Népszava, 1996. június (124. évfolyam, 127–151. sz.)

1996-06-03 / 128. szám

NÉPSZAVA PÁHOLYBÓL Egy évad három napja Stuber Andrea írása a NÉPSZAVÁNAK Temesváron a színház in­­ternacionális: ha innen né­zem, román, ha onnan, ak­kor német, másfelől meg éppenséggel magyar. Az épületben ugyanis négy társulat dolgozik egymás mellett és között. A legna­gyobb színpad a román Nemzeti Színház és az Ope­ra társbérlete, míg egy ki­sebb, 290 férőhelyes szín­háztermen a német és a ma­gyar társulat osztozik. Most azonban előnyre tett szert a Csiky Gergely Színház: csi­nos kis stúdiószínpaddal gazdagodott. Az új játszóhely megte­remtése a fiatal, ambició­zus színész-igazgató, De­meter András érdeme, aki pár éve került a színház élére, pályázat útján. S az­óta pályázik csak igazán, minden hivatalos lehetősé­get megragad a pénzszer­zésre. Tudniillik folyton akar valamit. Kezdetben rendes társulatot­­a 90-es évek elejére elfogytak-el­­fogyogattak Temesváron a színészek), magyarországi vendégrendezőket, komp­lett repertoárt, szakmai megméretést (a miniévad keretében, amikor is három nap alatt eljátsszák a sze­zon összes bemutatóját az érdeklődő színházi embe­reknek), színpad- és világí­tástechnika-fejlesztést (in­kább alapozást) és legutóbb a stúdiószínpadot. Furcsa paradoxon: Te­mesváron a színház gya­rapszik, miközben a közön­sége végzetesen fogy. A vá­ros magyar ajkú lakosságá­nak száma mostanra 20 ezerre apadt, s ma­g­ár csak ezer-ezerötszáz ember láto­gat magyar nyelvű színielő­­­­adásokat. Egy-egy újabb bemutató 4-5 előadásig jut el (telt ház nélkül), majd in­dul a tájolás, hogy a pro­dukció hadd éljen még ki­csit. S aki látott már kongó nézőterű színházi előadást, az tudja igazán becsülni a színészek áldozatos mun­káját. Hadd soroljam el né­­hányuk nevét, szabadon választva: Mátyás Zsolt Im­re, Fincziski Andrea, Hi­­gyed Imre, Lehoczky And­rea fh., Mátray László, Ist­ván István. A színház erőfeszítéseit jelzi, hogy a repertoár min­den lehetséges nézőre gon­dol. A Szélkötő Kalamona kedves előadása a gyereke­ket várja, míg a Figaro há­zassága az időseknek is kel­lemes szórakozást kínál. Az ifjak okulhatnak a Csongor és Tündén, majd könnyíté­sül élvezhetik a La Mancha lovagját, netán lelkesedhet­nek vagy utálkozhatnak A gondnok ürügyén színre vitt rendezői lilaságok láttán. Végezetül pedig az Éjjeli menedékhely előadásán ta­lálkozhat olyan élménnyel is a ki tudja, merre járó néző, hogy egy dráma valóban megelevenedik és megszólal a színpadon. Az Árkosi Ár­pád által jegyzett Gorkij-be­­mutató azt bizonyítja, hogy a társulat immár nemcsak a nyelvápoló, a szórakoztató és a színpadi ismeretterjesz­tő feladatot tudja ellátni, ha­nem optimális esetben igazi színházi minőséget is képes felmutatni. Ami minden­esetre arra utal, hogy a te­mesvári színháznak van jö­vője, ha lesz jövője. Három nap alatt a ven­dég beleszagolhatott a szín­házba, a közegbe, szállodá­ba, étterembe, piacba, s az­tán azzal a szomorkás, ám­bár tagadhatatlanul meg­könnyebbült sóhajjal in­dult haza, hogy: de jó is magyarnak lenni Magyar­­országon! Mindenki könyvesboltja Tízmilliókat raboltak, embereket gyilkoltak, a rendőr­ség éveken át nem jutott a nyomukra, az 1989-ben kez­dődött gátlástalansági versenyben ők jutottak a leg­messzebbre. Róluk, a skálás gyilkosság, a szárazréti kettős vadászgyilkosság, a győri rendőrgyilkosság elkövetőiről írt tényregényt Tábori Zoltán Nagyvadak címmel. A rendkívül kiterjedt kutatómunka alapján megírt történet a könyvhét egyik újdonsága, kiadója pedig az országos terjesztőszolgálatáról ismert Magyar Könyvklub. A Magyar Könyvklub négy éve alakult azzal a céllal, hogy az ország minden részébe eljuttassa a könyveket. Idén első alkalommal már saját katalógust is készítet­tek a könyvünnepre, amelyen saját kiadású újdonsá­gaik között van az említett tényregényen kívül egy má­sik magyar szerző, Görgey Gábor regénye, a Vadász­szőnyeg újrakiadása. Az országszerte sok százezres tá­borhoz (több mint félmillió klubtaghoz) a könyvet sok helyen, az ország felében már szó szerint házhoz viszik a könyvklub munkatársai, segítenek választani, felhív­ják az értékekre a figyelmet. Az ünnepi könyvhét ide­jén, a hét végén nyitották meg első vidéki könyvesbolt­jukat Miskolcon. Ez az első lépés annak a nagyszabású tervnek a megvalósításában, amelynek végeredmé­nye egy országos, bolthálózat kiépítése lesz. A Ma­gyar Könyvklub tavasszal megvásárolta az Officina Nova Kiadót, tehát külön sikerként könyvelik el, hogy a Szép Magyar Könyv versenyén a közös kiadvá­nyuk, A magyarok krónikája kapta meg a miniszterel­nök különdíját. A könyv ünnepén illesse elismerés te­hát az ország könyvesboltjának feladatát ügybuzga­lommal végző Magyar Könyvklubot. Benedikty Béla írása a NÉPSZAVÁNAK Van egy jó hírem meg egy rossz, minthogy egyetlen állításról van szó, nézőpont kérdése, ki hogyan értékeli: a hagyományos, fekete le­mez szebben szól, mint a CD. Pon­tosabban bizonyos fekete lemezek szebben szólnak, mint bizonyos CD-k, még pontosabban a legjobb márkáknak szebb a hangja, mint a róla készült CD-é. Kinek jó ez a hír és kinek rossz? Gondolom, annak jó, aki nem do­bálta ki, nem kótyavetyélte el a ré­gi lemezeit. Rossz a bigott CD-hí­­vőknek (én is közéjük tartoztam nyolc évig), őket viszont nem ér­dekli, úgyhogy csak jó hírem van, a feketelemez-gyűjtemények tulaj­donosainak szól. Hosszú évekig ne­kem is hiába mondta az az egy-két tárgyilagos ítéletű, jó fülű ember, hogy a fekete lemez jobb, ókonzer­vatív fafejűnek minősítettem őket. Aztán egyszer csak elfogyott a türelem. Az történt ugyanis, hogy bizonyos zeneművek bizonyos elő­adásaira hiába vadásztam, nem je­lentették meg őket, vagy én keres­tem rossz helyen. Lényeg az, hogy midőn a Beethoven D-dúr szonáta sokadik előadását hallgattam meg jobbnál jobb, divatosnál divatos Qifd­ércétxmmm 4 MUSZORGSZKIJ sabb zongoristák produkciójában, és egyik sem tetszett igazán, elha­tároztam, hogy kockáztatva a csa­ládi költségvetést, beszerzek végre egy rendes tűt a lemezjátszómhoz, ellenőrizendő az emlékeimet: való­ban annyira utolérhetetlen-e az én ősöreg fekete lemezemre rögzí­tett előadás, bizonyos Dieter Zechlin zongorajátéka. A több százezer forintos csoda­masinák korában valószínűleg ne­vetség tárgya lennék, ha kiválónak minősíteném csaknem húszéves le­mezjátszómat. Mindenesetre a na­pokban megtörtént a nagy vissza­térés: újra szól a kedves, öreg le­mezjátszó, ennek eredményeként jelentem: a hagyományos fekete le­mez hangja pótolhatatlan. Na jó, nem szebb talán a CD-nél, de más. Valahogy hangszerebbek a hangszerek. Teltebb és világosabb a hegedű hangja, csillogóbb a cin­tányér, ércesebb a trombita és a harsona, búgóbb a vadászkürt, le­vegősebb a fuvola... Vigyázat, mind­ez csak akkor ellenőrizhető, ha garantáltan ugyanazt az előadást játsszuk le egymás után a két hang­hordozón, azaz ugyanazzal a kar­mesterrel, ugyanazzal a zenekar­ral, ugyanazon a napon készült fel­vételnek kell megszólalnia fekete lemezen és CD-n, a kísérlet ered­ménye különben érvénytelen. Azok­nak ajánlom ezt a játékot, akik megtartották a régi lemezeket, az­tán beszerezték ugyanazt CD-n. A bakelitnak nagyon jó márkának kell lennie, a tucatáru nem rúg lab­dába a CD mellett. És még valami. A 4D jelzésű CD-k már tudják mindazt, amit a fekete lemez tudott, s a CD hasonlíthatat­lanul praktikusabb, mint fekete elődje. Úgyhogy maradok a CD-nél. Vi­szont megtartom a régi lemezeimet is. Méghozzá nagy becsben. (Mel­lesleg: Dieter Zechlin tényleg utol­érhetetlen.) Ne dobja ki régi lemezeit! ÉJ A KOPÁR HEGYEN NEW YORK Egy a régi, fekete kincsek közül KULTÚRA 1996. JÚNIUS 3., HÉTFŐ 11 Köszönöm, megvagyok... Beszélgetés Nyakó Júliával, akiből mégiscsak színésznő lett A Vasárnapi szülők című filmben ismertük meg a nyers tehetségű, érzékeny fiatal lányt, Nyakó Júliát. Még két filmszerep következett, aztán eltűnt a szemünk elől. Akik nem figyelték élete alaku­lását, most bökkenve fedezik fel, hogy ma Lady Macbethet játssza Győrben. Csizmadia Gertrúd írása a NÉPSZAVÁNAK - Kaptál valami családi in­díttatást a színészpályára? - Soha, semmit. Egysze­rű, szép családban nőttem fel Debrecenben. Édes­apám pilóta volt, aztán ka­tonatiszt, édesanyám sokáig otthon maradt velünk. Hárman vagyunk testvé­rek. Politikai védőügyvéd akartam lenni, aztán régész vagy pszichológus. Tizenöt éves voltam, amikor ki­emeltek a megszokott kör­nyezetemből. A szakközép­­iskolában válogattak, aztán Pestre mentünk próbafel­vételre. - Rögtön sikerült? - Igen. Hamarosan el­kezdtük forgatni a Vasár­napi szülőket. Utána jött a Köszönöm, megvagyunk - ezt nagyon szerettem, díjat is kaptam érte -, aztán a Kabala. - Nem volt nehéz átlépni a jó családi légkörből az élet szomorú oldalát megje­lenítő filmekbe? - Rémes dolgokat láttam, nagyon megviselt. A Vasár­napi szülők fiatalkorúak börtönében készült. Ször­nyű volt átélni egy elha­gyott gyerek küzdelmét ti­zenöt évesen, ártatlanul, idealistán. Annyiban érde­kes volt, hogy világot lát­tam - a való világot, de ez túl nagy terhelés egy érzé­keny embernek. A filmekig tudtam, hogy mit akarok, aztán rá kellett jönnöm, hogy semmi nincs úgy, ahogy gondoltam. - Utána egyenes út vitt a Színművészeti Főiskoláig? - Nem akartam a főisko­lát, de a rendezők, akikkel dolgoztam, bizonygatták, hogy ezt kell tennem. Ak­kor nem éreztem, hogy szí­nésznőnek kell lennem. Há­rom hónapig bírtam a főis­kolát, aztán úgy döntöttem, hogy ez nem kell nekem. Ha nincs Fodor Tamás, aki meghívott a Stúdió K-ba, akkor talán abba is hagyom a pályát. Általa szerettem meg a színészmesterséget. Jó, hogy így alakult. Most már érzem, hogy ez az én istenadta feladatom, nincs értelme hadakoznom elle­ne. - Milyen a vidéki színész­élet? - Nagyon jó. A filmgyár megszűnése után Győrbe szerződtem. Négy évig ma­radtam a társulatnál. Ne­hezen hagytam el a várost. Utána Szabadkán voltam vendég, két évig Szolno­kon, most Kecskeméten. - Magánélet? ! - Öt éve férjhez mentem. Én Kecskeméten, ő Pes­ten a Tháliában. Köszö­­nöm, megvagyunk. - Távházasság? - Remek dolog. Négy évig, amíg sülve-főve együtt voltunk, rengeteg konf­liktus adódott. Minden élet külön teret kíván. Szere­tem a szabadságot, szeretek egyedül lenni. - A szerepek kitöltik a mindennapjaidat? - A Chioggiai csetepaté­ban játszom és Győrben Lady Macbethet. Elég is ez, mert mindegyikben nagyon benne vagyok. Lady Mac­beth szerepe olyan, mint a szaxofon. Mindent ki lehet általa adni, le lehet vezetni. A szaxofonhoz egyébként különleges vonzódás köt. Úgy érzem, meg tudja szó­laltatni azt, amit elmonda­ni lehetetlen. - Játszol szaxofonon? - Meg tudtam fújni, volt is hangszerem, de egy bo­lond hangulatban túladtam rajta. - Hogyan éled meg az elő­adások hangulatát? Le tu­dod vetkőzni a szerepet? - Mindig másként. Van, amikor képes vagyok arra, hogy takarékoskodjam az energiával, de van úgy, hogy magával ragad a sze­rep. Amikor először átad­tam magam Lady Mac­­bethnek, sírógörcsöt kap­tam és rémekkel álmodtam. Egy idő múltán már moso­lyogva hajolok meg még ilyen rémdráma után is. - Tervek? Álmok? - Szeretnék egy gyereket. Csak adna isten lakást, mert a kicsinek tér kell, vi­lágosság, biztonság és ren­dezett élet. Nyakó Júlia: A rémdráma után is mosolyogva hajolok meg Tisztelgés a film német fenegyereke előtt Bársony Éva NÉPSZAVA Filmbarátoknak ez a könyvhét ritka érté­kes meglepetéssel szolgál: nemzetközi kul­turális összefogásnak, lelkes német" és"ma­gyar közreműködőknek köszönhetően az Osiris Kiadónál megjelent egy több mint háromszáz oldalas, régen hiányzó kötet, amelynek címe: Rainer Werner Fassbinder. (Külön érdekesség, hogy Zalán Vince soro­zatszerkesztő meghívására Fassbinder leg­közelebbi munkatársa, Juliane Lorenz és a Veronika Vosst alakító Rosef Zech is eljött a­ Goethe intézetben könyvbemutatóra, mindketten sok személyes emléküket osz­tották meg a közönséggel.) Mindössze harminchét éves volt, amikor meghalt, de több mint negyven filmet ha­gyott maga után - Rainer Werner Fassbin­dert nem csak a német, az európai, hanem az egyetemes mozgóképművészet kivételes személyiségeként tartja nyilván a filmtör­ténet. Néhány nap múlva lesz 14 éve, hogy meghalt, pontosan annyi ideje, mint amennyi idő alatt létrehozta rendkívüli életművét. Fassbinder 14 év alatt 44 filmet forgatott, köztük sokrészes sorozatokat is, mint például a­­tévében néhány éve nálunk is sugárzott) Berlin, Alexanderplatz. A berlini Fassbinder Alapítvány támo­gatásával, Győrffy Miklós és Orosz Mag­dolna remek fordításában megjelent könyv egyrészt beszélgetéseket, interjú­kat tartalmaz, másrészt Fassbinder összes, a filmmel kapcsolatos írását. Az új német film fenegyerekeként emlegetett rendezőt A zöldségkereskedő, A félelem megeszi a lelket, a Maria Braun házassága, a Lili Marleen, a Lola, a Veronika Voss vágyako­zása és még egy sor más filmje révén tanul­ta meg csodálni a magyar néző, annál in­kább izgalmas az utazás, amelyet a könyv kínál a társadalom jelenségeiről, s a film mellett a művészet más területeiről is egyé­nien gondolkodó Fassbinder világába. Retrospektív sorozattal adózik a Művész mozi és a Goethe Intézet Fassbinder tehet­sége előtt, a június 18-áig tartó program­ban több, nálunk még nem játszott film is szerepel. Szépirodalmi ajánló A tavaly első könyvesként kirobbanó sikert aratott szerző, Esze Dóra második regényét, a Két tojást is fel­fedezője, az Ab Ovo kiadó jelentette meg. A történet családi tragédiával indul 1956-ban, s apa és lánya szerelmi hódításainak kü­lönös kavargásában a Ká­dár-korszak végéig tart. (650 Ft.) Egy felbomló országban évek óta dúló polgárháború története alulnézetből - így határozható meg Gion Nándor novellaciklusa, amely Mint a felszabadítók címmel jelent meg az Osiris Kiadónál. Erős hatású, ka­tarzist kiváltó emberi tra­gédiák elevenednek meg az elbeszélésekben. (720 Ft.) Végtelen napjaim címmel negyven évet átfogó napló­ját írta meg Hubay Miklós. A Ferenczy Könyvkiadó gondozásában napvilágot látott kötetben megeleve­nedik a drámaíró-szerző életútja, számos, ma már irodalomtörténeti esemény és legendás író kel életre a színes, élvezetes stílusú könyvben. (980 Ft.) Rácpácegres Lázár Ervin csodáinak csodáján meg­idézett színhelye. A szökés címmel az Osiris Kiadónál megjelent novelláiban is­mét ide vezeti rajongó olva­sóit, s ezúttal is megajándé­kozza őket azzal az öröm­mel, hogy könnyű gyermeki lélekkel csodálkozhassanak rá a szerző nevetős-szomor­kás, bölcs-bölcs világára. (720 Ft.) Országos színházi dzsesszturné Hétfőn folytatódik Kulka János és az ESP Group dzsessz-zenekar közös or­szágos turnéja, amelyet a két műfaj közelítésének je­gyében színházakban ren­deznek. Nem véletlen a koncertek színhelyének ki­választása, ugyanis Kulka János elsősorban színész, aki joggal mondhatja, hogy otthon érzi magát a világot jelentő deszkákon. A szín­házak akusztikus, látvány­­technikai adottságait is fel­használják. Kulka új anyagának ze­nei részét az ESP Group igényes dzsessz-zenéje ha­tározza meg. A két éve mű­ködő ESP - amelynek veze­tője Gőz László és Erdélyi Péter - számos magyaror­szági és külföldi fesztivál után örömmel vállalta a felkérést a feladatra. Ezzel szeretnék bebizonyítani, hogy a dzsessz nemcsak a vájt fülű kevesek szórako­zása, hanem - mint azt több külföldi példa is bemutatta - lehet népszerű is. A turné júniusi állomá­sai: 3-a, hétfő: Sopron, Pe­tőfi Színház; 4-e, kedd: Miskolc, Nemzeti Színház; 5-e, szerda: Pécs, Nemzeti Színház; 8-a, szombat: Za­laegerszeg, Hevesi Sándor Színház; 9-e, vasárnap: Eger, Gárdonyi Géza Szín­ház; 10-e, hétfő: Budapes­ti Operett Színház; 11-e, kedd: Szeged, Ifjúsági Ház; 12-e, szerda: Kecskemét, Katona József Színház; 13-a, csütörtök: Székesfehér­vár, Vörösmarty Színház. /­­ . . V : \:....... Kulka ezúttal dzsesszt énekel a világot jelentő deszkákon NÉPSZAVA-információ

Next