Népszava, 1994. október (122. évfolyam, 230-255. sz.)

1994-10-01 / 230. szám

16 OLDAL ■ ÁRA: 19,50 FORINT ■ 122. ÉVFOLYAM, 230. SZÁM ■ 1994. OKTÓBER 1., SZOMBAT _______________________________________ALAPÍTVA 1873-BAN_______________________________________ Januárban kétszeres emelés A kormány az árintézkedés minden bevételi többletét kompenzációra fordítja A kormány csütörtökön visszaadta az energia­árak emelésére kidolgo­zott javaslatot, így el­marad a mára jelzett 30 százalékos drágulás. Az ipari tárcának no­vember 25-ig kell elké­szítenie az új terveze­tet, amelynek alapján az 1996-ig három ütem­ben elgondolt, összes­ségében 100 százalé­kos áremelés-sorozatot egyszeri intézkedéssel hajtanák végre. A soka­kat is meglepő döntés­ről Horn Gyula elmond­ta: nem fogadta el az eddig ismert kompen­zációs elképzelést. In­formációnk szerint 75 százalék körüli drágu­lással számolnak. NÉPSZAVA-összeállítás Tegnap késő délelőtt az MSZP parlamenti frakciójá­nak elnöksége meghallgatta Horn Gyula miniszterelnök beszámolóját a döntés hátte­réről. A kormányfő az egy­órás tanácskozás után a Népszavának nyilatkozva el­mondta, hogy a szerdán meg­kapott tárcaanyag nyomán a kormánykabinet által beter­jesztett megoldásról nem volt vita a kormányülésen, a tervezetet támogatta Békesi László pénzügyminiszter és Kuncze Gábor koalíciós mi­niszterelnök-helyettes is. Horn kifejtette, a döntés egyik indoka az, hogy a priva­tizálás előtt álló nagy energia­­termelő cégeket bizonytalan­ságban tartja a háromlépcsős emelés miatt nehezen kalku­lálható bevételnövekedés. A tervezet költségkalkulá­ciójáról kiderült, hogy felül­vizsgálatra szorul - folytatta a kormánydöntés magyará­zatát Horn Gyula. Elfogad­hatatlannak tartja az ár­emelés kompenzációjára ki­dolgozott javaslatot, amely szerint most csak egyszeri - másfél milliárd forint össze­gű - támogatást kapott volna a lakosság. A kormányülé­sen leszögezték, hogy az ár­emelésből származó költség­­vetési bevételi többletet az utolsó fillérig kompenzáció­ra kell fordítani. Ez egyéb­ként összhangban van az Ér­dekegyeztető Tanácsban megfogalmazódott álláspont­tal is, amely ugyancsak elve­tette az eddigi kompenzáci­ós megoldást. (Folytatás a 3. oldalon) A termelőknek egyelőre várniuk kell a piaci árra Cseke Csilla felvétele Igazságosabb lehet a tervezett adórendszer A kormány tervei szerint az adókedvezményeket jövőre nem az összjövedelemből, hanem az adó­ból vonhatjuk le, jelentette be Draskovics Tibor pénzügyminisztériumi államtitkár a tegnap meg­rendezett Országos Menedzser Szemináriumon. Mit jelent ez az adófizetők számára? Szily László NÉPSZAVA Az államtitkár egy példával világította meg a változás lényegét. A tandíj jelenleg adóalap-csökkentő tételnek számít. Tegyük fel, hogy összege kétezer forint. A mostani szisztéma szerint a legmagasabb adósávba tar­tozó polgár 880 forinttal fi­zet kevesebb adót, míg a 25 százalékos sávba eső kiske­resetű adózó csak 500 forin­tot takarít meg ugyanezen. Ha feltesszük, hogy a terve­zett jövő évi rendszerben a tandíj 25 százaléka lesz le­vonható az adóból (és nem az adóalapból!), akkor mind a két elképzelt állampolgár egyformán 500 forint ked­vezményben részesül. Barta Judit, a Gazdaságku­tató Intézet szakértője a Népszava kérdésére elöljá­róban leszögezte, hogy ala­pos véleményt majd csak a kidolgozott jövedelemadó­rendszerről mondhat. Az adóból való levonás elméle­tileg ugyan egyenlőbb teher­viselést tesz lehetővé és al­kalmas a befektetések ösz­tönzésére is, de ez egyrészt függ a kedvezmény mértéké­től, másrészt az intézeten belül is komoly viták folynak arról, hogy végső soron me­lyik a jobb megoldás. A kuta­tó szerint a leglényegesebb kérdés az, hogy változnak-e az adókulcsok. Ami az adókulcsokat és -sávokat illeti, Draskovics Tibor elmondása szerint a minisztérium most vizsgál­ja, hogy a régi tábla megha­gyása vagy differenciált kor­rekciója lenne-e kedvezőbb. Az államtitkár egyetértett a kutatókkal abban, hogy az elmúlt években éppen az adóalap-csökkentés felé mozdult el a rendszer, de az új koncepciót igazságosabb­nak ítélte, mert egyenlete­sebben osztaná el e terhe­ket az alacsony és a magas jövedelmű rétegek között. Hatályba lép a rendőrségi kódex Mától lép hatályba a rendőrségi törvény, amely a bűnüldö­zés hatékonyságának növelése érdekében megteremti a le­hetőséget többek között a titkos információgyűjtésre, a vád­alkura, fedővállalkozások létrehozására, de arra is, hogy ezentúl a rendőrség engedélyezze, illetve ellenőrizze a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói te­vékenységet. A jogszabályt fél évvel ezelőtt fogadta el tel­jes egyetértéssel a parlament. (Részletek a 4. oldalon) Meciar nem szavazhatott Ma folytatódnak a szlovák választások Vladimír Meciar nem élhetett választópolgári jogával. A tegnap kezdődött és ma folytatódó előrehozott par­lamenti választások legesé­lyesebb tényezőjének, a De­mokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) vezetőjé­nek és családtagjainak neve nem szerepelt a választók névjegyzékében. Esti ülé­sén a központi választási bi­zottság úgy döntött, ma még­is szavazhat Meciar és mind­azok a polgárok, akiknek a neve ugyan nincs a névjegy­zékben, de megfelelnek a választói feltételeknek. Szlovákiában tegnap dél­után két órakor nyitották meg a választóhelyiségeket. Az önálló Szlovákiában a mostani az első parlamenti választás. A választásra jogo­sultak száma meghaladja a hárommilliót, várhatóan ezek kétharmada szavaz. A magyar pártok a mandátumok tíz százalékával a mérleg nyel­vének szerepét játszhatják. Az urnákat szombaton két órakor zárják. A szlovák rádió nem sokkal ezután nem hiva­talos becsléseket ismertet. A hivatalos eredmények közzé­tétele vasárnap várható. (Szlovákiai tudósításunk a 9. oldalo­n) Törvénymódosítások az önkormányzatokról Az ellenzék kivonult az ülésteremből Csoportos kivonulással kezdődött tegnap az önkormányzati törvények feletti parlamenti szavazás. A négy ellenzéki párt összes képvi­selője elhagyta az üléstermet. Lapzártánkkor a kormánykoalíció elsöprő többséggel elfogadta a négy, önkormányzatokkal kapcsolatos tör­vényjavaslatot. Pálffy Katalin-Bak Mihály NÉPSZAVA Az Országgyűlés tegnap dél­után hosszú szavazási pro­cedúrába kezdett. Az önkor­mányzati választások szabá­lyairól és a hozzá kapcsoló­dó törvénymódosításokról azért kellett dönteni, hogy az előírások értelmében december 4-ére kiírható le­gyen a választás. A hossza­dalmas parlamenti vita vé­gén Kuncze Gábor tartotta meg szavazás előtti beszé­dét. A belügyminiszter utalt a nyári ötpárti tárgyalásokra. Ezeken - mint mondotta - az MSZP és az SZDSZ elképze­léseinek ismeretében nem merültek fel koncepcioná­lis nézetkülönbségek. A kormányt ezért később meg­lepte az ellenzék magatar­tása, addig nem ismertetett ellenvéleményüket hozták nyilvánosságra. Kuncze el­mondta, hogy még így is lét­rejöhetett volna megegye­zés a két oldal között, ám magában az ellenzékben, sőt, egyes pártokon belül is ellentétes vélemények ke­rültek felszínre. A Keresz­ténydemokrata Néppárt és a Fidesz hajlott volna elfo­gadni a kormány kompro­misszumos javaslatát, de az MDF és a kisgazdapárt me­reven elzárkózott ez elől. Ezután a másik két párt is felzárkózott melléjük mondotta Kuncze­­, amely meghiúsította a többpárti megegyezés lehetőségét. Mindezek ismeretében a koalíció végül kitartott ko­rábbi javaslatai mellett. Eszerint egyfordulós legyen az önkormányzati választás, amelyen részvételi és ered­ményességi küszöb nélkül szavaznak a polgárok. Köz­vetlenül választják meg a polgármestereket és a bu­dapesti főpolgármestert. Ezután az ellenzék képvi­selői kivonultak az üléste­remből. A kisgazdák elnöke, Torgyán József elmondta: nem hajlandók asszisztálni a többpárti demokrácia el­leni súlyos lépéshez. Surján László, a KDNP elnöke sze­rint az ellenzéki pártokat színjátékban kívánta fel­használni a kormányzati többség, amely alkotmányos diktatúrát akar megterem­teni. A Fidesz véleménye az, hogy az alkotmányos alapin­tézmények módosításához legalább az ellenzék egyik részének részvétele lesz szükséges. (Folytatás a 2. oldalon) Drágul a kávé MTI-információ Hétfőtől átlagosan 32 száza­lékkal emeli a kávé árát a Compack Douwe Egberts. Az áremelést a kiszámíthatat­lan brazíliai időjárással, az árutőzsdei manipulációkkal, az afrikai kávétermelő or­szágokban tapasztalható bi­zonytalan politikai helyzet­tel, illetve az árutartaléko­kat felhalmozó kereskedők magatartásával magyaráz­zák, ugyanúgy, mint a júniu­si és az augusztusi áremelé­seket. Indoklásuk szerint a nyers kávé világpiaci ára négyszerese a tavalyinak. A helyzetet nehezíti továbbá a forint 8 százalékos leértéke­lése. Az áremelést befolyá­solja a 20 százalékos fogyasz­tói adó és a 25 százalékos áfa. A 32 százalékos áreme­lésből 16 százalékban része­sednek, a maradék 16 száza­lék az államkasszába kerül. Indul a paprikabegyűjtés Ma reggeltől tilos forgalomba hozni a fűszerpaprikát a kis- és nagykereskedelmi üzletek­ben és raktárakban is. Az ipari és kereskedelmi miniszter beszolgáltatási kötelezettséget írt elő a forgalmazóknak. Az országban tizenöt begyűjtőhelyen várják a beszállítandó fű­szert. (Bővebben a 3. oldalon) Gy. Balázs Béla felvétele Elrettentő légicsapások Boszniában? MTI-információ A NATO védelmi miniszte­reinek tanácskozásán az amerikai, a brit és a francia védelmi miniszter pénteken megállapodott: azt javasol­ják kormányaiknak és a vi­lágszervezetnek, hogy az ed­digieknél hatékonyabb légi­csapásokat kell mérni azok­ra, akik megsértik az ENSZ boszniai biztonsági öveze­teit. Olyan légicsapásokról van szó, amelyeket nem fel­tétlenül a kiváltó incidens helyszínén, adott esetben pedig akár több célpont el­len is végrehajthatnának. A szarajevói ENSZ-erők parancsnoksága pénteken tiltakozást nyújtott be a sza­rajevói kormányhoz, mert muzulmán katonák elvezet­tek, és hat órán keresztül fogva tartottak négy francia kéksisakost.

Next