Népszava, 1993. szeptember (121. évfolyam, 203–228. sz.)
1993-09-15 / 215. szám
6 Százévnyi világhír Ha nem is kilenc város verseng érte, de két helység mondja magáénak a 100 éve született világhírű filmrendezőt, Korda Sándort. A valódi szülőhely, Pusztatúrpásztó már csak lexikonadat, ma tehát Túrkeve vállalja fiának a magyar származású angol lordot. Sir Alexander (a Kordát ugye ilyenkor nem mondjuk utána) évfordulójának megünneplését is Túrkevén kezdték szervezni, a Korda Sándor Alapítvány életre hívásával. Nagyszabású lesz az emlékezés, méltó az egyetemes filmtörténet egyik nagyjához. Túrkeve gazdagon ünnepel. Szeptember 16-án díszelőadással indul a háromnapos sorozat, csütörtökön este a Lady Hamilton Korda-rendezést vetítik, előtte Veress József, az ünneplésben szintén tevékeny részt vállaló Filmintézet igazgatóhelyettese idézi fel Korda Sándor munkásságát. Az évfordulóra különböző kiadványok látnak napvilágot Túrkeve és a Korda Sándor Alapítvány tevékeny részvételével. Plakátbemutató nyílik, s a legfiatalabb Korda-fivér, a díszlettervező Vince festményeiből, grafikáiból látható kiállítás. Ugyancsak Túrkevén felavatják Korda Sándor szobrát, s a rendező és producer szelleme előtt tiszteleg a városa a Szolnok megyei amatőrfilmesek seregszemléjével. A fővárosban az Örökmozgó és a Bem mozi sorozatban vetíti a híres Korda-rendezéseket, nem egyet eddig még soha nem mutattak be nálunk moziban. Először ülhetünk be itthon Az oroszlánnak szárnya van (1939), a Wislow fiú (1948), A harmadik ember (1949) és a Hobson választása (1954) című angol és a Szahara (1943) című amerikai filmhez. A Kongresszusi Központ lesz a budapesti megemlékezés színhelye szeptember 18-án, levetítik a VIII. Henrik magánélete című Korda-filmet, előtte pedig a szintén magyar származású Peter Sasdynak a mesterről készített dokumentumfilmjét mutatják be. Itthon a Filmintézet Korda hangosfilmjeinek döntő többségét őrzi, köztük minden nagy mű megtalálható. Némafilmjeinek egy része elkallódott, fellelhetetlen, de ezekből is van itthon a német, francia, amerikai stúdiókban készült opuszok képviseletében. A magyar némafilmjei közül egyetlen mű, az Aranyember szerepel a Filmintézet gyűjteményében, ez csere útján, a ’80-as években került haza Németországból. Személyes tárgyak, relikviák nincsenek birtokunkban, így — sajnos — múzeum nem nyílik itthon a száz éve született Korda Sándornak. B. É. Dallas végnapjai Január elsejétől lekerülhet a televízió képernyőjéről a népszerű Dallas sorozat. Információnk szerint Nahlik Gábornak nem nagyon tetszik az amerikai filmregény , s állítólag hasonló ok miatt búcsúzhatnak a gyerekek a Kacsameséktől értesülésünk megalapozottságáról Kocsis L. Mihályt, a Magyar Televízió műsorigazgatóját kérdeztük. — Idén valóban „kifut” a Dallas, a végére érünk annak a szériának, amelyet a sorozatból megvásároltunk — válaszolta a műsorigazgató. — A folytatás jogáról újra kell tárgyalnunk, s az eredmény nem csak tőlünk függ. Még nem tudjuk, hogy mennyi pénzt kérnek a produkció tulajdonosai. Sajnos, korlátozottak a lehetőségeink, az ügylet nem csak a mi szándékainkon múlik. A Disney-céggel kötött megállapodásunk is lejár az év végén, mégis a Kacsamesékről derűlátóbban nyilatkozhatok. Talán sikerül megegyeznünk a jövő évi folytatásról. Lollo Pesten, de Antal Imre nélkül Hívom Antal Imre titkos számát. Szerencsém van: nem az üzenetrögzítőt, hanem azonnal a hangját hallom. Kérdésemre, tudja-e, hogy egykori „táncpartnernője”, Gina Lollobrigida ismét fővárosunkban van, azt mondja: — Hallottam róla valamit. — Mikor is volt az a nevezetes szilveszteri betétszám? A Lollobrigida—Antal—Vitray fellépés? — 1972 szilveszterén. Emlékszem a felvétel közben kedves, közvetlen, barátságos volt. Egyébként: kőkemény, rideg, futási őrmester-stílusú. — Volt-e további Gina— Imre találkozó? — Igen. Kereken tíz évvel később újra itt járt, René Kollo hozta magával show-műsora vendégeként. Odaléptem hollóhoz, felmutattam évtizeddel korábbi közös fotónkat, és barátságosan megkérdeztem: emlékszik-e arra, hogy mikor, hol, milyen alkalomból készült? Gina mosolytalanul, ridegen mérte végig a fotót is, meg engem is, és mindössze ennyit mondott: Nem! — S mi lesz most? — Én azért megnézem a képernyőn, Friderikusz műsorában. Egyébként Friderikusz üzent nekem — még csak nem is személyesen, hanem az egyik segédjével hívatott fel —, hogy örülne, ha ott lennék én is a nézőtéren a show-ban. — Közönségnek? Vattának? — Nem részletezték. Talán a nézőtérről felhívna Sándor a színpadra is, bolondozni, netán táncot ismételni Lollóval. De az már elmúlt. Elégedjenek meg azzal, hogy én azért most is meg fogom ismerni Lollobrigidát. Velünk, nézőkkel együtt. Holnap este láthatjuk viszont Lollobrigidát a Friderikusz-show-ban. Barabás Tamás Ez a felvétel korábban a TV-stúdióban készült Fejes Endre születésnapjára Ül fenn a hegyen az a kis ember, aki alighanem az utolsó nagy írónk. Ül a bezárt kapu mögött, háttal Pestnek, s mégis nagyon jól rálát a városra, életre, irodalomra. (Még a színházra is.) Szinte ki sem mozdul a házból, ahol él T rumlis összhangban bölcs asszonyával és egy ménkű nagy kutyával —, s mégis többet tud, mint amit sejthetünk. Úgy tetszik, onnan a Sváb/Szabadság-hegy magasából tisztábban kivehető, hogy ki kicsoda, mit akar, mit ér, mit tett tegnap és mi várható tőle holnap. Ül fenn a hegyen az író egy koszlott-foszlott fotelban, Kassák, Camus és mások rangos szellemi társaságában, rengeteg könyv között. A sok ezer kötet magában foglalja a több tucatnyi nyelvre lefordított saját műveit is, A hazudóstól a Rozsdatemetőig, a Mocorgótól a Jó estét nyárig, a Szerelemről bolond éjszakántól az Angyalarcúig. Az író a hegyen csupa hév, gondolat, indulat, szeretet, malícia, humor. Elmélkedik, vitatkozik, heveskedik és dolgozik. A szűk szavú, szép szavú novellaremekek szerzője most ismét drámát ró papírra miniatűr betűkkel. Kemény lesz, ígéri. Rózsavizet nem írok, mondja. Talán ezért sem szokták kedvelni őt az aktuális rendszerek. És mert ő nem változik, nem cserélgeti az eszményeit, nem váltogatja a véleményét. Értékrendje épp oly stabil, mint az ő saját értéke. Fejes Endre ma hetvenéves. Isten tartsa meg őt sokáig ott felettünk. Stuber Andrea Az angol kortárs zene és tánc sztárjai mutatkoznak be ma és holnap a Petőfi Csarnokban egy különleges produkcióval. Alexander Balanescu hegedűművész játékára két táncos, Laurie Booth és Russel Maliphant improvizál, míg Aaron Williamson verseit mondja. Csakhogy Williamson teljesen süket. A költő tehát nem élvezheti a muzsikát, ám látja a mozdulatokat, s végül megteremtődhet az összhang. Pénteken este a Balanescu Quartett önálló hangversenyt is ad 1993. SZEPTEMBER 15., SZERDA NÉPSZAVA Szellemi szabadságunk bizony korlátlan A szerkesztőségi szoba csupa napfény. Erkélye a Dunára néz. Szemközt a Rózsadomb. Kellemes hely. Itt Réz Pál lakásán találta ki 1989-ben néhány irodalmár a Holmi folyóiratot, s itt készül azóta is. A szokás hatalma: magamban megideologizáltam a lap címét. Az irodalompolitika lomtalanításának a terméke — gondoltam — a fölösnek ítélt kéziratok gyűjtőhelye. — Nem, nem! — tiltakozik a főszerkesztő, Réz Pál. — Semmi marginális! Ellenkezőleg. Mint a lap hátoldalán található idézetből is láthatja, amely Bessenyi György A holmi című kiadványából való, eszmei példának a felvilágosodást tartjuk. A szerkesztés fő szempontja a jó kézirat, az érték. Pillantson bele visszamenőleg néhány példány tartalomjegyzékébe. Megtalálhatja Csukás István, Esterházy Péter, Orbán Ottó, Ágh István, Utassy József, Lázár Ervin, Domokos Mátyás, Radnóti Sándor nevét — hogy csak néhány, állítólag ellentétes indíttatású szerzőt említsek. Nincsenek semmiféle típusú elfogultságok. Nagyon szégyelleném, ha egy kéziratot nem az értéke szerint, hanem szerzőjének vallása, származása, politikai irányultsága, vagy tudomis én miféle hovatartozása alapján ítélnék meg. Nálunk teljes demokrácia van. Az én főszerkesztői szavazatom is annyit ér, mint a többieké. Nem ez a probléma ... Hanem az, hogy félek, öregszem — töpreng Réz Pál — és attól tartok, az ízlésem konzervatív. Ezek az úgynevezett modern szövegek nem volna szabad, hogy untassanak. — Vagy túlságosan sok jó irodalmat olvasott életében úgyis, mint egy nagy állami könyvkiadó lektora. — Igen, bizony: a tüneményes Szabó István, Galgóczi Erzsébet (Úristen, miket írna most!), Csurka, Nagy László, Juhász Ferenc. Tudja — neveti el magát Réz Pál —, egyik ifjú kollégám volt olyan kedves és kinyomozta, hogy a lapszerkesztők többsége Kazinczytól Osváthig átlagban huszonhét évesen kezdte. Én ötvenhét éves voltam. — És ön hol volt, mit csinált huszonhét évesen? — Kiadói lektor voltam. Természetesen lapot akartam indítani. De akkor olyanok privilégiuma volt, mint Király István, Tolnay Gábor, Sőtér István. Egyébként pedig a rendszerváltás óta rengeteg új és jó folyóirat működik. Ki-ki választhatja a maga speciális csatornáját, szellemi közösségét. Különösen a vidéken megjelenő folyóiratok kitűnőek. El kell ismernem ugyanis, hogy a súlyos megélhetési gondjaink mellett a szellemi szabadságunk korlátlan. Ha valaki, hát én ezt igazán élvezem. És az írók többsége is. Nem kérdezik, mennyit tudunk fizetni. Pedig az átlagosnál jóval kevesebbet. Jártam már ebben a Duna-parti „szerkesztőségi lakásban”. Húsz évvel ezelőtt is az volt. Helyet adott egy azóta tekintélyes, akkor kezdő írónak és riporternek. Ez valami csoda: semmi sem változott azóta! Itt nem. Csak az íróból lett politikus. Kovács Júlia Fő utca 3. Hamarosan bemutatkozik a Fő utca 3. alatt található műemlék épületben a Fő utca 3. címzetű művészeti központ, amely a leghaladóbb audiovizuális törekvéseknek ad helyet és lehetőséget. Az új művészeti központ — ahogy ígérik a szervezők — nem csupán az ilyenolyan kulturális programoknak ad helyet, hanem a legkülönbözőbb alkotóműhelyek székháza, egyben találkozóhelye is lesz. Mi lesz a gyerekszínházzal! Városszerte az a hír járja, hogy az önkormányzat felkérte Székely Gábort, a Katona József Színház volt rendezőjét, vegyen részt a színidirektori pályázaton, nevezetesen az Arany János Színház élén látnák szívesen. Ha igaz a hír, akkor több kérdés is felmerül. Mi lesz a hazai egyetlen gyerekszínházzal? Vajon melyik színház vállalja fel a gyerekdarabok bemutatását? Mi történik majd a meglévő népes társulattal? Bán László, a fővárosi önkormányzat kulturális bizottságának elnöke megerősítette a hírt. Megszületett a levél, amelyben felkérték Székely Gábor rendezőt a pályázásra. A Paulay Ede utcai teátrumban a jövő évadtól az európai színházi tradíciókhoz kapcsolódó repetoárszínházat szeretnének működtetni. Úgy gondolják, a honi színházi struktúrában az ifjúsági és gyermekszínháznak is helye van, hiszen több teátrum is játszik ifjúsági és mesedarabokat, erre jó példa a Kolibri. Bán László még elmondta, a közeljövőben olyan pénzalapot szándékoznak létrehozni, amely különböző színházak gyermekelőadásait támogatná. De minderről még korai beszélni, még nem eldöntött tény, ki lesz az Arany János Színház direktora, hiszen szakmai bizottság dönt majd a pályázatok alapján. No meg az is kérdés, pályázik-e Székely Gábor? Sz. A.