Népszava, 1995. december (123. évfolyam, 282–305. sz.)

1995-12-01 / 282. szám

2­4 OLDAL ÁRA: 35 FORINT Elhúzódik a koalíciós vita A negyvenhét százalékos felső adókulcs lehet a megállapodás alapja Nem állapodtak meg a csütörtö­ki koalíciós egyeztetésen sem a két kormányzó párt vezető politi­kusai a jövő évi költségvetésről és a személyi jövedelemadóról. Horn Gyula miniszterelnökön kí­vül Kuncze Gábor, Bokros Lajos, Gál Zoltán, Szekeres Imre és Pe­tő Iván, valamint a két párt gazda­sági szakértői és a pénzügyi tár­ca adószakértői vettek részt a megbeszélésen. Gál Zoltán alig fél óra múlva távozott, őt újabb fél­óra múlva követte Kuncze Gá­bor, Pető Iván és Szekeres Imre. Danó Anna, Szabó Brigitta NÉPSZAVA Pető Iván (SZDSZ) egyórás tárgyalás után úgy fogalmazott, hogy megál­lapodásra nem volt mód, de a véle­ménykülönbségek csökkentek. A vi­tatott ügyekben elfoglalt álláspont­ról hétfőig döntenek a képviselőcso­portok, kedden pedig megtarthatják a szavazást. Szekeres Imre (MSZP) állítja, a szo­cialisták azt a javaslatot támogatják, amely a magasabb jövedelműekre ró nagyobb terheket. A szabad demokrata pártelnök ez­zel szemben azt mondta: pártja szá­mára elvi kérdés, hogy lehet-e ötven százalék felé közelíteni a jövedelem­­adót havi bruttó 70 ezer forintos jö­vedelmeknél. Ezt az összeget ugyan­is nem lehet magas jövedelemnek ne­vezni. A két párt közötti lezáratlan kérdéseket Pető szerint csak a külön­böző érdekegyeztési folyamatokkal együtt lehet tisztázni. Az érdek­egyeztető tanácsban kötött megálla­­podás - egyes szakszervezeti veze­tők, például a pedagógusok képvi­selőinek nyilatkozatai miatt - most még bizonytalanabbá vált. Sztrájk­fenyegetésekkel párhuzamosan nincs értelme engedményeket tenni, véle­kedett a pártelnök. Ugyanakkor tisz­tázni kell a munkavállalói érdekkép­viseletekkel is, hogy mit tudnak vál­lalni és mit nem, hiszen a legutóbbi ÉT-megállapodást lényegében az ő­­ hátrányukra kötötték. Szekeres Imre szerint viszont a szo­cialisták számára alaptétel, hogy a költségvetés hozzájusson a 480 mil­liárdos szja bevételéhez, amit a fel­ső adókulcs emelésétől remélnek. A szabad demokraták szerdán reg­gel két adótábla-javaslatot nyújtot­tak be a parlamentnek. Ebben az egyik változat 700 ezer forintos jö­vedelemsáv fölött 44 százalékos adót róna ki, míg a másik szerint 700 ezer és másfél millió forint között ma­radna a 44 százalék, de az e feletti részből 47 százalékos adót vonná­nak el. A két koalíciós párt vitájá­ban ez­ utóbbi adótábla-változat le­het az egyezség alapja. A parlament gazdasági bizottsága tegnapi­ ülésén támogatta azt a jövő évi költségvetéssel kapcsolatos mó­dosító indítványt, miszerint az önhi­bájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok kiegészítő támogatást igényelhessenek. To­vábbá megszavazta a bizottság azt is, hogy 1,5 milliárd forintot juttasson az állam a költségvetésből a közszol­­gálai jogviszonyban állók önkéntes kölcsönös biztosítópénztárainak szer­vezésére. A költségvetési módosító törvényjavaslatokhoz kapcsolódva a bizottság támogatta a Magyar Ex­port-Import Bank Rt. és a Magyar Ex­porthitel Biztosító Rt. ügyében, hogy az alaptőkeemelés mellett további hárommilliárd forint értékű érték­papírt kapjanak. A bizottság többsége nem fogad­ta el a Ungár Klára (SZDSZ) adó­tábla-tervezetét, mert szerintük an­nak elfogadásával jelentősen -15- 18 milliárd forinttal - csökkenne a költségvetés bevétele. A bizottság elvetette azt javaslatot, amely sze­rint az adófizetők jövedelemadójuk egy százalékát felalálhatják köz­hasznú célokra, ha erről értesítik az APEH-et. A befektetési adóhitellel kapcsolat­ban, a Gaál Gyula (SZDSZ) és Kel­ler László (MSZP) képviselők által jegyzett módosító indítványt támo­gatta a bizottság. Ezek szerint nem kerülhet tőkeszámlára a befektetés tárgya, ha arra a tulajdonos előszer­ződést köt vagy biztosítékul leköti azt. Horn Gyula, az MSZP és Pető Iván, az SZDSZ elnöke utoljára szeptember 19-én tár­gyalt hivatalosan egymással Demecs Zsolt felvételei Osztogató szemléletű a költségvetés - nyilatkozta az SZDSZ ügyvivője A költségvetésben kevéssé jelennek meg a növeke­dést ösztönző elemek, ugyanakkor dominál az osz­togató jelleg, nyilatkozta a Népszavának Magyar Bálint, az SZDSZ ügyvivője, kultuszminiszter-je­löltje, a párt hét végi küldöttgyűlése előtt. Elmond­ta: nem új keletűek a költségvetéssel kapcsolatos vitáik a szocialista párttal, így nem fogható rá­juk, hogy az MSZP-kongresszus előtt taktikai okok­ból hallgattak volna, majd utána elkezdték kriti­zálni a koalíciós partnert. Danó Anna NÉPSZAVA - Az utóbbi néhány napot leszámítva szokatlan csönd vette körül az SZDSZ-t, mi­közben küldöttgyűlésre ké­szülnek. Az, hogy ezt az ere­deti időponthoz képest két héttel kitolták, azt jelzi: az MSZP-kongresszusra vár­tak. Ennyire összefonódott a két koalíciós párt? - Egy koalícióban ter­mészetesen a két pártnak tekintettel kell lennie egy­másra. Amikor szeptember­ben úgy döntöttünk, hogy a küldöttgyűlést egy ki­csit későbbi időpontban tartjuk, akkor a két párt közti viták nagyon élesek voltak és magát a koalíció létét érintették. ''■^Miután az MSZP-ben nem történt fordulat, azon­nal kipattant a vita a költ­ségvetési módosító javas­latok körül. Miért nem ko­rábban, azok benyújtása­kor éltek kritikával, vagy miért nem azonnal az ÉT- ülés után jelezték, hogy nem fogadják el a 48 szá­zalékos adókulcsot?­­ A költségvetés számos kérdésében az SZDSZ ko­ra nyár óta próbált egyez­tetni a Pénzügyminiszté­riummal, és igyekezett ja­vaslatait valamilyen módon érvényre juttatni. Ezekből nagyon kevés került be a végső költségvetési javas­latba. A 48 százalékos adó­kulcs a legeslegutolsó pil­lanatban vetődött fel. Ha jól tudom, egyértelmű kor­mányzati döntés nem is szü­letett emellett. Az SZDSZ szerint ez a negyvennyolc százalékos adókulcs egy­részt a középrétegeket le­hetetleníti el, másrészt a túlzott elvonás a fekete­­gazdaság felé tereli a jöve­delmeket, és adóeltitkolást ösztönöz. (Folytatás a 4. oldalon) AIDS-világnap Hatezren fertőződnek meg naponta a világon az AIDS vírusától. Az ENSZ Egész­ségügyi Világszervezete szerint az ezredfordulóra negyvenmillióan hordoz­zák magukban a HIV-ví­rust, miközben már ma is 15 millió a fertőzöttek szá­ma. Közülük négy és fél millió emberben kifejlődött a kór is. Számítások szerint eddig négymillióan estek az AIDS áldozatául. (Összeállításunk az AIDS-ről a 4. oldalon) , 123. ÉVFOLYAM, 282. SZÁM 1995. DECEMBER 1., PÉNTEK ALAPÍTVA 1873-BAN Ismét Jelcint jelölték Kóti Lóránt (MTI) Moszkva Oroszországban a tetőző parlamenti választási kam­pánnyal egyidejűleg szer­dán lényegében megkezdő­dött az elnökválasztási kampány, miután Borisz Jelcin orosz államfőt hívei­nek egy csoportja csütör­tökön jelölte a jövő nyári elnökválasztásra. Jelcin egyelőre nem foglalt állást. A Jelcint támogató cso­port az után döntött az első számú orosz politikus új­raj­elöléséről, hogy az orosz parlament felsőháza két hete 1996. június 16-ra ki­tűzte az elnökválasztást. A jelölőgyűlésen Jelcin ré­gi elvbarátai voltak több­ségben, köztük olyanok, akikkel 1991 augusztusá­ban a Gorbacsov szovjet exelnök elleni puccs idején részt vett az orosz elnök a moszkvai „fehér ház” vé­delmében. (Folytatás a 9. oldalon) Újabb fordulat következett be az energiaprivatizációban Lejárt a villamosenergia-ipar priva­tizációra kiírt pályázat leadási ha­tárideje. Az ÁPV Rt. ma bontja fel a a beérkezett tendereket. A Magyar Villamosipari Művek Rt. 24 százalé­kának, hat áramszolgáltató társaság jegyzett tőkéjének 46,15-49,23 száza­lékára, illetve hét erőművi társaság jegyzett tőkéjének 34-49,71 százalé­kára lehetett ajánlatot tenni. Ugyan­csak tegnap került pont az energia­­szektor privatizációjának egyik leg­fontosabb ügyletének a végére: több­órás zárt ülés után a Fővárosi Köz­gyűlés a várakozásoknak megfelelően úgy határozott, hogy kisebbségi tu­lajdonhányadot ad a Ruhrgas-VEW konzorciumnak. Pekár Erzsébet NÉPSZAVA Többórás zárt ülés után a Fővárosi Közgyűlés a vára­kozásoknak megfelelően úgy határozott, hogy kisebbsé­gi tulajdonhányadot ad el a Fővárosi Gázművek Rt.­­ből, s a legjobb ajánlattevő­vel, a Ruhrgas-VEW konzor­ciummal kezdik meg a tárgyalást az adásvételről. Az adásvételi szerződést december 14-én a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztik, s a testület igen döntése után aláírható a 39 százalék Fő­gáz-részvény eladása. A Főgáz egy 100 ezer fo­rintos részvényéért a német befektető 149 ezer 986 fo­rintot ajánlott. Ezért a fran­cia gázszolgáltató 134 ezer 279 forintot adna, a British Gas ajánlata 191 ezer 461 forint, az Italgas 145 ezer­ 854 forintot fizetne. A 39 százalékáért - tőkeemelés­sel - 17 milliárd 729 millió forintot ajánlott a Ruhr­gas-VEW konzorciuma. A Népszava kérdésére, hogy milyen részletekről fognak tárgyalni, Atkán Já­nos főpolgármester-helyet­tes elmondta: a megajánlott árat a főváros elfogadja, már csak technikai részle­tek tisztázása maradt hát­ra. A tárgyalást minél előbb szeretnék lezárni. (Folytatás az 5. oldalon) Helyezések a hazai gázprivatizációban Ajánlattevők Főgáz TigázDégázDDgázEgázKögáz Á Kisebb. Többségi Ruhrgas/VEW 1 2­ 1 Italgas/Snam 4 11 1 3 2 1 Gaz de France 2 32 2 2 1 2 British Gas • 3 43 1 ,V­­ i v -■ : Bayernwerk/EVN1 3 y 3 3 • RWE Energie­­ v- HH - 14­­ .­4 , Preussen Elektra ■ - 1■4 mmf Camuzzi/Gasometri■ÉBÜi -H v .4 6 .... OMV - 3 ■ I.­Vfi5 ‘ A pályázókat rangsolták, a legkevesebb a pontszámot elérő pályázó a legesélyesebb. Kaposvár várja a döntést Az előkészítő csapatok napokon belül megérkezhetnek Az amerikai békefenntartó erők ma­gyarországi bázisának helyszínét még nem jelölték meg, de az amerikai ka­tonák előkészítő törzse napokon belül megérkezhet hazánkba. Ugyanakkor az MDF­­ korábbi nem hivatalos ál­láspontját felülvizsgálva - bejelen­tette: nem támogatják a magyar mű­szaki alakulat Boszniába küldését, így az FKGP-vel és az SZDSZ-szel együtt a hat parlamenti párt közül három ellenzi a magyarok részvéte­lét a NATO-küldetésben. NÉPSZAVA-információ Az amerikai katonák előkészítő törzse na­pokon belül megérkezhet hazánkba. Ez az Észak-atlanti Tanács döntésétől függ, amely már csütörtökön megszülethet. En­nek értelmében mintegy ezer, utánpótlás­szervezési feladatokat ellátó amerikai ka­tonát küldenek Dél-Magyarországra és a boszniai Tuzlába. Az amerikai békefenn­tartó erők magyarországi bázisának hely­színét még nem jelölték meg, ugyanis a washingtoni törvényhozás még nem hagy­ta jóvá a Boszniába­ vezényelt NATO-csa­­patok finanszírozását. Az előkészítés azon­ban már javában tart. A jelenleg Kaposvá­ron tartózkodó - egyelőre civil ruhás - elő­készítők csütörtök délután tárgyaltak a vá­ros vezetőivel az amerikai katonák ellá­tásáról. Mindez azon a háttérbeszélgeté­sen hangzott el, amelyet csütörtökön Ka­posváron tartott Szentiványi Gábor, a Külügyminisztérium és Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. A kaposvári városháza dísztermében csaknem negyven újságíró és számos tele­víziós társaság várta a külügyi szóvivő és a Honvédelmi Minisztérium képviselőjé­nek mondandóját az amerikai csapatok érkezéséről. Hamar kiderült, hogy sem a napot, sem a percet nem ismertetik, mert néhány dolognak meg kell még történnie ahhoz, hogy az első C-130-as óriás­­szállí­tó repülőgép leszállhason Taszáron. Ám még az sem biztos, hogy a somogyi kato­nai repülőtér és a megyeszékhely ad ott­hont az ideiglenesen Magyarországon ál­lomásozó amerikai egységeknek. (Folytatás a 3. oldalon) Elfogták a feltételezett gyerekgyilkost Rendőrkézre került tegnap haj­nali három órakor az a 17 éves fiatalember, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn meggyilkolta a 12 esztendős István Zsoltot. A Budapesti Rendőr-fő­kapitányságon tegnap dél­előtt tartott sajtótájékozta­tón arról számolt be Bod­­rácska János budapesti rendőrfőkapitány, hogy több száz rendőr össze­hangolt munkájának ered­ményeképpen sikerült fel­kutatniuk azokat a tanú­kat, akiknek vallomásai alapján azonosították a fel­tételezett, fiatalkorú tettest. A szemtanúk elmondása alapján lényegében végig­kísérhető az áldozat és a gyanúsított teljes útvonala. Megtalálták azt a bőrön­döt, amelyben a fiatalem­ber vélhetően a Dunához szállította a kisfiú fej nél­küli tetemét. A brutális gyilkossághoz használt eszközt még nem sikerült megtalálni, de teg­nap délután ,a rendőrök ráleltek István Zsolt levá­gott fejére a Gubacsi híd­nál. (Részletek a 12. oldalon) Ez az a bizonyos bőrönd, amelyben a gyilkossággal gyanúsított fiú az áldozatot szállította Demecs Zsolt felvétele

Next