Népszava, 1994. augusztus (122. évfolyam, 178–203. sz.)

1994-08-11 / 187. szám

1994. AUGUSZTUS 11., CSÜTÖRTÖK MOZAIK Búcsú a kánikulától M A többórás napsütés mellett, főleg a délutáni óráktól időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet. Záporok, zivatarok ala­kulhatnak ki. A nyugatira forduló szél időnként megerősödik, zi­vatarok környezetében viharossá is fokozódhat. A hőmérséklet hajnalban 20, a kora délutáni órákban 35 fok körül alakul. A KÖVETKEZŐ három napban­ jelentős lehűlés várható, sze­les, többnyire felhős, záporokkal, zivatarokkal. A LÉGSZENNYEZETTSÉG Budapesten emelkedik. BOLDOG NÉVNAPOT, ZSUZSANNA, TIBORC! A Nap kél 5 óra 34 perckor, nyugszik 20 óra 03 perckor. A Hold két 10 óra 30 perckor, nyugszik 21 óra 40 perckor. ZSUZSANNA igazi napja február 19, de sokan ünnepelik ma is e legnépiesebb hangzású nevet. Az Agapanthus africanus nevű szerelemvirág, vagyis a kék liliom illik hozzá. TIBORC eredeti, latin formája, a Tiburtius, Tiberius volt, amelynek jelentése: tiburci férfi (ez egy városnév). Hogy Tiborc valaha közkedvelt név volt, abban nagy része van Katona Józsefnek, aki a Bánk bán tragé­diában ezt a nevet adta remekbe formált jobbágyának. ÉPPEN MA 40 évvel ezelőtt, 1954 augusz­tusában hunyt el HUGO ECKENER (ké­pünk) német léghajótervező és -vezető, aki 1924-ben a Zeppelin léghajóval 81 óra 17 perc alatt átrepülte az Atlanti-óceánt, 1929- ben pedig világ körüli utat tett meg vele. Szin­tén az ő parancsnoklásával bonyolódott le az első menetrendszerű léghajójárat Európa és Amerika között, ami azonban a Zeppelin lake­­hurstbeli tűzkatasztrófája miatt megszűnt. napos 1— felhős­­ borús eszpk­ • Oslo » 21 X London « zivatar •Hága *Brüsszel Berlin­ •28 X széles 4* Prága *Varsó 27 X * Q 24 X Bécs • SP»0"* 30 X • Ai­rjub­anaBudapest* ♦ #*ágráb 350­­Zürich 27 X Kisinyov Madrid 23 X #34 X Bukarest 4 X Szófia 32 X­­Isztambul 27 X Tirana Belgrád A szépség nem olcsó mulatság A jelek szerint idén sem zajlik zökkenőmentesen a hazai szépségkirálynő- választás, már ami a ver­­seny előzményeit illeti. Arató Zsolt írása a NÉPSZAVÁNAK Brichta János, a Miss Hun­gary ’94 versenyigazgatójá­nak személyével kapcsolatos újságcikkek jelentek meg a közelmúltban, melyek üzleti tevékenységét is érintették. A vezérigazgató visszauta­sítja a vádakat, melyek „meg­jelenése megzavarta a Miss Hungary ’94 megrendezését, felbecsülhetetlen, többmilliós nagyságrendű anyagi veszte­séget okoztak”. Az egyik újságcikk Brich­ta kifizetetlen nyomdai szám­láiról, fedezetlen csekkjei­ről szólt, amely miatt a Ré­vai Nyomda fel is jelentette, ügyét jelenleg a Vám- és Pénzügyőrség Nyomozóhi­vatala vizsgálja. Brichta János lapunknak elmondta: az augusztus 13-i döntőt annak ellenére meg­tartják, hogy az anyagiak egy részét újra elő kell teremte­ni. Az említett cikkek hatá­sára ugyanis több szponzor visszalépett. A felelősség azonban nem őt terheli, ha­nem azokat, akik ilyen hely­zetbe hozták. A verseny első három he­lyezettje egy-egy Renault gépkocsit kapna. Erről a cég és Brichta János között elvi megállapodás született. A cikkek hatására a Renault Baumgartner Kft. levélben jelezte a vezérigazgatónak, hogy bár szállítási készségü­ket fenntartják, a gépkocsi­kat csak a teljes vételár kifi­zetése után tudják átadni. A döntőt szombaton tart­ják a Kongresszusi Központ­ban. A rendezvényigazgató­ságon elmondták, hogy rend­szerint a bérleti díj jelentős részét előre szokták kérni. Arra a kérdésre, hogy a ver­seny szervezői ezt kifizet­ték-e már, nem voltak haj­landóak válaszolni. A Miss Hungary ’94 döntőjébe jutott 24 legszebb lány egy csoportja látható Lenyó László felvételén. Szombaton, a döntőn majd kiderül, hogy közöttük is ki a legszebb Felnyársalták áldozatukat MTI-információ Augusztus 6-án Kéthelyen egy brutálisan összevert férfi holttestére találtak az egyik árokban. A nyomozók kiderí­tették, hogy az 56 éves Virág Lajos - feltehetően ittasan - a falu egyik utcájában kere­kezett, amikor Orsós Péter és testvére, Aladár behívta a la­kásukba. Ott elkezdték rug­dosni az idősebb férfit, majd egy karóval verték. Mindezt vélhetően azért, hogy elve­­hessék a kerékpárját. Virág Lajos egyébként ismert bi­ciklitolvaj volt a faluban. A lopott kerékpáron Orsósék hamar túladtak, s a pénzen­­ ezer-ezerkétszáz forintot kaphattak - italt rendeltek a kocsmában. Később vissza­mentek áldozatukhoz, újra rugdosták, verték, a rendőr­ség szerint ez vezetett halá­lához. Aztán az élettelen tes­tet egy árokba dobták. Cigány fiatalemberek, még­­inkább gyerekek voltak a másik gyilkosság elkövetői is. A bűntény keddre virra­dóra történt. A 15 éves öreg­laki H. Krisztián és unoka­­testvére, a 13 éves H. János meglehetősen italos állapot­ban leszólították M. I. Zs. so­­mogysárdi takarítónőt, akit előbb csak sétálgatni hívtak, aztán arra akarták rávenni, hogy közösüljön velük. Az asszony ellenkezett, de mint­hogy ő is jócskán részeg volt, nagyobb ellenállást nem tu­dott kifejteni. A két gyerek ezután, teljeséggel megma­gyarázhatatlan okból, rugdos­ni kezdte a fonyódi strand kerítése mellett fekvő nőt, majd egy száraz sás tövére fel is nyársalták. Ez belső vérzést idézett elő, ami a nő későbbi halálát okozta. A rendőrség ebben az eset­ben is órákon belül elfogta a tetteseket. Ők is, a fonyódi el­követők is őrizetben vannak. Lezuhant Leszállás közben lángba bo­rult és lezuhant szerdán reg­gel egy dél-koreai belföldi utasszállító gép. A gép uta­sainak sikerült kimenekül­niük, s így életben maradtak. Nem kell az autó, lexikont vesznek Szabó Z. Levente NÉPSZAVA Sokáig kellett várni az első játékosra, aki kilencszer dia­dalmaskodott, és így autót nyerhetett a Mindent vagy semmit! vetélkedőben. De már igazolódott a tétel, hogy csak a kezdet nehéz. Tegnap este Mádai Péter is belépett az autónyerők sorába. - Kedden, a nyolcadik győ­zelem nehezen született meg - említi az ajkai országgyűlési képviselő. - Előre nem hatá­roztam el semmit, de amikor a kilencedik adásban végig biz­tosan vezetve nyertem, érez­tem, hogy itt kell befejezni. Mi persze ellenőriztük Má­dai Péter állításait, amit fe­lesége, Mária asszony is meg­erősített. Nem jött el szemé­lyesen a televíziós vetélke­dőre, csak otthon izgult a képernyő előtt. És végig a férjére bízta a döntést, soha nem kérte, menjen tovább, vagy fejezze be. Azt azonban már közösen határozták el, hogy nem tartják meg az Opelt. Eddig sem volt autó­juk. Inkább üdülni mennek valahová kettesben, no meg végre igazán sok pénzt költ­hetnek könyvekre. - Végre megvehetem a La­rousse köteteit, meg néhány enciklopédiát, lexikont-ma­gyarázza Mádai Péter. - Nem azért, hogy más játékokban még sikeresebben szerepel­jek, hiszen igen kevés időm van erre. De az biztos belefér majd a programba, hogy egyszer azok a játékosok, akik a vetél­kedő felvételein ismerked­tek meg, barátkoztak össze, ismét találkozzanak. Mert hiába diadalmaskodott már korábban Mádai Péter az El­mebajnokságban, a Szó, Ze­ne, Képben, a Tizenkét szék­ben, legszívesebben mégis a Várjátékokra emlékezik. Mert az csapatverseny volt. Agyonszúrta kislányát Döbbenetes tragédia történt szerda délelőtt Komlón. Egy huszonhét éves anya több késszúrással megölte négy hónapos kislányát, majd ma­gával is végezni akart, több­ször is önmagába döfte a kést, végül pedig levetette magát a munkásszálló máso­dik emeletéről. A csecsemőt ért késszúrások közül kettő is végzetes volt. A gyermek­­gyilkos anyát a komlói kór­házban megoperálták, sú­lyos, életveszélyes állapot­ban van. A rendőrség vizs­gálja a borzalmas eset körül­ményeit. Megölte vejét Egy vadásztőrrel szívtájon szúrta vejét Budapesten, a XXI. kerületben B. Ferenc. Az eset előzetes szóváltás után történt. A 33 éves T. István a helyszínen életét vesztette. A gyilkos maga értesítette a mentőket és a rendőrséget. UA Marlboro Magyar Nagydíj 1994. augusztus 12-13-14. Hungaroring Jegyek kaphatók: hotelekben, utazási irodákban és az alábbi helyeken anno utAZÁs/ mc/mZ Mónu­m:.) VERECKE ÁZÁSI G.F.G. Formula 1 Kft. ... . TON­CZ .. . FIAT AUTÓHÁZ BOLDIZSÁR „34^^,'££Yu. 12. 1052 Apáczai Csere János utca II. Minden strUb. Minden 1112 Budapest, Boldizsár u.1. Telefon: 270-2892, 270-2893 Tel.: 118-7610, 117-3153,266-2040 V., Vigadó u. 2. Utazási irodában, Centrum áruházban Tel./fax: 181-2908, 181-2909 tel./fax: 270-2891 Telefax: 117-2963 Telefon: 117-0869

Next