittorio Gassman, a híres színész most régi vágyát valósítja meg. A Moby Dick című regényből készült darabot rendezi és mutatja be június végén. Apropó, színház. Eredetileg arról volt szó, hogy a magyar napon, a kikötő egy másik színpadán a Cristoforo című balettet táncolják el a Magyar Állami Operaház művészei. A balettigazgató Keveházi Gábor és a forgatókönyvíró Kóródy Ildikó terepszemlét is tartott Genovában, aztán a produkció — pestiesen szólva — mégsem jött össze. Kiderült, hogy a színpad nem bírja el a díszletet, és a költségek is túl magasak lennének. A magyar nap mégsem múlt el eseménytelenül. Az Állami Népi Együttes zenekara és táncosai szórakoztatták a város lakóit és a turistákat. Este pedig a Miló étterem fogadásán sikerrel idézték meg a magyar népművészet hagyományos zenéjét és táncait. (várhegyi) Részlet a Magyar Állami Népi Együttes műsorából