Népszava, 1993. szeptember (121. évfolyam, 203–228. sz.)

1993-09-01 / 203. szám

NÉPSZAVA 199­3. SZEPTEMBER 1., SZERDA Fegyveres konfliktus térségünkben? Továbbra sem szűnik Bécs aggodalma A magyar és a szlovák kor­mány szóvivője is cáfolta és abszurdnak nevezte a múlt héten Werner Fassla­bend osztrák védelmi mi­niszter azon félelmeit, hogy a két ország között fegy­veres konfliktus törhet ki — írja kedden a Der Stan­dard című bécsi lap. Mind­amellett — fűzi hozzá az Ausztria szomszédos orszá­gainak nemzetiségi gond­jairól szóló összeállítás egyik cikkében — egy ilyen összecsapás lehetősége nem csak ausztriai benyomás. Az ezzel járó válságkép el­oszlatása érdekében Po­zsony és Budapest minden­esetre viszályát láthatóan visszafogja, legalábbis át­menetileg — jegyzi meg a cikk. Az osztrák sajtót élén­ken foglalkoztatja Auszt­ria geo- és katonapolitikai helyzete, amely nagy mér­tékben kapcsolódik a kele­ti szomszéd országokhoz. Ezért is tulajdonítanak megfigyelők nagy jelentő­séget az ezekben a napok­ban befejeződött katonai­­attasé-váltásoknak: az idén ősszel Budapesten, Pozsonyban, Prágában kez­di meg munkáját ezen a poszton új osztrák diplo­mata, míg a volt jugoszlá­viai köztársaságok új kö­vetségein ez a funkció egyelőre nem létezik, a feladatot a belgrádi kato­nai attasé látja el. A Die Presse főszerkesz­tője ezzel kapcsolatos elemzésében a napokban külön kitért Szlovákiára, s elmagyarázta, miért oly fontos ez a szomszédos or­szág katonapolitikai szem­pontból Ausztria számára. Ha a lappangó magyar— szlovák ellentét története­sen felszínre tör — írja Thomas Chorherr —, az Ausztriára is kihathat. Vi­szont nem lehet figyelmen kívül hagyni ebben az esetben, hogy a konfliktus másik résztvevőjének nyu­gati szomszédja a Szovjet­unió második legnagyobb utódállama, Ukrajna, amely — ismerve az uk­rán—szlovák rokonszenvet — csapatkontingenst küld­het Szlovákiába, így meg­történhet, hogy alig 50 kilométerre Bécstől az egy­kori Vörös Hadsereg egy­ségei állomásoznának. Önként a laktanyába Olaszországban a hadsereg tervezett átalakítása kere­tében a jövő évtől önkén­teseket is besoroznak — jelentette be Fabio Fabbri védelmi miniszter. Az első évben 4 ezer fiatal felvételét tervezik. Az elképzelés az, hogy a 4-5 év hivatásos szolgálati időt becsületben teljesítő katonáknak automatikusan állást biztosítanának. MI A MAJORIZMUS? Kétszeresen biztosított immár, hogy a hálátlan utókor nem felejti el John Major nevét. A miniszterelnök a modern brit politikatörténetben az idén nyáron vívta ki a helyét: a közvélemény-kutatások kezdete, azaz öt­ven év óta, a szigetország l­egnépszerűtlenebb kormány­fejeként jegyzik. Az új fejlemény az, hogy „majoriz­mus” címszó alatt bekerült a Rövid Oxford Angol Ér­telmező Szótárba is. Az 500 ezer meghatározást tartalmazó változat szeptemberben megjelenő új kétkötetes kiadásába négyezer olyan kifejezést foglaltak bele, amely a kilenc­venes években vált közkeletűvé. Miután a „majorizmus” rendszeresen előfordul a sajtóban, úgy véltük, helye van a szótárban — nyilatkozta az Oxford University Press egyik vezető szerkesztője. Hozzáfűzte, egyáltalán nem biztos, persze, hogy ez a nyelvi indítás olyan hosszú életű lesz, mint például a nyolcvanas évek Nagy-Bri­­tanniáját egyéniségével és politikájával meghatározó miniszterelnök asszonyról elnevezett „thatcherizmus”. „Az 1990-be­i kormányfői posztra emelt John Major (született 1943-ban), konzervatív párti politikus politikai és gazdasági irányvonala” — értelmezi a majorizmust a szótár. A londoni The Independent „Mi a majorizmus?” jeligével pályázatot hirdet a politikai töltésű nyelvi újí­tásnak az Oxford Értelmező Szótártól eltérő megha­tározására. A főd­íj: kétszemélyes hétvégi kirándulás a nagynehezen kikényszerített alsóházi ratifikálás ellené­re változatlanul közéleti viták középpontjában álló európai uniómegállapodások színhelyére — Maast­­richtba. kr. Lézersugár mutatja Mekka felé az irányt II. Hasszán marokkói ural­kodó nyitotta meg ünne­pélyes keretek között az 500 millió dolláros költség­gel felépített, hatalmas mecsetet Casablancában. A mekkai után a világon a második legnagyobb mu­zulmán mecset átadása al­kalmából a marokkói ki­rály több száz­­ elítéltnek adott kegyelmet. A több futballpálya nagyságú me­cset egyszerre több mint 25 ezer hívőt fogadhat be, s itt található a­ világ leg­magasabb, 200 méteres mi­naretje. Az istentiszteletek lebonyolítását 500 hang­szóró és komputerrel vezé­relt világítás és légkondi­cionálás segíti. Az imád­kozáshoz szükséges mek­kai irányt lézer jelöli ki a casablancai mecsetben. Ismét tömegmészárlásról érkezett hír a brazil fővárosból. Az áldozatok pedig újból a szegényne­gyed lakói. A hét elején mintegy harminc csukly­ás férfi hatolt be az említett negyedbe, tüzet nyi­tott a kereskedők árusítóhelyeire, belőttek a házakba is. A randalírozás nyomán huszonegy személy vesztette életét Reuter-fotó Még nem űzték el Varga György prágai ma­gyar nagykövet szerint le­hetne a jelenleginél sokkal jobb is a cseh—magyar vi­szony. „Csehszlovákia ket­téválása után azt remél­tem, hogy a viszonyunkból eltűnnek a vitás kérdések. Bősről, valamint a szlová­kiai magyar kisebbség helyzetéről beszélek. Nem így történt” — jelentette ki Varga a Cesky denik című a múlt bajait prágai lap keddi számában. Varga György szerint a 1989-es változások utáni új korszak kezdetén jobb volt a politikai együttmű­ködés, mint most. Ma alig lehet beszélni koordináció­ról, s a gazdasági együtt­működésben sincs meg a kívánatos fejlődés. Igaz viszont, hogy tavaly és idén valamelyest fejlődött a kölcsönös kereskedelem. Pozsony bocsánatkérést vár A szlovák kormányhoz kö­zelállónak tartott Republi­ka című lap keddi számá­nak jegyzetírója felveti: vajon a tervezett magyar— szlovák alapszerződés el­­ítéli-e majd Szlovákia 1968-as, illetve az 1938— 1945 közti megszállását? A jegyzetíró annak kap­csán foglalkozik ezzel, hogy a most aláírt szlo­vák—orosz alapszerződés­ben az aláírók elítélik az 1968 augusztusban bekö­vetkezett katonai inváziót. — Hadd vessem fel az idő­szerű kérdést: vajon a Ma­gyar Köztársasággal meg­kötendő szerződésnek lesz-e hasonló fejezete? Nem csak az 1968-as meg­szállásért, hanem Dél-Szlo­­vákia hét évig tartó meg­szállásáért is, amit a ma­gyarok a bécsi döntés alap­ján kikényszerítettek. A szerző szerint a bécsi döntést követően nem csak egyszerű terület-elcsatolás történt, mert az érintett területeken 270—290 ezer szlovák élt, így — ami tör­tént, az a fasiszta rendszer szervei és szervezetei által, a szlovák kisebbség ellen elkövetett oktatási, vallási, és egyéb módon megnyil­vánuló genocídium volt — ítéli meg a Republika jegy­zetírója, aki úgy látja, hogy az általa felsorolta­kért — mint ahogy sok gazdasági sérelemért is, a Szlovák Köztársaság leg­jobb esetben is legalább bocsánatkérést érdemel. Papok titkos szeretei Levél a pápának (Munkatársunktól) A pápa nemrég különös levelet kapott. Női kezek írták alá. Francia asszo­nyok fordultak a katolikus egyház fejéhez, hogy írás­ban sírják el legfőbb bá­natukat, s egyben a leg­főbb illetékestől kérjenek gyógyírt sebükre. Mind a heten papok tit­kos barátnői. Testi-lelki viszonyban vannak helyi egyházkörzetük valamelyik papjával, de kapcsolatu­kat titkolni kénytelenek, mert ezt írja elő a szabály. Nem szégyellik helyzetü­ket, nem azt sajnálják, hogy nem húzhatnak uj­jukra jegygyűrűt; csupán azt tartják megalázónak, hogy természetes érzései­ket titkolniuk kell ország­világ előtt. „Több ezer nőtársunk él papok barát­­nőjeként az árnyékban, sokszor az egyházi hierar­chia magasabb fokán álló személyek beleegyezésével. Több ezer el nem ismert gyermek született, akiket anyjuk egyedül nevel, el­hagyatottan” — olvasható az egyik levélben. Nem csak a siránkozás vezette a hét francia nőt, hogy tollat ragadjon. Azt kérik a szentatyától, hogy realista módon vizsgálják meg az egyház központjá­ban a papi nőtlenségnek, a cölibátusnak a kérdését, annak létjogosultságát a mai körülmények között. Csak annyit kérnek tehát maguknak, amennyit min­den más asszony joggal elvárhat a maga számára, hogy ne az évszázados kö­töttségek, hanem a való élet igényei biztosítsák a krisztusi szeretet. NAPRÓL NAPRA Szalag . 1 utal Hal — könyv nélkül Kezdetben volt a szó. Azaz a könyv. De kezdetben nem volt hal. Azóta azonban nagyot fordult a világ, és a történelem kereke. Ma van hal, de nincs könyv. A dolog úgy esett... Illetve, hogy pontosan miként esett meg mindez, azt elemezték már politológusok, közgazdászok, és még fél év­század múltán is elemzik majd történészek. De mindez kevésbé lényeges. Az elemzésnél, az elméletnél sokkal fontosabb a gyakorlat. A gyakorlatban pedig az történt, hogy ama kisvárosban, amelytől néhány kilométerre, egy Balaton-parti faluban nyári szabadságomat szoktam tölteni, egymástól néhány méterre talál­ható a könyvesbolt és a halbolt. Mivel története­sen egyformán szeretem a könyvet és a halászlét, a nyári szabadság immár hosszú évek óta egyféle rítussal szokott kezdődni. Először a könyvesboltot böngészem végig, két-három hétre való kötetet válogatva a kínálatból, aztán a halashoz térek be, két-három alkalomra elegendő, halászléhez szük­séges alapanyag megvásárlására. Jó néhány évvel ezelőtt, még a kezdetek kezde­te, azaz a rendszerváltás előtt a könyvesboltból tele, a halastól többnyire üres szatyorral távoztam. Ezért aztán az is előfordult, hogy megelőzve az utánjárás tortúráját, már hónapokkal előbb meg­vettem a halászlének valót, s fagyasztva, a fővá­rosból szállítottam a helyszínre. Na persze, akkor is tudtam, amit ma tudok. Mivel sem a hal, sem a könyv ára nem tükrözte az egyébként nem is létező piaci viszonyokat, ezért a kereslet és a kí­nálat, valamint a „kultúrpolitika” furcsa játéká­nak lehettem szenvedő alanya. Azon az áron a hal gyorsan elfogyott, de az a témájú, műfajú könyv, amit én kerestem, olykor évekig sem. Még azon az áron sem. Az idén nyárra gyökeresen megváltozott min­den. Volt hal, mi szem-szájnak ingere. De nem volt könyv. Mi csak szemnek ingere. S emiatt va­lahogy a halászlé sem ízlett igazán. Most, persze, joggal várhatná a Tisztelt Olvasó, hogy megmondjam végre, milyen témájú, műfajú könyvek is hiányoznak szerintem ama kisváros, és más kis- és nagyvárosok könyvesboltjaiból. Nem teszem. Mondandóm lényege ugyanis éppen ez: nem szívesen venném magamnak a jogot arra, hogy önmagában már a leírással minősítsek. Nem. Még akkor sem teszem ezt, ha manapság ilyen meg olyan kultúr- és pártkorifeusok, modernek és konzervatívok szinte egyformán harsogva kö­vetelik bizonyos kulturális értékek központi, vagy éppen nem központi támogatását. Hogy szükség van-e ilyen támogatásra — és ha igen, akkor miként —, azon bőven lehet vitatkoz­ni. A támogatás politikai-ideológiai veszélyén azonban aligha­ ki meri venni magának a bá­torságot, hogy egyik vagy másik kulturális ter­méket értékesebbnek, tehát támogatásra érdemes­nek minősítse, még akkor is, ha az értékelés mö­gött esetleg civilizációs, történelmi konszenzus hú­zódik meg? Vagy a másik oldalról: milyen ala­pon fosztana meg bárki is embereket attól, hogy kevésbé értékesnek mondott kulturális javakhoz hozzájussanak, ha ők éppen arra vágynak? S egyébként is. Hol kezdődik a krimi, a giccs, vagy a pornó, s hol az értékesnek mondott alkotás? S vajon az úgynevezett „értéktelen” mű nem tarto­zik-e szervesen bele az emberi civilizáció, kultú­ra egészébe? De igen, azt gondolom, hogy beletartozik, még akkor is, ha némi különbségeket lehet is, és néha kell is tenni. De ezzel együtt is számomra első­sorban nem az fáj, hogy miközben a könyvek ára az elmúlt években piaci magasságokba emelkedett, aközben eltűnt mögülük a támogatás. Nekem az fáj, hogy bizonyos társadalmi csoportok fizetése, jövedelme olyan tragikus mértékben maradt ki ebből a piacszerű változásból, hogy egy-egy kis­városi vagy nagyvárosi könyvesbolt már nem is rendel egy bizonyos kulturális igényhez igazodó műveket. Hiszen úgysem veszi azokat a kutya sem. A fajtiszta sem, meg a keverék sem. Mert akikhez ezek a művek szólnának, azoknak nincs rá pénzük. Ezen a helyzeten, körülményen pedig alig­ha változtat, ha ezt, avagy azt a könyvet ennyi vagy annyi forinttal bárki is támogatja. Sőt. Lényegesen még az sem, ha ezt vagy azt a réteget támogatják; alapítványokkal, BKV-bérle­­tekkel, vagy éppen ingyenes ceruzákkal. Hiszen jövedelmük, vagy inkább jövedelemtelenségük egyféle társadalmi-gazdasági gyakorlatról árulko­dik. S ez a lényeg: ebből szorultak ki bizonyos értékek. Úgy látszik tehát, ki kell várni azt az időt, amíg a társadalom egésze rádöbben, a kultúrának nincs olyan szelete, és nincs olyan művelője, amit és akit, akár hatalmi, ideológiai szóval, akár a félig kész piacgazdaság torzító viszonyaival ki kellene és ki lehetne szorítani — végzetes károk nélkül — a mindennapokból. Hiszen gondoljuk meg. A halat sem lehetett el­tüntetni, egyfajta rosszul értelmezett szellemi­ideológiai fölény jegyében, így aztán egy másfaj­ta kiszorítósdi következtében még az is előfordul­hat, hogy bizonyos könyvek után a halak is el­tűnnek majd az üzletekből. 3

Next