Népszava, 1993. április (121. évfolyam, 76–100. sz.)
1993-04-06 / 80. szám
NÉPSZAVA 1993. ÁPRILIS 6., KEDD Amatőrök vették észre először Kozmikus katasztrófa 7 millió fényév távolságban Szupernóva robbant egy hétmillió fényév távolságban lévő extragalaxisban. A mi Tejútrendszerünktől távoli csillagrendszerben hirtelen fellángolt, rendkívül fényes objektumot egy spanyol amatőrcsillagász vette először észre, és magyar amatőröknek is sikerült azonosítani. Amit most látni ebből a jelenségből, az valójában hétmillió évvel ezelőtt történt, de csak most érkezett ide a fény róla. Amikor egy csillag már minden rendelkezésre álló nukleáris energiát szétsugárzott a világűrbe, a gravitációs összehúzó erő következtében összeroppan, magába omlik. Ugyanakkor a gravitációs erő a csillag magjában újabb energiatermelési folyamatot indít be, ami iszonyú robbanást eredményez. A csillag külső héjának anyaga szétszóródik a térben, és közben fényessége a Nap fényességének többmilliárdszorosára is növekedhet! Tündöklése néhány hétig, hónapig eltart, azután fokozatosan halványulni kezd. Az első, úgynevezett extragalaktikus szupernóvát a szomszédos, 2,3 millió fényév távolságban levő Andromeda-ködben fedezték fel 1885-ben. Ebben magyar észlelőik is részt vettek. Az azóta eltelt időben a távoli csillagrendszerekben felfedezett szupernóvák száma már 600 fölé emelkedett. Az ilyen jellegű munkában az MTA Csillagászati Kutató Intézetének piszkéstetői obszervatóriuma kiemelkedő eredményeket ért el, több mint negyven szupernóvával! Ezeknek java részét — speciális távcsővel fényképezve — Lovas Miklós csillagász találta meg. Statisztikai adatok szerint a Tejútrendszerünkben legalább ötvenévenként „illene” robbannia egy szupernóvának. De az elmúlt ezer esztendő során mindössze hetet láttak, és Kepler ideje óta — mintegy négyszáz éve — egyet sem. Éspedig azért, mert galaxisunkon belül csak kis részét figyelhetjük meg az egész rendszernek a csillagközi fényt elnyelő por- és gázanyag miatt. Mindazonáltal szinte „mindennap” várható az esedékes szupernóva-robbanás. Remélhetőleg nem túl közel. Megnyugtatásul: a Nap még néhány milliárd esztendeig nem válhat szupernóva csillaggá! (Jankovszky) Az elsőként, 1885-ben felfedezett „külső" szupernóva helye (karika) a szomszédos Andromeda-ködben A Szolidaritás meggondolta magát: indul Szövetséget kötött a társadalombiztosítási önkormányzatok képviselőinek választására a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség és a Nyugdíjasok Pártja. A hétfői sajtótájékoztatón Rátonyi Sándor, a Szolidaritás elnöke azt is bejelentette, hogy bár korábban ellenezték a választásokat, most mégis módosítják korábbi álláspontjukat, és a többi szakszervezeti szövetség között országos listát állítanak. Elmondta, hogy a listán saját jelöltként a Nyugdíjasok Pártja által jelölt embereket is indítják. Az együttműködési megállapodás szerint a választási stratégiát közösen dolgozzák ki. A Szolidaritás fedezi a kampánykiadásokat, míg a Nyugdíjas Párt a szakembereket biztosítja. A Szolidaritás azért változtatta meg álláspontját, mert úgy gondolja, hogy a tb-vagyon felügyeletének egyedüli letéteményesei, igazi gazdái a nyugdíjasok lehetnek. (MTI) ÚJDONSÁG! ÚJDONSÁG! HÁZI KÉSZÜLÉK MEDIKOMAT A MEDIKOMAT fülakupunktúrás készülék automatikusan észleli és elektromos impulzusokkal serkenti a megfelelő akupunktúrás pontokat. A MEDIKOMAT készülék a több évezredes kínai tradicionális medicina és a modern komputertechnika sikeres ötvözete. A MEDIKOMAT Brüsszelben elnyerte az EUREKA aranyérmet és az újításért járó Marconi-díjat. A MEDIKOMAT elektroakupunktúrás készülék tűszúrás nélkül működik, használata nagyon egyszerű. FÁJDALOMCSILLAPÍTÁS GYÓGYSZER ÉS TŰ NÉLKÜL Fejfájás, migrén, gerinc-, ízületi és reumás fájdalmak, valamint menstruációs, epe- és vesegörcsök enyhítésére alkalmas. Használható még kiegészítő kezelésként magas vérnyomás, cukorbetegség, asztma, allergia, álmatlanság, túlhajszolt stresszes és depressziós állapot esetén, izom- és ínszalag sérüléseknél, ér- és szívbetegségeknél, gyomorbántalmaknál és a testsúly szabályozására. INGYENES TERMÉKBEMUTATÓ ELMED MEDIKOMAT, Budapest V., Falk Miksa utca 3. fszt. (volt Néphadsereg utca, a Parlamenthez közel) mindennap 9-17 óráig. Látogasson meg bennünket! Konzultáljon velünk! Ha a bemutató után bizalmat érez a MEDIKOMAT iránt, a helyszínen megveheti vagy megrendelheti - utánvéttel elküldjük önnek. A MEDIKOMAT készülékre 12 hónap jótállást vállalunk. Termékünk ORKI engedéllyel rendelkezik. Ára: 7900 Ft. A MEDIKOMAT SEGÍTSÉGÉVEL JELENTŐSEN CSÖKKENTHETI MINDENNAPOS GYÓGYSZERFOGYASZTÁSÁT! ÉRDEKLŐDNI: 269-0998, 269-2752 MECONOSERVICE RÉSZVÉNYTÁRSASÁG A FELSZÁMOLÁS ALATT ÁLLÓ HABSELYEM KÖTÖTTÁRUGYÁR INGATLANAIT NYILVÁNOS ÉRTÉKESÍTÉS KERETÉBEN VÉTELRE AJÁNLJA FEL AZ INGATLANOK LEÍRÁSA: 1. Kiskunfélegyháza, Szegedi u. 62. sz. alatti ingatlan, 17 238 mp, konfekcióüzemmel és kiszolgálóépületekkel. 2. Kiskunfélegyháza, Béke téri üzlethelyiség, kb. 50 m. 3. Bugac, Felsőmonostori u. 153. sz. alatti ingatlan, 2352 mp, konfekcióüzemmel. 4. Tiszakécske, Kossuth u. 61. sz. alatti ingatlan, 2294 m-, konfekcióüzemmel és kiszolgálóépületekkel. 5. Tiszakécske, külterületi beépítetlen üdülőtelek, 326 m. Az 1—4. pont alatt megjelölt ingatlanok bérleti szerződés alapján jelenleg harmadik személy által üzemeltetés alatt állnak. Az ingatlanok, előzetes bejelentés alapján, megtekinthetők munkanapokon 8.00 óra és 14.00 óra között. Az ingatlanok együttes ajánlati ára: 50 000 000 Ft + áfa. AZ ÉRTÉKESÍTÉS HELYE ÉS IDEJE: Habselyem Kötöttárugyár, Budapest, Török Flóris u. 116. 1204. 1993. április 29-én 11.00 óra. AZ ÉRTÉKESÍTÉSEN VALÓ RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI: — a vételi ajánlatot tenni kívánó természetes vagy jogi személy személyének igazolása (cégkivonat, személyi igazolvány, meghatalmazás, cégaláírási nyilatkozat, útlevél stb.) — az ingatlanokra vételi ajánlatot tevő részéről 2 000 000 Ft készpénz letétbe helyezése a helyszínen vagy a Habselyem Kötöttárugyár, Budapest Bank Rt. sz. 271—15 035 sz. bankszámlájára történő előzetes befizetésének igazolása — a vételi ajánlat összegének rendelkezésre állásáról banki ígérvény, bankgarancia, takarékbetétkönyv vagy a vétel céljára elkülönített letéti bankszámlakivonat rendelkezésre bocsátása vagy más egyéb fizetési biztosíték adása. Az értékesítésre ajánlott vagyontárgyakkal összefüggésben felvilágosítást nyújt. Budapesten: dr. Szász Imre, tel.: 1117-1255/204, Szabóné Juhász Magda, tel.: 1147-1905, Kiskunfélegyházán: Farkas Jenőné, tel.: 76/362-644. íjdíjjazás az alapellátásban Háziorvoslásra 1393 milliárd Az idén a társadalombiztosítás egészségügyi alapjából — amely 129,3 milliárd —, 13,3 milliárd forint jut a 6 ezer 500 háziorvosi szolgálatnak. Ebből fedezik működési költségeiket és a béreket. Dr. Balogh Sándor, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezető-helyettese a Népszavának azokról a változásokról beszélt, amelyek ez év közepétől várhatók, s amelyek nem csak az egészségügyi szolgálat alkalmazottait, de a betegeket is érintik. Alapvetően azért, mert a háziorvosi szolgálatoknál bevezetendő, úgynevezett degresszív elszámolási rendszernek az a lényege, hogy ne vállaljon a kelleténél több beteget az orvos, mert az az ellátás romlásával járhat — mondja Balogh főorvos. Körülbelül 1600 beteg vállalása lenne az optimális, a lakosság számát és a 6 ezer 500 háziorvosi körzetet nézve. Ahol ennél lényegesen több, vagy lényegesen kevesebb betegtől fogadják el a biztosítási kártyát, valami nincs teljesen rendben, amit a dolgozók díjazásánál is figyelembe fognak venni júliustól. (Emlékeztetőül: tavaly vezették be az egészségügyi alapellátásban a körzeti orvosi rendelők helyett a családi orvosi szolgálatokat. Ugyancsak tavaly szűnt meg az állampolgári jogon járó egészségügyi ellátás, a biztosítási elven alapuló, kötelező szolgáltatás lépett a helyébe. Ezzel együtt valamennyi magyar állampolgár megkapta betegbiztosítási kártyáját az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóságtól. Azóta a legtöbben le is adták azt választott orvosuknak.) A háziorvosok alapbérét tavaly óta növeli a hozzájuk leadott betegbiztosítási kártyák után járó pénz. Balogh főorvos úr elmondta, hogy volt olyan orvos, aki 3 ezer, volt, aki csupán néhány száz biztosítási kártyát kapott. Az idén változik a rendszer, jobban figyelembe veszik a betegek érdekeit, de azt is, hogy hol dolgoznak, és milyen korú embereket látnak el a háziorvosok. Az idén eddig 6 ezer 700 orvos kötött szerződést a biztosítóval, közülük 600-an területi ellátási kötelezettség nélkül, javarészt üzemorvosok. A háziorvosi szolgálatok júliustól különféle havi fix összegű juttatásra számíthatnak. Azok a szolgálatok, amelyek 1200 lélekszámnál kisebb körzetben működnek, havi 30 ezer forintra, 1200— 1700 között 25 ezerre, 1700 lélekszám fölött pedig 20 ezer forintra számíthatnak. A felnőtteket és gyermekeket egyaránt ellátó szolgálatok újabb 5 ezer forintot kapnak. A tisztán gyermekkörzetek 600 lélekszámig havi 25 ezer, 600—800 lélekszám között 30 ezer, 800 lélekszám fölött 35 ezer forint fix összegre számíthatnak. Azt is figyelembe veszik, hogy önálló épületben működik-e a rendelő. Ha igen, 10 százalékkal növelik a havi fix juttatást. Ha csatolt községeket is ellát a háziorvosi szolgálat, további 30 százalék támogatást kap. Balogh Sándor azt is elmondta, hogy azok az orvosok, akik bekapcsolódnak a sürgősségi betegellátásba, tehát azokat is ellátják, akik nem hozzájuk adták le biztosítási kártyájukat, külön díjazást kapnak. Ennek öszszege betegenként átlagosan 240 forint, és negyedévenként számolják el munkabérüket. A leadott betegbiztosítási kártya után átlagosan 40 forintot kapnak majd a háziorvosi szolgálatok, de Balogh Sándor szerint az összeg 37 forintnál nem lehet kevesebb. Legjobban azoknak a munkáját ismerik el, akik a 0-1 éves korú csecsemőket, illetve a 60 év fölötti betegeket látják el. Legalacsonyabban azokat díjazzák, akik a 14—35 év közötti lakosok ellátását végzik. (nógrádi) Új napilap Új lappal gyarapodott a Jász- Nagykun-Szolnok megyei sajtópiac: április 2-án megjelent a Jászkun Krónika első száma. A Pesti Hírlappal kooperációban készülő megyei polgári napilapot hétfőn Budapesten mutatták be a sajtó képviselőinek. Az új sajtótermék reklámozásánál egy régi hagyományt elevenítettek fel: megyeszerte kisbíró „dobolta ki” a Jászkun Krónika megjelenését. (MTI) Nők a nőkről Vigyázzunk a férfiakra! Hogyan ítélik meg külföldön a magyar nőket, és mi a valóság? Erről tartottak kerekasztal-beszélgetést minap az Autonóm Szakszervezetek. Kádár Zsuzsa, a márciusban, Párizsban tartott nemzetközi nőkonferenciáról beszélt, és elmondta, hogy különféle újságokban igen negatív véleményeket olvashattak a résztvevők hazánk női lakosságáról. A beszélgetés résztvevői ugyan elismerték, hogy hazánk sem kivétel a prostitúció alól, de felháborító az általánosító megfogalmazás. Gór Nagy Mária színésznő úgy vélekedett, hogy hazánkban nagyon nehéz helyzetben vannak az asszonyok, nem elég otthon helytállniuk, de keresetükre is épül a család megélhetése. Soósné Bölczy Brigitta, az Autonómok szakértője, az ÉT szociális bizottságának ügyvivője, előadásában elmondta, hogy nem szabad szembeállítani egymással sem a generációkat, sem a nemeket. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy az ÉT-ben sok vitát folytattak a nyugdíjrendszerről, benne az özvegyi nyugdíj rendszeréről is. A múlt év végéig az volt a gyakorlat, hogy az a nő, aki elvesztette férjét, majd 15 éven belül ő is megszerezte a nyugdíjjogosultságot, választhatott saját, illetve az özvegyi nyugdíja között. Az új rendszer szerint 10 évre csökkentették ezt az időt. Ennek az a veszélye, hogy a nők nyugdíjkorhatárának felemelésével többen kifutnak majd a választhatóság határidejéből. És még egy rendkívüli adatról szólt a szakértő, az aktív korú férfilakosság tragikus megbetegedési és halandósági arányáról. Felhívta a résztvevők figyelmét: ne engedjék korán elhalni a férfiakat. (n. t. e.) Az Országos Kardiológiai Intézet (1096 Budapest, Haller u. 29.) FELVESZ INTENZÍV THERÁPIÁS NŐVÉREKET, KIEMELT FIZETÉSSEL Albérleti hozzájárulást, útiköltség-térítést, továbbtanulási lehetőséget biztosítunk. JELENTKEZNI LEHET: a 113-1220/175 telefonszámon, Szigetvári Györgyné ápolási főigazgató-helyettesnél. 9 Ezenkívül tuhanyfülkék, csaptelepek, különböző építőanyagok, kazettás ajtók, SOFA nyílászárók, vasanyagok nagy választékban, házhoz szállítva is kaphatók. ÉS MÉG VALAMI! 50 000 Ft feletti vásárlásnál a szállítás Budapest területén INGYENES! Viszonteladókat további kedvező feltételekkel kiszolgálunk! Bp. XVII, Péceli út 155. ÜZLETEINK. VI., Szondi u. 40. Telefon: 151-4274. 158-4275. Telefon: 132-5740 Nyitva: hétköznap 7—17-ig. Nyitva: hétköznap 9—18-ig, szombaton 7 — 13-ig, szombaton zárva