Népszava, 1993. szeptember (121. évfolyam, 203–228. sz.)
1993-09-01 / 203. szám
NÉPSZAVA 1993. SZEPTEMBER 1., SZERDA Fegyveres konfliktus térségünkben? Továbbra sem szűnik Bécs aggodalma A magyar és a szlovák kormány szóvivője is cáfolta és abszurdnak nevezte a múlt héten Werner Fasslabend osztrák védelmi miniszter azon félelmeit, hogy a két ország között fegyveres konfliktus törhet ki — írja kedden a Der Standard című bécsi lap. Mindamellett — fűzi hozzá az Ausztria szomszédos országainak nemzetiségi gondjairól szóló összeállítás egyik cikkében — egy ilyen összecsapás lehetősége nem csak ausztriai benyomás. Az ezzel járó válságkép eloszlatása érdekében Pozsony és Budapest mindenesetre viszályát láthatóan visszafogja, legalábbis átmenetileg — jegyzi meg a cikk. Az osztrák sajtót élénken foglalkoztatja Ausztria geo- és katonapolitikai helyzete, amely nagy mértékben kapcsolódik a keleti szomszéd országokhoz. Ezért is tulajdonítanak megfigyelők nagy jelentőséget az ezekben a napokban befejeződött katonaiattasé-váltásoknak: az idén ősszel Budapesten, Pozsonyban, Prágában kezdi meg munkáját ezen a poszton új osztrák diplomata, míg a volt jugoszláviai köztársaságok új követségein ez a funkció egyelőre nem létezik, a feladatot a belgrádi katonai attasé látja el. A Die Presse főszerkesztője ezzel kapcsolatos elemzésében a napokban külön kitért Szlovákiára, s elmagyarázta, miért oly fontos ez a szomszédos ország katonapolitikai szempontból Ausztria számára. Ha a lappangó magyar— szlovák ellentét történetesen felszínre tör — írja Thomas Chorherr —, az Ausztriára is kihathat. Viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni ebben az esetben, hogy a konfliktus másik résztvevőjének nyugati szomszédja a Szovjetunió második legnagyobb utódállama, Ukrajna, amely — ismerve az ukrán—szlovák rokonszenvet — csapatkontingenst küldhet Szlovákiába, így megtörténhet, hogy alig 50 kilométerre Bécstől az egykori Vörös Hadsereg egységei állomásoznának. Önként a laktanyába Olaszországban a hadsereg tervezett átalakítása keretében a jövő évtől önkénteseket is besoroznak — jelentette be Fabio Fabbri védelmi miniszter. Az első évben 4 ezer fiatal felvételét tervezik. Az elképzelés az, hogy a 4-5 év hivatásos szolgálati időt becsületben teljesítő katonáknak automatikusan állást biztosítanának. MI A MAJORIZMUS? Kétszeresen biztosított immár, hogy a hálátlan utókor nem felejti el John Major nevét. A miniszterelnök a modern brit politikatörténetben az idén nyáron vívta ki a helyét: a közvélemény-kutatások kezdete, azaz ötven év óta, a szigetország legnépszerűtlenebb kormányfejeként jegyzik. Az új fejlemény az, hogy „majorizmus” címszó alatt bekerült a Rövid Oxford Angol Értelmező Szótárba is. Az 500 ezer meghatározást tartalmazó változat szeptemberben megjelenő új kétkötetes kiadásába négyezer olyan kifejezést foglaltak bele, amely a kilencvenes években vált közkeletűvé. Miután a „majorizmus” rendszeresen előfordul a sajtóban, úgy véltük, helye van a szótárban — nyilatkozta az Oxford University Press egyik vezető szerkesztője. Hozzáfűzte, egyáltalán nem biztos, persze, hogy ez a nyelvi indítás olyan hosszú életű lesz, mint például a nyolcvanas évek Nagy-Britanniáját egyéniségével és politikájával meghatározó miniszterelnök asszonyról elnevezett „thatcherizmus”. „Az 1990-bei kormányfői posztra emelt John Major (született 1943-ban), konzervatív párti politikus politikai és gazdasági irányvonala” — értelmezi a majorizmust a szótár. A londoni The Independent „Mi a majorizmus?” jeligével pályázatot hirdet a politikai töltésű nyelvi újításnak az Oxford Értelmező Szótártól eltérő meghatározására. A fődíj: kétszemélyes hétvégi kirándulás a nagynehezen kikényszerített alsóházi ratifikálás ellenére változatlanul közéleti viták középpontjában álló európai uniómegállapodások színhelyére — Maastrichtba. kr. Lézersugár mutatja Mekka felé az irányt II. Hasszán marokkói uralkodó nyitotta meg ünnepélyes keretek között az 500 millió dolláros költséggel felépített, hatalmas mecsetet Casablancában. A mekkai után a világon a második legnagyobb muzulmán mecset átadása alkalmából a marokkói király több száz elítéltnek adott kegyelmet. A több futballpálya nagyságú mecset egyszerre több mint 25 ezer hívőt fogadhat be, s itt található a világ legmagasabb, 200 méteres minaretje. Az istentiszteletek lebonyolítását 500 hangszóró és komputerrel vezérelt világítás és légkondicionálás segíti. Az imádkozáshoz szükséges mekkai irányt lézer jelöli ki a casablancai mecsetben. Ismét tömegmészárlásról érkezett hír a brazil fővárosból. Az áldozatok pedig újból a szegénynegyed lakói. A hét elején mintegy harminc csuklyás férfi hatolt be az említett negyedbe, tüzet nyitott a kereskedők árusítóhelyeire, belőttek a házakba is. A randalírozás nyomán huszonegy személy vesztette életét Reuter-fotó Még nem űzték el Varga György prágai magyar nagykövet szerint lehetne a jelenleginél sokkal jobb is a cseh—magyar viszony. „Csehszlovákia kettéválása után azt reméltem, hogy a viszonyunkból eltűnnek a vitás kérdések. Bősről, valamint a szlovákiai magyar kisebbség helyzetéről beszélek. Nem így történt” — jelentette ki Varga a Cesky denik című a múlt bajait prágai lap keddi számában. Varga György szerint a 1989-es változások utáni új korszak kezdetén jobb volt a politikai együttműködés, mint most. Ma alig lehet beszélni koordinációról, s a gazdasági együttműködésben sincs meg a kívánatos fejlődés. Igaz viszont, hogy tavaly és idén valamelyest fejlődött a kölcsönös kereskedelem. Pozsony bocsánatkérést vár A szlovák kormányhoz közelállónak tartott Republika című lap keddi számának jegyzetírója felveti: vajon a tervezett magyar— szlovák alapszerződés elítéli-e majd Szlovákia 1968-as, illetve az 1938— 1945 közti megszállását? A jegyzetíró annak kapcsán foglalkozik ezzel, hogy a most aláírt szlovák—orosz alapszerződésben az aláírók elítélik az 1968 augusztusban bekövetkezett katonai inváziót. — Hadd vessem fel az időszerű kérdést: vajon a Magyar Köztársasággal megkötendő szerződésnek lesz-e hasonló fejezete? Nem csak az 1968-as megszállásért, hanem Dél-Szlovákia hét évig tartó megszállásáért is, amit a magyarok a bécsi döntés alapján kikényszerítettek. A szerző szerint a bécsi döntést követően nem csak egyszerű terület-elcsatolás történt, mert az érintett területeken 270—290 ezer szlovák élt, így — ami történt, az a fasiszta rendszer szervei és szervezetei által, a szlovák kisebbség ellen elkövetett oktatási, vallási, és egyéb módon megnyilvánuló genocídium volt — ítéli meg a Republika jegyzetírója, aki úgy látja, hogy az általa felsoroltakért — mint ahogy sok gazdasági sérelemért is, a Szlovák Köztársaság legjobb esetben is legalább bocsánatkérést érdemel. Papok titkos szeretei Levél a pápának (Munkatársunktól) A pápa nemrég különös levelet kapott. Női kezek írták alá. Francia asszonyok fordultak a katolikus egyház fejéhez, hogy írásban sírják el legfőbb bánatukat, s egyben a legfőbb illetékestől kérjenek gyógyírt sebükre. Mind a heten papok titkos barátnői. Testi-lelki viszonyban vannak helyi egyházkörzetük valamelyik papjával, de kapcsolatukat titkolni kénytelenek, mert ezt írja elő a szabály. Nem szégyellik helyzetüket, nem azt sajnálják, hogy nem húzhatnak ujjukra jegygyűrűt; csupán azt tartják megalázónak, hogy természetes érzéseiket titkolniuk kell országvilág előtt. „Több ezer nőtársunk él papok barátnőjeként az árnyékban, sokszor az egyházi hierarchia magasabb fokán álló személyek beleegyezésével. Több ezer el nem ismert gyermek született, akiket anyjuk egyedül nevel, elhagyatottan” — olvasható az egyik levélben. Nem csak a siránkozás vezette a hét francia nőt, hogy tollat ragadjon. Azt kérik a szentatyától, hogy realista módon vizsgálják meg az egyház központjában a papi nőtlenségnek, a cölibátusnak a kérdését, annak létjogosultságát a mai körülmények között. Csak annyit kérnek tehát maguknak, amennyit minden más asszony joggal elvárhat a maga számára, hogy ne az évszázados kötöttségek, hanem a való élet igényei biztosítsák a krisztusi szeretet. NAPRÓL NAPRA Szalag . 1 utal Hal — könyv nélkül Kezdetben volt a szó. Azaz a könyv. De kezdetben nem volt hal. Azóta azonban nagyot fordult a világ, és a történelem kereke. Ma van hal, de nincs könyv. A dolog úgy esett... Illetve, hogy pontosan miként esett meg mindez, azt elemezték már politológusok, közgazdászok, és még fél évszázad múltán is elemzik majd történészek. De mindez kevésbé lényeges. Az elemzésnél, az elméletnél sokkal fontosabb a gyakorlat. A gyakorlatban pedig az történt, hogy ama kisvárosban, amelytől néhány kilométerre, egy Balaton-parti faluban nyári szabadságomat szoktam tölteni, egymástól néhány méterre található a könyvesbolt és a halbolt. Mivel történetesen egyformán szeretem a könyvet és a halászlét, a nyári szabadság immár hosszú évek óta egyféle rítussal szokott kezdődni. Először a könyvesboltot böngészem végig, két-három hétre való kötetet válogatva a kínálatból, aztán a halashoz térek be, két-három alkalomra elegendő, halászléhez szükséges alapanyag megvásárlására. Jó néhány évvel ezelőtt, még a kezdetek kezdete, azaz a rendszerváltás előtt a könyvesboltból tele, a halastól többnyire üres szatyorral távoztam. Ezért aztán az is előfordult, hogy megelőzve az utánjárás tortúráját, már hónapokkal előbb megvettem a halászlének valót, s fagyasztva, a fővárosból szállítottam a helyszínre. Na persze, akkor is tudtam, amit ma tudok. Mivel sem a hal, sem a könyv ára nem tükrözte az egyébként nem is létező piaci viszonyokat, ezért a kereslet és a kínálat, valamint a „kultúrpolitika” furcsa játékának lehettem szenvedő alanya. Azon az áron a hal gyorsan elfogyott, de az a témájú, műfajú könyv, amit én kerestem, olykor évekig sem. Még azon az áron sem. Az idén nyárra gyökeresen megváltozott minden. Volt hal, mi szem-szájnak ingere. De nem volt könyv. Mi csak szemnek ingere. S emiatt valahogy a halászlé sem ízlett igazán. Most, persze, joggal várhatná a Tisztelt Olvasó, hogy megmondjam végre, milyen témájú, műfajú könyvek is hiányoznak szerintem ama kisváros, és más kis- és nagyvárosok könyvesboltjaiból. Nem teszem. Mondandóm lényege ugyanis éppen ez: nem szívesen venném magamnak a jogot arra, hogy önmagában már a leírással minősítsek. Nem. Még akkor sem teszem ezt, ha manapság ilyen meg olyan kultúr- és pártkorifeusok, modernek és konzervatívok szinte egyformán harsogva követelik bizonyos kulturális értékek központi, vagy éppen nem központi támogatását. Hogy szükség van-e ilyen támogatásra — és ha igen, akkor miként —, azon bőven lehet vitatkozni. A támogatás politikai-ideológiai veszélyén azonban aligha ki meri venni magának a bátorságot, hogy egyik vagy másik kulturális terméket értékesebbnek, tehát támogatásra érdemesnek minősítse, még akkor is, ha az értékelés mögött esetleg civilizációs, történelmi konszenzus húzódik meg? Vagy a másik oldalról: milyen alapon fosztana meg bárki is embereket attól, hogy kevésbé értékesnek mondott kulturális javakhoz hozzájussanak, ha ők éppen arra vágynak? S egyébként is. Hol kezdődik a krimi, a giccs, vagy a pornó, s hol az értékesnek mondott alkotás? S vajon az úgynevezett „értéktelen” mű nem tartozik-e szervesen bele az emberi civilizáció, kultúra egészébe? De igen, azt gondolom, hogy beletartozik, még akkor is, ha némi különbségeket lehet is, és néha kell is tenni. De ezzel együtt is számomra elsősorban nem az fáj, hogy miközben a könyvek ára az elmúlt években piaci magasságokba emelkedett, aközben eltűnt mögülük a támogatás. Nekem az fáj, hogy bizonyos társadalmi csoportok fizetése, jövedelme olyan tragikus mértékben maradt ki ebből a piacszerű változásból, hogy egy-egy kisvárosi vagy nagyvárosi könyvesbolt már nem is rendel egy bizonyos kulturális igényhez igazodó műveket. Hiszen úgysem veszi azokat a kutya sem. A fajtiszta sem, meg a keverék sem. Mert akikhez ezek a művek szólnának, azoknak nincs rá pénzük. Ezen a helyzeten, körülményen pedig aligha változtat, ha ezt, avagy azt a könyvet ennyi vagy annyi forinttal bárki is támogatja. Sőt. Lényegesen még az sem, ha ezt vagy azt a réteget támogatják; alapítványokkal, BKV-bérletekkel, vagy éppen ingyenes ceruzákkal. Hiszen jövedelmük, vagy inkább jövedelemtelenségük egyféle társadalmi-gazdasági gyakorlatról árulkodik. S ez a lényeg: ebből szorultak ki bizonyos értékek. Úgy látszik tehát, ki kell várni azt az időt, amíg a társadalom egésze rádöbben, a kultúrának nincs olyan szelete, és nincs olyan művelője, amit és akit, akár hatalmi, ideológiai szóval, akár a félig kész piacgazdaság torzító viszonyaival ki kellene és ki lehetne szorítani — végzetes károk nélkül — a mindennapokból. Hiszen gondoljuk meg. A halat sem lehetett eltüntetni, egyfajta rosszul értelmezett szellemiideológiai fölény jegyében, így aztán egy másfajta kiszorítósdi következtében még az is előfordulhat, hogy bizonyos könyvek után a halak is eltűnnek majd az üzletekből. 3