Népszava, 1994. október (122. évfolyam, 230-255. sz.)

1994-10-18 / 244. szám

Ez is begyűrűzött... A televízió egy riportot mutatott be egy eg­ri koldusról, akiről a riporteri közlésből megtudhattuk, hogy költő, már volt büntet­ve. Herceg a beceneve, és ezer forintra bün­tették kéregetés miatt. A riporter kérésére némi szereplésvágytól is vezérelve kész­ségesen nyilatkozott kéregetési taktikájá­ról és stratégiájáról, és be is mutatta. Nem lehet mondani, hogy nyersen agresszív lett volna, de igen rámenős. Egyik-másik eset­ben kitartóan nyomta a handabandát, más esetben az elutasításra rögtön távozott az­zal, hogy nincs harag. Elszavalta egy versét is, ami nyomdafestéket nem érdemel ugyan, de volt benne valami hangulat, lemondó ke­serűség. Bohém is ez az ember, és szemé­lyisége is rendhagyó. Nem állítom, hogy példája követendő, de kövezzenek meg ér­te, én nem tudom gyűlölni őt. Annál kelle­metlenebb reakciót váltottak ki bennem a róla nyilatkozók. Az egyik hölgy méltat­lankodva, felháborodva, az indulattól reme­gő hangon eljárást követelt ellene, hozzá­téve, mindenki dolgozhat, ha akar. Hányszor hallottam én már ezt! Olvasom, hogy Nyu­gaton már régóta dívik a szegények, a mun­kanélküliek, gyűlölete. A felkapaszkodot­tak és a biztonságban élők gyűlölik a lecsú­­szottakat. Ez a gyűlölet már hozzánk is be­gyűrűzött. Ismerőseim körében is vannak, akik tajtékzó indulattal állítják, hogy a munkanélküliek túlnyomó többsége nem is akar dolgozni, s néhány példából a leg­durvább általánosításokig jutnak el. Saj­nos, egyre fogy az együttérzés, a szolidari­tás és még az emberi lélekkel foglalkozó tudósoknak se hiszik el, hogy a munkanél­küliség az ember személyiségét romboló, emberhez méltatlan állapot, amit a túlnyo­mó többség nemhogy kívánna magának, ha­nem rettenetesen szenved, gyötrődik tőle. Meg kell mondani, hogy a volt kormánypár­tok is némileg ludasak benne, hogy a torz szemlélet elharapózott. Fügedi István, Budapest Tisztelt autóstársak Elnézést kérek, de egy nem autós szemével nézve úgy tűnhet, hogy útjainkon­­ lakott területen belül is „szellemi fogyatéko­sok” száguldoznak, akik nem bírják elvi­selni, hogy a KRESZ szerint közlekedje­nek. Nem vesznek figyelembe semmiféle irányító, tájékoztató jelzést. Az udvarias­­sági szabály számukra ismeretlen. Záró­vonalon előznek, piroson átszáguldanak, 40-50 helyett 70-80 kilométeres sebesség­gel közlekednek lakott területen. Úgy gondolom sokaknak - és ezért elnézést ké­rek, a jogosítvánnyal rendelkezők jelentős ré­szétől - nem szabadna engedni, hogy vezes­sen. A jelenlegi autósgeneráció jelentős része nem tudott fölfejlődni a rohanó tech­nikához. Meggyőződésem, a gépkocsiveze­tői engedéllyel rendelkezőket pszichológiai vizsgálatra kellene kötelezni. Persze, szük­ség lenne a rendőrség nagyobb szigorára is. Sztruhár Gyula, Vác Mi is aggódunk Hogy ne rosszabbodjék a fizetési mérleg hiánya, a Magyar Nemzeti Bank 1994-ben Japánban eddig 475 millió dollár hitel­hez jutott, ötvenmilliárd forint értékben. A bank már korábban is rendszeres kibo­csátója volt a japán jenben értékesített Szamuráj-kötvényeknek is. Mivel a lakos­sági megtakarítások nem fedezik a költ­ségvetés hiányát, újabb értékpapír-kibocsá­tás van folyamatban - az idén kölcsönök­kel együtt kétmilliárd dollárra van szük­ségünk, hogy az esedékes kamatokat fizet­ni tudjuk. Tájékoztatás szerint szeptem­ SZERINTEM... SZERKESZTI AZ OLVASÓ berben két nagy volumenű kötvénykibo­csátás végett utazott Németországba Hárs­hegyi Frigyes, az MNB elnökhelyettese. Le­hetséges, hogy a külföldi kölcsönök felvé­tele ügyében az ott szerzett negatív tapasz­talatai miatt került szembe Békesi László pénzügyminiszterrel. Tervezett az MNB egymilliárd francia frank értékben köt­vénykibocsátást is, de érdektelenség miatt meghiúsult. Pető Ferenc Houstonban élő magyar származású olvasótársunk a Sze­­rintemben aggódik a külföldi kölcsönök felvétele miatt, mert gyermekeink, unokáink jövőjének elzálogosításához vezet. A leg­frissebb adat is ezt a félelmet igazolja. A környezetvédelmi miniszter Japánban el­sőként írt alá környezetvédelmi célra fel­vett ötvenmillió dollárról szóló megálla­podást. Hét év türelmi idővel 18 évi tör­lesztésre. A külső eladósodás megállításá­ról szóló Pető Iván-terv csak vágyálom marad. A pótköltségvetés vitájában Sza­bó Iván elmélkedése szerint „spórolásból nem lehet meggazdagodni”. A Médiahajón is hasonló szellemben nyilatkozott. Ehhez képest kijelenthetem, hogy államkincstá­runk spórolással nem szegényedett volna el, nem ürült volna ki. A közpénzek pazar­lásával egyenlő a Pénzügyminisztérium gazdálkodása. Azt ajánlotta, hogy a bankok első számú vezetői legfeljebb 400 000 fo­rint havi illetményt kaphatnának alapként, plusz 200 000 forint prémiumot, ez utóbbi érdekeltségi mutatók alapján járna. A szerződés feltételei között szerepel az is, hogy nem jár végkielégítés annak a ban­kárnak, aki a konszolidációs program há­romnegyedét nem képes végrehajtani. Ész­lelhetjük, hogy a vezetők munkájuk díja­zását nem egy eladósodott ország lehető­ségeihez szabják, hanem a nyugati bér­­színvonalhoz. Arról megfeledkeznek, hogy a beosztottak és más munkaterületen dol­gozók tized vagy huszadannyiért végzik munkájukat. Az illetékesek számoltassanak el mindenkit, aki az utóbbi négy évben öt­milliónál nagyobb értékű vagyont szerzett. Kezeljék külön az alapítványokba mene­kített milliárdokat. Nem lehet elfogadni azt a magyarázatot, hogy a Lakitelki Alapít­ványt magánemberek hozták létre, ellen­őrizzék. Egymilliárdot juttatott alapítványi célra a Villamosipari Tröszt. A nagy forgal­mú cég illetékese ezt a támogatást nem tart­ja nagy összegnek.- Szerintem nem lenne szükség az áramdíj emelésére, ha nem szán­dékoznánk privatizálni. A tőkeerős külföl­di cég megszabta a feltételt, ami azt jelen­ti, akkor vesz részt a Villamosipari Tröszt privatizációjában, ha az energia árát nyu­gati szintre emelik. A fogyasztókra hárít­ják a sarcot azért, hogy a külföldiek hatal­mas profithoz jussanak. Szegény ország let­tünk, sok tartozással. Az új kormány a tör­vényhozó testülettel együtt akadályozza meg a további országrombolást. Gyors és hatékony jogalkotással és az ellenőrzés ki­­szélesítésével ezt meg lehet oldani. Min­denki unja a hosszú parlamenti vitákat. Rövid, lényegretörő felszólalásokat szeret­nénk hallani. Ezért az egymást követő fel­szólalók egy témában legalább egymást hallgassák meg, hogy az ismétléseket elke­rüljék. Szónoki beszédeket ne tartsanak! Szegedi Sándor: Tárcái Egy kép a Népszavának A családi albumban találtam rá erre a fotóra, amely 1959-ben készült. Az úttörőpostás látható rajta kishúga társaságában Tömöri István. Budapest Ne féltse jobban Mindig elkap a harctéri idegesség, mikor rovatukban olyan olvasói levéllel találko­zom, mint amilyet dr. Pető Ferenc Hous­tonból írt. Ez a tisztelt úriember, aki fél év­századdal ezelőtt kivándorolt a jólétbe és most a gyönyörű szép Mexikói-öböl part­járól - nyilván jól megérdemelt nyugdíját élvezi - küldi teljes tájékozatlanságát bi­zonyító, értünk aggódó sorait. Aggódását a szokásos szemrehányással kezdi. E szerint EZEN A NAPON A háború vége H­etvenhat éve, 1918. október 18-án közölték a lapok: a parlamentben felállt gróf Tisza István volt miniszterelnök (Juhász Nagy Sándor, a magyar polgári forradalom történetíró­ja szerint „az osztrák-magyar mi­litarista, a könyörtelen háborús párt vezére, aki utolsó csepp vérig akart harcolni”), és kijelentette: „Nem akarok játékot űzni a szavakkal. Elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály mondott: elis­merem, hogy ezt a háborút elveszítettük. Elveszítettük a háborút, nem mintha nem tudnánk továbbra is szívós védekezést kifejteni, mintha nem tudnánk az ellen­ség végső győzelmét drágává tenni, de az erőviszonyok eltolódása folytán a háború megnyerésére nem lehet reményünk...” Tisza István olyasmit mondott ki, ami százezrek számára már tudott volt. Hisz a magyar sajtó is beszámolt a nagy harc­téri vereségek, diplomáciai kudarcok egy­mást követő soráról, ám sokan még cso­dában reménykedtek. Most azonban a Tisza-beismerés kiábrándította és kijóza­nította az embereket. Jellemző egyébként a háborús párt embereinek mentalitásá­ra, hogy amikor a király Tisza Istvánt szep­tember végén Szarajevóba küldte, hogy ott tájékozódjék a délszlávok kívánságai­ról, a szükséges átalakulásról, a délszlávok által gyűlölt Tisza ezredesi tábori unifor­misban, kezében lovaglóostorral fogadta a szerb és a horvát pártok küldöttségét, a politikusokat még üléssel sem kínálta meg. A délszlávok memorandumát hülye­ségnek (bledes Zeug) nevezte, végül ök­lével verve az asztalt ezt kiáltotta: „Lehet, hogy tönkremegyünk, de mielőtt tönkre­megyünk, lesz annyi erőnk, hogy szét­zúzzunk (zermalmen) benneteket!” Ami­kor Tisza a „zermalmen” szót ki­mondta, Galics Ljubomir Ferenc­­rendi szerzetes halkan odaszólt a többieknek: menjünk. Erre szó nélkül fölkerekedtek s eltá­voztak. Tisza még beszélt. Di­­movics Dalm­o, aki utolsónak távozott, még hallotta, amint Ti­sza utánuk kiált: „Ez a legokosabb, amit tehettek!” Károlyi, aki emlékiratában el­beszéli ezt a történetet, felteszi a kérdést: „Van-e valaki, aki ma be ne látná, meny­nyit ártott ez a hetyke, huszáros hang és huszáros gondolkodás éppen Magyaror­szágnak?” A monarchia vezetői világos perceikben tudták: nemcsak a katonai ve­reséggel kell megbékélni, tudomásul kell venni azt is, hogy a régi államszerkezet sem tartható fenn tovább. Még 16-án meg­jelent Károly császár kiáltványa Auszt­ria népeihez. Első mondata: „Ausztria le­gyen népeinek akarata szerint, szövetsé­ges állam, amelyben minden néptörzs sa­ját telepterületén, saját államisággal bír.” Nótárius a kommunista kormányok 1989-ig 20 milli­árd dolláros államadósságot csináltak egy­részt gazdasági csődjük fedezése, másrészt a világkommunizmus támogatása (Moszkvá­ba guruló dollárok!) miatt. A levélíró nem tudja, hogy a külföldről felvett nettó dol­láradósság csak 15 milliárd, a többit mi ad­tuk hitelbe külföldieknek. Fogalma sincs arról, hogy csak ismereteim területén sok százmillió dollár Világbanki kölcsönt for­dítottak Zalaegerszegtől Székesfehérváron át, Békéscsabáig hűtőházak, Kapuvártól, Pá­pán, Kaposváron, Szekszárdon, Cegléden, Szolnokon, Szegeden keresztül Gyuláig hús­kombinátok, vágóhidak létesítésére, bőví­tésére, korszerűsítésére azzal a céllal, hogy ezek a vállalatok a részükre felvett hite­leket bővülő exportbevételükből fogják majd visszafizetni. És most mi a helyzet? Ezen vállalatokat vagy eladták legtöbbnyi­­re aprópénzért, vagy felszámolták. Az új tulajdonosoktól, meg a felszámolásokból a hiteleket visszafizetni nem lehet. Az adós­ság visszafizetése az itthon maradt polgá­rokra vár. Azokra, akik az elmúlt fél évszá­zadban kétszer építették fel ezt az orszá­got és átéltek egy olyan négyéves elbitan­­golt időszakot, melynek következménye felér egy kisebb háborús katasztrófával. A levélíró szerint dollárkölcsönből a régi kormányok a világkommunizmust is támo­gatták. Azt persze már nem tudja, hogy a 40 év alatt 4 millió dollár gurult Moszkvá­ba, ami a párttagdíjakból származott. Min­denesetre sokszorosa lehet a más irányba gurult összegnek. Tisztelt Pető Ferenc dr! Ne bosszantson bennünket ilyen levelek­kel. Van nekünk elég bajunk. Egyébként jó egészséget kívánok önnek! Tábori Ferenc, Budapest 1994. OKTÓBER 18., KEDD . Átkozott reklám Komolyan mondom, hogy szerintem - de azt hiszem, nagyon sokak szerint is - fel­háborító, amit a televízió művel a reklá­mok közlésével. Hosszú ideje figyelem azt a nemtörődömséget, ami a pontos kezdést illeti a tévében és annak minden csator­náján. Különösen megfigyelhető ez a Dallas kezdete előtt. A tv-újságban világosan meg van adva a kezdési idő, pl. 20.15, de ezt az időt soha nem tartják be! A Híradó kezd pontosan 19.30-kor, ez is csak akkor, amikor az órát nem teszik ki a monitorra, mert ekkor már késnek valami miatt, de ez még megbocsátható. 20 órakor az átko­zott reklám. Be kellene fejeződnie az újság szerint is 20.15-re legkésőbb, mert ugye­bár 20.15-kor kellene kezdődnie a Dallas­nak, de ez soha nincs így. Kiírják, hogy „Rövidesen”! Ez a rövid idő a tévében 6-7 perc, ami már feldühíti a nézőket, mert ugyebár nem volt elég a meghirdetett 15 perc reklám, még rányomnak 6-7 percet, anélkül, hogy elnézést kérnének a késése­kért. S ez így megy egész nap. Ugyanazokat a könnyű reklámokat sugározzák. A tévé vezetősége miért nem figyel a pontos, az új­ságokban meghirdetett kezdésre? És micso­da dolog az, hogy a filmek közepette rek­lámot dobnak be és 2-3 perc után folytat­ják a filmet? Kérem, mi magyarok vagyunk, ne utánozzuk a Nyugatot! Tiszteletlenség, nemtörődömség, hogy a filmet egy vacak, unalmas, mindig ugyanazzal a reklámmal megszakítják! Szerintem ez közügy. Kérem a Szerintem rovat olvasóit, tiltakozzanak a tv pontatlan kezdései miatt és a reklá­mok előtérbe helyezése miatt. Reklámoz­nak külföldi drága dolgokat, akkor, amikor százezrek nélkülöznek és szűkölködnek. Tessék végre megbecsülni a nézőket és nem lekezelni, mint a múltban tették. Alexa Tibor, Budapest 202-6011. Ezen a telefonszámon várjuk olvasóink észrevételeit, hétköznapokon reggel 9-től délután 5-ig.

Next