Népszava, 1993. október (121. évfolyam, 229–253. sz.)

1993-10-01 / 229. szám

NÉPSZAVA 1993. OKTÓBER 1., PÉNTEK A lefogott házigazda A Polgári Áramlat vezetőinek letartóztatásával válaszoltak a kubai állambiztonsági hatóságok az ellenzéki szervezetnek arra a kezdeményezésére, hogy baráti, ismerkedő jellegű találkozóra hívja az ellenzék valamennyi jelentősebb csoportosulásának képviselőit, valamint Havannában akkreditált külképviseletek diplomatáit. Az aktivisták elleni eljárásról a Kubai Emberi Jogi és Nemzeti Megbékélési Bizottság szóvivője tájékoztatta szerdán az MTI tudósítóját, Rolando Roque Malherbe professzort, a nemzetközi hírű ásványkutatót, aki feleségével együtt az egy héttel ezelőtt tartott találkozó házigazdája lett volna, már a rendezvény előtti napon letartóztatták, s csak ötnapi vizsgálati fogság után helyezték szabadlábra. A találkozót ennek ellenére megrendezték. Politikai irányzatok Lengyelországban Vége lett a mézesheteknek Az átmenet mézesheteinek vége, a posztkommunista társadalmak nehéz döntések előtt állnak, az érdekek nagymértékben differenciálódtak — vonta le a lengyel választások általánosítható tanulságait Marek Ziolkowski professzor, aki a Lengyel Tájékoztatási és Kulturális Központban tartott előadást. (Munkatársunktól) A baloldal győzelme az ismert lengyel szociológus elemzése szerint nem volt olyan elsöprő, mint a parlamenti mandátumok megoszlásából arra következtetni lehet. Előretörésének pedig megtalálhatjuk a történelmi előzményeit. A lengyelek fokozatosan jutottak el a létező szocializmus elvetéséhez. Eleve elutasították a történelmi kezdetet, hogy a rendszer idegen szuronyok árnyékában született. Elvetették az egypártrendszert, de csak egy későbbi szakaszban jutottak el oda, hogy a szocializmust, mint nem hatékony termelési rendszert megtagadják. Soha nem volt azonban ellenükre a gondoskodó állam, amely a polgárok létét és állását is garantálja. „Sajátosan viszonyultak a lengyelek mindig a hatalomhoz — jegyezte meg a professzor —, egyrészt szemben álltak vele, másrészt viszont elvárták, hogy követeléseiket teljesítse.” A professzor szerint nem a választási rendszert kell hibáztatni azért, hogy a társadalom jelentős rétegei parlamenti képviselet nélkül maradtak. A választási törvény elérte célját: 29 helyett csak hat párt került be a parlamentbe. A jobboldal vereségében a szociológus szerint közrejátszott a pártprogramok gyengesége, az, hogy nem modern módon viszonyulnak a nemzethez, a valláshoz. A jobboldali pártok katolikusabbak akartak lenni a pápánál az abortusz kérdésében, az iskolai vallásoktatás erőltetésében. Sokakat elriasztott, hogy visszaéltek a történelmi mítoszokkal, így Katyn tragédiájával. A múltba fordultak, ahelyett, hogy a jövőbeni gazdasági megoldások keresésével foglalkoztak volna. A lengyel professzor ugyanakkor a kialakult helyzetben súlyos veszélyeket lát, mindenekelőtt azt, hogy a frusztrált jobboldal viszonyul a már meghaladott antikommunista retorikához, s az utcán próbálja kiverekedni érdekei képviseletét. A győztes Baloldali Demokratikus Szövetség elitjét a professzor józan, a piac mellett álló szociáldemokrata erőnek tekinti, de megjegyezve, hogy e párt bázisában többségben vannak a régi pártapparátus emberei. A másodikként befutott Parasztpárt tisztán osztály jellegű párt, a parasztok 42 százalékának támogatását élvezi, így tartani lehet attól, hogy rövidtávú, partikuláris érdekért harcol majd az új kormányban. unokájával. A fiatalember kopott farmerben, edzőcipőben, téliesített ballondzsekiben először zavartan pislog, amikor azt kérdezem, hogy miért nem inkább a barátaival szórakozik valahol. „Ahhoz pénz kell” — láthatóan szégyelli a helyzetet. „A szüleim munkanélküliek, pedig szakemberek. Én eleve nem találtam állást a suli után. Lehetne lopni, csalni, ügyeskedni, de hát én... A lényeg — egy csirkét tíz napig eszünk. Nyomorgunk!” A körbeállók helyeselnek, szidják Jelcint, Gorbacsovot, a vállalkozókat, a zsidókat, Amerikát ... Kopnak, áznak a nadrágszárak a pravoszláv szentképek előtt. Gyéren szakállas a Krisztus-arcú igehirdető. „Abból a fertőből, mocsokból, melybe szent Oroszországunkat taszították az Antikrisztusok, csak a pravoszláv szellemiség és a bűnök töredelmes megbánása segíthet ki. Térjetek meg, könyörögjetek bűnbocsánatért” — mormogja, majd engedelmeskedve az ikonok vonzásának, visszacsúszik. A jelszavakat skandáló tüntetők szürke masszáját érezhetően nem zavarják az egymással összeegyeztethetetlen gondolatok. Sőt inkább úgy tűnik, a többség mindegyikben talált számára elfogadhatót. Még az sem okoz problémát, hogy az úgynevezett fehér házi őrség tagjainak többsége szlávosított horogkeresztet visel a karján és a mellén, ők az Orosz Nemzeti Egység mozgalom tagjai. „Tudnának adni egy ilyen jelvényt?” — mutatok két atlétatermetű fickó mellére. Teszem a hülyét: „Emlékbe kellene.” „Először is ez nem jelvény” — közlik, majd elmagyarázzák, hogy a párttagságot szimbolizáló kitűzőn nem illik gúnyolódni. Vitának nincsen helye, így inkább meghallgatom elképzeléseiket a jövőről. „Meg kell tisztítani genetikailag az orosz népet. Az értelmiséget, a mostanit, ki kell söpörni, orosz értelmiségieket téve a helyükre. A vegyesházasságokat törvényen kívül helyezzük ...”. Dől belőlük a szó. „Nem zavarja, hogy náci az ideológia és a horogkereszt is, amit visel” — érdeklődöm. — „Nem! Miért, magát igen?” — kérdez vissza. Egy sarló-kalapácsos vörös lobogót tartó öreg megpróbálja jobb belátásra bírni a langalétákat. Azok viszont nem kívánnak magyarázkodni. „Tata, jobban kéne ismernie a történelmet!” Később az éjszaka leszálltával mindenki együtt melegszik a kísértetiesen lobogó tüzeknél... Kiss Andrej Míg a parlamentnél Jelcin ellen tüntettek, Moszkva belvárosában az elnök hívei vonultak ki az utcára német szakszervezeti vélemény Nem válhatunk bűnbakokká A német szakszervezetek a munkavállalók elleni merényletnek, a szociális állam leépítését célzó lépésnek tekintik azt, hogy a fém- és elektromosipari munkaadók felmondták a még érvényes kollektív szerződést. A munkaadók a lépést a súlyos gazdasági helyzettel, sok elektromos, illetve fémipari üzem kétségbeejtő pénzügyi gondjaival indokolták. De vajon menynyire állják meg a helyüket ezek az érvek? — kérdeztük telefonon Hans- Jürgen Arltot, a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) szóvivőjét. — Hogy mennyire állják meg a helyüket? Mi ezeket az érveket már száz éve halljuk a munkaadóktól, méghozzá függetlenül az aktuális gazdasági helyzettől. És a nóta mindig ugyanaz: a túl magas munkabérek aláássák a német ipar versenyképességét, veszélyeztetik a dolgozók munkahelyeit... — Ezek szerint a munkaadók indokolatlanul panaszkodnak? — Azt nem mondanám. Az újraegyesítés terhe, az európai piac egységesülése által kiéleződött verseny sok fémipari üzemet csakugyan nehéz helyzetbe juttatott. Különösen súlyos a kisebb beszállítócégek helyzete, melyeket a fővállalkozók, különösen a nagy autóipari konszernek lehetetlen árai sodortak a csőd közelébe. — Akkor mégiscsak jogos volt a munkaadók lépése? — Miért lett volna jogos? Ezeket az üzemeket nem a szakszervezetek, nem a munkavállalók hozták ilyen helyzetbe. Méltánytalan lenne, hogy mások felróható gazdasági magatartásáért nekik kelljen vállalniuk a bűnbak szerepét. És még valami: Németországban tíz éven keresztül szakadatlanul konjunktúra volt. Ezalatt az időszak alatt a német cégek elkényelmesedtek. Ültek a babérjaikon, s nem sokat tettek versenyképességük növelése érdekében. Most pedig, hogy érzik a következményeket, a munkavállalók rovására akarnak kikászálódni a bajból. — Ezek szerint a sorra kerülő bértárgyalásokon a szakszervezetek nem lesznek hajlandóak az engedményekre? — Általánosságban nem. Arra hajlandóak leszünk, hogy részleteiben tekintsük át az ágazat helyzetét, s ahol szükséges, a munkaadókkal együtt keressük az ésszerű megoldásokat. • •Öt perccel 12 óra előtt? A Lidové Noviny című, liberális szellemiségű prágai lap szerint a magyar diplomácia az országot fenyegető elszigetelődés megelőzésére törekszik, „öt perccel tizenkettő előtt, ha éppen nem megkésve”. A lap szerint az utóbbi időben a magyar diplomácia irányítói olyan szerepet töltenek be, ami hagyományos jellemzője számos külügyminisztériumnak : igyekeznek helyrehozni azt, amit mások — esetleg magasabb szinten — elrontottak. A cseh lap példaként megemlítette Boross Péter belügyminiszter nyilatkozatát, miszerint Magyarország a térség egyik leginkább fenyegetett állama, s ezért növelni kell a hadsereg harckészségét. Néhány nappal a nyilatkozat elhangzása után a magyar külügyminisztérium szóvivője határozottan leszögezte : Magyarországot semmilyen irányból, semmilyen konfliktus nem fenyegeti, és Boross úr nyilvánvalóan gazdasági, illetve ökológiai fenyegetettségre gondolt. (MTI) 3 NAPRÓL NAPRA Császár István Csöves ország Nézzünk először egy hitelesített csövest, mint prototípust. Ismerősöm életerős fiatalember, feleségétől elvált, házassága idején a nagyanyjától örökölt lakásban élt, italozó életmódja miatt — családi unszolásra — elvonókúrára ment. Az intézetben ugyanúgy nem tudtak vele mit kezdeni, mint a hozzá hasonlókkal. Állása, táppénze ebben az időben még volt, de távozásakor — természetesen — azonnal elbocsátották, egyébként vállalata azóta tönkrement, kezelésének ideje alatt a lakásába apai segédlettel bejelentkezett a húga, őt kijelentették. Közben elveszítette a személyi igazolványát és egyéb iratait, lehet, hogy ellopták tőle, mert — mint mondja — csövesnek a másik csöves a legnagyobb ellensége. Pár évvel ezelőtt már abban az önmagába viszszaforduló helyzetben volt, amiben nem tudott új személyi igazolványt kiváltani lakóhelyi igazolás nélkül, ezt pedig nem kaphatott. Jobb híján a Moszkva téri emberpiacra járt, és alkalmi kubikosmunkákat vállalva keresett pénzt. De az emberpiacra betörtek a Romániából jött olcsó alkalmi munkások, az országban pedig kitört az általános munkanélküliség. Közben emberünk és csövestársai életében lényeges változás történt azzal, hogy az emlékezetes aluljárói tüntetés és a menedékhelyek megnyitása után jogállapotukat legalább formailag rendezték: ma már bejelentkezhetnek központi szállásukra, kaphatnak hajléktalanigazolványt és ennek birtokában különböző segélyeket az önkormányzatoktól kezdve a különböző vallási és világi egyesületekig sok helyről. Vannak, akik elég dörzsöltek ahhoz, hogy egészen jól megéljenek ebből. A segélyezés sok esetben indokolt, de lényegében elrohasztja azokat, akik könyöradomány helyett szívesebben élnének tisztességes munkából, de ilyen, mint tudjuk, nincs. Tisztességtelen, feketemunka akad olykor, de ez tulajdonképpen a joghézagot kihasználó bűncselekmény. A csövesek más pénzszerzési módszere — koldulás, színesfémlopás — is súrolja vagy megvalósítja a bűnelkövetés fogalmát. Nézzük ezután a derék állampolgár elnyomorodásának folyamatát. Az ő lecsúszása derűsen kezdődött. Az előző kormányok abba a csalóka álomba ringatták alattvalóikat, hogy nálunk egy a lehetőségeknek és igényeknek megfelelő fogyasztói társadalom jött létre, amelyben tökéletesen biztosított az élethez való jog. Néhány évvel ezelőtt még nem voltak fenyegető csövesek, sem tömeges munkanélküliek, de volt egyre őrültebb rongyrázás. Igaz, az akkori kommunista miniszterelnök elmondta az egész országnak, hogy végzetesen eladósodtunk az utolsó gatyánkig, de ugyanakkor növekedett a politikai szabadságunk: nyilvánosság előtt is Grósz Karcsinak nevezhettük a miniszterelnököt, a gazdasági csoda is bekövetkezett: szabaddá tették a Nyugatra utazást és a vásárlást. Megszálltuk Bécset, ahonnan özönlött hazánkba az olcsó bóvlicucc, a video és a hűtőláda a Trabant tetején. Régi gyakorlatához méltóan viselkedett a kormány, amikor az általános csődöt érezve felszabadította a bennszülöttek üveggyöngy-vásárlási jogát, miközben már az ellenzéki cserejátékosokkal tárgyalt, hogy helyette ők vigyék el a vesztett meccs balhéját. Ügyes. Lehet kritizálni vagy átkozni a mostani kormány kínzó intézkedéseit, de letagadhatatlan, hogy az elsöpört vezetés hasonlóan viselkedett, mint létezésének egyetlen biztosítéka, a távozó szovjet hadsereg, amely szinte végzetesen használhatatlanná szennyezett környezetet és kifizethetetlen adósságokat hagyott maga után. Kíváncsi vagyok, hogy mit tartanak jelenleg a sok ezer Grósz-féle hűtőládában az elképesztő árak mellett. Mert a rendszercsere — hiszen csak ez lehetett, mert a gazdaságot kész romhalmazként kellett átvenni —, szóval a rendszercsere utáni új állambácsi politikáját az állandó áthárítás jellemzi. Az új állambácsi mindenről leveszi a kezét, minden ráfizetéses ügyletből kivonul, szentül megfogadott ígéreteit sorra megszegi. Hogy mennyire szükségszerű és helyes ez a politika, azt magasabb szinten okos közgazdászoknak kell megítélni. Egy dolog viszont az átlagpolgár előtt is kétségtelen: a jelenlegi állambácsinak minden népnyúzó intézkedés csak javára van. Rövid távon biztosan. A szerződésszegés révén egekig emelt lakásrészleteket az OTP emelte. Állambácsi csak bambán bámul. Az OTP fog terrorisztikusan kirabolni. Áramodat, fűtésedet,közlekedésedet, ruházkodásodat, gyógyszeredet, a gyereked iskoláztatását gonosz részvénytársaságok és az általad választott önkormányzatok teszik megfizethetetlenné. Mi mossuk kezeinket. De hát minek az ilyen állam, az ilyen nem felelős kormány?... Azért ne búsulj pajtás. Vedd fel a rongyosodó sokéves hacukádat, amit még Bécsben vettél, indíts az utcára, de kerüld a gyógyszertárat; ha a kedves családodra gondolsz, tervezz vasárnapi ebédet. Nézd meg az árakat. Na mennyiből jön ki a húsleves és a rántott hús? Sokból? Nem baj, gond egy szál sem. Vegyél az összeg negyedéért egy üveg pálinkát. Idd meg, és úgy érzed, mintha vasárnapi ebédet ettél volna. Másnap legfeljebb csöves leszel.