Népszava, 1994. április (122. évfolyam, 76–100. sz.)
1994-04-27 / 97. szám
NÉPSZAVA Megoldás Valamely pártnak minél kisebb a politikai súlya, annál nagyobb a hangereje - ezt látszik igazolni a választási kampány, s legújabban a gömbölyded társelnöknek a tévéhíradó által azonnal megtámogatott követelése is. A MIÉP politikai súlyát eléggé nyilvánvalóvá teszik a különféle közvélemény-kutatási eredmények. Csodálkozni legföljebb azon lehet, hogy a neves ló- és ostorszakértő csak most jutott arra a nem túl épületes - de a népszerűtlen pártok és politikusok szempontjából kétségtelenül hasznos - következtetésre, hogy a közvélemény-kutatások közlését be kell tiltani. Azon pedig egyáltalán nem csodálkozunk, hogy a népszerűtlen Nahlik-tévé népszerűtlen híradója - mintegy aláfestésül - még ugyanabban a műsorban közreadta egy messziről jött ember nyilatkozatát: a franciaországi Ipsos szocialista irányítás alatt áll, s ezért senki sem hisz neki. Magyarán szólva, megbukott". Levendel Ádám, a Szonda Ipsos igazgatója persze cáfolhatta az elfogult nyilatkozatot, hivatkozhatott arra, hogy két éve még az MDF is nagyon elégedett volt a munkájukkal, továbbá, hogy a három nagy közvélemény-kutató intézet adatai meglehetősen hasonlóak. Szabadon cáfolhatott és hivatkozhatott, csak nem az úgynevezett közszolgálati televízióban. Utóbbi ugyanis nem kutatni, hanem manipulálni akarja a köz véleményét, amely sajnálatos módon több alapvető kérdésben szöges ellentétben áll a kormány- és koalíciós berkekben, illetve MIÉP-körletekben meggyökeresedett rögeszmékkel. Még az sem lehetetlen, hogy az MDF egykori erős embere eléri a célját, és a közvéleménykutató intézetek munkatársai - amíg a koalíciót leváltják vagy népszerű lesz -,csak az íróasztalnak kutathatnak. De a legdilettánsabb politikusoknak is tudomásul kell venniük, hogy az országlakókat nem lehet leváltani. Lógunk a szeren Itt Keleten, mi minden idegszálunkkal arra koncentrálunk, hogy sikerüljön teljesíteni a feladatot. Ha kell, tízszer, akár százszor is felhúzódzkodunk a szeren. Ha törik, ha szakad, kísérletezünk, hogy felsőbb osztályba lépjünk. Valahogy így vagyunk most a NATO-val is. Alig van olyan politikai erő Magyarországon, amely megkérdőjelezné, hogy nemzeti érdekünk a visszatérés a nyugati államok közösségébe. A gazdasági fejlődés és a biztonságos létezés számtalan érve szól amellett, hogy siessünk. Ám míg mi itt türelmetlenkedünk, addig Brüsszelben nem túlzottan örülnek a keleti kopogtatásnak. Pedig most, hogy háború dúl szomszédságunkban, a NATO- tagságot még halaszthatatlanabbnak érezzük. A válasz visszatérően szűkszavú: majd. Ugyebár fejlődnünk kell még, erősödnünk, rendbe téve házunk táját. Igazak a brüsszeli intelmek, valóban bőven van tennivaló. Nem elég, hogy szegények, rendezetlenek, de még indulatosak is vagyunk. Úgyhogy még beletelik néhány évbe, mire kiérdemeljük a NATO-klubba való bebocsátást. Talán Brüsszelnek sem ártana példát mutatnia. És itt nem feltétlenül a boszniai erődemonstrációra gondolunk. Már az is szép lenne, ha a többévi egyeztetés után végre-valahára nem egymásnak ellentmondó vélemények hangzanának el. Érvényes ez Boszniára, és a kelet-európaiak NATO-tagságára is. Akár tetszik, akár nem, a Nyugat leszerepelt a délszláv válság kezelésében. Amit elronthatott, azt el is rontotta. Ezek szerint talán a NATO-nak sem ártana fejlődnie egy keveset, hogy betölthesse történelmi szerepét. Mert most, miközben mi lógunk a szeren, csodálkozva látjuk: akihez rohannánk, az sem tud felhúzódzkodni. Kiss Andrej NÉPSZAVA EZECHEHEI Főszerkesztő: KERESZTY ANDRÁS Főszerkesztő-helyettesek: FRANK IVÁN, PALLAGI FERENC Lapszerkesztő: HORVÁTH KÁLMÁN, TÓTH JENŐ, TRIZNA ISTVÁN Rovatvezető: BARABÁS PÉTER (külföld), H. BÍRÓ LÁSZLÓ (belföld), GANTNER ILONA (kultúra), BUZGÓ JÓZSEF (sport), PATAKY ZSOLT (fotó), TAR ANDRÁS (autóvilág) Rovatszerkesztő: KÉRI TAMÁS (érdekvédelem), KOVÁCS ILDIKÓ (levelezés), REHÁK ARANKA (publicisztika), SZIGETI PIROSKA (szolgáltatás) Képszerkesztő: SUGÁR GYÖRGY Technikai szerkesztő: BABAY GÉZA Vezető tervezőszerkesztő: NYILASI GABRIELLA Kiadó: FENYŐ JÁNOS elnök-vezérigazgató Trade Union Kiadó Kft. Lapigazgató: SÜKÖSD GYÖRGY Terjesztési igazgató: DUBINYINÉ LÉNÁRD MARGIT Művészeti igazgató: CSÉVE GÁBOR Szerkesztőség és kiadó: 1022 Budapest, Törökvész u. 30/A. Telefon: 202-7788, 202-2988, telefax: 202-7798 Hirdetés: telefon: 202-7788, 202-2988 telefax: 202-2988/71,212-4023 Terjeszti a Magyar Posta Rt., a HÍRKER Rt., az NH Rt. és a regionális részvénytársaságok valamint az alternatív terjesztők Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél és a Hírlapelőfizetési Irodánál (Helir) 1990 Budapest XIII., Lehel utca.10/A. közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Helir 219-98636-02102799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 390 Ft, negyedévre 1170 Ft, fél évre 2340 Ft, egy évre 4680 Ft. Ez a lap elfogadta a választási etikai szándéknyilatkozatot. Szedés, tördelés: VICO Rt. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt., Budapest Felelős vezető: DR. CSÖNDES ZOLTÁN elnök-vezérigazgató Index: 25005 ISSN 0133-1701 Bp. ISSN 0237-3785 Vidék 1 2 4 8 16 Semmi, semmi, csak a képviselő úr... Ide szokott kijárni nosztalgiázni, ha már nagyon hiányzik neki a parlamenti hangulat... Marabu rajza Barabás Tamás Hamlet, a dán királyfi nélkül Talán negyedszázada hallottam az angol rádió magyar adásának kommentárját március 21- én, de olyan szellemes volt a konklúziója, hogy máig emlékszem rá. Odahaza most a Tanácsköztársaságot ünnepük, ájultan magasztalva Kun Bélát, miközben Rákosi neve el sem hangozhat, mondta a BBC, s folytatta: néhány évvel korábban Kun Béla neve volt tabu és még a proletárdiktatúrában is Rákosi Mátyás személyét próbálták az első helyre feljátszani. Magyarországon valaki mindig kimarad? Pedig a Hamletet nem lehet a dán királyfi nélkül eljátszani! Roppant frappánsnak találtam ezt a metaforát, érezvén, hogy nemcsak a Shakespeare-drámára korlátozódik, hanem a csúsztatás, a hazugság, a történelemhamisítás teljes technológiáját sűrítették ebbe a Hamlet-képbe. S mert e tekintetben annyira nyomult előre a „jogfolytonosság”, sűrűn jutott eszembe a pártállam összeomlása után is. Négy évvel ezelőtt például, a Hunnia Füzetek felelős szerkesztője a tiszaeszlári perről szóló, akkor bemutatott Tutajosok című film ürügyén bizarr új teóriát szellőztetett. Manipulációs és koncepciós pernek nevezte Tiszaeszlárt Szőcs Zoltán, ahol a vádlottak felmentését előre eldöntötték, mert, úgymond, Rothschild Albert báró, „a nemzetközi zsidó pénztőke egyszemélyi ura”, pénzügyileg zsarolta a magyar kormányt: a nemzetközi pénzpiacon leszállíttatja a magyar állampapírokat, hanem megfelelően rendezik a tiszaeszlári pert. A cikkíró képes volt négy nagy folyóiratoldalon úgy foglalkozni a témával, hogy egyszer sem írta le annak lényegét: a vérvádat (amely hazug voltában megdőlt). íme Hamlet, a dán királyfi nélkül! Szőcs kolléga most megismételte mutatványát, ezúttal a Magyar Fórumban. Megint filmből - Schindler listája - kiindulva talál ki hamis vádakat. „Stramm gyerek ez a Spielberg, irtóra tehetséges”, szórja gúnyának nyilait egy méltán világsikerű rendezőre, majd: „És úgy tűnik, pénzt is szerzett valahonnan (Sz. Z. kiemelése) (a fene tudja, hogy honnan) a Schindler listája nem olcsó leforgatásához”. Ritkán övezi titok valamely film pénzügyi forrását, gyakran a főcímről is leolvasható. Az olyan, dollármilliárdokat hozó filmek rendezőjének pedig, amilyen Spielberg, nagy nehézséget nem okozhat tőkét szerezni következő művéhez, legyen az akár a Schindler. Ha már pénzt emleget Sz. Z. (a fene tudja, hogy miért), emlegethetné éppen azt a csakugyan ritka tényt, hogy Spielberg az utolsó centig minden várható profitjáról lemondott, felajánlva azt a holocaustban elpusztultak leszármazottainak. A cikkíró Kolozsvár tapasztalatairól is beszél: ott nemrég hosszú sorokat látott a Schindler-film mozipénztára előtt, tehát „az egymást tipró fiatalok tömege” ott is „halad a korral, testüket kábítószerrel, szellemüket Spielberg-filmmel kábíthatják”. Mert és ez a cikk legfontosabb mondandója „a mítosznak fenn kell maradnia”. Tehát megint: Hamlet, a dán királyfi nélkül. A Schindler-film nem a holocaustról szól, a szót Szőcs le sem írja, mint szerinte nyilván nem létezőt. Az nála csak szellemi kábítószer, továbbörökítendő mítosz. Holott éppen azok gyártanak hazug mitológiát, akik századunknak ezt a döbbenetes valóságát lekicsinylik vagy teljes egészében tagadják. Netán szándékosan elfelejtik vagy elfelejtetetik. Amiről Jean Baudrillard francia filozófus azt mondta: „A kiirtás elfelejtése magának a kiirtásnak része.” Scipiades Erzsébet újságíró Scipiades Erzsébet Fogadjunk örökbe bálnát A Föld napját, engedve a hirtelen jött vágynak, Kecskeméten, a híres városban töltöttem. Bandukoltam a sárga téglás Nagykőrösi úton, betértem az egyik Fodor cukrászdába, s elhagyva a Centrum Áruház bántóan nagy és ronda épületét, a Zónába jutottam. Furcsa volt a szó, ZÓNA. Tarkovszkij fimje, a Sztalker jutott az eszembe, melyben a zóna azt a tiltott, veszedelmekkel teli világot jelentette, ahová azért mentek egy-egy marcona kinézetű sztalker vezetésével az emberek, hogy teljesüljenek a kívánságaik. Ám mire eljutottak odáig, arra a helyre, ahol ezeket ki is mondhatták volna, a vágyak eltörpültek, a múltból pedig annyi emlék és bűn bukkant föl, hogy beléjük borzadva már nem is volt mit kívánni. A kecskeméti zóna persze egészen más. Jószagú és zöldellő. Fákkal, biciklisekkel és gyerekekkel teli. Meg soksok templommal, melyekben ha harangoznak, a zóna életre kel, zeng. Olyan erősen, hogy idővel nemcsak a teret járja át és tölti be, hanem megtámadja a járókelőket, nekimegy a mellkasuknak, dörömböl rajtuk, sőt át is hatol, s ettől az embert hirtelen csüggedt szomorúság és üresség fogja el. De hát csak a harangok zúgnak - magyaráztam magamnak, s mivel utamnak célja volt, lépteimet sietősre fogtam, s hamarosan mögöttem hagytam a ZÓNA feliratú táblát. Az újvárosban találtam magam. Egyenüzletek, egyenkirakatok és egyelőre magas és jellegtelen házak között. Az egyik épület előtt tömeg állt. „AZ ALFÖLD NAPJA” - olvastam rajta a feliratot és jólesett, hogy a helyiek a Föld napján az ő Alföldjüket ünneplik. Egy fiatal férfi rám mosolygott a tömegből, s egy papírt nyomott a kezembe. Az volt rajta nagy betűkkel, hogy fogadjak örökbe egy bálnát. Méghozzá egy hosszúszárnyút, a kanadai Új-Skócia délnyugati sarkából, a Fundy-öböl alsó részéből, ahová, pár hét múlva, ahogy az már lenni szokott, menetrendszrű pontossággal megérkeznek a Karib-tengerben áttelelt hoszszúszárnyú bálnák. De hogy lehet adoptálni egy ekkora állatot? Nem kell mást tenni - magyarázza az írás - mint hogy befizetünk huszonöt dollárt és kiválasztunk egy bálnanevet a felsorolt tízből. S akkor majd a kanadai BIOS nevű óceánkutató szervezet igazolja, hogy én, Scipiades Erzsébet örökbe fogadtam mondjuk a Foggy nevű bálnát. A törzskönyvön kívül kapok róla egy fényképet és időnként friss híradással is szolgálnak arról, éppen merre vonul, mit csinál, mit eszik az én Foggym. Természetesen egyszerre akár több bálnát is örökbe fogadhatok - figyelmeztet a nyomtatvány -, de akkor annyiszor huszonöt dollárt kell fizetnem. Az az igazság, hogy még sohasem volt bálnám. Most pedig, akár egész bálnacsapatom is lehetne. Sőt, ha a BIOS idővel kiterjeszti a kutatási területét, elképzelhető, hogy pár éven belül a világ összes állatát ugyanúgy adoptálhatom. Ámbátor, töprengtem hosszan a híres városban, mégiscsak az lenne a legjobb, ha a BIOS az embereket is tanulmányozná, mondjuk itt, Magyarországon. Mert akkor örökbe fogadhatnék például egy Juliska nénit. Kitöltenék egy csekket kétezer-ötszáz forintról, s ennek fejében Juliska néni küldene magáról egy teljes alakos fényképet, leírná a jó és rossz szokásait, mikor merre jár, egy héten hányszor és mit eszik, fejében milyen gondolatok követik egymást... Én pedig, megkapván a törzskönyvét és a friss híradást, büszkén mondhatnám, annyi állat után végre örökbe fogadtam az első Juliska nénit.